Dunántúli Napló, 1969. június (26. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-08 / 130. szám
1W. Június S. XJTXTW3nttui nopio Küzdelem a nyolc osztályért Komló körül több kisebb cigánytelep van. Kossuth- aknán, azaz az elhagyott Kossuth-áknán a legnagyobb, mintegy százhúsz család él itt, az iskola fölötti dombon a már nem hagyományosan épülő putrikban és fakalyibákban, s az út alatt a kőházakban, ahol már összkomfort is. található. Az iskola két tantermes, három tanerős, az alsó négy osztály tanul itt, no és természetesen itt tartják a felnőtt analfabéta-tanfolyamokat is. váltakozó sikerrel. Valamivel odébb, a tanács és a Május 1. Művelődési Ház közös tulajdonában lévő „kultúrházhan” két szobában működik ez év ősze óta az óvoda. ősz óta készülődöm, hogy kijövök az óvodába, de a gyerekeket most is lekéstem. Délben, ebéd után elmennek, kezükben a becsomagolt uzsonnával. Kísérőm, dr. Stadtrucker Péter, a városi tanács vb-titkára. ő azok közé tartozik, akik legjobban - tudják: milyen keserves harcok árán tudták végre, lespórolt keretekből, pénzek átcsoportosításával, miegyébbel, létrehozni ezt a cigányóvodát. Holott elmondhatatlan szükség van rá. Először is azért, mert a cigánygyerekek — ez köztudott — alig beszélik a magyar nyelvet, amikor iskolába kerülnek. A sok évismétlés, kihagyás, lassú haladás egyik oka éppen ez. Itt az óvodában — rendes óvodai tanmenet szerint — megtanulnak szépen beszélni, evőeszközzel enni, tisztálkodni, stb. Másodszor pedig a telepen még nagyon vegyesek az állapotok. A lakók zöme már rendesen dolgozik, állandó keresete van, állandó az orvosi ellenőrzés, vannak nyugdíjasok, sokan kapják a családi pótlékot, (persze, gyerektartást még többen), a kunyhók nagy részében már lehet háztartást vezetni, és sok rendes cigányasszony rendszeresen főz is. De nem mindenki. Azért-e, mert dolgozni jár és napközben er- re-arra hagyja a gyerekeit, azért-e, mert éppenhogy teljesen elhanyagolja a mun- 3vát meg a családot, ezúttal lényegtelen, A lényeg az, hogy a gyerekeken, miután — elég későn — elválasztja őket az anyjuk, rohamosan meglátszanak a rosszultáp- láltság, a rendszertelen étkezés vagy éppen az alig-táp- láltság nyomai. Az óvodásgyerekeket — s ezt később ellenőriztem magam is — szinte messziről meg lehet különböztetni a többitől. Talán szerencse is, hogy 1 ekés tűk a gyerekeket: most látható igazán, milyen emberfeletti erőfeszítésekkel tartják fenn itt az óvodai körülményeket. A két terem — amelyeket egybe lehet nyitni — most teljesen üres, a bútorok felhalmozva, a játékok begyömöszölve a szélső polcokra. Délutánonként ugyanis kultúrteremnek, játékteremnek használják ugyanezt a nagy helyiséget, hiszen nemcsak a tanács a gazda, hanem a Május 1. Művelődési Ház is. Van vagy tíz-húsz fiatal, mondják, s vitathatatlan, hogy nekik is kell valami hely az összejövetelekre. Így azonban minden áldott nap minden óvodás-kisszéket, asztalkát, polcot, satöbbit ki kell cipelni a szobádból! És vajon milyenek így a higiéniai viszonyok, gondolom, de ez már szinte kötözködésnek tűnik. A semmiből teremtették ezt is, ami van. Most csinálják — ugyancsak a „semmiből” —• a homokozót és zuhanyozókat az udvaron. — És engedélyt kaptunk — mondják az óvónők —, hogy a játék mellett a nyári szünetben is folytathassuk a foglalkozásokat. Szükség lesz rá, hisz jónéhány óvodásunk iskolába kerül az ősszel. Vannak itt hétévesek is. osztályban vannak szinte minden korúak. Akadnak szép fehéringes, rendes cipős gyerekek, de akad bőven rongyos, mezítlábas, masza- tos kislány, kisfiú is. A cigányság tükörképei ők: a már megváltozott életkörülményeket éppúgy mutatják, mint azokat, ahol az elindulás alighogy megkezdődött. Világosbarna, félcigány kisfiú ül az egyik első padban, kilencéves, de elsős. Az egyik tanítónő megkérdi tőle, mit ebédelt ma, s a fülembe súgja: vagy azt feleli, hogy krumplit, vagy azt, hogy húst. — Krumplit — válaszolja a kisfiú, némi habozás után. A kerek nagy szemek megkín- zottan csillognak. Nincs mit tenni, a tanítónő mindennap hoz neki valamit, szelet kenyeret, két kiflit, ami adódik. A kisfiúnak még három testvére van, apja hosszú fegyházbüntetését tölti valahol, az anyja iszik, csavarog, szemetet guberál, s a gyerekek néha napokig nem kapnak enni. Főtt ételt? Aligha. Az állami gondozásba vétel nem mindig jó megoldás, de ebben az esetben, úgy látszik, másra nem lehet számítani. A vb-titkár feljegyzi a kisfiú nevét. Persze, ha el is indul egy eljárás, hetekig eltarthat, kevés a férőhely, sok az ügyintézés ... A tanácstitkárral, a két tanítónővel — Szerencsés Ru- dolfnéval és dr. Karádi Káz- mérnéval — elindulunk fel a dombra, a putrik közé. Az iskolában az elsősök és fi hamadikosok tartózkodnak, Ak a délutánosok. Mindkét A dombról a szállítóaknára látni — jellegzetes bányatáj. A bánya közelsége amúgyis érezhető, akik rendszeresen dolgoznak, majdnem mind a bányánál. Süldő gyerekek, asszonyok, ráérő fiatalemberek szegődnék mellénk. Alkalmi kalauzaink tesznek néha egy- egy megjegyzést, olyat is, ami mélyen elgondolkoztató. — A parasztok ott lent — mondja egy legényke, lenyalt hajú, fehéringes, kicsinosított kölyök, ö már dolgozik, s megvetően nézi a többieket, a hat-nyolc gyerekkel. Neki nem lesz, közli meggyőződéssel. A „parasztok” az út alatti kőházak lakói, ők disznót tartanak, veteményeskertjük van. A legényke mélyen megveti ezt az életformát Hogy mit is akar, az még tisztázatlan. Még csak az ellenérzései világosak, meg az, hogy dolgozik ... Egy házikó előtt széparcú fiatalasszony ül a gyér, gazos fűben, egy kislány — párhónapos — a nyakában lóg, két gyönyörű kisfia pucér fenékkel, kis trikóban mászkál körülötte. Az embere nemrég hagyta ott, kap háromszáz forint gyerektartást, abból él a három gyerekkel, dolgozni nem jár. — Főzöl-e ma valamit — kérdik tőle. Gyermeki, győztes mosoly az ajkán, amikor válaszol: — Persze, krumplit. Délután fél négy van. De krumplit eszik a sokgyerekes asszony disznója is, kissé alább, a bádoglemezből hevenyészett ólban is. Bab is van, többnyire ünnepnapokon. A két aranybamabőrű, kövérkés, gyönyörű kisfiú gyanútlan, bámész szemekkel néz ránk, a fiatalasszony mosolyog, az öregasszony, aki ugyanúgy mellettük ül a fűben, megvetően kiköp, ö dolgozott, amíg bírta. Tíz rádió, harminc televízió van a telepein, de akad hűtőszekrény is, sőt, két kávéfőzőgép. Villany ugyan a felső házakban nincs, a tűzrendészet nem engedélyezd mindenütt a bevezetést. Sok házban örökké meszelnek az asszonyok, mint a megszállottak. Akad rendes bútor bőven, de rongydarabokkal takart szalmazsák is. Voltaképpen a gyerekek száma és az, hogy dolgozik-e rendszeresen a felnőtt családtag — ezek határozzák meg egy- egy család helyzetét. Munka- alkalom van, de nem túlságosan bőven, és nagy akadály, hogy se az iskolai végzettség, se a szakma nem nagyon gyakori a telepen. A kép tulajdonképpen nem egyértelműen negatív. A végső kibontakozás természetesen az iskolán keresztül vezet majd a rendes lakáshoz, konszolidált életviszonyokhoz. Az iskola itt van a telep alsó végében, s jó, hogy itt van. A tanítónők gyakran jönnek fel mindjárt a tanítás kezdetén és fülönfogják az iskolakerülőket. A kimaradás így — a körülményekhez képest — elenyésző. Kellene azonban, nagyon kellene a napközi. A kis viskókban lakó gyerekek egész egyszerűen nem írnak leckét, nem tanulnak otthon. A döcögő tanítás így az iskolai órákra szorítkozik. A gyerekeknek még elég nagy része össze-vissza étkezik, rend- szertelenül és rosszul; kevés főtt ételt esznek, és sokszor semmit, ha délután jönnek iskolába. A gyerekekről is szó van, a mai iskolásokról, de a holnap felnőttjeiről is, akiknek egyáltalán nem mindegy, hogy végigjárták-e a nyolc általánost és magukra szedték-e mindazt a tudást, amely nélkül manapság már nem lehet teljes értékű állampolgár senki. Ha lehet, amennyire csak lehet •— sürgetik a napközit. Ha már van és viszony- lap szép eredményeket ér el a Kossuth-aknai iskola, hadd érjen el még szebb eredményeket — és ez csakis a napközin múlik, n S ha sikerült a „semmiből” megvalósítani az óvodát, bizonyosan sikerül ez is, még egy kis harccal, még egy kis igyekezettel, keret-átcsoportosítással, a törvényadta lehetőségeken belül még némi ügyességgel. Hallatna Erzsébet Könyvhéti vendégeink Illés Endie Illés Endre éppen Pécsett tartózkodásakor ünnepelte 67. születésnapját. Az író nemcsak szépirói és kritikusi munkáját tartja fontosnak, hanem azt az időt is, amelyet a könyvkiadókban töltött a felszabadulás előtt és után is. — Mi a véleménye a könyvkiadásunkról ? — Irodalmi életünkben nincs rossz közérzet, nincsenek ellenséges művek, éppen ezért mindent kiadunk, ami a megfelelő színvonalat eléri. Azok az indulatok, amelyek egy-egy vitában felszínre kerülnek, éppen az irodalmi élet egészséges fejlődéséről tanúskodnak. Nemrég az Élet és Irodalom hasábjain vita folyt arról, hogy irodalmunk szürke, a kiadók sok jelentéktelen művet is megjelentetnek. Az első könyvnapon, még a felszabadulás előtt 4 könyv jelent meg, most 73. Kétségtelen, hogy a 4 könyvre jobban felfigyelnek, mintha sokat adnak ki. A Szépirodalmi Könyvkiadónál évente 200 könyv jelenik meg, mintegy 3 400 000 kötet. Ennek a mennyiségnek mintegy 80 százaléka fogy el. De felmerül a kérdés, vajon mi marad meg ebből a mennyiségből 50 év múlva? Véleményem szerint körülbelül 5 könyv. Vajon van-e értelme mégis annak, hogy több könyvet jelentetünk meg? Téves elképzelés lenne, ha azt gondolnánk, hogy az író mindig csak remekműveket alkot, — Milyennek látja a fiatal költők publikálási lehetőségeit? — Tehetségekben nincs hiány, viszont hiányolom az elütő, sajátos arculatot. Még egy egészségtelen jelenség van nálunk a versesköteteket figyelembevéve; A két világháború között a folyóiratok és napilapok hasábjain tízszer annyi vers jelent meg, mint kötetben. Most fordított a helyzet: ötször annyi vers jelenik meg kötetben, mint a folyóiratokban. — Végezetül saját alkotói terveiről szeretnék érdeklődni. — Hosszabb ideje dolgozom egy drámán. Az az érzésem, hogy sok kimondatlan kérdés van manapság. Ezeket szeretném érzékeltetni a kimondottak mellett. Somlyó György Az utóbbi időben a folyóiratok hasábjain megszaporodtak a magyar irodalom és a világirodalom összefüggéseit kutató tanulmányok, interjúk. A cikkek többsége azt vizsgálja, vajon magasszín- vonalú költészetünk miért nem vált ismertebbé a világon. Somlyó György, könyvheti íróvendégünk sokoldalú költő: nemcsak a francia, spanyol költészet avatott tol- mácsolója, hanem szellemes tanulmányok írója is. Mint az európai irodalom kiváló ismerőjét, illetékesnek éreztük, hogy a világirodalom és a magyar költészet viszonyáról megkérdezzük. — Vajon a magyar líra betörését a világirodalomba csak a nyelvi nehézségek akadályozzák? — Természetesen nem. A kérdés sokkal komplexebb magyarázatot érdemel. Véleményem szerint a magyar költészet akkor tudott betömi az európai köztudatba, amikor valamilyen európai jelentőségű küldetést töltöttünk be. Két példát mondhatnék erre: az egyik a törökök elleni harc, s ennek megéneklője, Zrínyi, a másik a reformkor és a szabadságharc időszaka, Petőfi. A XIX. században hosszú időre más nemzetek irodalma veszi át a vezető szerepet. Az orosz regény, majd a skandináv irodaiam olyan tartalmakat és olyan formavilággal mond ki, amelyek előremutatóak. A skandinávoknál nemcsak Ibsenről van szó, hanem Kir- kegardról is, aki olyan eszméket szólaltat meg, amelyek később, a XX. században az egzisztencializmus irodalmában teljesednek ki. — Ady milyen szerepet tölt be világirodalmi szempontból? — Ady volt az, aki behozta a lemaradást, általa formailag szinkronba került költészetünk a világirodalommal. — Az előbbiek figyelembevételével viszont a magyar avantgarde költészet másodlagos jelentőségű a nyugateurópaihoz képest. — Véleményem szerint Kassák Bajos költészetében az avantgarde egy időben jelentkezik a nyugatival. — Az utóbbi időben-sok szó esik a fiatal költőkről? Somlyó György több fiatal nemzedék indulásának volt tanúja. Mi a véleménye, mennyiben különbözik az utóbbi években jelentkezett gárda a korábbiaktól mind nemzedéki öntudatukat, mind jellegüket tekintve? — Különbség feltétlenül van. Mindenekelőtt abban, hogy ilyen nagy számú tehetség jelentkezését régóta nem láttam. Akik ráadásul nagyon jól szólalnak meg a korszerű vers hangján, tudják mindazt, amit a líra manapság elért Véleményem szerint feltétlenül megértek arra, hogy olyan fórumhoz jussanak, amelyet valóban maguk szerkesztenek. Marafkó László Táncsics Mihály Siklós országgyűlési képviselője m A várfesztivál gazdag programja keretében, ma, vasárnap, délelőtt 9 órakor, Siklóson, a posta épülete előtti téren, ünnepélyes keretek között avatják fel Kerényi Jenő budapesti szobrászművész legújabb alkotását: Táncsics Mihály szobrát. A siklósiak annak a Táncsics Mihálynak állítanak emlékművet, aki 85 évvel ezelőtt, 1884 június 28- án 85 éves korában meghalt és 121 esztendővel ezelőtt, 1848 május 28-án a siklósi választókerület országgyűlési képviselője volt A siklósi választókerület mezőgazdasági dolgozói, jobbágyai, valamint haladó szellemű értelmiségei már 1848 előtt jól ismerték Táncsics Mihály radikális szellemű, bátor hangú írásműveit: a „Népkönyvet” (1842), amelyben Magyarországon elsőnek mondotta ki, hogy a jobbágyságot minden váltságdíj nélkül kell felszabadítani, meg kell szüntetni a nemesi előjogokat és be kell vezetni a demokratikus népképviseletet. Ismerték a „Sajtószabadságról nézetei egy rabnak” (1844) és a „Hunnia függetlensége” című kiadványait. De a legnépszerűbb és a legelterjedtebb körükben a Táncsics Mihály által 1848 április 2-án megindított: „Munkások Újsága” című néplap volt. Ebben Táncsics demokratikus jogokat követelt,' többek között azt is, hogy az állam sajátítsa ki a 2000 holdnál nagyobb földbirtokokat és azokat a kincstári birtokokkal együtt ossza fel a zsellérek között. A siklósi választókerület lakosai Táncsics Mihályban látták régi vágyálmuk megvalósítóját. Ezért jutottak arra az elhatározásra, hogy öt választják meg országgyűlési képviselőjükké. Amikor Baranya községeiben is elterjedt az örömhír, hogy a főváros népe Táncsics Mihályt budai börtönéből kiszabadította. küldöttséget menesztettek hozzá. A küldöttség tagjai: Tamóczay Dániel nagy- harsányi bíró és Kölgyesi siklósi lakosok voltak. A siklósiak bizalmukról biztosítottál! Táncsicsot, felkérték, hogy vállalja el a képviselőséget és közölték vele, hogy ellenjelölt hiányában, közakarattal fogják megválasztani. Táncsics a képviselőjelöltséget elfogadta. Azonban, mire a küldöttség Pestről visszajött Baranyába, a siklósi választókerületben már javában folyt a választási korteshadjárat. A reakció megkezdte aknamunkáját, hogy a forradalmi, radikális, szocialista eszméket hirdető Táncsics Mihály megválasztását meghiúsítsa. A reakció azt a hírt terjesztette róla, hogy Táncsicsét azért nem lehet képviselőnek megválasztani, mert nincs birtoka, jóllehet a választási törvény ezt előírja. Tamóczay Dániel, nagyharsá- nyi bíró ékkor a választók tudomására hozta, hogy hajlandó egész telkes földbirtokának a felét Táncsics Mihály nevére örökségül átíratni. A reakció ekkor kortesfo- gásból azt híresztelte, hogy Táncsicsot már csak azért sem lehet megválasztani, mert büntetett előéletű. De a nagyharsányi bíró amellett agitált, hogy Kossuth Lajos is börtönben ült, mégis Pest belvárosának népe választotta képviselőjévé. Közölte a néppel: Táncsicsot éppen azért kell a siklósi választó- kerület képviselőjévé választani, mert börtönben szenvedett az igazságért, azért kellett raboskodnia, mert a nép jogaiért, a dolgozók érdekeiért, a jobbágyok teljes felszabadításáért küzdött. Amikor közelgett a képviselőválasztás napja, kiderült, hogy Táncsicsnak ellen- jelöltjei is akadtak, mégpedig Batthyány Kázmér siklósi földesúr személyében. De újabb jelölt is feltűnt a láthatárom a 23 éves Jókai Mór, a későbbi idők „magyar írófejedelme”. A siklósi választó- kerület polgárai azonban mindkettőt megbuktatták és Táncsics Mihályt választották meg országgyűlési képviselőjüknek. így a magyar parlamentbe a siklósi választókerület polgárai küldték a legelső magyar nép-képviselőt. Táncsics Mihály nem volt szónoki tehetség, de a siklósi választókerület dolgozóinak, jobbágyainak problémáit egyszerű paraszti szavakkal is felvetette a parlamentben. Bátran harcolt a 10. törvénycikk ellen, amelynek 1. §-a kimondotta, hogy: „olyan helyeken, ahol a földesúr és volt jobbágyai között a legelő-elkülönülés, illetőleg úrbéri rendezés, akár rendezés, akár úrbéri per útján valóságosan és tettlegesen már végrehajtatott, az akként megtörtént összesítés, illetőleg elkülönülés többé fel nem bontathatik.” Megválasztói levelet intéztek Táncsicshoz és abban a magyar szabadságharc legdemokratikusabb, egyben legradikálisabb köve teleseik«* terjesztették elő. „Azt kívánjuk — hangzik a levél — hogy minden földek, rétek, berkek, hegyek, völgyek, melyek valamely hegység határában vágynak és amelyeknek a nép századok óta üt- tettek abból ki, ezután is legyenek a nép birtokában ...” Táncsics magáévá tette követeléseiket és ezt a magyar parlamentben is tolmácsolta. Táncsics a képviselőházban törvényjavaslatot terjesztett be, hogy a tagosztályt és a legelő-elkülönülést töröljék el, vagy módosítsák, mert az a jobbágyokra nézve hátrányos és igazságtalan. A parlamenti képviselők azonban javaslatát — amint azt maga Táncsics írja — „mesterségesen szervezett kacagással, röhögéssel fogadták, kiabálva, hogy most nincs ennék ideje, mert a hazát kell megmenteni!” Siklós népe azért állított szobrot neki, mert Táncsics Mihály az ő jogaikért harcolt élőszóval és tollával egyaránt, a magyar jobbágyok atyja volt. Pusztai Józs«£ 4 t
