Dunántúli Napló, 1969. június (26. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-08 / 130. szám

12 Du Eia Dtrni naoto 1969. június 8. Heti jegyzetünk formák lehetőségek Cj A szabad szombatok rend­szere, általában a dolgozók megnövekedett pihenő ideje láthatóan mind nagyobb gondot — és felelősséget — jelent nemcsak a szolgáltató vállalatoknak, de a kulturá­lis intézményeknek és a sportszerveknek is. Minden szerv megpróbál igazodni a változott körülményekhez, és a lehetőségeihez képest igyekszik megfelelni az új, tömeges igényeknek. Körül­belül két éve zajlott le Pé­csett az MTS megyei konfe­renciája, amely alkalommal már előrelátó határozat szü­letett a pécsi és a környék­beli dolgozók szabadidejé­nek jobb és szervezettebb kihasználására. Sportszem­pontból nézve: egyrészt minél több arra fizikailag alkalmas dolgozó kapcsolódjon be a tényleges sportmozgalomba, másrészt pedig a sportolásra egészségileg vagy más okból passzív dolgozók aktívan, egészségesen töltsék a szabad idejüket. A határozat, és az abban konkrét formába ön­tött program nagy tetszésre talált a helyi társszerveknél, a program segítségére siettek. Mi történt azóta? Orfűn — a Baranya megyei Tanács, a Mecseki Szénbá­nyák és az MTS Országos Tanácsának összefogásából az MTS megyei tanácsa ki­alakította a vízitelepet. A múlt évben a Vízügyi Igaz­gatóság megalakította a vi­torlázó szakosztályát, azonnal versenyt is rendezett a Pécsi tavon, amely verseny várha­tóan hagyományossá válik. Megépült egy huszonöt kaja­kot magába foglaló hajóga­rázs a Pécsi tavon. Az idén újabb tíz kajak beszerzése várható. Olyan stéget építet­tek ki, amely akár a legigé­nyesebb kajak-kenu verse­nyek lebonyolítására is meg­felel. A Vízügyi SE a közel- inúltban megalakította a ka­jak-kenu szakosztályát is. A helyi sportirányító szervek a pécsi sportiskolán belül most szervezik — a hetedik — kajak-kenu szakosztályt, amely majd a helyi után­pótlást lesz hivatva megte­remteni. A Megyei Tanács — amely felbecsülhetetlen érté­kű segítséget nyújtott a ba­ranyai vízisportok, első­sorban a Pécsi tó vízisport­jának megteremtésében — külön autóbuszt biztosított az aktív pécsi vízisportolóknak, akik így könnyen lejuthat­nak a Pécsi tóhoz a heti há­romszori edzésre, és a ver­senyekre is. De, nemcsak a Pécsi és az Orfűi tó kör­nyékén élénkült meg a vízi­élet. Mohácson például az evezős szakosztály már nem­csak versenyhajókat tart a garázsában, kikötőjében, ha­nem a turisták rendelkezésé­re bocsátott bércsónakokat is. Ugyanezt a kölcsönrendszert honosították meg az orfűi tavon kajakkal, kenuval. A távolabbi elképzelések között szerepel, hogy már jövőre kulcsos turistaházat nyitnak Orfűn, olcsó árak mellett, továbbá a vízparton kispályákat építenek, kem­pingházakat telepítenek a táborozó sportolók részére. Hasonlóképpen Mohácson a Városi Tanács segítségével szeretnék kibővíteni a csó­nakházat, az eddigieknél több lehetőséget biztosítani a ki­rándulóknak, vízituristáknak. A puszta felsorolás is sej­teti, hogy itt az állami, a társadalmi szervezetek és a vállalatok nemes összefogá­sából alakult ki a megye élénk és egyre bővülő vízi­élete. Néhány éve nagyon sokan még szkeptikusan le­gyintettek: Baranya? Mecsek? Vízisport? Ugyan ... S tavaly már megrendezték a Pécsi tavon az első vitorlásver­senyt, amelynél nagyobbat rendeztek már, de bensősé­gesebbet aligha. Más spor­tok kialakulását is megfi­gyelhetjük. Versenyszerűen és versenyen kívül, mint az aktív pihenés kitűnő, testet- idegeket konzerváló mód­szerét. CD Mérlegen a Komlói Bányász szereplése Eddig jól vizsgázott a csapat Kevés síólt kapott, csatársora viszont hét mérkőzésen síólképtelennek bizonyult A Komlói Bányász szempont­jából bárhogy is alakul a baj­nokság utolsó két fordulója, a kék-fehér gárda idei szereplését jónak értékelhetjük. Az átszerve­zett csapat megállta a helyét a legjobbak versenyében is. Eddig 10 pontot gyűjtött és 9:14-es gól­arányával négy csapatot előzött meg. Mit is mondott Lantos Mihály edző, az egykori aranycsapat 51- szeres válogatott balhátvédje az év elején? — Ha a Szénbányák vezetőinek a támogatását továbbra is élvez­hetjük — s erre minden remé­nyünk megvan —, akkor remél­hetőleg sok kellemes órát szer­zünk majd lelkes szurkolóink­nak. Valóban így lett. Erkölcsi és anyagi támogatásban nincs hiány, s a Bányász együttes főleg hazai pályán nyújtott jó átlagot. A 13 fordulóban hatszor volt pályavá­lasztó, hétszer pedig idegenbe szólította a sorsolás. A vidéki csapatok közül — a Pécsi Dózsa mellett — csak a Komlói Bányász büszkélkedhet hazai veretlenség­gel. A hat mérkőzésen 6:l-es gól­aránnyal 9 pontot szerzett. (A Dózsa hét pécsi találkozón 12 pontot mondhat magáénak 9:2-es gólaránnyal.) A Bányász együttes idegenbeli mérlege meglepően rossz. Hét mérkőzésen egy pont (Eger—Kom­ló 0:0), gólarány 2:13! Mindjárt hozzá kell tenni: nem a taktikai hadrenden múlott például, hogy Dunaújvárosból (1:2), Diósgyőrből (0:1) és Tatabányáról (0:1) pont nélkül tért haza. Inkább a ta­pasztalat hiánya okozta a bal­sikert. Az új csapat kialakítása tehát nem ment simán. Sőt a 24,9 éves átlagkorú gárda formálása, ütő­képességének javítása még min­dig tart. — Főleg a csatársor játékából hiányzik a robbanékonyság, a helyzetfelismerés — mondotta az edző. — Minden foglalkozáson el­ső helyen szerepel a támadósor képzése. Cselezések, kényszerítő átadások, átlövések, kapuralövé- sek gyakorlása a súlyponti kér­dés. Persze a siker nem születik máról holnapra. Továbbra is tü­relemre, megértésre van szükség a sportrajongók részérőL Min­denki tudja, hogy a tavalyi együt­tes, amely második helyen biz­tosította a feljutást, lényegében kicserélődött, örülök annak, hogy a közönség az újra való törek­vésünkben segített bennünket, és hazai mérkőzéseken lelkesen biz­tatta a csapatot. Ezt várjuk és kérjük az MTK ellen^ is. A régi és az új erőkből össze­kovácsolt jószellemű gárda meg is érdemli a bizalmat. Az idén igazolt, számításba vett labdarú­gók többsége beváltotta a vtozzá fűzött reményeket. Erdősi és Makrai a csapat legjobbjai közé tartoznak. Kótai, Merczel, Csor­dás II. feljövőben vannak és a Kékesdi—Földi kettős is javuló formát mutat. A tartalékoknál Stier és Kornél játéka is figyel­met érdemel. A kék-fehér együttes a tavaszi -szezonban kivált három mérkő­zésen (Komló—Dózsa 3:0, Komló— Salgótarján 1:0, Komló—Ferencvá­ros 0:0) nyújtott jó teljesítményt. A csúcspont talán éppen a leg­utóbbi találkozón realizálódott: bátor támadójátékkal lepte meg a 21-szeres bajnokcsapatot. A komlói színekben (Merczel lecse­rélésével) 12 játékos jutott szó­hoz, s közülük hatan januárban kerültek Komlóra. A szigorúságáról és következe­tességéről ismert Lantos Mihály — fiatal edzői munkássága elle­nére — szerencsés kezűnek bizo­nyul \ az összeállításnál. Ezt nem­csak a betervezett pontok (az egyesület elnöksége 10—12 pontot számított a tavaszi idényre) meg­szerzése bizonyítja, hanem az is, hogy a Komlói Bányász a 13 fordulóban méltó ellenfele volt minden csapatnak. Tíz (!) olyan égyüttes van a mezőnyben, amely eddig több gólt (!!) kapott, mint a Komló (13 forduló 14 gól). Ha az 1967-es bajnokságra gondolunk, amikor a Bányász 25 gólt kapott azonos időszakban, a mostani gárda védelme mindenképpen biz­tonságosabb. Ami viszont figyel­meztető: nagyon kevés (8) gólt lőttek a kék-fehér csatárok. Ha­zai pályán hatot, idegenben pe­dig kettőt. A 13 mérkőzésből hét alkalommal (!!) nem rúgott gólt, ez bizony nagy hiba . . . Merczel, Pataki, Bordács, Földi, Kékesi és Csordás II. iratkozott fel a gól­lövőlistára. A komlói szurkolók azt remé­lik, hogy a hátralévő két fordu­lóban, Győr (idegenben), és az MTK (Komlón) elleni összecsapá­sokon is becsülettel megállja he­lyét a Komlói Bányász. Vízhányó Imre Szombati sporteredmények MAI SPORTMŰSOR Labdarúgás: NB I. B mérkőzés: Kecskeméti Dózsa—Pécsi Bányász, Kecskemét, 17.00, NB n. mérkő­zés: Máza-Szászvári Bányász—Pé­csi Ércbányász. Szászvár, 17.00, NB ül. mérkőzések: Steinmetz SE— Nagymányoki Brikett SK, Erőmű pálya, 9, Mohácsi TSZTE—Pécsi Porcelángyár, Mohács, 17.30, Bony­hádi Vasas—Pécsi BTC. Bonyhád, 17.00, megyebajnoki mérkőzések: Pécsi Kesztyűgyár—Beremend, BTC-pálya, 9.00, Boly—Pécsi Ki­nizsi, Boly, 17.30, Szigetvári ZMSE —Vasas n. Bányász, Szigetvár, 17.30, Mágocs—Pécsi Gázmű, Szász­vár, 15.10, Szederkény—Véménd, Szederkény, 17.00. Atlétika: NB I. B csapatbajnoki verseny Zala—Baranya és a Bp. Honvéd n. férfi, valamint Zala— Baranya és a MAFC női csapatai között, Zalaegerszeg. 9.30. megyei serdülő, ifjúsági és utánpótlás bajnokság, PVSK-pálya, 9.00. Kézilabda: NB I. B mérkőzés: Váci Fonó—Pécsi Dózsa, férfiak, Vác, 10.00, NB n. mérkőzések: Kinizsi Húsos—Pécsi Tanárképző, nők, Budapest, 9.30, Kömye—Pé­csi Vörös Meteor, nők, Kömye, 10.00, Pécsi Porcelángyár—Bp. Építők, nők, porcelángyári pálya, 9.30, Pécsi Ércbányász—Komlói Bányász, férfiak, Újmecsekalja, Ércbányász pálya, Veszprém—Pé­csi Kesztyűgyár, férfiak, Veszp­rém, 9.30. Kosárlabda: NB L mérkőzés: Szigetvári Vörös Meteor—Video­ton, nők, Szigetvár, 10.00, NB I. junior mérkőzés: Szigetvári Vörös Meteor—Videoton nők, Szigetvár, 11.15, NB n. mérkőzések: PVSK —Bajai Fehémeműgyár, nők, PVSK-csarnok. PEAC—Bajai Víz­ügy, férfiak, Ifjúsági stadion, sza­badtéri pálya, 11.00, Szekszárdi Va­sas—Pécsi Postás, nők, Szekszárd, 11.00, Táncsics SE—Pécsi Postás, férfiak, Kaposvár, 10.30. Modellezés: Szabadonrepülő és rádió irányítású repülő modellek megyei bajnoksága. Szalánta, re­pülőtér, 10.00. Röplabda: NB n. mérkőzések Budapesten: Május 1. Ruhagyár— Pécsi Vörös Meteor Élelmiszer, nők, 9.00, OSC—PEAC, nők, 9.00, HBNA—Pécsi Dózsa, férfiak. 9.00, Vasas Izzó—PEAC, férfiak, 9.00. Teke: NB II. mérkőzés: Pécsi BTC—Békéscsabai Spartacus, nők, BTC-pálya, 8.00. Tenisz: Előkészületi mérkőzés: Pécsi Spartacus—Szombathelyi Ha­ladás, férfiak, Balokányi pályák, 9.00. Üszás: Megyei serdülő és fel­nőtt bajnokság, befejező verse­nyei. Balokányi uszoda, 9.00. ökölvívás: Országos II. o. vidéki egyéni bajnokság, a pécsi ver­senyzők részvételével, Szolnok, döntők 10.00. Labdarúgás: Táncsics SE—PVSK 2:1 (1:0). NB n-es mérkőzés, PVSK-pálya, 500 néző, vezette: Mackó. Táncsics SE: Dohány — Káhlesz, Holz­hauzer, Nagy, Selenka, Farkas, Nádasdi, Jankó, Ivanics, Lahó, Kovács. Edző: Várady Lajos. — PVSK: Abrahám — Nagy, Szabó, Soós, Mihály, Kaszás. Balázs n. (Fodor), Viola, Balázs I., Vessző, Gáspár. Edző: Horváth László. A két csapat találkozója nem hozott jó játékot. A mérkőzés nagyobb részében a PVSK birtokában volt többet a labda, de csatárai meg­győződés nélkül, vontatottan és sok hibával szőtték támadásaikat, rendre időt hagytak a beavatko­zásra. A vendégcsapat szervezet­tebben és átgondoltabban játszott, védelme biztosabban állt a lábán és csatárai jóval kevesebb hely­zetüket ügyesebben használták ki. Góllövők: Nádasdi. Ivanics, illetve Balázs I. Jók: Káhlesz, Selenka, Farkas, Ivanics, illetve Szabó, Kaszás, Balázs I. NB HI-as mérkőzések: Kaposvári Vasas MTE—Dombóvári Szövetke­zeti SE 2:1 (2:1). Dombóvár, ve­zette; Sümegi. Pécsi Volán SC— Dombóvári VSE 2:1 (1:0). Postás­pálya, vezette: Végh. Dunaújvá­ros—PEAC 0:0. Dunaújváros. Megyebajnoki mérkőzések: Pé­csi Vasas—István-aknai Bányász 2:0 (1:0). Ifjúsági stadion. Pécsi Dinamó—Siklós 5:2 (3:1), Erőmű­pálya. Kézilabda: Pécsi Bányász—Bp. Postás 21:4 (12:2). NB I. női mérkőzés, Pécs- újhegy. Pécsi Bányász—Rába ETO 15:12 (8:6). NB I. férfimérkőzés, Pécsújhegy. • Kosárlabda: Pécsi VSK—Bajai Bácska Posztó 75:70 (36:32). NB I. férfimérkőzés, PVSK-csarnok. Vezették: Gyimesi és Mercz. A PVSK kezdett job­ban, de a félidő közepéig a ba- jaiak kiegyenlítettek, 20:20 után, a szünetig a PVSK vezetett. For­dulás után a Baja nagy hajrába kezdett, a pécsi együttes mind­végig meg tudta őrizni előnyét és a hajrát is jobban bírta, mint a jóképességű ellenfél. Legjobb do­bók: Pálvölgyi 17, Rabb 14, Erdő­si 12, Gombos n. 11, illetve Rát- vay 27, Kovács 12, Iván 10. A Dózsa jugoszláviai szereplése Hazaérkeztek rövid jugoszlá­viai portyájukról a Pécsi Dózsa labdarúgói. A hét elején, kedden Borovón léptek pályára a lila­fehérek. A jugoszláv II. osztályú csapat ellen 2:2 (1:1) arányú dön­tetlen eredményt ért el a Dózsa. 1000 néző előtt jóiramú, változa­tos közdelmet vívtak a csapatok. Az első félidőben a nagy becs­vággyal küzdő hazaiak kezdemé­nyeztek többet, szünet után azon­ban kidomborodott a Dózsa jobb felkészültsége, nagyobb technikai tudása. A góllövés azonban nem sikerült a lila-fehéreknek. Több biztos gólhelyzetben hibáztak a pécsi csatárok. A Dózsa: Rapp — Hernádi, Konrád, Kincses, Köves, Rádi, Bérezési, Daka. Tüske, dr. Dunai, Zombori összeállítású csa­patából dr. Dunai, Daka és Kon­rád teljesítménye emelkedett ki. A pécsi csapat góllövői: Rapp (ll-esből) és dr. Dunai voltak. Csütörtökön Bácskapalánkán mutatkozott be a pécsi Labda­rúgók. Az eredmény itt is dön­tetlen volt. Pécsi Dózsa—Bácska- palánka 1:1 (1:0). A találkozóra 1500 néző volt kiváncsi. A Dózsa kapusa ezen a mérkőzésen Kollár volt, egyébként a Borovón ját­szott csapat szerepelt. Az I. fél­időben a lila-fehérek játszottak jobban. Szünet után kiegyenlí­tetté vált a játék, és a hazaiak feljavult játékkal megérdemelték a döntetlent. A Dózsa góllövője Bérezési volt, Konrád, Köves játéka tetszett leginkább. A hét végét pihenéssel töltik a Dózsa labdarúgói. Június 15- én, vasárnap Pécsváradon játszik hírverő mérkőzést a csapat. Jú­nius 18-án pedig MNK mérkő­zést vívnak a lila-fehérek. Az úttörőolimpia hírei Az V. Nyári Országos Üttőrő- olimpia Szervező Bizottsága elfo­gadta a június 23—30. közötti nagy seregszemle emblémáját, melyben helyet kapott Pécs két jelképe: a minaret és az új tv-torony, valamint a megye és város színei (kék-sárga) is. * Megérkeztek Pécsre az úttörő- olimpia zászlói. Június 23—30. kö­zött a Széchenyi téren, a Olim­piai Központ előtt és a verse­nyek színhelyein lobogtatja majd a szél. * Az V. Nyári Országos Üttörö­olimpia pécsi döntőjére 1707 út­törőolimpikon, 196 úttörő és sportvezető érkezik a Mecsek al­jára. Elhelyezésüknél, versenyzé­süknél, szabad idejük kellemes eltöltésénél mintegy 300 szerve­ző, rendező, versenybíró, játék­vezető és 250 úttörőrendőr műkö­dik közre. * Az V. Nyári Országos Úttörő­olimpiát Palkó Sándor, az MSZMP KB tágja, a Baranya megyei Ta­nács vb-elnöke nyitja meg és Szabó Ferenc, a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Elnökségének főtitkára zárja be. * A MECSEK-TOURIST, a Bara­nya megyei Idegenforgalmi Hiva­tal színes prospektusokkal, tájé­koztatókkal kedveskedik az út­törőolimpiára érkezőknek. 1c Az úttörőolimpia alkalmára in­dulót komponált Várnai Ferenc fiatal pécsi zeneszerző, a szöve­gét Lukin László írta. Az úttörő­olimpia dalát a Széchenyi téri ünnepélyes zászlófelvonáson, va­lamint a megnyitó és záróünnep­ségen 1000 tagú kórus adja elő, zenekari kísérettel. 1c Az V. Nyári Országos Üttörő- olimpián 135 mérkőzést-kezdő síp­szó hangzik fel, 62 alkalommal dörren a rajtpisztoly, illetve len­dül a rajtzászló. 73-szor szólítja a szignál a legjobbakat ünnepé­lyes eredményhirdetésre, 618 érem talál gazdára. Ha az összes érmet egymásra rakjuk, akkor az „éremtorony” magassága meg­egyezik a fiú H. korcsoport ma­gasugrásának úttörőolimpiai csú­csával (145 cm), melyet Kalocsai (Baranya megye) 1967-ben állított fel. * A Pécsi Rádió naponkénti híra­dóval tájékoztatja a megye la­kosságát az úttörőolimpia ered­ményeiről. A megyék vezetői a napi eseményekről már az esti órákban részletes tájékoztatót kapnak kézhez. 1c A sajtófigyeld útján gondoskod­nak a szervezők arról, hogy a csapatok vezetői a versenyek ide­jén tájékozódhassanak: eredmé­nyeiknek saját megyéjükben mi­lyen a sajtóvisszhangja? 1c A Pécs városi sportorvosi ren­delőintézet nemcsak a versenyek orvosi ügyeletét látja el. hanem az Olimpiai Központban (Jókai úti általános iskola) módot nyúj­tanak szakrend elésre is, verseny­zők és vezetők részére egyaránt* * Külön pécsi és baranyai képes üdvözlőlap kerül forgalomba, az úttörőolimp \ emblémájával, me­lyen a pajtások köszönthetik az értük szurkoló otthoniakat. # LIPCSE: Lipcsében nagysza­bású nemzetközi sportlövőverseny kezdődött, amelyen magyar rész- ! ről szerepelnek a hadsereg-válo- 1 gatott tagjai is. Az első napon jó eredményeket értek el. — Kisöbű sportpuska, 120 lövéses, összetett: 1. Petrovácz 1155 kör, 40 lövés, álló: 1. Petrovácz 370 kör, 40 lö­vés térdelő: 1. Papp L. 389 kör. Q VARSÓ: Marian Spychalski, a Lengyel Államtanács elnöke pén­teken este fogadást adott a nem­zetközi olimpiai bizottság varsói ülésszakának résztvevői tisztele-1 téré. A szívélyes légkörben lezaj- | lőtt fogadáson többek között meg­jelent Avery Brundage, a NOB I elnöke, jelen voltak a NOB tag­jai. köztük Csanádi Árpád, a ma­gyar olimpiai bizottság titkára. Varsóban szombaton délelőtt a bizottságok jelentéseinek meg­tárgyalásával folytatta munkáját a nemzetközi olimpiai bizottság 68. ülésszaka. I l| A balatonszéplaki nemzetközi ! női sakkversenyen lejátszották a . hatodik fordulót is, s ennek ered- ’ ményei így alakultak: Ranniku— Jianu 1:0. Honfiné—Bilek 0:1, Stadler—Lángols 1:0, Polihroniade —Mihajlova 1:0, Nowara—Verőczi 0:1, Kar akas—Ivánka döntetlen, — Régen láttam, Tűké. — Azért kibírta nélkülem, mester. Igaz? — Foci nélkül mindenesetre nehezebb volt. Csak a TV-ben láttam. — Focit? Akadjon meg az első szilvásgombóc a gigáján, ha az foci volt, amit „Nyukaszliból” közvetítettek. — A WK döntőből? — Ami azt illeti, alaposan „kidöntötték” onnan az újpes­tieket. Csak azon csodálkoztam, hogy Benéék miért nem a tri­bünről szurkolták végig a 90 percet. Onnan kényelmesebb lett volna. Fedett tribünről, ahol nem csurog nyakukba az eső. — Ne gúnyolja őket, Tüke. Mi lesz, ha a visszavágón az újpestiek 4:0-ra győznek? — Akkor önkritikát gyakoro­lok. Bár úgy lenne. Egyébként elvittem a TV-met a Gelkához megjavíttatni. — Miért, mi a baja a ív­nek? — Újabban nem látom benne a Flórit, hiába keresem. Pe­dig nagyképernyős gépem van. Lehet, hogy nem a maga készülékében van a hiba, Tüke. — Látja, erre nem is gondol­tam A VB selejtezőn még jó volt. Igaz, hogy akkor sem lát­tam benne sokáig a Flórit. — Minden jó, ha jó a vége! — Ezt mondtam Szatyor Fré­dinek, a sógorom házfelügyelő­jének, aki a csehek elleni győ­zelem után együltében megivott tizennyolc üveg jugósört. Még­hozzá a drágábbikból! — A Frédi biztosan már lé­lekben Mexikóban érezte ma­gát. — Nana, mester. Nehogy „VB kiselejtező” legyen a vége! Ezek a mi focistáink olyan ha­mar elfáradnak. A szegények. — Ezt éppen nem lehet rá­juk mondani, Tüke. — Micsodát? — Hogy szegények. — Azt valóban nem. De azt sem, hogy a bányában fárad­nak el. Látta múltkor Pécsett az Egyetértés csapatát? — A gebineseket? Láttam. — Hát azok alaposai kihúz­ták... — ... a dugót! — Egy frászt, mester! Kihúz­ták a gyufát. Ezek nemigen szeretik a dugót, mert az a pa­lack tartozéka. A gebínes a hordósárut kedveli. — Ez meg is látszik az Egyet­értés csapatán. Csak az olyan dugókat ismerik, amit nem ők ráncigáinak ki. hanem amiket nekik dugaszolnak be peckesen az ellenfelek. — Pedig a télen úgy megijesz­tettek mindenkit a szenzis iga­zolásokkal. — Most meg szépen leszanál­ták az öreg táltosokat. Mester, higgye el, hogy az Egyetértés­ből csak egy lépés az út az „öregfiúk” csapatába. — Hallom, Pécsre Is jön az öregfiúk válogatottja augusztus­ban. — Jön. Majd kiselőadást tarta­nak az ittenieknek a foci isme­retekből. Remélem, megtelik a „tanterem”. — Megtelt Mágocson is a Bóly elleni mérkőzésre. — Na szép dolog történt ott, mester. Tavaly ősszel összehoz­ták a KBSz-t, most meg majd­nem kihegyezték egymást. — Mondja, Tüke, mi az hogy KBSz? — Mi lenne, mester? Kiábrán­dult Bajnokjelöltek Szövetsége. — Nem mondom, a szövetség megalakítása után alaposan ki­ábrándították őket. Most is, mert betiltották a mágocsi pá­lyát. — Miért tiltották be, Tüke? — Mert a játékvezető csak úgy tudta élve elhagyni az öl­tözőt, hogy megelőzően „illega­litásba” vonult. =■ Pedig a játékvezető a pá­lyán fontos személyiség. — De még mennyire fontos, mester. Kérdezze csak meg a bőrösöket, hogy mi lett volna velük, ha ez a fontos személyi­ség nem veszi észre a kiskato- nák időhúzását a BTC—Stein­metz SE helyiderbin és nem hosszabbít egy percet. Nulla­nulla állásnál! — Mi lett volna? — Hát nem emlékszik? A bő­rösök a 9L percben elhelyez­tek egy dugót a kapuügyeletes mellett. Képzelje, mit mondott este az őrmester elvtárs az idő­húzó focistáknak! — Még elképzelni is borzasz­tó! A dugót a legszigorúbb őr­mesterek sem kedvelik. — A negatív dugót nem. De a pozitív dugót, amit a kedvenc csapat suvaszt az „ellenségnek”, az más. Minél többet, annál jobb. A dózsások a „gebinesek- nek” egy perc alatt kettőt lőt­tek. Micsoda átlag, mester! — Egy meccs 90 percig tart. Ha ezt az átlagot tartanák . .. — Ne vacakoljon már! A Pé­csi Dózsa egy meccs alatt 180 dugót lőne? Az Egyetértés előt­ti 3x90 perc alatt összesen egy dugót lőttek. Erre nem gondolt, mester? — Ilyenre nem szívesen gon­dol a tisztességes szurkoló, Tüke! Sinka—Kowalska, függő. A me­zőnyben továbbra is a szovjet Ranniku vezet 5,5 ponttal, a 2. helyen Ivánka Mária áll 4,5 pont­tal. • Az NDK gyeplabda váloga­tottja vasárnap délelőtt még egjr mérkőzést játszik a Népstadion edzőpályáján. Ellenfele az után­pótlás válogatott lesz. A talál­kozó 9 órakor kezdődik. § VARSÓ: Az Express Wie- ezomy című lap közvélemény­kutatása alapján J. Pawlowskit, a kiváló vívót választották meg a felszabadulás óta eltelt 25 év leg­jobb lengyel sportolójává. ® Szombaton a Népstadion ed­zőpályáján került sor a nyolca­dik Magyarország—NDK váloga­tott gyeplabda mérkőzésre. A ta­lálkozó ezúttal is NDK győzelem­mel ért véget. NDK—Magyaror­szág 2:0 (1:0), 400 néző, v: Paps- kowski és Soholik (lengyel). — Gólütők: Wallossek (7 m-esből) és Schulze. ASZTALITENISZ NB L TAVASZI VÉGEREDMÉNYE FÉRFIAK: 1. Bp. Spartacus 11 11 _ 214:61 22 2. BVSC 11 10 1 207:68 20 3. VM KÖZÉRT 11 9 2 167:108 18 4. Csepel 11 8 3 181:94 15 5. Bo. Postás 11 6 5 149:126 V! 6. Pécsi Ércb. 11 6 5 137:138 12 7. Ganz-MAVAG 11 6 5 126:149 1? 8. Aknamély. B. 11 3 8 128:147 6 9. Gumiipar 11 3 8 93:182 6 10. MAFC 11 2 9 72:203 4 11. DVTK 11 1 10 98:177 2 12. Misk. EMTE 11 1 10 76:197 2 Dunantmt napio A Magyar Szocialista Munkáspár» Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja« Főszerkesztő; Bocz József Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi út 11. Tel.: 15-32. 15-33. 21-60. 50-00. 60-11. Belpolitikai rovat: 31-68 Kiadja: a Baranya megyei La plriadó vállala? Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út 11 Felelős kiadó: Braun Károly Tel.: 15-32. 15-33. 21-60. 50-00. 60-11. Telex sz 2320. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. sz. Felelős vezető: M-elles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 20,— Ft Indexszám: 25054 \ í

Next

/
Thumbnails
Contents