Dunántúli Napló, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-15 / 109. szám
1969. május 13. DTinQntmi navtoi Megnyílt a II. országos közlekedésgazdasági konferencia A reform tapasztalatai a közlekedésben A tárca magas rangú vezetői Pécsett Miniszterhelyettes, vezérigazgatók, vezérigazgató-helyettesek ... szinte a közlekedési tárca valamennyi magasrangú vezetője és négyszáz, az ország minden részéből ide sereglett közlekedési szakember részvételével tegnap megkezdte munkáját a II. országos közlekedésgazdasági konferencia. Színhelye a Pécsi Tanárképző Főiskola díszterme. Kedvező jelenségek A kétnapos konferenciát dr. Szabó Tibor, a MÁV Pécsi Igazgatóságának vezetője, a Közlekedéstudományi Egyesület közlekedésgazdasági szakosztálya pécsi területi szervezetének elnöke nyitotta meg. Ezt követően került sor dr. Mészáros Károly miniszterhelyettes előadására: Az új gazdaságirányítási rendszer tapasztalatai és feladatai a közlekedésben és a távközlésben címmel. A népgazdaság helyzetének átfogó értékelése során a szállítási teljesítmények alakulásáról a következőket mondotta: — A nemzeti jövedelem 5 százalékos növekedésével szemben 1968-ban a fizető szállítási teljesítmény az 1967. évi szinten maradt. A teljesítmények ilyen alakulását kedvező jelenségnek kell minősíteni, mért ez a szállítási szükségletek maradéktalan kielégítése mellett következett be és hozzájárult a társadalmi termelési költségek csökkentéséhez. VA termelők és fogyasztók között az árupályák gazdaságosabb kialakításával az áru útja megrövidült és leegyszerűsödött. Érdekeltebbé váltak a vállalatok a beszerzési források ésszerűbb megválasztásában és a fuvareszközök jobb kihasználásában. A közúti szállításban a fuvarozási kényszer megszűnése, a vállalatok szabadj fuvarvállalásának lehetősége élénk verseny kifejlődését eredményezte. Hatására a múlt évben lényegében megszűnt a kapacitáshiány, számottevő kapacitástartalékok kerültek felszínre és tovább növekedett a közúti fuvarozás aránya. A közúti fuvarozásban a piaci verseny kibontakozása hatásaként jobban növekedett a közületi gépjárművekkel végzett szállítás, illetve fuvarozás volumene, mint a közhasználatú gépjárműközlekedési vállalatok fuvarozásai. A közúti szállítások részarányának növekedésével tovább csökkent a rövidtávú — 50 kilométeren aluli — vasúti szállítások volumene és részaránya. E tendenciát erősítette az új árudijszabások terelő hatása. A személyforgalom összetétele a közlekedéspolitikai koncepciónak megfelelő irányban változott, tovább nőtt a közúti közlekedés részaránya a vasút és a hajózás egyidejű csökkenése mellett. A távolsági személyszállításban a járműállomány növekedése következtében a zsúfoltságot dési vállalatok — elsősorban piaci eszközökkel — előnyösebb feltételek mellett léphessenek fel a fuvarpiacon, mint a külföldi konkurrencia. Magas színtű vita Dr. Mészáros Károly előadása után a felkért hozzászólók következtek. Felszólalt: dr. Buják Konstantin, a Posta, Galántai József, az AKÖV vezérigazgató-helyettesei, Lékai Elek, a MAHART, L énárt György, a MALÉV vezérigazgatói, Szikszai Tibor, a Megyei Pártbizottság ipari osztályvezetője és Szűcs Zoltán, a MÁV vezérigazgató-helyettese. (M-vári) Űj növényfajták Az utóbbi időben gyakra érte az a vád a hazai ni vénynemesítőket, hogy nei tudnak lépést tartani a mi zőgazdaság gyorsan növek\ igényével a korszerű, intei zív növényfajták széles ski Iája iránt. Az azonban m< nem a kutatók hibája vol hogy egy-egy kinemesíte új fajta állami elisme^é.1 Négylakásos társasházakat építenek Mohácson a Sallai utcai tömbbelsőben. A Mohácsi Járási Építő Ktsz eddig három kétszintes lakóházat épített, most a negyedik épület befejezéséhez közelednek. Az új házak előtt húzódó utcát is most alakították, az utca túlsó oldalán épülnek a KISZ-lakások. Nem késsül el sseptem her re as Mijmeesekaljai iskola A szerződéses határidő: december 20. — A felmérések szerint 900 gyereket érint legtöbbször hosszú éveket v; ratott magára. Ez az „átfi tási idő” az utóbbi időbe ! jelentősen lerövidült azálts hogy az Országos Mezőgazd; sági Fajtanemesítő Tanái mind sűrűbben ül össze beterjesztett és egyre ni gyobb számú fajta jelölte minősítésére. A tanács áprilisi ülésé húsz új növényfajta jelölt minősítettek előzetesen éli mert, államilag elismert, i letve forgalomba hozatali engedélyezett fajtává — moi dotta Baracs József, a Tanái tagja, a Baranya megyei T: nács mezőgazdasági oszti lyának vezetője. A forgalmi zási engedélyt a külföldi fa táknak ítélik oda, ezúttal ef nyugatnémet szója-fajta, < Adepta kapta meg, melyne vetőmag-importját kedvei tulajdonságai, mindenekelő korai beérése és jó magköti se indokolták. Mától hat forintot fizetnek az éticsiga kilójáért A baranyai általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek már az elmúlt években is eredményesen működtek közre az éticsiga felvásárlásában. Évről-évre a megyék közül a legtöbb csigát Baranya megyében vásárolták fel. A száraz időjárás következtében az elmúlt év sem volt túlságosan kedvező a csiga gyűjtésére, mégis közel 15 vagon csigát gyűjtöttek. A kései tavasz miatt ez évben a szokottnál később kezdődött az éticsiga felvásárlása, s a szeszélyes időjárás sem túlságosan kedvez a gyűjtésnek. Mégis a szövetkezetek a többi megyéhez viszonyítva ez évben is eddig a legtöbbet vásárolták fel. A pécsi és a sásdi exporttelep — ahol a földművesszövetkezetektől a felvásárolt éticsigát összegyűjtik és csomagolásra előkészítik, — az elmúlt héten három súlyvagon csigát exportált. Az éticsiga a nyugati országokba, elsősorban Franciaországba irányul. A múlt hétvégi esős időjárás kedvező volt a csiga összegyűjtésére, az utóbbi napokban meggyorsult az éticsiga felvásárlása is. Ezekben a napokban ismét 2—3 súlyvagon indult útnak Franciaországba. Az éticsiga gyűjtése és felvásárlása deviza-kihozatal szempontjából is igen kedvező, fontos népgazdasági érdek. És a gyűjtők is igen jól keresnek, megtalálják a számításukat. Nem egy csigagyűjtő száz kilót is, egy család egy csigaszezonban 30—40 mázsát is összegyűjt, ami 15—20 ezer forint keresetet biztosít. Jól fizetnek az általános fogyasztási szövetkezetek a csigáért. Eddig öt forintot fizettek kilónként, mai naptól, azaz május 15-től hat forintot fizetnek kilónként. Érdemes kihasználni a lehetőségeket, mert igen jó keresetet biztosít' és a fogyasztási szövetkezetek felvásárlói minden mennyiséget átvesznek. vállalat mindent elkövet, hogy szeptemberre beköltözhessenek az új iskolába”. De mondom, hagyjuk ezt. A problémát mindössze az tudná valamelyest enyhíteni, ha legalább egyik szárnya elkészülne az iskolának szeptemberre. Mindössze akkora része, ahová a legkisebbeket el lehetne helyezni. — A felsőtagozatosok még csak eljárnának a többi iskolába — mondja Bujdosó László. — Természetesen úgy szerveznénk meg, hogy az osztályokat megalakítanánk, azokkal a tanárokkal az élen, akik majd az új iskolában is tanítják őket, mindössze egy másik iskolában kapnának addig helyet. Nem könnyű munka ez, de ez látszik célravezetőnek. A legkisebbekkel azonban már nem ilyen egyszerű a dolog. Számukra mindenféleképpen az egyetlen megnyugtató megoldás lenne, ha már szeptemberben helyet kaphatnának az új iskola egyik szárnyában. Hallatna Erzsébet Jogászok kitüntetése Ahelyett azonban, hogy a drámai kérdéseket tovább sorolnánk, próbáljuk megnézni, mi az, ami még menthető. A hiba ugyanis egyik félre se hárítható, az építők ugyanis a szerződésre joggal hivatkozhatnak, az oktatás vezetői pedig mondhatják, hogy reménykedtek abban a kitételben: „a 1 A siófoki jogászkongresszuson két pécsi jogász részesült miniszteri kitüntetésben. Dr. Deáky Andornak, a Közúti Igazgatóság jogtanácsosának a közlekedés, dr. Köves Gusztávnak, a Mecseki Erdőgazdaság vezető jogászának pedig az Erdészet kiváló dolgozója kitüntetést adták át eredményes munkásságuk elismeréseként. Hazai fajtajelöltek közi különösen az új szemeseiről vagy más néven hibar-fa tákra hívta fel a figyelme A hibar nálunk még k szerepet játszik köztermes; tésben, pedig augusztusi-szej temberi érési idejénél fogv jól betöltheti azt az űr mely az árpa és a kukoric betakarítása között tátong. . hibar ezekkel egyenérték takarmány. Ezúttal hároi hibar-fajtának adtak állan elismerést. Figyelmet érdemi Kovács Gáborné, szarvasi m mesítő siló-cirokja, mely 22,5 méter magasra nő me és holdanként 280 mázs zöldtömeget képes adni. Előzetes elismerést kapó a szarvasi 611-es silókukor ca, mely 300 mázsán felü termésre képes. A rossz vfa gazdálkodású talajok gyep ki verékeinek feljavítására a kalmas Gruber Feren szarvasi növénynemesítő t elismert szarvaskerepfajtájí A minősített anyagban ezútts a szarvasi fajták domináltak Állami elismerést kapott eze közül Nagy Zoltán alexand riai heréje, mely öntözött vi sZonyokra alkalmazható kivá lóan, Dőry Lajos három ú fűfajtája és Gruber Feren vörösesenkesze. Zöldtrágyázási célokri kiválóan alkalmasnak ígérke zik a most minősített kecs keméti áttelelő fehér virág somkóró és a szarvasi egy éves sárga virágú somkórt A Pócsa—Héja nemesítőpáro által beterjesztett Mátra el nevezésű baltacim is állami lag elismert fajta lett. Három új dohányfajta k forgalomba kerül, mindháron állami elismerést szerzett, i tolnai kertidohány, a virgí niai Delcress és a Bulley. MINDEN GÉPKOCSIRA jelző mutatók némileg javultak, de a helyzet e téren még mindig nem kielégítő. A népgazdasági tendenciáknak megfelelően a közlekedési vállalatoknál is — különösen az elmúlt év II. felében — erőteljesen megindult a kereskedelmi tevékenység kibontakozása, a piackutatás, az árkalkulációs propaganda- és reklámtevékenység. A közlekedés devizaszerző és -kímélő tevékenységéről — amely a nemzetközi fizetési mérleg egyensúlyának javításához való hozzájárulás — a miniszter- helyettes a következőket mondotta: — Az ebből folyó feladatot a közlekedés a múlt év során csak korlátozott mértékben tudta teljesíteni. Az export és import áruforgalom lebonyolításában nem kielégítő a magyar közlekedési eszközök részesedése. A fuvareszközök kihasználásában ugyanis ellentétes a külkereskedelmi, illetve a megbízó vállalatok forint érdekeltsége a népgazdaság devizaérdekeltségével. A magyar kereskedelmi, illetve szállítmányozási szervek a külföldi szállító cégek által nyújtott szállítási jutalékra való tekintettel hajlamosak a dollárban fizetendő, lényegesen nagyobb összegű fuvarozási költségek megtakarításának lehetőségéről megfeledkezni. A népgazdaság szempontjából előnyös gyakorlat kialakításához szükséges a közgazdasági szabályzók megfelelő továbbfejlesztése. — A jelenlegi szabályozás következtében számottevően csökkent a magyar fuvareszközök külkereskedelmünk részére nyújtott teljesítménye { és az ezáltal elérhető deviza- \ kímélés összege. Nem volt kedvező a múlt évben, hogy a külföldi fuvareszközök fokozták forgalmukat a magyar [ fuvarpiacon, továbbá az, hogy \ az országon átmenő külföldi j fuvareszközök részesedése to- I vább növekedett. Ezért a ma- j gyár közlekedési vállalatok az export—import forgalom csökkenése miatt kénytelenek voltak fuvareszközeik kihasználása érdekében a kevésbé gazdaságos idegen számlára végzett fuvarvállalásaikat fokozni. Feladatok A devizakímélő tevékenység fokozását gátló körülmények felszámolása érdekében a miniszterhelyettes szerint számos intézkedést kell tenni: © Biztosítani kell, hogy a közlekedési vállalatok a fuvaroztatók részére a fuvarozási tevékenységet kiegészítő szolgáltatásokat fenntartás nélkül végezhessenek. © A közlekedési vállalatok a magyar külkereskedelmi vállalatokkal közvetlen fuvarozási szerződéseket köthessenek. ® A szabályzók megfelelő továbbfejlesztésével olyan helyzetet kell teremteni, hogy a belföldi árszintbe való beilleszkedés mellett a közlekeAz újságíró, ha tudósít valamely eseményről, többnyire nem „nem”-mel kezdi tudósítását. De lám, olykor ez is előfordul, mint afféle kellemetlen kötelesség Tehát: nem készül el szeptemberre az új iskola Üjmecsekalján. az Építők útján. A „nem” a Baranya megyei Építőipari Vállalat illetékeseinek szájából a következőképpen hangzott. Ott Miklós, a termelési osztály vezetője: — A szerződéses határidő december 20. Ezt a határidőt mi tartani fogjuk. Reméltük, hogy elkészülünk annyira a munkákkal, hogy szeptemberre üzemelni tudjon az iskola, a hosszú tél miatt azonban lemaradtunk olyan munkákkal is, amelyek elsődleges feladataink. Érthető, hogy az erőket oda koncentráltuk, ezért az iskolát csak az eredeti határidőre tudjuk átadni. Mindenesetre mindent el fogunk követni, hogy novemberre az I üzemeltetést meg lehessen j kezdeni, ha ezt az oktatási j szakemberek igénylik, ha ez számukra könnyebbség. Dr. Várszegi Károly, a vállalat főkönyvelője: — Vállalatunk jóhiszeműségét, jószándékát igazolja, hogy a kötelezettségeken túl vállaltuk a szeptemberi üzemeltetési határidőt. Sajnos, a legjobb akarattal sem sikerült. Eszerint tehát a Baranya megyei Építőipari Vállalat szerződésileg a december 20-i határidőre kötelezett csak. Lássuk a kérdés másik oldalát. Az új iskola ugyanis nem egy beruházás a sok közül, hanem olyan létesítmény amelynek kiesése egy- sereg következménnyel jár. Bujdosó Lászlót, a III. kerületi vezető igazgatót kértük meg, sorolja el ezeket a következményeket. — Üjmecsekalján öt iskola működik, mint ismeretes, ezekben az iskolákban felmértük az érintett gyerekeket, akik az új iskola már kijelölt körzetében laknak: a szám nagyjából 900. De a körzetben egy csomó új házban, közben átadott épületben még sokan laknak olyanok, akik a gyereküket év közben nem íratták át a belvárosi iskolákból, hogy ez a szám mekkora, azt még nem tudjuk. Jelenleg is nyomasztó a helyzet, vannak Üjmecsekalján 46—48 fős osztályok, és napközis csoport, amelyben 54 gyerek van. Ezeket a számokat kissé normá- lisabbá tette volna az új iskola belépése, úgy számítottuk, hogy sikerült volna elérni a 35—36 fős osztálylétszámokat. Ha az új iskola nem lép be szeptemberben, akkor mindenütt 50 fős osztályokkal dolgozunk majd, s ezáltal Üjmecsekalján minden eddiginél rosszabb helyzet áll elő. Holott az új iskola egyműsza- kos lett volna, a Tiborc utcai szintén, a 39-es dandár úti iskolában szóbajöhetett volna a nagyon aktuális kabinetrendszerű oktatás bevezetése, j és eljutottunk volna oda, hogy nem jelentett volna már akkora problémát a szakköri és úttörő-foglalkozások megtartása, a ma is égető helyiséggondok miatt. S vajon mi lesz a — mint tehát kiderült: minimum — 900 gyerekkel? Mi lesz azokkal az apró gyerekekkel, akik az Építők útjáról és a Tüzér utca környékéről mind a Tiborc utcai iskolába járnak majd, keresztül a Szigeti úton, ahol a gépkocsiforgalom eddig is éppen elég idegeskedést okozott már szülőknek, pedagógusoknak egyaránt? S mi lesz mindazokkal a gyerekekkel, akiknek még oktatása is, hogy a nevelésről ne is beszéljünk, alig-alig oldható meg az 50 fős osztályokban? Mi lesz az új iskola megrendelt bútoraival, milyen raktárakban halmozzák majd őket fel, amíg végre rendeltetési helyükre kerülnek? S mi lesz a pedagógusokkal, akik évek óta remélik már, hogy valamelyest könnyebbedik végre Üjmecsekalján az iskolakérdés, a zsúfolt iskolákban való munka nyomasztó felelőssége?