Dunántúli Napló, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-24 / 298. szám

U «.a rí ca st r* orr*? *% 1969. december 24. ; 1969. DECEMBER I I 24 SZERDA Szeretettet köszöntjük névnapjuk alkalmából Ádam, Éva nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.36, nyugszik lí.56 órakor. A Hold kél 16.11, nyugszik 6.33 órakor. V//// //^/CZ / ^Z S Ez is ügyintézés Gok embernek adott ^ munkát Bojás László nagymányoki lakos panasz­levele. Panaszának lényege: a szászvári vegyesiparcikk boltban Mekalor Luxus olaj­kályhát vásárolt. Az első be­gyújtásnál kiderült, hogy a kályha olajtartálya folyik, de az üzletben elutasították cse­rekérelmét, a szerviz pedig nem tudott alkatrészt adni. Gyakorlatilag használhatatlan volt az új olaj kályha. A levél egyik központi la­punk szerkesztőségétől kezd­ve különböző fórumokat járt végig, így a Tolna megyei Tanács kereskedelmi osztá­lyát, ahonnan Baranyába küldték Bojás László pana­szát, csak előbb „csengettek” a Mechanikai Műveknél: „A garanciális javításokhoz nincs elegendő alkatrész, ezért a javításra illetékes Szekszárdi Vasipari Vállalat nem tudta a tartályt kicserélni. A Me­chanikai Művek által szállí­tott tartály mennyiség nincs arányban a Bojás László ál­tal bejelentett és hasonló hi­bák számával. A szekszárdi Vasipari Vállalat így nem tud eleget tenni garanciális kötelezettségeinek, ezért a kereskedelmet igen gyakran éri alaptalan bírálat”. A Ba­ranya megyei Tanács keres­kedelmi osztályán is soron- kívül foglalkoztak Bojásék ügyével, ami még az iktatás napján átkerült az illetékes Baranya Kereskedelmi Vál­lalathoz. A vállalati központ­ból telefonon ajánlottak fel Bojáséknak két elintézési módot: vagy kicserélik a kályhát, vagy visszaadják ne­kik a befizetett összeget. Bo­jásék természetesen a kály­hát választották, amit azóta meg is kaptak. A panasz ezzel elintéződött volna, de a BKV-nál nem zárták le az ügyet. Pontosab­ban, ügyet csinálnak abból, amiért Bojás Lászlónak me­gyén kívül kellett megkeres­nie, hogy jogos sérelmét or­vosolták. Biztos, hogy a bolt­vezetőt figyelmeztetik, mert nem a jogszabályban elő­írtak szerint járt el Bo­jásék esetében. Persze, fi­gyelmeztetést érdemelne a Szekszárdi Vasipari Vállalat is, hiszen nem adtak igazo­lást arról, hogy a szóban forgó Mekalor Luxus olaj­kályha javíthatatlan. Ezzel szemben, a vállalati központ leleményes előadója — Pótz Vilmos — remélhetőleg di­cséretet kap a gyors ügyin­tézésért H. M. A varázsló A csendőr nősül Cj műszer a gázrobbanások ellen A gázszivárgások gyors és biztonságos jelzésére új be­rendezést szerkesztett a Nehézvegyipari Kutató Intézet szak­ember gárdája. A gáz-érzékelő műszer az alkalmazás helyé­től függően automatikusan lezárja a gázellátást vagy csenge­téssel riasztja az üzem dolgozóit. Az értékes műszer gyár­tására a Fővárosi Finommechanikai Vállalattal kötött szer­ződést a veszprémi intézet. A gázérzékelő prototípusa elkészült, s a. tervek szerint jövőre 1000 darabot adnak át az iparnak. — Mennyit nőtt Budapest? A Statisztikái Kiadó gondo­zásában most jelent meg a Budapest statisztikai évköny­ve című kiadvány, mely egyebek mellett a város to­vábbi növekedéséről közöl pontos számokat. Ugyancsak most látott napvilágot a Me­zőgazdasági adatok, 1969. 3. kötete is. — Üjabb műszaki klub. Az ÉPGÉP és több bányaüzem után a Pécsi Kenderfonóban is műszaki klub alakult — a KISZ-vezetőség kezdemé­nyezésére. A klub tagjai — mérnökök, technikusok — ha­vonta egyszer tartanak klub­napot, melyek keretében mindenekelőtt műszaki fej­lesztési kérdésekkel kívánnak foglalkozni. — Dr. Gelejl Dezső újság­író temetése december 29-én délelőtt 11.30 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — A Pécsi Orvostudományi Egyetem klinikáin december 26-tól influenza járvány miatt a látogatás szünetel. — Borsod megye általános Iskolái a karácsonyi ünne­pekig kereken kétszázötven ajándék televízióval gazda­godtak. A falusi kisiskolák mellett huszonöt napközi ott­honba is jutott nagyképer­nyős készülék. Időjárásjelentés Várható időjárás szerda estig: felhős, párás, hideg idő. Délen és nyugaton hószállingózás, ki­sebb havazás. Éjszaka gyenge, napközben mérsékelt szél. Több helyen köd, zuzmaraképződés. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 7—12, leg­magasabb nappali hőmérséklet mínusz 3—8 fok között. Ajándéknak Nylonharisnya 25,50-től 28,90 Ft-ig, női kötény 22,20-től 26,90 Ft-ig, szí­nes, olasz puplin ing 40-es számig 88,— Ft, férfi nad­rág, hasméret 180—190 Ft, Ajánlja a Leértékeli Aruk Sallai utcai boltja Ha'á’ozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvérünk, nagy­nénink, ÖZVEGY BIíRÉNYI IST- VANnE sz. Feuerstaher Erzsé­bet egyetemi nyugdíjas váratla­nul elhunyt. Temetése december 28-án, vasárnap 3 órakor lesz * Szt. Mihály kápolnából. A gyá­szoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó édesanya, anyós, nagyanya, testvér, dédaia a a és kedves rokon, ÖZVEGY KEZDI FER^N^NE. volt kertvárosi la­kos 86 éves korában elhunyt. Temetése december 28- '.n fél 2 órakor lesz a köznorVi temető­ben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett édesapám, NO- HEL KAROLY egyensapka ké­szítő mester 73 éves korában el­hunyt. Temetése december 28- án, vasárnap 2 órakor lesz a központi temetőben. A gyászaid család. Mélységes fájdalommal tudat­juk mindazokkal;, akik ismerték és szerették, hogy forrón sze­retett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, testvér, sógornő és kedves rokon, ÖZV. PALO' AT GYÖRGYNÉ sz Loósz Mária 68 éves korában hosszú betegség után űlhunyt. Temess decem­ber 28-án, vasárnap fél 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. — Az ország múzeumainak nyitvatartási rendje: 1969. december 24-én 14 óráig nyitva, 1969. december 25-én zárva, 1969. december 26-án, 27-én, 28-án nyitva, rendes nyitvatartás szerint. 1969. de­cember 29-én, 30-án zárva, december 31-én 15 óráig nyitva, 1970. január 1-én zárva, január 2-án nyitva Nemes gesztus A pénteki hóvihar után sok kollégista diák rekedt Pécsett. Különösen a Ba­ja környékiek jutottak nehéz helyzetbe, mivel a palotabozsoki vasúti sze­rencsétlenség miatt kilátás sem volt arra, hogy a pécs—bátaszéki vasútvo­nal egyhamar felszabadul. A Gépipari Technikum és Szakközépiskola bajai és Baja környéki kollé­gistái azonban szombaton mégis hazajutottak. A szü­lők kérésére egy szovjet alakulat sietett a gyerekek segítségére. Egy páncélos szállítójármüvet küldtek Pécsre egy százados veze­tésével. Az acélmonstrum nyolc hatalmas kerekével a legnagyobb hóakadályo­kon is áttört, megérke­zett Pécsre és több mint negyven diákot vitt haza, akik már a szombat estét \ otthon tölthették családi körben. Nemes gesztus volt! — Terllszter mintabolt — Jó­kai tér 2. — A Centrum Aruház kezelésében. (x) — Külföldi lakószobák érkez­tek. Bajcsy-Zs. u. 39, Ipar u. sarok. (x) — Az Országos Takarékpénztár Baranya megyei Igazgatósága értesíti a tisztelt ügyfeleket, hogy az év végi zárlati munká­latok miatt a komlói fiók de­cember 27-én, 28-án és 29-án, a mohácsi fiók december 31-én, a pécsváradi fiók január 2-án, a seliyei fiók december 29-én, 39- án és 31-én, a Pécs, Doktor S. u. fiók december 28-án. 29-én és 30-án, a Pécs. újmeesekaljai fi­ók december 29-án, 30-án és 31- én naponta csak 8-tól 12 óráig tart nyitva. (x) A MÉK árai Az ünnepekre lesz még egy kevés melegházi zöldpaprika, da­rabonként 1—2 forint közötti áron. Nem lesz hiány gyümölcs­ből. A csemegeszőlő 17 forint, a Sárfehér szőlő pedig 14 forin­tért kapható Az alma 3,80, a körte 5,40, a sütőtök pedig 2 fo­rint. A zöldpetrezselymet cso­mónként 1,20-ért kínálják. A dió­bél ára az ünnepekre mérsék­lődik 68 forintért kapható. A jelenlegi árak: burgonya, gül- baba 3,50, rózsa 3,20, egyéb 2,70. A vöröshagyma kilója 5 forint, a fokhagymáé pedig 28 forint. A kelkáposzta 3,20, a fejeská­poszta 2,40, a vöröskáposz a 3,20, a cékla ? 30. A sárgarépát 2,60- ért, a petrezselyemgyökeret 5.80- ért, a zel’ert ugyancsak 5,^0-ért árusítják. A karalábé 2,20-ért, a torma pedig 18 forintért kop­ható. A tojás ára nem változott, darabonként — Előkészületek a dísz­szemlére. Felszabadulásunk 25. évfordulója alkalmából 1970. április 4-én, ismét meg­rendezik Budapesten, a Hő­sök rétén, fegyveres erőink díszszemléjét. A honvédelmi miniszter kinevezte a szem­lén résztvevő csapatokat, a csapatok parancsnokai pedig az érintett alegységeket. Meg­történt a bemutatásra kerülő fegyverzet és harci technika pontosítása is. Elkészültek a felkészülés tervei, s az új év első napjaiban megkez­dődnek a szívós és hossza­dalmas munkát igénylő be- súlykoló menetgyakorlatok is. — Az Egészségügy Kiváló Dolgozója miniszteri kitünte­tésben részesítették dr. Mé­száros József nét, a pécsbá- nyatelepi kórház pártszerve­zetének titkárát nyugalomba vonulása alkalmából. Az el­ismerő kitüntetést tegnap délután az intézményben rendezett bensőséges ünnep­ségen, dr. Breila István fő­orvos, a Pécs városi Tanács egészségügyi osztályának ve­zetője nyújtotta át — Megkezdődött a körmen­di járási kórház rekonstruk­ciója — jelentették be ked­den Szombathelyen a szak- szervezetek Vas megyei Ta­nácsa Elnökségének ülésén. Harmincötmillió forintot köl­tenek az őrség és a Rába mente egészségügyi központ­jának fejlesztésére. — A* állatorvosi ügyeletes szolgálatot Pécs város területén december 24-én, szerdán L3 * órá­tól, 26-án reggel 7 óráig dr. Papp Elemér kerületi állatorvos látja el. Lakása: Radnóti M. út 11. IL cm. 9. Telefon: 28-23. Decem­ber 26-án reggel 7 órától, 26-án reggel 6 óráig dr. tjorváth Cson­gor állatorvos látja el. Lakása: Alkotmány u. 12. Telefon: 16-18. Orvosi ügyelet A Városi Rendelőintézet Pécs m. j. város biztosított dolgozói, illetve gyermekei részére ügye­letes szolgálatot tart sürgős ese­tek ellátása céljából december 24-én, szerdán du. 2 órától de­cember 28-án, vasárnap reggel 7 óráig az alábbi helyeken. Gyermekorvosi ügyelet az egész város részére a Városi Rendelőintézet ügyeletes orvosi helyiségében (Munkácsy M. u. 19.). Telefon: 20-73. Ezen belül a halaszthatatlan ellátást igény­lő járóbetegek részére a rende­lési idő: szerdán 15—17 óráig, ünnepnapokon 7—10 óráig és 18 —17 óráig. I. kerület részére az újmeszest körzeti orvosi rendelőben. Tele­fon: 51-81. Járóbetegek részére rendelési idő: szerdán 15—17 óráig, ünnepnapokon 9—10 óráig és 15—16 óráig. IL kerület részére a Várost Rendelőintézet ügyeletes orvosi helyiségében (Munkácsy M. u. 19.). Telefon: 30-00. Járóbetegek részére rendelés: szerdán 15—17 óráig, ünnepnapokon 10—11 órá­ig és 16—17 óráig. III. kerület részére a Petőfi utcai körzeti orvosi rendelőben. Telefon: 25-88. Járóbetegek ré­szére rendelés: szerdán 15—’7 óráig, ünnepnapokon 8—9 óráig és 14—15 óráig. Ugyancsak a Városi Rendelő- Intézet ügyeletes orvosi helyisé­gében (Munkácsy M. u. 19.) van fogászati ügyeletes orvosi szol­gálat december 24-én, szerdán 19 órától december 28-án, vasár­nap reggel 7 óráig. Ha a megadott telefonszámok nem jelentkeznek, a hívást a 03-nak (pos a) kell bejelenteni. Hívásokat lehetőleg a fenti ren­delési időkben kérjük leadni. A hét filmjei A VARÄZSLÖ Régen az emberek kétel­kedtek a varázslók létezésé­ben, ma már viszont tudjuk, hogy nemcsak vannak, ha­nem nélkülözhetetlenek is az életben. Legalábbis Balog Gyuszi ezt tartja. Helyes kis lurkók, s rajtuk kívül Csili- csala bácsi. Ráró, a beszélő ló, valamint Robotgyuszi a főszereplői ennek a „hézag­pótló” új, színes magyar filmnek, amelyet Palásthy [ György rendezett. A CSENDŐR NŐSÜL A St. Tropez-1 csendőrök hajtóvadászatot rendeznek a < szabálytalanul közlekedő ko- csivezctők ellen. Természete­sen a sorozat korábbi film- J jelből is ismert Cruchot őr- ( mester közülük a legfárad- \ hatatlanabb. A francia—olasz \ vígjáték főszereplője Luis de Funes, a így jogos a néző irigysége és csodálkozása, hogy miért mondja ki a bol­dogító igent a szép Josepha ennek a férfiúnak. Megjelent a Delta legújabb szánta A virusbetegségek ét a rák gyógyításában új korszak kezdődött az interferon-kép­ződést megindító anyagok ki­dolgozásával. A kutatások biztató eredményeiről és a jövő távlatairól részletesen beszámol a Delta Magazin új száma. Tudósítást közöl az Antarktiszon élő és dol­gozó emberek mindennapjai­ról, a Mars kutatás eddigi megállapításairól, valamint az elemi részecskék (szubelemi) építőkockáiról, a kvarkokróí Látványos, színes képeket közöl a fototechnika és mű­vészet új, grafikai irányza­járól, a virágpor pollenjei­nek segítségével folyó tudo­mányos vizsgálatokról és az emberiség őstörténetéből fennmaradt sziklarajzokról. Az óceánok örvényeiben és a szárazföld orkánokban leg­jobban bevált „áramvonalas” járművek továbbfejlesztésé­ről is érdekes cikket közöl a lap, ezenkívül tudósít és hirt ad sok külföldi és ha­zai tudományos, technikai újdonságról, találmányról és felfedezésről. — A* erdőkben nyúl- és 1 fácánvadászatot, a mezőségi i területeken pedig őzsuta se- ■ lejtező va jf szátokat tartanak ! a karácsonyi ünnepekben a baranyai vadásztársaságok. 1 — Kigyulladt egy ház fö­démszerkezete tegnap éjjel Pécsett a Kispiricsizma dűlő 10. szám alatt. A tüzet sza­bálytalanul a kéménybe épí­tett gerenda okozta. Szeren­csére csak négy négyzetmé­ternyi födém égett el, mert a helyszínre érkező pécsi tűz­oltók megakadályozták a lán­gok tovaterjedését. — Áramszünet lesz december 24-én fél 9—10 óráig a Siklósi u.. Béke u., László u., Nagyár- pádi u. Táncsics M u., Szövet­ség u. által határolt területen. Szilveszter est VILLANYBAN, A TSZ BOROZÓJÁBAN Zene, jó hangulat, malacsorsolás, minőségi borok, disznótoros ételek ASZTALFOGLALÁS KÖNYVESPOLC Esztétikai Kislex:kon A könyvekről, filmekről, festményekről beszélgető, vi­tatkozó emberek gyakran használnak olyan szavakat, mint absztrakt, realista, el­kötelezettség, abszurd, gro­teszk stb. Előfordul, hogy a felsorolt kifejezéseket nem valódi értelmüknek megfe­lelően alkalmazzák, mert ésetleg nincsenek tisztában a fogalom teljes vagy árnyalat­beli jelentésével. — Számos alkalommal megtörtént már, hogy a viták menete félre- siklott, a vitatkozók egészen mást értettek egy és ugyan­azon fogalmon. Feltétlenül nagy szükség van tehát a használatos esztétikai fogal­mak jelentésének tisztázásá­ra, megfelelő értelmezésére. A most megjelent Esztétikai Kislexikon egyik fő célja, mint az az előszóból is ki­derül, éppen ezeknek a fél­reértéseknek a kiküszöbölése olyan fogalmi meghatározá­sokkal, melyek a történeti és elméleti kutatások eredmé­nyeit rögzítik egy adott idő­pontban rugalmasan, kiter- jeszthetően. Egy lexikon esetében na­gyon lényeges szempont, hogy a lehető legkövetkezete­sebb objektivitásra töreked­jen. Különösen fontos ez olyan kényes területen, mint az esztétika. Az elmúlt húsz egynéhány év megtanított bennünket, hogy mennyire vigyázni kell bizonyos eszté­tikai fogalmak megítélésével. Gondoljunk csak például a dekadencia vagy a szocialista realizmus kifejezésekre, me­lyeknek alkalmazása sokszor az igazságtalan megbélyegzés vagy a kevésbé igazságos megdicsőülés útját jelentet­te. Ügy érzem, ezt a fentebb említett fontos követelményt sikerült megvalósítani a lejü­kön szerzőinek. A fontosabb fogalmakat bőven tárgyalják, s különö­sen azokkal a kifejezésekkel foglalkoznak részletekbe me­nően, melyeknek az értelme­zése körül mind a mai na­pig élénk viták folynak. Így több oldalas magyarázat kap­csolódik például az elidege­nítés, az elkötelezettség, a pártosság, a szocialista rea­lizmus címszavakhoz. Is­mertetik a szembenálló né­zeteket. a kérdéssel foglalko­zók álláspontját, végső ítéle­tet azonban — éppen a fo­galmak további tisztázódásá­nak érdekében — nem mon­danak. Ott, ahol az értelme­zések nyugvópontra jutot­tak, sokkal egységesebb és egyértelműbb a kép, viszont az igazi szerkesztői erőpró­bát mégis az előbbi kifejezé­sek jelentik. Az esztétikai gondolkodás hajdani és mai művelői je­lentőségüknek, súlyuknak megfelelően kapnak helyet a lexikonban. A görögöktől kezdve — Arisztotelész, Pla­ton — a későbbi korok gon­dolkodóin keresztül — Dide­rot, Schopenhauer, Spencer — egészen napjainkig — Ernst Fischer, Lukács György — sorakoznak, az ismert és ke­vésbé ismert, de jelentős ne­vek. Itt kap méltó helyet és elismerést Antonio Gramsci, a huszadik század sokáig félreértett kiváló marxista gondolkodója, aki az esztéti­ka területén is lényegeset al­kotott. A fogalmak értelmezése után mindenütt megtaláljuk a rájuk vonatkozó legfonto­sabb irodalmat, olykor még a folyóiratokban megjelent tanulmányokat is felsorolják. Kovács Sándor — KISZ-pályázat. A Ta­nácsköztársaság félévszázados jubileuma alkalmából a KISZ, a MTESZ és a Köz- gazdasági Társaság pályáza­tot hirdetett fiatal mérnökök, technikusok és közgazdászok számára. A szakdolgozatoktól azt várják, hogy konkrét üze­mi, vállalati gondokat segí­tenek megoldani. Az 1969 márciusában meghirdetett pályázat beküldési határide­je: január 5. é I I

Next

/
Thumbnails
Contents