Dunántúli Napló, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-03 / 151. szám
Dtmonton napio T 1969. július 3. A vasutas ökölvívók színe-java Pécsett 170 nevezés a vasutas bajnokságra — Kovács 11. is szorítóba lép Alapításának 50. évfordulóját ünnepli a PVSK. Szombaton délelőtt ünnepi közgyűlést tartanak a vasutasok, azt megelőzően nagyszabású ökölvívó versenyt rendeznek. A PVSK tornacsarnokában csütörtökön kezdődnek meg a hagyományos vasutas ökölvívó bajnokságok küzdelmei, melyre minden számottevő versenyzőt neveztek a vasutas klubok. 170 ökölvívó lép szorítóba a háromnapos verseny-sorozaton. Szombathely 18, Cegléd 20, Miskolc 20. Székesfehérvár 18. Nagykanizsa 8. Bp. Törekvés 17, Hatvan 11, Debrecen 22, Sopron 10 és a PVSK 26 versenyzőt indít. A bajnokságot három kategó- j riában. serdülő, ifjúsági és felnőtt korcsopor- 1 tokban rendezik. Csütörtökön délután négv órakor kezdődnek a selejtezők, pénteken és I szombaton öt órakor lépnek szorítóba az elődöntők. illetve a döntők szereplői. Az első ' napon legkevesebb 80 pár mérkőzik, nagy a valószínűsége, hogy 10—11 óra előtt nem fejeződnek be az első napi küzdelmek. Mérkőzés lesz bőven. Nem sokkal lesz azonban kevesebb a pénteki mérkőzések száma sem. mert egyes súlycsoportokban körmérkőzésekre is sor kerül. A szombati döntőkben 33 pár találkozik. A Vasutas Bajnokságon a PVSK két elsőosztályú versenyzője. Kovács II. István és Card Miklós nem indulhatnak, de a szakosztály gondoskodik arról, hogy a két neves versenyző mérkőzéshez jusson. Az MTK-val történt megegyezés szerint a szombati döntők után kerül sor p ■’ írsúlyban a Gard—Czero- ván és nagyváltósúlyban Kovács II.—Pa kós meghívásos mérkőzésekre. A négy versenyző a magyar élvonal legjobbjai közé tartozik, így a döntőkön kívül még két színvonalai nak ígérkező összecsapásnak lehetnek tanúi a pécsi szurkolók. Kisasszonyok lutballcipőhen Nemrég Sós Károly tói megkérdezték: mi a véleménye a női f üt báliról, lehetséges, hogy Magyarországon is bevezessék? A válogatott csapat szövetségi kapitánya erre a kérdésre az Or- szág-Világ-ban válaszolt. — A futball — nem nőknek való sport. Ha akadnak is kísérletezések — néhány ország- bau alakultak csapatok — mindez perspektíva nélkül történt. Ha megkérdeznek: ellenzem, hogy nálunk bevezessék. Sok más, nőknek való sportág létezik, válasszanak azok közül — mondta. Ez a vélemény nem egyedülálló. Nagyon sokan vannak még, akik nem is akarnak hallani a futballcipőt viselő sportoló nőkről. Az illetékesek másutt is általában azt kifogásolják, amit Sós Károly, hogy ez nem női sport. (Csupán azt nem említik sehol, hogy a kézilabda, röplabda, kosárlabda — a kerékpárról, ejtőernyőzésről és lovaglásról nem is beszélve — ugyanolyan fizikai igényeket támaszt a sportoló nőkkel szemben, mint a futball.) A leglátványosabb labdajáték Mindezek ellenére a labdarúgás, ez a szemet, lelket gyönyörködtető, leglátványosabb labdajáték mind nagyobb népszerűségre tesz szert a nők körében. Az Ország-Világ-ban közölt kép tanúsítja, hogy Magyarországon már szintén megjelennek itt-ott nők is futball- cibőben a pályákon. Angliában, Spanyolországban, az NSZK-ban pedig évek óta rendszeres bajnokság folyik. A baráti szocialista országok kö?ül Csehszlovákiában — bár a hivatalos testnevelési szervek ott sem ismerik el ezt a sportjátékot — szintén egyre többet hallatnak magukról a focit kedvelő lányok. Közei 400 női futballcsapat működik már az országban és számúk egyre nő. Női futballcsapatok tevékenykednek Prágában, Pozsonyban, Komáromban, Érsekújvárott, Besztercebányán. Cseh és Morvaországban pedig már nemcsak barátságos mérkőzéseket játszanak, hanem létezik cseh nemzeti bajnokság is. A legismertebb csehszlovák, klubcsapat a SLA- VIA PRAHA, amelynek női futballistái mintegy száz mérkőzést játszottak eddig, s egyetlen egy alkalommal sem szenvedtek vereséget és csak kétszer értek él döntetlen eredményt. Tavaly pl. 497:9-es gólaránnyal zárták az évet. Nem tudják, mi a vereség A? együttes edzője erre a teljesítményükre természetesen joggal büszke. Ezt mondta: — „Nem tudjuk mi a vereség. A határokon túl is ismerik csapatunkat,. Megnyertük az olasz nagydijat a Riviérán, végig vertük az NSZK csapatait, majd a dánokat. Az idén egy amerikai út előtt állunk, de meghívtak bennünket az NSZK-ba, Dániába, Angliába, Spanyolországba, Svájcba és az Egyesült Arab Köztársaságba is.” A női labdarúgás ma még mindenütt kevés ösztönzést kap, még nemzetközi szövetséggel sem rendelkezik. A FIFA hivatalos állásoontja is az, hogy nem szabad meggátolni női csapatok létrejöttét, de támogatni sem szabad őket. Ezt vallják még a snort irányítói sok országban. Mindenesetre Csehszlovákiában már egyre többen akadnak, akik nem pusztán hóbortot nem csupán szenzációt látnak a női labdarúgásban, hanem elsősorban sportot. Erre mutat az is, hogy a női futballért lelkesedők már tartottak egv országos konferenciát, ahol egyeztetni próbálták a meglévő csapatok tevékenységét. Harc a sportban is Tud ink, hogy a modern olimpiák életrehívója, Coubertin báró sem lelkesedett annak idején a női sportért. Hosszú esztendők teltek el. míg a női egyen 1o»ní ságért folytatott harc a spor+.bsm meghozta a ma m ír rpt"'de-»ui által ismert eredményeket. Minden bizonnyal a 9501 labdarúgás sorsát, jövőjét is m Mő dönti el. Kanizsa István Félidő a tenisz csb-ben A PEAC jól, a Spartacus gyengébben szerepelt A PEAC NB II-es teniszcsapata vasárnap Kecskeméten minden különösebb megerőltetés nélkül biztos 6:3-as győzelmet szerzett és ezzel a nagy rivális MAFC mögött elfoglalta a 2. helyet Mindössze ettől a csapattól szen- I védték vereséget úgy, hogy 4 I mérkőzésen a „hajszálon” mú- j lőtt, hogy az idegesen küzdő pécsi lányok nem tudtak győzni. Tamásy Lia, a csapatka- pitáríy igen bizakodó: — Felvérteztük magunkat az őszi küzdelmekre és mivel hozzánk jönnek hamarosan a műegyetemisták, bízom a sikerben. És akkor bajnokok lehetünk. Egyébként hasonló volt tavaly is a helyzet de fordítva. Akkor mi vezettünk és a Vörös Meteor volt mögöttünk. Mi utaztunk fel, vesztettünk és ők kerültek magasabb osztályba! A rossz időjárás és a téli edzéslehetőség hiánya, njiatt későbben kezdtük a felkészülést és lassabban melegedtünk játékba. De már nincs baj! A Pécsi Spartacus MB I. B-s ííérfi csapata a tavasszal egy győzelmet szerzett. Kettőt terveztek és ezért bizony van mit javítaniok a második fordulóban. A VTSK ellen győztek csak 5:4-re, viszont volt két szoros vereségük 4:5 arányban. Az egyiknél két gémen múlott a győzelmük. Ernőházy Lajos szakosztály- vezető szerint két győzelem kell az ősszel ahhoz, hogy ne legyenek kiesési gondjaik. — Fiatal versenyzőink „szingliben” megálltaik a helyüket, de rutinhiányuk a párosokban kiütközött. 15 mérkőzésből csak kettőt nyertek és ez bizony kevésnek bizonyult. Nem baj, mert van lehetőség a javításra. A vizsgaidőszakoknak vége, a nyári szünidő bő edzési lehetőséget kínál. Jól felkészülünk és bízom abban, hogy augusztusban biztosítjuk jövő évi helyünket! A hét végén Kecskeméten az országos vidéki ifjúsági teniszbajnokságon állnak rajthoz a Spartacus fiúk és a Tamásy Lia, a PEAC versenyzönője kitünően szerepelt a tenisz NB II. tavaszi mérkőzésein. Ez évben is csak ügy, mint az elmúlt időkben az egyetemisták női csapata legjobbjának bizonyult. PEAC lány teniszezői. — A Spartacus színeiben Tarcsay, Laczkó B., Cserta B. indul, a PEAC Schutt, Mucsi és Káplán versenyzőket küldi Kecskemétre. A VÁRTNÁL KEVESEBB IN- DÚLÓ. A Spartacus tenisz utánpótlás versenyén a vártnál kevesebben indultak. A benevezettek közül sokan távol maradtak. A pécsi teniszezők tatabányai és szekszárdi versenyzőkkel kerültek szembe. A fiú egyest Bóta, a lány egyest Molnár nyerte. Eredmények: férfi egyes: l. Bóta, 2. Tarcsay, 3. Bödecs (Tatabánya) és Bor- siczky. Lány egyes: 1. Molnár, 2. Papai (Szekszárd), 3. Kiss és Czlbulka. Férfi páros: 1. Bóta— Borsiczky. 2. Bödecs (Tatabánya) —Korlóczy. 3. Tarcsay— Cserta. A fiú versenyzők, ahol egyesületet nem tüntettünk fel, a Spartacus, a lányok a PEAC teniszezői. • Nemzetközi atlétikai versenyre kerül sor csütörtökön délután a BKV Előre pályáján. A Bp. Honvéd rendezi meg fennállásának 20 éves jubileuma alkalmából a most első ízben kiírt női bajnok- csapiatok kupa találkozóját. • Az oslói 27. bridzs Euró- pa-bajnokságon a férfiaknál lejátszották a 14. fordulót és ennek során Magyarország újabb vereséget szenvedett, mégpedig Svájctól 8:0 arányban. Ezzel az összetettben ismét hátrább került és 44 ponttal a 27. helyen áll. Vezet egyébként Olaszország 95 ponttal. • Belgrádijain folytatódtak a Ta«majdan Kupa nemzetközi férfi kézilabda torna küzdelmei. A legutóbbi forduló során a Szovjetunió 21:14 (7:4) arányban legyőzte Romániát, Magyarország pedig 22:21 (13:18) arányú vereséget szenvedett Jugoszláviától. A tornán a Szovjetunió vezet 7 ponttal, 2. Jugoszlávia 3 pont, 3. Magyarország 2 pont. E HETI totóf-ippjeink 1. Szol. MÁV—Miskolci VSC 2. Szív. MÁV—Szegedi VSE 3. Budafok—Szolnoki MTE 4. Jászb.—Kecskeméti Dózsa 5. Kossuth KESE—BVSC 8. Pénzügyőr—EVTK 7. Papp J. SE—Bocskai SE 8. Almásfüzitő—Kistext 9. Esztergom—Izzó 10. IVIezökovácsh.—Gyula 11. Zalaegerszeg—P. Ércb. 12. M.-Szászvár—Olajbányász 13. Bauxltb.—Zalaeg. Dézsa 14. Középítők—ÜL kér. Népsport Népszava M. NemzetD. Napló t, X 1, X I» x 1 1 1 1 1 X, 1 X, 2 X, ] X x, 2, 1 1, 2 X, 2, 1 1, 2 X, 2 2 2, x, 1 x, 2 l, X 1 1 1 1 1 1 1 1, x, 2 X x, 1 x, 1 1» x 1 1 1 l 1 X 1 1 1 1 1 1, X 1» X 1, X 1 1, X t l X, 1 X 9 1* * X. 1 • A szeptemberben Budapesten sorrakerülő Hungária Kupa tornára készülődő vízilabda válogatott idei első nemzetközi mérkőzését július 12-én és 13-án Spanyolország válogatottja ellen játssza a sportuszodában. • A romániai Sinajában befejeződött a nemzetközi női sakk verseny, amelyen a 14-es mezőnyben kilenc nemzetközi mester szerepelt, a magyar Verőci Zsuzsa igen értékes negyedik helyezést ért el. • Mexikó-Város: Tovább gyengül Mexikó Davis Kupa csapata. Mint ismeretes. Rafael Osuna, a mexikóiak legjobb játékosa nemrég repülőszerencsétlenség áldozata lett. Kedden Vicente Zarazua, aki az eddigi találkozókon Osuna oldalán játszott a párosban, egy autóbaleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy hosszabb ideig nem léphet pályára. Ilyen körülmények között Mexikónak nincs sok esélye Brazília ellen az amerikai zóna döntőjében. • Ismeretes a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (IOC) az az elképzelése, hogy a müncheni olimpián csökkentse a csapatversenyekben részt vevő együttesek számát, így a vízilabdában is az eddigi 16 helyett, csak nyolc csapat részvételét akarják engedélyezni. A Nemzetközi Üsző Szövetség Vízilabda Bizottsága Kölnben foglalkozott ezzel a kérdéssel és igen élesen állást foglalt az IOC elképzeléseivel szemben és felkérte a nemzetközi szövetséget (Fina), hogy tiltakozzon a Nemzetközt Olimpiai Bizottságnál. Színház Pécsi Nemzeti Színház: Nyári szünet. Mozi Park: Maigret felügyelő csapdája (5, 8). Petőfi: Maigret felügyelő csapdája (4, n7, f9). Kossuth: Életem legjobb nője (10, 12, 7, 9), Az utolsó éden (í3, hnö). Gyárváros: Anna Karenina (6). Mecsekalja: Farkasvisszhang (5, 7). Pécsszabolcs: Szeszélyes nyár (5, 7). Csak 18 éven felülieknek! Vasas II.: Milliárdokat érő ember (6). Harkány: Belgrádi románc (8). Mohács: A roche- .forti kisasszonyok (6, 8). Sásd: Tiltott terület (f8). Siklós: A p—2 nem jelentkezik (6, 8). Szigetvár: Alfa Rómeó és Júlia (8). Rádió KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek.' Időjárás. 4.33: Hajnaltól reggelig. — Közben: Kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.03: Műsorismertetés. 8.20: Romeo és Júlia. Részletek Gounod operájából. — 9.04: A Hanság és a Fertő életvilága. (Ism.) 9.29: Könnyűzenei híradó. (Ism.) 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Mozart-művek. 10.57: Forgószinpad. Darvas József müveiből. (Ism.) 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Melódiakoktél. 13.40: Igazmondás nem emberszóiás. Szállóigék, közmondások. 13.57: Pierre Monteux vezényel. 14.30: Népdalok, néptáncok. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.10: Zengjen dalunk! A Magyar Rádió énekkari híradója. — 15.40: Petress Zsuzsa és Palcsó Sándor operettdalokat énekel. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Három triószonáta. 16.38: Berlini memorandum. Hl. rész. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15: Ope- racsillagok — operaslágerek. — Kertész Iván műsora. 17.45: Ami a júniusi Sajtókonferenciából kimaradt. 18.13: Magnósok, figyelem! (Ism.) 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. — 19.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. KöZben: 20.05—20 l15: Szép magyar vers. Kb. 21.05: Hírek. Kb. 21.08: A gaulleizmus évtizede Franciaország történetében. Dokumentumműsor. — Kb. 21.33: Malialia JaCkson és Paul Robeson énekel. 22.00: Hírek. Időjárás. Kb. 22.15: Jelentés az országos öttusabajnokságról. — 22.20: A jazz világa. 23.10: Csehov három jelenete. — 23.47— 0.30: Nóták. Közben: 24.00—0.10: Hírek. Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.»0—8.05: Azonos a Kossuth-műsorral. 8.05: Burai Rezső népi zenekara játszik. — 8.34: Örsi napló. VII. rész. 8.51: Külpolitikai figyelő. (Ism.) 9.06: Zenekari muzsika. 9.42: Bővülő hatáskör — nagyobb feladatok a helyi tanácsoknál. Riport. 10.02: A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. Közben: 11.00— 11.03: Hirek. 11.45: Arcok munka közben. 12.00: Verbunkos sok. katonadalok. 12.20: Beethoven: D-dúr szerenád. 12.47: Régi táncok. Toronyzene. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.05: Győri stúdiónk jelentkezik. — 13.21: örökszep áiiák. (Ism.) 13.45: Időjárás- es vízállásjelentés. 14.00: Ifjúsági randevú1 — kettőtől hatig. Közben: 14.30. 15.30 és 17.30: Hírek. 15.33—16.18: Csak fiataloknak! — Komjáthy György tánczenemű- sora. 13.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Vendégségben Fekete Gyulánál. 18.30: Bartók: II. hegedűverseny. 19.06: Közvetítés a Miskolci Nemzeti Színházból. A lőcsei fehér asszony. Romantikus dráma három felvonásban. — Közben” 19.51: Jó estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika — II 20-25—20.28 Üj könyvek (ism.). 21.51: írások az emigrációból. 22.01: Hangver- senynaptár. 22.16; Körösi Marianne énekel. Tarjáni Tóth Ida cimbalmozik. 22.32: Tardos Béla: I. vonósnégyes. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.10: Ritkán hallott operákból. 24.00—0.10: Hírek. Időjárás. URH-RÁDIÓ 18.00: Hírek. Időjárás. — 18.10: Hanglemezparádé. Könnyűzene. 19.00— A MRT gyermekkórusa énekel. 19.10: Kistétényi Meltnda orgonaestje a szegedi dómban. 21.00: A jazz kedvelőinek. Fats Valler zongorázik. 21.10: Feren- csik János Kodály-müveket vezényel. 22.00: Egy német muzsikus a xvin. századból. — Kb. 23.00— 23.15: Hirek. Időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű músor. — Zenélő levelezőlap. 17.55: Falusi emberek és a háztáji állattartás. — Riport. 18.10: A hangszeres népzenéről „Hegedüszó megugrató” — Várnai Ferenc műsora. 18.30: Gershwin műveiből. 18.45: Dél-dunántúli hiradó. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. Zene üdülőknek. — Hírek. — Lapszemle. — Ütközőén. — Hanglemezről, hangszalagról. — Zene. 19.30: Német nyelvű műsor. — Mikrofonnal útközben. — Kívánság hangverseny. 20.00: Műsorzárás. Maayar Tv. 17.58: Műsorismertetés. 18.05: Vaszjukovkai torreádorok. 18.00: Hírek. (Ism.) 18.35: Reklúmmüsor. 18.40: Göcsv i 1969. 19.00: Esti mese. 19.10: Tévészőttes. 19.25: Aktuális riportmusor. 19.55: Szünet. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Századunk — XIII. rész. — Mi történt a Bankgasseban? A ..tárgyalás” második napja. 21.20: A Tv Galériája. 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás. Jugoszláv Tv. 17.15: Teniszverseny Wimbledonban. 17.45: Tik-tak. 18.00: Daloljon velünk. 18.15: Népi muzsika 13.45: Filmomnibusz. 20.35: Aktuális beszélgetések. 21.40: Sorozatfilm. 22.30: A nyár dala 69. 22.33: Tv-napló — 2. 22.35: Bázel: Tornásztalálkozó. Labdarúgás a mohácsi járásban Járási I. osztály: Székelysza- bar—D.szekcső 2:5, Versend—P.- bozsok elmaradt. N.nyárád—M. Vasas 2:2, Kölked—ITSK 4:0, Lánycsók—Ivándárda 0:1, MSZTE II.—Himesháza 2:2. Lippó—Geresd- lak 2:0. Utánpótlás: Versend—P.- bozsok elmaradt, N. nyárád—M. Vasas 2:0, Lánycsók—Ivándarda l:l, MSZTE II.—Himesháza 4:0. Lippó—Geresdlak 1:2. Járási II. osztály: Somberek—Borjúd 6:1, Homorúd—Véménd 3:2. Babarc— Erdőfű 2:4, Kisnyárád—Sátorhely n. 2:0. Szájk—Bár 1:3. szépottnoit tisztaság kényelem kiváló óndi f&vmo 1