Dunántúli Napló, 1969. június (26. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-18 / 138. szám
JH», Jfinhti n. imno nttut to 5 Az imperializmus elleni harc feladatai a jelenlegi szakaszban és a kommunista és munkáspártok, az összes antiimperialista erők akcióegysége A kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának 1969. június 17-én Moszkvában elfogadott fö dokumentuma (Folytatás az L oldalról) A kommunista és munkáspártok képviselőinek moszkvai tanácskozása a világ fejlődésének felelősségteljes időszakában zajlott le. A világban hatalmas forradalmi folyamatok bontakoznak ki. Az imperializmus elleni harcban egyesül korunk három hatalmas ereje: a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály és a nemzeti felszabadító mozgalom. A jelenlegi szakaszra jellemző, hogy egyre nagyobbak a lehetőségek a forradalmi és haladó erők újabb előrenyomulásához. Ezzel egy időben azonban növekednek azok a veszélyek is, amelyeket az imperializmus és agresszív politikája okoz. Az imperializmus, amelynek általános válsága tovább mélyül, továbbra is elnyom sok népet, s továbbra is a béke és a társadalmi haladás ügyét fenyegető szüntelen veszély forrása. A kialakult helyzet megköveteli a kommunisták és az összes antiimperialista erők akcióegységét annak érdekében, hogy mind újabb lehetőségek maximális kihasználásával szélesebb körű támadást bontakoztassanak ki az imperializmus ellen, a reakció és a háborúi erői ellen. A tanácskozás megvitatta az imperializmus elleni harc időszerű feladatait és a kommunisták, az összes antiimperialista erők akcióegységének problémáit. A demokrácia, az egyenjogúság és az internacionalizmus szellemében lezajlott eszmecserék eredményeként a tanácskozás részvevői közös következtetésekre jutottak a világ helyzetét és az ebből eredő feladatokat illetően. I. Az emberiség olyan helyzetbe lépett évszázadunk utolsó harmadában, amelyben éleződik a haladás és a reakció, a szocializmus és az imperializmus erőinek történelmi párharca. Ez a párviadal, az egész világon a társadalom életének valamennyi fő területén folyik: a gazdaság, a politika, az ideológia és a kultúra területén. A forradalmi világmozgalom, egyes osztagainak nehézségei, kudarcai ellenére, fo*». tatja támadását. Az imperializmus ellentámadásaival sem volt képes a maga javára megváltoztatni az általános erőviszonyokat. A Szovjetunió és a többi szocialista állam növekvő gazdasági, politikai és katonai ereje, békeszerető külpolitikája, a nemzetközi proletariátus megmozdulásai, az imperializmus ellen, a nemzeti felszabadulásért harcoló emberek akciói és a békemozgalom hatalmas méretei révén sikerült megakadályozni a világháború kirobbantását. A szocializmus, amely győzelmet aratott a föld területének egyharmadán, újabb sikereket ért el az emberek gondolkodásának és szívének megnyeréséért folyó világméretű csatában. Az utóbbi tíz esztendő eseményei megerősítették a korunk jellegére, tartalmára és alapvető irányzataira vonatkozó marxista—leninista értékelés helyességét. Korunk a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet korszaka. Jelenleg megvannak a reális feltételek korunk legfontosabb problémáinak, a béke, a demokrácia és a szocializmus érdekeit szolgáló megoldására, valamint arra, hogy újabb csapásokat mérjünk az imperializmusra. Az imperializmus azonban, annak ellenére, hogy mint világrendszer, nem vált erősebbé, továbbra is komoly és veszedelmes ellenfél. Az imperialista hatalom, az Amerikai Egyesült Államok agresszivitása fokozódott. Az imperializmus agresszív politikájának alapja az a törekvés, hogy minden elképzelhető eszközzel gyengítse a szocializmus állásait, elnyomja a népek nemzeti felszabadító mozgalmát, akadályozza a kapitalista országok dolgozóinak harcát, feltartóztassa a kapitalizmus hanyatlásának visszafordíthatatlan folyamatát. Egyre mélyül az imperializmus és a szocializmus között világméretekben mutatkozó alapvető ellentmondás. A kapitalista hatalmak, a két világrendszer közötti harc kiéleződésének közepette, növekvő ellentéteik mellett is igyekeznek egyesíteni erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy fenntartsák és megszilárdítsák a kizsákmányolás és az elnyomás rendszerét, visszaszerezzék elvesztett állásaikat. Az amerikai imperializmus arra törekszik, hogy megőrizze más kapitalista államokra gyakorolt befolyását, és velük együtt folytasson közös politikát az osztályharc fő területein. Az imperializmus agresszív stratégiájának éle, akárcsak korábban, ma is mindenekelőtt a szocialista államok ellen irányul. Az imperializmus nem mond le a szocializmus elleni nyílt, fegyveres harcról. Szakadatlanul fokozza a fegyverkezési hajszát, aktív működésre próbálja serkenteni a Szovjetunió és a többi szocialista ország elleni agresszió céljából létrehozott katonai tömböket, mind élesebb ideológiai harcot folytat a szocialista országok ellen, s igyekszik lefékezni gazdasági fejlődésüket. Az imperializmus a munkásmozgalom ellen harcolva, lábbal tiporja a demokratikus jogokat és szabadságjogokat, leplezetlen erőszakot alkalmaz, a rendőrterror kíméletlen módszereihez és munkásellenes törvényekhez folyamodik. Emellett felhasználja a demagógia, a burzsoá reformizmus eszközeit, az opportunizmus ideológiáját és politikáját is, szüntelenül új módszereket keres, hogy a munkásmozgalmat belülről megossza, s „beillessze” a kapitalista rendszerbe. A nemzeti felszabadító mozgalom elleni harcában az imperializmus egyfelől makacsul védelmezi a gyarmati rendszer maradványait, másfelől a neokolonializmus módszereit alkalmazva próbálja akadályozni a fejlődő államok és a nemzeti szuverenitásukat kivívott országok gazdasági és társadalmi előrehaladását. Ezzel a céllal támogatja a reakciós köröket, gátolja az elmaradott társadalmi struktúrák felszámolását és igyekszik megnehezíteni az előrehaladást a szocializmus útján, vagy a szocialista távlatot nyitó haladó, nem kapitalista úton. Az imperialisták olyan gazdasági megállapodásokat és katonai, politikai paktumokat kényszerítenek ezekre az államokra. amelyek csorbítják szuverenitásukat, kizsákmányolják az említett országokat a tőkekivitel, a nem egyenlő kereskedelmi feltételek, az árakkal és valutaárfolyamokkal kapcsolatos manipulációk, kölcsönök révén, valamint az úgynevezett „segély” különféle formái és a nemzetközi pénzügyi szervezetek nyomása útján. Tovább mélyül a szakadék a magasan fejlett kapitalista államok és a tőkés világ többi országainak zöme között; sok ilyen országban súlyos probléma az éhezés. Az imperializmus, a reakciós nacionalizmust ösztönözve, súrlódásokat idéz elő a fejlődő országokon belül és széthúzást támaszt közöttük. Az antikom- munizmus segítségével próbálja megosztani ezekben az országokban a forradalmárokat és elszigetelni őket legjobb barátaiktól — a szocialista államoktól és a kapitalista országok forradalmi munkás- mozgalmától. Az imperializmus, felhasználva katonai-politikai tömbjeit és idegen területeken lévő támaszpontjait, a gazdasági nyomás és a kereskedelmi blokád eszközeit, fenntartja a feszültséget a világ számos térségében. Pénzbeli és politikai támogatást nyújt a reakciós szervezeteknek, fokozza a politikai nyomást. Az imperializmus minden fegyverét beveti. Közéjük tartoznak a fegyveres intervenciók, a kegyetlen repressziók — különösen ott, ahol a harc a legélesebb formákat ölti, és ahol a forradalmi erők fegyverrel a kézben küzdenek —, az ellenforradalmi összeesküvések, a reakciós és a fasiszta államcsínyek, a provokáció és a zsarolás. A szocializmus nemzetközi pozícióinak megszilárdulását tapasztalva, az imperializmus a szocialista világrendszer egységét igyekszik gyengíteni. A nemzetközi forradalmi mozgalomban felmerült nézeteltéréseket arra használja fel, hogy megkísérelje megosztani e mozgalom sorait, az antikom- munizmus szolgálatába, a szocializmus, a haladó erők elleni harc szolgálatába állítja ideológiai gépezetét, s ezen belül a tömegtájékoztatás eáE- közöket. Az imperializmus az elmúlt évek folyamán ismételten éles nemzetközi válságokat provokált, amelyek a termonukleáris összeütközés szélére sodorták az emberiséget. Az amerikai imperializmus azonban kénytelen volt számotvetni a kialakult nemzetközi erőviszonyokkal, a Szovjetunió nukleáris potenciáljával és a nukleáris rakéta-háború esetleges következményeivel. Egyre nehezebb és veszélyesebbé válik számára megkockáztatni egy új világháború kirobbantását. Az amerikai vezető körök ebben a helyzetben, anélkül, hogy lemondanának egy ilyen háború előkészületeiről, a fő súlyt a lokális háborúkra helyezik Egyre szembetűnőbb azonban az ellentmondás az imperializmus „erőpolitikája” s az imperializmus reális lehetőségei között Az imperializmus képtelen visszaszerezni az elveszített történelmi kezdeményezést, s visszafelé fordítani a mai világ fejlődését. Az emberiség fejlődésének fő útvonalát a szocialista világrend- szer, a nemzetközi munkás- osztály és az összes forradalmi erő határozza meg. A vietnami háború mindennél meggyőzőbben bizonyítja az ellentmondást az imperializmus agresszív tervei, s az imperializmus lehetőségei között e tervek megvalósítására. Történelmi jelentősége van annak a vereségnek, amelyet a legerősebb imperializmus, az amerikai imperializmus szenved el Vietnamban. A vietnami fegyveres intervenció különleges helyet foglal el az amerikai imperializmus katonai-politikai terveiben. Az ogresszor terve az volt hogy eltiporja a szocializmus egyik előretolt állását Ázsiában, elzárja Délkelet- Ázsia népei elől a szabadság és a haladás útját csapást mérjen a nemzeti felszabadító mozgalomra, s próbára tegye, mennyire szilárd a szocialista országoknak, a világ összes dolgozóinak szolidaritása. Az amerikai imperializmus azonban, noha óriási tömegű haditechnikát vetett be, kénytelen volt beleegyezni a VDK bombázásának feltétel nélküli megszüntetésébe, és képviselői leültek a tárgyalóasztalhoz a VDK és a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front képviselőivel. Vajon mi késztette erre? A vietnami nép példátlan hősiessége, a VDK és a Dél-Vietnami Felszabadítási Front messzetekintő politikája, az a sokoldalú segítség, amelyben a többi szocialista ország, elsősorban a Szovjetunió részesítette a vietnami népet, az egyre fokozódó, harcos nemzetközi szolidaritás, amely mindenütt a világon, még az Egyesült Államokban is kibontakozott. A bűnös vietnami intervenció az Egyesült Államok jelentős erkölcsi és politikai elszigetelődésére vezetett, még nagyobb néptömegeket, újabb társadalmi rétegeket és politikai erőket sorakoztatott fel az imperializmus ellen, számos országban meggyorsította a fiatalok millióinak bekapcsolódását az antiimperialista harcba, kiélezte az imperialista hatalmak ellentéteit, sőt újabb ellentéteket váltott ki közöttük. A hős vietnami nép sikerei meggyőzően tanúsítják: napjainkban egyre inkább lehetővé válik, hogy vereséget mérjenek az imperrialista agresszióra azok a népek, amelyek minden eszközzel, eltökélten védelmezik függetlenségüket, szuverenitásukat és szabadságukat. széleskörű nemzetközi támogatást élveznek. A Közel-Keleten nagy nemzetközi válságot idézett elő az izraeli hódítóknak az EAK, Szíria és Jordánia ellen végrehajtott agressziója. Az imperialisták, főleg az amerikai imperialisták, az izraeli agresszió segítségével szét akarták zúzni az arab államok haladó rendszereit, el akarták nyomni az arab felszabadító mozgalmat, s meg akarták őrizni vagy vissza akarták állítani közel-keleti pozícióikat. Ez azonban nem sikerült nekik. Mégis Izrael uralkodó erői, amelyek a világreakció, többek között a cionista körök támogatásában részesülnek, figyelmen kívül hagyják az arab államok és a békeszerető népek követeléseit, s nem törődnek az ENSZ határozatával, amelynek értelmében az izraeli csapatokat ki kell vonni a megszállt területekről. — Folytatják a terjeszkedés és az annexió politikáját és szüntelenül újabb háborús provokációkat követnek el. E politika ellen fellép az Izraeli Kommunista Párt, s az ország más haladó erői. Az arab népek keményen tovább harcolnak szabadságuk, függetlenségük és nemzeti haladásuk védelmében, összes megszállt területük visszacsatolásáért, a Palesztinái arab nép nemzeti jogainak elismeréséért. A megszállással szembeforduló ellenállási mozgalom egyre terebélyesedik, különböző formákat ölt, s egyre növekvő támogatásra talál. Az arab népek oldalán áll a Szovjetunió, más szocialista országok, a nemzetközi kommunista mozgalom és szolidárisak velük a nemzeti felszabadító mozgalom erői, s a tőkés országos közvéleményének egyre szélesebb körei. Az amerikai imperializmus nem hagy fel a forradalmi Kuba eltiprásának terveivel. A nemzetközi jogot durván megszegve, tovább fenyegeti a Kubai Köztársaság függetlenségét, gazdasági blokádot próbál szervezni Kuba ellen, s provokációs és felforgató tevékenységet folytat el- lehe. A bátor kubai nép azonban kommunista pártja vezetésével, a Szovjetunió, más szocialista országok, a latinamerikai haladó erők és az egész forradalmi mozgalom támogatásával állhatatosan védelmezi szuverenitását és szabadságát, s ezzel a szocializmus előretolt állását az amerikai földrészen. Európában működik az Északatlanti Tömb — az imperialista agresszió és kalandok fő eszköze. Tengelye — Washington és Bonn szövetsége. Az Egyesült Államok, az NSZK és Anglia vezető körei az európai népek akaratával nem törődve, mindent elkövetnek, hogy meghosszabbítsák e tömb életét, erősítsék szervezetét, s fenntartsák az Egyesült Államok „katonai jelenlétét” az európai kontinensen. Főképp a NATO segítségével újjászületett és megerősödött a nyugatnémet imperializmus — a háborús veszély fő tűzfészke Európa szívében. A Német Szövetségi Köztársaságban, ahol a neonácizmus és a militarizmus mindjobban erőre kap, az imperialista ve- j zető körök a második világháború eredményeinek revi- I zióját és számos európai ál- i lám határainak megváltozta- í tását célzó revansista programmal lépnek fel. Ez a politika, amely mindenekelőtt az első német szocialista munkás—paraszt állam — a Német Demokratikus Köztársaság ellen irányul, az összes európai népek biztonságát és a világbékét fenyegeti. Fontos szerepet játszanak az imperialista tervekben a Földközi-tenger térségének országai. Az amerikai imperializmus, amely jelentős katonai támaszpontokkal rendelkezik Spanyolországban, a harcoló spanyol nép akarata ellenére támogatta és támogatja a Fbanco-rendszer fennmaradását. A Földközi-tenger térségében a politikai és katonai nyomás állandó eszközéül szolgál az amerikai 6 flotta és a katonai támaszpont-rendszer, amely veszélyezteti a népeket, a béke ügyét ebben a térségben. A ciprusi helyzet többszöri kiéleződése és a görögországi fasiszta puccs az imperialisták műve, akik támogatják az ezredesek juntáját. Délkelet-Ázsia, a Távol -Kelet — az egyik fő térség, ahol az imperialisták az agresszió és a háborús kalandok politikáját folytatják. A SEATO-t, az ANZUS-t, az úgynevezett amerikai—japán biztonsági szerződést kiegészíti, hogy az amerikai fegyveres erők tényleges megszállás alatt tartják a Csendes-óceán és az Indiai-óceán délnyugati részét. Ez az egész rendszer mindenekelőtt az ázsiai szocialista országok, e térség nemzeti felszabadító mozgalmai, valamint semleges és el nem kötelezett államai ellen irányul. Az amerikai imperialisták változatlanul megszállva tartják Tajvan szigetét, a Kínai Népköztársaság elidegeníthetetlen részét, meggátolják, hogy a népi Kína megkapja törvényes jogait az ENSZ-ben. Az amerikai imperialisták folytatják fegyveres provokációikat a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen, katonailag megszállva tartják Dél-Koreát, önkényeskednek, elfojtják az ország szabadságáért és újraegyesítéséért küzdő haladó erőket. Agressziós cselekedeteket hajtanak végre Laosz ellen és provokációkat Kambodzsa ellen, hatalmas katonai támaszpontokat létesítettek Thaiföldön és ezeket szüntelenül bővítik. Erős nyomást gyakorolnak Indiára azzal a céllal, hogy az feladja az el nem kötelezettség és a független gazdasági fejlődés politikáját. Az imperialisták támogatták az indonéziai népellenes puccsot, amelynek során a kommunisták és más demokraták százezreit irtották ki. Indonézia reakciós körei folytatják a véres leszámolást, ami az indonéz forradalom vívmányainak felszámolására vezet és azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az ország elveszti függetlenségét. Megnövekedett az imperializmus aktivitása egész sor afrikai országban. Az imperializmus iparkodik megállítani a felszabadító harc kibontakozását, megőrizni és megszilárdítani hadállásait a kontinensen. Anglia. Franciaország, az Egyesült Államok, Nyugat- Németország és Japán imperialistái széleskörűen élnek itt a gazdasági, politikai, ideológiai behatolás és leigázás neo- kolonialista módszereivel. Az imperializmus terveinek megvalósítása érdekében hajtott végre Kongóban (Kinshasa) fegyveres beavatkozást, reakciós államcsínyeket szervezett Ghánában és más országokban. Nigériában az ország széttagolásának szándékával mesterkedett, a Dél-Afrikai Köztársaságban és Rhodesiában támogatja a fasiszta-fajüldöző rendszereket, politikai és katonai támogatásban részesít reakciós és nemzetellenes klikkeket, államközi konfliktusokat és törzsi viszályokat szít. Felveszi fegyvertárába a monopóliumok gazdasági nyomását és expanzióját is. A portugál gyarmatosítók a fegyver erejével és a NATO segítségére támaszkodva igyekszenek megtartani birtokaikat Az amerikai imperializmus fokozza gazdasági behatolását valamint politikai, ideológiai és kulturális beavatkozását Latin-Amerikában. Szövetségben a helyi reakció erőivel, olyan politikát folytat, amelynek célja az, hogy megakadályozzon más népeket Kuba példájának követésében. Szembeszegül minden olyan lépéssel, amely a gazdasági és a valóságos politikai függetlenség elérését célozza. Az amerikai imperializmus ezért terjesztette elő a „szövetség a haladásért” programot. Ebből a célból folyamodik az uralom új, leplezett formáihoz. Politikája szolgálatába állítja az Amerikai Államok Szervezetét és az ame- rikaközi katonai szövetséget, erőfeszítéseket tesz az úgynevezett „amerikaközi béke- fenntartó erők” létrehozására, igyekszik jogot vindikálni magának bármely latin-amerikai ország ügyeibe való katonai beavatkozásra, úgy, mint ahogyan ezt a Dominikai Köztársaságban és Panamában tette. Az amerikai imperialisták reakciós diktatúrákat támogatnak és honosítanak meg, részben államcsínyek útján, erősítik a szakadár tevékenységet a szakszervezeti mozgalomban, kiszélesítik befolyásukat a fegyveres és rendőri erők kötelékeiben, a népi mozgalmat sújtó megtorló trrtést- kedéseket sugallmaznak. Köz»' vétlenül részt vettek egyes latin-amerikai országokban a partizánellenes katonai akciókban. Az Egyesült Államok imperialista politikája alomban súlyos nehézségekbe ütközik. Nem sikerült stabilizálnia a reakciós rendszereket» és nem sikerült kieszközölni# az összes kormány beleegyr zését az „amerikaközi bék* fenntartó erők” létrehozásó hoz. A „szövetség a haladásért” program vereséget szenvedett. Más imperialista hatalmak, különösen Nyugat-Németor- szág és Japán, szintén erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy megerősítsék pozícióikat ezen a földrészen. Az imperialista agresszió egész politikája, amely fenyegeti a világbékét, s a népek biztonságát, valamint nemzeti függetlenségét, a kapitalista országokban — tekintet nélkül a politikai felfogásbeli és világnézeti különbségekre — a munkásosztály, a parasztság, az ifjúság és a diákság, valamint a legszélesebb tömegek növekvő ellenállásába ütközik. Az Egyesült Államok vietnami agressziója ellen tiltakozó hatalmas mozgalom támogatja az egész amerikai imperialista politika, valamint az ezt támogató kormányok politikája ellen fellépő demokratikus erők harcos megmozdulásait. A vietnami nép hősies harca, Japánban és más ázsiai országokban, kiszélesítette az amerikai katonai támaszpontok megszüntetéséért és az ezeket az országokat a Pentagon politikájával összekapcsoló szerződések felmondásáért indított mozgalmat. Még az (Folytatás a S. oldalon) Él
