Dunántúli Napló, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-25 / 118. szám
6 Duna mau napio 1969. május 23> VARGA IMRE: TATUS mennyországa Senki sem irigyli a Puskaporos utcában Gyaraki Gyulát. Pedig igen jól megy az Egyetértés cipész kátéesz, s ő ott az elnök. Nyílt levelezőlapot kapott az apjától, Gyaraki Páltól, egy messzi nagyvárosból, s az egész utca tudta már, mit kapart az öreg ceruzával a lapra. „Már megengedj, fiam, de hazamennék hozzátok. Kérlek atyai szeretettel, fogadj vissza engemet...” Szájról szájra jártak e sorok. De az is köztudott a Puskaporos utcában, hogy az a kis- szoba már nem üres, amire a tatus vágyakozik, ifjabb Gyaraki Gyula, aki szeptemberben lett első gimnazista, abban lakik. Márpedig egy diáknak az ilyesféle szoba, még ha alig nagyobb négy négyzetméternél, valóságos fellegvár. A levelezőlapot sokan látták. A befejező mondatot is. „Mér pediglen, kedves fiam, ha nem kapok választ ezen levelemre, akkor én levetem magam a hetedik emeletről. Gyaraki Pál.” vén Gyaraki. akit tatusnak hív az egész család, nyugdíjas téesz-tag. ötszázhúsz forint — pénz. még ha városi embernek nem is tűnik soknak. Tatusnak ehhez van kamata is, hiszen három élő gyereke úgy mondják az utcában: jólkereső ember. Mindig adtak fedelet a feje fölé. Aztán a háztáji, az a kishold föld. Vásott lábbelik is akadnak, hulladék jön a műhelyből, szóval lehet valamit mellérakni. Élhet az ilyen, még ha biceg az egyik lábára, mint Gyaraki Pál teszi. Azt hinné az ember, hogy egy ilyen forgalomból kimerő férfifélének már egyszerű a képlete. És Gyaraki Pál a maga egyszerű életével, körülményeivel is kész regény. Vegyük kurtán sorra, kiderül nyomban: mily kiismerhetetlen a lélek és jellem ... Etus nevű leányánál öt esztendeig lakott Gyaraki Pál. Etus javakorban levő hajadon, és úgy emlegetik odahaza, mint akinek messzi földön feddhetetlen az erkölcse. Tatus öt évig nem jött rá,_ hogy a Nemzeti Szesztröszt vezérigazgatójának első titkárnője ez idő alatt is minden héten egyszer találkozott egy nagynevű emberrel, mindig ugyanazzal, s hogy ezek a találkozások titkos körülmények között zajlanak le. Mire Gyaraki Pál kinyomozta, hogy az illető országosan nagy ember, mégiscsak szeretheti az ő leányát (elvégre mi a fenéért tartana ki mellette öt hosszú évig?!), ugyanakkor mozgásképtelen feleségétől se képes elválni, és ezek után leánya elé állt, akkor Etus nagy hirtelen bepakolta egy személykocsiba, s hazavitte Bodzásra, a szülővárosába, Gyula öccséhez, mondván: házispionra nincs szüksége. És még hozzátette: eleget tett gyermeki kötelességének, tíz év múltán hajlandó lesz újból fedele alá engedni a tatust. Gyula fia sem a régi szülői házbar. fogadta apját. Már régen a Puskaporos utcában laknak, apósának, K. Kiss Károdnak a házában. Még pontosabban, az anyósáéban, a Bodzáson őslakos Kereki családéban. Volt szamára hely a százévesnél régebbi paraszt-barokk épületben. Az alsó végen volt a folyosó végén egy különbejáratú szoba: belefért egy asztal, szék, ágy és láda. Ide hurcolkodott be Gyaraki Pál, s valóban igaza lett fia mondásának: mennyországba került... Dolgoznia nem kellett, napi háromszori ennivaló járt neki bőven, jóizzel. A nyugdíja zsebben maradt utolsó krajcárig. És még a háztáji föld. Csakhát minden múlandó. A paradicsom is kezdődik és véget ér. A tatusé is bomladozni kezdett. Egyszerre kétféléiről K. Kiss Károly felesége, az örökké mozgó, nyüzsgő Kerezsi Agnes nér.i egyszerre döbbenve megállt. Homlokához kapott. Körötte mindenki hat kézzel dolgozik a családban. És lám, van egy ember, aki délelőtt tizenegykor cigarettázva ül a kisszéken. Fújja a füstöt bele a világba. Na megállj, te vén nyugdíjas! Elébb kicsinyke szívességkérés következett: ezt tegye meg nászuram ... segítsen már abban a dologban... A végén? Már ha nem csinált meg valamit magától, nyomban kezdődött a célozgatás az ingyen kenyérevőre. A másik oldalon pedig: az a zsebben kuncorgó pár forintocska könnyen- elcsábítja az emberfiát a talponácsorgóba. Ott meg akad cimbora könnyen. Aztán a bőrrel foglalkozók torka valami okból hamar kicsere- pesedik. hát öntözni kellett. Később odahaza is meglelte a pálinkát. Kerültek a szomszédban is jólelkek, ezek is megvettek a tatustól ezt-azf. Már amit eladásra felkínált. Szóval feltűnt a K. Kiss családnak, hogy háziszarkájnk van. És ennek eredménye a földszöv évi tervét gyarapítja. A módszer közismert ilyen esetben ... A kátéesz elnöknek, Gyaraki Gyulának kitartóan kezdte duruzsolni a fülébe, este a hitvesi nyoszolyában élete párja, K. Kiss Rebeka, hogy így az apád. úgy az apád. És hogy jobb lenne, ha odaadná a családi kasszába a nyugdíját, a hold föld termését, és a család adna neki mindent. Tudod, Gyuszikám, italt is, dohányra is odaadhatnál r.eki kéthetenként egy százast. És hidd el, apuka, rendesebben élhetne, mint így... Az elnök viszont úgy volt vele: nem elég odabent a munkahelyen a tízezernyi zűr, még idehaza is, éjfélkor is tömjék a fejét?! Na nem! Reggel elmer.ef előtt megállt apja ágya végénél. ... — Családtag lesz eztán, tatus. Új mechanizmusban élünk, tudja azt maga. Dolgozni kell, világos. De kap rendesen zsebpént, mint mindenki. Az öreg nem szólt semmit, csak tapogatta a háziszőttes pokrócot maga felett. Csak két hét múlva, a községi tar.ács ülésén, a szünetben hallja ám Gyaraki: — Te is megéred a pénzed Gyaraki elvtárs! Bennkosztos cselédet csináltál az apádból . . . Hozzá még a saját pénzét is elszeded tőle . . Elébb még szólni sem tudott az indulattól. Aztán legyintett. Bolond lyuk... Hanem egy hétre rá Cserormágyi elvtárs húzta félre, a községi párttitkár. — Mordd csak, Gyaraki elvtárs, hogy is bánsz te az apáddal? Hallottam valamit. Igaz lenne az, hogy nem ta- karíttok rá? Meg hogy enni sem adtok rendesen az öregnek, elszeditek a pénzét, ráadásul egész nap robotolfatjátok kint a kertben, a földön? Magyarázni kezdte Cserormágyirak. hogy mi a helyzet. De hirtelen abbahagyta. Észrevette, mennyire elmélázva hallgatja; gondolatai nyilván fontosabb dolgokon kalandoznak. Hirtelen úgy találta: nagyobb teher a nyakában a tulajdon édesapja, mint az egész kátéesz. De a robbanás csak két bH múlva következett be. amikor a községi gyámügyhöz beidézték. Kitört a botrány. Kezénél fogva oda- cibálta. búzi-álto Béltekit. az előadót a tatus szobájába. Közben mindent kipakolt. Hangosai:, az utcán Mindketten megdöbbentek, amikor meglátták a pokrócos ágyon a vén Gyarakif. Nem úgy feküdt ott, mint Nóé. mikor kisebbik fia megpillantotta. Nem., csupán csak merevrészegen, dél- «M5U tizenegykor. — Láthatod, saját szemeddel, Bélteki elvtárs, ez a helyzet. De ennek vége — közölte a családfői határozatát Gyaraki, s húzott tenyerével egy vízszintest a levegőben. — Mint hivatalos személy előtt kijelentem: a tatus itt lakhat. Adok neki szobát, villanyt, tüzelőt, a norma szerint. Nem kell a nyugdíjából egy fillér sem. Földje hozamából se. De ha neki nem jó a mi eltartásunk, az életszínvonalunk, kérlek, akkor tartsa el ő magamagát. A nyugdíjából. Slussz. A Puskaporos utcában hamar híre ment, hogy tizenötödikén az öreg már a szomszédtól kunyerált. Húszadika el sem érkezett. Gyula füléhez eljutott az újabb hadüzenet is: — Megbánják még ők ezt! Úgy itthagyom ezeket, mint... Majd a harmadik fiamnál! Ott nyílik meg r.ekem a paradicsom ... Elnöki ötlet villant meg ekkor Gyaraki Gyula fejében. Levelet írt Daninak, aki a messzi nagyvárosban főosztály- vezető, s fiastól meghívta nyaralni. Dani egy hét múlva beállított. Gyula három gyereke és az apja-nagyságú Danika nyomban megértették egymást. A két fitestvér azort- ban annál nehezebben. Gyula előadta: ennél a háznál eleget volt már az öreg. Teljesen felborogatja az életének rendjét. Márpedig reá három gyereke sorsa nehezedik. Apósa házában lakik. Meg ez az elnökség. Értse meg Dani... És a végső érv: — Danikám, Etusnál is öt évet húzott ki a tatus, nálam már a hatodikban van. A következő turnus tehát nálatok esedékes, testvér __ L ehet bármilyen jelentős főosztályvezető Gyaraki Dániel abban a messzi nagyvárosban, odahaza azért más a parancsnok. Szokás szerint a nej. Teri az egyik nagy hazai konfekciós üzem függetlenített szakszervezeti titkára, s mint ilyen: erősen jártas az érdekvédelmi kérdésekben. Kerek hónap elteltével beállított Bodzásra, fia megvizite- lésére. valójában persze a döntőbizottsági tárgyalásra. — Kezdjük, elytársak — mondta, tenyerét az asztalra téve, amikor fél órával megérkezése után minden érdektelent eltávolított a tiszta szobából. — Mennyi is a tatus nyugdíja? Mekkora is az a földhozam?... Felírogatott mindent, számolt, aztán kihívta az üveges folyosóra férjét. Tizenöt perc múlva az öreg Gyarakival tértek vissza. A három Gyaraki az asztal három oldalán ült, Teri pedig állt, s gyakorlott előadó módján eléjük tárta á határozati javaslatot. — Tatus, a gyermeki szeretet úgy diktálja, hogy mi- nálunk is lakjék. Augusztus derekán magunkkal visszük, öt évig nálunk lesz, úgy döntöttünk. Lesz egy kis szobája a mi gyönyörű, hetedik emeleti lakásunkban. Egész nap urasar élhet, tatus. Hallgatja a rádiót, gyönyörködhet a tévében. Semmi gond nem lesz a kosztjával. Este mindig elkészítem a másnapit, ott lesz a frizsiderben. Papucsban csoszoghat egész nap. Abban a lakásban nem lehet ám bakancsot húzni! Ha viszont kikönyököl az ablakon, látja az egész várost, a gyönyörű környéket. Nem érdemes lemenni a térre, mert a hét emelet nem a maga böte lábának való, tatus. Lesz minden héten három üveg söre, kétnaponként egy pakli Kossuth. Kész paradicsom lesz az magának, tatus!... Három hete lakott már a tatus a paradicsomban. Szeptemberi szél rázta a rozsdás leveleket. Akkor jött az a képes levelezőlap, ceruzával írva, a Puskaporos utcába. Gyula nem mert az öccsének írni; tudta, hogy napközben, mikor a postás jár, a tatus van odahaza. Szabaddá tette magát, s szombaton hajnalra befutott vonata a távoli városba. Hamarosan meglelte a tízemeletes házat, s türelemmel megvárta Dánielt, aki korán be szokott menni a munkahelyére. Azt hitte, megdöbbenti a levelezőlap. De csak elnevette magát. Behúzta bátyját egy presszóba, féldecire. — Csak semmi idegeskedés, Gyulus. Danikára bízta a tatus ezf a lapot, ö persze elolvasta. Harmadnap már fent volt a rács minden ablakon. Gyere csak, nézd meg... Kimentek a reggeli utcára. Fellestek a tízemeletes házra. Való igaz, három hetedik emeleti ablakon ott volt a rács. Gyula torkát váratlanul elszorította a szánalom: a jobb szélső rács mögött, úgy tűnt reki, egy kifelé bámuló, mozdulatlan, ősz fejet világított meg a felkelő nap. KALDI 3ANOS VERSEI: VÁSÁR után Elvitték a vadsárga sátrakat, a ring list: nem szól az unalmas, buta muzsika. Oda a csoda, amit a „mindenttudó Juliska” csinált. Nem árulnak a sarkon papír huszárt és papírkirályt. A ricsajt, a zajt a semmi nyelte el; eltűnt a bohóc is, sületlenségeivel. Fölrakták a kerek ..halálkatlant”, a vasrudat, láncot, kötelet. Valahol — a nagyon-távoli őszbe» — még mindig nyikorognak-sírnak a szekerek. Napok óta söprik az utcát, a teret Óriás halmokba hordják az elpukkadt luftballonokat a simi-labdát, a színes, sáros papírözönt Valamiféle friss szél száll a hegyek felöl, s jön az értelmes, emberi csönd, NYÁRI VERS Kidőlt, akár a tej, a katlan! hé. Tűnődik-piheg a világ. Néznek rám szomorúan a paprikavirágok, a szegfűk, a dáliák. Vigasztalom az egyik rózsaágat Nem vigasztalódik a rózsaág. Megsimogatom a tátikát — ezt a faluból-jött, emlék-lila elégiát, — de — mintha haragudna — elfordul tőlem a virág. Mit akar ez a nyár? Meddig önti még mindent-pusztító, iszonyatos dühét az ég? És én mit tehetek, hogy fölmentsenek az ártatlanok, a szenvedők, a szépségesek? Széttépem ezt a hosszú-hosszú, esupa-láng, kék sálhoz hasonló délutánt Egy Tersánszky-regény végére A Gazsi halhatatlan és ntolérhetetlen figura. Nincs nála esettebb, elevenebb. A maga módján a maga ura. Lábához hord a szél csillagot, falevelet Az üdülőhöz tó is tartozott, „csónakázó tó”, mondta nagyképűen a gondnok, de gyanúsan kicsinek látszott bár méreteit a partját borító hó miatt nem lehetett megállapítani. A közepét letisztították, hogy a vendégek korcsolyázhassanak. Az üdülő korcsolyával is szolgált, amit a könyvtáros osztott ki minden reggel. Először csak néhány fiatal merészkedett ki, bizonytalanul billegtek a jégen, melynek tenyérnyi területe egyszerre kétes, sőt ellenséges közeggé vált, s akik csábítóan fényes tükrét azonosították vágyaikkal, s képzeletükben már forogtak s merész iveket rajzoltak a jégre, elbátortalanodtak, ügyességükből arra is alig futotta. hogy korcsolyájukon megálljának. Egy lány vágott neki először; bal lábát hátralendítette, biztosan siklott előre, s amikor megfordult, már a másik lábát emelte magasra. A parton állók tapsoltak és éljeneztek. Délután egy ötven körüli férfi megszólította a lányt. — Tehetséges. Adhatok néhány tanácsot? Este már mindenki róla beszélt. Városneveket emlegettek, ahol ifjúkorában versenyzett, a benfentesek pedig áhítatos szakkifejezésekre oktatták a többieket. Másnap reggel a férfi is korcsolyát kötött. Mindenki a parton volt, s lesték a szavát, de ő csak a lánynak magyarázott. Felemelt ujja köríveket írt a levegőbe, aztán kezét hátrakulcsolta, s nekivágott a jégnek. De a következő pillanatban elesett. Pontosan úgy. mint a többiek, a kezdők és ügyetlenek. Lábai kicsúsztak alóla, s előbb leült, majd szabályosan elterült. A következő pillanatban felugrott, gyakorlottan és könnyedén, s már ott volt a tó közepén, egy óvatos ugrást csinált, de már nem figyelt senki. A parton állók hangosan nevettek, egy szemtelen hang oda is kiáltotta: „Még egy ilyent, mester!” __ s ezen t ovább nevetett mindenki. A férfi valóban tudott korcsolyázni, de akik az előbb még kíváncsi nézők voltak, lélekbúvárokká váltak. „Be akarta fűzni a nőt” — mondták cinkosan. A férfi ebben a pillanatban egy valódi Axety ugrott, de már a lány is a parton állókkal nevetett. A férfi csak most hallotta meg a gúnyos kórust. Hirtelen lefékezett, arca eltorzult s odakiáltott nekik: — Hát ezt a terpeszugrást csinálja utánam valaki! Néma csend lett, a férfi szinte emberfeletti erővel vágott neki a jégnek. Az ugrás sikerült. Megállt, gúnyosan végignézett a parton álló kóruson. Most azok is . elnémultak. De valaki kuncogni kezdett, s ez mindenkit megmosolyogtatott. — Mégis az első ugrása volt a legjobb! — kiáltotta valaki, s erre valamennyiből kitört a visszafojtott nevetés. Hangosan nevettek, nyerítve és sokáig. A férfi előbb arra gondolt, hogy léket vág a jégen s a vízbe öli magát. De belátta, hogy ez nagyon egyszerű megoldás lenne. Inkább elutazott az esti vonattal. 2. azt a Amikor a szónok mondta, „mily fájdalmas búcsú!” — és hatástkeltő szünetet tartott, az özvegy félszemmel jobbra sandított és odasúgta a lányának: „A szégyentelen! Még ide mer pofátlanlcodni.” A lány kipillantott a gyászfátyol alól. A sír másik oldalán egy nő állt, alig idősebb nála, sötét ruhában, de gyászfátyol nélkül, és zokogott. A pillantást mások is észrevették. Most mindenki a nőt nézte, aki arcára szorította zsebkendőjét és a szónok szavait ismételte: jó ember volt... közel állt szívünkhöz ... Az özvegy már nem törődött a szónokkal, csak a női nézte, s arra gondolt, hogy ez volt oka sírásnak és átoknak, gyilkos vitáknak, hajnalig tartó veszekedéseknek. „Nem különb, mint én” — gondolta tárgyilagosan s a felismerés végképp megalázta. „Menj oda és lökd el onnan” — sziszegte a lányának, de az ijedten súgta; „Nem lehet, anyu.” Az özvegy arra gondolt, hogy gyászában is megrabolják és összeszorította öklét. S így állt ott, ökölbe szorított kézzel, akkor is, amikor a koporsót leengedték a sírba, s már véget ért a szertartás és az emberek lassan elindultak. A temető kapujánál ismét megpillantotta a nőt. Határozott mozdulattal félretolta a körülötte lévőket és hozzálépett. „Mit keresel itt, te rongy?” — s könyökével meglökte. A nő csak most pillantott fel, s rémülten meredt rá. Az özvegy úgy érezte, ezt a nyílt kihívást már nem bírja el, megalázott szíve nem bírja tovább. Egészen közel hajolt hozzá, arcuk szinte összeért. Valamit mondott is, de a nő nem értette, mert csak az özvegy mozdulatót figyelte, a kezében meglendülő ernyőt. A gyászolók megdermedve álltak meg. A nő fejéről lerepült a kalap, az özvegy pedig a következő pillanatban elesett az agyagos úton. „Ennek a dögnek hordta a pénzt, mi meg éheztünk!” — kiabálta a földről. Az meglódult, bele akart rúgni, de ekkor már lefogták és eltuszkolták onnan. Az embereken nem lehet eligazodni. Hónapokig erről beszélt mindenki s legtöbben az özvegy igazát bizonygatták. Csányi László I I « Két groteszk
