Dunántúli Napló, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-30 / 252. szám
6 1969. október 30. Bímcmmii namö Jó vidékek —borvidékek Hazánk a szőlőtermelés mennyiségét tekintve a 14. helyen áll a világ- ranglistán. Ha azonban a bor minőségét nézzük, helyünk az élvonalban van. Hol terem tulajdonképpen a jó magyar bor? Hazánk szőlőit jelenleg 14 borvidékbe sorolják. Ha nyugatról indulunk, a soproni borvidékkel kezdhetjük a sort. A Balaton mellett balaton- melléki, balatonfüred- csopaki és badacsonyi borvidéket különböztetünk meg, innen északra van a somlói és a móri borvidék, délre a mecseki és a villány-siklósi, keletre a szekszárdi. A Dunántúlon tehát összesen 9 tájjelleg képviseli a bortermelést. A nagy- kiterjedésű alföldi borvidék után a mátraaljai és az egri következik, végül a tokaji borvidék zárja — méltóképpen — a sort. Néhány adalék boros tájainkhoz: Érdekes, hogy a modern borízlésnek oly tökéletesen megfelelő móri Ezerjó a legsavasabb borunk. Egy borvidéken belül a legtöbb olasz- rizlinget a Balatonfüred- Csopak terület adja, e szőlővidék háromnegyed részén művelik ezt a népszerű fajtát. A híres Badacsony-vidéken is ez a szőlőfajta a legelterjedtebb. A legspeciálisabb bor azonban a Kéknyelű, máshol úgyszólván sehol sem termelik. Badacsony legismertebb bora a Szürkebarát, a legnagyobb alkoholtartalmú 1 a fySöldszilváni. Somló a legkisebb borvidékünk. Területe mindössze 760 katasztrális hold. A legnagyobb kiterjedésű minőségi borvidék a mátraaljai: több mint 21 ezer hold. Azt is kevesen tudják, hogy a híres egri bikavér legalább három borfajtából készül. Gerincét a kadarka alkotja, a nagyburgundi adja mélyvörös színét, tüzességét pedig a Medoc-noir. Gyakran adnak hozzá Oportót és Ca- barnetet is. A tokaji borokról csak annyit, hogy azok a „legerősebbek”. (Ez persze önmagában mit sem mond a tokaji borok nagyszerűségéről.) Az aszuborok alkoholtartalma olykor eléri a 18,5 százalékot is. BARANYAI UTAZÁS Hej halászok, halászok .. Az északkeleti irányból érkező Duna mielőtt átlépné az országhatárt, délkeletre fordul. Ahol a folyó megtörik, ott van Mohács. Buda alatt a folyó jobbpartjón az egyetlen régi város. Mintha két irányban is szemmel akarná tartani a folyót. Hajdan római hadiút vezetett erre. Az úton a légiók katonái, kereskedők, polgárok meneteltek északról délre, délről északra. A magas löszpartról őrszemek vigyázták a nomád népek hadmozdulatait. Éjszaka jelzőtüzek gyúltak, titokzatos kiáltásokat hozott a pusztai szél. A város utcái a folyóhoz igazodtak. Két házsor között mindig kilátni a vízre. A hajóállomás fölött, a beton mellvédre támaszkodva emberek álldogálnak. A vizet nézik, a túlsó part fáit nézik, a veszteglő hajókat nézik, a némán úszó kompot nézik, a felhőket nézik. Várjak, hátha történik valami. Ha elmarad az ügyeletes csoda, akkor is elégedetten mennek haza: megvan a folyó. AZ ELNÖK — És az elsőosztályú halak? — Ponty, harcsa, süllő, ke- csege, márna, angolna, ragadozó ön ... — A „nagy halat" már megfogták? — Húsz évvel ezelőtt volt egy kilencvenegy kilós harcsánk. De ez már csak a mesében él. Legutóbb négy éve fogtunk egy hetvenhárom kilós harcsát — A szerszámok ? — Van itt minden. Kerítőháló, laptalló háló, balinháló, j búvárháló, záróhálók, varsák, f epék horgok, pók, keresztháló, | lesháló ... — Szigony? — Azt a törvény tiltja. A ! hurkot is. Amikor a kölkedi úton me- I gyünk, akkor is ezeket a sza- j vakat mondogatom magam- j ban: jászkeszeg, dévérkeszeg, domolykó... Meg ezeket: laptalló, varsa, pók ... Ha Herman Ottó újra erre járna, alighanem még mindig találna megírni valót a magyar halászat történetéhez. AMIKOR TÖBB VOLT A HAL, MINT A VÍZ Elég egy futó pillantás a vízre, aztán a főtéren benyitunk a Mohácsi Petőfi Halászati Termelőszövetkezet irodájába. A falon megfakult térképek. Az íróasztalon akvárium, benne oxigéngömböket pipáló apró halak. — Jókor jöttek. Az emberek kint vannak a Hodályi Dunán — mondja az elnök. ötvennyolc tagja van a szövetkezetnek, ebből huszonhármán halászok. Bártól a jugoszláv határig járják a Dunát. Kétezerszáz hold vízterületen kergetik a halat. — Évente nyolcszázötven mázsa a tervünk — mondja az elnök. — Hát a fogást is lehet tervezni ? — Lehet. Csak teljesíteni egyre nehezebb. Három éve nem volt rendes vízállás. A Duna vize meg egyre piszkosabb. Egy fél ország szeny- nyesét mossa. — A tagok közt nincs vita arról, hogy ki, mikor, hova menjen, mivel halásszon? — A halhoz mindenki ért. A halászatban mindenki szakember. A halászok közt mindenki halász... A víz fenekére egyiknek sem ér le a szeme. — De valaki parancsol? — A brigádvezető. — Milyen halakat fognak? — Többnyire vegyes fehérhalat. — Az mi? — Jászkeszeg, dévérkeszeg, domolykó, évakeszeg, vörösszárnyú koncér, bodorka, garda, karlkakeszeg, kékorrú, spiccer, patuc... Akad még bőven törpeharcsa, napkárász, sárgakárász... Van egy térképem Baranyáról, 1810-ből származó, azon Kölked alatt még nagy hurkot vet a Duna. A folyó mélyen belenyúl a megye testébe. A rajzoló girbe-görbe vonalakkal jelezte a Duna útját. Olyan, mintha valaki egy gombolyag zsineget dobott volna a földre. A metszet a folyó régi arcát őrzi. A magyar vizek halbőségéről valaha legendák keringtek. Egy XVII. századi angol utazó följegyezte, hogy a „lakosok szerint a Tiszában több a hal, mint a víz”. Oláh Miklós beszéli (1536), hogy „öt falu lakosai egyszerre húsz szekér halat fogtak a Balatonból”. II. Rákóczi Ferenc írja 1704-ben: „a Tiszából alig lehet meríteni anélkül, hogy halat ne fogjon az ember”. Folyóinkat a múlt században szabályozták, a Dunát is állandó mederbe terelték. Egykori árterületén holtágak maradtak. Csak hosszú esőzés, magas vízállás idején kerülnek kapcsolatba az élő folyóval. Itt a halászat még megőrzött valamit a szabad folyami halászat színeiből. A hozamot telepítéssel javítják, de a holtágat ősszel nem lehet úgy lehalászni, mint a halastavakat. A TANYA Kölked után kétszer fut át velünk az autó a Bédán. A parton, a nád közé vágott résekben, elhagyott horgászállások. A híd lábánál a tündérrózsa szétterült levelei zöld szőnyeggel borítják be a vizet. Amikor Erdőfű házai is mögöttünk maradnak, a kö- vesút a holtág mellé simul Az egyik fűzfa alatt megtaláljuk a halászok tanyáját. Két motorkerékpár. A fának támasztva száradó varsák. A fűben tábortűz nyomai. A füstölgő ágak mellett demizson. A vízben a varsák helyét letűzött botok jelzik. A hullámok haltartó bárkát himbálnak. Nagy hallózás után előkerül egy ember. Kezet fogunk. — Szabó Sándor halőr. Együtt nézzük a patkó alakú holtágat. A víz hátán apró ködpamacsok ülnek. Az őszi nap erőlködve töri át a felhőket. A túlsó partot sűrű nádas takarja. A rozsdabarna nádfal fölött tépett lombú fák állnak. Azon túl az élő Duna sejlik. Világvégi nyugalom. A megyeszékhelytől számítva ez Baranya legtávolabbi pontja. Az ország déli széle. Határsértő kányák szállnak el fölöttünk. Egy szürkegém szoborrá merevedve siklik a nádfal előtt. Halk csobbanások törik át a csönd burkát. Egy szurkozott fenekű ladikba széliünk. A nyílt víztükrön folyik a halászat. Egy ladik elindul a parttól, nagy ívet ír le, s a halászok közben kivetik a kétszázötven méter hosszú kerítőhálót. A hálót a párák barna gyöngysora tartja a víz színén, másik szélét szalmacsutakokba burkolt súly húzza a meder fenekére. Amikor a ladik visszatér arra a helyre, ahonnét elindult, egy ját- szótérnyi terület marad utána bezárva. — Most figyeljenek! — szól a halőr. A parton megkezdődik a húzás. Az emberek derékig érő gumicsizmában állnak, derekukon átlátszó műanyagkötény. Lábuk alatt cuppog a sáros partoldal. Nevetve biztatják egymást. Egy fürdő- medencényi vizet kell átszűrni, amíg fény derül: mit rejt a háló. Hirtelen megtörik a víz felszíne, és egy négy-öt kilós hal emelkedik a levegőbe. Egy szempillantás alatt átveti magát a hálón, és újból eltűnik a holtág vizében. Utána még egy. — Busa! Telepített hal. Planktonevő. Másfél-két méter magasra is fölvágja magát — mondja a brigádvezető. Amikorra a kör egészen összezsugorodik, még hat-hét csobbanást figyelünk meg. Egyetlen busa marad a hálóban. Meg néhány csuka és bajkó — kilón aluli ponty —, és rengeteg apróhal, főleg törpeharcsa. A hálót kimossák, aztán átfejtik a másik ladikba. A zsákmány a haltartó bárkába kerül. — Egy nap hét-nyolc tanyát is megcsinálunk — mondja az egyik halász. KINEK VAN IGAZA? Egy távoli faluban harangoznak. A halászok felszítják a parazsat. A közeli építkezésről előkerül az építésvezető. A szomszédos nádfeldolgozó üzemből is átjön egy férfi. Egy ideig még elvitatkozgatunk. — Azért nem akad a hal, mert maguk ezekkel a behemót hálókkal mind kiszedik. Még az ivadékot is. Azt ia, amit tegnap raktak le ... — Ha a horgász nem fog, mi sem fogunk. Ha a horgász örül, nekünk is szerencsénk van . . — Villamosáram kellene ide! Egy picike kis ütés, és akkor ezeket a tolvaj busákat is meg lehetne fogni.. . — A nádat kellene kiirtani... — Villamosáram! Éppen az! Nem elég a fenol meg a rengeteg növényvédőszer? ... — Egy jó kis szivornya kellene a holtág végébe. Hogy ősszel át lehetne emelni a vizet, tavasszal meg visszaereszteni. Egy jó kis szivor- nyaház... Bánatosan nézem a vizet. Maradék folyó. Egy tenyérnyi igazi Duna. Fűzfa ágai hajolnak a holtág tükrére. Vajon jövő tavasszal megtalálom-e még ezt a helyet? Vagy akkor már épül a „szivornyaház”? Halkan dúdolom magamban: Hej, halászok, halászok ... Tüskés Tibor MAGÁNOSOK! VÁLLALATOK! FIGYELEM! TSZ-EK! MÉG A TÉL BEÁLLTA ELŐTT BIZTOSÍTSA gépkocsi és targonca akkumulátorSZÜKSÉGLETÉT Gyors, előzékeny kiszolgálás, kívánságra üzembe helyezve Is VBKM. 1. SZ. AKKUMULATOR ÉS SZARAZELEMGYÄRA IV. SZ. JAVÍTÓ ÜZEME: PÉCS, MEGYERI ÜT 105. Telefon: 39-20. Félfogadás: 8—12-ig. Szombaton zárva. AZ ÜZEMI BIZOTTSÁQOK A forradalmi munkásosztály népi szervezetei voltak az üzemi bizottságok. Alapvető feladatuk az ipari termelés megindítása, a munkásosztály életkörülményeinek javítása volt. A munkásosztály azonban nemcsak termelni, dolgozni akart, hanem bele is akart szólni a termelésbe, s fokozottabban kívánt érvényt szerezni akaratának. Az üzemi bizottságok nem tűzték ki közvetlen célul a tőkés tulajdonviszonyok felszámolását. Erre 1945-ben még nem értek meg a társadalmi, politikai feltételek. Dél-Dunántúl jelentősebb üzemi bizottságai a Pécs vidéki szénbányáknál jöttek létre. Ezek a bizottságok gyárőrség, ttiemőrség, munkásőrség néven már a felszabadulás előtti napokban, órákban tevékenykedtek, amikor az anyagi kiürítési parancsok elszabotálá- sával és az üzemek védelmével szembeszálltak a fasiszta romboló- és robbantó osztagokkal. Amikor 1945. február 15-én megjelent az üzemi bizottságokról szóló országos rendelet, Pécsett már működött a bizalmi rendszerű ideiglenes üzemi bizottság, s a nagyobb üzemekben ennek szervezetei, a bizalmi testületek. Fő céljuk a termelés megindítása volt. Baranyában és Pécsett az üzemi bizottságok elődjeinek a bizalmi testületeknek tevékenységét az 1944 decemberében megalakult megyei Szak- szervezeti Tanács irányította. A testületek hatáskörét maguk a vezetők sem ismerték világosan. A vezetők több alkalommal érdeklődtek országos fórumoknál hatáskörük körülírása céljából. Mindig olyan választ kaptak, hogy hatáskörük, munkájuk harcuk eredményeinek függvénye. A bizalmi testületek 1945 február második felében automatikusan üzemi bizottságokká alakultak át. E haladó, forradalmi népi szervezetek kommunista és szociáldemokrata munkásokból álltak. Az új rendszer alapját, a demokrácia lényegét a munkában jelölték meg. Sokoldalú, szerteágazó tevékenységükből csak néhány fontos területet emelünk ki: ellenőrizték a kollektív szerződéseket, felügyeltek a munkahely tisztaságára, egészségére, ellenőrizték, hogy a munkaadó emberségesen bánik-e a munkavállalóval. I Ellenőrizték a nyersanyag- ellátást, a gyártás menetét, sőt az üzem egész életét. Éberen őrködtek afelett, nehogy az üzem keretén belül népellenes, munkásellenes rendelkezések kerüljenek napvilágra. Az üzemi bizottságok tagjai — elsősorban a kommunisták — példamutatóan viselkedtek a munkában, közülük többen két műszakot teljesítettek. A felszabadulás utáni hetekben több helyen lazult a munkafegyelem. Különösen egyes jobboldali szociáldemokraták léptek fel demagóg, követelő hangon az ideiglenes kormánnyal és az államhatalom helyi képviselőivel szemben. A saját és az ország ügyeinek intézésére érett munkásosztály népi szervezetei szigorúan elítélték a rendbontókat, a fegyelem lazítóit. A sok példa közül csak a Bőrgyár üzemi bizottságának egyik határozatát említjük meg. „Egyetemlegesen felelünk, hogy a gyárban a termelés, a munka, a rend és a fegyelem az újjáépítés érdeké- i ben haladjon. Éppen ezért kötelezőnek tartjuk, hogy ezt az együttes felelősséget a gyárnak minden egyes tagja magára nézve kötelezőnek ismerje el, mert fegyelem és becsületes munka nélkül sem termelés, sem élet nem lehetséges. Aki ezt a felelősséget magára nézve kötelezőnek nem hajlandó elismerni, nem közénk való, és annak a gyárból távoznia kell.” Az üzemi bizottságok az osztályharc jelentős szervezetei voltak. Elsősorban az üzem tulajdonosai és a dolgozók közötti ellentétek éleződtek az egyre nagyobb méreteket öltő spekuláció és infláció következtében. Az üzemi bizottságok kiharcolták, ahol lehetséges volt, hogy a dolgozók munkabérük egy részét természetben kapják. De az üzemi bizottságokon belül is ellentétek keletkeztek a jobboldali szociáldemokraták és a kommunisták között. A szak- szervezeti munkában nagy tradíciókkal rendelkező Szociáldemokrata Párt a Kommunista Párttal szemben többségben volt az üzemi bizottságokban. Ma már nehéz pontosan megállapítani, hogy a bizottságok szociáldemokrata tagjai közül hányán tartoztak a baloldalhoz és hányán a jobboldalhoz. A rendelkezésre álló dokumentumok azt bizonyítják, hogy a pécsi üzemi bizottságok jelentős részében a nagyobb üzemek kivételével „hosszabb ideig eluralkodott a jobboldali szociáldemokrácia”. Az üzemi bizottságok jobboldali szociáldemokrata tagjainak tevékenységét elemezte Gáspár Sándor is, a szak- szervezetek egyik országos vezetője 1945. június elején tartott pécsi üzemi bizottsági értekezleten. Hangsúlyozta, hogy az üzemi bizottságokban jobban kell törekedni a két munkáspárt együttműködésére, és határozottabban kell fellépni a munkafegyelem lazítói, a túlzott követelődzők és a termelés szabotálói ellen. A jobboldali, burzsoá érdekekért harcoló szociáldemokraták 1946—1947 folyamán lelepleződtek és háttérbe szorultak az üzemi bizottságokban. Az üzemi bizottságok harcos baloldali vezetői jó iskolát jártak ki, s ennek alapján a későbbi államosítások után közülük kerültek ki az új munkásigazgatók is. Fehér István
