Dunántúli Napló, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-04 / 100. szám

3 Dunontati napio 1969. május C I fi. nevű kedves olvasóinkat í I é/af//////f//wn/nw//fifímn//n/m/i 1969. MÁJUS VASÁRNAP Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából Flórián A. Nap kél 4.J3, nyugszik 18.59 órakor. A Hold kél 22.40, nyugszik 5.14 órakor. Cserebogárirtás A megyében az elmúlt héten erős májusi cserebogár rajzás kezdődött. A cserebogarak első­sorban a tölgy, a dió-, a szilva-, és a cseresznyefákat támadták meg de más gyümölcs- és ha­szonfán is megtalálhatók. A nagytömegű kártevők előrelátha­tóan tarrágást okoznak, aminek természetes következménye a gyümölcshullás, illetve a virá­gok terméskötésének elmara­dása. A kártevők elen a virágzó gyümölcsfákon vegyszerrel vé­dekezni tilos, mert a csereboga­rakat irtó vegyszerek a méhek- re is veszélyesek. A virágzó fákról a májusi cserebogarakat a régi hagyományos módszer­rel. lerázással kell összegyűjteni. A cserebogár rázást reggel 7—9 ura közt a legcélszerűbb elvé­gezni, mert ilyenkor a bogarak pihennek már és a fa hirtelen megrázásával leesnek. Ezután csak össze kell szedni őket, le­forrázni és akár nyersen, akár szárítva baromfiakkal feletethe­tő. Kiváló fehérj edus takarmány nyerhető belőle. A rajzást és szedést a fertő­zött területeken a községi ta­nács javaslatára az illetékes ok­tatásügyi intézmények vezetői­nek jóváhagyásával az általá­nos iskolás gyerekekkel végez­tethetjük el, mert más ennél jobb, alkalmasabb munkaerőt e célra nem találhatunk. A csere­bogár szedetését legkésőbb máj. : o-ig be kell fejezni, mert ez­után a májusi cserebogarak kártételüket elvégezve. tojást raknak és elpusztulnak. A tojá­sokból kikelő pajorok pedig a földben a növények gyökereit rágják el. A haszonfákon és a diófákon az irtást vegyszerekkel is végez­hetjük. A védekezésre 1 száza­lékos Hungária DL—40 permetle- vet, vagy Hungária L—7 porozó­szert használhatunk, esetleg 0.4 százalékos Wofatox illetve egyéb parathión tartalmú szert. Az el- virágzott cseresznyefákat csak Wofatoxszal, Lebayciddel, vagy más Parathionokkal kezelhetjük. E fákra Hungária DL—40 és Hungária L—7 nem használható I A felsorolt szerek méhekre ve­szélyesek és ezért a fák alatt sem lehet virágzó gyom! A méhészek értesítése kötelező. A parathionokkal kezelt fákra a gyerekek ne mászkáljanak és a vegyszerekkel elpusztított cse­rebogarak takarmányozásra nem használhatók fel. A szamóca termesztő körze­tekben a cserebogár irtás na­gyon lényeges feladat, mert a pajorok 1—3 év múlva nagyon komoly károkat okozhatnak e nagyhozamú kultúrákban. A pa­jorok irtása drága és nehézkes, míg a bogarakat könnyűszerrel összeszedhetjük illetve vegysze­rekkel elpusztíthatjuk. A véde­kezés csak akkor vezet ered­ni é^^re. ha azt idejében és nem elkésve végezzük! Ezúton hívjuk fel a termelők figyelmét az 1/1968 MÉM EÜM. rendeletre, melynek értelmében munden árutermelő üzemnek és magánszemélynek permetezési naplót kell vezetni és ezt ille­tékes szerveknek felhívásra meg kell mutatni ♦ — Áramszünet lesz 5-én fél 3— 17 óráig a Jakabhegyi út, Makár- tető, Pacsirta u., Ifjúság u. által határolt területen, valamint a Bessenyei u. és környékén. 5-9- ig 7—17 óráig a Pellérdi út, Cser- alja-dülő, valamint Patacs déli ré­szén. (x) ] Főiskolai napok 1969. május 9—11. ] A Tanárképző Főiskolán idén is megrendezik a fő­iskolai napokat, amelyen 6 felsőoktatási intézmény meg­hívott vendégei vesznek részt, köztük a Budapesti Gyógy­pedagógiai Főiskola és a Kos suth Lajos Katonai Akadé- j mia küldöttsége. Rajtuk kívül még 16 pedagógusképző in- | tézmény képviselőit várják a rendezvényekre. Központi rendezvény lesz az a tudományos ülés, amely az olvasásra nevelés problémáit kívánja megvitatni. Az egyes tanszékek tanszéki „nyílt napokat” tartanak, ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek az ott folyó munka műhelygondjaiba. Kulturális műsor és sportversenyek egészítik ki a főiskolai napok programját. j — Az idén is lebonyolítja — az 1956 óta rendszeres — szilikózis szűrővizsgálatot az Országos Munkaegészségügyi Intézet. A mozgó laborató­rium, röntgen-autóbusz május 5-től öt-hat héten keresztül járja a Mecseki Szénbányái? j üzemeit. ♦ Újabb oítalálatoH a lottón A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 18. já- . tékhéten öt találata egy foga­dónak volt. Nyereménye 1 772 670 forint. Négy találatot 51 fogadó ; ért el, nyereményük egyenként j 34 758 forint. Három találata 4461 1 fogdaónak volt, nyereményük J egyenként 397 forint. A lcéttalá- latosok szelvények száma 123 538 ezekre egyenként 18 forintot fi- ! cetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után i értendők. A közölt adatok tájé­koztató jelegű ek. * Szombaton a Sportfogadási és Lottó Igazgatóságon jelentkezett a I lottó 18. játékheti telitalálatos I j szelvényének tulajdonosa. A sze- I 1 rencsés nyertes Kovács István, (27 éves budapesti lakos, a MÁV j j dolgozója. ! Elmondotta, hogy a lottó meg- l I indulása óta játszik rendszeresen, j j Ezúttal 10 szelvényt vett a Szent J István körúti totó-lottó kirendelt- | I ségen. s addigi állandó számain változtatott. A több mint 1,7 millió forintos főnyereményt május 14-én veszi át a nyertes, aki a pénből lakást | és személygépkocsit vásárol és segíti nagylétszámú családját. ♦ — Lengyel idegenforgalmi kiállítás. A Budapesti Len- j gyei Idegenforgalmi Tájékoz- j tató Iroda lengyel idegenfor- ! galmi kiállítást rendez Pécsett május 22-től június 3-ig a Doktor Sándor Művelődési Házban, amellyel egyidejűleg ! színes lengyel idegenforgalmi j filmeket vetítenek, majd Ki , tud többet Lengyelországról? j címmel vetélkedőre kerül sor, * több értékes díjjal. — Autósok figyelem! A Magyar j Autóklub segélyszolgálati állomé- ; sa minden szombaton du. *és va- sámap délelőtt díjtalan fényszóró- beállítást végez. A szolgáltatást nem klubtagok is igénybevehetik ■ a Citrom utcai garázsban. Min- 1 den autóst szeretettel vár a se- | géiyszolgálati állomás. (x) j — Százezer rózsatő. Száz- 1 ezer rózsatövet telepítettek a | pogányi Űj Tavasz Tsz-ben,; amelyek csaknem száz száza- j lékosan megeredtek. A rózsák ; júniusban és júliusban virá- j goznak, s ezernyi színt vará- j zsolnák a környékre. A virá- I gokat a Dél-Dunántúlon akar­ják értékesíteni. — Júniusban mérlegképes ipari SZÁMVITELI VIZSGA lesz, a vizsgajoggal rendelkezők jelentke­zési lapjukat sürgősen adják le. A Pécsi Orvostudományi Egye- í tem május 5-én délután 5 óra- | kor a Gyermekklinika tantermé- | ben tudományos ülést tart. Tárgy: , j Németh-Csóka Mihály (Megyei Kórház Laboratórium): A kötő­szöveti savanyú mucopolysaccha- ridok sulphatanyagcseréje (20 perc). Kuhn Endre és Gyűdi Sán­dor (Röntgenklinika): Uj módszer a méhnyakrákok regionális nyi­rokterületének telekobalt besu­gárzásában (30 perc). Kollár De­zső és Vargha Eleonóra (Gyer­mekklinika) : Gennyes arcüreg­gyulladás tünetei csecsemő- és gyermekkorban (20 perc). Finis az iskolákban A középiskolák nap­pali tagozatán az idén érettségiző, illetve képe­sítőző több mint 50 ezer fiatalnak már csak né­hány nap van hátra a tanévből. Részükre má­jus 8-a az utolsó tanítá­si nap, 12-én pedig kez­dődik az írásbeli. A kö­zépiskolák esti, illetve le­velező tagozatain több mint 24 ezer „felnőtt diák” fejezi be az idén tanulmányait. Nappali ta­gozaton a 4. évfolyamok száma összesen 1693, amiből 989 gimnáziumi, 437 szakközépiskolai, 267 technikumi osztály. A gimnáziumokban több mint 29 ezer, a szakkö­zépiskolákban csaknem 13 ezer, a technikumok­ban mintegy 9 ezer fia­tal készül az érettségi, illetőleg képesítő vizsgá­ra. Az írásbeli érettségi, illetőleg képesítő vizs­gák „menetrendje” a következő: a gimnáziu­mokban az első dolgoza­tot ezúttal is magyar nyelv- és irodalomból készítik el a jelöltek, május 12-én. A követke­ző napon kerül sor a matematikára, 14-én pe­dig a nyelvi szakosított osztályokban a szakosí­tás jellegét adó idegen­nyelvből írják meg dol­gozatukat a diákok. A Művelődésügyi Mi­nisztérium irányításával működő közgazdasági szakközépiskolákban és közgazdasági techniku­mokban az írásbeli ugyancsak május 12-én kezdődik, a magyar nyelv- és irodalommal. A mezőgazdasági szakközép- iskolákban az írásbeli érettségi vizsgák május 26 és 31-e között, a ke­reskedelmi szakközépis­kolákban május 28 és 31-e között lesznek. Az ipari szakközépiskolák­ban pedig — ahol tan­évvégi szakgyakorlat van — a gyakorlat be­fejezése után kezdődnek. — Motorbaleset. Bánhegye- ! si József 19 éves beremendi ; lakos pénteken délután 4 óra- ' kor motorkerékpárral, melyen ' pótutasként édesanyja. Bán- j hegyesi Imréné tartózkodott, ! Turany irányából Szalánta fe- ' lé közlekedett. Amikor a ga- réi elágazáshoz ért, balról j előzte a vele azonos irányban ! közlekedő, majd irányjelzés ; után az út közepéről balra I kanyarodó Kuhajda András | szavai lakos által vezetett sze- | mélygépkocsit és összeütköz- j tek. A motorkerékpár vezetője és pótutasa súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szen­vedett Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fiam, férjem, apánk, testvérünk, ARADI GYŐZŐ 54 éves korában tra­gikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése május 5-én fél 5 órakor lesz a komlói temető­ben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó feleség, édesanya, anyós, nagymama, dédmama, testvér és rokon, SZABÓ IST- VANNÍ Schnelker Erzsébet 76 éves korában elhunyt. Temeté­se május 6-án, kedden fél 4 órakor lesz a pécsszabolcsi temetőben. A gyászoló család, Drága férjem, édesapánk, testvérünk, sógorunk, KOVAL- CSIK SÁNDOR csendesen el­hunyt. Tfmetése május 5-én 14 órakor lesz a központi te- ’ \ metőben. Mélységes fajdalommal tu­datjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy fe­lejthetetlen drága jó férjem, édesapám, nagypapánk, apó­som, a legjobb testvér, sógo­runk és kedves rokonunk, SIMCSIK KÁROLY nyugdíjas gépész rövid szenvedés után váratlanul elhunyt. Temetése 5-én, hétfőn du. 4 órakor lesz a pécsbányatelepi temetőben. A gyászoló család. — Terliszter mintabolt — Jókai | tér 2. A Centrum Aruház kezeié- 1 sében. (x) ; — Kiugrott a vonatból. Pénteken 16 óra 40 perckor a 66*16-06 számú személyvonat­ról, amely Barcsról Siklósra haladt, Csány osztó—Nagy- csány megállók között kiug­rott Kolompár Eszter 12 éves nagycsányi lakos. A vonat megállt, a sérültet felszedték és Harkány fürdő állomásról a mentők a siklósi kórházba l szállítottak. A Szakszervezetek Baranya gyei Tanácsa értesíti a szülőket, hogy a Kőszegen üdülő gyerme­kek május 6-án délelőtt 9.39 óra­kor, a Mikosdon üdülő gyerme­kek május 6-án délután 19.30 óra­kor érkeznek haza. Kérik, hogy a gyermekeket a főpályaudvaron vegyék át. Május 8-án Kőszegre 4.28 óra­kor, Mikosdra 6.44 órakor indul­nak a gyerekek. Gyülekezés in­dulás előtt egy órával az állo­más nagycsarnokában. A gyer­mekek második orvosi vizsgálata május 6-án lesz az SZMT szék­házban (Pécs, Színház tér 1., I. em. 25. sz. szoba). ♦ — összesen 236 hold sza­mócát, málnát és fekete ri- bizkét telepítenek 1969 tava­szán a baranyai tsz-ek. A leg­nagyobb ültetvényt — 50 hol­dat — Nagykozár telepíti, szörpüzemének ellátására. A legnagyobb szamócást — 42 holdat — a baksai tsz-ben alakítják ki. ♦ Éneklő ifjúság na ff a Tegnap kezdődött Pécsett az éneklő ifjúság napja, a Városi Tanács művelődésügyi osztálya és a közreműködő énekkarok rendezésében a Liszt Ferenc hangversenyte­remben. A résztvevő kórusok: a Bánki Donát utcai, Tiborc utcai, Székely Bertalan úti, Petőfi utcai, 39-es dandár úti általános iskola énekkara, to­vábbá a Zrínyi Miklós Szak­munkásképző Intézet vegyes­kara, a Radnóti Miklós Köz- gazdasági Szakközépiskola leánykara, a Janus Pannonius Gimnázium és a Művészeti Szakközépiskola leánykara, valamint külön a Művészeti Szakközépiskola KISZ vegyes­kara. Az éneklő ifjúság napjának programja ma, május 4-én folytatódik, mégpedig az Al­kotmány utcai, Acsádi utcai, Belvárosi és a Jókai utcai, valamint a Mátyás király ut­cai jíltalános iskola énekkara, azonkívül a Nagy Lajos Gim­názium vokálegyüttese, s a Zrínyi Közgazdasági Szakkö­zépiskola, a Leöwey és a Nagy Lajos Gimnázium énekkara részvételével. ♦ — Az új barcsi híd meg­nyitása óta ugrásszerűen meg­nőtt Harkány jugoszláv ide­genforgalma. mivel most már könnyen, kerülő nélkül érhe­tik el a népszerű gyógyhelyet Az utóbbi egy-két napban a fürdőzők harminc-negyven százaléka a szomszéd ország­ból érkezett Pénteken két­ezer jugoszláv vendég fürdött Harkányban. I — A Megyei Tanács keres­kedelmi osztálya módosította a vásárnaptárt. Májusban a ! kirakodó vásár helyett orszá- ‘ gos állat- és kirakodó vásár | lesz: 5-én Dunaszekcsőn. 6-án Sellyén. 7-én Villányban. 8-án Sádson, 12-én Siklóson. 14-én Szentlőrincen, 19-én Mohá­cson, 23-án Véménden. — Felsőoktatási Szemle. | A Felsőoktatási Szemie leg- : utóbbi számában két pécsi ! szerző műve olvasható. Dr. ; Tigyi András A programozott oktatás az orvosképzésben, dr. | Péczely László pedig A ta­nárképző főiskolai műelem­zés problémái címmel írt cik­ket. — Pécsi diákok a Német Dcmokratkius Köztársaság vegyi üzemeiben. Május 5-én í nyolcnapos tanulmányútra in- l dúl az NDK-ba a Pécsi Fel- I sőfokú Vegyipari Gépészeti I Technikum 53 másodéves hall- i gatója. A műszaki tapasztalat- I csere alkalmából több vegyi- i üzemet meglátogatnak, eljut­nak az Európa-hírű Leuna Művekbe is. — A KPM szakemberei megkezdték a Köblény—Sza- latnak közötti bekötőút méré­! si munkálatait. A tervek sze- | rint a bekötőút 19T0-ben el- | készül. Ugyancsak a napok- | ban kezdik meg Ág község bekötöútjának tervkészítését j megelőző bejárást. Az út ez j év júliusában már el is ké- \ szül. Tavaszi békemozgalom Ülést tartott pénteken a Haza- j fias Népfront városi bizottsága. I Elkészítették a május 8 és jú­nius 17 között megrendezésre ke­rülő békemozgalmi akció munka­tervét. i Ezen idő alatt békegyűlések, filmvetítések, kiállítások, baráti j találkozók egész sorát rendezik a 1 városban. Irodalmi estre is sor kerül a Fiatal írók csoportjának j közreműködésével. A rendezvények lebonyolításá- ! ban a Városi Tanács művelődési osztálya, KISZ. MTESZ, MSZBT, 1 KIOSZ és az Ügyvédi Kamara , közösen vesz részt. ♦ — Dr. Tompa József, az ismert nyelvész, az MTA Nyelvtudományi Intézetének főmunkatársa hétfőn, du. 6 órakor a Bartók Klubban elő­adást tart „Művészi archaizá- lás a felszabadulás utáni ma­gyar irodalomban” címmel. — A kaposszekesői Kossuth Tsz vágó- és húsfeldolgozó üzem létesítését tervezi. Termékeiket a tsz tagjainak és alkalmazottainak ellátásán felül értékesíteni kívánják. A vágóhíd és a húsfeldolgozó üzem működését a Járási Ta­nács vb engedélyezte. A PÉCSI r Mecsek Áruház illatszer osztályának ajánl ata: A tavaszi napfény kárt Is okozhat arcbőrén, ha nem kezeli azt megfelelően A nap károsító hatása ellen védelmet nyújtanak az EXOTIC krémek A kamillavirág hatóanyagát is tartalmazza, ez által megelőzi az arcbőr gyulladásos megbe­tegedését. bőrnyugtató krém: Használatát koratavasszal kell elkezdeni, amikor a szeplők és májfoltok még nem fejlőd­tek ki. szeplő elleni krém: Oj típusú bőrtápláló krém, mely a ráncosodásra hajlamos arcbőr nedvességtartalmát ál­landó szinten tartja. hidratáló krém: A MECSEK ÁRUHÁZ ILLATSZER OSZTALTA figyelmes kiszolgálással várja Ont ♦ A MECSEK ÁRUHÁZ az ország legnagyobb és legkorszerűbb vidéki áruházai á agyi lás Amikor Antonioni filmje megkapta a nagydíjat Can- nesban — ez két éve tör­tént — egyszersmind meg­kapta mindazokat a kritiká­kat és tiszteletteljes méltatá­sokat. amelyek megillették. Magyarországon jóval előbb, minthogy a film a mozikban vetítésre került, már tudták róla, hogy egyike a mai nyugati filmgyártás legna­gyobb formátumú alkotásai­nak, s hogy nagyjából az elidegenedés hideg, félelme­tes képét nyújtja. Ennélfog­va a Nagyításról beszélni ma már alig lehet közhe­lyeknek számító megállapí­tások nélkül. Nem vtiás, hogy hihetetle­nül magasszintű és nagyon hatásos mű. Antonioni szu­verén színvilága úgy hat a nézőre, mintha valami ijesz­tő és életen túli panoptikumba tévedt volna. A meleg szí­nek is mintha természetelle­nesek lennének, a vörösek és sárgák is a tengerek mélyé­nek hideg homályát idézik. A tájak, vidékek, házak sem a természetes miliő hangu­latát ébresztik, inkább va­lami fájdalmas idegenséget, pusztán beállításaik különös szöge miatt, olykor meg a filmbeli emberek mozgásá­ból áradó kihűlt merevség miatt. A történet azonban valódi, már az, amit belőle egyszerű szavakkal el lehet mondani. S nem is valami bő, gazdag történet. Egy divatos, „nagy­menő” fényképész életébe lép be egy furcsa kis eset: gyilkosságot fedez fel félel­metes arányú nagyított fel­vételei segítségével. A felfe­dezés igazán érdekes, fel­villanyozza a fiatal fotóst, másfelől azonban mit te­hetne? Elindul tanácsot kér­ni, töpreng és bizonytalan­kodik. Végül nem történik semmi, a főhős bekapcsoló­dik a szimbolikus tenisz­játszmába, amelyet ismeret­len emberek nemlétező lab­dákkal játszanak. A híres jelenetről sokáig lehetne morfondírozni. Az emberek egymás iránti közömbössé­géről, a felelősségtudat pis­logó lángjának kialvásáról, a kapcsolatok felszínességéről, az élet valódi tartalmainak megkopásáról, az elgépiese- dett világ ürességéről vall a film, A teniszjelenet csak aláhúzza ezt: a játék, amit életnek nevezünk, labda nél­kül folyik. Értelmetlenül. — Merő megszokásból vagy mechanikus játékszenvedély­ből. Ügy szoktuk ezt mondani, hogy az alkotó hű kórképet fest, de nem mutatja meg a kivezető utat. Ez tény. A kórkép azonban annyira jó, hogy abból kisebb kivezető utak nem lehetségesek. Min­den valamirevaló moziláto­gató megérzi ebből a film­ből az elidegenült világ tö­kéletes csődjét. Hogy a fény, a sima felületek, elegáns for­mák között már egyáltalán nem létezik érzelem. Az em­beri viszonyok, akár embe­rek, akár tárgyak vonatkozá­sában, teljesen gépiesek. — Esetlegességükkel együtt is azok. És voltaképp a szem­lélőben sem kelnek érzelmek, még szánalom sem, csupán ellenérzés, amely gondolko­dásra késztet. ^ Meg kell nézni a Nagyí­tást, nem azért, mert aij- nyertes film, nem azért, mert nagy port kavart, s nem azért. mert szenzáció volt két esztendeje a filmvilág­ban. Hanem mert egy mes­tersége teljes eszköztárát is­merő, tévedhetetlen szemű alkotó műve, olyan, mintegy abszolút precíz diagnózis. —- Egy, még létező világ, ható életfoima kiábrándító diag­nózisa. (H. e.) — Április SfV-án délután 3 óra körül a József A. u. és Vitéz u. sarkán levendulakék színű, mel- lénygombolású kardigánomat el­vesztettem. A becsületes megtalá­lót jutalomban részesítem. Hógyes E. a. SÍ. 18 óra után.

Next

/
Thumbnails
Contents