Dunántúli Napló, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-25 / 248. szám

I Világ proletárjai, egyesüljetek! Ara: 80 füléi Dunántúli napló ntvi.«»folyam,248.szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja i969.október25.,szombat A fogyasztók védelmeken H osszai lenne elmondani Or­bán Antal pécsi, Tolbu- hin úti lakos Guliver rá­diójának történetét. A rö­vid tény: csaknem egy éve vásárolta 1180 forintért, az­óta a készülék állandóan úton van a GELKA, a SZÖV- ÁRU, a RÁVISZ és a pórul­járt vevő pécsi lakása között anélkül, hogy egyetlen han­got ki lehetne belőle erősza­kolni. Orbán Antalnak nem megnyugtató, hogy rádió he­lyett ígéreteket kap, s való­színűleg nem vigasztalja az sem, hogy Btró László Vé- ménden hasonlóképpen járt Dolly 2. típusú rádiójával, hogy reklamációval volt kény­telen élni a pécsi Konkoly T hege Lászlóné és Heinich Zsuzsa, meg rajtuk kívül so­kan mások, mert nem volt szerencséjük a készülékek ki­választásánál A vásárló, kü­lönösen ha tartós fogyasztási cikkre költi a pénzét, termé­szetesen kifogástalan termé­ket akar. Ezt a jogát nem vi­tathatja el senki sem. A fogyasztók védelmében elmet is viselhetné a Keres­kedelmi Értesítő ez év április 3-i számában megjelent ren­delet, amelyet a belkereske­delmi miniszter. a kohó. és gépipari miniszter, a könnyű­ipari miniszter, a külkeres­kedelmi miniszter és a ne­hézipari miniszter egyes tar­tós fogyasztási cikkek jótál­lásának legkisebb kőtelező mértékéről együttesen alko­tott. Korábban is rendelet szabályozta a belföldi gyárt­mányú és importból szárma­zó — belföldön kereskedelmi forgalomba kerülő termékek­re vonatkozó garanciát, de ez a mostani, a fogyasztókra nézve sokkal kedvezőbb. Jót­állás esetén a vásárló köve­telheti a hibás termék kija­vítását, meghatározott ese­tekben kicserélését, illetve visszavételét, továbbá az ön­hibáján kívül keletkezett költségeinek, valamint tény­leges kárának megtérítését. A javítási kötelezettséget az igény bejelentésétől számított nyolc napon belül teljesíteni kell. Ha a javítás időtartama a tizenöt napot meghaladja — a vásárló részére a hiba bejelentésétől számított 15. naptól kölcsönkészüléket kell biztosítani. A vevők számára rendkívül kedvező, hogy ha a megvásárolt iparcikk vala­milyen okból nem javítható, vagy javítás után sem vált rendeltetésszerű használatra alkalmassá; ha javítása hat­van napnál, vagy ha a vá­sárló részére kölcsönkészülé­ket nem biztosítottak, har­minc napnál hosszabb időt vesz igénybe; ha a biztosíté­kot kivéve már öt esetben javításra került, újabb hiba esetén; ha a készülék a vá­sárlástól számított három na­pon belül — a biztosítékot kivéve — meghibásodott, kí­vánságukra azt azonos típu­sú új termékre kell kicserél­ni. Ha a cserére nincs lehe­tőség, a vételárat vissza kell fizetni. Részletezhetnénk még, ml mindenre tér ki a rendelet, de ízelítőül ennyi is elég be­lőle. Annál Inkább, mert a vas-műszaki boltokban, tar­tós fogyasztási cikkek eladá­sával foglalkozó dolgozók többsége a felsoroltaknak ta­lán még tizedét sem tudja. Az Állami Kereskedelmi Fel­ügyelőség Baranya megyei Felügyelőségéhez a tavasz óta beküldött panaszok töm­kelegé hívta fel erre a figyel­met, s a következtetést már sajnos a bejelentések alap­ján kezdeményezett széleskö­rű, az állami és szövetkezeti kereskedelemre kiterjedő vizsgálat után vonták le. A tapasztalatok szerint a boltok 80 százalékában a megkívánt bemutatás, bősé­ges magyarázat nélkül adják el a' televíziókat, rádiókat, hűtőszekrényeket és más tar­tós fogyasztási cikkeket. Te­levíziókhoz például nem ajánlanak antennát, pedig enélkül két típust kivéve használhatatlanok a készülé­kek. Nem figyelmeztetik a vásárlót, hogy a centrifuga használata közben, a készü­lék kikapcsolása előtt nem szabad a fékpedált lenyomni, mert ebben az esetben azön- nal leég a motor. A hőfok­szabályozós vasalók haszná­latát is teljesen a vevőre bízzák, aki legfeljebb az Ál­lami Biztosítóhoz fordulhat, ha lenvászonra állított gomb mellett elégeti a nylon-ing gallérját. Csaknem egyedül­álló a Baranyaker Vállalat pécsi, Rákóczi úti motorbolt­jának e téren tanúsított pél­dája: az üzlet dolgozói egye­bek között háznál mutat­ják be az új tulajdonosnak, hogy például mi mindenre jó a Naumann típusú elektro­mos varrógép: hímez, „tisz­táz”, gombot, kapcsot varr fel, gomblyukat varr ki stb. Ismerünk olyan Naumann varrógép tulajdonost, aki ha­sonló segítség nélkül a ma legkorszerűbbek közé tartozó gépen csak a hagyományos varrási formákat meri alkal­mazni. A z ÁKF vizsgálata során szinte minden műszaki bolt „vizsgázott”. Az eredmény elszomorító: a bolti eladók többsége még arra a kérdésre sem tudott választ adni, hogy mi a teen­dő, ha az eladott termék va­lamilyen okból nem javít­ható, vagy javítás után sem vált rendeltetésszerű hasz­nálatra alkalmassá. Az ÁFÉSZ szentlőrinci üzletében még azt sem tudták, hogy létezik a fogyasztók érdekeit védő rendelet. Szinte érthetetlen! Csaknem vétség. Ebben azonban nem csak a bolti dolgozók hibáztatha­tok, akik nem kísérik figye­lemmel a munkájukkal kap­csolatos rendeleteket, nem alkalmazzák az előírt rendel­kezéseket, hanem központ­jaik is, amiért belenyugsza­nak a jelenlegi állapotokba. Az ÁKF most utasítja a vál­lalatokat, szövetkezeteket, hogy eladásnál ismertessék a vevőkkel a használati utasí­tást, s hogy maradéktalanul hajtsák végre az áprilisban megjelent rendeletet. Biztató jelnek vehetjük, hogy a Me­csek Áruházból már vissza­igazolták a figyelmeztetést, s remélhető, hogy más cégek sem veszik rossznéven, hogy az ÁKF ismét fellépett a fo­gyasztók védelmében. H. M. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT: Felértékelték a nyugatnémet márkát A jubileumi évfordulók tiszteletére A Sopiana Gépgyár december 20-ig befejezi éves tervét A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsa és a Szakszervezetek Országos Tanácsa felhívásához csatlakozva, a pécsi Sopiana Gépgyár dolgozói, a gyár párt- és szakszerve­zete és gazdasági vezetősége hazánk felsza­badulásának 25. évfordulójának méltó meg­ünneplésére munkaverseny vállalást tettek. Vállalták, hogy az 1969. évi árbevételi tervü­ket határidő előtt 10 nappal befejezik és az éves programjukban foglalt kötelezettségeik­nek december 20-ig eleget tesznek. Nyereség- tervükben erre az évre 15,2 millió forint eredmény elérése szerepel. Ezzel szemben vállalják, hogy az eredménytervüket 2,8 mil­lió forinttal túlteljesítik. Vállalásaikat rész­ben egy EK—17 típusú palacktöltő és záró­automata, valamint egy EK—18 típusú folya­matos pasztőröző gép terven felüli elkészíté­sével kívánják elérni. A gépeket a Szovjet­unióba exportálják. A tartalomból: A saigoni börtönőrök rémíette (2. oldal) Egy kis járás felzárkózik (3. oldal) Mennyibe kerül egy közúti baleset? (3. oldal) Szilveszter Capri szigetén (5. oldal) A cípöháború után Komión (5. oldal) Félszázezres havi kereset (6. oldal) A gyermek és a tv (7. oldal) Baráti beszélgetés a Megyei Pártbizottságon Szovjet katonai újságírók Baranyában A Magyar Népköztársaság Külügyminisztériuma meghí­vására. Jersov Jekov Alek- szejevics ezredes vezetésével szovjet katonai újságíró kül­döttség érkezett hazánkba. A küldöttség tagjai: Szokolov Viktor Gymitrijevics alezredes és Krilov Nyikolajevics alez­redes. A szovjet katonai újságírók, akik részt vettek hazánk fel­szabadításában, tegnap Bara­nyába látogattak. Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága székházában, dr. Csendes La­jos a Megyei Pártbizottság titkára tájékoztatta vendégein­ket arról a jelentős ipari, me­zőgazdasági és kulturális fej­lődésről, amelyet megyénk el­ért negyedszázad alatt. Vázol­ta azokat a politikai feladato­kat és célkitűzéseket, melyek­kel megyénk lakói a jubile­umi évfordulók ünneplésére készülnek. A szovjet katonai újságírók délután. Szentirányi Józsefnek a Megyei Pártbizottság osz­tályvezetőjének társaságában Pécs város ipari és kulturális létesítményeivel ismerkedtek. A látottak meggyőzően bizo­nyították azt a nagyarányú fejlődést, amelyet Pécs város dolgozói, élve akaratukkal, el­értek. Szovjet barátaink pécsi, il­letve baranyai tartózkodásuk alkalmával felkeresik a pécsi szovjet és a harkányi bolgár katonai temetőt, ellátogatnak a szalántai termelőszövetke­zetbe is. önkritika: lemaradás a kglet-earúpal piacokon Maqyar műszaki és tudományos napok Becsben Róna: A nyugatnémet márkát 8,5 százalékkal értékelték fel, s ezentúl egy dollár 3,66 márkát ér — jelentette be pénteken «sie Kari Schiller gazdaság­ügyi miniszter a bonni kor­mány ülésének befejeztével. Az új paritás hatályba lépé­sének időpontjáról az első gyorshírek nem tesznek emlí­tési A kelet-európai piacokon — így a magyar piacon is — Ausztriát az a veszély fenye­geti, hogy a nyugat-európai országok s különösképpen a Közös Piac tagjai utolérik, lehagyják és kiszorítják. A Kelet-Európába irányuló oszt­rák export 1960—1968. között például — jelentékenyen — kilencven százalékkal nőtt, de a nyugatnémet — francia és az olasz kivitel fejlődési ará­nya (114, 152 és 218 száza­lék) még ezt is meghaladta. Ez a téma foglalkoztatta az osztrák kereskedelmi és ipar­kamara kereskedelempolitikai bizottságának ülését, amelyen Mayer Gunthof elnök kijelen­tette: a délkelet-európai or­szágok reformálják gazdasá­gukat s a reformokat követő változó feltételek megkövete­lik, hogy az osztrák expor­tőrök szorosabb kapcsolatba kerüljenek a keleti piac sor­sát végül is eldöntő fogyasz­tókkal. Be kell végre látni, hogy Ausztriának mindinkább nehezebb tartani pozícióját a kelet-európai piacokon, mert nyugat-európai versenytársai — de Japán is — részben a nagyvonalú hitelfeltételekkel fokozatosan tért hódítanak. A kamara kereskedelempo­litikai osztályvezetője, Gliss- ner ugyanakkor kiemelte: a régi bilaterális módszer ide­jétmúltak, fokozatosan tovább kell liberalizálni a keleti áruk importját Az osztrák kereskedelmi és iparkamara rendkívül aktív közreműködésével egyébként éppen most készítik elő a hétfőn megnyíló bécsi „Ma­gyar Műszaki és Tudományos Napok”-at. Éleződik a viszony Libanon és Szíria között Beirut; Libanon az 1958. évi pol­gárháború óta legsúlyosabb válságát éli. Az ország főbb városaiban és községeiben meghatározatlan időre kijárá­si tilalmat rendeltek eL Libanoni hivatalos verzió szerint a csütörtöki tüntetések országszerte összetűzések nél­kül folytak le. Az ország muzulmán vallási és politikai vezetői viszont egyre-másra fejezik ki nyil­vánosan rokonszenvüket a Palesztina! kommandók iránt és teljes cselekvési szabad­ságot követelnek nekik. Tovább éleződik a viszony Libanon és szomszédja, Szíria között. A Beiruti Rádió csü­törtök esti adásában közölte, hogy a Szíriái határ mentén tankok és páncélautók támo­gatásával jelentős fegyveres erők sorakoztak fel. Csütörtökön délután Kairóba érkezett Fuad Torke, a liba­noni külügyminisztérium poli­tikai osztályának igazgatója, Charles Helou libanoni elnök különmegbízottja, hogy az EAK közbenjárását kérje Li­banon és a többi arab ország viszályának elsimítása érdeké­ben. Nasszer elnök csütörtökön este megerősítette, hogy kapcsolatban áll a libanoni vezetőkkel a libanoni kor­mány és a Palesztinái fegy­veresek közötti viszály éle­ződésének megakadályozása érdekében. Nasszer Arafa thoz, a Paleszti­nái felszabadítási szervezet végrehajtó bizottságának elnö­kéhez címzett levelében az egyiptomi államfő „az arab harc legnemesebb és legbecsü­letesebb elemének” nevezte a Palesztinái gerillák mozgal­mát. Helou libanoni elnök is üze­netet intézett Arafathoz. Eb­ben visszautasítja a dél-liba­noni eseményekkel kapcsolat­ban a beiruti vezetőket ért vádakat, sajnálkozását fejez) ki a fegyveres erők és a Pa­lesztinái ellenállók véres ösz- szecsapásai miatt és azt állít­ja, hogy Libanon, tekintet nél­kül a mostani incidensekre, mindenkor szívügyének tar* tóttá a palesztinaiak sorsát. A pénteki kairói lapok ve­zető helyen számolnak be a libanoni kijárási tilalomról, a hadsereg intézkedéseiről, az arab világban tapasztalható nyugtalanságról, a tiltakozó tüntetések hullámáról. A vezércikkekben vörös fo­nálként húzódik végig a Pa­lesztinái forradalmi mozga­lommal való szolidaritás, a konfliktus sürgős rendezé­sének szükségessége és az a meggyőződés, hogy az inci­densek hátterében az ame­rikaiak ügynökei állnak. Az A1 Gumhurija rámutat arra, hogy elítélik a paleszti­naiak ellen elkövetett provo­kációkat. Senki se nyugodhat bele abba, hogy arabok ara­bok ellen harcoljanak, ahe­lyett, hogy összefognának az­zal az ellenséggel szemben, amely elragadta jogaikat, ja­vaikat és földjeiket. TEGNAP VÉGÉTÉRT A VENASSZONYOK NYARA, ES A HOSSZÜ ŐSZI SZÁRAZSÁG UTÁN BEKÖSZÖNTÖTT AZ „ESŐS ÉVSZAK”. Erb János felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents