Dunántúli Napló, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-19 / 65. szám
I OnnanftiTt nam« 1969. március It. Szovjet labdarúgócsapat Pécsett és Komlón Pécs testvérvárosa Lvov labdarúgó-csapata Baranyába látogat. A baráti ország labdarúgói az Ukrán I. Ligában szerepelnek. Az együttes március 23-án érkezik Pécsre és két mérkőzést vív Baranyában. Március 25-én, kedden délután 4 órakor a Tüzér utcai pályán a Pécsi Dózsa lesz a szovjet labdarúgók ellenfele. Március 27-én, csütörtökön a Lvov labdarúgó-csapata Komlón mutatkozik be. Sporthírek Tanácsköztársasági Jubileumi emléktúra. A Baranya megyei Természetbarát Szövetség és a PTTE Túramotoros Szakosztálya a Tanácsköztársaság 50. évfordulója alkalmából március 21-én jubileumi emléktúrát tervez. Cél: Dömör kapui turistaház 11 és 12 óra között. A szakosztályok tetszés szerinti útvonalon érkeznek. A motoros túraszakosztály tagjai délelőtt 10.30 órakor a 48-as téren gyülekeznek és együtt indulnak a túrára. * „Zrínyi” tájékozódási futóverseny Szigetváron. Az év első tájékozódási versenyét a PVSK rendez: március 21-én III. osztályú vers: iiyzők részére Szigetváron. Haj?, a strandon 10 órakor. Nevezéseket a helyszínen 9 óráig elfogadnak. * Budapesten a Magyar Sportorvos Társaság március 24-én 14 órak r díszülést tart a Tanácsköztársaság 50. évfordulója tiszteletére. — A Tanácsköztársaság sportegészségügyi politikájáról dr. Páter János professzor tart előadást. is Különvonatot indítanak Komlóról március 22-én a Dunaújvárosban lejátszásra kerülő Dunaújváros—Komló labdarúgó NB I. mérkőzésre. Jelentkezéseket 20-án délután 4 óráig fogadják el a komlói IBUSZ irodán és a kenderföldi fodrász üzletben. is Az Ércbányász SC úszói is részt vettek Kaposváron a Csik Ferenc emlékversenyen. A viadalon, melyen több fővárosi egyesület úszói is rajthoz álltak Mátrai Árpád szerepelt az Ércbányász úszók közül a legeredményesebben, de javuló formát árult el Hámory Jenő és Dunai Zsuzsa is. A gyermekúszók közül Horváth Kati, Tóth Márta, Filiszár Gabi és Kovács Mariann jó úszása érdemelt dicséretet. ie A mohácsi evezősök is készülődnek az év versenyeire. Az elmúlt évben kitűnően szerepelt szakosztály 32 minősített sportolóval rendelkezik, ami figyelembe véve az evezős sportban megállapított szigorú minősítési szinteket, azt bizonyítja, hogy Mohácson tehetséges evezősökben most sincs hiány. Jubileumi Kupa mérkőzések A mohácsi járásban újabb mérkőzéseket játszottak a Jubileumi Kupáért: Sátorhely—Töttös 1:1 (1:0), Sátorhely, Mohácsi SZTE n.—Majs 5:2 (3:2), Mohács, Szederkény—Véménd 2:2 (0:1), Szederkény. egy visszavágó mérkőzésre in sor került: Töttös—Sátorhely 3:2 (2:0), Töttös. A Majs —MSZTE II. találkozó gépkocsi meghibásodása miatt elmaradt. A mérkőzést későbbi időpontban látsszák. Hogyan történt? — Véleménye k — Nyilatkozatok O Utóhangok a Komló—Csepel mérkőzésről Q Szoros mérkőzések a megyebajnokság rajtján Q Miért nem sikerült? O Az első gól, az első győzelem Q Bódi Dezső: Jobban kell játszanunk! O Vendégcsapatok sikere az NB III. nyitányán O Több mint négyszázan a HCCS1 Bányász megsze- mpff rezte idei első győzelmét, örülnek a szurkolók és vezetők. Bódi Dezső sportköri elnöl: ennek ellenére jobb játékot vár a labdarúgóktól. — Még a Dunántúli Napló kupi - küzdelmek során vélekedtem úgy. hogy nem baj, ha akadozik a „gépezet”, majd a bajnokság kezdetére olajozottabb lesz. A SZEOI. elleni nyitányon ez a „jóslatom" helytálló volt. De mi történt azután? Néhány játékosunk formája nem ívelt felfelé. Sőt! A harcikedv az öltözőben még kifogásA Komló—Csepel mérkőzés előtt több érdekelt sportembert hallgattunk meg — az esélyeket illetően. Közülük ketten kitűnő „jósnak” bizonyultak. Rajnai Rúd'lf bányamester pontosan tippelt! l:0-ás Bányász-győzelmet várt, s ez teljesült is. Podpácz János szakosztályvezető arra utalt: Somlai Bajos játékvezető többszer működött már közre komlói mérkőzéseken, de bíráskodása mellett a Bányász még egyetlen pontot sem szerzett. „Úgy érzem, most megszakad ez a rossz sorozat” — írtuk a vasárnapi beharango- zenkban. Valóban megszakadt! Somlai most is kitűnően látta el feladatát. s az országos lapok értékelése szerint a forduló játékvezetője lett. Az 1:0-lal végződött összecsapás után Lantos Mihály találóan mondta, hogy a kék-fehér gárda igazán odaadóan küzdött és megérdemelten győzött. Hangsúlyozta: — Nagyon örülök, hogy sikeresen mutatkoztunk be a hazai pályán. Keszthelyi Mihály, a csepeliek edzője szerint leshelyzet előzte meg a gólt. Érdemes tehát két játékos véleményét közreadni. Veliai még a mérkőzés lefújása előtt mondta a komlói játékosoknak: — Sajnos, nem volt les, Molnár a kapufa közelségében állt, Fatér pedig a gólvonalon tartózkodott, amik r Bordács belerobbant a labda útjába. (Ami azt illeti, az esetnél a csepeli játékosok is érezték, hogy nincs keresnivalójuk, csupán egy ember reklamált a partjelzőnél, de ő sem valami meggyőződéssel.) Bordács, aki a mezőny legjobbjának bizonyult, s aki bekerült a forduló válogatottjába, szerényen jegyezte meg: — Lát- I tam, hogy Bánfalvi elhúz a. szé- I len és egy csel után beadásra I készül. Azt is figyeltem, hogy I Molnár és Fatér bentragad, így J nyugodtan fejelhettem a hálóba. tálán, de kint a pályán alább- | hagy, amint a játékvezető bele- ! fúj a sípjába. Kevés kivételle. ! a játékosok kerülik az összecsapásokat, a kapu előtt határozat- I lanok. A beívelt magas labdák » „csemegék” az ellenfél kapusá- j bak. Mindenesetre nagyobb határo- ; zottság több eredményre vezetne. Az erőnlét terén nincs kifogásolnivaló, de az egész csapattól játék és küzdőképesség terén többet várunk! Ilyen kritikusan és tárgyilagosam vélekedett az elnök és nem árt, ha ezen a Bányász játékosai alaposan elgondolkodnak. Az NB m-hoz hasonlóan a megyebajnokság rajtja is bőségesen hozott meglepetéseket és elsősorban vendég sikereket. A megszerezhető 16 pontból kilenc pontot a vendég- csapatok szereztek meg. A forduló jellemzője a sok szoros ered mény és a kevés gól volt. Hat csapat egyáltalán nem ért el gólt, három gólt egy. két gólt négy és egy gólt szintén négy csapat ért el. Nyolc mérkőzésen mindössze 15 gól esett, bizony nem valami nagy teljesítmény. A legnagyobb meglepetést a Pécsi Gázműnek a Véméndtől elszenvedett hazai veresége keltette, de csak kevés számú Dinamó szurkoló gondolt arra, hogy együttesük legyőzi a Kesztyűgyár csapatát. A Pécsszabolcsi és Vasas I. Bányász csapataiból összevont István-ak- riai Bányász nagy csatát vívott Bollyal és hatalmas küzdelem után szerezte meg a két pontot. Ugyancsak küzdelemre késztette az újonc Postás a Mágocs együttesét is. A vidékiek rangadóján a Siklós—Szigetvár találkozón jól tartotta magát a vendégcsapat, erősen meg kellett küzdenie a Siklósnak a két pontért. Elismerésre méltó az alig egy héttel ezelőtt „visszakerült” Beremend pontszerzése a Pécsi Vasastól. O Nem sikerült a szigetvári lányok és PVSK fiúk vasárnapi bajnoki rajtja a kosárlabda NB I-ben. A PVSK csarnokban lejátszott nyitányon mindkét baranyai csapat vereséggel kezdett. A Szigetvári Vörös Meteor az Egri Tanárképző ellen igen mérsékelt teljesítményt nyúj tott, nem álltak rendekezésre megfelelő cserejátékosok, Varga és Hegedűs pedig hosszabb betegeskedés után lépett pályára, ez meglátszott játékukon. Az egriek különösen az első félidő egyes részeiben harcoltak ki fölényt, volt időszak, amikor 25:9 arányban vezettek. A PVSK fiúk nélkülözték a katonai szolgálatot teljesítő Tahit. A mérkőzés eredménye igen furcsán alakult, a VTSK csak az első percben és az utolsó öt másodpercben vezetett és mégis megnyerte a találkozót. A PVSK kezdő ötöse a kipontozás sorsára került és a rutinosabb fővárosi együttes az utolsó másodpercekben a maga javára fordította az eredményt. A PVSK a szombati bajnoki nyitányon a várako- kozásnak megfelelően szerepelt. Minden különös megszorítás nélkül aratta első győzelmét a máza-szászvári bányászfiúk ellen. Az első gólról, az első győzelemről beszéljenek a résztvevők. Szabó József középhátvéd bizonyult a csapat és egyben a mezőny legjobb játékosának. És a bajnoki év első gólja is az ő nevéhez fűződik. I — Pecze Béla szabadrúgása reI mekül szállt be a 16-os sarkáról | és nagy örömmel láttam, hogy a 1 labda átszállt a védők feje felett. | Szerencsémre jó ütemben érkez- I tem, homlokkal jól el is találtam és magam sem igen hittem a szememnek, amikor az erős és csúszós labda a kapus kezei között a vonalon túlra pattant. Hogy örültem-e? Nagyon, hiszen az első gól volt és ezután már igen nyugodtan játszott a csapat. Ábrahám István kapus ezúttal a kispadról figyelte a játékot és szurkolt társainak. Milyennek látta a mérkőzést? — őszintén, nem volt valami nagy játék, de az idény elején nem is vártunk talán sokkal jobbat. Amit igen jó volt innen kívülről nézni, az a két csapat igen lelkes és férfias küzdelme. De volt néhány ügyes, formás akció is, főleg a mieink részéről. Szabó Jóska gólja nagyon jól Jött, utána valóban nyugodtan játszhattunk és a sportszerű ellenfél kénytelen volt a jobban felkészült és jó erőben lévő ellenfélnek átadni a két pontot. Kevés babér termett az idénynyitón az otthon játszó NB m-as csapatoknak. Nyolc pályaválasztó közül mindössze egy tudott nyerni, ez az újonc Nagymányok volt, négy hazai pályán játszó együttesnek meg kellett elégednie a döntetlennel, három helyen pedig a vendégcsapatok szerezték meg a két pontot. A nyitány két pécsi rangadóján a BTC az ifjúsági stadionban is legyőzte a PEAC-ot, a Porcelángyár—Steinmetz SE mérkőzés pedig döntetlenül végződött. Értékes pontot szerzett Barcson a Mohács és még értékesebb győzelmet aratott Lábodon a Pécsi Volán SC. A nyitány meglepetése a Baja pontvesztesége Sárbogárdon, a Dombóvári Vasutas háromgólos. veresége Nagymányokon és az előkészületi mérkőzéseken jó eredményeket elért Kaposvári Vasas MTE hazai veresége a szintén újonc Dunaújvárosi Papír csapatától. Az első forduló eredményei azt mutatják, hogy a bajnokság idén bőségesen tartogat meglepetéseket és — még saját otthonában sem — mehet biztosra egyetlen együttes sem. Ezen túlmenően nem szabad lebecsülni az újonc csapatokat sem, hiszen „neves” ellenfelekkel szemben nyertek illetve szereztek pontot. O Több mint 400 induló demonstrálta a Dömörkapu környékén rendezett erdei futóversenyt. A Baranya megyei KISZ Bizottság közreműködésével, a Tanácsiköztársaság emlékére rendezett versenyen a középfokú iskolák tanulói jogosultak az indulásra. A rendezőket meglepte a reméltnél nagyobb számú induló, pedig a múlt években jól szerepelt iskolák közül egyesek alig indítottak versenyzőt — remélhetőleg a csütörtöki második fordulóra az 506-os, 508-as iparitanuló intézetek és néhány gimnázium is aktívabban részt vesz az ünnepi versenysorozat befejező aktusán. Dicsérőleg kell megemlékeznünk elsősorban az 501-es komlói Iparitanuló Intézet résztvevőiről és testnevelő tanárukról, Fogarasi Sándorról. Nemcsak nagy létszámban, hanem igen eredményesen szerepeltek. Aligha kétséges, hogy a csütörtöki verseny után az érmek jelentős részét a komlóiak viszik haza. Hasonlóan nagy létszámmal indultak a szentlőrinci Mezőgazdasági Technikum tanulói. Hét vége a labdarúgópályákon A labdarúgó NB I. 4. fordulójának mérkőzéseit a hét végén, szombaton játsszák. A Pécsi Dózsa ellenfele a Tatabányai Bányász lesz, a találkozóra a PVSK pályán kerül sor fél 4 órai kezdettel. A Komlói Bányász soron következő mérkőzését szombaton Dunaújvárosban vívja. — Az j NB I. B. sorsolása szerint szombaton a Pécsi Bányász labdarúgói Nagybátonybán lépnek pályára. Mérkőzéseket játszanak a labdarúgó NB II., NB III. és a megyebajnokság csapatai is. A Tatabánya ellen készülődő Pécsi Dózsa labdarúgói szerdán délután a PVSK pályán a PVSK tartalékcsapatával játszanak edzőmérkőzést fél 4-kor. — A I Pécsi Bányász szerdai edző- j partnere Pécsúj hegyen a | PEAC csapata lesz. ! Komlói Bányász—Máza-Szászvár 3:2. A Szászvárra tervezett Máza- Szászvár—Komlói Bányász edző- mérközés elmaradt, azaz hogy a két testvércsapat kedden Komlón mérte össze tudását. Ma este: Bolitzer Kupa vívóverseny A PEAC a Tanácsköztársaság megalakulásának 50. évfordulója emlékére szerdán este 18 órai kezdettel az Egyetemi Tornacsarnokban rendezi meg a Bolitzer Kapa kardvívó versenyt. A viadalon a PEAC legjobb vívói állnak rajthoz. Nem a magyarherlelendieken múlott A labdarúgó MNK megyei selejtezői során az elmúlt vasárnap Magyarhertelenden a Pécsi Gázművek labdarúgóival kellett volna megmérkőzniük a hazaiaknak. Hiába érkeztek azonban délután 3 órára a magyarhertelendi pályára a Gázművek játékosai és vezetői, ott csak a játékvezetővel találkoztak. Schvartz József a magyarhertelendi sportkör elnöke szerkesztőségünkhöz beküldött levelében megírja, hogy nem rajtuk múlott, hogy elmaradt a találkozó. Az MNK mérkőzés időpontjáról ugyanis semmiféle hivatalos értesítést nem kaptak. Megkeresték az MTS sásdi Járási 'fanácsát, voltak bent Pécsett is a szövetségben. ahol megígérték, hogy értesítést küldenek, de az csak nem érkezett meg. „Úgy érzem a magunk részéről mindent elkövettünk, hogy í részt tudjunk venni az MNKbanM — írja levelében a magyarhertelendi sportkör elnöke. Ez úton is szeretnénk a Gázművek labdarúgóinak elnézését kérni, mert nem rajtunk múlott, hogy feleslegesen utaztak ki Magyar- hertelendre.” Műanyag hajtatóházak. GARÁZSOK (<■ GÉPSZÍNEK, PONYVÁK ) megrendelhetők MÜANYAGtJZEM PÉCS, Nagypostavölgy 39. Telefon: 17-04. wZinriaí Nemzeti Színház: Lumpáciusz Vagabundusz (este 7 órakor). — Odry-bérlet. Gyermekszínház: -Légy jó mindhalálig (délután 3 órakor). M oz j Park: Vidám szcllemjárás. (4, 6, 8). lö éven felül! Petőfi: Pokolrév (4, G, 8). Kossuth: Pokolrév (iü). Vidám szellemjárás (12, f3, í5). 16 éven fölül! A tékozló fiú (f7, f9). 18 oven felül! Vasas I.; A szűz jegyében (7). Mohács: Még egyszer a szerelőmről (5). Bube szerelmese (fü). Sellye: Egy nehéz nap éjszakája (5, 7). Rádió KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek, időjárás. 4.33: Hajnaltól reggelig. Közben kb. 6.40: Rádióreklám 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. — 8.20: Népdalok. 8.45: Tito Schipa lemezeiből. 8.58: Európai századok — magyar századok. VI. (ism.). 9.29: Könnyűzenei híradó (ism.). 10.00: Hírek, időjárás. — 10.05: Zenekari muzsika. 11.00: Iskolarádió. 11.30: A Szabó család (ism.). 12.00 Déli krónika. — 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Mozart- és Schumann- művek. 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Mai témák — mai dalok. 15.20: Kerékasztalon, a kötelező olvasmány. Illyés Gyula: Puszták népe. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.07: Üj felvételeinkből. 16.38: Valaki kopog. Török Sándor regénye folytatásokban — XXI. rész. 16.58: Hallgatóink figyelmébe. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Bartók: Négy magyar népdal. 17.35: Szivárvány a képernyőn. Beszélgetés a színes televízióról. 17.50: Három tavasz. Részletek Lajtai—Szenes—Békef- fy operettjéből. 18.10: Kun Béla a Magyar Tanácsköztársaságért. 18.45: Esti krónika. 19.00: Közvetítés az Újpesti Dózsa—Leeds United WK visszavágó labdarúgó-mérkőzés H. félidejéről. — 19.50: Népzenei magazin. 20.30: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. 21.03: Esti pihenő — muzsikával. 22.00: Hírek, időjárás. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Vásárhelyi Zoltán két Purcell-kórust vezényel. 22.32: A hazai társadalomkutatás tapasztalataiból. — 22.55: Szokolay Sándor: A tűz márciusa oratórium. 24.00: Hírek. időjárás. 0.10—0.25: Nóták. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Barokk muzsika. 8.45: Beszélgetés a szocialista gazdasági integrációról. 9.00: Mai mesemondónk: Halász Judit. 9.07: Várpalotai zeneiskolások műsora. — 9.30: ABC Meseáruház. A Gyermekrádió műsora. 10.00: A zene hullámhosszán. — Közben 11.00— 11.03: Hírek. 11.37: Bizet Gyöngyhalászok. Háromfelvonásos opera. Közben 13.00—13.05: Hírek, időjárás. 13.33: Néhány perc tudomány. 13.38: Fúvósindulók. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Régi kedvelt melódiák. 14.30: Hírek, időjárás. 14.35: i iárom színn.-n ......s költemény. a 1.56. ...«l .. auiccialaiból. 15.06: L^geiid.» tíz..wt_.. a..n indiai író elbeszélése. 15.21: Pol-beat. 15.30: Hírek. 15.33. Bruno Walter két Strauss-keringöt vezényel. — 15.53: Bridzselök ötperce 15.58: Mascagni operáiból. 16.15: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. 16.30: Hírek. 10.33: Pogány —Martiny—Kell: Trombitafantázia. 16.40: Táncok. 16.55: Rádióreklám. 17.00: ötórai tea. 17.50: Hírek, időjárás. 18.00: Közvetítés az Újpesti Dózsa—Leeds United WK visszavágó labdarúgó-mérkőzés I. félidejéről. — 18.47: Üj könyvek. — 18.50: Negyedszázad történetéből. Pintéi István írása. 19.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Beethoven összes vonósnégyesei — I. rész. Közben kb. 19.55: Jó éjszakát, gyerekek! Kb. 20.00— 20.30; Esti krónika, II. Kb. 21.05: Homérosz leánya. Robert Graves regénye, Kb. 21.34: Könnyűzene. 22.32: Anny Schlemm és Paolo Silveri énekel. 23.00: Hírek, időjárás. 23.10: Zenés játékokból.— 24.00—0.10: Hírék, időjárás. URH-RADIÓ 18.00: Hírek, időjárás. — 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek, 46. lecke. 19.10; A hágai Residentie zenekar hangversenye. 20.35: Hírek. 20.38: Romantikus művész- portrék. Liszt Ferenc. 21.29: A jazz kedvelőinek. 21.47: Wagner: A walkür, III. felvonás. 23.00: Hírek, időjárás. Kb. 23.15: Sporté hírek. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Részletek a Hófehérke és a hét törpe című film zenéjéből 17.45: Sporthíradó 18.00: Huszka Jenő operettjeiből 18.20: A mikrofon előtt Jakabos Zoltánné: Van-e verseny a megye kereskedelménél? 18.30: Harangozó Teréz énekel 18.45: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Hírek, lapszemléd — Hallgatóink kérésére, zene. — Tavaszi start előtt, jegyzet. Hallgatóink kérésére c. műsor folytatása 19.30: Német nyelvű műsor. — Hírek, tudósítások -az ifjúság életéből. — Beszélgetés Kedves Henrik általános iskolai igazgatóval a német oktatásról Szék- szárdon. /— Ivó Robic énekel. Fiataloknak muzsikálunk 20.00: Műsorzárás. Maqyar Tv. 17.48: Műsorismertetés 17.50: Hírek 17.55: U. Dózsa—Leeds United WK labdf úgó—mérkőzés közvetítése a Megyeri útról. Kb. 18.45: Reklámműsor 19.45: Esti mese 19.55: Szünet 20.00: Tv-híradó 20.20: Duna-parti 21.05: Tudósklub. Világgazdaság és vállalati tevékenység, i. 21.55: Tv-híradó — 2. kiadás 22.05: Jégkorong-világbajnokság. — A Csehszlovákia—Svédország mérkőzés közvetítése Stockholmból Jugoszláv Tv. 17.45: Gyermekdalok fesztiválja. 18.40: Ázsián keresztül. — 19.15: Csillagos pillanatok. 20.35: Szomorú ősz — II. 21.25: Képernyő a képernyőn. 22.45: San Remo: Kerékpárverseny. FIGYELEM! FIGYELEM! A Pécsi Vegyesipari Vállalat 196«. március 17-én Varadi Antal utca 9. ss, alatt megnyitotta • új munkafelvevő helyét • Vállaljuk: rövid határidőre mérték utáni FÉRFI-, NŐI- ÉS GYERMEKCIPŐK készítését, valamint javítását! PÉCSI VEGYESIPARI VÄLLALAT GAZ 51-es, GAZ 63-as típusú elhasználódott tehergépkocsit felújítottal 35 000—38 000 Ft-ért azonnal kicseréljük• GAZ fődarabok javítását (motor stb.) csere alapon vállaljuk. Külön kívánságra a gépkocsit új gumiabroncsokkal és új akkumulátorral látjuk el. GAZ 51-es és GAZ 63-as tehergépkocsi típusban II. szemlét, középjavítást vállalunk. Mezőgazdasági üzemek részére a 20 százalékos kedvezményt biztosítjuk. Karambolos személygépkocsik javítását, személygépkocsik középjavítását vállaljuk. Kárpitos munkákat, hűtőjavítást vállalunk. Cím: AFIT XI., SZ. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT SZEGED, Tolbuhin sgt. 9—11. Telefon: 15-49L 4 i i