Dunántúli Napló, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-04 / 281. szám
Dutiammi napio 1969. december 4. Maifö 1969. DECEMBER 4 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából Borbála nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.14, nyugszik J 15.54 órakor. A Hold kél J 1.10, nyugszik 12.58 órakor. 0 Hiánycikk lesz vagy sem, az olajkályha? Mit nem kaptunk a harmadik negyedévben ? című cikkünkben (november 21-i számunk) írtuk: Nemcsak most, de várhatóan a jövőben is zavarok lesznek az olaj kályha-ellátásban, mert a nagykereskedelmi vállalat 1970-re későn kezdte meg tárgyalásait, amikor már a gyár kapacitásának többségét lekötötte. A fentiekkel kapcsolatban Farkas Imre, a TITÁN Nagykereskedelmi Vállalat igazgatója az alábbi tájékoztatást adta. —• Tárgyalásainkat a jövő évre jóelőre megkezdtük. A Budapesti Mechanikai Műveknek már a tavaszi vásár alkalmával bejelentettük igényünket. Tudni kell, hogy Magyarországon ez a cég gyártja az olajkályhák zömét. Az idei 15 800 darabbal szemben 25 ezer darab hatezer kalóriás Mekalor olajkályhát rendeltünk. A szekszárdi gyárnak augusztusban jeleztük igényünket Tízezer darabot kértünk, s ez a ménnyiség a szekszárdiak évi termelésének fele. Közelharcot vívtunk, hogy minél többet kapjunk, de csak 2500. darabot sikerült jövőre lekötni. Ez a szerződés viszont három évre szól. — Tehát jókor feladtuk rendeléseinket. Jövőre közel 23 000 darab olaj kályhát szerzünk be, de ez a szám, más forrásokból történő beszerzésekkel, felmegy 30 ezerre. Az idén év végéig is több lesz a beszerzés a tervezetthez képest, 19 350 darabbal szemben 21—22 ezer darab. Az idei fűtési szezonban ennek ellenére még továbbra is hiánycikk lesz az olajkályha, a jövő szezonban azonban — úgy néz ki — kielégítjük az igényeket. Azonban arra kérjük vásárlóinkat, hogy jövőre ne várják meg a főszezont, hanem lehetőleg nyáron vásároljanak, így biztosan beszerezhetik olajkályhájukat. Minden bizonnyal jövőre is OTP hitelakció keretében. — Áramszünet lesz december 16-ig mindennap 7—16 óráig a Bartók B. u„ Zsolt u., Damjanich u„ Makai u. által határolt területen. (x) Sirokkó A HÉT FILMJEI SIROKKÓ A harmincas évek elején Magyarországon szervezkedő horvát nacionalisták közé visz el Jan- csó Miklós új színes filmje, amelyet francia színészek közreműködésével készített. A főszerepeket Jacques Charrier, Marina Vlady, Bánffy György, Éva Swann, Bujtor István, Madaras József és Kozák András játsszák. BOLONDOK HAJÓJA Német tengerjáró Indul Vera Grúzból Breraernaven felé, fe- I délzetén a legkülönfélébb embe- \ rekkel. 1933-ban vagyunk, Né- i metországban már érződik a fa- i sizmus szele. Szerelmek és el* l lentétek szövődnek a hajóút | alatt, s nem ugyanazok az era- ; berek lépnek szárazföldre, akik 1 hajóra szálltak. Katherine Anne Porter regényéből Stanley Krar- ! mer rendező készített filmet. Bolondok hajója Halálozás Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó feleség, édesanya, nagyanya, testvér és rokon, MULLER GYULANE 67 éves korában elhunyt. Temetése december 5-én, pénteken 1 órakor lesz a Szent Mihály kápolnából. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagyanya, ÖZV. PRUCKNER BÉLÁN®, (volt Soós Józsefné) 76 éves korában elhunyt. Temetése december 5-én fél 1 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, anyós, nagyanya, dédanya. ÖZVEGY SOMOGYI EMftÉNÉ, Pécs, Korvin O. u. 9. szám alatti lakos 71 éves korában hosz- szú betegség után elhunyt. Temetése december 5-én 12 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. A TIT tudományos ülésszaka A TIT ' felszabadulási tudományos ülésszak keretén belül tegnap a művelődéspolitikai szekció ülésén De- bítzky István elnökletével, Szentistványi Gyuláné, az MSZMP Városi Bizottsága titkárának előadásában, dr. Báliér Endre főelőadó, dr. Kolta Ferenc tanszékvezető főiskolai tanár, dr. Bécsy Tamás tanár, dr. Hars Éva művészettörténész és Szoyka Pál tervező főmérnök korreferátumaikban bemutatták Pécs és Baranya megye oktatásának, művészeti életének 25 éves fejlődését. Ma, 4-én 16 órakor dr. Páter János egyetemi tanár elnökletével a szociálpolitikai szekció előadássorozatára kerül sor. Dr. Tényi Jenő kandidátus, egyetemi docens, dr. Szűcs Endre KÖJÁL igazgató-főorvos, dr. Háber József, a Mecseki Tüdőszanatórium igazgató-főorvosa és dr. Hal Tamás, a Városi Rendelőintézet igazgató-főorvosa, részletezik Pécs város és Baranya megye felszabadulásunk óta eltelt 25 évének egészségügyi fejlődését. — A Kő-grafika Barátok Köre hétfőn este vetített képes előadást tartott a MTESZ klubhelyiségében. Az előadás keretében dr. Hetey Ottó ismertette Németh Lajos művészettörténész Modern magyar művészet című, nemrég megjelent könyvét. Újságíró bál az Olimpiában A Dunántúli Napló szerkesztősége a Magyar Sajtó Napja alkalmából, december 6-án, este 8 órai kezdettel az Olimpia étteremben újságíró bált rendez. A bálon, amely hajnali négyig tart, fellépnek a Pécsi Nemzeti Színház művészei. Megjelenik a „Báli Ulyság”. Jegyek csak korlátozott számban állnak rendelkezésre. Asztalfoglalás: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Hunyadi út 11. szám alatti hirdetőirodájában. ’ * — Férfi téiikabát, férfiöltöny, férfinadrág, normál és hasasméretben, férfi pizsama vásárolható engedményes áron a LEÉRTÉKELT ARUK Sallai utcai boltjában. (x) — Áramszünet lesz december 5-én 7—16 óráig, Hősöktere, Bá- nomi u.. Nagybányaréti völgy, Tolbuhin u., Baltika u„ Munkásőr u., Népfront u., Óvoda u. által határolt területen. — December 4-től 10-ig 7—16 óráig a Február 24. u., Kormoskősor, Vajda J. u„ Engels u., Dózsa Gy. u., Piroska u., Hétvezér u., Rigóder-dűlő által határolt területen. (x) — Rapai Gyula elvtárs, az ; MSZMP Baranya megyei Bi- j zottsága búcsúzó első titkára j tegnap a KISZ Baranya fne- I gyei Bizottságára látogatott. Petőházi Szilveszter, a KISZ I megyei Bizottságának első | titkára a baráti beszélgetés | után a megye ifjúsága nevében ajándékcsomagot nyújtott át a távozó Hapai elv- torsnak. — A munkapszichológia főbb kérdései címmel Kovács Attila, az MHSZ munkatársa tart előadást ma délután 5 órai kezdettel a Technika Házában a Fiatal Közgazdák Klubja rendezésében. — Szövetkezeti lakás vállalati segítséggel. A Komlói j Helyiipari Vállalat három dolgozójának 12, illétve 18 ! havi részletre 6—10 ezer forint kamatmentes kölcsönt nyújt Ezzel kívánja hozzásegíteni őket a szövetkezeti lakás megvásárlásához. — Harmincötezer karácsonyfát hbznak forgalomba Baranya megyében. A Mecseki Állami Erdőgazdaság megkezdte a fák kitermelését és szállítását. A MÉSZÖV 25 ezer, a MÉK pedig 10 ezer darabot vesz át, ezen kívül a szükségletnek megfelelően az Erdőgazdaság is árusít a város tíz különböző pontján. A Széchenyi térre kerülő fát Vajszlóról hozzák. — Ifjúságvédelmi tanácskozás. Vasárnap, december 7-én délelőtt 9 órakor a Pécs városi és Járási Rendőrkapitányság ifjúságvédelmi önkéntes rendőri tanácskozást tart, melyen értékelik az 1969. évben végzett munkát és kitüntetik, illetve jutalmazzák a kiváló munkát végzett ifjúságvédelmi önkéntes rendőröket. Kolbe Mihály: Villánykövesd KOLBE MIHÁLY festőművész kiállítása december 5-én délután fél 6 órakor nyílik a Modern Magyar Képtárban (Szabadság út 2.). — A megnyitóban közreműködik az Építők Madrigálkőrusa, .Jan do Jenő karnagy vezényletével — Nagy sikerrel zárult a „Fejezetek Pécs múltjából és jövőjébői” című várostörténeti kiállítás. Több, mint 7000 látogató tekintette meg rövid két hét alatt. Egyöntetű volt a vélemény és kívánság éppen a látottak alapján: ideje volna állandó helytörténeti — várostörténeti kiállítást létrehozni Pécsett. — Találtam egy kézi villanyfúrógépet — átvehető: Pécs, György u. 6, Baksa Józsefnél. (x) — Télapóműsor december 6-án du. 4 órakor és 7-én de. 10 órakor a Bóbita Bábegyüttes előadásában, Mese a r-ongyoszsák- ból. Utána a télapó kiosztja az előre leadott csomagokat. Jegy- elővétel: Déryné u. 18. sz. alatt, a művelődési házban. (x) — A Pécsváradi közös községi Tanács a pécsváradi bekötőút 0 + OÜO — 0 + 626 km szakaszát szennyvízvezeték átkötés munkáinak elvégzése miatt december 1-én reggel 6 órától december 10-én 16 óráig a forgalom elől teljes szélességében lezárta. — Találtak: 3 db rádiót, 5 db kerékpárt, 3 db aktatáskát, 3 db ernyőt, 3 db kardigánt, 2 db karórát, 2 db sporttáskát, 2 db erszényt pénzzel, gyermekholmikat, teherautóhoz alkatrészt. Az igazolt tulajdonosok a talált tárgyakat a Pécs városi és járási Rendőrkapitányság (Pécs, Kilián Gy. u. 3.) I. em. 66. sz. szobában átvehetik. — Az Országos Takarékpénztár Baranya megyei fiókja — Pécs, Kossuth L. u. 11. sz. — értesíti a tisztelt ügyfelet, hogy az év végi zárlati munkálatok miatt 1969. december 9, 10, 11 és 12. napokon csak 8 órától 12.30 óráig tart nyitva. (x) — Áramszünetet tartunk hálózatépítés miatt Peterd községben 1969. december 5—15-ig .mindennap 7—16 óráig. (x) Gépkocsik előjegyzési sorszámai Az elmúlt héten 450 új gépkocsit vettek át tulajdonosaik a MERKUR-tól. A legtöbbet, 158 j darabot, Trabant Limousine tí- I pusból adtak ki. Az e heti gép- I kocsi-előjegyzési sorszámok a I következők: j Trabant Limousine 25 097 Trabant Combi 2 198 Wartburg Limousine 10 412 Wartburg de Luxe 6 781 Skoda 1000 MB 12 578 Skoda Oktavia Combi 1 096 Moszkvics 408 17 487 Volga 797 Polski FIAT 1500 336 Polski FIAT 1300 697 Zastava 497/a Zastava 252 FIAT 500 1 013 Volkswagen * 747 Renault 4-es 587 Renault 16-os 154 Négy sérült elhagyta a kórházat Tegnap kihallgatásokkal folytatódott a zobáki katasztrófa ügyében indított vizsgálat, s bár a robbanások színhelyén — a szállító aknában —, még mindig ott van a négy eltemetett ember, a sok nehézséget átélt üzemben lassan visszatér normális medrébe az élet. A műszakok percnyi pontossággal kezdődtek, s viszonylag jól ment a termelés is. A gázkitörés által kivetett nágy- mennyiségű szén eltakarítása előréláthdtólág ma kezdődhet meg. Jó híreket kaptunk a kórházakból is. A komlói ügyeletes orvos elmondotta: az öt gázmérgezéses tünettel kezelt bányász közül négy elhagyta a kórházat. Most mór csak Sándor Nándort kezelik, aki, sajnos, még mindig nem nyerte vissza emlékezőtehetségét. Pécsett, a Honvéd kórházban, mind a nyolc égéses sérült jobban van, s az orvosok egyre bizakodóbbak. A Bányászati Aknamélyítő Vállalattól kapott tájékoztatás szerint a vállalat a zobáki tragédia valamennyi halottját saját halottjának tekinti, a temetések időpontjáról azonban még nem történt intézkedés. A családokat gyorssegélyben részesítették. — Kétszemélyes lengyel ródll érkezett a Centrum Áruházba 98 forintért. I (x) — A Zsolnay Művelődési Ház december 6-án bált rendez. — Zene: Tremoló. (x) — Szintetikus kreppmaradékok 22 forintos áron kaphatók, csak a Hal tért Ruházati boltban, (x) Televízió* átadások Az elmúlt napokban ismét több baranyai iskola gazdagodott televízióval. Néhány községben a felszabadulási ünnepség alkalmával nyújtották át az ajándékokat. — Megyénk belügyi szervei, a rendőrség valamint a tűzoltóság a kétújfalusi általános iskolának vásárolt televíziót. Az ünnepélyes átadásra december 2-án került sor. December 3-án ünnepelték a turonyiak a község felszabadulásának 25. évfordulóját. A jubileumi ünnepség kedves epizódja volt, amikor a helyi Tenkesalja Termelő- szövetkezet vezetői átnyújtották az iskolásoknak az ajándékba vásárolt televíziót. Nagy öröm érte megyénk egyik legkisebb településén a Bogdása melletti Körcsönye- pusztán lévő egy tantermes iskola tanulóit. A csak földúton megközelíthető településen 14 család lakik, és az osztatlan oktatási rendszerben működő iskoláinak 12 tanulója van. A tanyai gyerekek — éppen a körülmények miatt — nagyon szerettek volna egy televíziót. A kívánság tegnap délelőtt teljesült. Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága párt és Szakszervezeti bizottságának ajándékát egy új típusú Orion Centrum nagyképernyős készüléket szán-fogaton szállítottak a tanyára. Az értékes ajándékot Rózsahegyi István, a pártbizottság alapszervezetének titkára nyúj- tottta át az iskolának. Televízió átadási ünnepség lesz ma az apátvarasdi, kis- űjbányai, ellendi és hosszú- hetényi iskolákban. Valamennyi készüléket a Budapesti Vegyiművek dolgozói vásárolták és ajándékozzák. Ettől a vállalattól már korábban is érkezett megyénkbe televízió. A 16 tagú Vésztők villanyszerelő szocialista brigád tagjai saját pénzükből vásárolt készülékkel lepték meg az óbányai iskolát. Amikor a készülékeket üzembehelyezték, látták, hogy a tanterem megvilágítása nem kielégítő. A napokban ismét Űbányán jártak a Vosztok brigád tagjai. Ezúttal egy fénycső armatúrát hoztak ■magukkal és szereltek fel a tanteremben. Igazán gazdag ajándékot kap a télapó ünnepen az Almamellékhez tartozó szent- mártonpusztai általános iskola. December 5-én a Gö- rösgalli Állami Gazdaság ajánkékozza meg őket egy televízióval. Időjárásjelentés Várható időjárás csütörtök «s- tig: erősen felhős idő, sokfelé havazással, ónosesővel, nyugaton esővel. Mérsékelt, napközben megélénkülő nyugati, délnyugati szél. Az utakon síkosság. Helyenként hajnali ködképződés. Várható legalacsonyabb éjszakai, hőmérséklet nyugaton plusz 1— mínusz 3, máshol mínusz 4—mínusz 8, legmagasabb nappali hő> mérséklet plusz 3—mínusz 3 fék. között. Ingyenes tanfolyamot indítónk Művezetőképző 8 hónapos tanfolyamra jelentkezhetnek építőipari, szakipari és szerelőipari szakmunkások. Szakmunkásképző 10 hónapos tanfolyamra betanított munkások, kőműves, ács-állványozó, szobafestő-mázoló. víz- és gázvezetékszerelő központifűtés-szerelő és villanyszerelő szakmára Gépkezelőképző 6 hónapos tanfolyamra férfi segédmunkások és kubikosok jelentkezhetnek. A tanfolyamok január 5-én kezdődnek, de a jelentkezések előjegyzését megkezdtük. A tanfolyamok ideje alatt jó kereseti lehetőséget munkásszállást és ebédet biztosítunk. Különélést, idénypótlékot, szerszámhasználati díjat és utazási hozzájárulást fizetünk. Érdeklődők levelezőlapon kérjenek részletes tájékoztatók BÁCS MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT Kecskemét, Klapka utca 34.