Dunántúli Napló, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-17 / 111. szám
1969. május 17, DqwOntmt naoio § Három tízemeletes a déli városrészben A vízhelyzetről, a szemétszállítás korszerűsítéséről tárgyalt a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága Pécs lakosságát közvetlenül érintő kérdések kerültek tegnap a Városi Tanács végrehajtó bizottsága ülésének napirendjére A kommunális ellátás ijelyaeté, különös tekintettel a szolgáltató vállalatok tevékenységére címmel. A helyzetet értékelve az előterjesztés a PIK vonatkozásában többek között megállapította: 1968-ban a rendelkezésre álló építőipari kapacitás nem tette lehetővé a tervszerinti felújítási munkák elvégzését. Az elkövetkező években a PIK célul tűzi a saját építő, felújító részlegének növelését, amivel a javítások számának növelését kívánják elérni. Mert az elmúlt évben mintegy 800 javítással maradtak el. A vb-ülésen sok szó esett a város tisztaságáról. A felszólalók megegyeztek abban, hogy az eddiginél sokkal többet kell tenni a város tisztaságáért. De hogyan? A Köztisztasági Vállalatnak elavult a gépparkja, a dolgozói között pedig sok a csökkent munkaértékű. A legfontosabb feladat a gépesítés. Dr. Németh Lajos, a Városi Tanács vb-einök- helyettese felszólalásában elmondotta: tervezik a kontine- res megoldású szemétszállítást — gépkocsit, edényeket ehhez már rendeltek. Meghatározásra vár: hol alkalmazzák majd ezt a szemétgyűjtő és szállító módszert. A IV. ötéves terv végére azt kívánják elérni, hogy a szemétgyűjtésbe bekapcsolt lakások jelenlegi 74 százalékos helyzete 80 százalékot érjen el. A tisztított út- terület arányát pedig a jelenlegi 88 százalékról 95 százalékra kívánják emelni. A gépek és gépkocsik karbantartására műhelyük kapacitásának bővítését tervezik. Szó esett a város parkállapotáról is. Pécsett egy lakosra jutó parkterület 5,9 négyzetA szerdal tragikus végű algyői gazolin-robbanás vizsgálata során megállapították, hogy a lakókocsiban Nagy Ferenc kútkezelő nyitotta ki a zárószerkezetet, hogy kiengedje az esetleges túlnyomást. Eközben cigarettázott — ettől robbant fel a kanna és szenvedett a lakókocsiban tartózkodó hat személy életveszélyes égési sérülést. Befejeződött az idei őzbak- vadászat Békés megyében. A vidék vadrezervátumában huszonhárom külföldi vadász cserkészett őzbakra. Valamennyi elégedetten távozott. Százhuszonnégy őzbakot, s külön engedéllyel két szép méter, Szegeden például 6,9. A jövőben „elhervadnak a pécsi virágok”. A sok kiültetett virág ugyanis a gyakori vízhiány következtében nem kap elég vizet, így ahelyett, hogy díszítené, sok esetben csúfítja a várost. A virágágyak helyett a zöldterület bővítését látja célszerűnek a végrehajtó bizottság. Természetesen ott, ahol lehetséges, meghagyják a virágokat. A város jelenlegi vízkészlete elmarad az igényektől. A megoldás: 1. Az úgynevezett „P” víznyerő terület bővítése, 2. a pécs—mohácsi vízkivétel és vezetékrendszer Ivóvizi kivételezésére és szállításra alkalmassá tétele, 3. a IV. ötéves terv végére megépül a regionális vízmű. Négy víztározót építenek, a minőség javításáért pedig szükséges az ononi- zátor kiépítése. El kívánják érni, hogy a jelenlegi 139 li- ter/nap/fő helyett 200 literre növekedhessék a vízfelhasználás. Lehangoló képet mutat az állandó és idényfürdők nagysága. Míg Szegeden 1039, Miskolcon 714 fő az állandó fürdők befogadóképessége, addig Pécsett 127 fő. A strandfürdők befogadóképessége Szegeden több mint tízezer, Miskolcon 11 300, Pécsett 6300. A mutatók bizonyítják: Pécs ebben a vonatkozásban messze elmarad a hasonló jellegű városok mögött. A v. b. tagjai felszólalásaikban a helyzet megváltoztatását sürgették. Horváth Lajos, a Városi Tanács vb- elnöke elmondotta, hogy a IV. ötéves terv készítésekor feltétlen figyelembe veszik ennek a helyzetnek a javítását is. Hangsúlyozta: a víz- és szemétproblémát kiemelten kell kezelni és arra kérte a szak- igazgatási szerveket, hogy egy hónapon belül részletes intézkedési terveket dolgozzaNagy Ferenc még a robbanás napján meghalt a szegedi bőrgyógyászati klinikán. A többiek életéért megfeszített erővel küzdenek a klinika orvosai, ápolói. A Kossuth Zsuzsanna ápolónőképző tanulói ügyeleti szolgálatot vállaltak a sérültek mellett. A két szegedi olajipari üzem munkásai véradáshoz és bőrátültetéshez ajánlották fel segítségüket. túzokkakast ejtettek el. A Szarvasi Vadásztársaság területén egy 618 és egy 559 grammos trófeájú kapitális vad került terítékre. A két különleges szépségű agancsért 125 ezer forintot fizettek. nak ki a víz- és szemétprobléma megoldására és a tervezetet tegyék a v. b. asztalára, hogy annak pénzügyi vonatkozásában is dönteni tudjanak. Pécs déli városrészében, a Jókai, Bajcsy-Zs. u. és a 6-os gyorsforgalmi úttól délre a részben lebontott és közművesített területen 246 lakás építése beruházási programját tárgyalta meg és hagyta jóvá a v. b. a következő napirendben. Az építést előreláthatóan még ebben az évben elkezdik. A program három 11. szintes, kétszekciós lakóépületben javasolja a 246 lakás megépítését. A lakások átlag alapterülete 48,95 négyzetméter. G. F. ( Kolozsvári professzor előadása Tökéletes magyarsággal, erdélyi ízzel fogalmazta mondatait, dr. Ernest Lupán docens, a Kolozsvári Babes-Bólyai Tudományegyetem Jogtu- ]; dományi Kara dékánhelyettese a tegnap délelőtt tartott előadásán a Pécsi Tudományegyetem í Állam- és Jogtudományi í Kar előadótermében. Egyetemi tanárok, ok- l tatók és joghallgatók ré- ' szere tartott ismertetést < a romániai „bíráskodási 5 bizottságok hatáskörének > egyes problémáiról”. Ez i a jogintézmény a tér- s melőszövetkezetekben í fejti ki tevékenységét t népképviseleti formában. $ Ernest Lupán előadá- ji sa befejezése után a jogi < kar tanácstermében meg- t hívott vendégek kérdő- ; seire válaszolt. Többek 5 I között arra, hogy a tér- < melőszövetkezet területe < és az államigazgatási ha- t tár egybeesik-e. — Ki- < zárólagos egybeesés $ nincs — mondotta. A í termelőszövetkezeti tag- < ság munkaegység sze- j rint jut jövedelemhez. > Az alapjáradékot termő- 5 szetbenj juttatás, illetve C pénz formájában kapja. < Havonta vagy negyed- 1 évenként — végzett ) munkájáért — előleget S vehet fel. A végleges el- < számolás év végén tör- í ténik. A termelőszövet- ? kezeti tagok nyugdíj-jo- 5 gosulták. Nyugdíjkorha- < I tár 60. illetve 65 év. Az < ilyen kérelmet a köz- \ gyűlés elé terjesztik, ja- > vaslatára tanács dönt. A i rokkantak szintén nyug- ] díjellátásban részesed- í nek — mondotta dr. Lu- í pan —. A nyudíjasok 5 háztáji földjüket meg- s tarthatják, ha akarnak a < termelőszövetkezetben > dolgozhatnak, — amiért > bért, illetve természet- > beni juttatást kapnak. < Küzdelem az algyői robbanás sérültjeinek életéért Két agancsért 125 ezer forint Befejeződött az idei őzbakvadászat Divatbemutató a Dunántúli Naplónál Tegnap délután még véletlenül is csak elvétve lehetett a városban újságíróval találkozni. Otthon főzték a vacsorát, nevelték a gyereket. A lapkiadó szakszervezeti bizottsága ugyanis divatbemutatóra hívta meg az újságíró és lapkiadói dolgozó nejeket, s hogy biztos lehessen megjelenésükben, azt ajánlotta nekik: bízzák aznap férjükre a főzést, gyermeknevelést. A divatbemutató, melyen a Centrum Áruház ízléses, újszerű és nem utolsó sorban olcsó termékeit mutatták be az autodidakta, de máris jól mozgó manökenek, nagy sikert aratott. — Igaz. ma nem vacsorázunk — mondták többen is —, de megérte. Sellyén sorsolták a lottót A lottó nyerőszámok húzásának izgalmas pillanatai a sellyel strandon. Képünkön a harmadik számot húzzák. Szokolai felv. Energiagazdálkodási társulást alakított tizenkét tsz A Duna- és Karasica menti Tsz-ek Szövetségének kezdeményezésére 12 termelőszövet- keaet viüamasenergiagazdál- kodási együttműködésre lépett. A társulásba — mely május 16-án tartotta alakuló ülését — a következő tsz-ek léptek be: Lippó, mint képviseleti tsz. Beremend, Siklós, Geresdlak, Kölked. Pa- lotabozsok, Mecseknádasd, Ba bare, Majs, Lánycsók, Vé- ménd és Szederkény. — Együttműködésünk célja — mondotta Kárász László lippói tsz-elnök, a társtsz- ekben tervszerűvé, ésszerűbbé tenni az energiagazdálkodást. Ezért felveszünk (közösen) egy energetikus szakembert, aki a DÉDÁSZ-al kötendő szerződéseknél érdemben képviseli a tsz-eket, neA jugoszláv vízügyi szervezet felépítése lényegesen eltér a Magyarországon megismert Vízügyi Igazgatóságtól. Lényegében mind a hat köztársaság önálló vízügyi szervezettel rendelkezik, amelyek a területi sajátosságaiknak és anyagi lehetőségeik figyelembevételével dolgoznak — mondotta Franjo Jung, a pécsi hidrológiai napok megnyitó előadásán. A pénteken befejeződött háromnapos rendezvény jelentőségét és tapasztalatait Kiss György, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője foglalta össze. — A gyakorlatban hosszú idő óta, nagyarányú együttműködés van magyar és jugoszláv vízügyi szakemberek között. A hidrológiai napok célja, hogy megismerjük a szomszéd ország tapasztalatait és a vízvédelmi, vízgazdálkodási tennivalók tudományos eszközeit. Ezért érkezett Pécsre a 14 tagú jugoszláv küldöttség, az eszéki, zombori, zágrábi és újvidéki vízügyi szervezetek képviselői, valamint magyar szakemberek népes csoportja. Több előadás hangzott el a szakterület különböző nagy fontosságú témáiból. A vaskapui erőmű duzzasztóművéről a jugoszláv mérnökök elmondták, hogy visszahat a folyóra egészen a Tiszáig és a Száváig. Árvédelmi szempontból magyar területen azonban nincs jelentősége. A Duna—Tisza vízrendszer, Bezdán—Öbecse—Üj vidék által meghatározott háromszögben bácskai, bánsági területen hárommillió katasztrális hold földön egy magasfokú vízgazdálkodási rendszer segítségével nagy gazdasági eredményeket, megnövekedett termésátlagot érnek el. Szóba kerültek a vegyszeres gyomirtás vízügyi kihatásai is. Javaslat történt a kevésbé káros vegyszerek alkalmazására. künk pedig szaktanácsot ad a helyes energiahasználatra. A DÉDÁSZ vezetői kedvezően fogadták a társulás megalakulását. s mind a 12 tsz- nek engedélyezték átsorolási kérelmét az olcsóbb, illetve differenciáltabb díjkategóriába. Ez az egy körülmény a társulat tsz-einél évi közel félmillió forintos áramdíj-meg- takarítást eredményez. Ennek természetesen feltételei is vannak. Mindenekelőtt az, hogy a tsz-ek úgy szervezzék át fogyasztásukat, hogy a csúcsidőszakban este hat és kilenc óra között csak a legszükségesebb villamosberen- dezéseiket üzemeltessék. Ezt szívesen vállalják is a tsz-ek, hisz ilyenkor a legdrágább az áram, két forint kilowattóránként, míg a nap más részében. mindössze 85 fillér. A résztvevők jelentős része ismeri a Baranyában levő vízvédelmi berendezéseket. Különös figyelemmel és tetszéssel tanulmányozzák a kis tá- roló-tórendszert, amelyet jugoszláv területen is alkalmazni kívánnak. Nekünk a Karasica és Baranya csatornák, valamint az Almás patak mentén kel] ilyen irányban fejlődést elérni, különösen a zsilipek kezelésének koordinációit összehangolni. Nyert a 6, 21, 25, 60 és a 65 Lottósorsolás Sellyén. Áll a színpad és izzadnak rajta a sorsolási szertartás résztvevői. Áll a közönség is, de jórészt nyakig merülve a strand hűs vizében. Ellenőrzésre kérik az állami közjegyzőt, a számhúzókat, majd átlátszó gömbbe kerülnek a teniszlabda nagyságú piros műanyag-golyók. Eddig épp olyan a lottósorsolás, mint bárhol másutt, de itt közbelépnek a közönség soraiból sorsolással választott számhúzók, akikre jobban figyelnek a sellyeiek, mint a kezükben lobogó lottószelvényekre. Nem nehéz eldönteni, hogy miért: az öt számhúzó közül csak egy férfi, egy fiatalasszony, három pedig fiatal leány. Kisfali József siklósi lakos húz elsőnek. Nehéz eldönteni* hogy hatost vagy kilencest húzott-e, ezért magasra emeli a számot, a tömeg pedig fel- morajlik: — Hatos. Fehér Piroska pécsi kislány. — A húszast, a húszast húzza! — biztatja egy társaság, de hiába. A kiemelt számot hangosan bemondja: — Huszonegyes. Wolf Jánosné sellyei fiatal- asszonyt majdnem mindenki ismeri. Ki tegezve, ki magázva szeretné rábírni, hogy emelje ki a szerencséjét, de amit kihúz — az a huszon- ötös. Van, akinek jó ez a szám, fel is szól elismerően a színpadra: — Jól van, prímát húztál! Lobogtatja a májusi szellő a mininek nevezett aligszok- nyát Pápai Judit sellyei kislányon, Nehéz eldönteni, hogy az elismerő moraj a 65-ös számnak, vagy Juditnak szól-e. Répás Jolán csányoszrói leány az ötödik számhúzó. Derűs lesz a nézőközönség, amikor tizedszerre is megforgatja a szerencsekereket. Tőle a 81- est kéri valaki, de a szám, amit kihúz, a 60-as. A Nap éget. bágyaszt. Még a fürdőmedencében sem kiált fel senki, hogy tréfálkozzék: „ötösöm van”, vagy „négy a találat”, mint ahogy ilyenkor szokásos. A cipők szorítanak, az emberek fagylalt és jegelt sör után néznek. Még a bikinis lányok is hűst keresnek a strandon, s így — bármilyen csinosak is — közönség nélkül maradnak a divatparádét rendező helybeli fogyasztási szövetkezet manekenjei. Sajnos. Magyar költők műfordítója Hetven éves Gustav Krklec jugoszláv költő : < Gustav Krklec, a neves < jugoszláv költő, műfordító ? és esséíró, a Jugoszláv Tu- > dományos Akadémia tagja, l ma 70 éves. Gyermekkorát < a horvát Zagorje hegyvi< dékén töltötte és ennek ( emlékét számos versében I énekelte meg ifjú korától kezdve egészen legújabb verseiig. A rilkei verssorok álmodozó érzékenységétől, a gondosan cizellált formától a szabadvers dübörgésén át érkezett el a kor szocializmust valló és vállaló magatartásáig. Első verseskönyve ötven évvel ezelőtt, 1919-ben „Lirika” címmel jelent meg, majd ezt követte 1921-ben az „Ezüst utak” (Srbrne ceste) című. Főbb művei: „Űj versek” (Nőve pjesme, 1923); „Mada- i rak szerelme” (Ljubav i Ptica, 1926); „Kirándulás I az égbe” (Izlet u nebo, 1928); „Álom a szilfa alatt” (San pod brezom, 1940); , Ajándékok a névtelenek” (Davori za bezimenu 1942); „Az idő tömlöce” | (Tamnica vremens, 1944); > „Három poéma’’ (Tri poe- > me, 1949). ( ö szerkesztette a „Vi- \ lágirodalmi antológiát” / (Antologija svjetske liri- $ ke), amelyben több ma- gyár költő versét fordítót- < ta le. Illyés Gyula „Pető- ? fi” című művének horvát \ kiadásában a versidéze- I tek legnagyobb részét szin- \ tén ő fordította mesterien. t Születésnapja alkalmá- ? bői ma Zágrábban, ünnep- 1 séget rendeznek tiszteleté- s re. Az egyetemista köz- \ pont nagytermében ünnepi \ műsor keretében méltat- ' ják költői, műfordítói és £ esszé-írói munkásságát, i majd az ünnepelt. írótár- sainak kíséretében eiláto- ' gat a horvátországi Za- ? gorje-ba, arra a festői > hegyvidékre, ahoi gyér- s mekkorát töltötte és ( amelynek emléke még ma ( is kitöröl.hetef'en a 70 ; éves Ou'tav Tr-k !eo szívéből Hidrológiai napok a Technika Házában Tetszik a tároló tórendszer Jugoszláv vízügyi szakemberek Baranyában