Dunántúli Napló, 1969. november (26. évfolyam, 254-279. szám)

1969-11-23 / 272. szám

Heti jegyzetünk Sikerek és lehetőségek a Dunán A pénteki lapokban jelent meg az evezős szövetség ve­zetőinek a nyilatkozata, amelyben beszámolnak ar­ról, hogy evezősválogatot­tunk kiegyensúlyozottá vált, egyre több jó versenyzőt tar­tanak számon és nemzetközi sikerekre is méltán számít­hatunk. Az evezőssportnak nyilván nagy lendületet adtak az olimpiai sikerek is, amikor egyik napról a másikra egy­szeriben az érdeklődés közép­pontjába került a sportág. Baranyában is a nagy ha­gyományokkal rendelkező sportágak közé tartozik az evezés. A Mohácsi TE eve­zősei már sok szép sikert értek el az elmúlt években és évtizedekben. Nevükkel mindig találkozhattunk a vi­dék legjobbjai között. Mint ahogyan azonban a vidéki evezés sem tudott tartósan a fővárosi versenytársává válni, a mohácsiak sem tud­tak betömi a legelső vonal­ba. Most azonban úgy néz ki, valami új kezdődik Mohá­cson. Az 1969-es eredménye­ik és a válogató versenye­ken való szereplésük alap­ján Handler Vilmos és Szik­ra Tamás az MTE evezősök két fiatal, kitűnő versenyző­je, a válogatott keret tagja lett. Mohácson jártak az evezős szövetség vezetői is, akik bejelentették, hogy a jövőben fokozottabb mérték­ben kívánnak támaszkodni a vidéki szakosztályok munká­jára, és természetesen jelen­tős támogatást is juttatnak a vidékieknek, köztük a mo­hácsiaknak. A mohácsi evezőssport te­hát új sikerek elé nézhet, ha megépülnek a szükséges lé­tesítmények, tanmedence, ha­jótároló, ha új, korszerű ha­jókat is kapnak a legjobbak, nem kétséges, hogy az or­szág egyik fontos evezősbá­zisa alakul majd ki Mohá­cson. A versenyszerű evezés mellett azonban a mohácsi Duna-szakasz kitűnő lehe­tőségeket kínálhatna a tö­megsport számára is. Ma, amikor egyre több sró esik a testedzésről, mint elsőren­dű emberi szükségletről, öt­letek hangzanak el, hogy szervezzenek futó- és gyalog­ló-mozgalmakat, kézenfekvő elképzelés: jó lenne pezsgő vízi életet teremteni a Duna partján, az egészséges test­mozgásra vágyó emberek számára. Bizonyos anyagi áldozatokkal létrejöhetne a Római part baranyai hason­mása. A mai motorizált vi­lágban a Dunáig eljutni nem jelent megoldhatatlan prob­lémát, a probléma egyre in­kább az lesz, hogy hol talál a ma embere egy kis füves területet, vagy szabad víz­tükröt, ahol megmozgathat­ja — bizony sokszor már petyhüdt — izmait. A minőségi sportnak és a „laikusok” víziéletének az együttéléséből születhetne meg talán az az igazi nagy- bázis. ami azután onthatná később az új és új váloga­tottakat, ami megteremtené az everóssport tömegeit. Nemcsak a versenyző töme­geket, hanem az érdeklődő, az odafigyelő tömegeket is. — Mert ezek nélkül aligha várhatók tartósan kimagasló eredmények. No, de ez csak pusztán közbevetett elmélkedés, és jóllehet, mire ezek a ma még ábrándnak tűnő dolgok meg­valósulnak, sok víz lefolyik még a Dunán. Hadd gratu­láljunk most a mohácsi ever zősöknek, mindenekelőtt a két új válogatott kerettagnak a szép sikerekért, és kíván­junk még az ideihez hason­ló sok eredményes verseny- idényt. — K. — f SPORT Hogyan történik az átigazolás? Az MLSZ rendelkezése A különböző labdarúgó­bajnokságokban lassan véget ér a küzdelem. A bajnoki év után következik az átigazo­lási időszak, amely az idén két részből áll majd. Az első december 12-én 24 óráig tart. Ez az NB I-es csapatokra vonatkozik. A másik átigazolási időszak december 15-én kezdődik és január 15-ig tart. Mit kell tudni ezekről? 1. Az MLSZ elnökségének rendelkezése értelmében de­cember 12-ig a következő módon igazolhatnak játéko­sokat az NB I-esek: Kiadatás nélkül az alsóbb osztályú klubokból, féléves várakozási idővel, két játé­kost igazolhatnak. Ha egy harmadik vagy negyedik já­tékost visznek el alacsonyabb osztályból, akkor ezek már csak egyéves várakozás után kerülhetnek új klubjukba. A hathónapos kedvezmé­nyes átigazolással egy klub­tól csak két játékos igazol­ható át. Ezek az egyesületek szintén ennyi játékost iga­zolhatnak majd kedvezmé­nyes módon. A hathónapos várakozási idő azon a napon kezdődik, amelyen az átiga­zolt játékos bajnoki idénye végétért. 2. A másik kedvezményes átigazolási időszakban, de­cember 15. és január 15. kö­zött. azok igazolhatok, aki­ket anyaegyesületük kiadott. Asstaliienisx-háború Sásdon! Tulajdonképpen már el­jött a béke, elült a csatazaj s az „újjáépítés” első jele­ként, ismét pattognak már a fehér kaucsuklabdák. A kül­szín lassan rendeződik, de ! mint minden háború, mély nyomokat hagy az emberi lelkekben. És fennmarad a. tanulság! Örök emberi törvény — amit nehezen szerzünk meg, azt jobban megbecsüljük. Ezt a törvényt megszegték Sásdon. Miért? Ki? Hol? Mikor? Most már majdnem mindegy. Hosszú évek ke­mény munkája, sok izgal­ma után, idén feljutottak a régóta vágyott NB II-be — ahonnan most száműzték őket! * A eásdi járás asztalitenisz életét példaként állították majd egy évtizeden keresz­tül a többi járás elé — de saját maga elé is. Hiszen be­bizonyosodott, hogy lehet sportot csinálni ebben az ipari objektumokat nélkülö­ző járásban, járási székhe­lyen is. Vezetőszerepet vit­tek a megyebajnokságban, rangot szereztek minden ver­senyen. Az évek során a lá­nyok közül kinőtt egy ko­moly reményekre jogosító gárda. Négyszer nyerték el Bara­nya megye bajnokságát — négyszer utaztak haza csa­lódottan az osztályozóról. Mindegyik alkalommal mi­nimális különbséggel szorul­tak a második helyre. Egy kicsivel több rutin, egy pa­rányival több szerencse, vagy egy-két év hiányzott csak a felújításhoz, mert mindig mint a legfiatalab­bak küzdöttek — bárhol. Azután egy véletlen segí­tett. Egyik csapat visszalé­pésével mint legjobb máso­dikak, magasabb osztályba sorolták őket. Ha nemcsak írhatnám, ha­nem vetíthetném is a szak­osztály történetét, mindig ott láthatnánk a képen egy alacsony, izmos férfit, aki folyton szervez, tevékenyke­dik, lelkesedésével a sport­ághoz kapcsol egy komoly tömeget: Vadas Zoltán test­nevelőt! Most, a történtek után sem foszthatjuk meg ettől — neve összeforrt a sásdi asztalitenisz-élet min­den eredményével. Duplán sajnálhatja tehát, hogy al­kotására ő mérte az első romboló ökölcsapást. Meg­változott emberi magatartá­sa bomlást indított el, meg­lazította a fegyelmet, szét­esett sokminden, amit éppen maga illesztett össze. Pedagógiai lehetetlenség, hogy a fiatalkorú gárda még egyszer ösztönző példát lás­son abban, aki lelépett a ta­lapzatról. De máshol, más mentalitással újra lehet kez­deni, akiben maradt erő. Ép­pen ezért örömmel hallgat­tam a minap, Weich László­nak, a Baranya megyei Asz­talitenisz Szövetség titkárá­nak megjegyzését: — Nem szeretnénk elve­szíteni Vadas Zoltánt! Any- nyi mindent legyőzött már a sportban, az itallal is megbirkózik minden bizony­nyal. És akkor visszavárjuk, lendületére, hozzáértésére szükség van a sásdi járás­ban. Maradt még bőven te­rület számára. Azt mondják, az igazság­nak mindig két arca van. Ha nem is fedi teljesen a valóságot, de annyi sejthe­tő, hogy a sásdi „asztalite- nisz-háború”-t nemcsak az indította el, hogy a volt ed­ző gyakrabban nyúlt a po­hárért. Szüneteltek azért is az edzések, mert a csapat két tagja nem kapott mun­kaalkalmat Sásdon és még több apróság is élezett az amúgy sem szerencsés hely­zeten. Így a rokonszenves, tehetséges, fiatal csapat idá­ig jutott. De mi is történt ponto­san? Az ám, a tanulság-ke­resés közben meg is feled­keztem róla: az őszi forduló három bajnoki . mérkőzésén •— a Győri Vízügy, az Egyet­értés és a VEGYTERV el­len — nem jelentek meg, ezért a Magyar Asztalite­nisz Szövetség a Sásdi Vö­rös Meteor női csapatát, tö­rölte az NB II-es bajnoki osztály „Benkő” ' csoportjá­ból. A Bajnoki Szabályok 58. pontja értelmében. Csúnya vég, egy nagyre­ményű csapat számára. De szerencsére nem vég — csak átmenet. A bajnoki szezon — a szövetség határozatával — befejeződött ugyan a sás­di asztal i ten i szező k számá­ra, de az edzések egy fiatal, új edró irányításával ismét megindultak és megragad­nak minden lehetőséget, hogy asztalhoz álljanak. A napokban érkezett meg Dér Sándornak, az MTS járási elnökének beszámolója ar­ról, hogy fölényes biztonság­gal megnyerték a Somogy Kupát. Így: Kaposvár ellen 9:0, Szekszárd ellen 6:3, Komló ellen 7:2 került a jegyzőkönyvbe az utolsó fordulón. A háborút tehát lassan el­felejtik, mert sokat ígér a béke. Szintén Weich László megállapítása: — A jövő évi megyebaj­nokságot minden bizonnyal megnyerik és akkor talán már jobbkor jön a feljutás. Érettebben és az idei tanul­sággal gazdagabban kerül­het a csapat magasabb osz­tályba. Ügy legyen! Somogyvári Valéria A 28. mérkőzést vívja vasárnap a Pécsi Dézsa és a Bp. Vasas Nagy küzdelmet ígér a találkozó A Pécsi Dózsa vasárnap nagy ellenfelet fogad. A sokszoros bajnokcsapat a Bp. Vasas láto­gat el a pécsi lila-fehérekhez. A két együttes sok-sok nagy csatát vívott. A két csapat eddigi mérkőzé­seinek összesített eredményei a pécsi szemszögből: 27 3 10 14 26:47 16 Ez 29,62 százalékos teljesít­mény. Csak pécsi pályán: 13 3 5 5 18:22 11 Ez 42,30 százalékos eredmény. Hazai pályán a Bp. Vasasnak lőtt • 18 gólon a következő játé­kosok osztoznak: 3 gólos: Daka. 2 gólos: Keszler, Dunai n., Győrkő dr., Jánosi. 1 gólos: Lehel, Grozdies, Opo- va, Kresz, Kamondi, Garami, Török. Érdekesség, hogy az Egerben szerdán szerepelt csapatból sen­ki sem szerzett még Pécsett gólt a Bp. Vasas ellen. A három győzelmet a követ­kező összeállítású pécsi csapat érte el budapesti ellenfelével szemben: 1955-ben: Pécs—Bp. Vasas 4:3 (2:3) Dózsa: Danka—Szőcs, Kocsis, Hegyi, Pleck, Kresz, Grozdies, Lehel, Brada, Keszler, Lovig. A pécsi gólszerzők: Keszler 2, Lehel, Grozdies. Emlékezetes Lehel szabadrú­gásból elért hatalmas gólja. 1961-ben; Pécs—Bp. Vasas 3:2 (2:1) Dózsa: Danka—Bendes, Kocsis, Farkas, Halasi, Csupák, Ka­mondi, Györkő, Dunai I., Du­nai II., Bencsics. A pécsi gólszerzők: Dunai ZL, 2, Györkő. 1967-ben: Pécs—Bp. Vasas 3rl (1:1). Dózsa: Rapp—Hernádi, Móricz, Kincses, Vajda dr., Konrád, Du­nai dr., Györkő dr.. Tüske, Da­ka, Török. A pécsi gólszerzők: Györkő dr., Daka 2. A jelenlegi csapatból Dunai dr. az egyedüli játékos, aki kétszer szerepelt győztes együt­tesben a Bp. Vasas ellen. Rádi szerdán játszotta 200. NB i-es mérkőzését a Dózsa színeiben; de még egy alkalom­mal sem volt a győztes pécsi csapat tagja a vasárnapi ellen­féllel szemben. Az 1968-as pécsi mérkőzés 2:2- re végződött, ez év tavaszán pedig Budapesten a Vasas győ­zött 3:0-ra. A budapesti csapat eléggé rapszodikus teljesítményt nyúj­tott az utóbbi időben. Egy-egy jó játék és szép küzdelem után váratlan vereségek, gyenge tel­jesítmények egymást követték. Legutóbb hétközben a Diósgyőr ellen ismét fel-felcsillant a Va­sas igazi tudása. Már 4:0-ra ve­zettek, amikor a diósgyőriek szépíteni tudtak az eredményen. Mészöly, Ihász, Puskás, Farkas, Menczel, Fister és a többiek kitűnő labdarúgók, akik ha ki­játsszák igazi formájukat nagy­szerű játékra képesek. A Dózsa egri győzelme után felcsillant ismét a lehetősége annak, hogy a pécsi csapat kiharcolja a leg­jobb vidéki csapat címét. Eh­hez azonban a pécsi csapatnak most vasárnap le kell győznie a Vasast. Van tehát tétje a két csapat mai mérkőzésének. 1®: Az asztalitenisz NB n. állása Férfi csapatok 1. Kaposvári V. IS 15 — 2. Veszpr. Közi. Iß lű 6 3. Dunaújv. R. 16 9 7 4. Betonút 16 9 7 5. Szomb. SE 16 8 8 6. Pécsi EAC 16 8 8 7. BKV Előre 15 8 7 8. Gy. Mag.-ép.* 16 6 10 9. Bp. Művész 15 3 12 10. Dorogi B. 15 2 13 297:78 30 204:196 20 218:182 18 213:167 18 205:195 16 194:206 16 171:204 16 153:247 11 140:235 6 155:220 4 A labdarúgó megyei n. osztályban bajnokságot nyertek a Szigetvári Kinizsi játékosai. Képünkön: a megyei L osztályba jutott csapat játékosai, jobbszélen: Reszli István, a sportkör elnöke, balszélen Szegő Imre edző és Böszénfai Mátyás intéző. A szigetváriak ma, vasár­nap nemzetközi találkozót vívnak, a Dráva Trezen együttes látogat el Szigetvárra JHai sportműsor Labdarúgás: NB I. mérkőzé­sek: Pécsi Dózsa—Bp. Vasas, PVSK-pálya, 13.30, MTK—Kom­lói Bányász, Budapest, 13.30, NB. I. tartalék mérkőzések: Pé­csi Dózsa—Bp. Vasas, PVSK-pá- lya, 11.45, MTK—Komlói Bá­nyász, Budapest, 11,45, NB. I. B. mérkőzés: Pécsi Bányász—Video­ton, Pécsújhegy, 13.30, NB. n. mérkőzések: Bauxitbányász— PVSK, Tapolca, 13.30, Szekszárdi Dózsa—Pécsi Ércbányász, Szek­szárd, 13.30, MÁV DAC (Győr)— Máza-Szászvári Bányász, Győr, 13.30, NB. III. mérkőzések: Nagymányoki Brikett SK—Pécsi BTC, Nagymányok, 13.30, PEAC— Pécsi Volán SC, Ifjúsági sta­dion, 13.30, Lábodi MEDOSZ— Steinmetz SE, Lábod, 13.30, Pécsi Porcelángyár—Dunaújvárosi Pa­pír SK, Porcelángyári pálya, 13.30, Sárbogárdi Volán SC— — Mester! Ojabban sok szur­kolót látok esténként a Széche­nyi téren. — Ezen ne csodálkozzon, Tüke! Most van az idényvége és ol­csóbb a szövet, meg a fürdő­nadrág. — De mester! A szurkolók nem a MERUKER kirakatok előtt, hanem a „köpködőn” emlegetik az idényvégi kiárusítást és egé­szen más „ruhadarabokról” be­szélnek. Bundákról például. — Biztosan fáznak az utcán. — Fázik ám az ángya térde- kalácsa! Legfeljebb néhány fo­cieredmény miatt fáznak, — Értem, Tüke. Múltkor hal­lottam, hogy a dózsások már a soroksári „áruházban” felpróbál­ták az „átmeneti kabátot”. — Ez még nem biztos kérem. Gondoljon arra, hogy 0:3 volt az eredmény. Ha maga mondjuk fogadásból megengedné valaki­nek, hogy itt a Széchenyi téren, fényes nappal lábbal megbillent­heti a fejének ellenkező oldalán, az akció előtt nyilván odasúg­ná: Csak egyszer komám és ne teljes erőből! — Értem már. Nincs három­gombos bunda, csak egygombos, vagy egyegygombos. Egyébként a pesti újság tele van játékos­csábítással, meg egyéb furcsa­sággal. — De csak vidéki sztorikat ol­vas az újságban, mester. Amint egyet meghallanak, zsupsz be­írják az újságba. De csak vidé­kit, mert bunda és játékoscsá­bítás csak Tatabányán, Nagyka­nizsán, Bivalykergesdfalván, meg a csuda tudja, hol vannak még. De még véletlenül sem Pesten! Sem kis Pesten, sem új Pesten. Ez a pestiek szerint olyan vi­déki specialitás, mint a kömlődi halászlé, vagy a pécsi cirfandli. — De azt is írják, hogy hama­rosan rend lesz a focivilágban. — Ezt szeretném én is. De ehhez kevés az olyan tanács­kozás, ahol határozatot hoznak, hogy a korábbi határozatot nem hajtották végre, ezért sürgősen hozzanak újabb határozatokat, amelyekből majd meg lehet ál­lapítani, hogy korábban mit kel­lett volna végrehajtani. Tanács­kozni már tudunk, mester, de erőteljesen focizni még nem. A reprezentációs bájglikat. már meg tudják kajolni a főnökök, de ettől még csúszkálhatunk a leedsi pályán. — Tüke, én magára bíznám a rendcsinálást. — Maga csak hagyjon ki en­gem ebből a buliból. Én inkább megmaradok a helyesírás oktatás mellett. — Miért, talált helyesírási hi­bákat? — Igen. Múltkor átnéztem a pécsi asztali tenisz versenyre érkezett vidéki nevezéseket. Az egyik szombathelyi levélpapíron olvastam, hogy három kislányt küldenek a Szopi Anna verseny­re. Hogy egyem a zúzájukat! Még jó, hogy nem a Szavá Ria vitte haza a serleget. — Magának mindent észre, kell venni, Tüke? — Mindenki észrevette, hogy komolytalan az ökölvívóbajnok­ság. Emlékszik, hogy az NB I. B-ben két csapatot is hiába vár­tak a pécsiek. — Miért nem jöttek az illetők Pécsre? Azt mondják, ez a leg­szebb vidéki város. — Az igaz, mester. De a leg­nagyobb füleseket is itt oszto­gatják a vasutas csarnokban. Sokan azt vallják, inkább egy adag sültkolbászt kóstolgatni, mint a Kovács Pista kesztyűit. — Ezt maga kimondottan an­gol hidegvérrel mondta. — Jó. hogy az angolokat em­líti. Kimondottan igazságtalan­ság, hogy a futball VB-n külön indul Anglia, Skócia, Wales és Írország. Ezek szerint a magya­rok is több csapattal indulhat­nának. — Ne vacakoljon! Több csapat­tal? — Miért ne? Én külön nevez­ném az Ormánságot, Viharsar­kot, Tiszazugot, Hortobágyot, hogy csak néhányat említsek. — örüljön, hogy csak egy csa­patot kell összehozni. — Miért? A Sós Karcsi bácsi is azóta lett „menő fej”, mióta beszervezte a keményszívű vi­déki srácokat. Van itt még ma­gyar vidék bőven! — Ez a csapat tetszik is a jó népnek. Mi van a régiekkel? — Jut nekik is szerep, mester. Olvasom, hogy a nagy meccsek előtt belátogatnak az öltözőbe és lelkesítik a mostaniakat. Ez még mindig jobb, mintha nekem kéne hozzájuk bejárni és őket lelkesíteni! — Mit szól, milyen nagy fö­lénnyel nyertek bajnokságot a bőrösök? — Szerencséjük van, hogy itt az idényvége, mert elfogynak a játékosok. Legutóbb már az Os- kó is beszállt egy félidőre. Fo­gadok. ha három hétig kellene még játszani, a Leipám Pista is beöltözhetne. — Mi lesz jövöre az NB n- ben? — Van egy lehetőségük, mester. Feloszlatni a csapatot. — Az NB II-es csapatot, Tüke? — Dehogyis, mester. A kispá­lyás őregfiúkat, hogy ki legyen velük a 18-as keret! Mohácsi TSZTE, Sárbogárd, 13.30, megyebajnoki mérkőzések: Pécsi Kesztyűgyár—Pécsi Helyi­ipari, BTC-pálya, 10.00, Vasas II. Bányász—Véménd, Vasas II. Bányatelep, 13.30, Pécsi Gázmű- Boly, Kokszmű-pálya, 13.30, Ist- ván-aknai Bányász—Szigetvári ZMSE, Pécsszabolcs, 13.00, Sik­lós—Mágocs, Siklós, 13-30, Pécsi Postás—Pécsi Vasas, Postás-pá­lya, 13.30, Beremend—Pécsi Di­namó, Beremend, 13.30, Pécsi Kinizsi—Szederkény, Kovácste­lepi pálya, 13.30. Nemzetközi mérkőzés: Szigetvári Kinizsi— Drava Trezen, Szigetvár, 13.30. Röplabda: Ifjúsági Kupa terü­leti döntők, a PEAC leány és az 506-os ITSK fiú csapatának rész­vételével, Kaposvár, 8.00. Torna: Országos ifjúság! I. osztályú fiú csapatbajnokságok, a Pécsi Bányász együttese rész­vételével, Budapest, 15.30. Asztalitenisz: NB. n. mérkő­zések: Bp. Vegyterv—Pécsi BTC. nők, Budapest, 9.30, BKV Előre— PEAC férfiak, Budapest, 9.30, NB. HL férfi mérkőzések: Ka­posvári Kinizsi—Komlói Bányász, Kaposvár, 9.30, Nagykanizsai Vasas—Pécsi BTC, Nagykanizsa, 9.30, Pécsi Bányász—Nagykani­zsai Kinizsi. Ujmecsekalja, mű­szaki klub, 9.30. Birkózás: Országos felnőtt sza­badfogás ú' csapatbajnokságok döntői, a PVSK együttese rész­vételével, Budapest, 10.00, terü­leti felnőtt szabadfogású egyéni bajnokságok, a Fegyveres Erők Klubjábart, 10.00, területi úttörő­verseny, Bányász sportház, Pécs­újhegy, 10.00. Cselgáncs: Országos serdülő egyéni bajnokságok, a Pécsi Dó­zsa versenyzőinek részvételével, Budapest, 9.00. Kosárlabda: NB. I. mérkőzé­sek: PVSK—Veszprémi Vegyész, férfiak, PVSK-csamok, 9.00, Videoton—Szigetvári Vörös Me­teor, nők, Székesfehérvár, 10.00, NB. I. tartalékmérkőzések: PVSK—Veszprémi Vegyész, fér­fiak, PVSK-csamok, 10.20, Vi­deoton—Szigetvári Vörös Meteor, nők, Székesfehérvár, 11.20, NB. n. mérkőzések: Bajai Fehéme- műgyár—PVSK. nők, PVSK-csar- nok, 11.40. Pécsi Postás—Táncsics SE, férfiak, PVSK-csamok, 13.00. Sakk: OB. II. csb. mérkőzé­sek: Tűzoltó Dózsa—Pécsi Bá­nyász, Budapest. 9.00,' Szombat­hely—Pécsi Ércbányász, Szom­bathelyi 9.8®. \ 1 1

Next

/
Thumbnails
Contents