Dunántúli Napló, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-28 / 198. szám
6 B unamaii nap i á Tüskés Tibor A régi görög város, a polisz szive az agorán dobogott. A Fórum Romanum nemcsak egy város, de egy egész birodalom központját jelentette. — Kövei császárokat, győztes hadvezéreket láttak. „A piacon hallottam” — ma azt jelenti, hogy teljesen bizonytalan; a hír értéke kétes. Gyermekéveim városában még külön helye volt a fapiacnak, máshol árultak a fazekasok, ismét máshol gyülekeztek a gabonás zsákokkal megrakott szekerek, külön teret leptek el nyáron a diny- n vések, s természetesen külön hely illette — már a város határában, a temető, a laktanya, a katonai gyakorlótér és a vágóhíd szomszédságában — az áilatvásárt. És mindezek mellett volt a tulajdonképpeni piac, egy éltéglával kirakott téren, az első világháborús emlékmű mögött, a törvényház, a börtön, az üzletek és egy vendéglő négyszögében. De nemcsak „topográfiailag” különült el az árusítás, hanem rangban, „szerepkörben” is. Nagyvásárt egy esztendőben négyszer tartottak. Kirakodó vásár minden hónapban volt. A hetipiac napjára, szerdára és szombatra is jutott elég kínálnivaló. Megírta-e már valaki a magyar vásárok történetét, a piacok népszokásait, a vásárterek folklórját? Hajdani színeik ugyanúgy fakulnak, mint a népi szőtteseké, a pásztor faragásoké. Múltunkat ugyanúgy tükrözik, mint a regősénekek vagy a népi táncok. A régi település életében a főtér és a piactér egyetlen helyet jelentett. Ahol találkoztak az utak, ahol csörgött egy forrás vagy kút vize, ott ütötték föl sátrukat az árusok, ott terítettek ponyvát holmijuk alá a kereskedők. A pécsi piac századokig a város szívében, a mai Széchenyi tér négyszögében talált helyet. A mai város „fóruma” is ez a tér maradt, de piaci asztalokat, elárusító bódékat itt már nem találunk. A piac egyre kijjebb szorult a központból. A Hal tér és a Búza tér csak nevében őrzi az egykori nagy üzletkötések, a csattanó tenyerek, a parolák, a gabonás zsákok, a fűzfakosárban csillogó dunai halak emlékét. Az előbbi nevét már csak az autóbuszkalauz kiáltja, ha a megállóhoz ér; az utóbbit pedig vaslánccal kerítették körül, mésszel húzott vonalakkal fölszeletelték, és a személygépkocsiknak adták tartózkodási helyül. Újabban nevét .is elvették, és Irányi Dániel' térre változtatták. Ma két piac van a városban: mindegyik házak közé szorult, mesterségesen vágott téren, ahoi kémények és tévéantennák vetnek árnyékot a portékával meg tömött kosarakra. A piac A Kispiae a Felsőmalom utcából nyílik. Alig nagyobb, mint egy jókora bérház átjáró udvara. Körben a tűzfalakhoz bódék tapadnak. A bódék fölött festett táblák: Búzakalász MG Tsz Baksa. — Aranycsillag Termelőszövetkezeti Társulás Mágocs. — Egy nyíl a mérlegkölcsönző felé mutat. A tér közepén vaslábakon álló, hullámpalával ' födött, hangárokra emlékeztető színek. A tető az árusokat védi: nem tűzi fejüket a nap. nem veri hátukat az eső. A tető alatt egymás végéhez illesztett betonasztalok. Mögöttük az árusok, az asztalon a portéka, s a két betonpart között a vásárlók hullámai. Az egész olyan, mint egy szellős vasúti váróterem, í Már nem igazi piac, de még ! nem is nagyvárosok vásár- csarnoka. Átmenet a régi vá- ! sártér és a modem üzlet kö- j zött. Személytelenebb, mint : a hajdani piac, de emberkö- | zelibb, mint a bolt vagy a | pénzbedobásra működő auto- | mata. „Kispiae” egy nagyvá- | ros bérházai között. Úgy látom, a régi piacok vérszívói, a kelttászta arcú, párnáskezű, zsáktestű kofák — a „viszonteladók” —, akik fakó vászonernyő alatt várták a léprement vevőt, eltűntek a piacról. A legjobb helyek, a . bejárat két oldalán, a terme- ; lőszövetkezeteké. De a bódé. az üvegablak, a kirakat mögé rejtett áru tud-e versenyezni a magát parasztKosárban kínáló, szemnek-szájnak ingere portékával? A piac már régen „föltalálta” az önkiszolgáló boltot. Egy fűzfakosárban minden áru látható. S a vásárló az után is nyúl, amire talán nem gondolt, amikor kijött a piacra. A betonasztal mögötti eladók éppoly vegyes népség, mint a vásárlók. Ráncos, öreg parasztasszony arcán kialvatlanság, szemében hajnali ködök. a frissen szedett paprikán a háztáji kertek éjszakai harmata. Mellette a szülész- orvos felesége bolyhos őszibarackot árul: a mecseki szőlőből való; nemes, gondozott fák termése. A maradékot hozta ; ki a piacra, amire már nem | kötött szerződést, de ez is kiállításra érdemes. Fölismerem a régi fogásokat. A nagy üzletet, az olcsó boltot kötő vásárlók elébe mennek a tájékozatlan árusnak. A piac bejáratánál várakoznak és lecsapnak a portékára. — Hogy adja a körtét? Ha a válasz bizonytalan, s ha az ár előnyösebb a vevőnek. mint ami már bent a piacon kialakult, a vevő ráteszi kezét a kosár fülére: — Hozza utánam az egészet! De az eladók is ismerik az első találkozás értékét. Az utca felőli legközelebbi helyekért korán föl kell kelni. Aki elkésett, vagy akin a tolakodás, ai erőszakoskodás nem segít, zsákot, abroszt terít a földre, és arra rakja az | árut. A tapasztalatlan vásár- j ló, a siető háziasszony az első j kosaraknál fönnakad. Kihallgatok egy párbeszédet. — Erős ez a paprika, néni? ] — Mint a méreg. Újabb vásárló lép a korábbi helyére. Megáll a kosár j előtt. — Milyen a paprikája? Nem erős? — Dehogy erős. lelkem. Édes. mint a méz . .. A vevőnek is van taktikája. Hosszabb ideje figyelek egy asszonyt. Hol az egyik, hol a másik kosár fölé hajol: — Mit kér a barackért? — Hogy adja ezt a barackot? — Mennyi a barack? — Minden- j hol kiemel egy szemet, beleharap. A szatyor még üres a karján. De mire a sor végére ér, bizonyára jólakik. Itt a piacon mindenki kövérebbnek, jókedvűbbnek. j derűsebbnek látszik, mint az utcán vagy a hivatalokban. — Hogy a körte? — hallom mögöttem. — Hat. — Ilyen sok? És milyen körte? — „Nemakármilyen” körte! Magam is megpróbálkozom. Egy férfi előtt fodroslevelű kelkáposztát, piruló paradicsomot, püspöklila hagymacsomókat látok. Éppen reggelizik. A bicska hegyére szalonnát és kenyeret bök, paprikát harap hozzá, rastog az étel a szájában. A kenyér mellett bontott kupakú, még érintetlen sörösüveg. Nem várja meg a ■ kérdésemet. A késsel megkoc- I cantja az üveg nyakát: — Ez nem eladó... Egy fiatalember paprikát vásárol mellettem, és a nadrágzsebébe tömködi. Az utolsó szem kiesik a zsebéből, amikor fizet. — Leejtett egy paprikát — figyelmeztetem. — Nem adják olyan, olcsón, hogy el lehetne szórni — mondja barátkozom Mosolya kezet szorít. Zsolozsmázó hang, templomi mormogás úszik a hullámpala tető alatt. Élesebb hang ritkán szúrja át: — Mennyi a krumpli? — öt forint. — Adja négyért! — Nem úgy loptam! Az alkúnak vége ... A Kispiae a forgalmasabb, itt minden nap van „fölho- zatal”, ez fekszik közelebb a város központjához, s ez a drágább. A Nagypiac az autóbusz-pályaudvarral .osztozik egy iérségen. ide az autóbuszok távoli falvakból hozzák az árusokat, s itt a- forgalom főként a régi piacnapokon, szerdán és szombaton nő meg. 1969. augusztus 28. A pécsi nagypiac A Nagypiacon hiányzik az emberek feje fölül a tető; néhány csenevész akác- és ecetfa árnyékát keresik az árusok. Az első sárga autóbuszok a nap föl keltével érkeznek, aztán tízpercenkint futnak be a kocsik. Oldalukon baranyai falvak neve: Bakonya. Kozár- mislény. Szederkény, Boly, Mágocs. Nagyárpád . . Egy egész megye küldi a táplálékot a város nagy gyomrába. Asszonyok kászálódnak le kosarakkal. S amíg a nagymama a piacon árul, a nagylány-unoka a fodrász búrája alatt ül. A fiatalasszony a férjével jött, helyet keresnek a megrakott kosárnak, aztán a férfi elköszön. Nagy turbán a fején, arca valószínűtlenül dagadt, az SZTK felé indul. A tér két fele állandó egyensúlyban van. Az autóbuszok nem fogynak el, s minden újabb kocsi utasai a tér másik felén növelik az elárusítók sorát. A Kispiae valamiképp meghittebbnek, emberibbnek, bensőségesebbnek látszik innét. A hullámpala tető, a zárt, kisebb méret teszi? Itt a folytonos motorzúgás, fékcsikorgás túlharsogja a piac finom, zsongó neszeit? A Nagypiac ridegebb, szürkébb, porosabb. Körben lacikonyhák. falatozók, italmérés. Nem a piacozók, hanem az érkező-induló utasok zsebére pislognak. Sör, bor, pálinka a pultokra tett poharakban. Kezdődött már itt olyan sörözés, amely a Sallai utcai fényképésznő meggyilkolásával ért véget. Nem ritka, hogy valaki a szatyrára üt és fölkiált: — Ellopták a pénzemet! Hivatalos arcok cirkálnak a sorok között. A gombaszakértő fölhajtja a kosarakat borító kendőt és int: — Ezt viheti... Ezt dobja el, mérges ... — A helypénzszedő derekán bőröv, rajta rekeszekre osztott erszény, mint a kengurunak. Jegyet oszt, pénzt vesz el, lyukasztót csattogtat: — Asszonyok, asszonyok, ki nincs még lyukasztva? — Rendőr sétál a sorok mellett. egy férfi megállítja, majd elindulnak együtt a lacikonyha felé. Piac. . Egy nagyváros testének legélénkebb tája. Csupa mozgás, elevenség, naponta változó színek ... Az érzékelhető valóságot, a paprika hamvasságát, a barack ízét. a krumpli nagyságát, és az elvont valóságot, az áruvá váló értéket, a forintok számát itt a napfény és az eső aránya mozgatja. A piacnak külön közönsége van, akár egy esküvőnek vagy egy bikaviadalnak. Asszonyok, nagymamák. hivatalba siető fiatalasszonyok. aktatáskát ló- báló agglegények, magános nők járnak ide, akik még nem szoktak le arról, hogy legalább vasárnap otthon főzzenek. A piac nemcsak üzletkötések helye. Itt cserélnek gazdát a legfrissebb hírek az országúti balesetekről, jégverésről, felhőszakadásról. Itt találtak témát a nagy német- alföldi festők — és a mai fűzfapoéták. A modern élet. a szórakoztatás, a reklám ide is betört. A kelkáposzta mellett táskarádió szól; amíg nem jön vevő, a Nők Lapját forgatja az árus. A kosarakba tűzött apró fekete táblán krétával írt szöveg: „A paprika ára. — Sokat esett mára”. Egy másikon: „Hallgasson a szóra — Jó étel a szója”. Egy harmadikon: „Íz. vitamin, erő: — Szőlő most a menő”. Dél felé még egyszer kimentem a piacra. A levegő alig mozdult, a tér üres volt, zöld legyek rajzoltak az ösz! szesöpört szemétkupacok körül. Egy-egy elkésett vásárló [ imbolygóit a sorok között, azt J remélve, hogy a végeladáskor olcsóbban vehet ezt, azt. Az árusok legyintenek: — Vigye... — örülnek, hogy a hervadt szőlő, a csenevész káposzta nem maradt a nyakukon. — Nem kell a portékának helyet keresni holnapig valamelyik közeli ház kapualjában. úgyis kinyílt már a házigazdák szeme ... A piac kiürült. A verebek, és a gerlék, a nagyváros legszorgalmasabb köztisztasági alkalmazottai vették át a terepet. A csupasz tér olyan, mintha kiszivattyúzták volna belőle a levegőt. A szürke betonasztalok bordázata: egy őshüllő itt felejtett csontváza. Holnap szombat, nagy piacnap lesz. Ilyenkor már előző este megindul az élet. Teherautók állnak meg a téren, ketrecekből falat raknak a tyu- kászok. gúlát építenek a diny- nvések. A kereskedők ponyvába, zsákba csavarják testüket. és fölnéznek a csillagokra. Várják a hajnalt és az első vevőt, akit nem szabad majd elengedni, mért az hozza a szerencsét. Holnap jeles nap lesz, szombat, De a nagy üzletkötések mégsem itt esnek. Hanem kí7 vül a városon, a temető alatt, az autóbörzén. Ott. ahol hajdan szomorú szemű lovak, bús tehenek, konok bikák vártak új gazdájukra ... Yői munkaerőt alkalmaz A BARANYA MEGYEI ÄLLAMI ÉPÍTŐIPARI VALL. TAKARÍTÓ RÉSZLÉGÉ Ugyanitt ÉJJELIŐRÖKET, nyugdíjasokat is felveszünk. Jelentkezés a Munkaerőgazdálkodásnál Pécs, Rákóczi út 56. A kibontakozás útján A felszabadító harcok idején és közvetlenül utána a szovjet és bolgár hadsereg katonái segítették Dél-Dunántúl lakosságát az új élet normalizálásáért folytatott harcban. A mezőgazdasági jellegű Dél-Dunántúlon nem az élelem hiánya, hanem az élelmiszer elosztása okozta a fő gondot. Különösen a megyeszékhelyek élelmiszerellátása volt nehéz. A Vörös Hadsereg alakulatai gépkocsikkal, lovas fogatokkal siettek a lakosság segítségére. A pécsi közellátás öt teherautót kapott a szovjet parancsnokságtól. s így biztosíthatta az alapvető élelmiszerek szállítását. A tavaszi mezőgazdasági munkák idején a Vörös Had- ■ereg alakulatai a lovak szálait adtak kölcsön a baranyai parasztoknak is. A villányi, a sásdi, a szentlőrinci járás községei 1945 áprilisában 2—2 hétre közel 1000 lovat kaptak kölcsön. A lófogatok mellett egyes nagyobb gazdaságok lánctalpas járműveket is kaptak üzemanyaggal együtt. A szovjet katonai parancsnokságok több ízben sót, gyufát osztottak, petróleumot mértek ki a nélkülöző lakosság között. Segítettek a város betegeinek gyógyszerellátásában. A pécsiek 1945 áprilisában napokig beszéltek dr. Galina Burangulova orvosnő tettéről, aki egy 12 éves pé- •csi kislány életét mentette meg sikeres agyműtéttel. A dél-dunántúli . dolgozók számára felmérhetetlen segítséget nyújtottak a szovjet műszaki alakulatok, amelyek megtisztították a terepet az elhullott lövedékektől, a fel nem robbant aknáktól. A szovjet műszaki alakulatok 1945. augusztusáig felszed- ! tek: harckocsik ellen alkalma- I zott aknákból 78 620 darabot, gyalogság ellen alkalmazott aknákból 90 495 darabot, aknagránátot 528 darabot, különböző méretű tüzérségi lövedékekből 510 237 darabot, különböző légi bombákból 65 260 darabot, páncélöklökből 3118 darabot, különböző robbanó anyagból 10 385 kg-ot, í stb. Nyilvánvaló, hogy a, földeken nem lehetett addig biztonságban dolgozni, amíg ez a [ nagymennyiségű lőszer elszór- i tan hevert. Különösen sokat jelentett a j gyors segítség a hadművele- ; I tek folyamán kifosztott, éhező i I Dráva-menti dolgozóknak. A j bolgár katonák meleg ételt és I egyéb élelmet adtak a Dráva- I csehi. Drávapalkonya, Dráva- | Szabolcs lakosainak. Segítet- j tek a hidak helyreállításánál, j A bolgár műszaki alakulatok! részt vettek a csatornák, patakok tisztításában, mert 1945 j tavaszán nagyon fenyegette e j i ridéket a drávai árvíz. A községi malmok helyreállítási munkálatainál nemcsak a mérnöki irányítást, hanem több helyen a kivitelezést is elvégezték. Részt vettek az állandó és ideiglenes kórházak újjáépítésében. A szovjet és a bolgár hadsereg katonái tehát nemcsak felszabadították Baranyát a fasizmus igája alól, hanem hathatós segítséget nyújtottak az új élet megindításához is. A felszabadult baranyai nép hálával és tisztelettel adózott a felszabadító csapatoknak. Baranya megye közgyűlése 1945. szeptember 24-én az alábbi levelet juttatta el a Vörös Hadsereg helyi harancs- nokához: „Az új, demokratikus, szabad Magyarország hálával és köszönettel fordul az Egyesült Nemzetek — elsősorban a hatalmas Szovjetunió — felé, amelynek fiai életük feláldozásával hősi harcaik során felszabadítottak bennünket a német megszállás és a nyilas terror alól. És bár az utolsó pillanatig fegyverrel harcoltunk a demokrácia ellen, mégis kezet nyújtottak nekünk, lehetővé tették számunkra, hogy szabad és független nemzetként vehessünk részt Európa újjáépítésében”. Nagyon súlyos, de igaz, őszinte szavak voltak ezek. Azokban nemcsak a megyei vezető szervek, hanem a községek, falvak képviselőtestületei, nemzeti bizottságai, demokratikus pártjai is hasonló köszönetét mondtak a felszabadítóknak. Baranya dolgozói 1945 folyamán . minden községben emlékművet emeltek az elesett hősök tiszteletére. A községek főterén, a központban vagy hasonló méltó helyen állnak ezek az emlékművek. A háborúban elszegényedett, a hadigazdálkodás folyamán tönkrement dolgozók közül sokan örömmel adták pengőiket, filléreiket az emlékmű elkészítéséhez. Az egyik ellendi lakos 1945. áprilin 15-én ezt írta a megye főispánjának: „A Vörös Hadsereg elesett hősi halottainak emlékszobrot fognak felállítani. Ehhez a nemes cselekedethez szeretnék . hozzájárulni támogatásommal. Sokat szenvedtünk 1944. márcus 19-e után! Fogadalmat tettem a fasizmus leverése esetén — amelyben egy pillanatig sem kételkedtem — örök emlékül felajánlok valamit. Hálát adok az | Istennek és a dicsőséges Vö- j rös Hadseregnek, felszabadí- j tónknak”. Az ellendi dolgozó I 1000 pengőt ajánlott fel az : emlékmű elkészítéséhez. I Több községben díszfákkal i és cserjékkel ültették be az emlékmű környékét és meg- 1 fogadták, hogy „a hála és tisztelet virágai sohasem fognak I elhervadni a szovjet sírokon”, f Az ünnepélyes temetéseknél arról beszéltek a szónokok, j hogy a „szovjet katonák nem I ellenséges földön pihennek”, i Egyszerű dolgozók, s egyszerű ! dolgozókból lett politikusok a | tőlük telhető legszebb szavak- | kai és legbensőségesebb érzésekkel fogalmazták meg a j nép véleményét. A költővel azonban nem versenyezhettek; Hol a Don robog onnan jöttek ők; ! Hol a Volga ragyog, a halálba j ' menők, \ Adj nekik magyar rög lágy ! pihenőt. í Fehér István I
