Dunántúli Napló, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-16 / 63. szám
1969. méretes 16. \ 1 Put\an«OM nooio Az új és a régi harca A baranyai munkásmozgalom a nagy elöntés előtt A Pécsi Kamarakőras és a Magyar Fúvósötös hangversenye Kármán Józsefre emlékezünk Kéhány nap csupán és megkezdődnek országszerte — itt Pécsett is — azok az ünnepségek, melyek méltóan fognak kifejezést adni nemzeti történelmünk egyik legnagyobb évfordulójának, az első magyar proletárdiktatúra születésének. Nem érdektelen tehát, ha ötvein év távlatából megpróbáljuk összegezni azt az utat, melyet a pécsi—baranyai munkásmozgalom járt be addig. A kérdés az: hogy a pécsi, baranyai munkásmozgalom mennyire készült és hogyan készült fel történelmi hivatása teljesítésére? A proletariátus mozgalma mennyire volt képes általános feladatait, céljait az adott talajon gyökereztetni, ezáltal széles társadalmi vonzást gyakorolni? A válasz, — a helyi mozgalom története által adott — olyan, amilyen maga a történelem, bonyolult és ellentmondásokkal telített. A mozgalomnak — a valóság, a mindennapos élet színterén — lassú és hosszú utat kellett járnia ahhoz, hogy elméleti félkészültségében is a mindennapos taktikában is egyaránt helyes felismerés birtokába jusson. A harc mintegy száz évvel ezelőtt kezdődött. Ott és akkor az volt a pécsi munkásosztály feladata, hogy osztállyá szerveződjék. Következésképp ismerje fel sajátos osztálycéljait, alakítsa ki eredeti osztálytudatát és az ennek megfelelő szervezeti kereteket. El kellett szakítani a „köldökzsinórt”, amely a különféle liberális-polgári (67-es, 48-as), kispolgári-szo- cialisztikus nézetekhez, az eszményített racionalizmushoz és a filantrópia ködéhez kötötték vagy akarták továbbra is kötni a munkásságot A marxizmus egyszeri) és világos feladatokat jelölt elé- bük. A munkásosztálynak — melynek felszabadítása a cél —, a burzsoáziával szemben már nem lehetett az örök szere tetet szembeállítani, miként azt a XVIII. század szocializmusa hirdette, hanem a kapitalista erőnek szintén valóságos erőt, a munkás- osztály érdeke által megedzett erőt kellett ellenébe szegezni. így lett a harc t nem s béke, nem az engesztelődét a proletariátus jelszava. A pécsi proletariátus viszonylag hamar felismerte, hogy léte és mozgalmának sikere a szervezett erőben és a harcban van. Ezzel az első döntő lépést megtette a felszabadulásért vívott küzdelemben. A nyolcvanas években új erőként, addig nem ismert jelenségként mutatkozott. A pécsi polgárság ijedt rácsodál- kozással érthetetlennek tartotta a „negyedik rend” feltűnő mozgalmát, amely megingatni látszott a „nemzet- alkotó” ún. „történelmi” osztályok kivételes uralmát vidéken is. A Pécs c. hetilap 1887-ben tükrözte az imént említett félelmet: . a mozgalom a fővárosból, valamely munkás egyesületből indíttatott meg, s így az Pécsett nem képezett helyi szükséget és érdeket. Eddig Magyarországon nem volt munkáskérdés. Ügy látszik, e rém most már nálunk is emelgeti fejét .. ” Az 1890-es évek további jelentős fordulatot eredményeztek. A munkásság egységes pártjának a magyarországi szociáldemokrata párt és vidéki szervezeteinek kialakulásával magasabb szintre emelkedett mind a mozgalom tartalma mind pedig formája. Eleddig érintetlen munkásrétegek kapcsolódnak a párthoz s megkezdődik az agrárproletariátus szervezése ia. Nevezetes állomás volt a Munkás c. lap megindítása 1898-ban. A szociális és bérmozgalmak megérintették a legkülönbözőbb munkáskategóriákat Ám tény, hogy pusztán a pártszervezetek kiépülésével, a szakegyletek megalakításával a gazdasági és szociális küzdelemmel nem lehetett átütő sikert elérni. Ahhoz erőteljes politikai fel- világosító munkára volt szükség. Ámde azt eléggé szűkén értelmezték. Majdnem kizárólagosan az általános választójog megszerzésében látták a politikai hatalom megragadásának lehetőségét. Ebben a kérdésben a pécsi párt- szervezet az országos irányelvekhez tartotta magát. Meglepő eredmény volt, hogy 1912-ben szocialista képviselők kerülnek a város törvényhatósági bizottságába. Az új század küszöbén a pécsi szocialisták maguk az alábbiak szerint jellemzik a mozgalmat: a „szenvedések hosszú láncolata” volt, de a kizsákmányoló helyi hatalom „csorbát szenvedett”. A munkásság harca önmagában véve „győzelem”, ámde „sem anyagilag sem jogilag biztosítva nincs”. Ezt persze hiába is várták a rendszertől! Baljóslatú előjelekkel virradt az emberiségre, az országra, a városra az új század. Fenyegetett az imperializmus erőszaka, háborús árnyéka, Űj gazdasági és társadalmi feltételek jöttek létre. melyeknek minden oldala kimélyítette az ellentéteket. Felismerte-e kellő időben a munkásmozgalom a megváltozott körülményeket? Ész- revette-e. hogy saját soraiban is változás következett be? Hogy végeszakadt a pécsi munkásmozgalom erőgyűjtő időszakának és még valaminek: az addig nagyjából egységes mozgalomnak is? Figyelemre méltó a Munkás 1901 márciusában írt szerkesztőségi cikke a gazdasági harcról és a politikai felvilágosító munkáról. Idézzük: .. Utáljuk és megvetjük az erőszakot, mert tudjuk, hogy igazainknak győzni kell; mert tudjuk, hogy azon milliók, kik eddig szabadságban éltek, emberi mivoltuk tudatára ébredésével önként fognak iparkodni megszabadulni gazdasági bilincseiktől.” Lám előbukkan a szoc i áldemokrati zmus tévhite arról, hogy a burzsoá társadalom és hatalom csupán a felvilágosítás által a műveltség és a magasabb er- kölcsiség következtében, belátás alapján önmagától, spontán és automatikusan összedől. Félreismerése ez a politikai hatalom szabályainak! Rácáfolt erre az 1905— 1906. évi politikai válság időszaka is. Méginkább az oroszországi forradalom példája. Noha ezek a jelenségek mutatták, hogy maga a kapitalizmus válsága egyre érik, másfelől, hogy a magyar társadalomban Is hasonló tünetek tapasztalhatók, mégis kevéssé igazodott a mozgalom tartalma és formája azokhoz. Lassan azonban kibontakozott a központban éppúgy mint Pécsett a szocialista baloldal. Ügy tűnik, hogy kifulladt a szociálde- mokratizmus a „nagy válság” idejére. 1914 és 1917 rendkívüli megrázkódtatással járt, pusztulásra ítélte az addigi életkörülményeket. „Minden, ami rendkívüli, megzavarja az embereket abban, hogy úgy éljenek, ahogy ők akarják” — írta le e gondolatokat Gorkij. S valóban, a történelem rendkívül „szokatlan” körülményeket teremtett. Új és friss erőket sorakoztatott fel az osztályharcban a nemzetközi és nemzeti munkásmozgalomban egyaránt. A bolsevizmus győzelme Oroszországban, a leninizmus stratégiája és taktikája átrendeződésre kényszerítette a munkásmozgalmat világméretekben, nálunk is. Látványosan megmutatkozott ez az addig egységesnek mondott munkásmozgalmak kettészakadásában is. Magyarországon, mint ismeretes 1918 novemberében indult meg ez a folyamat. Baranyában úgyszitén, de sajátos körülmények közepette. Itt a munkásmozgalom területileg is kettészakadt a szerb megszállás következtében. A kommunista mozgalom itt is tért nyert. Az új és a régi bírókra kelt egymással. 1918/1919 fordulóján a pécsi „anyapárt” vezetősége még nem ismerte fel az új lehetőségeket A Munkás 1919. február 22-én „A kommunisták ellen” c. vezércikke a pártvezetőség zavarát tükrözi, egyben jellemző centrista álláspontot foglal el: „A marxi társadalomtudományi elméletnek, mely az osztályharc végcéljaként a kommunista társadalmi berendezkedést jelöli meg, mindenkor a szociáldemokrácia volt a leghivatoftabb képviselője — és ebben a mozgalomban résztvevő szervezett munkásság mindenkor bátran nevezhette magát kommunistának”, sajátos elmosását tapasztalhatjuk annak, ami a szociáldemokratizmust és a forradalmi marxizmust megkülönbözteti egymástól. A cikk ezután bírálja az „úgynevezett bolsevizmust” azért, mert már most akarja megvalósítani a kommunista társadalmat, holott a cikk sugalmazol szerint erre még nem értek meg a feltéletek. Ne felejtsük el, 1919-et írtak ekkor! A cikk a továbbiakban megismétli a szociáldemokraták már ismert téziseit, a hatalom fokozatos és békés megragadásáról és így tovább. S még egy vonás: óvott a cikk az orosz példa követésétől! Nem kell különösebb érveket találni ahhoz, hogy e nézetek cáfolatát — magában a korban — felszínre hozzuk. Arra maga a történelem adta a legragyogóbb választ 1919. március 21-én! S ez a pécsi szociáldemokrata párt magatartásán is meglátszott, hiszen az az adott körülményekhez képest maga is nagyot lép előre később! Végezetül el kell mondanunk. hogy a munkásosztály és pártjának küzdelme győzelmekben és sikerekben gazdagon érkezett el 1919 márciusához, nem rajta állt, hogy a beérlelt gyümölcsöt nem tudta leszakítani, ahhoz egy későbbi idő új forradalma kellett. Fancsovits György Siklós község Táncsics-ün- nepségekre készült, 1848-ban ugyanis e dél-baranyai község népe választotta országgyűlési képviselőjéül a forradalom nagy alakját. Az idei évhez két Táncsics-évforduló is kapcsolódik: 170 éve, hogy megszületett és 85 éve, hogy meghalt a takácsból lett író és politikus, az Általános Munkás- egylet hajdani elnöke. Siklós már eddig is számos jelét adta Táncsics iránti kegyeletének, így róla nevezték el a község egyik fő utcáját, a helybeli gimnáziumot, a filmszínházat és az úttörőcsapatot A tanács most úgy határozott, hogy Siklóson alakítják ki a Táncsics-tisztelet egyik hazai Egy XVI. századi angol madrigálszerző, J. Bennet művével kezdődött meg, szerdán este a pécsi „C” jelzésű kamarabérlet negyedik hangversenyé, amelyen a művet megszólaltató Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusa és a Magyar Fúvósötös lépett fel. A kamarakórus nyitó száma után két, eddig nem ismert szerző (J. Ward) a sokszorosított műsor szerint (vagy talán (?) Robert Ward és T. Vautor) egy-egy igényes müve hangzott el Tillai Aurél vezényletével. A kórus nem lett hűtlen önmagához. Ismét újat és érdeklődésre számottartót hozott ezen az esten is. Ezzel nemcsak a muzsika barátait, hanem a szakmabelieket is megörvendeztette. A Magyar Fúvósötös (tagjai: Lajos Attila, Pongrácz Péter, Kovács Béla, Fülemile Tibor, Tarjáni Ferenc) elsőként Haydn: F-dúr fúvósötösét játszotta. Remek stílusismeret és csodálatos zenei formálás jellemezte interpretálásukat. Hangszertudásuk egyszerűen káprázatos. Perceken át tartó, zúgó vastaps követte előadásukat. Nem volt könnyű dolga ezután, az újból pódiumra lépő kórusnak. De másért sem ... Bach: Jesu meine Freude c. motettája még olyan kitűnő képességű kórusnak, mint amilyen a Pécsi Kamarakórus, sem „könnyű falat”. A mű élménytnyújtóan kelt életre és egyik fénypontja volt a műsornak. Ezért elismerés jár a vezénylő Tillai Aurél karnagynak, a szólistáknak és a kórusnak egyaránt Szünet után a Magyar Fúvósötös Jean-Michel Damase, fiatal francia zeneszerző Variációk című sziporkázóan szellemes művét adta elő, amelyben bőven akadt alkalom szólisztikus szerepekben, egyénenként is hallani az együttes kiváló művészeit. Az est sikerére jellemző, hogy mindkét együttesnek több ráadás-számmal kellett viszonoznia a közönség lelkes tetszéskinyilvánítását. (Várnai) A Tegnapok Ködlovagjai portrésorozatában Zempléni Árpádnak is szentel néhány lapot Krúdy, a „szabadság költőjének” nevezve őt s feltűnéseit, ragyogásait és valódi sikereit egyenesen attól számítván, amidőn kihirdette a finnekkel való rokonságunkat „Mérsékelt volt eleinte az örömünk Zempléni Árpád felfedezése felett, mert nem sokat remélhettünk a finn atya- fiságtól — írja Krúdy. A kevésbé művelt elemek összetévesztették a finneket az eszkimókkal, és volt mit hallgatni szegény Árpád barátunknak, amikor az Elked-féle vendéglőben halzsíros rokonságát a fejéhez vagdosták. Hiába védekezett Zempléni emlékhelyét. A község kialakuló új terét Táncsics Mihály- ról nevezik el és itt állítják fel a nagy forradalmár bronzszobrát, amelyet Kerényi Jenő budapesti szobrászművész készít. A szobrot az idei várfesztivál alkalmával avatják majd fel. Ekkor kerül sor a Táncsics nevét viselő gimnáziumok tanárainak és diákjainak országos találkozójára Siklóson. A szimpozion-jellegű találkozón kicserélik a névadójukkal kapcsolatos kutatási anyagot. Tervbe vette a tanács azt is, hogy a később létrehozandó siklósi helytörténeti múzeumban Táncsics-emlékszobát rendeznek majd be, Kétszáz éve — 1796. március 14-én — született a felvilágosodás korának írója. Korában a nemesi „gra- vaminális tartás” túlérett már, másról van szó: a nemzet létéről. II. József Ge- samntmonarchie-t létrehozását célzó politikája ellentétes a nemzeti fejlődéssel. A társadalom szinte minden oszfálya számára fojtogatóvá válik a levegő. Erre a túlfűtött atmoszférájú időszakra esik Kármán munkássága. Céljai közé sorolja Pest irodalmi centrummá tételét, elsősorban a magyar „szép nem” segítségével akarja a nemzeti műveltség színvona- * lát emelni, lelkes harcosa az „eredeti” magyar nyelvnek. Itt érdemes egy gondolatra elidőznünk... Kazinczy nyelvművelő programja szerencsésen találkozott a fellendülő nemesi mozgalommal. Kármán is beleilleszkedett a nagy nyelvmentő, nemesítő mozgalomba. Annyi eltéréssel, hogy nem híve a „csinált”, gyártott szavaknak. Ezt mondta „Eredeti munkák gyarapítják a tudományokat. csinosítják a nemzetet ... csinos lesz nyelvünk és velős minden szó, mert az magán fogja hordani az eredeti lélek és az öngazdagodás bélyegét Férfias, bátor program ezt követelni Kármán korában! 1794 elején Schedius Lajos, Pajor Gáspár és Aranka György közreműködésével indítja el — aránylag rövid útjára — az „égi leánykát” az URÁNIA folyóiratot. Az „újság” elsősorban a nőkhöz szólt. Célja: felvenni a harcot az erkölcstelenség ellen és a nemzeti szellem mellett. A mű az erkölcsfudományoktól, a fizikától a gazdálkodásig a művelődési lehetőség széles skáláját nyújtotta volna olvasóinak. Mi az oka a nemzet elmaradottságának — kérdezte joggal Kármán. „Nemzet csinosodása” kultúrpolitikai — Yrjö Liipola — Árpád, hogy nem akarja 6 finnekkel benépesíteni Magyarországot, megvan azoknak a maguk hazájuk. Az ifjú finn szobrászművész hazai és olaszországi tanulmányai után 1904. febr. végén — 65 esztendővel ezelőtt, 23 éves korában — érkezett Budapestre. Nevével már a Műcsarnok 1904. évi téli tárlata kapcsán találkozunk a szakirodalomban. Ekkoriban még csak kisegítősködik Stróbl Alajos, Zala György, majd Kallós Ede műtermében. Kallós a jól ismert Vörösmarty szobrának az elkészítésében foglalkoztatta az ifjú finn szobrászt, s a szobrot körülvevő csoport zászlót emelő diákfiguráját az alkotó, — ha nem is portrésze- rűen, — Liipoláról mintázta meg. Az 1905-ös őszi tárlaton a Leselkedők c. bronzát vásárolta meg a magyar állam, s az ma is a Szépművészeti Múzeum tulajdona. Dolgozott a szolnoki művésztelepen, s többször megfordult Erdélyben is, ahová 1907-ben a hazánkba látogató világhírű festő honfitársát, Akseli Gallen- Kallelát is elkalauzolta. Hazánkban főleg portrészobrászként tevékenykedett, jelentős és nagy műveit azonban Budapesten is Finnország részére készítette. Közben bemutatkozott azon az 1909-es velencei nemzetközi tárlaton is, amely a későbbiekben napjaink ismeretes Velencei Biennálé-jává fejlődött, ö volt itt az első finn kiállító, de volt kiállítása Helsinkiben és Berlinben is. Budapesten a Rózsa Miklós alapította Művészháznak volt a szobrászkiállítója (1909), az utolsó magyarországi kiállítását pedig munkájában * panaszolja «ti hogy a „magyar klíma” ful- lasztja meg a kultúra palántáját (Az igazi ok: országunk társadalmi elmaradottsága.) Pedig a magyar nemzet is igényt tarthat a kultúrára „a bárdolatlan magyar végheteflen pusztáinkon egészségesebb ítélettétellel van felruházva, mint amott a csinos külföldi az ő kevély városaiban”. A „Módi”-ban a társadalom ferdeségei, a honi kül- földieskedés ellen szól. Az „Egy új házas levelei” az elképzelt harmonikus családi élet leírása. Legmarkánsabb műve a „Fanni hagyományai”. Kisregénye olvasása során filmszerűen láthatjuk a feudális társadalom bomlását, tanúja lehetünk a szokások, előítéletek társadalmának és az igazi egyéniség utáni vágyódás harcának. Megoldása kényszerszabta — de nem bukás — ebben a korban ez volf a legelőnyösebb befejezés. A „Fanni hagyományai magyar talajon nőtt, de az általános európai klímában a polgári szentimentalizmus hatása alatt. Kármán regénye éppen társadalmilag meghatározott korlátaibán is sajátosan magyar alkotás; társadalmi mondanivalója, gondos felépítése, tömörsége a női főhős érzelmi életének addigi irodalmunkban páratlanul gazdag és finom ábrázolása, valamint nyelve irodalmunk időtálló remekévé teszi”. (Magyar Klasszikusok 1955.) Kármán stílusa vonzóan emberi. Érdekessége a zenei hatásokra való törekvés. A hangulatok árnyalatait pompásan festi szavaival. Nem gyárt új szavakat, hanem új szókapcsolatokat alkot. A hasonlatok gazdag tárházát lelhetjük fel nála. Ügy érezzük, hogy még ma — kétszáz év elteltével — is méltán figyelhetünk Kár- mánra! Balás Dénes László 1925 decemberében rendezte az Ernst Múzeumban. Yrjö Liipola pécsi kapcsolata 1906 tavaszán kezdődött, amikor a magyarországi vendégszereplésre készülő finn kórus, a Suomen Laulu megbízásából az akkor magyarul már kitűnően beszélő Liipola elvállalta a hangverseny- kőrút megszervezését és a tolmácskodás gondjait is. Szervező kőrútjának első állomása Pécs volt. Emlékirataiban elbeszéli, hogy a polgármester minden segítséget megadott, s a város végülis vendégül fogadta a kórust, az előadás céljára pedig a Színházat engedte át. Ennek a pécsi előadásnak lett a következménye, hogy a művész városunkban talált reá Múzsájára, akivel 1909. szept. 17-én tartották esküvőjüket. Liipola nem csupán szavakkal, de tettekkel is ápolta a magyar és a finn nép testvéri kapcsolatát. Kezdeményezésére mintegy 20 ezer svájci frank értéket gyűjtöttek ősz- sze északi testvéreink az első világháború után a szegénysorsú magyar gyermekek javára. Művészi alkotómunkája mellett számos jelentős írónk művét is lefordította finnre. Pécsnek ma is viruló kapcsolatai vannak Finnországgal. Szinte minden esztendőben üdvözölhetünk finn küldöttséget városunkban. Jó tudnunk, hogy ez a mai barátság régi alapokon nyugszik: története van, s nekünk a reá vonatkozó adatok és emlékek fölkutatása és megmentése sürgető kötelességünk. Még élnek azok a kortársak, akik emlékeznek és tudják, hogy az Anna utca melyik házának a falára kell elhelyezni a művész pécsi tartózkodásait megörökítő és tiszteletünket is tanúsító emléktáblát. Szász Levente Szobrot állít Siklós hajdani képviselőjének: Táncsics Mihálynak Egy szobrászművész pécsi kapcsolatai « t L
