Dunántúli Napló, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-17 / 111. szám
fW9. május 17, Dnnanltoti na®tfl Pódium BÁLINT ANDRÁS TV-FILMBEN. Bálint András, a Pécsi Nemzeti Színház művésze júniusban részt vesz a Vidéki asszonyság című új magyar televíziós film forgatásán, melyben egyik főbb szerepet alakítja. BEUGRÁSREKORD, Bázsa Éva, 'a Pécsi Nemzeti Színház művésznője a mostani színházi évadban négy alkalommal ugrik be a legkülönbözőbb szerepekbe. — Először ősszel énekelte Bárdos Anni helyett Ránki György: Muzsikus Péter című daljátékában Brácsa mamát, majd a Légy jó mindhálá- ligban Vida kisasszonyt. Legnagyobb sikerét e héten aratta, amikor Pásztor Erzsébet helyett A cukrászdában nyélbeütötték az üzletet Melléküzemág lopott anyagból A tolvaj véleménye az ellenőrzésről ugrott be a Meghívás a kastélyba című darab mama szerepébe. Hibátlan szövegtudásával a darab atmoszférájába azonnal beilleszkedő játékstílusával, egyéni humorával hívta fel magára a figyelmet. Negyedik idei beugrása a Luluban lesz, ahol Ronyecz Mária szerepét veszi át (Képünk: Bázsa Éva) ROSTOCKI VENDÉGEK. Május huszonegyedikén ötven tagú rostocki énekkar lép fel Villányban, a helyi művelődési otthonban. PÉCSI DON PASQUA- LE. Marczis Demeter, a Pécsi Nemzeti Színház operaénekese június elsején vendégszerepei a Magyar Állami Operaházban, ahol a Don Pas- quale címszerepét énekli majd. — Annyi „fölös” anyagunk gyűlt össze, hogy úgy gondoltuk: ezzel már lehet valamit kezdeni — mondták annak a bűnügynek szereplői, amelyik méltán érdemli ki a „különös” minősítést. Mert mi mással minősíthetnénk azt, amikor néhány „ügyeskedő” ember elhatározza: melléküzemágot nyitnak az általuk összelopkodott anyagból. Mert erre a tevékenységre szerződött Bentzik László, Kun Jenő és hat társa. Gyűlik a fölösleg Bentzik fnég 1960-ban helyezkedett el a Bányászati Építő Vállalatnál — jelenleg Nehézipari Építő Vállalat — villanyszerelőként. Brigádjával járták az országot és intézmények, vállalatok részére különböző villanyszerelési munkát végeztek. A feladat elvégzése után munkahelyről munkahelyre vándoroltak és a megmaradt anyagokat magukkal vitték, mondván: egyes cikkek beszerzése nehéz, ne kelljen ismét anyagot igényelni, a náluk lévővel folytathatják a munkát. Ez eddig érthető is, hanem az már kevésbé, hogy a megmaradt anyagokkal soha senkinek sem számoltak el. Igaz: erre nem is kérte őket senki. Végül már annyi „fölös holmi” gyűlt ösz- sze, hogy az újabb munkahelyre már elszállítani sem tudták, ezért a pécsúj hegyi és a siklósi raktárban tárolták. Az már csak természetes, hogy eszük ágába sem jutott a sok égőt, kábelt, higanygőzlámpát, kapcsolószekrényt a raktárba visszavételezni. így aztán mázsaszám gyűlt össze olyan anyag, ami fölött — úgy vélték — szabadon rendelkezhetnek. 1967 őszén Bentzik munka- kapcsolatba került a garéi termelőszövetkezettel, ahol a faüzemet villamosították. A tsz vezetői megemlítették: szívesen létrehoznának egy villanyszerelő melléküzemágat, ha arra megfelelő embereket találnának. Bentzik nem szalasztotta el az alkalmat. A tsz képviselője és Bentzik Pécsett a Sarokház cukrászdában megbeszélték a dolgokat és 1968 április 1-én már Bentzik, Kun és hat társuk szerződést kötött a tsz-szel villanyszerelői melléküzemág létesítésére. Anyag az induláshoz bőven volt. A termelőszövetkezet saját gépkocsiját ajánlotta fel az anyagszállításra. Bentzik pedig rakodott! Több teherautó anyagot vitetett a pécsúj hegyi és a siklósi raktárból a garéi tsz raktárába. — De hát honnan ez a sok holmi? — kérdezték a tsz vezetői. — Kölcsön kértem az előző vállalatomtól, majd elszámoljuk — válaszolta Bentzik a tsz vezetőinek teljes megnyugvására. Kitűnő üzlet A munka elkezdődött. Bentzik mint a melléküzemág vezetője sok megrendelést szerzett. A nyolc villanyszerelő brigádokba verbuválódva a simontornyai vártól, a karcsai református templomon keresztül a bala- tonszemesi nyaralókig minden villanyszerelési munkát vállalt. Mindehhez természetesen a lopott anyagokat használták fel. Jó üzlet volt ez. A tszszel kötött szerződésük egyik pontja ugyanis kimondja, hogy a megtakarított anyagok értékének 40 százaléka a brigádot illeti. „Megtakarítás” pedig hogyne lett volna, amikor a régi „fölös” anyagokkal dolgoztak. — Jó lenne, ha már elszámolna az ideszállított anyagokkal — mondta a tsz főkönyvelője egy idő után Ben- tziknek. De hiába volt a sürgetés — elszámolás nem történt. Ennek ellenére a tsz a szerződésben meghatározott „megtakarítás” címén mintegy 40 OOO forinot fizetett ki a brigádnak. Természetes, hogy ezen kívül a brigád tagjai fizetésüket is rendszeresen megkapták ... Bentzik megsejtette: nem lesz ennek jó vége, ezért Bentzik és Kun — korábbi összeköttetésüket felhasználva — az abaligeti tsz-nél vállaltak hasonló munkakört, és leléptek a garéi tsz-től. Az abaligeti tsz-nél is végeztek villanyszerelést, azonban a tsz műszaki ellenőre itt már alaposan megvizsgálta a „hogyant” és a „mibőit”. A leszámlázott anyag és a tsz raktárából a kivételezés nem egyezik — állapította meg. Ha pedig így van, akkor honnan kerültek elő a beépített és beszerelt anyagok? — A „fölössel” dolgoztunk itt is — mondja Bentzik. Felmerül a kérdés: miért nem kereste senki sem a több teherautónyi lopott anyagot — ennek hiányként kellene szerepelni a Nehézipari Építő Vállalatnál — amikor Bentzik — Átadták a rendeltetésének Kémesen a 150 ezer forintos- költséggel épített tűzoltószertárt. — öregek napja Hobolon. 120 idős ember vett részt a hoboli Zrínyi Tsz által rendezett öregek napján. A tsz, valamint a helyi párt- és vöröskereszt alapszervezet disznótoros lakomán látta vendégül a meghívottakat. és társai kiléptek és elszámoltak? A Nehézipari Építő Vállalat nem leltározott akkor? De igen. Megdöbbentő eredmény! „Leltárhiányom nem volt a kilépésnél, sőt anyagtöbblettel számoltam el — mondja Bentzik. — Ez jellemző arra, hogy vállalatunknál milyen laza volt az elszámolási rendszer.” És mit mond a vállalat? Állítja, hogy nincs hiányuk, tőlük „többlettel” számolt le Bentzik. Nem hiányzik senkinek A Baranya megyei Rendőrfőkapitányságon még javában dolgoznak a szerteágazó bűnügy vizsgálatán, a kárérték pontos megállapításán. Hogy a kárérték ötven-, száz- vagy százötvenezer forint lesz-e, még nem tudni, de tanulságként már most is hivatkozni lehet Bentzik szavaira az elszámoltatási rendszer lazaságáról. Ő mondja, ő tudja, hin- 1 ni lehet neki! Garay Ferenc [ Harkányíürdő szerelmese Áldott jó prókátor... Napokig úgy gondoltam: alaposan felbolygathattam az életét. Hétfőn a címe után érdeklődtem a megyei idegen- forgalmi hivatalban, kedden reggel már a szerkesztőségben várt rám valami különös, nehezen elviselhető szolgálatkészséggel, és egy irományokkal fantasztikusan megtömött aktatáskával. Nagynehezen elmagyaráztam, hogy egyelőre csupán a címe után érdeklődtem, s majd talán egy hét múlva elmegyek hozzá beszélgetni. A többit majd meglátjuk. Két nap múlva levél várt a szerkesztőségi titkárságon: „Kérem azért szíves elnézését, és engedje kérnem, hogy a találkozót a hivatalban ... és ott a szükséges irataimmal (kitüntetéseimmel) várni fogom...” és mellékelte kézzel írt életrajzát. A találkozó a hivatalban — ahová mint nyugdíjas jár be dolgozni — úgy kezdődött, hogy azonnal megajándékozott egy szép zöld leporellóval, amely azóta is Harkányba, Siklósra, Villányba csalogat. A tömött táskából és a mellékelt csomagokból lefűzött levelek tömegének másolata tűnik elő. Valósággal mozgó irattár. A 132 levelet egy szóiig Vámhidy Szilárd írta — belföldre és külföldre, gyárakba és lapszerkesztőségekhez, termelőszövetkezetekKgmo|ytalan royat Az ember azt hinné, hogy a könyvtár szelíd, békés hely, ahol az emberek kizárólag olvasnak. Hát ez nem igaz. Van ez olyan izgalmas, mint bármi. Egy ilyen esetet szeretnék elmesélni. Annak idején, amikor ez történt, volt egy facér üzlet- helyiségünk, ami félig ki is csúszott már a kezünkből. Ezt sehogyse hagyhattuk. Villámgyorsan kiötlöttünk egy jelmondatot: „Sportolókat a könyvtárba!” A lényege az volt, hogy a sportolókat nem veti fel az a nagy könyvszomj, a népszerű sportkönyveken keresztül kell őket becsalogatni a könyvtárba és utána mást is elolvasnak majd. Az elv jónak látszott, bár később kiderült, hogy a gyakorlatban nem ér egy kalap szilvát se. Elhelyeztünk tehát gyorsan vagy 300 kötet sport és egyéb könyvet és sajtón, rádión keresztül kihirdettük, lag# az elmúlt napon megKÖNYVTÁRI KALAND nyitottuk a vidék első sport- könyvtárát. Abban bíztunk, hogy mire összejön annyi olvasó, hogy a könyv kevés lesz, addigra már be is szerezzük pótlólag. A fontos csak az volt, hogy a helyiség el ne vesszen. Nagy roham valóban nem tört ki. Csak szivárogtak az olvasók és még két hét múlva se voltak többen, mint 15— 20-an. Mindegy, a helyiség megmaradt. Az elhelyező hatóság előadónője csúnyákat mondott, úgy általánosságban, meg személy szerint nekem is, de egy virágzó intézmény összeomlását nem merte a lelkére venni. A végzet azonban már gomoly gott. „Aki fegyvert fog, fegyverrel vész el” — mondja a közmondás. Ebben az esetben ez kétségtelenül bevált. Közben a könyvtárban már csak másnaponként tartottunk nyitva, hisz nyár volt, nyáron amúgy is holt szezon van. Erre a másnaponkénti négyórára odatettünk egy gyakorlaton lévő egyetemisták. Na már most! Ez egy tizenhat négyzetméteres kis szoba volt, minden mellékhelyiség nélkül. Akinek ki kellett mennie, az benn ment ki, vagy elballagott az állami nyilvános illemhelyig, ami oda-vissza kétszáz méter. Az egyetemista az utóbbit választotta. Becsukta a boltot és elsomfordált erre a rövid vagy nem rövid időre. Rét nap múlva megjelent az egyik pesti lapban a következő cikk: „Sportkönyvtár zárt ajtók mögött”. Ez volt a címe. A cikkben meg benne volt az, hogy az országban már rég vártak ilyesmire és végre régi vágyuk teljesült. Ezen belül még külön a pécsiek régi óhaja volt ez a sportkönyvtár. Ott állt a cikk szerzője — írja ő — a dolgozók között, akik tömegben vártak arra, hogy ez az intézmény kinyisson és íme hiába. Na, ennyi volt a cikk. Az egészből nem volt igaz a bezárás, a dolgozó tömegek, az hogy a pesti újságíró fene tudja mennyit várt ott. Az egésszel különben nem is törődtem volna, ha nem áll ott ez az ítélet: „Az ott tolongó tömeg hiába várt”. Ez volt mindennek a teteje. Emeletes szemtelenség! Még, hogy tolongtak! Hogy válaszoltam-e erre? Eszembe se jutott. Van egy régi bölcs, bár nem szobatiszta közmondás: Ha a sebet vakarják, tisztul, de ha az ember egy nagy rakás mást kapargál rá, akkor csak büdösebb lesz. Hát epben maradtunk. j De hogy az élet itt sem unalmasabb, mint máshol, az ebből a cikkből is kiderül. Szőllősy Kálmán nek és különböző intézmények vezetőinek — amelyekben felhívja a figyelmüket, hogy építtessenek Harkányban nyaralókat. Utolsó levélként a siklósi tanácselnökhöz küldött sorok másolata: „Tisztelettel küldöm a névsort, hogy kiknek küldtem ajánlatot, hogy Harkányfür- dőn nyaralót építsenek. Kérem szíves értesítését, hogy ezek közül kik érdeklődtek az építkezés miatt...” — Ezt mind magam gépeltem — tenyerei a levélmásolatokra. — Ugyanis, ha kinyomatom, akkor senki sem olvassa el. A másik asztalnál fiatal tisztviselőnők készülődnek a délelőtti kávészertartásra. Az öreg rájuk sem hederít. Izgatottan lapozgat a következő levélkötegben. Udvarias, elismerő, mentegetőző vagy épp az orvoslást biztosan kilátásba helyező hivatalos válaszok gyűjteménye ez, a Minisztertanácstól, a különböző szakminisztériumoktól, , hatóságoktól. A legkülönbözőbb bejelentések szerepelnek itt, kezdve Harkány vasútállomásának elavult épületeitől a szállodák már-már krónikus hiányáig. Többek között levelet írt a SZOT-nak, korholva őket, hogy ne csak Hajdúszoboszlót fejlesszék, hisz Harkányban kimutathatóan nagyobb a vendégforgalom. Bepillantok a SZOT Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság vezetőjének a válaszába: „ ... Így, javaslata alapján a IV. ötéves terv beruházásai között szerepeltetni fogjuk a Harkányfürdőn létesítendő SZOT-üdülő építését is...” Sovány kis öregember, nyolcvankét éves. Legfeljebb a vitalitása, pillantok rá, s megpróbálom követni a mozdulatait, és alighogy elgondolom ezt, előhúz a táska mélyéből egy piros műbőr-szelencét, és kinyitja. Ezt kaptam a minisztériumban a hivatali munkámért ... Munkaérdemrend bronz fokozat. Mondják, hosszú ideig a saját költségén folytatta ezt a temérdek levelezést, de az idén már a megyei idegen- forgalmi hivatal postázza Vámhidy Szilárd Harkányt népszerűsítő leveleit. — Ennyire szereti Harkányt? — ámulok. — Mit mondjak? — néz elmerengve. — Szívügyem. Akárcsak a Palkó elnök úrnak is szívügye. Találkozásunk után három nappal újabb, háromoldalas levelet kaptam tőle. „Legyen szabad pótlólag részletesen vázolnom, hogy mi inspirált engem arra, hogy egyszerre Harkányfürdő szerelmese lettem 1965-ben. — Amint említettem, hogy mint a M. E. M. mezőgazdasági kutató és kísérleti intézetek országos földrendezője 1965 nyarán Keszthelyen tartózkodtam két hétig. Az első vasárnap ellátogattam Hévízre körülnézni, mert az előző napokban olvastam, hogy a kormány 54 millió forintot költ a fürdőre. Nagy csalódás éri engem ott... Ekkor határoztam el, hogy teljes szívvel- lélekkel nekilátok minden szabad időmben a mellőzötí Harkányfürdő nagybani propagálásához ... Első munkám az volt, hogy pontokba foglalva a Minisztertanácsba egy részletes, hosszú memo- randumbdh feltártam pana szómat... E memorandumomra a Minisztertanács Tanácsszervek Osztályának vezetőjétől egy hosszú és meg nyugtató választ kaptam. E; volt tehát az első indító ok amikor láttam, hogy fáradozásaimnak eredménye lesz.. Már 1966-ban a Délmagyaror- szág hívásomra kiküldöti munkatársa úgy számolt bt lapjában, hogy a szegedi vendég elámul itt, hisz valósággal máról-holnapra nőtt ki es a fürdőkomplexum. Kormányunk akkoriban 120 milliói költött Harkányra, nem is szólva a megyei hozzájárulásról ... Tizenhárom szerb- horvát újságnak horvát nyelven írtam. Mindenfelől jöttek, és a harkányi fürdő igazgató levélben meg is kér. engem, hogy Jugoszlávia feli egyelőre ne írjak, mert úg\ jönnek onnan, hogy nem tud ják őket ellátni. Sürgetten erősen még egy medence építését, amit a nyár folyamár át is adnak. Azóta zaklaton. az illetékes hatóságokat c fürdő további gyors fejlesz tésére... Nem nyugszom addig, amíg az ígéretüket be nem váltják ... Még 85 évei koromig dolgozom, mini nyugdíjas, de utána már csal Harkányra fogom felhasználni minden időmet. — Tessék elhinni, magas korom ellené re, szükségem van erre c munkára, ez éltet engem. Boldog vagyok és nagy örömei ad nekem, ha valamit elérek ... Ha én valamit aka rok, azt keresztül hajszolom Ügy veszem észre, hogy sikerül, és tessék elhinni, ha valami sikerül, nekem nagyobb örömet okoz, mint magának a megyének ...” Áldott jó prókátor... Sok ilyen kellene még, Harkánynak;, Abaligetnek. Orfűnek, Sikondának. Thiery Árpád * % Lesz-e idén árvíz a Dunán? Késve ugyan, de megkezdődött végre a tavaszi felmelegedés, és nyilván bőségesebb csapadék is megöntözi földjeinket. Kézenfekvő tehát a kérdés: lesz-e árvíz a Dunán? A statisztikák szerint lehetséges, mert a századforduló óta átlagosan négyévenként pusztított az árvíz, s az évszázad legnagyobb áradása, az 1965. évi nagy víz óta éppen négy év telt el. A valóság azonban messze eltér az átlagolás szabályos elméleti ütemétől, mert több olyan sorozat volt, amikor három, sőt öt egymás utáni évben kiáradt a Duna. A statisztikai átlagtól tehát nem várhatunk határozott feleletet. A .Vízügyi szakemberek sem vállalkoztak jóslásra, de néhány jelből kedvező következtetést vontak le. A tavaszi— nyári zöldár legfontosabb alkotó eleme a magas hegyekben, elsősorban az Alpokban felhalmozódott hóréteg. Az 1965. évi nagy árvíz előtt tíz köbkilométemyi, vagyis 10 milliárd köbméter vízzel egyenértékű hó takarta a hegyeket. Ez a téli csapadék nemcsak az átlagot, hanem sok helyen a maximumot is túlszárnyalta. Ezt követte március közepétől június végéig a sok évi átlagot másfélszeresen meghaladó „meleg vizű” esőzés, amely a felolvasztott hólével ontotta a vízözönt. Jelenleg viszont — a nemrégiben kapott hóutánpótlás ellenére — a közepesnél is jóval kevesebb a hó az Alpokban, s csak a körülmények szerencsétlen összejátszása — egy nagyon gyors olvadás rendkívüli esőzéssel párosulva — szerezhetne kellemetlen meglepetést. A száraz és nedves évek periódusainak tudományos vizsgálatai szerint azonban az idén megkezdődik a csapadékszegény esztendők sorozata. Minden valószínűség tehát amellett szól, hogy az idén nem várható nagy árvíz a Dunán.
