Dunántúli Napló, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-13 / 160. szám
1969. július 13. Ounammi napto 7 BESZÉLQETÉS BARDOSI NÉMETH JÁNOSSAL Kastár Zsuzsa (olajt A JELENKOR NYÁRI SZAMA A Semmelweis utcai lakás igazi archivum. Dedikált kötetek, régi folyóiratok és az írókkal folytatott levelezés teremti meg a szoba hangulatát Nem kis megille- tődéssel veszem kezembe Móricz, Kosztolányi, Illyés leveleit. — Érdekes, hogy Kosztolányi mindig zöld tintával írta a leveleit — mondja Bárdos! Németh János. — Pályám elején, a harmincas években Szombathelyen nagy vállalkozásba kezdtünk: a provinciális irodalmárkodás helyett az élő irodalmat szólaltattuk meg. Mint a Faludi Ferenc Irodalmi Társaság elnöke, meghívtam Mórát, Kosztolányi Dezsőt, Móricz Zsigmondot, Szabó Lőrincet, de fellépett a kultúrpalota termében Bajcsy- Zsilinszky Endre is. A „Zsiga bácsival” folytatott levelezés belekerült a Móricz Zsigmondi levelei című akadémiai kiadványba. Egy Szabó Dezső-levelet tartok a kezemben. Találóbb jellemzést egyetlen irodalomtörténeti munka sem adhatott volna róla, mint levelének néhány sora: „Bocsánat, hogy bélyeg nélkül küldöm a levelet, de itt künn á bódéban elfogyott a bélyeg és ezért nem megyek a városba”. A levél egy portos borítékban rejtőzik. Mindehhez hozá tartó zik az is. hogy ugyanebben a levélben szombathelyi fellépéséért 1000 pengő tiszteletdíjat kér. (Mellesleg: Móricz Zslgmond 260 pengőt kapott). — 1938—37-ben írott Kő címmel folyóiratot szerkesztettem. 1936. évi I. számában közöltük Oltványi-Artinger Imre tanulmányát az akkor még kevéssé ismert Derko- vits Gyuláról. Ugyanebben a számban műmellékleten láthatók önarckép, Szövőmunkások, Mi ketten és Rakodó- munkások című képei. A második számban Egry Józsefről közöltünk tanulmányt. Az Ungvárra érkezésemet követő hajnalon megszólalt szállodai szobámban a telefon. Bállá László, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője hívott fel: — Van-e kedved ma részt venni a Waterloo-i csatában? Azt hittem, tréfál. Hamarosan kiderült azonban: olyan riporttémát ajánl, amely csak ritkán adódik *z újságíró életében. Kinek Sem dobogtatná meg a szfBárdosi Németh János irodalom szervezői munkája közben ismerkedik meg a népi írók egyik legkiválóbb- jával, Illyés Gyulával. „Ö, jaj a szegénység közös emlék bennünk / egy vak szoba földjén füstöl, mint a pernye.” — írja egyik versében Illyés Gyulának. — Bár apám vasúti mozdonyfűtő volt, mégis kitö- rülhetetlenül él bennem a gyermekkor, Bárdos, a kis vasi falu, a Föld népe és a táj szeretete. — Nem volt nehéz éppen emiatt a Pécsre költözés? — Szép az itteni táj is, de a gyermekkori vidék feledhetetlen. A hegyek helyett máig a dombokat szeretem, s nagyon hiányoznak a vizek. 1943-ban, amikor Pécsre kerültem, itt már működött a Janus Pannonius Társaság, amely felvett tagjai sorába. Megszűnéséig 1948- ig szerkesztettük Várkonyi Nándorral és Csorba Győzővel a Sorsunkat Mai irodalmunk sok jeles költőjét mi publikáltuk először, köztük Simon Istvánt is. Egyszer elmondta, hogy én voltam az első szerkesztő, „a szerkesztő”, aki válaszolt neki, méghozzá sajátkezűleg. Ami a kézírást illeti, persze nem tudhatta, hogy a szerkesztőségnek nem volt írógépe. A köztudatban a költő a szabadság hívőjeként él. Bárdos! Németh János egészen nyugdíjaztatásáig, 1967-ig pénzügyi pályán dolgozott.. — Sokszor feltették nekem a kérdést, hogyan bírtam ki Az élet törvényei erősebbek, mint a szándék. Valaha tanár akartam lenni, de apám nem tudta előteremteni a tanulás költségeit. A hivatali robot, az unalmas munka mellett a költészet volt a feledtető... És mégis honnan az a derű, emberi melegség, amely beragyogja költészetét... — Talán adottság. Ilyen a népi, amelyből származom. Emlékszem egyik nagybátyámra, aki beteg rokonát magához fogadta, pedig tudott a gyógyíthatatlan betegségről. Nemsokára 6 is elpusztult... Az eddigi termés tíz kötet, köztük 5 verseskötet. Mit tervez, min dolgozik jelenleg? vét, mikor hallja: Ungvár- tól 20 km-re, SZerednye és Alsószlatina határában forgatják a film történetében eddig legköltségesebb, kétrészes monstre alkotást, a Watterloo-i csatá-t. És a főrendező maga Szergej Bondarcsuk, a monumentális filmek világhírű alkotója. Félóra múlva már száguldott is velünk a gépkocsi a Munkács felé vezető országúton. Hárman kaptunk — Utak és útitársak — címen szeretném kötetbe gyűjteni emlékezéseimet kortárs írókról, művészekről és velük folytatott levelezésről, amelynek egy része már folyóiratokban, kötetekben napvilágot látott. Hasonló írói emlékezéseket már publikáltam Élet és irodalom c. 1937-es kötetemben. De a költészetet tartom leghívebb kifejezési formámnak. Vacsoracsillag című válogatásom, amely 1966-ban jelent meg, mintegy negyven év terméséből ad ízelítőt. Írói módszeremről? Csak kivételes pillanatokban tudok dolgozni, amit talán ihletnek is neveznek. Kedves versem, a Havihegyi ház is így született, egy téli vasárnapon. Baráti látogatásra indultunk, amikor felfedeztem az éneklő lányt, akit lent várt a fiú, s egy pillanat alatt felsejlett bennem hogy egy magyar Júliát látok, akire Romeo vár. Bárdosi Németh János, több írónemzedék — nagy nemzedék! — pályatársa, ma sem pihen. Verseivel, amelyekből most egy válogatást nyújtunk, gyakran találkozunk a Jelenkor hasábjain, s az utóbbi években a Látóhatár olvasóit is megörvendezteti az újabbak- kaL A múlthoz hasonlóan, a pécsi irodalmi életnek is tevékeny résztvevője. 1967 óta újra közreműködik a nagy hagyománnyal rendelkező dunántúli folyóiratok folytatójának, a Jelenkornak a szerkesztőségi munkájában, mint szerkesztőbizottsági tag. Évtizedek tapasztalatát a fiatalok felfedezésére, is- tápolására fordítja. Tanácsokat ad, levelez. A költészetében meglévő emberi melegség leveleiből is kisüt. Többször tanúja voltam, amikor a visszaküldött kéziratok tulajdonosai válaszlevelükben a legnagyobb tisztelettel szóltak Bárdosi Németh Jánosról, még akkor is, ha nem értettek egyet a szerkesztőségi véleménnyel. A leveleket ma is kézzel írja, pedig a szerkesztőségnek már van írógépe, nem is egy. Talán mert ihlet nemcsak a versíráshoz kell, s az ihlet csak tollal vagy ceruzával jön meg engedélyt a főrendezőtől a lezárt területen való tartózkodásra: egy szovjet, egy szlovák újságíró és jómagam. * Szelíd lankák váltakoznak magas hegyekkel, haragos zöld erdőket zúgat a szél a hegyek oldalán. Keményen süt a Nap, a lankákon szőlő sorok — Szerednye híres bortermő vidék, — a lankák egyrésze azonban kopár. Ezeken foglalnak helyet, Néhány éve összevontan kapjuk kézhez a Jelenkor július—augusztusi számát. Ez a megoldás jó alkalmat teremt arra, hogy bőséges és színes tartalommal élénkebb figyelmet keltsen maga iránt a folyóirat. Az összeállítás éppen ezért nagyobb körültekintést igényel, fokozottabb gondot jelent, mint a „hagyományos” számok esetében. A megnövekedett terjedelemmel arányban változatosabb, érdekesebb tartalomra van szükség. Az elmúlt években a nyári számok témája a Balaton volt, az idén sem maradt ki a magyar tenger, azonban mellette a tartalom nagy hányadát egyéb témájú írások adják. Hogy milyenre sikerült a mostani összevont szám? Ennek érdemleges eldöntése végül is az olvasók táborát illeti, mi csak néhány megjegyzéssel szeretnénk hozzájárulni az értékítélet kialakításához. Kezdjük talán a tartalom súlyosabb részével, a tanulmányokkal. Évek óta megoldatlan kérdés irodalmunkban a népi írók mozgalmának helyes értékelése. Eddig. sajnos senkinek sem sikerült megnyugtatóan tisztázni a mozgalommal kapcsolatos problémákat. A Jelenkor mostani számában megjelent tanulmányok sem vállalkoznak erre, a feladat nagysága miatt nem is vállalkozhatnak. Czine Mihály, századunk irodalmának egyik legjobb értője, itt közreadott írásában összegzésre, a feladatok megjelölésére törekszik, miközben nem mulasztja el okos, tiszta logikájú véleményét sem kifejezésre juttatni. A mozgalom egyelőre pihenőben, lábhoz tett fegyverrel a dragonyo- sok, pattantyúsok és gárdisták ezrei. A szivárvány minden színében tündökölnek a korhű öltözékek. A díszlettárban annyi a látnivaló, hogy megszédül tőle az ember: a porosz légiósok feketeszínű, ezüst halálfejes verettel díszített kalapjaitól az aranyozott mellvértekig, a tölténytáskáktól a gyémántokkal kirakott kardokig, minden látható itt És a harcosokon mennyi történelmi emlék! Még csak a napi munka előkészületei folytak, mikor Bondar csuknak jelentették: újságírók keresik. Otthagyva kis társaságát, elibénk sietett és készségesen állt rendelkezésünkre. — Az olasz Dino de Lauren tiis cég és a Moszfilm közös vállalkozása ez a hatalmas film, amelynek méretei minden eddigi monstre film méreteit meghaladják. A Háború és béke, valamint a Cleopatra is sokba került, ez azonban még többe: 25 millió dollár a gyártásra előirányzott összeg. — Ügy hallottuk, nemzetközi színész élgárda játssza a főszerepeket, — Jól hallották. Napoleon szerepét az amerikai Rod Steiger formálja, Ney mar- sallt Dean O’Harley alakítja. Cambrone szerepében a népszerű Szamojlov Jevge- nyijt látjuk. A francia királyt a világhírű amerikai művész, Orson Welles formálja meg. A kanadai általános jegyeinek felvázolása után, a népi írók két élő klasszikusának. Németh Lászlónak és Illyés Gyulának a munkásságát ismerteti. A népi írók mozgalma sok ágra szakadt, voltak olyanok, akik szélsőséges irányzatokhoz csapódtak, az elgondolások termékeny átmentése csak az olyan erős tehetségeknek sikerült, mint Illyés Gyula. Illyés a néptől közelített, Németh László a néphez próbált közeledni, mindketten őszinte, tiszta akarással. Illyésnek a kapcsolatteremtés természetesebben sikerült, a történelem viharában az időszerű problémák megoldásának lehetőségeit rugalmasabban felismerte. Ez fontos tanulsága életművüknek. Czine hangsúlyozza a népi írók máig érvényes hatását. Olyan erős tehetségeknél figyelhető ez meg, mint Juhász Ferenc, Nagy László, Simon István síb. Az összekapcsolásra az ad okot, hogy itt olvashatjuk Pomogáts Béla Juhász-tanulmányának első részét, melyben a szerző a költő látomásainak racionális magyarázatára törekszik. A ta-. nulmány eddigi fejezetei nem tudnak mindenben meggyőzni, «ok helyen a verssorok értelmezése helyett azok prózai elmondását kapjuk, a megközelítés szenvedélye, az egyes részletek gondolati mélysége azonban feljogosít bennünket arra, hogy eredményes kísérlete nek tartsuk a lassan terebélyesedő Juhász-irodalomban, és érdeklődéssel várjuk a második részt. Röviden szólni kell még Zentai Mária Cristopher Plummer mint Wellington irányítja majd seregét a csatamezőn. Érdekesség egyébként, hogy éppen Wellington seregében számos amerikai, olasz és angol szereplő van. Ennek oka, hogy az angolszász színészek alakítása, temperamentuma jobban megfelel az eredeti — korabeli — elgondolásoknak, hiszen a wellingtoni sereg annakidején főként angolokból, hollandokból, skótokból tevődött össze. Bondarcsuk mindenütt ott van, mindent ellenőriz, észrevesz, a legkisebb hiba miatt is megismételteti a jelenetet. Ez a rész — a császár találkozása volt katonáival és az elfogására küldött marillái — a monumentális film legdrámaibb része. Szergej Bondarcsuk és a közben odasereglett gyártási szakemberek elmondták: míg a Háború és béke négy esztendeig készült, ez a lényegesen nagyobb film mindössze haí hónap alatt „áll össze”. Jelentős részét már leforgatták Itáliában, a többit pedig itt, a Kárpátokban. Néhány nappal előbb vették szalagra az Elbán való átkelést a megáradt Latorcán. — Mikor láthatjuk a Waterloo-i csatát a mozikban? — Október 10-re kész a felvétel, indul a vágás és a többi „apró munka”. 1970- ben már vetítik a mozikban a filmet. Balogh József Takács Imréről szóló tanulmányáról, mely sok tekintetben magán hordozza az utóbbi idők hasonló jellegű írásainak betegségét. Ügyesen elemzi Takács verseit, viszont lépten-nyomon beleragad a verssorokba, így aztán elmarad a kívánatos gondolati általánosítás. Gyakran saját szavaival megismétli az idézetet anélkül, hogy valami felfedezést fenne. Ezt azért kellett itt elmondani, mert az előző számokban is előforult már ilyen eset. Föltételezem, hogy nem kis gondot okozott a „balatoni témák” összeválogatása, hiszen oly sokat írtak már ebben a tárgykörben. Most inkább a kuriózumok kaptak helyet. Néhány történelmi érdekesség, melyről bővebb tájékoztatást itt kaphatunk, érdemes a figyelemre. Különösen Lipták Gábor írása, mely a nagy angol utazó, John Paget balatonfüredi útjáról szól. és bőven idéz Paget egykorú leírásaiból. Hogyan látta egy jószemű külföldi a múlt század eleji Balatont, a környékbeli embereket, egyáltalában bennünket, magyarokat? Mint kultúrtörténeti érdekesség is rendkívül fontos a leírás. Thiery Árpád a Balatan- vidék egy áldozatkész szerelmeséről, Zákonyi Ferencről rajzol képet. A cikk el- olvastán az ember felsóhajt: ha az „országban” mindenki ilyen volna... A balatoni téma még most is tartogat néhány érdekességet, mint a megjelent írások mutatják, azonban helyesen ismerték fel, hogy egy egész szám megtöltésére már nem elég. E két témakör alkotja az összevont szám gerincét, na és persze a szépirodalom, mely, sajnos erős hiányérzetet támaszt az olvasóban. Egyrészt, mert a tanulmányokhoz képest kevés, másrészt az írások nem nyújtanak különösebb élményt egykét kivétellel, sőt olykor a folyóirat színvonalához méltatlanul gyengék. Nyári szám lévén, azt hiszem, joggal várt volna az érdeklődő több olvasmányt, jó elbeszéléseket, kisregényt Ezek elmaradták. Fábián Zoltán novellája, A cikk, Galgóczi Erzsébet egyik elbeszélésére emlékeztet, a közismert erkölcsi dilemmát nem sikerül új módon megragadnia. Lázár Ervin novellájában a drámaiság minduntalan vázlatosságba téved, Bertha Bulcsúnál pedig a túlírtság kísért. Igazán nagy élményt Csorba Győző klasszikusan szép, gondolatgazdag versei nyújtanak. (Különösen Az öreg Milton című költeménye!) Görcsösségébem is megragadó Takács Imre Himnusz a cigány Máriához című hosszabb verse, és Galambost László képdús, a mélységekből táplálkozó költeményei. Még egy észrevétel! A Budapesti színházi levél helyett szívesebben olvastam volna egy alapos, kritikus szemléletű összegező írást a Pécsi Nemzeti Színház múlt évad beli munkájáról. Milyen hát a nyári szám? A jelzett kifogások ellenére is jó. De lehetett volna jobb! Kovács Sándor Marafkó László Ott ooltcim a lihúerlúúl eiatáhan __ 4
