Dunántúli Napló, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-31 / 201. szám
0 5 t969. augusztus 31. Dunantau nctpiö* SIKLÓSI MŰVÉSZTELEP, 1969 A művek sorrendben: 1. Horváth Sándor: Térplasztika, 2. Schrammel Imre: Padlóváza, 3. Fürtös György: Madár, 4. Lőrincz Győző: Kompozíció. Több olvasót! Számok, adatok és tanulmányok a könyvtári statisztikából Jubileumra készülve Mind erősebbé válik az a törekvés, amelynek során a kulturáltság, a művelődés elért eredményeit az olvasottság alapján ítélik meg. Köz- érdeklődésre és figyelemre tarthat számot az ország megyéi közti összehasonlítás alapján Baranya helyzete az 1968-as év adatai szerint. Az összehasonlítás a tanácsi és a szakszervezeti könyvtárhálózatra vonatkozik, ezeket együtt közművelődési könyvtárhálózatnak nevezik. Könyvtárak Baranya megyében a legmagasabb a mérőszám szerinti 10 000 lakosra jutó könyvtárak és könyvtári fiókok száma. Érdekes a két hálózat adatait külön is országos arányok szerint elhelyezni; a tanácsi könyvtárak száma tízezer lakosra 12.7, az országos átlag 6.7. Baranya megye ezzel az ellátottsággal az orsaá- gos sorrendben az első helyen áll. A szakszervezeti könyvtárak közül 2.1 intézmény jut megyénkben, országosan 2.7, ami azzal magyarázható, hogy megyénk községeiben kevés az üzemek száma, illetve a szakszervezeti könyvtárellátás eléggé Fécsre központosított. Amennyiben a két könyvtári intézményhálózatot együttesen mérjük az ország többi megyéjéhez, nálunk 14,8 intézmény jut a mért lakosság- számhoz, országosan 9.4 könyvtár látja el az igényeket, de ezzel az intézményszámmal is Baranya megye a rangsorolásban első helyet foglal el. A másik fontos terület az olvasók számának szintén a lakosság szerinti összehasonlítása. Ezer lakos közül Baranya megyében 298 keresi fel olvasóként a tanácsi könyvtárakat. Az országos átlag 176. Ezzel a tanácsi könyvtárak olvasótagsága ösz- szehasonlításában országosan a harmadik helyet foglaljuk el. Az eredményeknél feltétlenül figyelembe kell venni, hogy megyénkben a sok apró település lényegében az olvasótoborzásnak jó feltételeit biztosítja. Ez az eredményes olvasószervezés azért lehetséges, / mert a könyvtáros lényegében mindenkit ismer a faluban. Az is hozzájárul, hogy a tömegszervezetek az olvasók beiratkozásában, és olvasói nevelésében felismerték az olvasás és a népművelési eredmények közti szoros kapcsolatot és ebben évek óta tevékeny munkát végeznek. A tanácsi és szakszervezeti könyvtárakra együttesen Baranya megyében 242 beiratkozott olvasó jut. Bár a szak- szervezeti könyvtárak kisebb »értéke miatt az országos átlagnál gyengébbek az eredmények, a két könyvtárhálózat az országos összehasonlításban megtartja a 4. helyet Sajnálattal kell megemlíteni, hogy ebben a vonatkozásban az elmúlt évihez képest nem történt emelkedés. Érdemes figyelembe venni, hogy a harmadik ötéves terv időszakára a könyvtári irányelvek a közművelődési könyvtárakban 250 olvasó elérését tűzte ki. Az ötéves tervidőszak ismeretesen a következő, 1970-es évben fejeződik be. Nem vagyunk ugyan hívei a népművelés tartalmi munkájában a versenyszellem érvényesülésének, a számok hajszolásának, mégis az a véleményünk, hogy ez tartalmi-módszertani munkává alakulhat. Ha ezt a célt figyelembe vesszük, és az olvasó népért mozgalom feladatai közé soroljuk, azt mondhatjuk, hogy megyénkben 1 százalékos olvasói emelkedést kell legalább elérni ez évben, és 1970-ben. A megye könyvtári hálózatának helyzetét, az eddigi olvasótoborzási és tömegszervezeti nevelést tekintve biztosan állítható, hogy ez a feladat — meggyőző módszereket alkalmazva. az olvasás örömét, és műveltséget biztosító lehetőségeit hangoztatva — elérhető. Szűkös választék A könyvállomány alakulása azért fontos mérőszám, mert jelzi, hogy az olvasók milyen választékból elégíthetik ki állandóan megújuló olvasási igényeiket. A könyvek száma az előző évihez képest gyarapodott megyénkben. Ezer lakosra eléri és meghaladja az 1700 kötet könyvet, ezzel az országos átlagnál jobb eredményt értünk el, azonban a sorrendben csak a 8. helyet foglaljuk el. Ezek az eredmények lényegében kapcsolatosaik a könyvtárak számánál elért jó eredményünkkel, az elfoglalt első hellyel, vagyis azzal, hogy megyénkben a sok kis községben nagyon sok könyvtári intézményt kell fenntartanunk, ahol viszont a könyvválaszték éppen emiatt szűkösnek bizonyul. Az elmúlt évben a könyvbeszerzés intézményes megoldása elmaradt. Ezt a tényt tükrözi, hogy megyénk tanácsi könyvtárhálózatában az újonnan beszerzett könyvek arányában az országos átlagnál gyengébb eredményt értünk el, és ha ezt a területet is mérjük, úgy a 16. helyre kerültünk. A kölcsönzött kötetek száma az olvasók igényességét, könyvszeretetét is mutatja és a forgalmazás éppen ezért nagyon fontos mérőszámnak bizonyul. A tanácsi és szak- szervezeti könyvtárak együttes kölcsönzését tekintve, ezer lakosra számítva, 5200 kötetnél több könyvet olvastak el megyénkben. Ezzel valamelyest az országos átlag felett vagyunk, megyék sorrendjét tekintve helyünk a 10. Jobb elláttástösszegezésül azt lehetne mondani, hogy megyénk az olvasási mozgalomban a könyvtárak számát tekintve jó helyen áll, az olvasók beiratkozása. mozgósítása érdekében 2—3 százalékos növekedést is lehet biztosítani. A könyvállomány tekintetében a beszerzést meg kell gyorsítani, főleg minőségi javulásra törekedve és az ellátást körzeti könyvtárak működése útján lehet megjavítani. Az olvasótagság nevelése, aktivitása területén jelentős könyvtárosi és tömegszervezeti feladatok jelentkeznek. Bánfai József Restaurálják a „Gyönyörök kertjé'-t' Hieronymus Bosch a festészet történetének egyik talányos, egyedülálló mestere. Bizarr és fantasztikus témák festője, alkotásaiban fölényes gúnnyal és szatirikus éllel ostorozza a világ balgaságát és romlottságát. Főműve a Pradoban őrzött úgynevezett Gyönyörök kertje triptichon, hatalmas fára festett, oltárhoz hasonló mű, Külső tábláján becsukott állapotban a világ teremtése látható, nyitott állapotban három kép tárul fel: baloldalt a paradicsomi keretben ÉVA, azaz a bűn teremtése, középképen a máig is megmagyarázhatatlan gyönyörök kertje. A gyönyörök kertje tábla igen rossz állapotban fennmaradt példányát őrzi a Szépművészeti Múzeum. Nyilvánosság elé ritkán kerül. A képnek eddig csak kis részletét restaurálták, időnként bemutatják a közönségnek és ismét folytatják rajta a hosszú időt igénylő szakértői restaurátori munkát. A felszabadulásunk 25 éves évfordulójára készülődünk. Az utóbbi évek jubileumi hangulatot teremtettek. E felemelő hangulatban — bátran nevezném történeti közérzetnek, létérzetnek —, annak létrejöttében népünk leg- újabbkori történetének forradalmi hagyományai nagy szerepet játszanak. De nemcsak az emlékezés, a történeti idő visszapergetése alkotó elem ott, hanem — s talán ez még nekünk fontosabb is —, dolgos hétköznapjaink, tehát jelenünk meg-megújuló sikere, küzdelme. A „má”-nak perspektívát hordozó gazdasági erőfeszítéseit valamint társadalmi köztudata „rábeszélő ereje”, — különösen a múlttal összehasonlítva —, a jó közhangulat forrása, eredője. Nálunk az ünnepi rendezvények általában még alulról fölfelé, ugyanakkor párhuzamosan is egymásra épülnek. A műsorok és az ajánlások is. Ünnepel a mikroközösség és a nagy, az ország. Ez így van rendjén. Régi forradalmi hagyományt őrzünk ezzel abból az időből, amikor még ( egy-egy ünnep egyúttal a munkásosztály frissen szerzett hatalmának demonstrációja is volt. Am a párhuzamosság vitatható. Ez év márciusában a 19-es emlékünnepély alkalmával városunkban két tudományos ülésszakot tartottak azonos céllal, közel azonos tartalommal. Jelentőségben, a természetesen igényelt külsőségben is éppen az vált kisebbé, — a történettudományi-politikai —, amely pedig leghivatottabb a történeti hűség illusztrálására. Az imén£ emlegetett párhuzamosság a rendezvények más szférájában is jelentkezett: a kiállításoknál. Fölmerül a kérdés: célszerű-e, helyes-e, különböző rangú és rendű, de azonos témájú kiállítások készítése? Hol adottak ehhez az anyagi és szellemi erők? Milyen lehet hatásfokuk? A feltett kérdések negatív választ sugalmaznak. Van itt még valami, az tudniillik, hogy elvonják, felaprózzák a közvélemény figyelmét éppen akkor és ott, amikor pedig a koncentrációra lenne szükség, a központi rendezvény alkalmával, A házi kiállításokat — jól tudom — megtiltani nem lehet, ha arra belső igény van, de készítés szemléletén, módszerén változtatni szükséges. Ne az általánosat, hanem az egyedit mutassák be. Néhol még az előadói, ünnepi beszédeknél is ugyanazzal a problémával találkozni. A közvetett a módszer ma a korszerű, mindenképpen bensőbb és ünnepélyesebb. Az említett negatív vonásból még egy származik, nevezetesen: a rendezvények időbeli sűrűsége. Azok tudniillik legtöbbször egyidőben készülnek s ezáltal a befogadóknak — akiknek készül, akikre hatni akar — nem marad lélegzetvételnyi ideje sem az „emésztésre”, az önmagában történő feldolgozásra Ezért javasolnám a lépésről lépésre való haladást, a jól átgondolt és előre felépített ütemezést. A kölcsönös együttműködést. Például: a Baranyai Ipari Vásár és Kiállítás nagyszerű alkalom lenne a pécsi—baranyai gazdasági-ipari jubileumi seregszemlére. Hiszen eredményeik. törekvéseik és gondjaik egyaránt az elmúlt 25 év alatt alapozódtak meg. Hasonlóképp a más aspektusok lehetőségét magába rejtő filmszemlét, a novemberi várospolitikai napokat (kiállítást) — éppen Pécs felszabadulásának idején — így lehetne felfogni. Fenti soraim azt a benyomást kelthetik, hogy itt kiállítási problémákról esik szó. Ám tulajdonképpen csak a közismert szólás-mondást ismételtem: a kevesebb sokszor többet nyújt. Kórusmozgalom és művelődés A felszabadulás előtt mint- ^ egy 800 felnőtt kórus működött Magyarországon. Számuk 1950—53 között 3000- re ugrott, majd erősen visz- szaesett s ma ismét 800 körül jár. Aligha tagadható, hogy az ötvenes évek hatalmas számszerű fejlődése nem volt teljesen megalapozott. Kórusnak számított kis üzemek 10—15 tagú, csak egy szólamban éneklő „mini”- együttese is, hogy javítsa a statisztikát. AzZal azonban semmiképp nem lehetünk elégedettek, hogy a kórusok száma napjainkban is azonos a harminc évvel korábbival. A jelek szerint fejlett iskolai zenetanításunk kis mértékben nevel utánpótlást a felnőtt énekkaroknak, holott az iskolákban körülbelül 1200 ifjúsági kórus tevékenykedik. Minden énekkar eredményes munkájának legfontosabb előfeltétele a karnagy személye, hiszen vonzóvá kell tennie a próbákat. Különösen érvényes ez az iskolai kórusokra, mint hiába kötelező a jóhangú fiataloknak a kórus munkájában való részvétel, ha a pedagógus-karnagy nem tud kedvet teremteni a közös énekléshez. Felnőtt kórusaink zenei fel- készültségében, színvonalában az utóbbi évtizedben jelentékeny differenciálódás következett be. Az együttesek mintegy negyede nagy mértékben növelte szakmai tudását. részt vett — és vesz — az országos minősítéseken. Természetesen kisebb azoknak a kórusoknak a száma, amelyek betörtek a nemzetközi élmezőnybe s amelyeket Európa-szerte számon tartanak. örvendetes, hogy ezeknek a valóban kiemelkedő felkészültségű együtteseknek a nagyobbik része vidéken működik. Kevésbé örvendetes azonban, hogy az élmezőny színvonala alig van hatással kórusaink zömére, a „derékhadra”, hiszen az lenne a kívánatos, ha a legjobbak példája kisugározna a kevésbé teljesítőképes együttesekre. A kórusok mezőnyének minőségi széthúzódásához jelentősen hozzájárult a nemzetközi kapcsolatok megélénkülése is. A legjobbak mind gyakrabban vesznek részt nyugati versenyeken s fesztiválokon és a díjakban is mérhető siker elérése érdekében nemegyszer feláldozzák hagyományos, tartalmas, széles, dinamikai skálájú kórushangzásunkat, s átveszik a külföldi iskolák stílusait. A nálunk újabban elszaporodott, magas művészi színvonalat képviselő kamarakórusok többsége is külföldi hangzás-eszményekhez igazodik, s így bármilyen értékes zenei teljesítményt nyújt, elősegíti a minőségi differenciálódást. Természetesen nem lehe- * tünk ellenzői a minőségi munkának, a magas zenei-szakmai színvonalat elérő kórusművészetnek, de arra van szükség hogy az élmezőny minél hathatósabban befolyásolja kóruséletünket, s hogy az együttes éneklés társadalmi, mozgalmi hatása is megerősödjék. Ehhez jelenleg sajnálatosan hiányoznak a szervezeti keretek. Vannak szép számmal kiemelkedő énekkaraink s még több a közepes teljesítményre képes együttes, mégsem beszélhetünk kórusmozgalomról. Csaknem húsz esztendeje megszűnt az öntevékeny dalosok szövetsége, s ez a hiány a továbbfejlődésnek ma már igen komoly akadálya. Szétforgácsolt a kórusok szakmai-politikai munkájának irányítása, szervezetlen a tapasztalatcsere, pedig csaknem 100 ezerre -tehető^ azoknak a felnőtteknek a száma, akik énekléssel, muzsikálással töltik szabad idejük egy részét. Az öntevékeny muzsikálás valamennyi formáját összefogó szövetség szárnyakat adhatna a kórusmozgalomnak, szilárd keretet biztosítana a közös zenei-népművelési munkához. Ki kellene aknázni végre szervezett formában mindazokat a lehetőségeket, amelyeket a magyarországi kórusmunka nyújt, hogy énekkaraink még inkább betölthessék művészi és társadalmi funkcióikat, s hogy a minőség követelménye általánossá válhassék. \ B. J. Fancsovics György a
