Dunántúli Napló, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-18 / 64. szám
Ara: 80 fillér Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXVI. évfolyam, 64. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1969. március 18., kedd A Varsói Szerződés tagállamainak r r Nemzetiségi nagygyűlést rendeznek Mohácson és Atán A tartalomból Kína területi követelése v Légikatasztrófa Venezuelában ▼ Egy veterán emlékezései v FELHÍVÁSA Európa országaihoz Hétfőn délután Budapesten a parlament épületében a Varsói Szerződés tagállamainak Politikai Tanácskozó Testületé megkezdte és estig be is fejezte munkáját. A tanácskozáson résztvevő tagállamok az alábbi felhívást hozták nyilvánosságra. A Varsói Szerződés tagállamai: a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Nép- köztársaság, a Magyar Nép- köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége — a Politikai Tanácskozó Testület ülésének részvevői — kifejezik óhajukat, hogy népeik békében és jószomszédi viszonyban kívánnak élni a többi európai néppel, továbbá azon szilárd elhatározásukat, hogy közreműködnek kontinensünk biztonságának és az együttműködés légkörének kialakításában, fellűvással fordulnak valamennyi európai államhoz —, egyesítsék erőfeszítéseiket az európai béke és biztonság megszilárdítására. Európa népeinek jelene és jövője elválaszthatatlan kontinensünk békéjének megőrzésétől és megszilárdításától. Az igazi biztonság és a szilárd béke akkor szavatolható, ha az európai államok szándékaikkal, tetteikkel és minden erejükkel a feszültség enyhítését szolgálják, a realitások figyelembe vételével célul tűzik ki a megérett nemzetközi problémák megoldását, a sokoldalú együttműködés kialakítását össz-európai alapon. A jószomszédi viszonyhoz, a bizalom megteremtéséhez és az egymás megértéséhez vezető út valamennyi európai ország népeinek és kormányainak akaratától és erőfeszítéseitől függ. Napjaink Európája, ahogy a második világháború után kialakult, több, mint 30, nagy és kicsi, különböző társadalmi rendszerű, földrajzi elhelyezkedésű és érdekű országot jelent. A történelem akaratából azonban egymás mellett keli élniök, s ezen a tényen senki sem változtathat. Egyre több kormány, parlament, párt, politikai és társadalmi személyiség érzi át felelősségét a mai és az eljövendő nemzedék iránt azért, hogy ne kerülhessen sor újabb háborús konfliktusra Európában. Változatlanul hatnak azonban Európában olyan erők is, amelyek az európai fejlődéshez nem a vitás kérdések rendezésével és békés megállapodásokkal akarnak hozzájárulni, hanem ehelyett évtizedekre kidolgozott új katonai programok alapján újabb hadosztályokat és rakétákat vonultatnak fel. Egy gyékényen árulnak velük azok is, akik nem vonták le a kellő tanulságot a második világháborúból, a német militariz- mus és nácizmus szétzúzásából. Fondorlataik fokozzák a feszültséget, bonyodalmakat idéznek elő a nemzetközi kapcsolatokban. Az ülésen részvevő államok kötelességüknek tartják, hogy a jövőben is minden tőlük telhetőt megtegyenek annak érdekében, hogy Európát megóvják az új háborús konfliktusok veszélyétől és a békés egymás mellett élés elvei alapján tág teret nyissanak az összes európai szágok közötti együttműködés fejleszKsrn. NAFLÖ, TELEFOTO A Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó testületének üléséről közleményt adtak ki. A részvevők valamennyi európai országhoz intézett felhívást írtak alá. Képünkön: Kádár János, a magyar küldöttség vezetője aláírja a közös okmányt. tése előtt, függetlenül azok társadalmi rendszerétől. Bármennyire bonyolultak is a még rendezetlen problémák, megoldásuk csak békés eszközökkel, tárgyalások útján, nem pedig erőszak, illetve erőszakkal való fenyegetés alkalmazásával történhet Az európai helyzet elemzéséből kiindulva, a Varsói Szerződés tagállamai úgy vélik, megvan a reális lehetősége annak, hogy — Európa valamennyi államának és népének érdekeit szem előtt tartva — közös erőfeszítésekkel teremtsék meg az európai biztonságot. A Varsói Szerződés tagállamai közel három évvel ezelőtt Bukarestben javaslatot tettek egy össz-európai értekezlet összehívására az európai biztonság és békés együttműködés kérdéseinek megvitatására. Az azóta létrejött személyes találkozók arról tanúskodnak, hogy egyetlen európai kormány sem emel szót az össz-európai értekezlet gondolata ellen, s hogy megtartására megvannak a reális lehetőségek. A második világháború után az európai államok még egyszer sem jöttek össze valamennyien, jóllehet egész sor kérdést kellene tárgyaló asztalnál megvizsgálniok. Ha a béke megszilárdításának érdekeiből indulunk ki, semmilyen nyomós ok nem lehet az össz-európai értekezlet összehívásának halogatására. Egy ilyen értekezlet megfelelne valamennyi európai állam érdekeinek. Lehetőséget nyújtana ahhoz, hogy közösen találják meg azokat az utakat és módokat, amelyek elvezethetnének Európa katonai csoportosulások szerinti megosztottságának felszámolásához és az európai államok és népek békés együttműködéséhez. A világon azonban vannak olyan erők; amelyek Igyekeznek fenntartani kontinensünk megosztottságát olymódon. hogy a feszültség fokozásának politikáját folytatják, elutasítják az államok és a népek békés együttműködésének kialakítását. ellenzik egy ilyen értekezlet összehívását és az európai biztonság megerősítését célzó egyéb intézkedéseket A jelenlegi tanácskozáson részvevő államok meggyőződése, hogy az össz-európai együttműködés fejlesztése az egyetlen reális alternatíva volt és marad, ellentétben a veszélyes katonai szembenállással, a fegyverkezési versennyel, viszálykodásokkal, (Folytatás a 2. oldalon) Kongresszusra készülnek a baranyai délszlávok Baranya délszlávlakta községeiben élénk társadalmi események zajlanak ezekben a napokban. A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége VI. kongresz- szusára készülve, választásokat tartanak. A küldötteket az MSZMP megyei- és városi, illetve járási bizottságaival, a Hazafias Népfront szerveivel egyetértésben, a községek legkiválóbb dolgozói közül jelölik A délszláv kongresszus az MSZMP Politikai Bizottsága 1968. évi, nemzetiségiekre vonatkozó határozata alapján összegezi az eddigi eredményeket és megjelöli a politikai munka tartalmi célkitűzéseit és a módszereket. A kongresszuson új tisztség- viselőket, új társadalmi bizottságot választanak. Megyénkben a legközelebbi — és talán a legnagyobb — választási gyűlés Mohácson, március 29-én lesz, Atán pedig március 30-án. A mohácsi rendezvényen részt vesz a Tanárképző Főiskola művészeti csoportja és műsort ad. Emelkedtek a személyes jövedelmek ▼ Művek és ifjú alkotóik v Megjutalmazták a legjobbakat ‘ ▼ Bukás a cél előtt Gép számolja ki a táppénzt az SZTK-ban 125 ezer dolgozó és családtagja táppénzének, születési és temetési segélyének és egyéb szolgáltatásának számfejtését és kifizetését gyorsítja meg az Olivetti Di- vi Summa elnevezésű olasz számítógép, amelyet március 10-én, állított munkába a Baranya megyei Társadalom- biztosítási Igazgatóság szolgáltatási osztálya. Az okos gép nemcsak a négy alapműveletet végzi el másodpercek alatt, de százalékszámításra is alkalmas. A számfejtő dolgozó a kigyűjtött alapadatokat gombnyomással táplálja be a gépbe, amely még komplikált esetekben is, amikor a dolgozó táppénzes ideje alatt kórházban volt, tehát csökkentett szolgáltatást kap, egy percen belül kiszámítja a táppénz járandóságot. — A gépi eljárással az ellenőrzés is lényegesen gyorsabb és könnyebb lesz, mert csak a számítógép szalagjának úgynevezett „szimboljait”, az egyes számítási műveletek jelzéseit kell átnézni az ösz- szegszerűségben ugyanis hiba nem fordulhat elő. A Társadalombiztosítási Főigazgatóság, a vidéki igazgatóságok közül elsőnek, a közeljövőben a baranyai nyugdíjosztályt is ellátja hasonló típusú szállítógéppel. Az OBI nyári programja: Pécsre érkezik Udo Jürgens Zalatnai Sarolta, Illésék, Omegáék, Metróék vendégszereplése Balatoni műsor Pécsett is Jó híreket hallottunk az Országos Rendező Iroda pécsi kirendeltségénél, legalábbis a pécsi, és baranyai ifjúság, a könnyűzene kedvelői számára jókat. Elkészült ugyanis az idei nyár szabadtéri tánczenei rendezvényeinek programja. A program legnagyobb érdekesebb, legvonzóbb része: Pécsre jön Udo Jürgens, a híres osztrák slágerénekes. De lássuk sorra a rendezvényeket: május elsején a Mecseki Kultúrparkban a magyar táncdalénekesek nagyszabású műsorával kezdődik az idei nyár szabadtéri könnyűzenei programja. Június elsején pedig ugyancsak a Mecseki Kultúrparkban az Ómega-együttes lép fel. Ezt a műsort másnap, június másodikán Mohácson ismétli meg. Június tizenkettedikén pedig Mohácson kezdődik egy műsor, amit másnap, tizenharmadikán mutatnak csak be Pécsett. Címe: Slágerhullám. A magyar tárcdalénekesek élgárdája lép fel benne, így Poór Péter, Korda György, Aradszky László, Harangozó Teréz, Késmárki Marika, Az üzemekben, gyárakban dolgozó anyáknak nagy könnyebbséget jelent az üzemi óvodák, bölcsődék működése. Munkakezdéskor beadják gyerekeiket és műszak végeztével hazaviszik őket. A porcelángyári óvodában hatvan gyári dolgozó gyereke van. A gyerekek az óvónők felügyelete mellett az udvaron játszanak Fenyvesi Gabi, Ambrus Kiri, Angyal János paródista. és a Pápay Faragó László vezette Juventus zenekar. — Ezt a műsort a Balaton környékére állították össze, s a nyáron végig járják vele a Balaton partját, valamint a nagyobb vidéki városokat — Hasonló figyelem az Országos Rendező Irodától, hogy a Halló itt Balaton című, ugyanilyen jellegű programért sem kell a pécsieknek a Balatonra utazniuk, azt is meghallgathatják itt, mégpedig június 4-én a Pécsi Nemzeti Színház szabadtéri színpadán. Ebben Hofi Géza, Koós János, Magay Klementina, Zalatnai Sarolta, Payer András, valamint az Expressz zenekar lép fel. A műsort másnap Mohácson is bemutatják. Sajnálatos viszont, hogy Komlón az illetékes szervek nem fogadták sem a Halló, itt Balaton, sem a Slágerhullám című műsort, így a komlói érdeklődőknek, sajnos Pécsre kell utazniuk, ha meg akarják hallgatni. Júliusban megint a Mecseki Kultúrparkban várják a pécsi fiatalokat, ahol vegyes tánczenekari műsor lesz. Szereplőit még' nem választották ki, mivel azok egyéb nyári programjával kell ezt az időpontot egyeztetni. Július huszonkettedikén Pécsett az Illés zenekar játszik, a szabadtéri színpadon, augusztus negyedikén pedig ugyanott a Metro zenekar, Metróék egyébként •másnap Komlón ismétlik meg műsorukat. Augusztus tizenkettedikén, vagy tizenharmadikán érkezik Pécsre Udo Jürgens, a neves osztrák slágerénekes, együttesével. Tavaly pár nagysikerű estet adott Budapesten, s szinte az egész világon minden slágerkedvelő rádióhallgató vagy lemezgyűjtő ismeri. Végül szeptember 7-én délután Pécsett, este Mohácson a bányásznap alkalmából nagy könnyűzenei műsort rendeznek. Jön a narancspezsgő A Pécsi Szikvíz- és Szeszipari Vállalat az idén is bővíti áruválasztékát. A vállalat tervbevette, hogy még ez évben narancs, és málnapezsgőt, valamint Colát gyárt.