Dunántúli Napló, 1969. február (26. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-16 / 39. szám

tW9. február 16. cicmo ntmi naow* Zenei anyanyelvűnk A népzene Az egyetemes magyar kul­túra gazdag hagyatékát képe­zik a magyarság dalai, a ma­gyar népzenei alkotások. A régebbi időkben az egész nép, az egész nemzet magáénak vallotta ezt a közös kincset. Később azonban változott a helyzet A lassan bontakozó magyar városi életre hosszú ideig idegen — főként német — kultúr* nyomta rá a bé­lyegét. A falu maradt a ma­gyar népzene fellegvára. És ahogy múlt az idő, úgy távo­lodott egymástól a falu és a város. A bekövetkezett szét­válás a zenében volt a legfel­tűnőbb. Íróink azonban (Cso­konai. Kölcsey) felismerték, hogy nemzeti kultúrát nem lehet építeni a nép művésze­tének alapos ismerete nélkül. E felismerés nyomán megin­dult népköltészeti gyűjtés ered ménye. hogy a népköltészet a XIX. század közepén már a magyar irodalom kútfője, alapja lett. Sajnálatos módon a népköltési gyűjtemények csak a népdalok szövegét tar­talmazzák. A múlt századi dallamgyűjteményekben kö­zölt dallamok pedig nem ad­nak hű képet a magyar nép­zenéről. A dalok lejegyzése nem mindig hiteles; a dalla­mok zöme nem népdal, ha­nem műdal. „nóta”. A népdaloknak a műdalok­tól való különválasztása nem ment és valljuk be őszintén, ma sem megy könnyen azok­nak, akik nem a népdalokon nevelkedtek. A dalok összeke­verése nagyon is érthető, ha meggondoljuk, hogy a népies műdal a múlt század közepé­től milyen nagy tömegben árasztotta el az országot Eze­ket a népies mfldalókát váro­si —t nem a Legképzettebb szerzők írták — népszínmű­vekben és cigánybandáktól hangos vendéglőkben, kávé­házakban terjedtek. A népies műdalok külső jegyeiben: hosszúságban, formában és ritmusban a népdalok egyik csoportjára emlékeztetnek. A népdalokhoz hasonlóan nem kottából, hanem hallás után tanulták meg az emberek. Később a falusi nép is át­vette és énekelte ezeket a da­lokat; és ettől kezdve még bonyolultabbá vált a tájéko­zódás a népdalok világában. Ennek a folyamatnak is része __! ___________:__________ v an abban, hogy „sokak sze­mében még ma is a népies műdal az igazi magyar nép­zene, sokan még ma sem tud­ják. hogy a népies műdalnál és a .magyar nótánál’, (az ún. cigányzenénél) van egy mélyebb, értékesebb és ma- gyarabb zene, az évszázados hagyományokat őrző magyar népzene.” Van-e különbség a népzenét háttérbe szorító né­pies dal és a „magyar nóta” között? Igen. Mindkettő a népdal utánzására törekedett és nem közösségi alkotás, ha­nem egy ember terméke, de amíg a népies műdalok a XIX. század húszas éveitől körülbelül a század végéig vá­rosaink életében a magyaro­sodást szolgálták, addig az el­ső világháború táján elbur- jánzó magyar nóták, melyek a letűnőben lévő dzsentri vi­lág talaján sarjadtak ki, asír- va-vigadás alkalmainak nél­külözhetetlen eszközei lettek és azóta mindenütt „felzenge­nek”, ahol a pesszimizmus otthonra lel. A magyar népzene feltárá­sában az első eredményeket a XIX. és XX. század forduló­ja hozta meg. Ekkortájt rög­zíti fonográfhengerekre Vikár Béla a paraszti nép dalait, és ekkor, egészen pontosan 1905- ben indul el nagyjelentőségű gyűjtőútjára Bartók Béla és Kodály Zoltán. Kodály így emlékszik vissza az első utak egyikére: „Egyszer hosszú gyalogú ton betértem egy fa­lutól távoli tanyára. A gazda- asszony, hatalmas termőfa, miután megkínált minden jó­val és elmagyaráztatta mi já­ratban vagyok, így összegez­te: Akkorhát maga olyan Pe- tőfi-féle." A tapasztaltakról a következőket írta: „Eleinte úgy rémlett, nincs már itt épség, bomlakozik minden ré­gi nagyság darabokra törve, századok malomköve alatt törmelékké őrölve. Bizony so­kan kérdeztük akkor Adyval: Hej. églg-nyúló gíz-gazok. Hát nincsen itt virág? És íme: Míg a föld alvó lelkét lesem, Régmúlt virágok Illata bódít szerelmesen. És közelebbről nézve, örömrepesve eszmélünk rá: a régmúlt virágok élnek!" Az eredmények láttán egy­re több muzsikus — Lajta László, Bárdos Lajos, Farkas Ferenc. Veress Sándor, Do­monkos Péter Pál, Kerényi György, Járdányi Pál hogy csak a legismertebbeket említ sük — kapott kedvet a nép­dalgyűjtéshez. Népdalok ez­reit gyűjtötték össze, majd ne­kiláttak megfejteni, felfedezni a magyar népdalok, a népze­ne sajátosságait Bartók és Kodály nemcsak felfedezői voltak a magyar népdalnak, mint zeneszerzők is a népdalból merítettek. „Kettőjük életművével szüle­tik meg az a nemzeti zene­kultúra, amely más országok­ban már évtizedekkel, évszá­zadokkal előbb kialakult: a népzene nedveiből táplálkozó, abból szervesen kifejlődő mű­zene.” Mi tulajdonképpen a népzene? Bartók a következő­képpen határozta meg: „A népzene mindazoknak a dal­lamoknak az összessége, ame­lyek valamilyen emberi kö­zösségnél kisebb, vagy na­gyobb területen bizonyos ide­ig használatban voltaik, mint a zenei ösztön spontán kife­jezői.” Megszületésének helyét és körülményét szinte lehetet­len felderíteni. A népi dallam olyan, akárcsak egy élőlény: percről percre, pillanatról pil­lanatra változik. A népzene a népi kultúra, a néphagyomány őrzője. Meg­ismerhetjük általa hazánk tá­jait. népünk életét, szokásait, örömének és bánatának for­rásait, gondolkodásmódját és lelkületét. A népdalok hajdanán végig­kísérték az emberek életét: népdalt dalolt a bölcs^ydnga- tó anya, népdalok kí^ték a gyermekjátékokat, népdalok vidították a katonákat, a min­dennapi Munkának is velejá­rója volt a népdal, és az élet végén elsiratott Igen lényeges műfaj! saját­sága a népdalnak, hogy a szö­veg és dallam szerves kapcso­latban van egymással. „Egyi­kük se teljes mű egymagá­ban," együttesen hatnak és nevelnek. „Akik e dalokat nem ismerik, nem akarják is­merni, önként kizárják ma­gukat a nemzet nagy közös­ségéből, tartozzanak bármi szorosan valamely részletkö­zösségbe." VITA KULTURÁLIS ÉLETÜNKRŐL ATOMIZÁLÓDÁS, r r VAQY SZELLEMI ÖSSZEFOQÁS Én a „kívülálló” szemével szólnék ahhoz a polémiához, amely máris számos értékes gondolatot vetett fel. Nem vagyok pécsi, helyesebben még nem vagyok egészen az. A bevándoroltak népes tá­borához tartozom. Ez az „ál­lapot” bizonyos értelemben könnyít véleményem meg­formálásában, abban, hogy elfogulatlan legyek. Ámde más oldalról megvan a ve­szélye annak, hogy a felü­letesség scyllái és charibdisei közé vezet. A kérdés az: kultűrcent- rum-e Pécs? És persze ho­gyan válhatik a jelenben és a jövőben még inkább azzá? Nos én ezt a problémát kis­sé a történész látószögéből közelítem meg. Nem vélet­lenül. Idejövetelem előtt erősen foglalkoztatott a változás, az elhagyás és kezdés, a meg­érkezés, az áthajlás múlt és jelen között — gondolata. Volt egy kialakult elképze­lésem Pécsről, Baranyáról is. Nem tagadom, vonzott Pécs. Ma már tudom, hogy ideális modell alakult ki bennem, amely nem mindig a való­ságból táplálkozott. Ismeretes, hogy az ember és környezete között bonyo­lult, színes kölcsönhatás áll fönn. Az ember magatartá­sát tág értelemben a táj „kihívása” is befolyásolja. Ám mivel a természet öntu­datlan organizmus, jelentést, értelmet mi emberek adunk neki. S hogy az milyen — nos, ez kultúránk egyik meg­határozója is. A probléma az: hogyan „dolgozta meg” környezetét itt, Pécsett az ember, és ho­gyan hatott az vissza? Erre a kérdésre a feleletet Pécs és Baranya történelmi di­menziói adják meg, melyek itt szinte egyedülállóan együtt találhatók. Történelmi gyű­rűket látunk, s — ami fon­tos! — a mai ember számára is érzékelhetően. Az életrit­musát e tájon a hegy-völgy, a kő, a bánya szabta és szabja meg. A városkép, épületegyüttesek harmoniku­san ölelkeznek a dombbal. A mostani téli napok egyi­kén fönt voltam a hegyen. Lenéztem a városra. Élesen rajzolódtak ki a kontúrok. A dombokon, a völgyek kapasz­kodó szélén villaházak és kertek. Kertek gyümölcsfák­kal, szőlőkarókkal. A fák és karók fekete vonalai látszot­tak a vakító havon. Múltat idézők, életformát jelzők. Fentről jól látható a város nyitottsága, széleinek tágu­lása, újat akarása, lendüle­te. Ámde a közepe szűk és tömör. Ilyen a városkép. Eleve több szintből, „gyűrű­ből” áll, mint az itt élő em­beri közösség is. Egyfelől gyökeret eresztettek, s mint házaik és kertjeik, hagyo­mányokat hordozók. Másfe­lől újak, mozgékonyak, ide­gesek, mint akik keresik, ku­tatják helyüket Olyanok, amilyenek új lakótelepeink, frissek, duzzadók, illeszked­ni akaróak. Illeszkedni aka- róak, de új, korszerűbb ren­dezőelvek alapján! Konflik­tus ez a javábóL Az oldás és kötés képlet* ötlik fel bennem. Hogyan őrizhető s hogyan fejleszthe­tő tovább, miként lehet kéz­zelfoghatóvá. elevenné, kul- túrkinccsé tenni a város két­ségkívül meglévő történelmi „levegőjét”? Ma még mikro­organizmusok léteznek egy­más mellett kulturált hordo­zó és művelő réteg-csopor­tok, szakmai ötök és tizek zárt világai, magányos szi­getek. „Várak”, kicsiny-ön- maguknak. Élnek, sajátos ön­törvények alapján, oldás és kötés nélkül. Nincs frissítő lendület, nincs együttműkö­dés. kellő szellemi mozgás. Ebből fakad a túlzó pazarlás szellemiekkel is, anyagiakkal is. Sok a oárhuzam, kevés a nemesértelmű, magasabbren- dű kollektivitás, — a kultú­ra demokráciája. A mikrovilág ferde tükröt tart! Látszatát kelti az erős „én"-nek. Szüli a túlzó azo­nosulást a választott vagy szerzett, esetenként kiművelt hivatással. A „nálamnál nincs jobb” hiúságnak. Le­het, hogy ma még a város ennél többet nem bír el? A pécsi Engel József karlsbadi találkozása I. Sz. Turgenyevvel Ügy hiszem, a XIX. szá­zadi Magyarországon kevés ember dicsekedhetett azzal, hogy találkozott Ivan Szer- gejevics TurgenyeweL ö maga, tudomásom szerint, so­sem járt Magyarországon, de művei több mint egy évszá­zad óta a klasszikus orosz irodalom legolvasottabb könyvei közé tartoznak ha­zánkban. Pécs város szülötte, Jánosi Engel József udvari taná­csos volt az a szerencsés ma­gyar (talán az egyetlen!) aki közel száz évvel ezelőtt ta­lálkozott és beszélt az akkor már világhírű TurgenyeweL Jánosi«Engel Józsefről si­került megtudnom, hogy még 74 éves korában (1925-ben) is „friss kedwel, energiával és töretlen egészségben” in­tézte nagy pécsi vállalatának, a Gőzfűrész- és parketta­gyárnak a dolgait Rákóczi úti irodájában. Engel József korának művelt embere, Bécsben végezte a kereske­delmi iskolát s a bécsi egye­temen is járt néhány sze­mesztert. Beutazta Németor­szágot, Franciaországot és Olaszországot. Utazásai köz­ben kötött barátságot a ze­neszerzés olyan fejedelmei­vel mint Wagner, Liszt, Ru­binstein és Goldmark. Évti­zedeken át írói álnéven, né­met nyelven irodalmi tevé­kenységet is folytatott Első írása 1865-ben jelent meg „Wanderer” c. bécsi lapban, amelyben Reményi Ede pé­csi hangversenyéről írt kri­tikát. Könyv alakban 5 drá­mája jelent ^neg. Az utolsó 1925 tavaszán az egyik drez­dai kiadónál. Sz. J. 1925. évi riportja szerint Pécs szerb megszállása alatt Budapes­ten és Bécsben élt. Később a zongora és az irodalom mel­lett talált művészi kielégülést Mecsekjánosiban. Engeir.ek szerepe volt a komlói kő­szénbánya és a helyiérdekű vasút létesítésében is. Engel József először a „Fünfkirchner Zeitung” ha­sábjain (1873. aug. 10-i szám: „Karlsbad und seine Bade­gesellschaft”) számol be nagy lelkesedéssel pécsi olvasói­nak a Turgenyewel történt találkozásáról. Engel tudósí­tása szerint a karlsbadi ven­dégsereg soraiban ott van Arany János is. Engel fi­gyelmét főleg az a megkü­lönböztetett érdeklődés köti le, amely Karlsbadban Tur- genyevét övezi. A német nyelvű tudósítás igyekszik bemutatni Turgenyevet mint embert és mint az „Egy va­dász feljegyzései” és az „Apák és fiúk” íróját Érinti azokat a kérdéseket, ame­lyekről a találkozás során szó volt (Wagner, Liszt Brahms, a zeneművészet ak­kori hanyatlása, a magyar zene. Erkel, Jókai és Petőfi, akiknek néhány alkotását Turgenyev fordításban olvas­ta!) Jánosi Engel 1926 júniusá­ban még egyszer nyilatko­zik erről a találkozásról, de most már magyarul — a Pé­csi Napló 1926. június 6-i számában. („Aki még beszél­getett Turgenjew Ivánnal”) 1926-ban Turgenyev neve azért kerül a Pécsi Napló érdekes szerkesztésű irodal­mi rovat hasábjaira, mert épp ekkor jelenik meg a ma­gyar könyvpiacon Turgenyev két elbeszélése. (Első szere­lem, Fauszt.) 1873-ban Engelt a véletlen hozza össze Turgenyewel. Turgenyev a monarchia 1873- as világkiállításának megte­kintésére érkezik Bécsbe. Közben baleset éri: kifica­modik a lába, s átkerül Karlsbadba, ahol épp ebben az időben tartózkodik Engel József. A pécsi tanácsos le­vélben fordul a világhírű író­hoz, s találkozót kér tőle. Turgenyev német nyelvű vá­laszát Engel féltve őrizte, s csak 1926-ban engedte pub­likálni a Pécsi Naplóban. Jánosi Engel visszaemléke­zéseiből kitűnik, hogy 6 ép­pen az 1870-es években fog­lalkozott Turgenyev regé­nyeivel és novelláival, > a felmerült gondolatok sugall­ták neki a nagy íróval való találkozás gondolatát. „A véletlen úgy hozta ma­gával. hogy épp akkor beha­tóan foglalkoztam Turgeniew novelláinak és regényeinek olvasásával... Az... „Apák és fiúk” című regény olva­sásában a karlsbadi fenyves­erdőben elmerülve, egyszerre elhaladt előttem egy hatal­mas alak, hosszú fehér haj­jal, hófehér szakállal — Turgeniew volt A nevezett regényében tárgyalt problé­mák erősen foglalkoztatták a fiatal észt — és így egyet gondolva, levélben felvilágo­sításokat kértem. A levélre a fönt közölt választ kap­tam.” Jánosi Engel majdnem két órát töltött Turgenyevnél, és a kö /étkezőkre emlékszik jól még 1926-ban is: Arra még emlékszem, hogy Jókai műveiről elisme­rőleg nyilatkozott ugyan, de a formai rész ellen voltak aggályai. Midőn felvilágosí­tottam. hogy Jókai nemcsak regényeket ír, hanem egy nagy politikai napilap szer­kesztője és főmunkatársa, hogy egy éldapot is szex­Készt, ezenfelül még ország­gyűlési képviselő is — ak­kor érthetőnek és megbo- csájthatónak tartotta azt, amit kifogásolt. A dualiz­must rossz alakulatnak tar­totta. Egy nagyon jellegzetes megjegyzését azonban nem felejtettem el: midőn — az ebédidő elérkezvén — tőle búcsúztam, mondotta: „nem vagyok barátja tartós isme­retségnek, legjobban szere­tem az ilyen véletlenül kí­nálkozó, néhány kellemes órát nyújtó összejöveteleket.” Turgenyev ben Jánosi En­gel is az „orosz rabszolga­ság” megszüntetéséért folyó harc szellemi vezetőjét látja. Ö is meg van győződve ar­ról, hogy 11. Sándor cár az „Egy vadász feljegyzései” el­olvasása után meghatottsá­gában és mintegy a mű ha­tására szabadította fel az orosz jobbágyságot. Valójá­ban pedig az történt, hogy a cenzort, aki a könyv kinyom­tatását megengedte, leváltot­ták, Turgenyevet pedig más­fél évre száműzték Szpasz- koje—Lutovinovóba (Erről egyébként már Engel is tu­dott 1873-ban is!) A friss benyomásokat tük­röző, 1873 júliusában kelt német nyelvű „fürdő-levél­ben” figyelemre-méltó az a tény. hogy maga Turgenyev csak csodálkozott azon, hogy műveit külföldön milyen nagyfokú érdeklődéssel fo­gadták, jóllehet a kevésbé sikerült fordítások korántsem tudták érzékeltetni a turge- nyevi művészet magasrendű­ségét. Már nem kicsi, viszont még nem elég nagy ahhoz, hogy szélesebben oldjon a kultúr* frontján? Viszont kötni i* szükséges. Sokféle módja, le­hetősége van annak. Vajoa felkutattuk-e? A kulturális „frontok” ato­mizál tsága. szétszórtsága — véleményem szerint — luxu*. Azt fel kell számolni. Na­gyon igaza van Hallama Er­zsébetnek abban, amikor né­hány nagy feladatra valé koncentrálásra hívta fel ■ figyelmet. Én hozzátenném, hogy az ésszerű kooperáció megvalósítását elengedhetet­lenül fontosnak tartom. Ez­által nagy anyagi forrásokai szabadíthatnánk fel — töb­bek között — s tehetnők azt az egész város, az egész me­gye kulturális fejlesztésének kincsévé. A vita a legfontosabb kul­túrpolitikai kérdések körül mozog. Régi hagyományok és az újaknak keresése, ki­bontása ütközik össze. A* újnak azonban valamire épülni kell. Eszembe jut és úgy vélem, helyes megemlí­tenem Jaures gondolatát: ,,* múlttól nem a hamut, ha­nem a tüzet akarjuk átven­ni...” Igen, keresni kell a város múltjában, formálásá­ban azokat a kulturális ered­ményeket. indítékokat, me­lyek a valóban haladó örök­séget képezik s amelyek szolgálhatják szocialista kul­túránkat, társadalmunkat Azokat szervesen be kell épí­teni az oktatásba éppúgy, mint a népművelésbe. Élővé, mindenki számára hozzáfér­hetővé kell tenni. De ismer­jük-e azokat kellő mélység­ben? A tapasztalat az, hogy nem. Több megbecsülést vá­runk, alaposabb kutatást ér­dekükben. Ahhoz, hogy to­vább léphessünk, ismernünk* tudnunk kell róluk! Ápoljuk és mentsük rég! műemlékeinket — s ne en­gedjük, hogy az üzleti szel­lem elrondítsa falait, oromza­tait —, tartsuk meg a tör­ténelmi gyűrűkön belül a* utcák hangulatát — s ne rontsuk le odatűzött ostor­nyelekkel —, becsüljük meg a forradalmi mozgalmak tár­gyi emlékeit, objektumait — s ne tisztítsuk el az útból és így sorolhatnám tovább. Az atomi záltság ellen a szellemi összefogást sürge­tem. Az egymás munkájára irányuló és nemesértelmű odafigyelést, és az egészséges, előrevivő vitát. Fáncsovifs György Gyermekek festették az álarcokat BUSÓHÍREK A mohácsi busójárás iráni az idén is nagy az érdeklő­dés. Eddig Győrből, Kecske­métről, Budapestről, Szek­szárdiéi és Bajáról jeleztek IBUSZ-csoportokat, ezen kívül a közeli baranyai helységek­ből is. A jugoszláv General Turiszt utazóiroda szervezésé­ben az előrejelzések szerint Eszékről, Kiskőszegről, vala­mint Bácskából: Apatinból jönnek csoportok. * Az idei busójárás egyill érdekessége: háromszáz mű­anyag álarcot szereztek a filmgyárból. Ezek a fehér val- kid álarcok azonban a gyer­mekfantázia szerint rendkí­vül tarkák lesznek majd, mert^ mint a négy mohácsi általános iskola gyermekei kaptak belőlük, s azókat a gyermekek maguk festették ki saját ötleteik alapján. A busó­járás napján délután 14 óra­kor kezdődő gyermekkame- válon viselik majd az álar­cokat a gyerekek. HaJaet Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents