Dunántúli Napló, 1969. november (26. évfolyam, 254-279. szám)
1969-11-14 / 264. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Ara: 80 füléi Dunántúli napló xxvi.évfolyam,264.sióm Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja ww.novemberi«.,péntek Jövőre az ideihez hasonlóan nő a kiskereskedelmi forgalom Országos tanácskozás a kereskedelem feladatairól Nagyobb forgalom várható a tartós fogyasztási cikkekből Javulnak az importlehetőségek Folytatódtak a magyar-indiai tárgyalások A belkereskedelmi minisztérium a megyei tanácsok elnökhelyetteseinek és kereskedelmi osztályvezetőinek részvételével csütörtökön országos értekezletet tartott a Gellért szállóban. Szurdi István belkereskedelmi miniszter beszámolójában az idei áruforgalom fejlődésével, jellegzetességeivel és a jövő évi ellátás szempontjából legfontosabb kereskedelempolitikai feladatokkal foglalkozott. Az idén a kiskereskedelmi forgalom -— tartva az eddigi ütemet — körülbelül tíz százalékkal nő. A vendéglátás forgalma a tavalyi minimális növekedéssel szemben eddig több mint 10 százalékkal emelkedett. Élelmiszerekből 10—1.1 százalékkal, ruházati cikkekből 9—10 százalékkal vásárolt többet a lakosság, mint tavaly. Figyelemre méltó, hogy a szövetkezeti kiskereskedelem forgalma az áljaiménál gyorsabb ütemben, mintegy 12 százalékkal növekszik. A lakosság általános áruellátása ebben az évben a szokásosnál egyenetlenebb, területenként, főbb árucsoportonként és időszakonként eltérőbb volt. Több termékcsoportban — például élelmiszerekből, háztartási és vegyi cikkekből, konyhafelszerelésekből — bővült a kínálat, más termékek —, elsősorban a sertéshús, a személygépkocsi, az építőanyagok — ellátási problémái viszont nem enyhültek, sőt helyenként fokozódtak. Az idei áruellátást nagymértékben befolyásolta, hogy a fogyasztási-cikk ipar fejlődése elmaradt a kereslettől; a könnyűipar például gyapjúszövetből, harisnyából, köAz NSZK az év végéig aláírja az atomsorompó- szerződést? Konrad Ahlers, a bonni kormány szóvivője a kabinet szokásos heti ülése után csütörtökön délután kijelentette, hogy „a szövetségi kormány elhatározta: az év végéig aláírja az atomsorompó szerződést”. A szóvivő szerint a csütörtöki ülésen Wili Brandt tájékoztatta kormányának tagjait az NSZK készülő diplomáciai lépéseiről. Ahlers elmondotta, hogy az atomsorompó szerződésről a végleges döntést azután hozzák meg, hogy végetérnek a parlamenti bizottságokban a kereszténydemokrata ellenzék által benyújtott észrevételekről folyó viták. Szó volt a csütörtöki ülésen arról a válaszról is, amelyet a nyugatnémet kormány az erőszakról való lemondás kérdésével kapcsolatos tárgyalások ügyében küld a szovjet kormánynak. E mellett Bonn most készíti el válaszát a lengyelek májusban küldött tárgyalási javaslatátöttáruból a tavalyinál kevesebbet termelt, e cikkek forgalma viszont növekedett. A gépipar az év első kilenc hónapjában egy százalékkal kevesebb árut adott a tavalyinál. A jövő évre megvan a lehetősége annak, hogy a kiskereskedelmi forgalom az ideihez hasonló ütemben növekedjék. A minisztérium megítélése szerint fokozódik a kereslet az iparilag feldolgozott élelmiszereik, az élvezeti cikkek, a déligyümölcsök és a vendéglátás szolgáltatásai iránt; nagyobb forgalom várható a tartós fogyasztási cikkekből. Ezért kívánatos, hogy a vállalatok és a szövetkezetek elsősorban az iparcikk-szakmákban növeljék készleteiket. A jövő évi importlehetőségek kedvezőbbek az ideinél. A szocialista országokból körülbelül 10 százalékkal több árut kap a kereskedelem. A belkereskedelmi választékcserében az ideivel azonos mértékű forgalomra számítanak, . s olyan közhasznú fogyasztási cikkek importjára törekednek, amelyek a i tér válaszolt. külkereskedelem útján kevéssé szerezhetők be. Nagy jelentőségű a GB-nak az a határozata is, amely megváltoztatja a kereskedelmi vállalatok tevékenységét befolyásoló szabályozók egyes elemeit. A szabályozók módosítása azt szolgálja, hogy a kereskedelmi vállalatok, a szövetkezetek anyagilag is érdekeltebbek legyenek az ellátás javításában. A továbbiakban a miniszter a jövő évi ellátással kapcsolatos tanácsi feladatokkal foglalkozott. Felhívta a figyelmet, hogy a megyei kereskedelmi vállalatok és szövetkezetek még differenciáltabban készüljenek fel az igények kielégítésére. Szükséges a tanácsok aktívabb és körültekintőbb piacszervező tevékenysége is. A feladatok közül Memelte, hogy nagyobb gondot kell fordítani a különböző — főleg az alacsonyabb — jövedelmű rétegek igényeinek kielégítésére. Az egyik legfontosabb tennivaló az olcsóbb áruk kínálatának bővítésére. A beszámolót kérdések követték, amelyekre a miniszI Megkezdték a közös közlemény szövegezését Magyar képzőművészeti kiállítás nyílt (Jjdelhiben Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, felesége és kíséretének tagjai csütörtökön indiai különgépen Ag- rába, a Nagy-Mogul dinasztia egykori székhelyére repültek. A mintegy harminc perces repülőút után a magyar vendégek gépkocsin folytatták útjukat. Az Agra-erőd több mint háromszáz évvel ezelőtt épült, mintegy öt és fél kilométer kerületű falai húsz méternél is magasabbak. Egy része vörös homokkőből, más része fehér márványból épült. A magyar vendégek hosz- szan elidőztek azon a tágas teraszon, amelyről a XVI. században Akbar császár fekete márvány tornyán ülve nézte a folyó partján egymásnak vadított elefántok párviadalát. Az erődből' a helyi műemlékbizottság és a város ve; zetői kíséretében a vendégek a világhírű Tadzs Mahal mauzóleumba mentek át. A látogatás végeztével Lo- sonczi Pált megrohanták a helyi sajtó képviselői és a magyar elnök a harminc- harmincöt fokos hőség, a tűző napfény ellenére is kimeVáltozatos tematikával indulnak a szabadegyetemi tagozatok Művészetek — Családtervezés — Közlekedési ismeretek Az iskolán kívüli felnőtt- oktatás, ismeretterjesztés szervének, a TIT munkájának hagyományos módszerei közül az egyik kétségkívül legjobban bevált forma a szabadegyetem, melynek keretében a lakosság magas szintű tudományos továbbképzése történik. Ez az oktatási forma segítség a bizonyos témák iránt érdeklődő emberek számára, hogy az egyénileg sokkal nehezebben fellelhető tudásanyagot neves előadók, szakemberek közreműködésével elsajátíthassák. Az előadások, az oktatás színvonala természetesen a hallgatóságtól is megkíván bizonyos szintű ismereteket. A szabadegyetemi előadások általában ősszel indulnak, így az idén is november közepén lesz az évnyitó. Változatos tematikával, több tagozat indításával áll a TIT ez évben is a tudnivágyó pécsiek rendelkezésére. — A képzőművészet kedvelői a képzőművészeti tagozaton a XX. század művészetéről hallhatnak. Ezen belül közelebbről kiemelve néhány címet a futurizmiusról, az ex- presszionizmusról, Picassóról, a szocialista realizmusról. — Indul irodalmi tagozat is. A XIX. sz. második fele és a századforduló irodalmáról lesz szó, neves pécsi és fővárosi előadók közreműködésével. A történelmi tagozat Pécs-Barahya legújabb történetével foglalkozik majd. Különösen felhívnánk a figyelmet a Szerelem — Házasság — Gyerek címmel induló előadássorozatra, kizárólag 16 éven felüliek részére. Ajánlanánk elsősorban a középiskolák 3—4. osztályú hallgatói számára, mivel a sorozat indításának fő célja éppen az, hogy az emberi élet e fontos területéről a fiatalságot komoly hangon, sokoldalúan a szocialista erkölcs figyelembevételével felvilágosítsuk. Szükségessé teszi ezt az, hogy e témáról — részben az oktatási intézményekben időhiány miatt, részben a szülői szemérmesség miatt a fiatalság széleskörű átgondolt felvilágosítást nem kap. E hiányosság pótlása céljából ezért az előadássorozat foglalkozni fog a párválasztás pszichológiai problémáival, a házasság múltjával és jövőjével, a' szerelemmel és a szexualitással, a házasságkötés és a családi élet jogi tudnivalóival. De beszélni fognak az előadók az öltözködés kultúrájáról, a szépségápolásról, családtervezésről, fogamzás- gátlásról is. Az eddig felsoroltakon kívül szabadegyetem formájában alsó- és középszintű vezetők továbbképzését is vállalta a TIT. Főleg azon vállalatok dolgozói vesznek ezen részt, amelyek kis létszámúak, s emiatt ilyen tanfolyamot maguk indítani nem tudnak. A BM Közlekedési Osztályával és a KBT-vel együttműködve szervezés alatt áll a közlekedési ismeretek szabadegyeteme is. Itt a közlekedéssel kapcsolatos legkorszerűbb ismeretek lesznek propagálva. A hároméves kurzus hallgatói szabályos leckekönyveket kapnak, ahol eredményeiket feltüntetik, s már az első év elvégzéséről is a jogosítványba teendő igazolványt kapnak. Érdemes elvégezni, mivel a gépkocsivezetőknél megkönnyíti az elhelyezkedést, magánosok közlekedését pedig a jobb felkészültség miatt biztonságosabbá teszi. Ez a rendezvény előreláthatólag december elején indul. Végül mint munkánk szerves részét megemlíteném, népi ülnök képző tevékenységünket, s az ugyancsak általunk indított Nevelők Akadémiáját is. Hegyi Ferenc rítően válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. A magyar vendégek rövid pihenőt tartottak az agrai Clark-Siraz szállodában, majd újabb harminc perces légi út után visszaérkeztek Delhibe. Délután folytatódtak a hivatalos megbeszélések. Tímár Mátyás miniszterelnök- • helyettes Fakhruddin Ali Ahmed ipar- és belkereskedelemügyi miniszterrel, Házi Vencel külügyminiszterhelyettes, Kós Péter nagykövet társaságában először Kául külügyminiszter-helyettest kereste fel, majd fogadta őket Dines Szingh külügyminiszter. Asztalos Lajos kohó- és gépipari miniszter- helyettes, Szatja Narajan Szinha tájékoztatás- és rádióügyi miniszterrel tárgyalt, Molnár János művelődés- ügyi miniszterhelyettes pedig Rao közoktatási és ifjúságügyi miniszterrel és dr. Atma Rham-mal, a Tudományos és Ipari Kutató Tanács elnökével folytatott megbeszélést. Megkezdődött a munka a közös közlemény szövegezésén is. Késő délután Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes nyitotta meg Delhiben a magyar képző- művészeti kiállítást, amelyen Mikus Sándor, Marosán László, Gerzson Pál, Xantus Gyula és Feledy Gyula munkáin keresztül ismerkedhetnek az indiai érdeklődők a magyar képzőművészettel. A kiállítást a magyar elnök is megtekintette. Indiai részről jelen volt Dzsaippal Szingh közoktatás- és ifjúságügyi miniszterhelyettes. Este Kós Péter, a Magyar Népköztársaság delhi nagykövete adott fogadást, amelyen megjelent V. Giri indiai elnök, Indira Gandhi miniszterelnök és a kormány több tagja. Losonczi Pál itt találkozott a magyar kolónia tagjaival. Péntek reggel Losonczi Pál és kísérete tovább utazik Bambaybai A tartalomból: A IS az automatizálásé a jövő (3. öldal) Felfejlődik a mohácsi járási TÖVÁLL (3. oldal) Pormentes munkahelyek a bányában (5. oldal) Finn küldöttség Pécsett (5. oldal) Négyezer férőhelyes lesz a pécsi sportcsarnok (5. oldal) Rádió- és tv-müsor (6. oldal Hazánkba érkezett Malinovszkij , marsall özvegye A felszabadulás 25. évfordulóját ünneplő Heves megyeiek emléktáblával jelölték meg Heves községben azt a házat, ahol a felszabadító harcok idején Malinovszkij marsallnak, a 2. Ukrán Front főparancsnokának harcálláspontja volt. Az emléktábla leleplezésére és a felszabadulási ünnepségekre meghívták Malinovszkij marsall özvegyét, Raisza Jakovlevna Ma- linovszkaja asszonyt és a marsall egykori híradós parancsnokát, I. A. Leonov marsallt A vendégek csütörtökön érkeztek Budapestre. A repülőtéren dr. Tamás László, a vendéglátó Heves megyei Pártbizottság első titkára, Kovács Pál vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes és Lakatos Béla vezérőrnagy, valamint Czi- nege Lajosné a honvédelmi miniszter felesége fogadta őket. Ott volt V. K. Gvozd altábornagy, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének katonai és légügyi attaséja és az ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet csapatok több magasrangú képviselője. Délután a vendégek dr. Tamás László kíséretében gépkocsin folytatták útjukat Egerbe. ÜNNEPELT A TÜZÉP (Tudósítás az 5. oldalon) jubileumi ünnepség megnyitója Erb János felvétele