Dunántúli Napló, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-07 / 284. szám
8 j>i»T»«rn.'r»T'CHi-t Tr* 1969. december 7. OLAJ A VILAQ VEC/ÉN „Olaj = szállítás” — ez a mai ipar sokszor idézett tapasztalati tétele. Ahol az olaj fellelhető, ott általában nincs lehetőség a felhasználásra, ott pedig, ahol naponta óriási mennyiségben szükség volna rá, nem fordul elő. Ennek a tételnek különösen meggyőző bizonyítéka az észak-alaszkai olaj problémája. A Jeges-tenger partjain lévő fúrótornyok sok ezer kilométernyire fekszenek az európai, amerikai és távolkeleti fogyasztó központoktól. Magában Alaszkában csekély az igény: bár területe hatszor akkora, mint a Szövetségi Köztársaságé, és 300 000 lakosa van. Ebben az úttalan országban a nyomorúságos forgalmat időnként repülőgépek bonyolítják le. Órákon át húzódik alattuk a magányos föld, amely néha — így délen fjbrdjaival, gleccsereivel, rideg szépségével kápráztat el, de belső részében mocsaraival, ingoványaival riaszt, azután a Brooks Hange éles gyűrődött hegyvonala fenyeget s a sarkkörtől északra húzódó alaszkai alföld vigasztalan, tíz hónapig tartó fehér-szürkesége rémít. S csak néha vegyül bele ebbe a képbe az emberi település vigasztalan látványa. Ancharage-ban. amely nemzetközi repülőgépforgalmi csomópont, az ország kapuja, North Slope (északi lejtő) néven említik az új olajterületet. Valóban, a síkság észrevétlenül ereszkedik le a Brooks hegylánctól a tengerig, az ember szinte észre sem veszi a hegyoldalt. A nagy olajtársaságok kutatói itt jártak az olaj után, nem azért, mert éppen itt, a világ végén akartak rábukkanni, hanem mert ez, itt, ebben a hosszan elhúzódó, üledékes medencében leginkább várható volt. Nos. mivel nagy mennyiségben fedeztek fel olajat, ki kell termelni és el kell szállítani. De még soha a kőolaj kalandos történetében nem támasztott a természet ekkora nehézségeket ilyen vállalkozással szemben. A North Slope — óvatos becslések szerint — körülbelül 1,4 milliárd tonna olajat re;t magában. De az olaj nem folyik, mert a szállító- berendezések még nem állnak rendelkezésre. — Amint ez az új lelőhelyek felfedezésénél lenni szokott, mindig pár évbe kerül, amíg elegendő számú fúrás az előfordulások kiterjedéséről képet ad, s csak azután lehet megítélni a kiaknázás gazdaságosságát. meghatá-ozni a szállítóeszköz kapacitást és végül biztosítani hozzá a szükséges berendezéseket. — tgy a North Slope olajának nagyobb mérvű szállítása sem lehetséges 1972 előtt, arpikorra a tervezett • olajvezeték elkészül, amely 1300 kilom éteren át a csendesóceáni kikötőig, Valdezig, a déli parton húzódik. Elkép- zelhitő, hogy már előzőleg is tudnak majd átalakított tan', hajókkal kisebb mennyiségű olajat szállítani, tengeri úton, az északnyugati átjárón keresztül. Amerika keleti partjaira, Észak-Euró- pába, vagy a Behring szoroson keresztül Japánba. Egyelőre azonban — a Manhattan jégtörő-tankhajó első útja után — a sarki tankhajó-kísérlet még soká nem tekinthető befejezettnek. Mindkét terv — a távvezeték, mint a tankhajó szállítás — teljesen új feladatok elé állítja az olajtársaságok technikusait és természettudósait. A Manhattan különösen nagy, 43 000 lóerős gépe már a nyári időszakban is túl gyengének bizonyult, s vajon a hajótest gazdaságilag megtérülő ráfordítással tehető-e olyan erős- s i, hogy az összeállt jéggel mindig biztonságosan megbirkózzék? A tengeralatti tankhajók és a tengeralatti tömegáru teherhajók terve — az atommeghaitású ten- geralatt'árók mintáiéra — a sarki iég alatti útra. nem is látszik olyan utópisztikusnak, ha a különben áthidalhatatlannak tűnő nehézségeket számba vesszük. Az olaj- társaságok vezetői, például a British Petróleumnál, Londonban ma már nem húzódoznak attól, hogy ezt az ötletet komolyan taglalják. De még ezenkívül meg kell oldani a tankhajó kikötő problémáját is a North Slope .segély. jégtől szorongatott parti vizein. Fontolóra veszik egy jégből való kikötőhíd építését is. MINDENFÉLE — mindenfelől KAZAHSZTÁN ÉRCKINCSE Ne tegyünk elhamarkodott kijelentéseket. Joanna Pettet színésznő így nyilatkozott: Sohasem mennék feleségül színészhez, mert egy asszony nem tisztelhet egy színészt.” Alec Cord színész pedig így beszélt: „Sohasem vennék el színésznőt, mert színésznővel lehetetlen együtt élni.” Joanna Pettet és Alex Cord jelenleg férj és feleség. * A világ legnagyobb repülőtere u Ruhr-vidékén. Dortmundtól keletre fog felépülni a világ legnagyobb repülőtere. A szakértők évi 40 milliós utasforgalom figyelembevételével készítették el a terveket. A hatalmas repülőtér megépítésére annál is inkább szükség van, mert a kibővítésre váró Köln— Bonn-i és Düsseldorf—Lohau- sen-i repülőterek a jövőben nem lesznek képesek lebonyolítani a rohamosan növekedő repülöfor- galmat. Maximális kapacitásuk mindössze 4,5—9 millió légiutas. A Ruhr-vidék nagyszabású építkezési tervezetében három fontos dátumot találhatunk: 1975. az építkezés elkezdése, 1980. az első szerviz- és kezelésiberendezés üzembehelyezése, 1985. az első utas- és teherszállító repülőgép startja. 300 éves szekta. Angliában különböző szekták léteznek. 1781- öen alapították a druidák szektáját. Ezek az angol druidák minden évben Stockholmban ünnepük meg rendjük alapítását, több mint 3000 éves romok tödében. Ezeket a romokat templomukká nyilvánítói tik. A szekta a világbékéárt és valamennyi faj és nép kölcsönös szerete- téért száll síkra. Angliában már 3000 évvel ezelőtt is voltak druidák és uralkodó kasztot képviseltek a kelték körében. * Miért jár képtárakba? Egy ondoni közvélemény kutató intézet arra a kérdésre: ;,Miért jár képtárakba?” a többi között a következő válaszokat kapta: „Ott rande- vúzok”; „Szívesen járok képtárakba, mert a múzeumokban télen meleg és nyáron hideg van”; ..Csak akkor megyek képtárakba, ha elkap az eső”, és egy férfi beismerte: „Szívesen járok képtárakba, mert kíváncsi vagyok azokra as emberekre, akik képeket nézegetnek Falánk kisfiú. A mexikói Tuxpanban megoperáltak egy hatéves kisfiút, akinek gyomrában hat üveggolyót, egy pár fülbevalót, egy kulcstartót és még néhány apróságot találtak. A gyerek mamája rettentően meglepődött, és amikor az orvosok beszámoltak neki a helyzetről, így kiáltott fel: Pedig igazán olyan sokat adtunk neki enni! * Hány nyelven beszélnek a világon? A nyelvészek a spanyolországi Alicante városban tartott gyűlésükön megállapították, hogy jelenleg a világon 2967 nyelven beszélnek. Ebben a számban benne foglaltatik az az 1200 nyelv is, amit az amerikai indiánok használnak. * Mélyek a gyökerek. Milyen mélyre hatolnak le a fák gyökerei a talajba? A rekordot (legalábbis a szakiroda- lomban fellelhető adatok szerint) egy délnyugat-afrikai akácfa tartja, amelynek gyökerei 68 méter mélységig hatolnak le. * Rakéta húsz utas számára. A NASA és az amerikai légierfi egy üttműkö dik egy olyan irányítható űrrakéta kiíejlesztése céljából, amely képes lenne 2# utast szállítani a Főidről egy űrállomásra és onnan vissza a Földre. A tervet 1978-ig szándékoznak megvalósítani, közö’te D. Myers, az Apollo-típusú űrhajókat kibocsátó North American Rockwell társula* alel- nöke. Ezt a rakétát szárnyakkal szerelnék fel és startsúlya 151)0—2000 tonna lenne. Cgy 65 kilométer magasságba emelkedne fel, s ott elválna tőle az Irányítható űrkabin, ame'v folytatná útját az űrállomásra. Maga a rakéta szabványos repülőgépként térne vissza a Főidre. * Űj tengermerülési világrekord. Az olasz Enzo Maiorca új merülési világrekordot állított fel: múlt évi rekordját túlszárnyalva most 72 méter mélyre sikerült lemerülnie a tengerben. Új rekordját Siracusa térségében hajtotta végre. Az olasz sportolónak összesen egy perc, ötvenöt másodpercre volt szüksége a „hőstett” végrehajtásához. Mintegy 45 másodpercig tartott lemerülése a tengerfenékig; amikor leért elvásta azt a kötelet, amellyel a felszínre húzták volna váratlan veszély esetén. A megmaradt 70 másodpercet a felszínre- emelkedés vette igénybe. * A jövő szállodai szobája. A hamburgi Inter or g 69 nemzetközi vendéglátóipari kiállítás látogatóinak bemutatták a jövő szállodai szobáját. A köralakú ágy gombnyomásra tetszés szerinti irányba fordítható, majd eltüntethető a falban. Ugyancsak gombnyomásra bármikor megjelenik a szobában a megterített asztal. * Figyelemre méltó ötlet. Egy kis osztrák vendéglő ajtaján elhelyezett táblán olvastuk a következőket: „Minden vendégnek örülünk. Ha elégedett volt, mondja meg barátainak. Ha nem ízlett a főztünk, ajánlja ellenségeinek.” Emberevő tigriskígyó Kelet-Pakisztánban egy 8 éves kisfiú elment füvet szedni. Mivel már sokáig távol maradt, a szülők nyugtalankodni kezdtek és elindultak, hogy megkeressék. Azon a helyen, ahol a gyermeknek tartózkodnia kellett volna, egy hatalmas tigriskígyót pillantottak meg. Megölték és megtalálták benne a lenyelt gyermek holttestét. Játékváros az űrkorszakban A tudomány és a fantázia bőségszaruja tárult fel a napokban egy sor izgatott gyermek és felnőtt előtt, akik megnézték az Angol Játékgyárosok Szövetsége által Londonban rendezett karácsony előtti játékkiállítást. A kiállításon többek között lunáris modulokat és rakétákat, valamint kis vörös gombokkal ellátott rakéta kilövőket, továbbá tábori ágyúkat és traktorokat mutattak be. A gyermekek, akiket szabadjára engedtek ebben az álomvilágban, olykor teljesen elkábultak. A múltban a teljesítmény maximuma volt, ha a fémépítő készletből darukat szerelhettek össze. Most lunáris modulokat készíthetnek exkavátorokkal, teleszkopikus talapzattal és radarral. A szelíd álvóbabákat felváltották bonyolultabb testvéreik, akik kerékpároznak és bukfencet hánynak. A házasság ne legyen a véletlen müve. Ámor nyilai ne sebezzenek meg olyanokat, akik nem illenek egymáshoz. A komputer segítségével több szerencsével jár a társválasztás, mint nélküle. Acélba és betonba öltözött rideg korunk betegségeivel, a magányossággal és a kapcsolathiánnyal száll harcba az elektromos agy. E feladatokra vállalkozik egy NSZK-beli házasságközvetítő intézet, amely azzal büszkélkedhet, hogy a legnagyobb a világon. Célkitűzése: a' társválasztás érezelemmen- tes. tudománvos alapon történő megvalósítása. A hamburgi központtal működő intézet 1968-ban 33 ezer „szívélyes szolgálat- telierttés” mellett 33 millió DM forgalmat bonyolított le. Külföldi magányos szíveket is készségesen regisztrálnak. — Svédországban már leánv- vállalat működik. Hetenként 7000 kao^solat jön létre, havonta 2000 új tagtárs lép az „ellátottak” hatalmas körébe, A Szovjetunió vasérckincsének egynyolcada a kazahsztáni ércdúsító kombinátot körülölelő lelőhelyekről kerül ki. Jóllehet az itt található érc vastartalma nem túlmagas, de hatalmas mennyiségben fordul elő és külszíni fejtéssel termelhető ki. Érdemes volt tehát itt megépíteni a Szovjetunió legnagyobb ércdúsító kombinátját, mely végül Is több mint s minden tag három éven keresztül évente 99 javaslatot kap. S mindezek felett ott lüktet a komputer, a vállalat szíve. esze. lelke. — „A tisztelt számítógépet” nemcsak hozzáértő kezelőszemélyzet veszi körül, de tudományos tanácsadók is együttműködnek vele; Jürgens professzor, a kiéli egyetem népességkutató antropológus tanára és mások. Jürgens professzor a statisztika fegyverét is beveti az elektronikus agy igazolására. Kijelentései szerint, normális körülmé- nvek között 20 és 30 év közötti életkorban legfeljebb 6 személy akad minden ember számára, aki házastársként számításba jöhet. A komputer józan számítások alapján többet nyújt e kurta kijelentésnél és lélektani ismérvek alapján dönti el, ki, kihez illik. Néhány másodperc alatt tévedhetet60 százalékos vastartalmú nyersanyagot ad át a kohóműveknek. Ez a kombinát az első az országban, ahol bevezették a dúsított ércnek sa- lakosított formában való előállítását. A kombinát mellett növekszik a kazahsztáni sztyeppe új bányászvárosa, Rudnij. Lakosainak száma máris mintegy százezer fő. — Képünkön: a külszíni fejtés egy részlete. lenül kidobja az eredményt. Akik nem egymáshoz valók, azokat tartsák vissza a házasságtól. Nyugat-Berlin- ben évente 10 000 házasság közül 102, Hamburgban 87, Brémában 57 bomlik fel. — Amerikában a teenager-há- zasságok fele öt éven belül a válóperes bíró előtt végződik. „Megegyező, de legalább is hasonló képességek és érdeklődési kör szükséges a házasság sikeréhez” — vallja Jürgens professzor. Ehhez tartja magát a komputer is. A házasság az NSZK-ban „közvetített” ügyletté vált. E mozzanathoz nem taoad többé a hagvo- mányos házasságegyengető is- merkedőhelvek komikuma, hanem sokkal inkább az új vívmány varázsa. A tárgyilagosság a szerelmet is pályájára vonzotta. A társkereső már első találkozáskor sokat tud partGépkocsival a holdon 1971-ben az amerikai űrhajósok előreláthatólag járművel deríthetik fel a hold nagyobb területeit, méghozzá a leszállóhelytől 5 km-ig terjedő távolságra. Az ehhez szükséges kiskocsi gyártásával a „Boeing Corooration” cég Aero Space Group-ját (űrhajózási csoportját) bízták meg. A 180 kg súlyú, „Roverének nevezett. járműnek elektromos meghajtással óránként 16 km-es sebességet kell elérnie. Nyitott kivitelben két űrhajós számára nyújt helyet, akik egymás mellett fognak ülni. A jármű kerekei 81 cm átmérőjűek. A jármű rendkívüli terepjáróképességű; kisebb holdkrátereken tehát nehézség nélkül tud keresztüljutni. Lejtőn a felborulás veszélye nélkül 45 fokos hajlásszöggel tud haladni. Emelkedőket viszont a „Rover” csak 25 fokos szögig tud leküzdeni. A jármű mozgékonyságának fokozása érdekében a kormánymű mind a négy kereket befogja. amelyeket mindenkor elektromotor hajt, mégpedig úgy, hogy a hátsó kerekek mindig az első kerekek által tört nyomvonalon futnak. Ez egyrészt az előrehaladáshoz szükséges erőráfordítást csökkenti, másrészt ezáltal a fordulósugár kisebb lesz, ami a manőverezőképességet fokozza. Habár a „Rover”-nak —, amelyet a holdraszálló komp alsó részében fognak szállítani — a telepe olyan teljesítményt nyújt, ami elég volna nagyobb vállalkozásokra is, az űrhajósok a magukkal vihető korlátozott oxigénkészlet miatt. legfeljebb 5 km-re távolodhatnak el a leszálló- helytől. Eddig a határig a „Rover” elakadása esetére még elképzelhetőnek tartják a gyalog visszatérést a holdkompig. Minthogy az űrhajósok számára 800 méteres eltávolodást engedélyeznek a holdkomptól. a „Rover” jelentősen növelheti hatósugarukat s ezáltal a tudományos kutatás lehetőségei is jelentősen meg fognak javulni. Később olyan felszereléssel, amelyet jelenleg még nem fejlesztettek ki, lehetővé válnak majd olyan nagyobb holdexpedíciók, amely során a Föld bolygóján való 78 órás tartózkodás időtartama alatt a „Rover’.’-rel összesen 190 km-t lehet majd megtenni. ner-jelöltjéről: nevét, korát, stb, A komputer csak a nor- málesetek révbejuttatására vállalkozik, az extravagánsoknak maguknak kell zöldágra vergődniük. Lapozzunk bele a boldogságkeresők kartonlapjaiba: név, életkor, lakhely, családi állapot (netán elvált?!), felekezet (netán ateista?!) az első helyen szerepelnek. Ezután az állampolgárság, szenvedély és hivatás, gyermek és jövedelem rubrikái következnek; ez utóbbi éppen úgy fontos, mint a bankbetét állása. Kikérdezik ezenkívül u jelentkezőt arról, van-e biztosítása, saját gépkocsija, valamint, hogy a partner njilyen hiányosságaiba nyugodna bele. Például: lehet-e rokkant, nem tragédia-e, ha már van gyermeke, lehet-e külföldi; s az első kérdések közé tartozik az is, táplál-e a megkérdezett különös vonzalmat az alkohol iránt? Az érzelmek gépesítése A KOMPUTER NYILA Fúrótornyok az északi sarkvidéken