Dunántúli Napló, 1969. szeptember (26. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-18 / 216. szám
1969. szeptember 18. 3 sunantmi nat»t o Megszűnt a vízínség Tűzoltólaktanya-avatás Siklóson * i T 'avaly még arról cikkeztek, vitáztak a szakembe- I rek a Dunántúli Naplóban, hogy miért szomjas a városunk. Az idén már az a kérdés, hogy miért nem az. Ebben az évben ugyanis nem volt nagyobb viz- hiányos időszak a városban. Miközben Budapesten viz- korlátozást kellett életbe léptetni, a folyóktól és tavaktól távol eső Pécsett volt víz. Megérdemlik az elismerést Csupán azért kellett időnként és néhány helyen csökkenteni, vagy ideiglenesen kikapcsolni a vízszolgáltatást, mert valahol — például a 6-os út építése közben — eltört: egy vezeték. Az ilyesmi még j a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordul, s nem I változtat az ismert tényeken: az idén már nem szomjaztunk! Igaz, egy kicsit a természet is kegyes volt hozzánk, hiszen | a Tettye-forrás 1500—2000 köb- 1 méterrel több vizet adott na- j ponta, mint 1968 egy napra j eső átlagában, s 1500—20001 köbméter nagyon sokat számít a város vízmérlegében. De nem lett volna elég! A vízhiány megszűnésében oroszlán része van annak, hogy az üszögi víztisztító és a Diósdűlő között megépült egy nagy átmérőjű csővezeték, ami lehetővé tette, hogy a Mohácsról érkező dunai vezeték vizét az utolsó cseppig felhasználhassuk. Korábban ugyanis hiába érkezett meg Pécsre a víz: nem tudtuk mind .,behozni” a városba. Ez az első év, amikor sikerült, s ez egycsa- pásra 4 ezer köbméter plusz vizet jelentett Pécs számára. Ilyen előzményeknek köszönhető, hogy a város napi ivóvíz termelése a múlt évi 33 ezer köbméterről 38—39 ezer köbméterre emelkedett, s csúcsidőkben meghaladta a 40 ezer köbmétert. Jellemző, hogy a város a 40 ezer köbméteren felüli mennyiséget is minden további nélkül elfogyasztotta, következésképp nincs vízbőség a városban. Csupán any- nyit értünk el, hogy megszűnt a korábbi ínség, s — ha egy kicsit szűkösen is — mindenkinek jut belőle. Ez is igen nagy eredmény! Nagyon sok munka, erőfeszítés van emö- gött, a Városi Tanács, valamint a Vízmű dolgozói megérdemlik a közvélemény elismerését. Meddig lesz orvosság ízű? Sajnos, kevesebb jót írhatunk a víz minőségéről, hiszen annak még mindig orvosság szaga és íze van, egyszerűbben: büdös. Több mint vigasztaló viszont, hogy a vízellátásért felelős szakemberek is látják és tudják ezt, s 5-féle kísérletet folytatnak annak érdekében, hogy a víz minőségét megjavítsák. Az elsőnek a pellérdi víznyerő terület a színtere, ahol az új kutakat már nem fémszitával, hanem műanyaggal körülragasztott kavicsréteggel fogják kibélelni, abban a reményben, hogy jobban kiszűri a homokot és tisztább lesz a víz. A második — ún. aktivált kovasavas derítési — kísérletet a mohácsi vízkieme- lőnél végzik, a többi hármat pedig az üszögi víztisztítónál. Több módszerrel — aktív szénszűréssel, ózonizálással és klóraminos csírátlanítással — próbálkoznak, s bár a kísérletek még nem fejeződtek be, minden reményünk megvan arra, a feltevésre, hogy a sok ] közül néhány beválik. Hogy ' mást ne mondjunk, a Városi KÖJÁL arra számít, hogy a klóraminos csírátlanítással minden vegyi eredetű íz- és szaghatást ki lehet küszöbölni a vízből, minden különösebb költségemelkedés nélkül. A valószínűség amellett szól tehát, hogy a vízminőség javításának technikai feltételeit rövidesen megteremtik. A többi már csak elhatározás és némi beruházás kérdése lesz. Ha minden így halad, néhány hónap múlva már nem kell orvosság szagú és ízű vizet innunk. Nyolc év és egy hektár Haladás — méghozzá komoly előrelépés — történt az elmúlt év alatt a tisztított szennyvíz felhasználása terén is. Mint ismert, körülbelül 25 ezer köbméter tisztított szennyvíz képződik naponta a városban. Ennek egy hányadát a Hőerőmű — és időnként a Pécsi Bőrgyár — felhasználja, a többi viszont elfolyik a Fe- ketevízbe illetve a Drávába. Szilágyi Elemér, a Vízmű főmérnöke és Majorlaki József, a Vízügyi Igazgatóság vegyészmérnöke már 8 évvel ezelőtt felvetette, hogy alkalmassá kellene tenni e vizet ipari felhasználásra, hiszen akkor sok ezer köbméter Du- na-vizet szabadíthatnánk fel a város számára. A szennyvíztisztítóból kikerülő víz meglepően átlátszó és tiszta, viseont még több olyan vegyületet — például ammóniát — tartalmaz, ami miatt ekkor még nem alkalmas ipari célokra. További biológiai öntisztulásra van szüksége. Hogy ez végbemehessen, Szilágyi Elemér és Majorlaki József azt javasolta, hogy létesítsenek egy nagy víztározót valahol a Hőerőmű közelében. Bár a víztározó sok más szempontból is hasznos volna, hosszú éveknek kellett eltelnie, mire polgárjogot nyert ez a gondolat. Erre utal az a tény, hogy egy hektáros kísérleti tározót létesítenek majd a jelenlegi szennyvíztisztító közelében. Az egy hektáros tározó tervét a MÉLYÉPTERV rövidesen átadja, most már minden azon múlik, mikor végzik el a megépítéséhez szükséges földmunkákat. Minél előbb, annál jobb lesz Pécs számára. Újabb kutakat! Bármilyen kedvező is a jelen helyzet, a pécsi tüke nincs elkényeztetve. A sok vízhiányos időszak bizalmatlanná tette kicsit, s nyilván, felteszi a kérdést: rendben van, hogy az idén van vizünk. De mi lesz jövőre? Gondoljuk, megnyugodva olvassa, hogy az év végéig illetve a jövő év első felében további 9 kutat kötnek be a vízszolgáltatásba, s ezek újabb 3 ezer köbméter vizet jelentenek a városnak. Pécs jövő évi vízhelyzete tehát nem lehet rosszabb, mint az idei volt A továbbiakat viszont még nem lehet megjósolni, mert ahhoz több kutat kellene fúrni, mint amennyit a jelen programban előirányoztak. Reméljük, idejében szólunk, s senki sem fog megpihenni a babérokon. Gondolnak a jövőre is! Magyar László Hortobágyi okorsutes Szekszárdon Látványos ökörsütéssel „fűszerezik” a szeptember 20-án és 21-én megrendezendő szekszárdi szüreti napokat. A városban először elevenítik fel a régmúlt századoknak ezt a hagyományát. A helyi Garay Szálló éttermének szakemberei, akik felkeresték az ökörsütés mesterét: Mester Andrást, a debreceni Aranybika Szálló konyhafőnökét és végignézték a legutóbbi hortobágyi hídi vásáron rendezett ökörsütést, a hortobágyi tapasztalatokat felhasználva sütik a szekszárdi ökröt is. A helyi Garav Gimnázium udvarán felállított nádpallós konyhában körülbelül ezer adag pecsenyét tálalnak majd az alkalmi szabadtéri étterem vendégeinek. Siklóson az Önkéntes Tűzoltó Testület fennállásának SS. erTM-HuHk- la alkalmából felavatták az ország legmodernebb önkéntes tűzolto- laktanváját. A Mohácsi Termelőszövetkezetek Szövetsége ez alka- lombói vándorzászlót alapított, naeiyet átadtak a siklósi önkéntes tűzoltóknak. Képünkön az új laktanya. Petőfire emlékszik majd I. J. Semedo Ignacio Julio Semedo született Guineában, Bambadenca nevű falucskában, 1944. július 15-én. Huszonötödik születésnapját meg itt ünnepelte Bolyban, a termelőszövetkezet elnökénél, Szabó Mátyásék- nál. öt esztendőt tanult a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, most készíti el a szakdolgozatot. Címe: „A rizs-kórokozó gombák és baktériumok elleni védekezés lehetőségei”. • — Rizs, Bolyban? ... — Szarvason. A múlt évben ott voltam üzemi gyakorlaton. Most pedig decemberben államvizsgázom, addig még háromféle növény — rizs, kukorica és búza — termesztéséről kell tanulmányt írnom. Ezt a hármat választottam, ezek a mi vidékünkön is régen meghonosodtak. Kukoricából például hektáronként 60 mázsa terem otthon. Búzából már jóval kevesebb, de nem is lényeges, mert a rizs a fő eledelünk. Burgonya szintén nincs nálunk, legalábbis ez a fajta, hanem a batáta nevű édes burgonya. A zöldségfélék közül nálunk is van uborka, paradicsom, káposzta, de például paprika csak a nagyon vékony, erős, ismeretes. Ezt a nagyon értékes zöld, vagy paradicsom-paprikát nálunk nem is termesztik. Mire jó az apai juss? A már 50—70 évvel ezelőtt is kihalófélben lévő „műüvegező” szakmának kivételes helyet, rangot még az édesapja, idősb. Petschnig Frigyes adott, akiről a korabeli újságok így emlékeznek meg: „— Keze munkáját a Millenniumi ünnepségre készülő főváros olyan létesítményei, műemlékei őrzik, mint az Országház főkupolájának, nagytermének és külső homlokzatának ólomágyazású üvegezései, továbbá az annakidején felújított Mátyás templom üvegfestészete, hogy csak néhányat említsünk a derék pécsi mester maradandó müveiből.” Egykori tanítványai közül, — akik már annakidején magukkal vitték messzi országokba e szép mesterséget, — egyedül csak a fia maradt hűséges Pécshez és a szakmához, melynek persze csak a fogásait, módszereit őrizte meg, mert úgymond, hol van ma már megrendelője az ólomágyazású díszes ablakoknak, festett üvegeknek? — Amikor láttam, hogy ez nem megy, megpróbáltam átültetni apám módszereit az ugyancsak ősi. de válunk hagyománynélküli velencei tükrök, dísztárgyak készítésére, mondotta. Hogy milyen sikerrel, ez éppen az idei Baranyai Ipari Vásáron bizonyosodott be, ahol a kellendőség mellett, még a vendégkönyveit is az utolsó lapig elismerő nyilatkozatokkal írták tele a látogatók. — De talán ennél is nagyobb öröm volt számomra, hogy a két vendégkönyvemben szinte fele fele arányban megoszlottak az elismerések, egy újdonságom iránt is, amit szintén először mutattam be a kiállításon. Ez az újdonság az egyes nyugati országokban is egyelőre csak bíztató kísérletnek számító, úgynevezett autós visszapillantó tükör volt, melynek mintadarabját majd egy esztendős kísérletezgetés után készítette el. — Az elmúlt években többször megfordultam Ausztriában, Svájcban és ilyen alkalommal láttam néhány gépkocsin ezt a tükröt, és nem maradtam nyugton, amíg az előállítás titkait meg nem szereztem —mondotta. Persze ára is volt. mert cserébe még az apámtól tanult tükör- boritási tapasztalataimat adtam át a külföldi foncsorozó mestereknek. Az öndicsérelel kerülendő, megint csak a vendégkönyvi | véleményekre hivatkozott, I amelyek az elismerő jelzők mellett, szinte egyazon megfogalmazásban sorolták fel az említett tükör előnyeit. Sommázva ilyenformán: Végre egy újítás, ami biztonságot nyújt az autó, a motor vezetőknek az őket előzni kívánó gépkocsik vakító reflektoraival szemben. — Tegyék lehetővé mielőbb a nagyüzemi gyártását! Ennek a jelek szerint nem lesz akadálya, mert a Pécsi Járási Építő Ktsz üveges részlege, — amely egyben az újító munkahelye is, — készül már a „nagyüzemi" termelésre, melynek mértéke természetesen az igényektől függ. De ifjabb Petschnig Frigyes máris új dolgokon töri a fejét. Üvegborítású bútorokon, szobadíszeken, és az eddigieknél is korszerűbb foncsoro- zási eljárásokon, melyekért alkalomadtán újra nyakába veszi a világot, hogy apai jussát idegen országok mestereivel megosztva ismét kirukkolhasson néhány hasznos újdonsággal a jövő évi Baranyai Ipari Vásáron. — p — gy — „Ignác” magas, nyurga fiatalember, irigylésre méltóan sűrű, göndör gyapjas hajú guineai. A tolmácsot mellőzhetjük, mert öt esztendő alatt igazán szépen megtanulta nyelvünket. Nem könnyen persze — teszi hozzá —, mert bár a franciát, portugált, spanyolt és az angolt kitűnően beszéli — a miénk mégis nehéz volt. — A roppant nagy messzeségből hogyan került hozzánk? Mondja, hogy jó évekkel ezelőtt a család a fővárosba, Conakryba költözött — apja nyitott ott élelmiszerboltot — Ignacio pedig megszerezte az érettségit húgával, bátyjával. Egyetem akkor még nem volt Guineában. De meg lehetett pályázni külföldi egyetemi tanulmányokat, Bátyja, Julio, Belgrádban bányamérnöknek készült, húga, Liontina pedig Párizsban szerzi majd meg a francia nyelvtani képesítést, Ignacio pedig hát lassan kész agrármérnök lesz. — Miért éppen Magyarországon? 0r^ágHá k£ zött választhattam. Magas mezőgazdasági kultúrája van Franciaországnak, Hollandiának. Magyarország ugyan még nem érte el ezt a szintet, itt viszont a mezőgazdaságban egy forradalmi átalakulás zajlott le. Ez érdekel engem. — Azt hiszem, nálunk a magyar tapasztalatokat jól felhasználhatom. Hazautazni, — költséges kirándulás lenne, jó hatszáz dollár, ha nem több. És ezt háromszor kell megszámítani, mert hiszen a Semedo testvérek együtt szeretnének hazalátogatni. Végül is a szülők döntöttek: ők utaztak Franciaországba, ott jött össze a család, rövid néhány napra. — Kérdezte anyám, milyen a sorom, hol dolgozom, hogyan élek. Mert igazán keveset tudnak Magyarországról, de ami hír megjelenik a guineai lapokban, például április negyediki ünnepségre küldött guineai kormány-üdvözlet —, Anyám kivágta az újságból és mellékelte a levélhez. Ignacio magyarázta, ma- gyarázgatta... a munkahelyi körülményeket, pontosabban a termelőszövetkezet fogalmát. Hogy itt is voltak kisparasz- tok, mint Guineában, a tenyérnyi parcellákon küszködő farmerek. Csakhogy itt összeálltak, „nagyüzemet csináltak”, közös a föld, termény, gép, állatállomány, közös a haszon is, mert géppel, nagyüzemben jobb. könnyebb. És a technika, meg a kemizálás — így mondja — „bírókra kelhet a természeti csapásokkal ..ésatöbbi. A mama meg ámuldozik, hogy ezek a gyerekek mi mindent meg nem tanultak már évek óta és sírvafakad, hogy ez az Ignacio is mennyire megnőtt, emberesedett, amióta elszakadtak hazulról. Kimegy az irodából, percek múlva jön vissza színes, hazai felvételekkel. Szépséges kék tengeröböl, a parton halászok ülnek a homokban, hálót javítgatnak, a pálmafák mögül lép ki egy asszony, bo- káigérő piros ruhában, valamit cipel, talán élelmet a halászoknak. A másikon ködbe- vésző — kékes-lila hegyorom, buja, dús, trópusi növényzettel, ezernyi színben pompázó virágok, bokrok ... Csak sóhajtozom. Ignacio meg nevet: — Ez semmi, hanem tudja milyen szép Magyarország ? — mondja és ő csodálkozik. — Biztos, persze... — ^fe- lelem. — Olyan dolog ez — mondja —, mint hogy télen, karácsony előtt sorban állanak a pestiek narancsért én meg két kilogramm jonathán-almát veszek sortállás nélkül és nem értem, mit „esznek azon a narancson annyit” a magyarok? Nálunk akkora alma van, mint a dió, még akkora sem, inkább mint valami bogyó. — Túlzottan udvarias — jegyzem meg. Tiltakozik: — Nem, nem! Igazán mondom! Tudja mit nem szeretek itt Magyarországon? Ezt is megmondom őszintén. — Csak ne nevessen ki: a spenótot és a tökfőzeléket. Ez nálunk nincs, de ne is legyen. — Ebben sok magyar egyetért önnel — mondom neki. — Emlékszik rá, a múltkor a Szigetvári Konzervgyárban együtt ebédeltünk, nos üldözött a balszerencse, éppen tökfőzelék volt. összerakosgatja a képeket, borítékba helyezi, aztán ösz- szeráncolja homlokát, eltűnődik: Jövőre megyek haza végleg. Van nálunk államosított nagybirtok, ott dolgozom majd. De el kell hagynom a barátaimat, Matyi bácsi fiát, a Lacit, akivel együtt tanultunk öt éven át, aztán meg a többieket, magyar fiúkat, lányokat is. De azért valami mindig emlékeztet rájuk és Magyarországra ... — Mire gondol? — Petőfire és József Attilára. Meg Jókaira. Sok nyelvet beszélek, de most, hogy magyarul megtanultam, én tudom, hogy a legjobb külföldi fordító sem tudja soha úgy visszaadni József Attilát és Petőfit, mint ahogy a két nagy költő honfitársai érzik és megértik. Vagy mondjam így: ahogy ,;mi” megértjük? Rab Ferene Ha szűkösen is, de mindenkinek jut — Biztató kísérletek a minőség javítására — Űjabb lépés a tisztított szennyvíz felhasználására
