Dunántúli Napló, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-13 / 107. szám

Dunontttti napio 1969. mfiju* 13. Újvidékre utaznak a szigetvári kosarasfányok Az idén is meghívták nemzetközi koláslabda-tor- nájukra a Vojvodina veze­tői a Szigetvári Vörös Me­teor női kosárlabdázóit. A péntektől vasárnapig meg­rendezésre kerülő nemzet­közi tornán egy nyugatné­met, egy olasz és a rende­ző Vojvodinán kívül a szi­getváriak alkotják a me­zőnyt. A tornán minden csapat három-három mér­kőzést játszik. A szigetvári együttes csütörtökön uta­zik Jugoszláviába és hétfőn érkezik vissza. A nemzet­közi torna miatt a vasár­napi Bp. Petőfi elleni mér­kőzést kedden este 18 óra 15 perces kezdettel a fő­városban játsszák le a Vö­rös Meteor lányok. Kézilabda: í Bányá nők vereséget szenvedtek A Dózsa győzött Csömör ellen A Bányász fiúk szombati pécsi bravúros győzelme után vasárnap Budapesten a Bá­nyász lányok is rangadót ját­szottak. Az FTC ellen azon­ban nem sikerült nyerni a pécsieknek, ezzel megszakadt a csapat sikersorozata. — A Pécsi Dózsa jó játékkal nyer­te az NB I. B. rangadóját. A magára talált pécsi csapat ezúttal jól és eredményesen is játszott. Az NB II. mérkő­zésein az otthonukban játszó pécsi csapatoknak nem ter­mett babér. A Vörös Meteor lányok Pápán is nyerni tud­tak, a férfi csapatok közül Hétvégi pillanatok azonban csak a Komlói Bá­nyásznak sikerült a győzel­met kiharcolnia. FTC—Pécsi Bányász 9:3 (4:2). Üllői út. 1500 néző. V.: Bodó, Kocsis. FTC: Elekné — Tőkéné, Csiha, Takácsné, Jányáné, Huszár, Zuborné. — Csere: Nagy T., Somogyi, Zsi- dai, Dán. Edző: Elek Gyula. Pécsi Bányász: Bubregh — Reiter, Schmidtné, Farkas, Czakóné, Szamos, Kóréné. Csere: Kollár, Hetényi. Edző: Zókányi Bálint. G.: Tőkéné (3), Csiha, Takácsné (2—2). Zuborné, Nagy T, ill. Kóréné (2). Kollár. A Bányász kulcs­emberének, Schmidtnének ezúttal sem ment a játék, és rányomta bélyegét az egész csapat teljesítményére. A pé­csiek 2:0-ra vezettek, de ké­sőbb a nagy lelkesedéssel ját­szó FTC ragadta magához a kezdeményezést. Jók: Elek­né, Tőkéné. Csiha, illetve Szamos. Pécsi Dózsa—Csömör 19:14, (10:6). NB I. férfi mérkőzés. PVSK-pálya. Környe—Pécsi Porcelángygár 11:9. NB II. női mérkőzés, Pécs. — Győri Richards—Tanárképző Főis­kola 6:5, NB II. női mérkő­zés. Pécs. Pápa—Pécsi Vörös Meteor 16:6, NB II. női mér­kőzés. Pápa. Győri Magas­építők—Pécsi Ércbányász 21:12. NB II. férfi mérkőzés, Űjmecsekalja. Simontornya— P . Kesztyűgyár 23:9, NB II. férfi mérkőzés Simontor­nya. Komlói Bányász—Szom­bathelyi Spartacus 21:11, NB II. férfi mérkőzés Komló. KÉZILABDA NB I. ÁLLASA Férfi csapatok: 1. Csepel 6 5 — 1 128:100 10 2. Elektromos 6 4 1 1 12: :108 9 3. Bp. Honvéd 6 4 1 1 113:105 9 4. Bp. V. Met. 6 4 — 2 1250.13 8 5. Pécsi Bány. 6 3 1 2. 107:102 7 6. Bp. Spart. 6 2 2 2 108:99 6 7. TFSE 6 3 — 3 109:110 6 8. U. Dózsa 6 3 — 3 93:106 6 9. Tatab. Bány. 6 2 1 3 118:118 5 10. Rába ETO 6 2 1 3 102:108 5 11. Győri T. 6 2 1 3 103:112 5 12. Debr. D. 6 2 — 4 111:112 4 13. Vasas 6 1 — 5 101:121 2 14. Ózdi Koh. 6 1 — 5 106:133 2 Női csapatok: 1. FTC 2. Pécsi Bány. 3. Veszpr. V. 4. Vasas 5. Ózdi Kohász 6. Tatab. B. 7. OGSC 8. Goldberger 9. Győri T. 10. Csepel 11. Postás 12. TFSE 13. B. csaba K. 14. Bp. Spart. 6------- 64:33 12 5 — 1 68:43 10 4 2 — 74:50 10 *osá— Ismét győztek a szigetvári lányok A pécsi kerékpárosok Ausztriában versenyeznek SPORTHÍREK 5045, 5000 méteres síkfutás 4. Miliás (PEAC) 15:52.4. Nők: 800 m. 3. Szolcsányi (Tanárképző Fő­iskola) 2:24.8, 4. Sümeghi (PEAC) 2:26.4, gerely vetés: 4. Takács (Ta­nárképző Főiskola) 42.16. * Budapesten a május 1 serdülő cselgáncsversenyen csak egy pé­csi versenyző jutott helyezéshez. Középsúlyban Kreitzer, a Pécsi Dózsa fiatalja bronzérmet szer­zett. ÖKÖLVÍVÁS: Budapesten pén­tektől—vasárnapig folytak az idei országos ifjúsági egyéni ökölví­vó bajnokságok küzdelmei. A va­sárnap délelőtti döntőbe három pécsi fiatal — két Steinmetz SE és egy PVSK versenyző verekedte be magát. A pécsiek a döntőben is helyt álltak, közülük Csizma­dia (Steinmetz SE) váltósúlyban megvédte bajnokságát. Harmat­súlyban Forrai PVSK, középsúly­ban Orsós, Steinmetz SE ezüst­érmet nyert. TEKE: BTC—BP. MOM 6:2. — NB n. férfi mérkőzés Pécs. — Veszprém—Baranyai Építőit 6:2. NB n. férfi mérkőzés. Veszprém. Soproni MAFC—Pécsi Bányász 7:1, NB. n. férfi mérkőzés, Sopron. tacus gárdája képviseli. Fi­scher Ferenc, a Pécsi Sparta­cus SK. elnöke és Dévai Já­nos edző vezetésével Rajnai, Hirt, és Mészáros összeállítá­sú csapat utazik az igen érde­kesnek ígérkező viadalra. A versenyen ott lesznek az SC Padovani kerékpárosai is, akik a legutóbbi években a Me­csek Kupán is igen eredmé­nyesen szerepeltek. így vált szorosabbá az eredmény. Kitűntek Hirth, Varga, Jusits. NB II. eredmények: női mér­kőzések: PVSK—MAFC 60:47, PVSK csarnok. Pécsi Postás—Ba­ja 62:54. PVSK csarnok. Férfi mérkőzések- BE AC—PEAC 78:74, Gépipari Technikum, Baja—Pécsi Postás 77:59 PVSK csarnok. KOSÁRLABDA NB L ÁLLÁSA * * Nők: 1. VTSK 7 7 — 489:375 14 2. MTK 7 6 1 469:354 1? 3. Videoton 7 5 2 468:383 12 4. Bp. V. Met. 7 5 2 431:389 12 5. BKV Előre 7 5 2 386:366 12 6. TFSE 7 4 3 415:389 11 7. Bp. Petőfi 7 3 4 316:353 10 8. BEAC 7 3 4 415:408 10 9. Kecskemét 6 3 3 318:305 9 10. Szigetvár 7 2 5 360:391 9 11. Bp. Pedag. 7 2 5 356:413 9 12. Eger 6 2 4 294:366 8 13. Sz. Építők 7 1 6 330:419 8 14. Nagykanizsa 7 — 7 353:487 7 A kézilabda NB I, B. rangadóját A Pécsi Dózsa nyerte. Pécsi Dó- —Csömör 19:14. A versenybíróság értékelte a múlt heti fordulóban lejátszott Pécsi Bányász—Bp. Pedagógus OB II. mérkőzésen függőben maradt két játszmát. Mindkét játszmát döntetlenre értékelték, így a mér­kőzés végeredménye 7.5:4.5 a Pé­csi Bányász javára. * A labdarúgó NB I. tartalékbaj­nokság során a Komlói Bányász tartalékgárdája l:0-ás félidő után 2:1 arányban győzött a Salgótar­jáni Bányász ellen. A Pécsi Dó­zsa tartalékcsapata 6:0 (2:0) arány­ban vereséget szenvedett Duna­újvárosban. * A körrepülő modellek megye­bajnokságát Ujmecsekalján tartot­ták. Műrepülőknél 1. Nyárádi. — Túramodellezőknél 1. á Molnár E. Nyárádi kettős, a 2.5 köb­centiméteres sebességű kategóriá­ban 1. Mohai. * A főiskolás atlétikai bajnok­ságokon Budapesten a pécsiek egy bajnokságot és több helye­zést szereztek. Férfiak: 400 m. 1. Szakály, Pécsi Tanárképző Fő­iskola 48.8. Rúdugrás: 2. Kulisch (PEAC) 420. Tíz próba 3. Gőbel PEAC 5538 pont. 5. Pathy (PEAC) Üjabb győzelmet arattak a kosár­labda NB II-ben a PVSK női já­tékosai. PVSK—MAFC 60:47. A Pécsi Spartacus kerék­párosai május 13-án Ausztriá­ba utaznak és ott részt vesz­nek a május 15-i Bécsből in­duló alsó-ausztriai kerékpá­ros körversenyen. A négyna­pos, hat szakaszban 621 kilo­méteres távon megrendezésre kerülő viadalon, a legjobb Í osztrák kerékpárosok mellett 10 külföldi csapat indul. A magyar színeket a Pécsi Spar­Eredményesen szerepeltek a röplabda NB II. hétvégi kettős fordu­lójában a PEAC férfi játékosai. A Tatabányai Bányász után a Győri Dózsát is legyőzték. Képünk: a PEAC—Győri Dózsa találko­zóról készült. A férfi NB I. kivételével to­vább folytak a kosárlabda baj­nokságok mérkőzései. A Sziget­vári Vörös Meteor otthonában fogadta a Nagykanizsai VTE együttesét, és jó játékkal meg­szerezte második győzelmét. Az NB H-ben a PVSK nők újabb győzelemmel szaporították pont­jaik számát, a többi pécsi csa­pat váltakozó sikerrel szerepelt. Szigetvári Vörös Meteor—Nagy- kanizsai VTE 73:65 (40:26), NB L női mérkőzés, Szigetvár, szabad­téri pálya. Szigetvári Vörös Me­teor: Pákozdi (7), Jusits (12), Var­ga (15), Hirth (16), Freivogelné (4). Csere: Jerszi (8), Hegedűs (8), Bá- csai (3). Edző: Egyed Mihály. Az első félidőben nagy iramot és gyors játékot diktált a hazai együttes. Pontos indításaik és tá­voli dobásaik egyaránt jól sike­rültek. Szünet után a magaáltal diktált erős iramtól kissé visz- szaesett a szigetvári csapat, egy­két védekezési hibát is ejtettek, A megyei középiskolás ötpróba- bajnov-ág g'-őztese a Nagy Lajos Gimnázium tanulója, Neducsin Mira. Színház Nemzeti Színház: Meghívás a kastélyba (este 7 órakor), uray- bérlet. Mozi Park: Bajtársak voltunk (f5, f7, f9). Petőfi: Belfagor a pokolból (f5, hn7, 9). 16 éven felül! Kossuth: Bajtársak voltunk (10, 12). Az örökös (f3, f5). Belfagor a pokolból (f7, hn9). 16 éven felül! Gyárváros: Emberrablók (6). — Mecsekalja; Próféta voltál, szi­vem (5, 7). Pécsszabolcs: A ház és gazdája (5, 7). Vasas I.: A hét Cervi fivér (6). Vasas H.: Elfelejtett ősök árnyai (6). — Boly: Brancaleone ármádiája (8). 16 éven felül! Harkány: Hazai pálya (7). Mohács: A hallgatag ember (f6). Filmklub (8). Sellye: A 39-es dandár (7). — Siklós: Búcsúzás (8). Szigetvár: Három óra magánélet (6). 16 éven felül! Tízezer nap (8). Rádió URH-RADIÓ 18.00: Hírek, időjárás. — 18.18: Hanglemezparádé. Könnyűzene. 18.55: Orosz nyelvtanfolyam fel­nőtteknek (ism.). 19.10: Geren­csér Ferenc és Szalay József cimbalmozik. 19.37: Romantikus művészportrék. Schumann. Mol­nár Antal előadása. 20.37: Hírek. 20.40: Mihály András: Fantázia fúvósötösre és vonószenekarra. 21.03: A jazz kedvelőinek. Eydie Gorme énekel és együttese ját­szik. 21.27: Hangfelvételek felső­fokon. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Zenélő levelezőlap 17.55: Az átalakuló család. — Dr. Csiky Ottó előadása, H. rész. — Megváltozott szerepek 18.05: Ajándékműsor az ÉM Ba­ranya megyei Építőipari Vállalat dolgozóinak 18.45: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Az ifjúság hullámhosszán. Iro­dalmi műsor. Közreműködik a Budapesti Szerb-horvát Gimná­zium irodalmi színpada (ism.) 19.30: Német nyelvű műsor. — Mikrofonnal útközben. Kíván­sághangverseny 20.00: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek, időjárás. 4.33: Haj- naltól reggelig. Közben kb. 6.15, 6.40 és 7.40: Rádióreklám. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsoris­mertetés. 8.15: Harsan a kürt­szó! A Gyermekrádió műsora (ism.). 8.50: Zenekari muzsika. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Hó­dosmart. Vaszilij Belov elbeszé­lése. 10.35: Meyerbeer operáiból. 11.00: Iskolarádió. 11.35: Citera-, hárfa-, furulya- és tamburamu- zsika. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Melódiakoktél. 13.45: Bilincsek. Részletek Nemes László új regényéből. 14.00: így írunk mi. Az Ifjúsági Rádió iro­dalmi pályázatának díjkiosztó ünnepsége. 15.00: Hírek, időjá­rás. 15.10; Verdi: Otelló. 15.28: Rádióiskola. 16.00: A világgazda­ság hírei. 16.05: Üj lemezeinkből. 16.16: Walter Gieseking zongorá­zik 16.48: A negyedszázad távo­lából. A Magyar Front. Pintér István írása. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek, időjá­rás. 17.05: A vietnami tárgyalá­sok egy éve. 17.20: Török Erzsé­bet és az MRT énekkara énekel. — 17.40: Milyen a jó közönség? Kovács Júlia műsora. — 18.00: Könnyűzenei híradó. 18.30: Éle­tem, találkozásaim. A mikrofon előtt: Szigeti József — XI. rész. 19.00: Esti krónika. 19.25: A Sza­bó család. 19.55: Esti pihenő mu­zsikával. 20.30: Közvetítés a Sze­gedi Játékszín előadásáról. Ját­szik a család. Közben 22.00: Hí­rek, időjárás. — Kb. 22.15—22.20: Sporthírek. — 23.00: Monteverdi operáiból. 23.27: Népdalok, nép­táncok. 24.00: Hírek, időjárás. — 0.10—0.25: Orosz kórusmuzsika. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Mozart: B-dur szerenád, 13 fú­vóshangszerre. 8.45: Külpolitikai figyelő (ism.). 9.00: Klasszikus operettrészletek. 10.00: A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. Közben 11.00— 11.03: Hírek. 11.45: Éhező India. 12.00: Zenekari muzsika. — 13.00: Hírek, időjárás. 13.05: Olasz ope­rákból. 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00—18.00: Rande­vú — kettőtől hatig. A Petőfi rádió zenés délutánja. — 14.00: Tánczenei koktél. 14.45: Hírek, időjárás. — 14.50: Találkozás a stúdióban. — Közben 15.30—15.33: Hírek. 16.30: Hírek. 16.33: Csúcs- forgalom. — Közben 17.30—17.33: Hírek. 18.00: Hírek, időjárás. — 18.10—18.55: Fiatalok hullámhosz- szán. 18.10: Pályaválasztás. 18.25: Hangoló Ifjú zenebarátok talál­kozója. 18.55; Jó estét, gyerekek! — 19.00: Kapcsoljuk a Szegedi Nemzeti Színházat. Wemer Egk: Peer Gynt. — Háromfelvonásos opera. Közben kb. 20.05—20.25: Esti krónika, II. Kb. 21.10—21.30: Életszínvonal a városban és a falun. Kb. 22.15: Üj könyvek. Kb. 22.18: Nóták. 23.00: Hírek, időjárás. 23.10: Szimfonikus ze­ne. 24.00: Hírek, időjárás. Magyar Tv. 8.05: Orosz nyelv (ált. isk. 6. o.) 9.00: Olvasás (ált. isk. 1. oszt.) 13.10: Orosz nyelv (ism.) 14.00: Olvasás (ism.) 17.58: Műsorismertetés 18.00: Hírek A Bolgár Televízió estje 18.05: Bevezető 18.10: Trák szvit 18.20: Asszenovgrád, a Rodope kapuja. Kisfilm 18.40: Bulgáriai képeslap. Köny- nyűzenei filmösszeállítás 19.00: Esti mese 19.10: Élsz még. Rómeó? ... — Magyarul beszélő bolgár tv-film 19.52: Szünet 20.00: Tv-híradó 20.20: A leghosszabb éjszaka. — Magyarul beszélő bolgár film 21.55: Dimiter Petkov énekel 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. Jugoszláv Tv. 17.45: Rajzfilmek. 18.00; Pinokkio. 18.20: önöknek az úton. 19.00: Folklórpercek. 19.15: Riport. — 20.35: Dokumentumfilm. — 20.50: Kabát — olasz film. 22.20: Ko­moly zene. Múv házak, klubok TIT Bartók Klub — Munkácsy Mihály Szabadegyetem; Gazda­sági továbbképző, B-sorozat (17 órakor). József Attila Művelődési Ház — Így élünk száz év múlva cím­mel tart ismeretterjesztő elő­adást Kucka Péter író-műfordító (19 órakor). Műszaki hónap SIKLÓS — Május IS, kedd, 10 óra. Ifjúsági Ház: A ktsz-ekben dolgozó munkásfiatalok helyze­te. Előadó: Gyimesi Gáspár, a KISZ megyei VB munkatársa. Bemutatják a baranyai kisipari szövetkezetekben dolgozó fiata­lokról szóló filmet. Szeretettel várjuk a siklósi várba az új „Vár-pince44 Étterembe. Tájjellegű ételek, kitűnő borok, figyelmes kiszolgálás. Zene: Mester József és szólistái. •m Üzemek! Gazdaságok! Felfrissített haszonvas KÉSZLETTEL ÁLLUNK ISMÉT RENDELKEZÉSÜKRE! FINOM ÉS DURVA LEMEZEK, CSÖVEK, IDOMACÉL ÉS SZÖGACÉL, KÜLÖNBÖZŐ MÉRETEKBEN KAPHATÓ \ PÉCSI ÉS VIDÉKI TELEPEIN! 1 I I I I

Next

/
Thumbnails
Contents