Dunántúli Napló, 1969. november (26. évfolyam, 254-279. szám)
1969-11-29 / 277. szám
6 nwmrtT»Tt>ii r> atíio 1969. r>o»ember 29. A MAI PÉCS Dr. Boros István a város felszabadulásáról Pécs, Endresz György utca. Az új panelházak ablakait már függönyök, virágok, antennák teszik otthonossá, de a kapuhoz sártengeren át vezet az út. Az egyik emeleti lakásban régi bútorok, régi fényképek és régi könyvek között üldögél dr. Boros István, Pécs és Baranya egykori kommunista főispánja. Hetvennyolc éves, de szeme frissen csillog a szemüveg mögött. A falakon sorakozó ismeretlen arcok között egyik fényképen Kittenberger Kálmán tiszteletteljes kézjegye olvasható. Ki tudja, mennyi mindenki dedikálta vagy dedikálhatta volna neki a fényképét. Dehát a téma most nem mind a hetvennyolc év, csupán az a tíz-tizennégy nap, amely éppen 25 évvel ezelőtt annyi történelmi eseményt sűrített magába. Pécs fel- szabadulásáról van szó. Lángolt a horizont Október 15-től, a Horthy- proklamáció napjától bujkált. Utoljára a Magaslati út egyik lakásában. 1965-ben a Jelenkorban megjelent visszaemlékezésében ' így ír erről: „Naphosszat egyedül tartózkodtam a lehúzott redő- nyű és zárt -lakásban. Házigazdáim — dolgozó emberek — csak estefelé jártak haza. De egyedül se értem rá unatkozni. Újságokat olvastam, lehalkítva a rádiót is hallgattam, jegyzeteltem és többek között megfogalmaztam a Függetlenségi Front akkor még csak tervezett napilapjának, az Uj Dunántúlnak első számában később, december 17-én megjelent kiáltvány szövegét is, tőbbízben át-átírva. November 26-án, vasárnap hallatszott először délkelet felől távoli ágyúzás moraja. Bár senki sem tudta, mit hoz számára a közeledő moraj, mégis megkönnyebbülést érzett — természetesen a németeket és barátaikat kivéve. A várost és környékét — látszatra legalábbis — aggasztó, vihar előtti csend ülte meg. Itt-ott hallatszott nehéz járművek, nyilván még német harckocsik dübörgése. A tüzérségi tűz egész éjszaka szakadatlanul moraj lőtt. 27-én, hétfőn is folytatódott, de csak 28-ra virradó éjjel vált nyilvánvalóvá, hogy a rádióban is beharangozott nagy német ellentámadás vagy be sem következett vagy kudarcot vallott. Az ütegek, aknavetők hangorkánja ugyanis egyre élesebbé vált, egyre jobban közeledett a városhoz. A déli horizont mintha lángolt volna .. Az ablak alatt földgyaluk egyengetik a talajt, a kerekek forognak a sárban, bőgnek a motorok, — bojtos sapkás kisfiú rohan egy dömper nyomában, aztán lemarad. Dr. Boros István töprengve áll a könyvei, papírjai előtt, valamit meg akar PÉCS SZABAD mutatni. Végül egy 1947-es kiadású könyvet vesz elő, nyomta a Rákóczi Nyomda, Pécs. Baranya és Pécs vezetőinek rövid életrajza és nyilatkozata a hároméves tervről. . Benne vannak dr. Boros Istvánról a legfőbb életrajzi adatok: a budapesti tudományegyetemen szerzett természetrajz-vegytan szakos tanári oklevelet, a pécsi tudományegyetemen avatták doktorrá 1925-ben földrajzbiológiai és geológiai szakcsoportokból. Az első világháborúban hadifogságba került, ott érett természet- tudományokon alakult világnézete marxistává, s csatlakozott az orosz forradalomhoz. 1922-ben, amikor hazatért, • természetesen börtönbe került. Később tudott Pécsett letelepedni és a városi kereskedelmi fiú-, illetve leányiskolában földrajz, természetrajz tanítást vállalni. Politikai tevékenységet allg- alig tudott folytatni, hiszen a rendőrség állandóan ellenőrizte, 1933-ban mégis benne volt a bányász-munkás- értelmiségi szervezkedésben, s az ún. kommunista per eredményeképpen elvesztette állását. A nyomortól a biztosító intézetnél kapott tisztviselői állás mentette meg. 1944-ben a Gestapo letartóztatta, s miután kiszabadult, szoros kapcsolatban a többi demokratikus, főleg kommunista erőkkel, résztvett abban a munkában, ami minden lehetőséget megragadott a németek gyengítésére, a város és a megye megmentésére a felszabadítók megérkezéséig. A helyükön maradtak Míg a Pálosok alatt rejtőzködött az önfeláldozó ismerősök lakásán, szinte naponta kapcsolatban állt elvbarátaival. | — Október-novemberben j több megbeszélést folytat- > tunk. Beláttuk, hogy komoly tömegakciók kezdeményezé- j sére nem vállalkozhatunk, ehhez sem elég erő, sem szervezettség nem volt Akik október 15. után ném rejtőztek el, azokat sajnos elhurcolták. A demokratikus front ilyen veszteségei ellenére is nap mint nap több szó esett ellenállásról. Elsősorban az üzemek munkássága határozta el szinte egyöntetűen, hogy a tervbevett robbantásokat géprombolásokat nem fogja végrehajtani, s a kiadandó evakuációs rendelkezéseket elszabotálja. — A vasúton dolgozó barátaink értesítettek, hogy a kiürítési parancs ellenére a helyükön fognak maradni. November közepén eljutott hozzám a híre, hogy Ma- rosy László hanvédalezredes szintén illegalitásba vonult és velünk maradt. Október 24-től november 22-ig tartó szabadságos levéllel a zsebében bejárta már a pécsi bányák vidékét, mindenütt igyekezett az ellenállásra rábeszélni az embereket. Feljelentették, és a rögtönítélő katonai bíróság bitófán történő kivégzésre ítélte. Néhány barátja kimentette, de ő nem élt azzal a lehetőséggel, hogy elutazzék — maradt. November 27-én, amikor a katonai parancsnokságok, a hivatalos állami és városi apparátus, köztük a rendőrség vezetői eltűntek a városból, Marosy mint a legmagasabb rangú katonatiszt, a város katonai parancsnokának tekinthette magát. November 28-án intézkedik is: a laktanyák hátrahagyott őrségét utasítja, hogy menjenek haza, a város határában összeterelt hatalmas állatállomány őrségét ugyanígy elküldi, a még ki nem ürített 526. számú hadikórházat utasítja, hogy Pécsett kell maradnia. Ugyancsak szélnek ereszti a posta őrségét és az egyetlen magyar honvédségi századot, amely a frontról vonul vissza. A város helyettes polgármesterét is felkeresi és közli vele, hogy „reggelre itt lesznek a szovjet csapatok, parlamentereket kell eléjük küldeni”. Valakinek eszébe jut, hogy a város főlevéltárnokának svéd vöröskeresztes papírjai vannak, őt is felkeresik és magukkal viszik. Időközben az elektromos centráléból felhívták Marosyt, közölték, hogy a szovjet elővéd parancsnoka bent járt az üzemben és biztosította őket, hogy bántódá- suk nem esik, folytassák a munkát Marosy kommunistákat kért, akik aztán meg is érkeztek az üzemből. Sppen el akarnak indulni, egy a városháza udvarán hagyott gépkocsin — a kocsi nem akar beindulni *— amikor megjelenik egy fiatal orosz tiszt és két katona. Most már együtt Indulnak el a Munkácsy Mihály és Bercsényi utcákon át a Rákóczi útra, majd a Légszeszgyár utca sarkán a szovjet katonai menetoszlop állandó hömpölygése közepette odaérkezik Nyeszberov alezredes, a szovjet elővéd parancsnoka. Majd perceken belül megérkezik a Pécset felszabadító hadosztály parancsnoka, Zavjalov ezredes is vezérkarával. Marosyt megbízzák, hogy a még visz- szamaradt magyar katonákból szervezze meg a biztonsági szolgálatot Számunkra az ő ténykedése nagyon sokat jelentett. Pécs volt az ország egyetlen városa, ahol mindössze három napig szünetelt a közellátás. A rejtett tartalékok mellett ugyanis ott volt a németek és nyilasok részére rekvirált mintegy 2500 vágósertés és vagy Ü50 szarvasmarha, amelynek őrsége elment, s így aztán nekem, mint közellátási kormánybiztosnak, sokkal kisebb gondjaim voltak, mint a többi kormánybiztosnak az országban. Még a kiéhezett fővárosnak is tudtunk juttatni a készletekből. Ránk várt a feladat Dr. Boros István elidőz kissé az emlékeknél, azután visszatér a 25 év előtti november 29-re. — A Nádor kávéházban már ott ült Zavjalov ezredes és vezérkara, amikor engem odakérettek. Zavjalov kijelentette, hogy ránk vár a feladat: a várost visszazökkenteni a normális kerékvágásba. Délután Cserkaszov ezredes, a kinevezett első városparancsnok hivatott, s ugyancsak a város helyzetéről tárgyaltunk. A következő két napon — november 30- án és december 1-én — egy vezérkari századossal tárgyaltam, akinek a város és a megye gazdasági, politikai, népességi, kulturális stb. adatait kellett összeállítania. December 3-án délelőtt a kommunista párt megalakításáról tárgyaltunk az elvtársakkal, délután pedig Tolbuhin marsall, a III. Ukrán Front parancsnoka kéretett, aki ugyancsak a város helyzetéről beszélgetett velem — életre szóló élményt jelentve, mert nemcsak nagyszerű hadvezér volt, hanem kiváló, mélyen humánus ember is. December 4-én Vas Zoltán részvételével, aki akkor érkezett Pécsre, megalakítottuk a pártszervezetet és megválasztottuk a vezetőséget. December 5-én, tehát egy héttel a felszabadulás napja után már a városházán ülésezett a demokratikus pártok képviselőiből alakult Intéző Bizottság. Az az Intéző Bizottság, amelynek elnöke dr. Boros István volt. S amely rövidesen Nemzeti Bizottsággá alakult át és a terület minden ügyét-baját intézte, amíg a Budapestre költözött kormánnyal is felvehette a kapcsolatot Kommunista főispán Dr. Boros István 1945. január 5-én kapta meg főis- páni kinevezését. Az év végéig, majd másodszor 1946 júliusától 1947 végéig töltötte be ezt a tisztet Most, hetvennyolc évesen, gyakran leül és emlékeit veti papírra. Egyébként pedig: — Évekkel ezelőtt visszatértem a tudományhoz, amit fontosabb dolgok miatt annakidején abba kellett hagynom. H. E. Több újonnan létesült üzem mellett gyáróriássá nőtt a Récsi Bőrgyár. Az 1944-es 30 milliós állóeszköz értéke a napig 400, millió forintra emelkedett és tízszer annyit termel, mint 25 évvel ezelőtt. “^Andráskovits CSOPORT Felépült a város büszkesége, a 400 ágyas klinika és jövő év április 4-ére részlegesen elkészül az új. elméleti tömb Erdőben bujkáló hadifoglyok ... Tizennyolc-tizenki- lenc éves fiúk, akik élelmet visznek nekik az éjszaka sötétjében a Mecseken át... Iszákos usztasák, pofozkodó Gestapo-pribékek, és megint a fiúk, akik „köpés” nélkül állják az ütlegeket.... Romantika, vagy több annál? — Ez a gondolat foglalkoztat, miközben utcáról- utcára, házról-házra vándorlók, s az egykori András- kovits-csoport tagjait hallgatom. Szinte hihetetlennek tűnik: ilyen komoly ellenállási mozgalom volt 1944 őszén Pécsett? Pedig minden hiteles. Ezek a fiúk (azazhogy ma már negyven éven felüli családapák) egyszerű, kurta szavakkal adják elő, hogy j is lettek tulajdonképpen el- i lenállók. Mohácsi László de- I koratőr (á Pannónia Sörgyár akkori kocsikísérője) cipészsegéd édesapját emlegeti, aki szocialista szellemű könyveket, brosúrákat hordott haza. Vadász Tibor postai főtiszt a Pius Gimnázium egykori diákja, tanárait _di- cséri. Mai fejjel meglepően hangzik a dicséret, hiszen tudvalevő, hogy — egy-két kivétellel — csupa szerzetes tanított a Piusban. De a jezsuiták megengedték, hogy a diákok a Marseillaise-t énekeljék az órákon. Teli torokból fújták, míg a szomszédos tornateremben német katonák voltak elszállásolva... Dr. Kétyi Iván (ma a Mikrobiológiai Intézet docense) Andráskovits József személyes varázsának tulajdonítja, hogy a csoport tagI ja lett... Andráskovits, 1 Andráskovits... Ez a név ; minduntalan visszatér. Andráskovits néni megmutatja fia fényképeit. Az egyik tizenhat éves korában készült, a másik az érettségi idején: fekete ruhában, csokomyakkendőben. Ha nem lenne olyan akaratos az álla. magabízó, zárkózott a lénye, inkább zongoraművésznek vélné az ember, mint forradalmárnak. Édesanyja szerint úgy kezdődött a dolog, hogy a papát behívták katonának, ő pedig nem bírt a gyerekkel. A maga feje után ment, nem hallgatott rá. Hiába óvta, rendkívül érdekelték az oroszok, az orosz nyelv, s amikor megtudta, hogy szovjet hadifoglyok kerültek Pécsre... — A hadifoglyok — lehettek vagy harmincon — a mai Cementipari Vállalat helyén dolgoztak, egy német autójavító műhelyben — mondja dr. Kétyi Iván. — Német katonaruhába voltak öltöztetve és — meglepően I hangzik —, szokatlanul nagy I szabadságot élveztek. Ügy látszik, a németek biztosak voltak a dolgukban, mert megengedték nekik, hogy szabad idejükben a Séta téren sétáljanak, vagy moziba járjanak. Itt, a Séta téren találkozott velük Andráskovits. Először egy Mihály nevű magas, szőke orosszal kezdett beszélgetni. Az elején csak nyelvgyakorlásról volt szó, aztán Mihályt és annak Kosztya nevű barátját meghívta Mezőszél utcai lakásukra uzsonnára. Az egyik uzsonnát követte a másik, lassan egy kis társaság alakult ki András- kovitsék lakásában: Vadász Tibor, Kétyi Iván, Hasznos Tivadar, Somogyi József, Gonda Tibor, Mohácsi László. Később Somogyiék lakásába tették át székhelyüket, s úgy rendezték meg a találkozókat, hogy a csoport tagjai nem ismerték mind egymást. Rendszeresen hallgatták Londont, Moszkvát, a szovjet rádió orosz és magyar nyelvű adásait A város legf''?>talabb része Üjmecsekalja. A 17 emeletes betonkolosszus elkészültével befejeződik az új negyed lakóházépítése. A sortatarozások alatt megszépültek a belváros ódon épületei is. Óriásit fejlődött a bányászat. A felszabadulás óta létesült Ércbánya Vállalat több ezer családnak nyújt kenyeret. 1 i
