Dunántúli Napló, 1969. szeptember (26. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-27 / 224. szám
13 Dunamaii napio Holnap: RANGADÓ Győzni akar a Dózsa Tavasszal igen jó „szériában” voltunk és az Újpest elleni győzelmünk után mégis „simán” kikaptunk Komlón. Ez figyelmeetetés a számunkra, mert bár most is igen jó az őszi sorozatunk, de könnyen meglepetés érhet bennünket, hacsak egy percre is lebecsülnénk ellenfelünket — mondotta Szekeres Ambrus, a pécsiek intézője. Az ellenfél lebecsüléséről nincsen szó Pécsett. Kovács Imre edző elmondotta, hogy a felkészülés terén semmiféle lazítást nem engedett meg a játékosoknak. — Rendszeres, kemény edzésekkel és edzőmérkőzésekkel készültünk a további küzdelmekre, amelynek első állomása lesz a Komló elleni találkozó. Az erőnlét elsődleges hang- súlyozása mellett igyekeztünk csiszolni a csapatjátékot is és annak gyorsítását állítottuk a munka középpontjába. Sérültünk nincs, ez megnyugtató, mert adva van az a csapat, amelyen már hosszú idők óta nem kell változtatnunk. Remélem, hogy hasonlóan a korábbi szünetekhez, most is sikerült a felkészítés és ez az eredményekben is meglátszik majd — mondotta az edző. Ami a Pécsi Dózsa várható összeállítását illeti, nincs benne kérdőjel és titok sem. Az a csapat kezd vasárnap délután, amelyik legutóbb a Megyeri úton is megállta a helyét: Rapp — Hernádi, Móritz dr., Konrád, Kincses — Köves, Tüske — Bérezési, Máté, Rádi, Dunai dr. A közönség érdekes küzdelemre számíthat, mert a két csapat mindig fontosnak tartotta az egymás elleni mérkőzéseket és most külön is élezi a harcot az a tény, hogy az egyik féltől további jó eredményeket vár a közvélemény, a másik erejét meg a kiesés elleni harc megsokszorozza majd. Dunai János dr., a pécsiek csapatkapitánya így foglalta össze társai véleményét: — Szeretnénk folytatni az őszi jó szereplést, ezért győzelmet várunk a rangadón! Komlón is a Dózsát tartják esélyesnek, de... — A Dózsa—Komló mérkőzést illetően régen volt ilyen egyértelmű a pécsiek esélye, — mondogatják a bányavárosban. Igen, a józan számítás, illetve a jelenlegi erőviszonyok alapján valóban a lila-fehérek vannak kedvezőbb helyzetben. — Sajnos, nemcsak objektív tényezők: Zimonyi, Laza- ridisz, Bánfalvi, Pataki hiánya, hanem szubjektív körülmények, lélektani problémák is gondot okoznak — emelte ki Lantos Mihály edző. — Zimonyi sérülés, Lazaridisz eltiltás. Bánfalvi és Pataki váratlan távozás miatt hányzik a csapatból. Igyekeztünk megkeresni és megtalálni a helyetteseket. A fedezetsorban a Ficzkó és Stier kettős közül kerül ki Bánfalvi utódja. A csatársorban a Kékesi, Solymosi. Bordács, Földi, Csordás II. ötös játszik. Az előzetes hangulatot a szerdai szekszárdi edzőmérkőzés is „igazolja”. Bár a kék-fehérek 2:l-re győztek az NB Il-es Dózsa ellen, a teljesítmény mégsem elégítette ki a szakvezetőket. Csupán a küzdeniakarás volt elfogadható. — Ezek után érthető, hogy a komlói szurkolók többsége a Dózsa győzelmét várja. Különben egyebek között erről esett szó a pénteki szur- kolóankéton is. Egybehangzóan elítélték az egyesületet cserbenhagyó két labdarúgót. Kifejezésre juttatták, hogy maximálisan egyetértenek a fegyelmi bizottság határozatával, s az eddiginél is hatékonyabban állnak a csapat mellé. Több százan jelentették be, hogy már a Dózsa—Komló mérkőzésen is ott lesznek és lelkesen biztatják a Bányászt. A szakvezetők azt hangsúlyozták: mindent megtesznek azért, hogy helyrebillenjen a csapat lélektani egyensúlya, s hogy a két hűtlen játékos távozása se okozzon törést. Kiesés ellen küzdenek a Bányász-férfiak Szinte hihetetlen, de Így van, a Pécsi Bányász férfi kézilabda csapatát a kiesés veszélye fenyegeti. A legjobb magyar kézilabda csapatoknak is méltó elleniének bizonyuló pécsiek néhány kisiklása no meg a Kézilabda Szövetség még ma is sűrű ködbe burkolt döntése után — az Üjpesti Dózsa mérkőzés újrajátszására gondolunk — ott állnak a bajnoki tabella alján. Mégpedig nagyon is veszélyes helyzetben. Ezért a holnapi pécs- újhegyt Győri Textiles elleni találkozónak — a pécsiek szempontjából — rendkívül nagy a jelentősége, a Bányásznak nyerni kell. A csapat tagjai — akik egyébként a szerdai Bp Vörös Meteor elleni mérkőzésen javuló formában játszottak — erősen fogadkoznak, hogy megszerzik a két pontot. Kérik azonban a szurkolókat, hogy sportszerű buzdításukkal segítsék őket. Reméljük buzdításban nem is lesz hiány. A női csapat ellenfele szintén a Győri Textiles lesz, ez a mérkőzés a hazai lányok „sima” győzelmét ígéri. Otthon játszik a többi csapat is A sorsolás szeszélye folytán ebben a fordulóban — a porcelángyári lányokat kivéve — a többi NB-s csapat otthonában mérkőzik. A Pécsi Dózsa férfiak a Diósgyőrt fogadják, a mérkőzésnek különösebb tétje nincs. Dunai Antal bronzcipő-díjat kapott Párizs: Pénteken délelőtt Párizsban átnyújtották a France-Football és az Adidas Sportfelszerelési Gyár bronzcipő-dí ját Dunai II. Antal magyar válogatott labdarúgónak, az Űjpesti Dózsa játékosának. Az idén az aranycipőt 36 góllal Zsekov, a CSZKA Szófia játékosa, az ezüstcipőt 35 góllal Sziderisz, a görög Olym- piakos labdarúgója nyerte el. Dunai II. most Kögelberger- rel, a bécsi Austria játékosával együtt kapta meg 31 góljával a bronzcipő-díjat. Honti Prágában Vasárnap a prágai Fucsik park lesz a színhelye a Rudé Právo hagyományos 6 km-es futóversenyének. amelynek nemzetközi mezőnyében magyarok is indulnak. Színeinket Kiss Gy., Honti és Kleckner képviseli. Pécsújhegyen: pjjjj ßgiiyaSZ —Székesfehérvári MÁV Előre Pécsi rangadó az NB ll-ben és megyei bajnokságban Volán—Mohács mérkőzés az NB 111-ban A zsúfolt hét végi labdarúgó műsorból jónéhány mérkőzést szombatra hoztak előre. Így ma kerül sor a Pécsi Bányász- Székesfehérvári MÁV Előre NB I. B-s és a Pécsi Ércbányász— PVSK NB Tl-es helyi rangadóra. Az NB Ill-bar két, a megyei bajnokságban három találkozót játszanak ma. A hazai csapat esélyes Újhegyen Az NB I. B-s mérkőzés esélyese a Pécsi Bányász. Erre utal a két csapat helyezése és pontszáma közötti különbség. A Pécsi Bányász 28 ponttal a hatodik, a Székesfehérvár 20 pontal tizennegyedik helyen áll. A mérkőzés esélyeiről Kovács József, a Bányász edzője a következőket mondotta: — A papírforma alapján valóban mi vagyunk a találkozó esélyesei. Ennek ellenére nem megyünk biztosra, ebben a bajnoki osztályban minden egyes pontért erősen meg kell küzdeni. Tudják ezt a fiúk is, és A hét vége sportműsora SZOMBAT, SZEPTEMBER 27: labdarúgás: NB I. B mérkőzés: Pécsi Bányász—Székesfehérvári MÁV Előre, Pécsújhegy, 14.30, NB H. mérkőzés: Pécsi Ércbányász—PVSK, ÜJmecsekal- ja, Ércbányász pálya, 15.30, NB Hl. mérkőzések: PEAC—Kaposvári Vasas MTE, Pécsújhegy, 12.45, Pécsi Volán SC—Mohácsi TSZTE, Postás pálya, 15.00, megyebajnoki mérkőzések: Pécsi Kinizsi— Pécsi Kesztyűgyár, Kovács-telepi pálya. 16.00. Pécsi Gázmű—Pécsi Postás, Kokszmű pálya, 15.00, Boly—Pécsi Dinamó, Boly, 15.45. Asztalitenisz: NB H. mérkőzés: Egyetértés—Pécsi BTC, nők, Budapest. 17.00. Háromtusa: Középiskolások tehetségkutató versenye, úszás, — Balokányi fürdő. 13.00. Kézilabda: NB II. mérkőzés: Pécsi Tanárképző—Bp. Építők, nők. Tanárképző Főiskola. 16.00. Röplabda: NB n. mérkőzések: Pécsi Dózsa—Esztergom, férfiak, Ifjúsági stadion. 16.30, Pécsi Vörös Meteor Élelmiszer—Bp. Építők. nők. Ifjúsági stadion, 16.30. Teke: NB H. mérkőzés: Pécsi Bányász—Soproni FAC, férfiak, Pécsbányatelep, 15.00. VASÁRNAP, SZEPTEMBER 28: labdarúgás: NB I. mérkőzés: Pécsi Dózsa—Komlói Bányász, PVSK pálya. 15.30, NB I. tartalék mérkőzés: Pécsi Dőzsa— Komlói Bányász, PVSK pálya, 13.45. NB II. mérkőzés: Veszprémi Vegyész—Máza-Szászvári Bányász, Várpalota, 14.30. NB III. mérkőzések: Pécsi BTC—Dombóvári Szövetkezeti SE, BTC pálya, 10.00. Lábodi MEDOSZ—Pécsi porcelángyár, Lábod, 15.30, Steinmetz SE—Bajai Vasas, Erőmű pálya, 10.00, megyebajnoki mérkőzések: véménd—Pécsi Helyiipari. Véménd, 15.30, Vasas n. Bányász—Beremend, Vasas II. Bányatelep, 15.30, István-aknai Bányász—Siklós, Pécsszabolcs, 15.30, Szigetvári ZMSE—Pécsi Vasas, Szigetvár, 9.00, Mágocs— Szederkény, Mágocs, 15.30. Asztalitenisz: NB I. mérkőzés: Pécsi Ércbányász—Miskolci £M- TE, Üjmecsekalja. műszaki klub, 9.00, NB II. mérkőzések: Központi Sportiskola—Pécsi BTC, nők. Budapest, 9.30, Dunaújvárosi Kohász—PEAC, férfiak, Dunaújváros, 9.30, NB III. mérkőzések: Nagykanizsai Kinizsi—Komlói Bányász, férfiak, Nagykanizsa. 9.30, Szekszárdi Vasas—Pécsi Bányász, férfiak, Szekszárd, 9.30, Pécsi BTC—Nagykónyi, férfiak, BTC terem, 9.30. Atlétika: Baranya Kupa döntők, Tüzér utcai pálya, 10.30. Birkózás: Területi felnőtt ni. osztályú csapatbajnokság, Fegyveres Erők Klubja, 10.00. Háromtusa: Középiskolások tehetségkutató versenye. Lövészet, MHSZ lőtér, 8.00. Kézilabda: NB I. mérkőzések: Pécsi Bányász—Győri Textiles, férfiak, Pécsújhegy, 10.00, Pécsi Bányász—Győri Textiles, nők Pécsújhegy, 11.15, NB I. B mérkőzés: Pécsi Dózsa—Diósgyőri VTK, férfiak, PVSK pálya, 10.00, NB H. mérkőzések: Pécsi Vörös Meteor—Bp. Építők, nők, PVSK pálya. 9,00, Komlói Bányász—Győri Magasépítők, férfiak, Komló, 10.00, Pécsi Ércbányász—Tatabányai Volán, férfiak, Üjmecsekalja, Ércbányász pálya, 10.00, Pécsi Kesztyűgyár- Bajai Kismotor, férfiak, Ifjúsági Stadion« 11.00. Kosárlabda: NB L mérkőzés: BKV Előre—Szigetvári Vörös Meteor. nők, Budapest, 10.30, NB I. tartalék mérkőzés: BKV Előre— Szigetvári Vörös Meteor, nők, Budapest, 12.00, NB n. mérkőzések: Bp. Gyógyszerész—PVSK, nők, Budapest, 10.30, Bp. Csőszerelők—PEAC, férfiak, Budapest 13.30, MAFC—Pécsi Postás, nők, Budapest, 10.30, BEAC— Pécsi Postás, férfiak, Budapest, 12.00, Pécsi Tanárképző— Kiskunfélegyházi Vasas, nők, Tanárképző Főiskola, 9.30, Pécsi Tanárképző—Kiskunfélegyházi Vasas, férfiak, Tanárképző Főiskola, 11.00. ökölvívás: Országos felnőtt vidéki egyéni bajnokság, a PVSK ökölvívók részvételével, döntők, Gyöngyös, 10.00. Röplabda: NB n. mérkőzések: PEAC—Bp. Építők, nők, ifjúsági stadion, 9.30, Pécsi Dózsa—Szombathelyi Haladás, férfiak, Ifjúsági stadion. 10.30, PEAC—Esztergom, férfiak. Ifjúsági stadion, 10.30, Pécs Vörös Meteor Élelmiszer—Szombathelyi Spartacus, nők. Ifjúsági stadion 12.00, Teke: NB I. mérkőzés: Pécsi Gázmű—Szombathelyi SE, férfiak, Kokszmű pálya, 8.00. NB n. mér- kőzések: Pécsi Bányász—Ganz MÁVAG. férfiak, Pécsbányatelep, 8.00. Pécsi BTC—Soproni FAC, férfiak, BTC pálya. 8.00, Bara- nj'ai Építők—Bp. Beloiannisz, férfiak,* Üimecsekalja, Építők csarnok, 9.00$ Vasas Ikarusz— Pécsi BTC, nők, Budapest 11.30. Torna: Területi felnőtt és ifjúsági egyéni bajnokság, a pécsi versenyzők részvételével, nők, Dunaújváros, férfiak, Szekszárd, 8.00. remélem a mérkőzés alatt sem feledkeznek meg erről. Egyébként összeállítási gondokkal küzdünk, Halasit egy bajnoki mérkőzéstől eltíltoták, Tallósi sérült, játéka bizonytalan. Ezzel szemben Györkő II. eltiltása lejárt, ő már játszik. Amennyiben Tallósi nem játszhat, úgy Kelemen lesz helyettese. Halasi helyett pedig Méréit vettem számításba. „Pontínség” jegyében az NB n-es rangadó Küzdelmes találkozót ígér a délutáni NB n-es pécsi rangadó. A pontokra — az Ércbányásznak az első helyért folytatott harchoz, a PVSK-nak a kiesés elkerüléséért — van szüksége. Tehát a mérkőzés tétje nagy. A találkozó esélyese az otthonában játszó Ércbányász, de helyi rangadókon már sokszor borult fel a papírforma. Ki tudja előre, miként lesz ma? A két csapat edzője mindenesetre reménykedő. — Kemény, de sportszerű mérkőzésre számítok — mondotta Dara János az ércbányásztól. Számunkra rendkívül fontos mindkét pont megszerzése, remélem a tapolcai kisiklást feledteti a csapat. Szoros küzdelmet, de a mi győzelmünket várom. A papírforma alapján kétségtelenül az Ércbányász esélyesebb. Ezt Horváth László, a PVSK edzője mondotta. A tét mindkét csapat számára nagy, számunkra az egy pont megszerzése már sikert jelentene. Kemény csaták várhatók az NB Ill-ban és megyebajnokságban Az NB m. 22-ik fordulójában számos a végső sorrendre is kihatással lévő mérkőzésre kerül sor. Kiesési rangadót játszik a PEAC a Kaposvári Vasas ellen, helyosztó jellegű mérkőzésnek ígérkezik a Steinmetz SE —Baja és a Pécsi Volán SC— Mohács találkozó. A megyebajnokságban nagy a tétje a Pécsi Kinizsi—Pécsi Kesztyűgyár mérkőzésnek. Amennyiben a Kinizsi sem tudja megszakítani a Kesztyűgyár őszi sikersorozatát, úgy már nagyon kevés a valószínűsége, hogy a „kesztyűsök” lekerüljenek az élről. KOSÁRLABDA NB n. FÉRFIAK Közép csoport 1. Csőszerelő 13 12 1 1142:906 25 2. Szeged 13 11 2 1067:817 24 3. Táncsics 13 11 2 1092:836 24 4. P. Postás 13 9 4 893:795 22 5. Baja 12 7 5 806:778 19 6. GEAC 13 5 8 954:964 18 7. BEAC 13 5 8 792:874 18 8. Bp. HSC 13 5 8 741:804 18 9. Kiskunf. 13 4 9 764:914 17 10. Dunaújváros 12 3 9 718:944 14 11. PTK 12 3 9 755:910 15 U. PEAC 12 i n 750:932 13 Színház Nemzeti Színház: Álarcosbál (délután 3 órakor), Szigligeti bérlet. Judit (este 7 órakor). Somlay bérlet. •? Mozi Park; Az alvilág professzora (f5, f7, Í9). Petőfi: Az alvilág professzora (4, 6, 8). Kossuth: Szégyen (flO, 12, f7, hn9). 16 éven felül! Egy falat kenyér (f3, fő). Gyárváros: Berlinből jelentkezem (6, másfél helyárral). Me- csekalja: A hallgatag ember (5, 7). Pécsszabolcs: A Karamazov testvérek (5, 7). Vasas II.: Szeszélyes nyár (6). 16 éven felül! Harkány: Férfibeszélgetés (8). — Mohács: Szerelem . egy szezonra (6, 8). Sellye: A beszélő köntös (8). Siklós: Menyasszony kerestetik (8). Szigetvár: A betyárok bosszúja (8). Rádió KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek, időjárás. 4.33: Hajnaltól reggelig. Közben kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. Kb. 7.45: Orvosok a mikrofon előtt. Kb. 7.35: Múzeumok és kiállítások programja. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Zenekari muzsika. 9.45: Az élő népdal. — 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: A Nyugat lánya. Részletek Puccini operájából. — 11.00: Közelebb az éghez. Rádiódráma. 12.00: Déli krónika. 12.20: Melódiakoktél. — 13.52: Munkahely és életpálya. 14.02: Kóruspódium. 14.15: Rádióreklám. 14.25: Üj zenei újság. — 15.00: Hírek, időjárás. 15.05: Hétvégi külpolitikai figyelő. 15.20: Csak fiataloknak. — Komjáthy György tánczeneműsora. — 16.05: Budapesti művészeti hetek. Felelet — Déry Tibor regényének rádióváltozata, I. rész. — 16.29: Szombat délután. Közben 17.00: Hírek, időjárás. 17.05—17.15: Közvetítés a Vasas—Csepel bajnoki labdarúgómérkőzésről. 18.17: Üj lemezeinkből. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: Esti krónika. 19.25: 139-660. A Magyar Rádió automata közönségszolgálata. — Közben 21.00—21.03: Hírek. 22.00: Hírek, időjárás. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Táncoljunk. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—1.56: Melódiakoktél. — Közben 0.55—1.00: Hírek, időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Lehár Ferenc operettjeiből. 8.45: Külpolitikai figyelő (ism.). 9.00: Pityeri harckocsizó hihetetlen, ám többnyire hősies kalandjai, IV. rész. — 9.31: Voith Ági és Bodrogi Gyula énekel, a Körmendi-együttes játszik. 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben 11.00—11.03: Hírek. 11.25: Térzene Zalaegerszegről. 11.55: Kamarazene. 13.00: Hírek, időjárás. — 13.05: Giuseppe di Stefano operafelvételeiből. 13.45: Időjárás-és vízállásjelentés. 14.00: Beethoven: VIII. szimfónia. — 14.25: A jazz kedvelőinek. Miles Davis együttese játszik. 14.45: Egy hír a mikroszkóp alatt. 15.00: Schubert: Moments musicaux. 15.25: Orvosok a mikrofon előtt (ism.). 15.33: Közvetítés a Salgótarján— MTK és a Vasas—Csepel bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 15.50: Operettdalok. 16.00: Hírek, időjárás. 16.05: Verbunkos muzsika. 16.30: Közvetítés a Salgótarján— MTK és a Vasas—Csepel bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 16.50— 17.48: A hét műsorából. — 16.50: Szereti ön Bartókot? 17.32: Beszélgetés egy versről. 17.48: Az Alexander’s Bajno-Band műsorából. 18.00: Hírek, időjárás. — 18.10: Huszas stúdió (ism.). 19.02: Üj könyvek. 19.05: Ella Fitzgerald énekel. 19.27: Jó estét, gyerekek. 19.35: Budapesti zenei hetek. Kapcsoljak a Zeneakadémia nagytermét. A Krakkói Filharmónia ének- és zenekarának hangversenye. Közben kb. 20.00 —20.20: Esti krónika, n. — Kb. 21.20: Nemzetközi műtörténeti konferencia. Kb. 21.35: Színes népi muzsika. 22.20: Pelléas és Mélisande. — Részletek Debussy operájából. — 23.00: Hírek, időjárás. 23.10: Bach- és Couperin- művek. 24.00: Hírek, időjárás. URH-RÁDIÓ 16.00: Hírek, időjárás. 16.05: Bye, bye, Birdie! (ism.). 17.20: ötórai tea. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Hanglemezparádé. Könnyűzene. 19.00: Székely Endre: m. partita. 19.15: Zongoraművek. 19.40: Falstaff. Részletek Verdi operájából. 20.30: Hírek. 20.33: A jazz kedvelőinek. — Charlie Parker együttese játszik. 20.53: Soszta- kovics: Szonáta gordonkára és zongorára. 21.18: Bécsi klasszikus muzsika. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Hallgatóink kérésére. — Zenés műsor. — Közben: Beszéljünk róla. Medveczky László jegyzete 18.10: A pályakezdés nehéz... — Művészek nyilatkoznak 18.25: Negyedóra Ray Conniff együttesével 18.40: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Hírek, tudósítások. — Elfelejtett melódiák. Emlékek. B. Sztanko- vics elbeszélését felolvassa Győri Emil. — Zenével búcsúzunk hallgatóinktól 19.30: Német nyelvű műsor. — Hétvégi jegyzet. Neue Zeitung előzetes. Szombatesti muzsika 20.00: Műsorzárás. Maayar Tv. 9.00: Műsorismertetés 9.01: Nótaszó (ism.). 9.20: Alpesi ballada. — Magyarul beszélő szovjet film (ism.) 10.40: Zenés filmkrónika, 68 11.15: Lakáshelyzet. Riportműsorsorozat, ín. (ism.) 14.48: Műsorismertetés 14.50: Reklámműsor 14.55: Telesport. — Salgótarján— MTK bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése Salgótarjánból. — Tudósítás a súlyemelő világ- bajnokságról 16.50: Szüret a Mátra alján. — Helyszíni közvetítés Nagyrédéről 17.20: Integrál 18.10: Reklámműsor 18.15: Hírek 18.20: Tv-operakalauz. — Puccini: Pillangókisasszony 18.40: Reklámműsor 18.45: A tv-jelentL — Aktuális riportműsor 19.30: Cicavízió 19.40: Próza a pódiumon 19.55: Szünet 20.00: Tv-híradó 20.20: Az arany ember. — Magyar fűm 22.10: Tv-híradó 2. kiadás 22.30: Budapesti zenei hetek. — A szeptember 23-i megnyitó koncert közvetítése az Erkel Színházból, felvételről. A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. Jugoszláv Tv. 16.15: Peregj orsó. 17.00: Cop- perfild Dávid. 18.00: Karaván. — 18.30: Kosárlabda: Jugoszlávia— Görögország. 20.35: A nyár végén — szórakoztató zenei adás. 21.35: Játékfilm. 23.25: Kézilabda Európa-bajnokság. GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ mélyépítő technikusokat alkalmas A BARANYA M. ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÄLLALAT pécsi és vidéki munkahelyeire. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: önéletrajzzal a személyzeti osztályon. Pécs, Rákóczi út 56. Dunanro.li nama Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága es s Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Bocz József Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi út 11, Tel.: 15-32. 15-33. 21-60. 50-00. 80-11. Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út 11. Tel.: 15-32. 15-33. 21-80. 50-00. 80-11. Telex sz 2320. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály utca 10 sz — Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi posta hivataloknál es a kézhesltőknél. Előfizetési dh egy hónapra 20 __ forint« — Indexszám: 25 054.