Dunántúli Napló, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-11 / 158. szám

1M9. július U.

DnnflnTfUi nopia

Az ápolónőképzés gondjai

Sok a szakképzetlen nővér — Adjon képesítést a szakközépiskola?

Kevés a fekvőbeteg-ápoló, sót, nagyon gyér az utánpótlás is. Azt mondják a Baranya megyei Egészségügyi Szakiskolában: „Aki idejön és továbbtanulásra jelentkezik, az alatt szinte letöröljük a széket a nagy tisztelettől!” S méltán, mert az ősszel kezdődő nappali tagozatos, bentlakásos iskolában negyven növendékre van szükség, s a legutóbbi napokig gyakorlatilag egyetlen jelentkező sem akadt. Továbbá sok beteget szakképzetlen nővér ápol. — í’écsett körülbelül hatvan érettségizett, s hozzávetőleg ugyanannyi érettségivel nem rendelkező nő dolgozik a betegágyak mellett, szakképzet- lenül, a mohácsi kórházban 15—20, a szigetváriban 12—15.

De mi ennek az oka?

akadályokról, amelyek a vidéken lakó és dolgozó, de munka mellett tanuló nővérek előtt állnak, fárasztó és költséges utazás formájában. Mindehhez még olyan bajok járulnak, mint az oktatók viszonylag igen alacsony óradíja. Amíg például egy nyelvtanár 30—10 forintot kér és kap, itt 16 forintért oktatnak.

Aini a kezdőkből hiányzik

Régiek helyett új gondok

Az okokból szép sort lehet összeírni. S ha valamelyik gondot sikerült is megoldani, helyette újak keletkeztek. — Például rendezték az alacsony fizetést: eddig 1200— 1250 forint körül mozgott a fekvőbeteg-ápolóik havi bére, most szélesebb határok között, s magasabb összegben állapították meg: havi 1300 és 1500 forint között. De nagyon sok helyen mindjárt a „tetőt” adják, s a friss okleveleseknek is 1500 forintot fizetnek. Csakhogy a társadalom a másik oldalon is anyagig segítséget adott a dolgozó nőknek: a gyermekgondozási segélyt. Ezért megszámlálhatatlan azoknak a szakképzett és szakképzetlen nővéreknek a száma, akik viszonylag rövid, jó ha egy-két éves mun- kavifszony után szülnek, s igénybe veszik a segélyt. Sőt, aki visszajött a két és fél éves szabadságról, ahelyett elmennek erre mások. Ezek ideiglenesen felvett helyettesei pedig nyilván nem vesznek részt a munka melletti szakképzésben.

Szinte megoldhatatlan gond: erre a pályára csak felnőtt korúakat, tizennyolc éven felülieket lehet alkalmazni, az egészségügyi titoktartás és a betegápolással járó többféle jellegű nagy felelősség céljából. Ha pedig valaki eddig az életkorig nem talál magának szakmát, pályát, iskolát, az vagy ritka mint "a fehér holló, vagy már egzisztenciát vesztett, anyagilag nagyon rászoruló, netán bizonytalan értékű munkaerő.

Ez nagyon nehezíti az utánpótlást, nem szólva a földrajzi.

Végül is: nehéz ez a munka. Három műszakban, a betegségtől többnyire ideges, általában magatehetetlen, gyakran változó „emberanyaggal” kell úgy foglalkozni, hogy ne „anyagként” bánjanak vele, hanem úgy. ahogy azt az érző ember megkívánja. Tulaj dón kép pen ez az, amit a legnehezebb pótolni, s amit sokféleképpen fogalmaznak meg az orvosok. Az óvatos megfogalmazások helyett azonban ki kell már egyszer mondani: • a kezdő ápolónőkből hiányzanak a karitatív alapvonások, a humánum, az emberszeretet olyan magas foka, amely már azonos az önfeláldozással. ’— Kétségtelen: kevesen jutnak el az emberszeretet olyan fokára, hogy érdek nélkül minden szenvedő beteget odaadóan ápoljanak, tálakat hordjanak utána, jó szóval szóljanak hozzá — méghozzá egy életen át, naponta nyolc óra hosszat, három műszakban.

De hogyan lehet ezeken az akadályokon keresztülvergődni?

Az ápolónőképzést az említett fizetési növelések mellett másik pénzügyi tervvel is elő kívánják segíteni: az Egészségügyi Szakszervezet szeretné kivívni, hogy az állandóan három műszakban dolgozó fekvőbeteg-ápolók pótlékot kapjanak. Egyes vélemények szerint ez a pótlék akkor lenne méltányos, ha elérné a fizetés 30 százalékát. Továbbá a Baranya megyei Egészség- ügyi Szakiskola most alakít ki egy olyan együttműködést az intézmények között, hogy azok orvosai maguk képzik az ápolónőket. Ezzel intézményen belül jobban megoldják a tanulás miatt jelentkező munkabeosztási gondokat, sőt, a vidékieket mentesítik a Pécsre utazás fáradtsága. és költsége alól. Így a mohácsi és szigetvári kórház, valamint az egyetem oldja meg a képzést. A munka melletti bentlakásos nappali tagozatra is

sokat költenek: havi 6—700

forintba kerülnek ezek a nővérek, hiszen a képzés ingyenes. Segít a Művelődésügyi Minisztérium is: országszerte sorra alakítja az egészségügyi szakközépiskolákat.

Figyelni kell az ápolónőképzésre

Mindez azonban kevésnek látszik. A .szakközépiskolák lányainak érettségi után még tanulniuk, s gyakorolniuk kell, mert 18 éven alul, vagyis középiskolás korban nem gyakorolhatják a fekvőbeteg-ápolást. Ezért a negyedik osztály után kellene fél éves gyakorlatra küldeni őket, s utána mindjárt oklevelet ad ni nekik, esetleg az érettségivel együtt. A technikumok iránti népszerűségből ítélve ezzel sokkal kapósabbak lennének az ilyen szakközépiskolák. Továbbá a munka melletti és a kétéves bentlakásos j iskola anyagát is felül kellene vizsgálni, mert egyes tárgyak túlságosan magas elméleti tudást igényelnek, amekkorát a fejlődő orvostudomány sem indokol. Legfeljebb az egészségügyi szakközépiskolában lehetne több elméletet adni, hiszen ott mégis fogékony korban, nagyobb műveltségi alapon álló lányok tanulnak. A hivatás erkölcsi igényét, a karitatív alkatot viszont nem az oktatás, hanem a nevelés egyik központi kérdésévé kellene tenni, persze ez már bonyolultabb, általánosabb, s nemcsak ide vonatkozó feladat. Mindenesetre figyelni kel] a fekvőbeteg-ápolók képzésének gondjára, ha — némi túlzással szólva — nem akarjuk, hogy néhány év múlva ne legyen, aki a kórházban megigazítja a fejünk alatt a párnát.

FöUtessy Dénes

Megkezdődött a nagyüzem a villányi művésztelep alkotóházában és a hozzátartozó szabadtéri műtermében a kőbánya szomszédságában. Jelenleg nyolc képzőművész, festő, szobrász, grafikus örökíti meg gondolatait ki-ki a maga műfajának megfelelő formában. Képünk a szobrászok szabadtéri „műtermében” készült.

Szokolai felv.

Karaganda! turistacsoport az Ércbánya Vállalat központjában

Tegnap délután az Ércbánya Vállalat Üjmecsekalján lévő központjának tanácstermében a 32 tagból álló, Karagandá- ból érkezett szovjet turista csoportot a vállalat kísérleti kutatóüzeme fogadta baráti találkozón. A csoport tagjai között voltak bányászok, pedagógusok, orvosok és egyéb foglalkozásúak. A vendégekkel baráti beszélgetést folytattak, majd olyan ajándékokat nyújtottak át nekik, amelyek Pécsre emlékeztetik majd őket.

A Pécsi Nemzeti Színház új tagja:

Antal Anette

Öltözéses főpróba a főiskolán. A nézőtérre belül egy idegen, legalábbis a színész- növendékek még nem látták.

A vizsgadarabot próbálják, s az idegen figyelmesen nézi a Török lány alakítóját. A szünetben szólnak a fiatal növendéknek, hogy menjen le és mutatkozzan be az idegennek.

— Nógrádi Róbert vagyok! ,

— Antal Anetta!

A bemutatkozás tehát megtörtént, de mindjárt utána jön egy kérdés: —

— Hová szeretne menni, ha Pécsre! i végez?

Én? Legszívesebben

„Ez a falu város44 (4.)

Emberek a kisvárosban

Csermis Mariann előadóestje

ű- 1

Bár a Doktor Sándor Mű velődési Házat még nem adták át hivatalosan a nagy- közönségnek, a közönség „visszahódítása” megindult. Á Tettyei esték első műsorára a hűvös idő miatt itt került sor. Az ízlésesen felújított nagyterem az első vendégek tetszését feltétlenül elnyerte.

Csernus Mariann, előadóestjén, „inkognitóban”, nézőként részt vett Somlyó György József Attila-díjas költő is, akinek versei és műfordításai a műsorban is szerepeltek.

A .Nemzeti Színház művésznőjének műsorában felvonult a XX. századi világlíra csaknem minden jelentős költője. A két részre tagolódó est mindkét fele önmagában is és együttesen is kerek egészet alkotott. Az első rész, a „Költőnk és kora”, József Attilával indult és Weöres Sándorral zárult. Talán a műsorindító József At- tila-versek, a Költőnk és kora és a Töredékek keltettek olyan érzést, mintha előadó és mű nem talált volna tökéletes összhangban egymásra. A Töredékek József Attilája egy árnyalattal gyengédebb, szeretetrevá- gyóbb, Csernus Mariann előadásában kissé érdesebbre sikerült. Kitűnően érvényesült viszont az előadómű- résznő előadásmódja Nagy

László József Attila c. versében, valamint az Apollinaire és Aragon versekben. Weöres Sándor Dob és tánc c. verse hatásos és nagyszerű lezárása volt az est első felének. A ritmus és játékosság, a váltott tempó , és tiszta szóhangsúlyozás tökéletesen érzékeltette a szóvariációs, zenei kompozíció- jú Weöres verset.

A műsor második része, a ,,Ditirambus a nőkhöz”, ízelítőt adott egyes népek dalaiból is. Csángó, francia, spanyol, amerikai népdalok chansonok hangzottak el, a kitűnő Kecskés András gitárkíséretével. A dévaj vagy temperamentumosán pergő ritmusú népdalok esetében úgy tűnt. hogy Csernus Mariann egy fokkal intellek- tuálisabb, mint amennyit a dal megkívánna. Ott viszont, ahol alkalma ’nyílt arra. hogy „bejátssza” a színpadot, mintegy egyszemélyes drámát alakítson, mint Jannisz Ritszosz Holdfény- szonátája esetében, rögtön feszültséget teremtett. Ugyancsak kitűnően sikerült -Weöres Sándor Psiehe c. versének előadása, a benne bujkáló finom humor, ironizáló szándék megszólaltatása. Az egészében magas színvonalú, npgvsikerű est Illyés Gyula Ditirambus a nőkhöz c. versével zárult.

Marafkó Lászlá

A kilenc ember, akit megkérdeztem á másik 9991-ről, többé-kevésbé önmagáról is elárult valamit, így az olvasó tulajdonképpen Szigetvár egész lakosságával megismerkedhet.

— Milyen fejek vannak itt? — kérdeztem Krudinszki Máriát, a női fodrászt.

— A fiúk egy kicsit túlzásba viszik a divatot, sok a hosszú, rendezetlen hajú kamasz. Fehér ingben, nyakkendőben csak tévedésből látni fiatalt, színes garbóban, farmernadrágban mennek szórakozni még szombat—vasárnap is.

— Bocsásson meg, de ón az üzletre gondoltam. Itt milyen fejek vannak, vagyis hát milyen frizurát kérnek a hölgyek?

— Ja úgy! Én modern fejeket szeretek csinálni, és nem panaszkodhatom, a vendégek, még az idősebbek is, haladnak a korral, legtöbben a most divatos hullámos tupírt kérik.

— Illés és Omega ott van a gyerekeink gomblyukában — mondja Harmati József, az általános iskola igazgatója —. de azt hiszem, ezt nem az ur- banizálódásnak köszönhetjük, a beat-kultusz dívik a legkisebb faluban is.

— Én úgy képzelem, hogy a városi ember nagyvonalú, nem törődik mások magánügyeivel. Hát mi még nem tartunk itt. Ha valaki előfordul egy lánnyal, máris összehozzák vele. Nagyon kell vigyázni — mondja egy fiatalember. Vigyáz is, név nélkül mondja.

— A városból elszármazottaknak felszoktam sorolni, mi minden épült, létesült az elmúlt években Szigetváron — mondja Mesztegnyei Imre. — Hosszú lista. Mégis, a város külső képénél jobban változott maga az ember. Kevesebb az intrika, nyíltabb.

; őszintébb a politikai légkör, j És ha folyamatában nézzük,

városiasodtunk még „pletykaszinten” is, az embereket már nem érdekli annyira a mások magánélete. Persze egy kisváros objektíve kevésbé tud titkot tartani. Engem egyszer — amikor Pécsről jött látogatóm — tíz perc alatt megtaláltak, pedig nem mondtam meg, hogy hova megyek...

— 1953-ban, amikor idejöttem Szigetvárra — mondja Molnár Imre, a várbarátok körének vezetője —, az lepett meg legjobban, hogy a lokálpatriotizmust nyomokban sem tudtam felfedezni. Az emberek nagy részét hidegen hagyta Szigetvár történelmi múltja, nem emlékeztek, nem érdeklődtek, de még a községgel, magukkal sem törődtek, hét év alatt tíz új családi ház épült. Speciális szigetvári mentalitással most sem rendelkezünk, de a városi státusz behatolt az emberek gondolkodásába. Óriásit fejlődött a lakáskultúra, megnőttek a kulturális igények, a lakosság szereti a várost és felelősnek érzi magát fejlődéséért.

Fessel György hét éve él Szigetváron, de már tizennegyedik éve itt dolgozik.

— Először nagyon furcsa volt, de most már kezdem otthon érezni magam. Az emberek? Mintha zárkózottabbak lennének, mint Pécsett, Nehéz baráti kapcsolatokat kialakítani. Hogy is jellemezhetném a helyzetemet? Amikor kiköltöztünk, 0 fok lehetett körülöttünk a hőmérséklet. most már 18—20 fok körül járunk. De Pécsett 25 fok van. és én szeretek ingujjban élni... Látom, nem érti. Hát van egy barátom, tanárember, de nagyon ritkán jövünk össze, mert mindkettőnknek megvan a munkahelyi kapcsolata és én az ő garnitúrájából csak vele tudok igazán beszélgetni.

— 1968. november 4-e óta | vagyunk kinn Szigetváron — 1

mondja özv. Balogh Ferencné, a Pécsi Minőségi Ruházati Ktsz női szabó részlegének vezetője. — Vevőkörünkben a lakosság minden rétege megtalálható, havonta körülbelül 60 megrendelésünk van. Legújabban a kasmír és selyem ruhák futnak. A legmodernebb francia divat szerint dolgozóink, ezt elvárják tőlünk az idősebbek és a külterületen lakók is.

— 1826 tévé-készülék van a városban — tájékoztat Hargitai Ferenc, a postahivatal vezetője. — Á Népszabadságot 549-en, a Dunántúli Naplót 959-en fizetik elő. havonta elmegy úgy 750 Élet és Tudomány, 50 Élet és Irodalom, 3—3 Űj írás és Nagy Világ, 1 Kortárs. Ebben nincs benne természetesen, ami a könyvtárba jár.

— Mióta város vagyunk — mondja Toponáry Béla —, az emberek jobban karbantartják házaikat, nagyobb gondot fordítanak a portájuk előtti rész parkosítására. A lakosság általában ismeri a rendezési tervet — ezt nem mint kisiparos, hanem mint tanácstag mondom —, számon tartja, hol mi épül, vagy minek kellene épülnie. Általában jobban érdeklődnek a város ügyei iránt, ehhez nem fér kétség.

Jobban érdeklődnek, én is úgy láttam, és ha valami nem úgy megy, ahogy szeretnék, hamar készek az elítélő véleménnyel. Feljegyeztem néhány észrevételt, mely félig tréfásan, félig komolyan hangzott el. Ilyeneket:

— Változás? Hogyne volna. Már nem hajt a Széchenyi utcán a kanász...

— Aki piszkos várost akar látni, jöjjön Szigetvárra ...

— Ez a falu 1966 óta város . ..

Tényleg ilyen sötét lenne, a kép? Riportom utolsó része ezzel foglalkozik.

Kért Tamás

— Akkor jó. mert én vagyok a pécsi színház igazgatója.

A főiskolán fültanúk állítják. hogy szó szerint így történt

— Azért gondoltam, hogy Pécsre jövök, mert a vidéki színházak között jó híre van a pécsinek, meg azért is, mert volt olyan ambícióm, hogy régész leszek, Pécsett annyi szép utcán lehet barangolni, annyi érdekes emlék van. Ha nem vettek volna fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, akkor oda jelentkezem. De felvettek. — Déli tizenkét órakor volt az érettségim, délután háromkor pedig felvételiztem a főiskolán. S este már suttogták, hogy engem felvettek. Nagyon szép nap volt.

Kistarcsai lány, onnét járt be HÉV-vei a gimnáziumba. Vörös haja van, szép alakja, irodalmi kedvence Arany János és Vörösmarty, s nem a modemek. Legkedvesebb tárgya a filozófia, mindig jeles volt ebből, s egyedül államvizsgázott dicséretes jelesre. Utolsó éves főiskolás korában televíziószerepeket kapott, Kazal Lászlóval játszott együtt, aztán Heltai művének tv-változatában, az Ezer- kettedik éjszakában. Továbbá Dömölky János: Kormányzó című filmjében 6 játssza az egyik főszerepet. Most a nyáron ő lesz a szépségkirálynő Rényi Tamás új filmjében,’ a Kreps. az istenben, mely egy szépségversenyről szól. De nemrég kapott szerződést egy újabb televíziós szerepre.

— Honnét ez a furcsa keresztnév. hogy Anetta?

— Tulajdonképpen Antal Anna Mária a nevem, de anyám nyolchónapos koromban elnevezett Anettának. és én megtartom ezt művésznévnek.

— Hagyományos kérdés; ki a színészpéldaképe?

— A válasz viszont, art hiszem, nem hagyományos: nincs példaképem. Legnagyobb színésznőnek Shiesley Maclaint tartom, de őt sem választottam példaképnek. *— Egyéniség akarok lenni. Sőt, ha ez nem szerénytelenség, akkor sokoldalú egyéniség, énekelni szeretnék musical- ban. operettben, sőt, ha lehet, operában is.

F. Pf-