Dunántúli Napló, 1969. június (26. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-01 / 124. szám
t?69. Jünfuj 1. Dunamati nmi 10 A második csoport is elhagyta Pécsbányát Széchenyi-akna tartaléküzem A piac törvényei kíméletlenek — Az alacsony önköltség önmagában , semmit sem ér — Bachman Mátyás igazgatóhelyettes nyilatkozata & Fajta Károly elvtárs köszöntése A második, ezúttal 90 fős csoport, is elhagyta tegnap a pécsbányai Széchenyi-aknát A fogadóüzem: Vasas. Az ünnepélyes búcsúztatáson megjelent mozgalmi és gazdasági vezetők a fehér asztal mellett is folytatták azokat a beszélgetéseket, melyek a nagymúltú üzem létszámcsökken' tését megelőzték. A hangulat megfelelő — az áthelyezéseket a lehető legigazságosab- ban, az egyéni kérelmeket is figyelembevéve szervezték meg —, a kérdés azonban miért éppen Széchenyi-akna jutott erre a sorsra? —, természetesen újra meg újra visszatér. A sajtóközleményekből, a szocialista versenymozgalommal kapcsolatos kiadványokból a nagyközönség előtt is ismert, milyen kiemelkedő termelési és gazdasági eredményeket ért el ez az üzem éppen a legutóbbi másfél évben. Az egy tonna szénre eső ráfordítás a mecseki szénbányák közül Széchenyi-ak- nán a legalacsonyabb — alig valamivel haladja meg a 250 forintot —, a vágathajtási és fejtési fej teljesítmények rekordjait állították fel, érthető tehát, hogy sokak szemében ellentmondásosnak tűnnek a visszafejlesztéssel kapcsolatos intézkedések. Az is közismert, hogy a Mecseki Szénbányák nem küzd értékesítési gondokkal; éppen ellenkezőleg: jelentős meny- nyiségre szóló megrendelést kellett elutasítaniuk. — Mi kényszerítette hát a vezetést erre a nehéz lépésre? A kérdésre Bachman Mátyástól, a Mecseki Szénbányák gazdasági igazgatóhelyettesétől kértünk választ. — Valóban, Pécsbányán ti agy szerű bányászok dolgozlak, eredményeik minden területen kiválóak, g az is igaz, hogy kapacitásunk pillanat- ryilag elmarad a kereslet mögött. Tény: a mecseki feketeszén keresett. Egy dolgot azonban világosan kell látnia mindenkinek: nem akármilyen feketeszenet keres a piac. Kokszolható, magas kalóriaértékű, alacsony hamutartalmú, kiváló sülőképessé- pií szeneket kémek fogyasztóink, s mi ezeket az igényeket nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Egyszóval: hiába van soktízezer tonna pécsbányai szenünk, ha egyszer nem lehet eladni. — A magas hamutartalom miatt?... — Akik ezzel a szénnel dolgoznak, nagyon jól tudják, milyen a minősége. Magam is hallottam „önkritikus” véleményeket Széchenyi-aknán, s ez megkönnyítette a dolgok megértetését. Azért nem termelhetünk, hogy tovább növekedjenek az iszaptavak. — És a magyarázat? — Széchenyi-akna a felsőbb rétegekben, a felszínhez közeli telepekből termel, s ezek törvényszerűen gyengébb minőségűek. — Csütörtökön hatvan, szombaton kilencven ember búcsúzott el. A harmadik csoport — a hírek szerint —, ennél is nagyobb lesz ... — összesen mintegy 250— 260 embert helyezünk át. A harmadik csoport a komlói Zobák-aknára megy. Az áthelyezésekkel kapcsolatban vállalatvezetöségünk május 19-én értekezletet tartott, s akkor június 30-ban határoztuk meg a többlépcsős áthelyezési program befejezését. A megerősítendő üzemek: Ist- ván-akna, Vasas és Zobák. Ez idő szerint mindhárom üzem megfelelő minőségű szenet ad. — Kik mennek és kik maradnak? — Az alapterv az volt, hogy lehetőleg egységes csapatokat mozgassunk, s amennyiben erre mód van, önkéntességi alapon. — Egy csapatban mindig vannak betegek, gyengébb munkaerőt képviselő emberek is... — Ezzel kapcsolatban nagyon határozott az igazgatóság álláspontja: aki beteg, aki megrokkant, az a mi, közös ügyünket szolgálva lett beteg, illetve vesztette el munkaereje javát — tehát a fogadóüzemben semmiféle hátrányban sem részesülhet. — És a „kiemelt” emberek? vetőbb érdeke, hogy mind a 18 ezer mecseki bányász megértse: a régi, üzemi szinten való gondolkodás tarthatatlan, „tröszti” szinten kell minden helyzetben gondolkodni és cselekedni, mert hosz- szabb távon egyedül egyetlen üzem — a legjobb se —, állhatja a versenyt. Az intézkedés szükséges és helyes voltához tehát nem fér kétség. Az azonban akaratlanul is» felvetődik az emberben: miért nyitották meg a közelmúltban nagy költséggel a pécsbányai külfejtést, ha egyszer ilyen rossz a szén? A piac törvényei kérlelhetetlenek, éppen ezért nemcsak a termelés, de a tervezés szintjén is jobban oda kellene rá- j juk figyelni. Békés Sándor j Rapai Gyula elvtárs átnyújtja Fajta Károly elvtársnak a búcsúajándékot. Erb János felvétele — Az áthelyezett csapatokkal mennek a párt-, KISZ- és szakszervezeti bizalmiak is. így igazságos. Az áthelyezett munkáslétszám arányában egyébként műszakiakat és adminisztrátorokat is új munkahelyre viszünk. — Ezek után csak egyetlen kérdést: mi lesz Széchenyi- akna jövőbeni szerepe? — A termeléscsökkentés eredményeképpen a mostani mintegy 2000 tonnás napi termelés 1500 tonnára redukálódik. Erre a mennyiségre előreláthatóan szükség is lesz, a hőerőmű ugyanis főként ezt a szénféleséget használja. — Széchenyi-akna egyébként a tartaléküzem funkcióját tölti be. Hétfőn Vasason és István- aknán bányajárás keretében ismerkednek meg a pécsbá- nyaiak új munkahelyükkel, s aztán folytatódnak a hétköznapok. A jelek szerint különösebb probléma sehol sem lesz: az előkészítés körültekintő volt. s a beosztástól a munkásszállításig minden rész területnek „gazdája” volt Erre annál is inkább szükség volt, mert a vállalat legalapEgy hónap múlva kész lesz a pálya A vasútépítő A körülmények úgy adódtak, hogy Major Bélával idekeveredtünk a Gyimóthy-villá hoz. Ez a szépen helyrehozott épület itt áll a hegyoldalban Nagyharsány és Villány között és otthont ád nyaranta több képzőművésznek. S amíg munkatársam a művészekkel állítja össze riportját, én egy másfajta „művészetről” beszélgetek a hídépítő-mélyépítő mérnökkel. Ez is művészet, csak másnak nevezik: építőmunkának, egyszerűen munkának vagy termelésnek. Már ameny- nyire ez, vagyis a Beremendi Cementmű építése „egyszerűnek” mondható. A villa előtt álló két pompás hársfá között szemmel pontosan kísérhető az épülő közforgalmú vasútvonal Villány és Kistapolca között, amelynek hossza a leágazó deltákkal együtt közel tíz kilométer. De ez csak egy vékony, narancsszínű sáv, több helyütt megszakítva, amint a friss töltés el-eltűnik a zöld vetéssel, bokrokkal, facsoportokkal borított dombok mögött. Nemcsak vasutat, hanem utat is épít itt Major Béla, háromszáznegyven emberével, de a dózereket, amelyek Kis- tapolcán bontják a dombot, innét már nem látni. — Háromszáznegyven ember, kisebb gyári létszám. — Többen vagyunk, mert még negyvenen bent dolgoznak Pécsett, és ha a műszaki gárdát is számítom, vagyunk vagy négyszázan. A pécsbányai külszíni fejtés. Szokola! fék. — Nem sok ez egy fiatal diplomásnak? Azért kérdem ezt, mert Major Béla 1965-ben mint a Ba- j ranya megyei Állami Építőipari Vállalat ösztöndíjasa fejezte be a műszaki egyetemet, a következő év tavaszán már kinevezik építésvezetőnek, vagyis a IV/3. építésvezetőség élére. És mindjárt belecsöppent a nagy munkába: ipari távhővezeték építése, aztán a Rostműbőrgyár mélyépítési munkái, Szigetvárott pedig a Konzervgyár részére iparvasutat fektettek és most már egy esztendeje — Beremend. — Szép feladatok ezek, de gonddal jár... — mondja. — Nézze; mi itt egy „nomád-szintről” indultunk tavaly. Teljesen szűz területen vágtunk utat a vasútnak. Nyáron, rekkenő hőségben, porban dolgoztak az emberek. Panaszkodtak a dömperesek, skodások, hogy nincs ivóvíz, meg hogy öntözzük a töltést, mert felverik egymás előtt a port, balesetveszély meg egyebek. Igazuk volt. öntöztünk vízzel, portalanítani akartunk olajjal, de nem használt. Egy lajttal hoztuk a vizet Villányból, de tudja mennyibe került öt köbméter víz? ötezer forint! És mi ez a vízmennyiség? Semmi. Rég volt, azaz hogy tavaly, mert a vasútvonalon már csak két kilométernyi van hátra, oda még lefektetik a síneket. Jövő hét végén érkezik az aláverő-gép, június 30-án kész a vasút — Volt elég gond az emberekkel is. Tavaly Pécsről kihoztam volna egyik brigádot, nem vállalták, azt mondják, inkább leszámolnak. A B. brigád érthető módon nem szívesen 'mozdult el Pécsről. Ott laktak a kényelmes, távfűtött, hideg-melegvizes szálláson, szomszédban a tiszta étterem és persze a szórakozási lehetőségek... Nem cserélik fel Beremenddel, pontosabban a kezdeti beremendi viszonyokkal, nagyharsányi albérlettel, parasztházakkal, ahol a kútvizen és a lavóron kívül semmi nincs. S ha leszámol egy brigád, abból csak baj van manapság, amikor amúgy is lasszóval fogják az építőmunkást. * — Végül is aztán kijöttek és az év elején már a beremendi panelházakban kaptak szállást. Ez is központi fűté- ses és az ellátás is jó. S képzelje, most a tavaszon, egészen rövid időre ugyanezt a brigádot Pécsre kellett volna vinnem egy sürgős munkára. A tortúra megismétlődött: most már nem1 akartak bejönni, hagytam is őket. — Megszokták a kinti életet? — Részben ez is igaz. Bár sok szórakozási lehetőség ma sincs, és azt hiszem nem tudnának mit kezdeni az esti órákkal. Napi tíz-tizenegy órát dolgoznak, — ezért van minden héten szabad szombatunk — mire megvacsoráznak, hazamennek, este van. — A létszám állandó? — Talán öten, vagy hatan mentek el, de itt kint egyik vállalat sem veszi át a másiktól azt, aki leszámol. Korábban, nem mondom, egyik is, másik is csalogatta el a szakmunkásokat, de aztán a kivitelező vállalatok igazgatói megegyeztek, hogy a vándorlókat egyik sem veszi fel, mert különben káosz lesz és a munka nem halad. Major Béla Pécsett végezte az építőipari technikumot. — Miért esett a választása az építőiparra? Nem emlékszik rá. Ezt választotta. Igaz, kezdetben inkább a tervezéssel rokonszenvezett, de aztán maga sem tudja, hogyan — mégis a mélyépítő ágazatnál kötött ki. — Azért a családban van egy tervező: a feleségem. A Pécsi Tervező Vállalatnál statikus. Major Béla tavaly motorral járt ki Beremendre, amikor a motor használhatatlan volt, cementes kocsikkal, teherkocsikkal, autóstoppal jött Pécsre. Este hét-nyolc óra körül ért haza. Az idén kapott az építésvezetőség egy NISA-t, most jobb, de a napi nyolc-tíz kilométeres gyaloglástól ma sem mentesülhet, hiszen vannak itt olyan munkahelyek, amelyeket kocsival nem lehet meg közelíteni sem. — A vállalat bizalmát mutatja, hogy egy fiatal rhérnök ilyen szép, nagy munkát kap — jegyzem meg — Nem tudom, hogy régi évfolyamtársaim hova sodródtak, merre dolgoznak, de nem hiszem, hogy sokat ért ilyen szerencse, mint engem. És e néhány év alatt fizetésben is elértem azt a maximumot, amit ebben a beosztásban műszaki ember kaphat a vállalatnál. Lakást is kaptam a tíz emeletes panelházban. Ami pedig az erkölcsi megbecsülést illeti, éppen most, építők napján lesz egy esztendeje, hogy Kiváló dolgozó oklevelet adott a vállalat. Major Béla jól megtermett, sötétszőke, dúshajú férfi. Fehér nylon-inget visel nyakkendővel és barna velúr-zakót. Amikor kocsival elhagyjuk a hegyoldalt és legurulunk a villányi országúira, átmegyünk Nagyharsányon az elágazásig, onnét pedig ki az építkezéshez A szűk kis felvonulási irodában átöltözik és kigyalogol a sínfektető brigádhoz, innét vagy jó néhány kilométerre végig a töltés mentén. Rab Ferenc nyugdíjazása alkalmából Bensőséges ünnepségen köszöntek el a Baranya megyei Pártbizottság vezetői Fajta Károlytól, a Megyei Pártbizottság osztályvezetőjétől —■ nyugalomba vonulása alkalmából — tegnap délelőtt a Megyei Pártbizottság vb-terme ben. Az ünnepségen ott volt Ko- \zári József, az MSZMP KB Pártgazdasági- és Ügykezelési osztály vezetője, Rapai Gyula, a Megyei Pártbizottság első titkára, Novics János, a Megyei Pártbizottság titkára, Földes Andrásné. Czégény József, Szikszai Tibor, a Megyei Pártbizottság osztály- vezetői, Csorba Tivadar és Sebők Béla, a Megyei Pártbizottság munkatársai. Fajta Károly elvtárs hét év óta vezette a pártgazdasági osztályt, amely az intézmény működéséhez elengedhetetlenül szükséges. Munkáját mindig elismerésre méltóan végezte. Emberi megnyilvánulásaiban őszinte, magatartásában nyílt volt, mihd irányítóihoz, mind munkatársaihoz. — Fajta elvtárs életének most befejeződött egy szakasza, s egy új kezdődik — mondotta Rapai Gyula méli tató beszédében. — örültem, j hogy együtt dolgozhattunk a j párt vezető testületében. Az osztály és az ő személyes tevékenysége összeforrt a párt- bizottságok. pártszervezetek mindennapos munkájával. A gazdálkodás fegyelmezett rendje hozzájárult a politikai feladatok jó megoldásához. A munkatársi kapcsolatok megszűnnek, de a mozgalmi együttműködés nem, hisz Fajta elvtárs, mint a pártbizott- • ság tagja, továbbra is részese lesz munkánknak. Fajta Károly egy a sok ezer közül, aki életét hozzá fűzte a munkásmozgalomhoz. Korafiatalon kezdte, s mind a mai napig az eszmének hö¥ séges tolmácsolója, munkása. A tolmács szót eredeti értelemben is mondhatjuk. Több nyelvet beszél. Külföldi delegációk hivatalos fogadásán számtalan esetben segített a „diplomáciai” tolmácsnak — egy-egy szakmai kifejezés megfogalmazásában, vagy megnevezés magyar megfelelőjének pontos értelmezésében. Irodalom ' kedvelő, a művészetek iránt érdeklődő ember Pajta elvtárs, és amit eddig munkája miatt megismerni nem volt módjában — fűzte gondolatait Rapai elvtárs — a következő években megteheti, hisz aktív ember ma is, és maradjon nagyon sokáig az. Rapai Gyula a Megyéi Pártbizottság és az apparátus nevében emlékül egy szép eozin tálat nyújtott át az ün- nepeltnek. Kozári József, a KB pártgazdasági osztálya, — Csorba Tivadar, a Megyei Pártbizottság pártalapszervezete és szakszervezeti bizottsága nevében ajándékot nyújtott át kedves szavak kíséretében Fajta Károlynak, aki megköszönve a figyelmességet, egyszerű szavakkal fogalmazta érzését: — Hivatalosan felmentettek munkám alól, de a pártot továbbra is szolgálom. Az ünnepségen Rapai Gyula bejelentette, hogy Fajta Károly osztályvezetői tisztségére Sebők Bélát, az osztály munkatársát nevezték ki. A Megyei Pártbizottság vezetői és a munkatársak még egy dolgozójuktól, Kamper Bálinttól köszöntek él tegnap délelőtt Kamper elv társ 50 évet töltött munkában. — Most, hogy nyugállományba került Rapai Gyula, a Megyei Pártbizottság első titkára, Novics János és dr. Csendes Lajos köszöntötték és ajándékozták meg. Na*y Irtv*# t f-
