Dunántúli Napló, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-24 / 195. szám

12 ob tmttntim napin Heti jegyzetünk Hány forintot ér egy mérkőzés? Hát ez bizony fogas kérdés. Attól függ, milyen a mérkő­zés? Az is döntő, mennyi pénze van a szurkolónak, vagy érdekli-e egyáltalán em­berünket a mérkőzés? A be­véted szempontjából ugyanis csak az jöhet számításba. Mégis mennyit ér egy mér­kőzés? Egy kedves olvasónk, többek nevében írt szerkesz­tőségünkbe levelet, a Dózsa— Ferencváros mérkőzés fel­emelt helyáraival kapcsolat­ban. A tárgyilagosság ked­véért, szeretnénk ismertetni olvasónk álláspontját, amely- lyel szerintünk — ebben iga­zat kell adnunk — nem áll egyedüL „Ügy látszik, a Dózsa lab­darúgó szakosztályának veze­tői — írja levelében — min­dent elkövetnek, hogy csök­kenjen az amúgyis egyre fo­gyó szurkoló táboruk. Mert mit is tesznek ezek a mun­kájuk magaslatán álló, derék emberek? Olvasónk ezután vaslogikával, megcáfolhatat- lamul bebizonyítja, hogy a fel­emelt árak következtében egyáltalán nem emelkedik majd a szakosztály bevétele. A Fradit megnézi ugyan 15 forintért, de nem megy ki a Dunaújváros elleni mérkő­zésre. Persze az is előfordul­hat, hogy a Ferencvárost sem nézi meg, hátha az sem éri meg az „árát”. Szerinte a szurkolók legalább olyan jó számolók, mint a Dózsa gaz­dasági vezetői, akik jobban tennék, ha áremelés helyett színvonalas mérkőzésekkel növelnék a bevételt” 1969. augusztus 24. MIÉRT NEM? Kevesen sportolnak a dolgozó nők közül Négy NB Les mérkőzés Budapesten Hát megvallom nem köny- nyű, de főleg nem népszerű feladat olvasónk véleményé­vel ellenkezőt állítani. Mégis kénytelenek vagyunk, s há­lásnak keli lennünk Duinaiék- nak, akik némiképpen meg­könnyítik helyzetünket A múlt vasárnapi mérkőzés után önfeledten tapsoló szur­kolók közül valószínűleg sen­kinek nem jutott eszébe a 15 forint. Ugyanakkor azok a .jnunkájuk magaslatán álló, derék emberek”, mint ahogy levélírónk írja, az örömmá­morban is gondoltak a bevé­telre. Gyarló emberi tulaj­donság, de így van. Mert az ő munkájuk nemcsak a mér­kőzések 90 percére korlátozó­dik. Kénytelenek a pályabér, felszerelés, edzői bér, utazási költségek és a többi szakosz­tály fenntartási lehetőségeire gondolni, hiszen a Dózsa alig- alig kap központi támogatást, szinte önmagát kell eltarta­nia. Helyzetüket egyáltalán nem könnyíti, hogy szurko­lóik közül mind többen, az egyesület támogatása helyett számolótudományukat bi­zonygatják. Ezt aránylag könnyen tehetik, hiszen a te­levízió házhoz szállítja a mér­kőzéseket, még akkor is, ha egyáltalán nem pótolja azok légkörét, az igazi szurkolók küzdelmét, amikor csapatuk­kal együtt ázva, fázva és ve­rejtékezve segítik kiharcolni a győzelmet, vagy együtt kell keseregni a sikertelenség miatt. Sok más egyéb mellett például ezért is volt nehéz a pécsiek számára a Fradi le­győzése. A pesti szurkolók — hallhatták — nem a mérkő­zés helyárain rágódtak, ha­nem biztatták csapatukat Pedig nekik, többszázuknak még az útiköltséget is fizetni kellett. A magunk részéről szeret­nénk, ha megtelnének a lelá­tóik, ha a közönség hangor­kánja, mint régen, félelmetes arénává változtatná a pécsi stadiont. Azzal pedig egyet kell értenünk, hogy minőségi­leg differenciálják a külön­böző mérkőzések helyárait amelyek azonban nem érint­hetik a csapat bérlettel ren­delkező állandó szurkolóit. Hát ennyi minden fér el a mérkőzések árában. S, hogy »ennyit ér...? Ferencváros—Diósgyőr 2:0 (2:0) Ferencváros: Géczi — Horváth, Páncsics, Megyesi — Juhász, Szűcs — Szőke, Branikovics, Né- I meth, Rákosi. Katona. ' Diósgyőr: Tamás — Kovács, Herr, Sáfrány — Salamon. Ha­jas — Vass, Várkonyi. Horváth, Fekete, Haffner. Rendkívül alacsony színvonalú, NB I-hez nem méltó játékban dőlt el a két pont sorsa. A Fe­rencváros már az első 25 perc­ben lényegében bebiztosította győ­zelmét és a hátralévő időben már nem is igen igyekeztek a baj­nokcsapat tagjai. Ilyen sok hi­bát már régen láttunk első osz­tályú labdarúgó-mérkőzésen. A Ferencvárosból csak Szűcsöt le­het kiemelni, aki végig bírta az iramot, jól szerelt, kapura is ve­szélyes volt. Góllövők: Németh és Szűcs. Üjpesti Dózsa—Szombathely 3:0 I (1:0). — Góllövők: Göröcs, Bene, | Nagy László. Vasas—MTR S:1 (1:0) Vasas: Mészáros — Váradl, Mé­szöly, Vidáts. Ihász — Menczel, Müller, Somogyvári — Molnár, Puskás, Farkas. MTK: Hajdú — Oborzil, Dunai, Salánki, Készéi — Sárközi. Szu- csányi — Török, Takács, Mártha, Tóth. Jó mérkőzésen a Vasas meg­lepő fölényes, de megérdemelt győzelemmel vágott vissza az MTK-től egymásután kétszer el­szenvedett vereségért. A vendég­csapat minden tekintetben, de különösen a korszerű csatárjá­tékban múlta felül erős hullám­völgyben lévő ellenfelét. Jók: Ihász. Menczel, Müller (csapata legjobbja), Puskás, illet­ve Oborzil, Sárközi. Végeredményben: Vasas—MTK 5:1 (1:0), Hungária út, 12 000 né­ző, v.: Szegedi. Csepel—Egyetértés 2:0 (1:0). Gól­lövő: Csordás (2). Elkészült a X. Mecsek Kupa nem­zetközi kerékpáros verseny embié- I mája. A jubileumi versenyre egy- ■ más után érkeznek a külföldi csa- : patok nevezései. A szovjet kerék­párosok is Jelezték részvételüket. I A nagy versenyt ebben az évben [ is szeptember elején, 12, 13 és . 14-én rendezik. Elutaztak Belgiumba a pécsi repülömodellezök A magyar repülőmodellező válogatott tagjaiként elutaztak Belgiumba a Pécsi Ércbányász körrepülő modellezői. Az idei repülőmodellező Európa-baj- noságot a belgiumi Gent vá­rosában rendezik, ahol a há­rom magyar körrepülő párost a Pécsi Ércbányász hat spor­tolója alkotja. Az Európa-baj- nokságon a Mohai—Markotai, Molnár E.—Kuti és Molnár L.—Nyárádi kettősöktől jó sze. replést vár a magyar szakve­zetés. Maratoni futók készülést kívánnak még a kö­zepes eredményeik is. Hát még i győzelem. A Komlói Bányász hosszú- távfűtő gárdáját kemény fából faragták. Homoki Vince, Salpa János, Velez Lázár és Demeter István nem riad vissza a sok­sok fárasztó, nehéz, megter­helő edzéstől. Kitartó, céltu­datos munkájuknak meg lett a gyümölcse. Hazánk egyik legrangosabb maratoni verse­nyén, a szegedi nemzetközi viadalon átütő sikert arattak. Erős mezőny, külföldi részt­vevők, majd mindnyájan nem­zeti válogatottak és a ma­gyar élversenyzők színvonalas, izgalmas, érdekes versenyében a Komlói Bányász csapata a legjobbnak bizonyult. Nagy fölénnyel szerezték meg az első helyet. Több mint tíz perccel volt jobb összteljesít­ményük a 2. helyezett nyír­egyháziaknál. A második csa­patuk is az élcsoportban, a 4. helyen végzett. Az elmúlt évben a magyar bajnokságon bronz érmet sze­reztek. Az idén nagy szorga­lommal készültek fel a verse­nyekre és a szegedi siker után joggal reménykedtek; az ózdi országos bajnokságon sem val­lanak majd szégyent. Különös hangulata van a maratoni versenyeknek. Sze­geden fel lobogózott házak, te­mérdek ember, maratoni láng, megnyitó beszéd, külföldi ■észtvevők, jó terep, lelkesen auzdító, szurkoló nézősereg ette emlékezetessé mindnyá- uk számára a nagy versenyt Ózd on az ez évi országos naratoni futóbajnokságon 39 «>lt az indulók száma. A tel­es magyar élmezőny rajthoz Ilit, csak a sérüléssel bajlódó Mecser hiányzott. A komlóiak terve sikerült. Csapatban a jól összekovácsolódott gárda a tavalyi bronz éremmel szem­ben most ezüst érmet szerzett. Homokinak ment legjobban a futás. Az I. osztályú szint eb­ben a versenyszámban 2 óra 32 mp„ és Homoki 2 óra 28 perc 35,4 mp-es idővel érke­zett a célba, a komlóiak ver­senyzője ezzel a teljesítményé­vel az 5. helyet szerezte meg. A komlói maratoni futók is­mét hallattak magukról... Egy, a napokban nyilvános­ságra hozott statisztika szerint növekedett a sportolók száma, s ezen belül a sportoló nők száma. Ez azonban csak any- nyiban igaz, hogy 14—20 éves lányokkal gyarapodtak a sportkörök, a dolgozó nők, s főleg a családos anyák nem sportolnak rendszeresen. Sőt! Alig vannak néhányan, akik valamilyen formában — ha ötletszerűen vagy ideiglenesen is — de sportolnak. Három, nagyrészt nőket fog­lalkoztató üzemben jártunk, valószínű, hogy hasonló a helyzet a többi vállalatnál, intézménynél is. DOHÁNYGYÁR Az 566 dolgozó háromnegyed része lány és asszony, de mindössze ketten vannak, akik rendszeresen sportolnak: kézi­labdáznak a Vörös Meteorban és ők is nagyon fiatalok. — Szerettük volna bevezetni legalább a munkaközi testne­velést, a sörgyáriak példájára — mondja Varga László fő­könyvelő. — Sajnos, nem tud­tuk meggyőzni az asszonyokat e terv helyességéről, egysze­rűen nem vették komolyan, amit mondtunk, kértünk tő­lük. Normakiesésre, termelés- kiesésre hivatkoztak. Igaz, so­kat jelent a napi tíz perc, ami egy hét alatt egy óra, azaz gé­penként 70 ezer filteres ciga­retta, de egészségügyi szem­pontból megérte volna. Más j tevékenységre sem tudjuk be- j vonni őket, a három műszak I is gátló tényező. Csupán bri- ] gád-kirándulásokat szerveznek i a Pécsi tóra, Harkányba. Sik- ; lósra, a Balatonra utaznak kö- : zösen, nagyritkán a Mecsekre j is felgyalogolnak ... Ez min­den. őszintén szólva, nem sok. Sajnálatos az asszonyok húzó- dozása az érdekükben terve­zett testmozgástól, felfrissülés­től! KESZTYŰGYÁR A megye egyik legnagyobb, nőket foglalkoztató üzemében 2500 lány és asszony dolgozik, két műszakban. A rendszeres sportolók közé csak a nagy üggyel-bajjal létrehozott és fenntartott kézilabdacsapat tagjai számíthatók, mindössze tizenötéin, ók viszont alkalma­zottak, műszaki állománybe­liek, mert műszakcserére az edzések és mérkőzések miatt nincs lehetőség. — Nem vagyunk képesek gép mellől elhozni sportolókat, mert nagyon szoros a norma, nagy a megrendelés, s a mű­szakcsere szinte lehetetlen — vázolja a tényeket Ángyán Antal, a sportkör elnöke. Ha szóba hozzuk a rendszeres sportolást, akkor a családi életre, az örök asszony-gon­dokra hivatkozva mondanak le a testedzésről, ha némelyek fájó szívvel is. Éppen ezért azt gondoltuk — és már tár­gyalásokat is folytattunk eb­ben az ügyben a sportszövet­ség városi vezetőivel —, hogy tíz év múltával ismét beve­zetjük, illetve megpróbáljuk beindítani a munkaközi test­nevelést. ígéretet kaptunk testnevelőre, aki az ősztől kezdve vezetné a tízperces foglalkozásokat. Sajnos a sik­lósi üzemünkben a frissítő testmozgás abbamaradt CENTRUM ÁRUHÁZ Nagyon sok nőt foglalkoztat a Centrum Áruház, de dolgo­zóik közül szinte senki sem sportol. Vajon miért? — Munkabeosztásunk csúsz­tatott, reggel fél 9-től este 7-ig, s ezen belül a kívülálló sze­mében rendszertelenül zajlik a váltás, a munkába állás Nem egyidőben végeznek dol­gozóink. tehát részükre edzést sportolást szervezni lehetetlen; egyszerre nincs szabadidejük lányainknak, asszonyainknak Ez az egyik ok. A másik, hogy nincs helyünk sem, a szerve­zett testmozgásra udvarunk kicsi és az áruátvétel miaitt tele van autóval — tárja fe‘ a helyzetet Lőcsei Ferenc osz­tályvezető. — Van néhány lányunk, aki a Vörös Meteornál kézilabdá­zik, kosarazik, röplabdázik, asztali teniszezik. Aki akar. sportolhat, a lehetőség adott de csak munkaidőn kívül — mondja Perczel László, a Vö­rös Meteor vezetője, az áruház sportfelelőse. A fiatalasszo­nyok zöme, akikre pedig még ráférne a sportolás, a kisgye­rekek miatt nem tudnak edzésre járni. És az az igag, hogy asszonyaink kényelme­sebbek annál, hogy sportolja­nak. Próbálkoztunk a termé­szetjárás megkedveltetésével, ez részben sikerült, a férfiak körében lett népszerű a turisz­tika. Nos, úgy látszik, hogy min­denki beletörődött a jelenlegi helyzetbe, ahelyett, hogy ke­resnék a megoldást, a lehető­ségeket. Bödő Sarolta Jíldi sportműsor Labdarúgás: NB I. mérkőzések: Komlói Bányász—Bp. Honvéd, Komló 16.30. Tartalékbajnoki mér­kőzések: Komlói Bányász—Bp. Honvéd, Komló 14.45. Rába ETO— Pécsi Dózsa, Győr 14.45, NB H. mérkőzések; PVSK—Savaria Cipő­gyár, PVSK pálya 15.30, megye­bajnoki mérkőzések: István aknai Bányász—Véménd, Pécsszabolcs 16.30, Siklós—Boly, Siklós Pécsi Postás—Szigetvári 16.30, ZMSE, Postás pálya 9.30, Beremend—Má- gocs. Beremend 16.30, Vasas n. Bányász—Szederkény, Vasas EL Bányatelep 16.30. Kézilabda: NB n. mérkőzéseik: Pécsi Porcelángyár—Pápai Sparta­cus, nők, porcelángyári pálya 9.00. Pécsi Ércbányász—Szombathelyi Spartacus, férfiak, ÜJmecsekalJa, Ércbányász pálya 10.00. Szombati sporteredmények Fölényes Bányász győzelem | Asztalitenisz: Homoki Vince, a Komlói Bányász maratoni futógárdájának a leg­jobbja. legutóbb az országos baj­nokságon is a legjobbak között végzett. Kevesen vannak, alig néhá­nyan vállalkoznak az atlétika egyik legklasszikusabb ver­senyszámára, a maratoni fu­tásra. A szokatlanul hosszú táv alaposan próbára teszi a ver­senyzőket, nem elegendő a tehetség, éveken át végzett lelkiismeretes, sportszerű fel­eecsi Bányász—Nagypätonyi Bá­nyász 4:1 (2:0). Pécsújhegy, 2500 néző, vezette: Szilvási. Pécs: Bogyai — Bárány, Tallósi, Györkő, Palkovics I., Halasi. Mak­iári (Palkovics H.), Mérel, Bartal, Koch, Bencsik. Edző: Kovács Jó­zsef. Nagybátony: Szekeres (Pol- huber) — Romhányi, Gáspár, Szá­lai. Kupcsulik, Rakoncás, Nagy, Kovács, Kegye II., Veres, Kegye I. (László). Edző: Dávid Róbert. Az első tíz perc esemény nél­kül telt el, majd fokozatosan fö­lénybe kerültek a pécsiek. A 27. percben Kegye n. lesből lőtt a hálóba, majd három perc múlva Bencsik jobboldali beadását Bar­tal a kapu jobb oldalába továb­bította (1:0). A 35. percben Ben­csik jobbról belőtt labdáját Koch nyolc méterről élesen a kapuba lőtte (2:0). Ezután is a pécsiek játszottak magabiztosabban. Szü­net után a vendégcsapat kezdett lendületesebben, a 47. percben baloldali szöglet után Veres fejé­ről a balsarokba perdült a lab­da (2:1). Nemsokáig örültek a vendégek a szépítő gólnak, mert két perc múlva Bencsik szögletét Palkovics I. közelről könnyedén fejelte a hálóba (3:1). A nagybá- tonyiak néhány ellentámadással válaszoltak, az egyik végén Ke­gye I. 20 méterről a felső lécet. ___________„. t alálta a. A* utolsó 30 pcrcbn Férfimérkőzés. nagy fölényben játszott a pécsi csapat, helyenként egyoldalú volt a játék. A vendégek védelmét a pécsiek gyakran átjátszottak, a 67. percben Palkovics II. szögleté­ből Koch csúsztatott fejessel állí­totta» be a mérkőzés végeredmé­nyét (4:1). A Pécsi Bányász kö­zepes erőbedobással is feltűnően könnyen, magabiztosan nyerte a találkozót. Jók: Györkő. Halasi, Mérei, Koch, Bencsik, Illetve Szá­lai, Kupcsulik, Nagy és Veres. NB IH. eredmény PEAC—Dombóvári VSE 23 (03). Pécsújhegy. 1000 néző. vezette: Bá­lint. — Pécsi Porcelángyár—Pécsi Volán SC 0:0. Porcelángyári pá­lya, 300 néző, vezette: Singer. Megyebajnoki mérkőzések Pécsi Gázmű—Pécsi Kinizsi 13 (0:0)1 Kokszmű-pálya. Pécsi Kesz­tyűgyár-Pécsi Vasas 13 (1:0), BTC-pálya, Pécsi Helyiipari—Pécsi Dinamó 3:1 (2:0), Pccsbányatelep. Kézilabda NB I. A kézilabda NB i. szombati for­dulójában győztek a pécsi csa­patok. Pécsi Bányász—Ózd 20:7 (11:2). Női mérkőzés. Pécsi Bányász—Ózd 11A (5r2>. KM TE SIKEREK A SOMOGY KUPÁBAN A Somogy Kupa ifjúsági fiú asztalitenisz verseny harmadik for­dulójának találkozóit tegnap Pé­csett, a 39-es Dandár úti iskolá­ban bonyolították le. A verseny a Kaposvári Vasas MTE sikerét hoz­ta. így az összetett állásban is a kaposváriak kerültek az élre. A III. forduló eredménye: 1. Ka­posvári Vasas MTE, 6 pont. 2. Pécsi Ércbányász 4 pont, 3. Kom­lói Bányász 2 pont, 4. Pécsi Bá­nyász 0 pont. Az összesített ered­mény alapján: 1. Kaposvári Va­sas MTE 16 pont, 2. Pécsi Ércbá­nyász 14 pont. 3. Komlói Bá­nyász 4 pont, 4. Pécsi Bányász 6 pont* PEAC—Kecskemét ?:2 NB n. női CSB mérkőzés Bate- kinyi pályák, pécsi győztesék: Czibulka, Czibulkáné, Molnár. Schutt és Tamási—Barles, Schutt— Czibulkáné. Marton—Molnár páro­sok. ökölvívás: Egérben a négynapos nemzetkö­zi Dobó ökölvívó emlékversenyen Kovács II. István a PVSK ver­senyzője a lengyel Mantwesky versenyző legyőzésével aranyér­met szerzett. A héten sem könnyített a edzéseken Lantos Mihál; edző. Csupán a csütörtök nagy zápor zavarta meg i Komlói Bányász felkészülését A kékfehér gárda szerdái Nagyatádon a helyi Hönvéc ellen tartott kétkapus játékot, ahol a csatárok már biztosab­ban mozogtak, s a Kamid 5:0-ra győzött. — Remélem a hazai pálya előnye ismét hozzásegít ben­nünket ahhoz, hogy megálljuk helyünket a bajnokságra törő Honvéddal szemben — mon­dotta az edző. — Legutóbb az Űjpest ellen láttuk a kispesti gárdát, ragyogóan játszott. Nem lesz könnyű feladatunk, hiszen még idegenben is kitű­nően szerepel. A fiúk is tud­ják ezt, s ennek szellemében készülünk. Ha a szurkolók is segítenek, biztatják a csapa­tot — nem úgy mint a duna­újvárosi mérkőzésen —, akkor egy fegyelmezett, lelkesen küzdő és játszó tizenegy képes lesz biztosítani, hogy meg­őrizzük idei hazai veretlen­ségünket. A közvélemény a Honvédőt tartja esélyesnek. A komlói szurkolók zöme bízik azonban abban, hogy a Bányász olyan harci erényeket csillogtat majd, mint jónéhány hazai mérkőzésen. Az összeállítás valószínűleg azonos marad a múlt vasár­napival. Csupán egy kérdőjel van: Korom bókasérülése okoz gondot. Ha a fiatal csatár nem vállalja a játékot, akkor Földi lép a helyébe. Komlón igen nagy érdeklő­dés előzd meg a találkozót. A Honvéd idei eredményei min­dennél többet mondanak, s ; komlóiak abban reményke: nek, csapatuknak sikerül me, szakítani a Honvéd jó soro­zatát. A Honvéd az esélyes, de.. Vönöczky Endre EB bronzérme,*» Bulgáriában befejeződtek az idei hajómodellező Európa- bajnokság versenyei. Az egyet­len pécsi résztvevő, Vönöczky Endre a Pécsi Ércbányász mo­dellezője, sikerrel szerepelt a nagymezőnyú EB-n. A vitor- I láshajó modellek I. kategóriá­jában harmadik helyen vég­zett és bronz éremmel tért haza a versenyről. Az idei or­szágos autómodell bajnoksá­gokat Zalaegerszegen bonyolí­tották le. ahol Dúsa. a Pécsi Ércbányász modellezője a 2,5 köbcentiméteres kategóriában 172 km-es átlagsebességgel bajnokságot nyert.

Next

/
Thumbnails
Contents