Dunántúli Napló, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-21 / 67. szám

1969. március 21. ounammi nanto 5 A cél: európai szintű bányászatot teremteni Reggel nyolctól késő estig fáradhatatlanul jár a páter- noszter. A legtöbb vendég a III. emeleten száll ki: itt van­nak az Egyesült Magyar Szén­bányák irodái. A Nehézipari Minisztérium megváltozott sze­repkörének leglátványosabb bizonyítéka ez a szellemes, öreg szerkezet — míg két év­vel ezelőtt mindenki a Bá­nyászati Főosztályra igyeke­zett, most a bányavállalatok­tól felutazók túlnyomó több­sége kiszáll á harmadikon. A minisztérium csak elvileg irá­nyít, a termelést és a fejlesz­tést közvetlenül befolyásoló döntések az EMSZ-ben szü­letnek. A holnap igényei Az elnöki iroda dió-színű stílbútorai egy századelejei bankház főnöki szobájának hangulatát idézik, a tárgyaló asztal hamutartóiban sokaso­dó cigarettavégek azonban egyértelműen bizonyítják: ide nem jelenteni, hanem vitat­kozni, kérni és tanácsolni jár­nak az emberek. Az előszobá­ra nyíló ajtó pontosan fél ti­zenkettőkor tárul ki: ekkorra beszéltük meg a találkozót. Tamásy István percnyi pon­tossággal beosztja idejét; így emlékeznek rá a komlóiak is, ahol jónéhány évvel ezelőtt, mint termelést irányító bá­nyamérnök dolgozott. Az első kérdés: milyen előz­ményei és céljai voltak az Egyesülés létrehozásának? — A változó helyzet kény­szerítette ezt ránk;' egyszóval egyesülésünk a szó legszoro­sabb értelmében kényszer­egyesülés. Az új gazdasági mechanizmus és a megválto­zott energiahelyzet célkitűzé­seinek és lehetőségeinek elem­zése után a Gazdasági Bizott­ság utasításban írta elő a tíz magyar szénbányavállalat munkájának koordinálását, s e feladat ellátására létrehívta az Egyesült Magyar Szénbá­nyák apparátusát. A ránkbí­zott feladat hármas: koordi­nálni a termelést, illetve a piacot, összehangolni és irá­nyítani a fejlesztést, s az ár­kiegyenlítés rendszere útján biztosítani, hogy lehetőleg iparági szinten is rentábilis legyen a szénbányászat... — 1967 júniusában egy te­lefoninterjúban ön azt mond­ta: a magyar szénipar nem is annyira műszakilag, mint in­kább szemléletében korsze­rűtlen ... — így igaz. S ha már itt tartunk, hadd szögezzem le nagyon világosan: nekünk az a legfőbb feladatunk, hogy a ma igényeinek maradéktalan kielégítése és problémáinak lehető legteljesebb elrendezé­se közepette a jövő számára dolgozzunk. A mi iparágunk­nak az a rákfenéje, hogy min­dig csak a mát meg a holna­pot nézzük, a holnaputánról azonban senki sem akar be­szélni. A kőolaj és földgáz térhódítása tény, a változás fő tendenciái megváltoztatha- tatlanok, még akkor is, ha 1967 „szénválsága” után 1968- ban sorban álltak a TÜZÉP- telepek előtt Eredményes belső verseny — Az 1968-as év számos vo­natkozásban a meglepetések éve volt... — Tény: piaci lehetőségeink jobbak voltak a vártnál. Az is tény, hogy az új gazdasági mechanizmus új lehetőségeket tárt fel, s ami ebből egyene­sen következik: új módszerek­kel kísérleteztek a bányavál­lalatok is. Csak néhány pél­dát: több helyen — például a Mecsekben is — napirendre tűzték a kazánrekonstrukciók meggyorsításának problémáját. Apparátusok jöttek létre a korszerű tüzeléstechnikai el­járások népszerűsítése céljá­ból; szinte minden medencé­ben ugrásszerűen nőtt a vá­laszték, a minőség központi kérdés lett, sőt több helyen a nylon-zsákos széncsomagok árusítását is bevezették. Ezek egy része persze nem nagy dolog, de egy vonatkozásban mégis az: az előbb említett szemléletváltozás vonatkozásá­ban ... — A mérleg tehát pozitív? — Igen. 1968-ban termelés- csökkenés nem volt, a 67-es készletek elfogytak, jelentős mértékben nőtt a gépesítés, s bizonyos mennyiségű im­portszenet ismét sikerült ha­zai. termékekkel helyettesíte­ni. — Importszén? — Nem jelentős tétel, azok a hírek tehát, melyek a hazai szénbányászat külföldi szén­nel való „megöléséről” szól­nak — alaptalanok. Tavaly 1,7 millió tonnát hoztunk be, min­denekelőtt javító kokszot, len­gyel lángszenet és NDK bri­kettet. A terv az, hogy 1 mil­lió tonna alá vigyük a beho­zatalt, ehhez azonban az kell, hogy az egyébként mind ered­ményesebb belső verseny eredményeképpen a magyar bányák hasonló minőségű ter­mékeket tudjanak felajánlani. Előtérben: a komplex gépesítés — A versenyképesség foko­zása . szempontjából sorsdöntő a gépesítés. Ezzel kapcsolat­ban milyenek a tapasztalatok és lehetőségek? — A tapasztalatok rendkí­vül biztatóak: egyetlen év alatt 13 százalékkal nőttek az összüzemi teljesítmények. Szá­mos területen — Oroszlány­ban, Tatabányán, Borsodban, s most a Mecsekben is —, napirendre került a komplex gépesítés, azaz a jövesztés és biztosítás teljes automatizálá­sának problematikája. Az eredmények igazán biztatóak. Egyébként felhívom figyelmét az István-aknai Gullick-auto- matára; ha az sikerül, amit ott terveznek, a Mecsek beke­rül a bányászat világtörténe­tébe. A mecsekihez hasonló települések mellett ma még csak a szovjetek és angolok mernek automatikus biztosí­tást alkalmazni... — Bányászati körökben a beruházási lehetőségek csök­kenésétől, a források elapa­dásától félnek.... — Azt én sem mondom, hogy sok pénz van, de a leg­fontosabb dolgokra jut. Idén például 1,7 milliárd forintot ruházunk be. — És még egy aggodalom: tovább csökkentik á létszá­mot ... — Ezzel kapcsolatban két dolgot. 1. A bányászat korsze­rűsítése óhatatlanul létszám­csökkenéssel jár, nem is len­ne jó, ha automatizálás mel­lett is 100 ezer embert foglal­koztatnánk. 2. Senki sem ke­rül a bányákból az „utcára”, erre kormányunk szava a ga­rancia. A probléma egyébként — s itt kell túllátnunk az or­runkon —, meglehetősen el­lentmondásos: elbocsátás he­lyett pillanatnyilag szinte va­lamennyi medence létszám- hiánnyal küzd... — Ha már a létszámgon­doknál vagyunk: mi az ön véleménye a bányászbérek alakulásáról? — Ami a vájároké: jó len­ne, ha több lenne. A többi iparág erőteljes ütemben kö­zeledik hozzánk, ma már tény­leg nem sokkal vastagabb a bányász borítékja bármelyik szakmunkásénál. De megol­dásként most is csak azt mondhatom, amit az előbb: növelni kell a termelékenysé­get, csökkenteni kell az ön­Április 3-ai nyitására készülődik a Mecseki Vidámpark. Az új sz ezonra valamennyi játékot fel­újítják és számos új játékot is építenek. Ezek közül is a legnagyobb népszeiűségre tarthat majd számot a „hernyó” vagy ahogy itt nevezik, a kis hullámvasút. Képünkön felszerelik az új játék kocsijait a pályára. Vastag gyapjúharisnyát húz, belegyűri a nadrágszárat, pa­pucsba lép és a mosdóban le­mossa a gumicsizmát. Nem­csak a felső részét, hanem a talp redőiből is kisikálja a sarat. Pedig majd reggel, amint kilép a panelház kapu­ján, újra lábszárig jár a sár­ban. Egész nap, hogy aztán a BCM építkezéséről haza­térve a szállásra, újra elölről kezdje a csizma tisztítását. Rendszerető, pontos ember pedantériája ez. Megszokta. Hány pár csizmát mosott el? Nem tudni. Dunaújváros, Ino- ta, Komló, Visonta és most Beremend- S közben eltelt ti­zenhat-tizennyolc év. A ser­penyő, amelybe szalonnadara­bokat dob, feketére égett — Az apám még bográcsot cipelt magával, mint a többi kubikos, amikor tavasszal el­indultak az Alföldről csator­naépítkezésekre. Nekem ez a serpenyő maradt... — mond­ja Szebényi Lajos. — Csak ennyi változott? — Jól néznénk ki! Laktam én barakkokban, sötét húgy- szagú bódékban, tömegszállá­sokon is, ahonnét éjszaka vit­ték el társamat a szomszédos ágyból, mert körözött betörő volt De a viszonyok mindig Fokozódik a faexport Másfél millió forint bevétel makkból Munkaidő-csökkentés az Erdőgazdaságnál Huszonegyezer köbméter fát exportál a Mecseki Erdő- gazdaság az idén, hétezer köbméterrel többet mint az elmúlt évben. Az exportáru zöme — mint tavaly — az idén is papírfa lesz, melynek nagyrésze Olaszországba irá­nyul. A népgazdaság 8,5 dol­lárt kap e fa köbméteréért. Az erdőgazdaság mindemellett háromezer köbméter parket­tát, bútorlécet és hasonlót szállít majd a skandináv ál­lamokba, ültetve Nyugat-Né- metországba, olyan cikkeket, amelyeket a saját fagyárt- mány-üzemében állít elő. A fenti számok a Mecseki Erdőgazdaság idei terveiből valók. A vállalat tegnap ter­melési tanácskozást tartott a MÁV Várady Antal utcai Mű­velődési Házában, amelyen mintegy százan vettek részt. Elsőnek Répási László, a vál­lalat párttitkára emlékezett meg a Magyar Tanácsköztár­saság évfordulójáról, majd Gyapay Jenő, az erdőgazda­ság főmérnöke beszámolt a vállalat elmúlt évi munkájá­ról és idei terveiről. Az erdőgazdaság múlt évi tevékenységéről egy alkalom­mal már részletesen tájékoz­tattuk olvasóinkat, ezért most csak két érdekes tényről em­lékezünk meg. Az egyik: a vállalat az elmúlt évben más- félmillió forint bevételre tett szert tölgyfamakkból. A mint­egy 25 vagon makkot a gaz­daság erdeiben — különösen az értékesebb tölgyfából álló Dráva menti erdőségekben — gyűjtötték össze, s a zömét exportálták. A másik érdekes hír: 4 millió 382 ezer forint nyereséget osztottak ki a vál­lalat 1768 dolgozója között. Ez utóbbi számadat képet ad az erdőgazdaság elmúlt évi munkájáról. A vállalat mintegy 266 ezer köbméter fát termel ki ebben az évben, s 90 hektár erdő- telepítés illetve 550 hektár erdőfelújítás szerepel a tervei­ben. Folytatják a gépesítést és vele együtt a munkaidő csök­kentését. 1967-ben még 9.2 óra, 1968-ban már csak 8.7 óra volt a munkaidő, amit az idén 8 órára szállítanak le. A mun­kaidő csökkentése évi 400 ezer óra megtakarítást jelent a dolgozók számára. Április 4-e alkalmából újabb termelési tanácskozáso­kat rendeznek majd a válla­lat 10 erdészetében. Ebből az alkalomból okleveleket, pla­ketteket és jelvényeket nyúj- tanak át, illetve 54 ezer fo­rintot osztanak ki a vállalat 36 szocialista brigádja között. A többi között megjutalmaz­zák Szaller Károly hétszeres, Nyíri Kálmán hatszoros és if­jabb Mezei Ferenc ötszörös szocialista brigádját is. javulnak, ahogy múlnak az évek. Ilyen szállásom még nem volt... Körbemutat a villával, je­lezve, hogy a központi fűtéses, műanyagpadlós, fürdőszobás, erkélyes munkásszállásnál job bat aligha kívánhatna egy vándorkubikos. De valóban: miért is vándorolnak? — Valami hajtja az embert. Kecskemét környékén akár­melyik szövetkezetben lenne munka. De nyughatatlan va­gyok A feleségem beletörő­dött, viszem haza a pénzt, fölneveltük szépen két fiun­kat, én megyek. Lehet, az hajt, űz, hogy felépül egy gyár, egy város és tudom, benne hagytam verejtékemet, munkámat, erőmet. Meg az esztendőket is lassan, ötven éves vagyok... A szomszédos panelépület­ben találkozom vele. Négyen laknak egy szobában, kettő távol van, a harmadik szemes­kávét, cigarettát vásárol a fő­utcán lévő boltban. A szerelő Kiss László, harmincnyolc év körüli férfi, Jászberényből érkezett még az ősszel. — Szép lakásom volt, fele­ségem, jó munkahelyem a kis­ipari szövetkezetben. — Hogyan jött el? — A rádióban hallottam va­lamit Beremendről. Éppen ka­póra jött. Megnéztem a tér­képet és még este elindultam. — Túl egyszerűnek tűnik... — Pedig nem volt egyszerű. Feleségemnek mondtam, hogy megyek, veszek újságot. És egyenesen ki az állomásra úgy, ahogy voltam. — Nem értem ... — Nem megyek haza töb­bet. Ott hagytam lakást, bú­tort, könyveket, mindent... Rosszul éltek. Az asszonyt — mondja — „felcsípte” va­laki, ismeri is az illetőt, pin­cér egy étteremben. — Nem csináltam „arénát”. Egyszerűen eljöttem. Újra kell kezdenem mindent elölről. Közben megérkezik a szoba­társa is. öt is Kissnek hívják. Kiss Károlynak. Fiatal, hu­szonhat éves legény, tele ener­giával, nagyhangú, jó kedélyű fiú. Segédmunkás. Előszedi a darált kávét, cigarettát. Kiss László szótlanul nézi, aztán hozzám fordul: — Mit gondol, érdemes itt maradni? — Bizonyára. A gyárnak emberek kellenek. — Erre gondoltam én is. Beindul a gyár, ha lehet, ma­radok. Szép vidék ez. Talán valakire ráakadok, szerzek la­kást is. Még négy év, addig kiismerem a helyzetet... Felteszi a kávét, horpadt alumínium bögrét helyez a ki­folyó alá, de akad itt mokkás- pohár is kiskanállal, három­három cukorral. Budapesti fiú, két előző munkahelye volt a vasiparban. Károly is egyidőban érkezett Kiss Lász- lóvaL — Pestről nem szívesen utaznak vidékre munkára — jegyzem meg. — Az lehet. Itt is csodál­koztak. Azt hitték, „van va­lami a fülem mögött”, hiszen • megértheti, hogy ennyi em­ber között előfordulhat ilyes­mi. Csakhogy én nem félek a vidéktől. Én már sokszor gon­doltam arra, hogy „körülné­zek” az országban. De nem if emiatt. — Hanem? — Jól kerestem Pesten is, de drága ott az élet. A péna itt is jó, viszont nem igen tu­dom elkölteni, és ez a lényeg Mutat egy kockás irkát pontosan vezeti az utolsó fil­lérig: ennyit fizet a napi ét­kezésért, mosásért, plusz na­pi tizenkét forintot enged meg magának cigarettára, kávéra, szombat estére harmincat, egy fillérrel sem többet. — Egy-két üveg sört meg­iszom a presszóban. Ha akad lány, akkor megfelezem vele. Nem is tartok több pénzt magamnál. — Mire gyűjti? — Autóra. Ha itt felépül a gyár, én a saját kocsimmal akarok elbúcsúzni Beremend­ről. Nem felvágásból, ne higy- gye! De a következő program: országot járni. Kocsival jobb. Oda megyek, ahova akarok. Szeptember óta nem egé­szen hatezer forintot tett fél­re. Hiányzik neki a főváros. Majdnem sírvafakadt az első hetekben. Most már köny- nyebb. * Három munkás az ezer közül. Dolgoznak más-más sajá­tos célokért. Viszont ők fog­ják felépíteni a beremendi gyáróriást. Rab Feren« Filmszereplő szőlőtőkék A baranyai hegyek napsütötte déli lankáin filmet forgatnak, amely­nek „főszereplői”: a sző­lőtőkék. A Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Minisztérium megbízásá­ból szőlészeti tárgyú szakfilmfet készít itt a MAFILM. A „forgató- könyv”-et dr. Diófási Lajos kandidátus, a Sző­lészeti és Borászati Ku­tatóintézet tudományos főmunkatársa írta. A film célja az, hogy szem­léltetően bemutassa a hegy- és dombvidéki sző­lők nagyüzemi tőkemű­velési módjait. Baranya az intenzív szőlőműve­lésben országosan is ki­emelkedő eredményeket ért el, ezért esett a szak­emberek és a filmesek választása erre a bor­vidékre. A változás fő tendenciái megmásíihatatlanok 2,7 milliárd forint beruházásokra — Az importszén fokozatosan kiszorul — Beszélgetés Tamásy Istvánnal, az Egyesült Magyar Szénbányák elnökével költséget — egyszóval: emel­ni kell a termelés színvona­lát. Szellemi import — A jövőről szólva leírha­tom: Tamásy István, az EMSZ elnöke optimista? — Nem vagyok pesszimis­ta, ezt leírhatja. Visszafejlő­désről beszélni tévedés, vagy butaság; a magyar szénbányá­szat nem visszafelé fejlődik, hanem fel; s meggyőződésem, hogy rövidesen európai szintű lesz. Egyébként minden ezen múlik. — Befejezésül engedjen meg néhány távirati stílusú kér­dést. Mi az ön véleménye a GEOMIN CO-ról ? — Nagyszerű kezdeménye­zés. A kívülállók nem is sej­tik, milyen gazdagok vagyunk okos emberekben, s ha itt­hon nem tudjuk teljes mér­tékben kiaknázni tudásukat, magától értetődő, hogy expor­táljuk. — És a „melléküzemágak­ról”? — Ha valahol szabadkapa­citás van (mint például • Pé­csett építőipari, illetve gépé­szeti vonatkozásban) bűn len­ne kihasználatlanul hagyni. — Árrendezés? — Kell és lesz is. Ha jól tudom, április 1-től. — ön szerint mennyi szén­re lesz szüksége Magyaror­szágnak tíz év múlva? — Ezt én is szeretném tud­ni. Hatalmas erőfeszítéseket ieszünk a távlati piac felmé­rése érdekében, de a pillanat­nyi kép elég zavaros. A vál­lalatok egy része azt mondja: átáll gázra. Hogy mikor? Ha lesz pénz. És mikor lesz pénz? — Hát azt csak az isten tud­ja... Hát ebből elég nehéz megrajzolni a jövő igényeit. — És végül: hogy látja a Mecsek jövőjét? — Rózsaszínben. A mecseki szénmedence szene rendkívül értékes, a szakember-ellátott­ság kitűnő... Békés Sándor Felépül a gyár, s benne a mi munkánk, erőnk, verejtékünk Három portré Központi íűtéses, fürdőszobás munkásszálláson

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents