Dunántúli Napló, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-03 / 151. szám

1969. július 3. buciommt napto A kormány örül as őszinte szónak Az első nap az országgyűlésen Lezárták, vagy nem zárták? Ali van a Bem utcában? k Munkatársunk telefonjelen­tése. Tizenegy óra előtt egy perc­cel csengő harsan, mint az is­kolában, és bevonulunk, új­ságírók a karzatra, képviselői az ülésterembe. A televízió­ból már ismerős a kép, de így mégis más, mozgalmasabb, ele, venebb. Kádár János feszeng­ve ül a fotósok, operatőrök pergőtözében, Nyers Rezső, í kormány elnökének súg vala­mit, Fock Jenő elmosolyodik jókedvűen, mint egy gyerek Ezt az arcát nem láttam ed­dig. örömmel fedezem fel hogy a baranyai képviselői éppen előttem ülnek, „üdvöz­löm, maga a napos?'1 — int hátra ft apai Gyula. De a me­gyén kívüliek között is sok az ismerős. Veres Péter mögt is nyakkendő nélküli, állig be­gombolt ingben és csizmában van, igen. ez varható volt. So­kan üdvöziik Major Tamást ott szemben Erdei Lászlóm foglal helyet, Simon István költőt is felfedezem a padso­rok között. Vályi Péter pénzügyminisz­ter expozéja nem hat az új­donság erejével a képviselők­re, a több mint negyven olda­las anyagot írásban megkap­ták, meg is beszélték előkészí­tő ülésükön. így aztán nem nehéz hozzászólni, az expozé végét kivárni már inkább. — Lenne egy pár érdekes téma: az árak alakulása, a gazdasági ösztönzők hatékony­sága, Kérdés, elmondják-e a felszólalók — jegyzi meg a szünetben egy Vas megyei képviselő. — Mert, ahol jól mennek a dolgok, ott miért mondanák cl? Ahol pedig rosszul? . . . — Ön felszólal? — Nem, én nem. Egy nagyobb csoportban Kállai Gyulát és Major Ta­mást látom, odalépek, hátha i’el tudok csípni valamit. Az egyik Győr megyei képviselő — szavaiból ítélve jogász — régi történetet mesél: „Hol a Szilágyi, hol a Polónyi volt az igazságügyminiszter. Folyton támadták egymást, vitatkoztak a képviselőházban, de közben nagyon jó barátok voltak. F.gyszer társaságban Szilágyi így szól Polónyihoz: Mondj már valamit Géza, hadd cáfol­jam meg!” Mindenki nevet. Kállai: Miért, most nincse­nek olyan emberek, akik min­dent meg tudnak cáfolni? Major: Neveket kérek ... S ezzel vége az első szünet­nek. Ebédig két képviselő jut szóhoz, felszólalásuk akár a víz és a tűz. Szőke Antal bu­dapesti képviselő szavaiban tűz van, röviden fogalmaz, de minden mondata a helyén. Rámutat a rossz vállalati kész­letgazdálkodás mélyebb, vagy ha úgy tetszik magasabb okai­ra, részben a termelékenység kérdésében is megvédi a vál­lalatokat: az átlagbérgazdál­kodás kényszeríti őket, hogy növeljék a létszámot. A fő­várost körülvevő termelőszö­vetkezetek helytelenül értel­mezett melléküzemági tevé­kenységét konkrét példán ke­resztül világítja meg. Szirmai Jenő általánosabb szinten mo­zog, egy pillanatig tűnődöm, hogy kit is. képvisel, á kor­mányt vagy a választóit? ..Vannak, akik egyik napról a másikra akarnak megoldani olyan problémákat, melyek­nek megoldásához hosszabb időre van szükség.” „Népgaz­daságunk fejlődése megköve­teli a fegyelmezett munkát.” Aztán — s ez tulajdonképpen érthető, hisz az OTP vezér- igazgatója —■ röviden ismerteti az OTP által nyújtott hitel­lehetőségeket. Végül kiderül, hogy a mandátuma Somogyra szól, kéri a kormányt, hogy a megyének a központi keretből fokozott segítséget adjon. — örülök, hogy a költség- vetési bizottság elnöke meg­védte a parasztokat — mond­ja leves és borsostokány kö­zötöt Szabó Mátyás képviselő, a bolyi tsz elnöke. — Könnyű kijelenteni, hogy a parasztság életszínvonala meghaladja a munkásokét, de az igazság az. hogy még el sem érte. A pa­rasztok reáljövedelmét éves \ szinten és családdal együtt \ számolják, a munkásét pedig a havi bére és egyéb járandó­sága alapján. Az egy munka­napra eső jövedelem 1967 óta lényegében nem emelkedett, csak a munkanapok — a tíz órás munkanapok — száma nőtt meg, Egyébként az élet- \ színvonalhoz nemcsak a reál- jövedelem, hanem a szociális . ellátás, az elet- és munkakö­rülmények, meg a nyugdíjkor­határ i» hozzátartozik. (Dél­után szinte szóról szóra ezt fejtegei felszólalásában dr- Bélák Sándor is.) — Nehez választanom - meditál már ülés után Gara Istvánná képviselő, a Kesztyű gyár szocialista brigád vezető je. — Dr, László Andor hozzá szólása, különösen, amikor vállalatok önállóságáról be szélt, szivemből fakadt, soi előnyét érezzük ennek mi i a gyárban. De az is szinpati kus volt, amit Korpái Jánosn mondott a nyereségrészesedé elosztásának rendszeréről, hog- politikailag nem sikery.lt elfő gadtatni a dolgozókkal, az em berek megkülönböztetéséi lát ják benne. És tudja, az nagyo tetszett, hogy amikor Korpái né befejezte a felszólaláséi Fock elvtárs biztatóan ráino solygott, A vezetők örülnek a őszinte szónak. Dr. Kéri Tamás / Több olvasónk felhívta ^ tegnap szerkesztős egünket és l megkérdezte: mi van a Bem < utcával? Lezárták, vagy c nem zárták? Mások arról l érdeklődtek, hogy mekkora > tulajdonképpen az a viz­> mosásos üreg, amely az út­I test alatt húzódik: 80x80 méteres — mint az újság írta —. vagy pedig csupán 80x80 centiméteres? Az előli- l bi túl nagy. a második túl kicsi. <! Az üreggel kezdjük, ! melynek nagysága körül­belül 0,80x0.80 méter. Az olvasók szíves elnézését kérjük az elírásért. Á köz­lekedési szakemberek sze­rint ez sem olyan kicsiny üreg. épp elég galibát tud­na okozni, ha váratlanul beszakad miatta az úttest. Ami a másik kérdést il­leti, abban már nem lapunk l a „ludas”, hanem a körül- 5 menyek. Kedden délelőtt 10 óra):or a közlekedési szak­emberekből álló bizottság megvizsgálta a vízmosást, s az akkor látottak alapján úgy találta, hogy le kell zárni az ulcát. Időközben azonban némileg előreha­ladtak a feltárással, s este — amikor cikkünket már kiszedték a nyomdászok — ismét szemlét tartott a bi­zottság több tagja, s meg­állapította. hogy a vízmosá­sos üreg gyorsan lejt, s — szerencsére — nincs in­dok: arra. hogy az egész jár­műforgalmat e'tereljék Ele­gendő, ha az autóbuszfor­galmat átirányítják. Erre viszont feltétlenül szükség van, mert egy emberekkel lelt — nem csuklós — au­tóbusz is 12 tonnái nyom, az ismeretlen üreg tehát tömegszerencséllenséget ide: hetne elő. A bizottság tegnap dél után 2 órakor ismét meg szemlélte a munkálatokat Hirdi Ferenc, a Városi Ta nács építési és közlekedés osztályánál: veze ö.ie a szern lét követően elmondotta hogy — ha az előre nen látható, kiszámíthatatlai tényezők nem szólnak köz be — továbbra sem les szükség az úttest telje lezárására. A vízmosásé üreg feltárása és betonná történő injektálása előrelát hatólag több napot vés: igénybe. H- valami emlí lésre méltó fordulat követ kezne be. a sajtó és rádic útján értesíteni fogják a la kosságot. Vb-iilcs a III. kerületben 1337 lakás épül Nagyarányú kommunális munkák A Pécsett városszerte folyó építkezések legnagyobb része a fH. kerületben van. JVIég be sem fejeződött Üjmecsekalja építése, máris megkezdték a Szigeti-városrész nagyarányú rekonstrukcióját és egy újabb lakótelep építésének nehezen megoldható gondjaival küzde­nek. Közben csendben folyik az Északi-kőrút Kodály Zoltán úti szakaszának építése is. Es ez csak az állami erős lakás- építkezés! A kerület különböző részein 1337 lakás építése van folya­matban. s ezek év végére el js készülnek. Nagy többsége — 915 lakás — a Szigeti-város­részben, 192 lakás pedig a Kodály úton épül. Kecjvezőlle- ! nebb a helyzet a magánerős lakásépítkezéseknél. Ez idő I szerint 94 családi ház és 9 társasház épül a kerületben összesen 154 lakással. A döntő ok itt is a telekhiány. Remél­hető. hogy e téren némi javu­lás lesz az év vége felé. Ké- {szül ugyanis az Urögi-yölgy rendezési terve, s ha ezt jóvá­hagyják, akkor e terület fel­szabadul a jelenleg még ér­vénybén lévő építési tilalom alól. A rendezési terv adta le­hetőségek szerint nagyobb építkezések indulhatnak e te­rületen. Magánerős építkezésnek, bár — egyelőre! — nem lakásépí­tésnek számítanak az úgyne­vezett présházépftések. Az utóbbi időkben megnőtt az en­gedély nélküli, vágj’ a tervtől eltérő módon történő présház­építések száma. Ez a hegyol­dalak arculatának kedvezőtlen alakulását idézi elő. Igazi ve­szélyessége azonban abban rej­lik, hogy ezekbe a gazdasági jellegű építményekbe be is költöznek, s az először esak szerényen fennmaradási en­gedélyt kérő tulajdonos egy szép napon közműre vonatko­zó. jogosnak vélt igényével áll elő. Áz elmúlt évben esak a Domátusban 140 ilven enge­dély nélküli, vagy tervtől el­térő építkezés ügyében jártak ej. Építési engedéllyel jelen­leg 218 gazdasági jellegű épü­let létesítése van folyamatban. Ami az egyéb építkezéseket illeti, fétléllenül első helyre kívánkozik az újmeCsekaljai rendelőintézet, melynek augusztus 31-e volt áz átadási határideje. A jelenleg ismert határidő: december vége. A munka a Csőszerelő Vállalat miatt húzódik el. A Kodály Toltáp úton még idén megnyí­lik a szupermarket-jellegű ABC-áruhsz. Megfelelően ha­lad a Felsőfokú Gépészeti Technikum építése, valamint a sörgyári rekonstrukció is. Az orvosegyetem elméleti tömb- iénék építése is olyan állapot­ban van. hégy az aula április 4-1 átadása bizonyosra vehétő. A Megyeri üti raktárbázis is felé éészben elkészült már. A Szigeti városrész rekonst­rukciója a terület közműháló­zatának az átépítését is Meg­kívánja. Az év végéig 8.1 mil­lió forintos költséggel elkészül I a városrész csapadékcsatorna- \ ja, közel egymillióba kerül j a gázvezeték kiépítése a jelen- j légi építési területen. Felújít- j ják a Tüzér utcai távhőveze- 1 téket és közel 16 millió fo-, rintos költséggel építik ki azt a távfűtési gerincevezetéket ' csaknem négy kilométeres! hosszban, ami a Rét utca és a ; Petőfi utca közötti terület hő- j ellátását biztosítja. Űjmecsek- ; alján a Szántó Kovács János; utcán, az Ybl Miklós utcán, j a Veress Endre úton át kiépí­tik a nyugati tehermentesítő szennyvízcsatornát, s erre két- I millió forintot fordítanak. I Előkészítés alatt áil a Mikes Kelemen utca ’ építése. Jelen­leg a kisajátítási eljárás fo­lyik. A közművezetékek elké- | szülte után kerül sor az út- j pálya építésére, amely a jövő év végére készül el. Remélhe­tőleg még az idén elkészül az Endresz György utca burkola­ta. A Pécsi Gázmű kisnyomású vezeték építésé tervezi a Boly­gó, a Homok és a Mikes Kele­men utcában, s folytatja a Ti­borc utcai vezeték építését. A vállalatnak a kerületben idén végzendő munkáinak összérté­ke 3,2 millió forint. Á Víz- és Csatornamű csaknem 11 mil­lió forintot költ idén a III. kerület vízvezetékhálózatanai: fejlesztésére. Ebben 9,5 mil­lióval szelepei a József Attila utcai 5Ó0 mm-es gerincveze­ték. A DÉDÁSZ a Bálics, Cso- ronika, Szkoké és Báránytető légvezetékét építi át. Erre és egyéb fejlesztési munkáira 4,3 millió forintot irányozott elő, A fedezet már megvan, már esak kivitelezőket kell találni a Tiborc utcai és a Mártírok Útjai járdaépítésre, valamint a Mecsek Áruházzal szemben lé- , vő területen létesítendő ideig- j lenes gépkocsi-parkoló létre­hozására. Az NDK mezőgazdaság) gépipara legújabb gabonabe­takarító gépeit vonultatták fel a tegnapi bemutatón, amelyet az AGROTRÖSZT, a megyei AGROKER és az NDK mezőgépipar magyarországi képviselete rendezett az új­petrei Petőfi Termelőszövet­kezetben. A bemutató egé­szen pontosan annak sztárja az E 512-es .szuper csoda­kombájn, melyet jó híre mesz- sze megelőzött, aratási dan­dárban sok érdeklődőt von­zott Üjpetrére. Elöljáróban leszögezhetjük, nem okozott csalódást és igazolt minden várakozást. A formai kivite­lében is meghökkentően új s egészen szenzációs teljesítmé­nyekre képes gép, mely mun­ka közben első ízben mutat­kozott be szakemberek előtt, olyan osztatlan elismerést aratott, hogy Jürgen Kästner, az NDK mezőgépipari egye­sülés magyarországi képvise­letének vezetője, és a keres­kedelem jelenlévő képviselői, örömmel konstatálhatták, a bemutatónak induló esemény a végén valóságos vásárrá alakult át. Elsőként a som- bereki tsz jelentette be vá- i sárlási szándékát, melyhez a í Iippói és a pogányi tsz is csat­lakozott, a Zeneöaliai Állami I Gazdaság egyszerre három 1 kombájnt jegyeztet elő, ami ' azért különösen figyelemre- i méltó körülmény,- mivel a német gép ára csaknem dyp- ,J‘ Jaja az eddig forgalomban lévő hagyományos kombájno­kénak. De kétszer olyan teljesít rnényre is képes, tekintette! 5 méter 70 centis vágószéles­ségre, nagy szemáteresztő ké­pességére, amely 6—7 kiló másodpercenként, — Számos előnye közül egyik legnagyobb az, hogy a hagyományos kom­bájnokkal szemben szabvá­nyos, Do-—99 százalékos mag- tisztaságot produkál, tehát a búzát nem kell utótisztítani. Míg a hagyományos kombáj­nok csak a harmat felszáll­tával képesek dolgozni, addig ez a gép 30 százalékos ned­vességtartalmú szemet és 40 százalék víztartalmú szalmát is feldolgoz, s ezért váltott műszakban — kitűnő reflek­torokkal szerelték fel — éjjel nappal üzemeltethető. Gabona féléken kívül, kukorica és egyéb takarmánynövények egész sora, fű, repce, lóhere, lucerna, spenót, csillagfürt, bab, mák, szeradella. répa­mag, bükköny, ánizs, cikória betakarítására is használható a megfelelő kiegészítő tarto­zékok beiktatásával. A BMG gyártmányú új, hatsoros ku­korica adaptert könnyen el­viszi, hisz 105 lóerős motorja van. A kombájn első szériás, egyelőre 30 érkezeit az or­szágba, s Baranyába ez az egyetlen, amelyet az újpetrei tsz vásárol meg. A szövetke­zett 700 hold gabonát és 300 hold kukoricát kíván beta­karítani az idén a német kom­bájnnal. s a kalkulációjuk sze­rint 60—70 ezer forintot fog­nak megtakarítani a gép na­gyobb teljesítményéből, az utótisztítás elmaradásából adó­dóan. Az újpetrei bemutatót további hat követi az ország különböző tájegységein, — amennyiben az újpetrei siker ezeken is megismétlődik, a kereskedelem 1970-re nagy szériát rendel meg az NDK- ból. A mezőgazdasági szak­emberek a látottak alapján kifejezték azt a meggyőző­désüket, hogy az új intenzív nagyhozamú gabonafajták ide­ális betkarító gépe az E 512- ss kombájn, amely a holnap gépe is jó, hogy már rm kapható 4 szuperkomhájn Tökéletes kivitel, ssteuzációs teljesítmény Grimdok Komlón Húr nyolcszázezer forint a társadalmi munkák értéke Hogyan lehetne még haté­íQjiyafcbtá tépni a társadalmi mm kát? — erről tárgyalt egnap délelőtt a Komlói Vá- csi Tanács Végrehajtó Bi- ottsága. A múlt évi eredmé- íyek szépek, es ez a tény az dén megtervezett társadalmi nunkák várható sikerét ígc- i. Igaz, az ülésre beterjesz- ett jelentés borúlátó, illetve nkább őszinte az ügy érde­dben. Először ismertették az ez vi feladatokat. Ebben szere­idnek a bánj’amúzeum lét- ehozásával kapcsolatos teen- Ők, a Tompa Mihály, illetvé 1 Arány János és Vörösmarty ítéák grundjának kialakítá- a, á fompa és Petőfi utcák eltájénak ' területi rendezésé, gy spovt-lőtér építése mint- éy 7 ezer munkaórával, a si- óndai KlSZ-fábor megépíté­se és környékének rendezése, az iskolák környékén fásítás, a kőbányai autóbusz-pályaud­var építéséhez anyagbiztosí­tás, ugyancsak itt játszótér és sportpálya építés, a mecsek- jánosi és mánfai vízvezeték építését megelőző földmunkák ; elvégzése. Mit teljesítettek ebből a j komlói üzemek, illetve maga j a lakosság. Ez év első felében j az elvégzett társadalmi mun- < ka értéke a jelentés szerint 813 900 forint. Ez nem éppen rossz, de — ahogy az ülésen kiderült — lőhetne jobb is. Éppen ezért az elhangzott javaslatok alap­ján a társadalmi munka szer­vezésére megbízott operatív bizottságnak pontos időben kell megkötnie a munkaszer­ződéseket az érintett vállala- \ tokkal. i A Halai művészek helyzete Szerdán a KISZ megyei Végrehajtó Bizottsága Var­ga László ágit.-prop. fele­lős előterjesztése alapján megvitatta a Pécsett és Baranyában letelepedett fiatal művészek helyzetét. Mint ismeretes, közülük először a képzőművészek alkottál: tevékeny mű­vészcsoportot, kérve a KISZ-bizottság támogatá­sát. A siklósi Symposion kezd túllépni a megye ke­retein, s rövid időn beiül talán az ország egyik fi­gyelemre méltó képzőmű­vészeti központjává válik- A fiatal írók, akik ez év­ben antológia kiadására készülne!:, szintén kapcso­latot teremtettek a sikló­si tanáccsal, amely anyagi támogatást ajánlott fel évenként egy almanach kiadására. A két előbbi csoport megalakulását kö­vetően a fiatal színészek lehetőségei is kibővültek. A előterjesztés megálla­pította, hogy a KISZ sa­ját keretein beiül komoly támogatást nyújtott a fia­tal művészeknek, viszont szociális és égziszteneiáliS gondjaik megoldásában az állami és társadalmi szer­vek hatékonyabb támoga­tására volna szükség. A Mecsek énekkar az NDK-ban — .- ­................... ( S zerdán jókedvűen ká- ; szulócltsk az utazáshoz a : Mecsek énekkar tagjai, : akik Rqs' ockban részt Vesz-, - nek a Keleti-tengeri Bé- 1 kehé t ünnepi rendezvé- > nyein. A 49 tagú küldött- ; ség vezetője Gábriel Jár < zse.f. a Városi Tanács mű- \ velődésügyi osztályának \ vezetője. Elutazásuk előtt \ megkérdeztük Tillai Au- s rélt, az együttes kanna- \ gyát, hogy mi szerepel a < külföldi ven fégszesrep’ós 1 programjában. •— Július 6-án lesz a Bá- l kehét megnyitása, ezen a > mi énekkarunk is fellép. 5 A szabadtéri színpadi £ hengversenyen kívül kon- s certet adunk a Békehét ? alkalmiból megrendezett > nem';-: ő gye ipekrajz > kiállításán is. Vendéglá- ' tóinkkal, a rostocki peda- ? Sógiis énekkar tagjaival 5 kicseréljük tapasztalatain- ) kát. A v-:ros környékéi £ kirándulásokon veszünk < részt, s azt is térvfae vét- l tűk, hogy Berlint és Étre»- ^ dát is megtekintjük. A Mécsek énekkar jü- < liuí 12-én indul vitt», s t megérkezésük után néhány \ hapra’ ők látják ven- > dögül péésett » rőstóbki \ pedagógusok kórusát. <

Next

/
Thumbnails
Contents