Dunántúli Napló, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-18 / 242. szám

1969. október 18. mitiantcm napio Csodapirula — autósoknak Dr. Wolfram Kűhnal Wies­baden! professzor'állítása sze- ' rint az autósok rövidesen fogyaszthatnak alkoholt anél­kül, hogy ezzel a forgalmi szabályokat megszegnék. Svájci kutatók közreműködé­sével Olyan tablettát készít, amely gyorsan és jelentősen csökkenti a vérben levő alko­holt. Az orvos szerint „az autós pirulát” már sok em­beren kipróbálták, a pirula ' 30 perc alatt egyharmadával csökkentette a vér alkohol- tartálmát. A preparátum tö­kéletesítése után, svájci ve­gyészek véleménye szerint az alkohol fogyasztásával já­ró mellékhatások, mint pl. a ■ hányás, meg fognak szűnni. Hi az igazság Micsurin tanításai körül? Tudományos körökben, el­méleti síkon, csakúgy mint mezőgazdaságunk gyakorlati vonatkozású s létfontosságú kérdéseiben, a termelésben, majd két évtizedig naponta beszéltünk és írtunk róluk. A biológiai tudományok egészét átfogó új irányt: micsurini biológiát hirdettünk meg hi­vatalosan a klasszikus bioló­giával szemben, melyben úgy­szólván mindent revízió alá venni és átépíteni kell. Eles kritika A Szovjetunióban már több mint egy évtizede hangzottak el kritikák az új, Liszenko akadémikus és társai részéről propagált új biológiai kurzus ellen. Egyik legutolsó kritiku­suk Szemjonov Nyikoláj, No- bel-díjas szovjet akadémikus, biokémikus 1965-ben lépett fel ellene és merte kijelenteni, hogy amit Micsurinra hivat­kozva az új biológia prófétái műveltek, „az lábbal tiprása volt a tudomány eredményes művelését egyedül biztosító alapelveknek”: a saját, tisztá­ra szubjektív felfogásukat igyekeztek úgy feltüntetni, mint ellentmondást nem tűrő, dnyilatkoztatásszerű tudomá­nyos igazságot. Ezáltal a ter­mészettudomány elemzésének ■ marxista—leminista felfogásé- ' ral kerültek ellentétbe. Tanaik nem voltak egyebek a közép­kori skolasztika vonásait má­jukon viselő filozófiai dema- ! jógiénál, s nem előre vitték ä tudományt, hanem vissza- Eordították s akadályozták an­nak fejlődését. (Szemjonov My.: „A tudomány nem tűri meg a szubjektivizmust; Élet ;s Tudomány. — 1965. — 24. 25. szám.) Nálunk ezt az új fordulatot, ;zek ellenére, igyekeztünk nem tudomásul venni. Micsu- 'ini biológiáról írtünk és runk itt-ott még ma is, sőt ígyetemi, főiskolai tanköny- [ vekben is emlegetjük. 1959-1 jen pedig, mikor a Szovjet- j mióban már letűnőben volt j biszenko csillaga, felkértük őt, nogy a Magyar Tudományos J Akadémia vendégeként, tart- ! ion Budapesten is előadást. I \kik — mint jelen sorok írója s — hivatalból nem mellette foglaltunk állást, vagy nem nyilatkoztunk róla, reakció­soknak számítottunk. Nem Micsurin tanításai Nos, előttünk fekszik egy :sak napjainkban megjelent :önyv: „Micsurin igazi arca” símmel, Alihanjan Sz. I. agro- űológus professzor tollából. Mezőgazdasági Kiadó, 1969.) ízemjonov határozott és szó- dmondó kritikája után az első écske, melyből nemcsak a nagyar, oroszul nem olvasó űológusok, de a nagyközönség A halak „szoptatása" A tenyésztett ponty növekedése nem túlságosan gyors harmadik évében átlagosan csak másfél, legfeljebb két kilósrc növekszik. A hamburgi Max Planck Intézetben táplálék-kísér­leteket végeztek pontyokkal: szoptatóüvegből folyékony táp­lálékot adtak a halaknak, amely hallisztet, szóját és vitami­nokat tartalmazott A pontyok hamar megtanulták az újfajta táplálkozást, kiszopták a tápanyagot a szoptatóüvegből. Az ilymódon nevelt állatok súlya a harmadik évre elérte a hat­hét kilót. Levélváltás agyagtáblákon Évezredek üzenete Arad Nana a reumáról — Miért pusztult el Szanherib király hadserege? Oltóanyag fogszuvasodás ellen Nagy-Britanniában maj­mokkal folytatott kísérletek során fogszuvasodás elleni oltóanyagot dolgoztak ki. Madridban a fogorvosok nemzetközi kongresszusán, — amelyen 200 külföldi orvos és 1500 spa'nyol fogorvos vett részt — nyilvánosságra ho­zott kutatási eredmények kö­zött szerepelt az új oltó­anyag. i Stewart Ross, a Fogorvosok Nemzetközi Szövetségének elnöke közölte, hogy Óhen angol professzor egy kutató- csoporttal közösen dolgozta ki az oltóanyagot. „Az oltó­anyag realitás — mondotta Ross —, most már csak az a feladat, hogy finanszírozzák, gyártsák és forgalomba is hozzák.” tatok valami érdekeset, mi­helyt ismét lábra állok. Meg­hívom. jöjjön velem a mú­zeumba! is tudomásul veheti, hogy mindaz, amit közel egy ne­gyedszázadon keresztül Micsu­rin Iván Vladimirovics (1853— 1935) nevével fémjelezve — annak halála után több mint 1 egy évtizeddel — a magyar biológusok és a magyar mező- gazdaság dolgozói meg a nagy- közönség elé tálaltunk, ahhoz Micsurin igazi munkásságá­nak és tanainak, igazi elvei­nek és nézeteinek semmi' köze nincs. Amit a fajok átalakításával, elsősorban a gyümölcsfajták nemesítésével kapcsolatban az agyonmagasztalt és egyedül célra vezetőnek tekintett ve­getatív hibridizációról (oltás, szemzés stb.) Liszenkóék hir­dettek, azt Micsurin hosszú évekig tartó kísérletezés után, már korábban, (1907) áltudo­mányos álláspontnak nevezte, és a generatív, a keresztezés útján történő nemesítést állí­totta vele szembe, mint tudo­mányos eljárást. Ugyanígy Micsurin műveiből vett idéze­tekkel igazolja be Alihanjan, hogy az öröklődés anyagi hor­dozóiról kialakult, de Liszen­kóék részéről állandóan szi­dott mendelista-morganista felfogás helyessége mellett fog­lalt állást maga Micsurin is. Az evolúció folyamatának me­chanizmusáról vallott nézetei- j ben sem tért el a darwinij koncepciótól, és a saját maga hosszú évekig tartó kísérlet- j sorozataiból kiindulva, hang-! súlyozta a kiválasztás döntő j és úját teremtő ill. alkotó sze­repét. A kutatás szabadsága Liszenko és hívei azt hasz­nálták csak fel munkáiból, amit Micsurin régebben (1886—1900), még mint auto­didakta növénynemesítő írt, mielőtt még a tudományos vi­lággal kapcsolatot teremtett volna. Ezeket az ellentmondá­sos adatokat s tévedéseket lát­ták alkalmasnak arra, hogy érvényesülésüket biztosító ér­dekeiknek megfelelően saját nézeteiket, „az igazi materia­lista biológia” vívmányaiként, mint megtámadhatatlan dog­mákat tüntessék fel. Azt a eélt tartva szem előtt, hogy a tudományt — mint a köny­vecske borítólapjának ajánlása is mondja — a világnézeti harc leple alatt, inkább egyé­nek és klikkek hatalmi érde­keinek, mint a tudományos igazságok felderítésének szol­gálatába állítsák. A Zsukovszkij P. M. szovjet akadémikus előszavával meg­jelent közérdekű könyvecske, ezek‘szerint, a nézetek s fel­fogások tisztulásának s kon­szolidálódásának újabb jele. S csak örömmel állapítható meg, hogy az MSZMP KB jú­nius 27-i ülésén, tudomány- politikánk irányelveivel kap­iy34 őszén Mr. Campbell Thompson, a British Museum munkatársa kellemetlen reu­marohamot kapott. Thompson hosszú évtizedeket töltött az­zal, hogy rendkívül érdekes „írásokat” böngésszen, ame­lyeket az elmúlt nyolcvan év folyamán Mezopotámiában, az Eufrátesz és a Tigris közötti területen ástak ki. Évezredekkel ezelőtt ned­ves agyagtáblákra szövegeket véstek, aztán az agyagtáblát megszárították és ilymódon tartósították. Ezek az agyag­táblák elmondották azoknak a népeknek és hatalmas álla­moknak a történetét, amelyek mint Babilónia és Asszíria is i. e. 3000, i. e. 539 között vi­rágoztak Mezopotámiában az Eufrátesz és a Tigris folyók- nál. Thompson' betegágyánál megjelent dr. Silbur Evans, egy fiatal orvos, aki éppen akkoriban újszerű reuma­kúrákkal tette ismertté nevét. Dr. Evans mitsem törődött Thompson fájó tagjaival, ha­nem röviden ráparancsolt, hogy nyissa ki a száját. — Mr. Thompson — jelen­tette ki az ifjúság kétséget nem ismerő meggyőző erejé­vel — betegségének oka fo­gaiban rejlik. A legújabb ku­tatásokból kiderült, hogy a beteg foggyökerek és a reu­más fájdalmak között köz­vetlen kapcsolat áll fenn. — Nagy egek — mondotta Thompson hangos nevetésbe törve ki — szószerint elhi­szem önnek. De ha ez a leg­újabb bölcsesség, akkor mu­dr. a J. E. Green és Floyd Dunn, az Illinois! Egyetem két ku­tatója meggyőződéssel hirdeti, és igyekszik bebizonyítani, hogy a vihar még 2000 kilo­méter távolságból is károsan befolyásolja az emberek köz­érzetét és magatartását. Az utakon például viharos időben 25 százalékkal megnő a balesetek száma. Az orvosok sok magyaráza­tot tudnak a vihar kihatásai­ra. A légnyomás váratlan süllyedése, a nedvességtarta­lom gyors növekedése, az ózon fokozott koncentrációja és a sztatikus elektromosság megjelenésé, mind megannyi légköri jelenség, amely alkal­mas arra, hogy befolyásolja az idegrendszert, bizonyos rosszullétet, sőt egyes esetek­ben öngyilkosságot idézzen elő. A távhatás esetében más té­nyezőket is figyelembe kell venni. A két amerikai tudós azt állítja, hogy ezeket sike­rült azonosítania. A legfonto­sabb észrevétlen és leküzdhe- .tetten új .ellenség: az infra- hang. VIHAR ÉS INFRAHANQ A vihar kétezer kilométer távolságból is befolyásolja az ember közérzetét Az infrahang, — mint álta­lában a hang maga is, — tu­lajdonképpen hanghullám, de olyan alacsony frekvenciájú, hogy az emberi fül nem is fogja fel. Fülünk csak a má­sodpercenként 16 és 20 000 rez­gés közötti frekvenciákra ér­zékeny; márpedig a másod­percenként 10-nél kevesebb rezgés igen jól terjed nagy távolságra. Félelmetes követ­kezményekkel járhat, ameny- nyiben a hanghullám elég erős. A CNRS (a Francia Tudo­mányos Kutatás Országos Ta­nácsa) akusztikai kutatásai­nak vezetője erről személye­sen is meggyőződhetett né­hány évvel ezelőtt, amikor a marseillei laboratórium élére került. Munkatársai nagy ré­sze furcsa szédüléstől és meg­magyarázhatatlan fejfájástól szenvedett egészen addig a napig, amíg Gavreau meg nem állapította, hogy az egyik szomszédos üzem szellőzési rendszeréből infrahangok hat­nak el a kutatóintézetig. Gav­reau, a korábban még nem vizsgált fizikai jelenség tanul­mányozásával, világhírű lett. Kiderült, hogy a lassú rez­gés, kellő intenzitás esetén, képes az épületek és a belső szervek falait megrepeszteni. A vihar, a forgószél, a föld­rengés, a vulkanikus tevé­kenység egyaránt ad ki infra- hangokat. A két amerikai ku­tatónak csak azt kellett bebi­zonyítani, hogy ezek az infra­hangok valóban befolyásolják az ember közérzetét. Ennek megállapításához a statiszti­kára támaszkodtak. Kiválasztották 1967 májusá­nak első 28 napját, amikor Chicago övezetében normális volt az időjárás, legtávolabbi vidékeken viharok dúltak és a meteorológusok határozottan megállapították az infrahan­gok jelenlétét. A két tudós fi­gyelmen kívül hagyta az esős napok és a hétvégi forgalom következményeit és mintegy 1000 baleseti jegyzőkönyvet vizsgált meg. Az iskolai hiány­zást az elemi iskolák osztály­könyvei alapján tanulmányoz­ták. Mindezek alapján azt ál­lítják: döntő bizonyítékokról még nem beszélhetnek, de a frissen szerzett adatok meg­lepő mértékben alátámasztják elképzeléseiket. Az embert érő infrahangok legősibb forrása kétségkívül a vihar, de manapság, sajnos már nem az egyedüli. Minden lelassuló motor, a hűtőszek­rény, a vonat, a ventillátor és a repülőgépek reaktora egy­aránt ínfrahangokat ad ki, s mind-mind hozzájárul a civi­lizált ember idegzetének meg­rendüléséhez. Három* héttel később Silbur Evans megjelent British Museumban. — Nos, nézzen ide — mon­dotta Thompson és egy agyag­táblát mutatott az orvosnak. — Ez az agyagtábla kétezer­ötszáz éves. A szöveget egy akkori orvos kollégája írta. — Kollégáját Arad Naná- nak hívták. Időszámításunk előtt a 700—600 években élt. Az akkori uralkodó is ugyan­abban az átkozott reumában szenvedett, amely manapság is gyötör bennünket. S most hallgassa meg, mit írt Arad Nana, az uralkodó orvosa ezen az agyagtáblán királyi paciensének: „ő, akinek keze és lába gyulladásos, betegsé­gét fogai állapotának tulajdo­níthatja ... El kell távolítani uram fogait... Ez okozza a belső gyulladást...” Arad Nana agyagtáblán írott levele a királyához a legkorábbi levélváltás orvos és páciense között, amelyről mind a mai napig tudunk. Az ősi Mezopotámia feltárói azonban időközben sok száz agyagtábla szövegét ismerték meg, amelyek Asszíria, Ba­bilónia vagy Ninive orvostu­dományával foglalkoznak. — Nem vitatható, hogy sok ben­nük a varázslat, de sok az olyan diagnózis és orvosi ta­pasztalat is, amely megállja a helyét a mi korunkban is. így például megtalálták egy asszír orvos jelentését a ki­rályhoz. II. Nabukadnezáról volt * szó, aki időszámításunk előtt 604—562-ig uralkodott, amelyben ez olvasható: „Ami pedig ezt a bőrbetegséget il­leti királyom, ez bizony el­tart egy évig is. Mindazok azonban, akik elkapják, vé- gülis meggyógyulnak...” — Persze úgy tűnt, hogy ez a megállapítás vagy hókusz­pókusz, vagy pedig tapaszta­latokra és gondos megfigye­lésekre támaszkodik. Miféle betegség lehetett azonban az, amely az asz- szír király katonáit és orvo­sait ily szörnyű módon le­győzte? Mi volt az a rejtélyes betegség, amely sok ezer harcrakész asszírt egyetlen éjszakán megölt? Vagy talán az Ótestamentum beszámoló­ja mese volt? Tudósok és orvosok évtizedekig vitatkoz­tak ezen a kérdésen. Végül megtalálták a választ Visszaemlékeztek egy első világháborús eseményre és ez valóban utat mutatott a rej­tély megoldására. 1917-ben ugyanis angol csapatok a tö­rökök elleni harcokban egész Jeruzsálemig jutottak. Elsán- colták magukat ugyanazokon a forró, 375 méterre a ten­gerszint alatt fekvő terüle­teken, ahol annakidején Szan­herib király csapatai is el­helyezkedtek az ostrom előtt A Jordán völgyében az an­gol katonák fáradtnak és ki­merültnek érezték magúkat anélkül, hogy igazán betegek lettek volna. Pihenésképpen néhány százat közülük egy táborba küldtek Jeruzsálem magaslataira, amelyek körül­belül 700 méterrel a tenger­szint felett terülnek el. Más­nap reggel, egyetlen éjszaka után, a katonáik fele holtan hevert sátrában. Miután vá ratlanul átváltottak a Jordán völgyének forróságából a Je ruzsálem előtti területek hű­vös, szeles vidékeire, a tes­tükben már régebben tenyé­sző malária kórokozók halá­los áttörést értek el. Hosszú időn át tisztázatlan maradt egy egész asszír had­sereg sorsa is. amely i. e. 701-ben, Szanherib király uralkodása idején Jeruzsá­lem, az ókon ouda, a zsidó birodalom fővárosa ellen in­dult támadásra. Sok tízezer asszír harcos gyűlt össze éj­szakának idején, hogy roha­mot indítson másnap a város falai ellen, de reggel semmi sem történt. Láthatatlan, de szörnyű ellenség támadta meg az asszír hadsereget. Az Ótes­tamentum beszámol arról, hogy az ostrom előtti éjsza­kán számtalan asszír katona meghalt, s a hadsereg kény­telen volt vissza/onulni. Ebből a drámából is kitű­nik, hogy az ősi orvostudo­mány titkainak kikutatása igazi nyomozó munka volt. 1940-ben S. N. Kramer, ame­rikai ékírás kutató, a Penn- sylvánia Egyetem múzeumá­ban egy kis agyagtáblára bukkant, amelyet amerikai régészek ötven évvel koráb­ban Nipuur ősi mezopotámiai város területén találtak. A tábla szövegét csak nehezen tudta kibetűzni, miután az kb. i. e. 3000-ből származott A férfi, aki ezt a szöveget írta, bizonyára a legősibb nép tagia volt, amely már Babi­lónia, Asszíria és Ninive lét­rejötte előtt élt a Tigris és az Eufrátesz között és ott városokat alapított: a szumé- rok népe. Kramer professzor pontosan 12 évig igyekezett, felderíteni az agyagtáblák titkát, s amit végülis kibetűzött, orvosi re­ceptek egész sorozata volt, amelyeket egy szumér orvos sok ezer évvel ezelőtt jegy­zett fel. A receptekben egy szó sem esett démonokról és szellemekről, ezzel szemben annál több különböző gyógy­szerekről és gyógymódokról. A csolatban nálunk is leszögez­ték, hogy „ ... a párt, a tudo­mányos kutatás szabadságá­nak a híve. Bátorít és támo­gat minden olyan alkotó tevé­kenységet, amely tudományos igazságokat tár fel... követ­kezetesen síkra száll a tudo­mányos közélet tisztaságáért... küzd a szubjektivizmus, a szűk érdekeket szolgáló cso­portosulások, a tudományos monopóliumok ellen.” — Fon­tos dokumentumaként társa­dalmi és tudományos életünk folytonos alakulásának, sok I korábbi, alapjaiban téves né­zet felszámolásának, mely — ha betartjuk és betartatjuk előírásait. — nemcsak a tudo­mánynak, az eszmék kiforrá- | sának, de a népgazdaság ér- I dekeinek és így demokráciánk j további fejlődésének is csak hasznát jelentheti. Dr. Boros István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents