Dunántúli Napló, 1969. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-16 / 39. szám
VHftg proletárjai, egyesüljetek! Are: 1 forint Dunántúli napló-------- — ■ —.... ■ ■■ i i I..— x xvi. évfolyam, 39. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1909. febr. i6., vasárnap Hóesés Űj mozgalom a termelőszövetkezetekben Hűségjutalmat osztanak a törzsgárda tagjainak Üzlet és tájékoztatás Olvasom a riportot a ka siadai üzletemberről, akinek megjelenése többnyire jó boltot jelent a Pécsi Kesztyű' gyárnak. Nem vagyok gazdasági újságíró, éppen ezért hajlamos vagyok arra, hogy az eseményeknek ne csak mindig az üzleti oldalát érzékeljem. Most is ez jutott eszembe: vajon mit tudtak meg a tárgyalásról a kesztyűgyári szabászok, varrók, vagyis — a gyár munkásai? Mert a gyár tárgyalásai kétségtelen sikerrel járnak, ahogy a nyugati kapcsolatok elkezdése óta múlik az idő, egyre nagyobb sikerrel. Ez a siker pénzt jelent Pénzt, — vagyis „kemény valutát’ az országnak, nyereséget a gyárnak, nyereséget a vezetőknek és a dolgozóknak. Ez eddig rendben, gazdaságilag ez a lényeges. Ezeknek a gazdaságoknak, üzemeknek a vezetői tudják, mit csinálnak, tudatosan igazítják a termelést a kereskedelemhez, később pedig a dolgozók érzik najd erszényükön. De álljunk meg itt két szónál. Azt írtam az előbb: a vezetők tudják, hogy mit tesznek. Továbbá: a dolgozók érzik majd az erszényükön. A kettő között nyilván különbség van. Mert az a zöldségkertész, akinek kelkáposztáját külföldre autóztat- ják, nem biztos, hogy látja az egyenes gazdasági összefüggést saját munkája és a szövetkezet nyeresége továbbá majdani saját jövedelme között így nem is ismeri a nagyvonalú üzleti tárgyalások fontosságát, az udvariasság, a fogadtatás eleganciája és az üzletkötés közötti kapcsolatokat, összefüggéseket Azt hiszem, hasznos volna egy-egy ilyen jelentőségű megbeszélést, tárgyalást akár belföldi, akár külföldi üzletféllel történt, mindjárt melegében közölni a gazdaságok, gyárak hangosbemon- dóin. Valahogy így: „ez és ez a cikkünk nagyon kelendő, megvették, méghozzá jó áron, örülhet ez és ez a brigád, mert tagjai termelik!” Vagy: „megszületett a szorgalmas munka eredménye, megelőztük a másik gyárat.” Avagy: „ma nem sikerült üzletet kötni ezzel és ezzel a céggel, mert a termék sajnos elavult és lassan készül”. Politikai, lélektani és gazdasági hasznot jelenthetne együttesen, ha nem csak másnap és röviden ismernék meg a tárgyalási eredményeket az újságból, hanem az említett modem és gyorsan, azonnal tájékoztatnák a termelő üzemek saját dolgozóikat. Lélektani hasznot, mert mindenkinek jól esik, ha munkájának eredményét ilyen közvetlenül, tudatosan láttatják vele, nagyobb a hatása az ilyen figyelemfelhívásnak. Politikai hasznot, mert így a dolgozók mégis jobban érzékelik a köztulajdont, a népgazdaság ütőereinek lüktetését, s a gyors információ révén mindezt jobban magukénak érzik. S mindezekből következően gazdasági hasznot, mert a tudati tényezők effajta erősítése csak jót tehet a termelési kedvnek. : Földessy Dénes Bensőséges, meleg hangulatú ünnepséget rendeztek tegnap a garéi Béke Tsz-ben. Díszoklevelet, törzsgárda-jelvényt és egyhavi átlagjövedelemnek megfelelő hűségjutalmat osztottak ki annak az 51 tsz-tagnak, aki 10 évvel ezelőtt lépett be a szövetkezetbe és szorgalmasan kivette részét a munkából. Az ünnepségen megjelent Szarka Árpád, a Siklósi Járási Tanács elökhelyettese és Csötönyi Gyula , a Mecsek és Dráva menti Termelőszövetkezetek Szövetsége titkára is. Az 51 személy között közel 50 ezer forintot osztottak szét. hűségjutalmat kaptak a többi között Kata Lajos, Ci- cárdi János, Végh Sándor és Gyenis Kálmán alapítótagok is. Grünwald Géza, az MSZMP csúcsvezetőségének titkára ünnepi beszédében elmondotta, hogy folytatni fogják a jó szokást, s a következő esztendőkben hűségjutalmat adnak minden olyan szorgos szövetkezeti tagnak, aki eléri a 10. szolgálati évét Közölte, hogy szövetkezetük — mely az elmúlt évben gazdaságilag megerősödött — további szociális intézkedésekre készül. Szóba került pL, hogy — a gerdeiekhez hasonlóan — eltartási szerződést kötnek az egyedülálló öregekkel és életük végéig gondoskodnak róluk. Hasonló jellegű ünnepséget rendeztek a napokban a reménypusztai Űj Élet Tsz- ben is. mely még 1948. december 15-én, elsőnek alakult meg a megyében. A tsz közgyűlése elhatározta, hogy arany-, ezüst- és bronzplakettet adnak, illetve 1000 forint pénzjutalomban részesítik azokat, akik 20, 15, illetve 10 éve dolgoznak a szövetkezetben. Ennek megfelelően aranyplaketfet és személyenként ezer forint hűségjutalmat nyújtottak át Varga József alapító tagnak, Szűcs János, Jandó Péter és Kovács Ferenc nyugdíjasnak. Mint ismert, elsőnek az egyházasharaszíi Jóbarát Tsz osztott hűségjutalmat a megye szövetkezetei között, még az elmúlt évben. A garéi és reménypusztai esemény tehát azt jelzi, hogy követik ezt a példát, s új mozgalom született meg, melynek célja a törzsgárda fokozott erkölcsi és anyagi megbecsülése. A hírek szerint hűségjutalom fizetésére készül a baranya- hidvégi és a bicsérdi termelőszövetkezet is. A kairói sajtó beszámol arról, hogy Izrael közölte, hozzájárulása nélkül nem engedi meg a Szuezi-csator- nán rekedt hajók kiszabadítását Mint jelentettük, az EAK a napokban közölte: hozzájárul ahhoz, hogy a hajók „tulajdonosai saját költségükre, a csatomaigaz- gatóság ellenőrzése alatt előkészítsék a déli szakasz megtisztítását, és a hajók Szuez felé történő távozását. Az A1 Gumhurija az izraeli nyilatkozatot úgy tekinti, mint a hajók távozásának meghiúsítását. Az EAK ugyanis kereken elutasította, hogy izraeli engedélyt vagy hozzájárulást kérjen a hajók kiszabadításához, a csatornán minden szuverén jog kizárólag az EAK-é. A szombati kairói lapok rámutatnak arra, hogy a közel-keleti válság veszedelmesen kiéleződött. Az A1 Dhram beszámol arról, hogy Izrael 24 óra alatt kétízben is panaszt emelt a Biztonsági Tanács előtt az EAK ellen, azt állítva, hogy a csatorna keleti partján „mester- lövészek” tervszerű támadásokat intéztek ellenük. A lap szerint Izrael azért vádaskodik, hoígy álcázza saját agresszív terveit A kairói lapok vezető helyen számolnak be a Sinai félszigeten levő Khan-Yunis városban történtekről. A gázai övezetben folyó tüntetések során Khan-Y unis-ben géppuskatüzet zúdítottak arra a menetre, amelyben több ezres tömeg vonult a város utcáin, tiltakozva az izraeli megszállás ellen. A menet élén asszonyok és gyermekek haladtak, őket érték az első lövések. A harminc kórházba szállított sebesült közül tíz lány hamar belehalt sérüléseibe. A vérengzés után az izraeli hatóságok több száz tüntetőt letartóztattak. Khan-Yunis-ben elrendelték a kijárási tilalmat Tegnap délután az őszies esőt hatalmas pelyhű hóesés kővette Foto: Erb János Beruházások az állami gazdaságokban „Sertéshúsgyár“ épül Sátorhelyen Mit vásárolnak falun ? 30 mállóval nőtt a tartós Listavezető a televízió, a Hiánycikk a szóló bútor 1968-ban a 738 falusi szövetkezeti bolt forgalma, meghaladta az 1 milliárd 106 millió forintot s csaknem 100 millió forinttal volt nagyobb, mint az előző évben. A 10 százalék körüli forgalomnövekedéssel Baranya fogyasztási szövetkezetei országosan a negyedik helyet szerezték meg a megyék között, a forgalom még nagyobb Is lehetett volna, ha a kereskedelem néhány különösen keresett cikkből — hengerelt és húzott vasáru, apró, naponta keresett vas áru cikkek, fürdőszoba berendezések stb. — az igényt maradéktalanul ki tudta vola elégíteni. — A három főárucsoport — élelmiszer, ruházati, vegyesiparcikk — közül legkevesebbet ruházkodásra — mindössze 181,4 millió forintot — költöttek tavaly a falusi vásárlók, e téren bizonyos stagnálás tapasztalható. Annál nagyobb a „felfutás” a vegyesiparcikk forgalomban, ezen belül Is elsősorban a műszaki cikkeknél. 1967-ben 74 millió, 1968-ban pedig 103,7 millió forint értékű fogyasztási cikket értékesítettek a falusi boltok, szaküzletek, 40 százalékkal többet, mint az előző évben. Listavezető cikk a rádió és televízió volt. rádióból közel 7 ezer darabot, tv-készülék- ből 4732 darabot vásároltak, s e cikkből az év végére olyan magasra szökött fel a kereslet, hogy a decemberi igényeket már nem is tudták kielégíteni. A listán ezután a háztartási gépek és berendezések következnek, hűtőgépből 3120 fogyott el, -mosógépből, annak ellenére, hogy e cikkből bizonyos telítődés van már falun is, 2944 darabot vásároltak meg. Változatlanul nagy volt az igény gáztűzhely és olaj- kályha iránt. Az utóbbiból fogyasztási cikkek forgalma gáztűzhely és az olajkályha és a fürdőszoba-berendezés 5741-et, gáztűzhelyből 4240- et forgalmaztak, kerékpárból pedig 3665 darab fogyott eL Csupán parkettkefélőbői, villanysütőből és lemezjátszóból csökkent valamelyest a kereslet, ez utóbbinál a fő ok az, hogy a korszerűbb és praktikusabb magnetofon ma már falun is konkurren- dát jelent a lemezjátszó forgalomnak. A bútorforgalombaa némi lanyhulás volt s ez nemcsak az árrendezéssel, de legalább ilyen mértékben az igényeltolódással is magyarázható. A falusi vásárlók ízlése, mint sok más tekintetben e téren is nagymértékben közelít a városi ízléshez, s a bútor- garnitúrák, — különösen a konzervatív típusok — falun is kezdenek kimenni a divatból. A tartalomból A termelékenység problémái Baranya ipari üzemeiben ▼ Kilépni a névtelenségből j ▼ Jövőre elkészül az új postaközpont T Négy megye képzőművészeinek ] tervei Ezer darab fiSZT-típusú transzformátor kapcsolószekrényt gyárt évenként a Szolgáltató és Szerelőipari Vállalat pécsi telepén. A szekrényeket az áramszolgáltató vállalatok részére készítik, ezek egy része a termelőszövetkezeti majorokban kerül beépítésre Szokolai feív. A műanyag és alumínium kombinációja mellett döntöttek a Bólyi Állami Gazdaság vezetői, akik — mint már hírül adtuk — évi 12 ezer hízót kibocsátó „sertéshúsgyárat” építtetnek a gazdaság sátorhelyi üzemegységében. Tükörsima, üvegszálakkal megerősített műanyag borítja belülről a falakat, kívülről pedig alumínium hul- lámlamez. A kettő közé Hungarocell nevű hőszigetelő réteget építenek be, hogy az állatokat megvédjék az időjárás viszontagságaitól. A tervezést és az épületelemek összeszerelését az Agárdi Állami Gazdaságra bízták. A tervek szerint két és fél hónap múlva, májusban kezdődik meg az építkezés. Ha már az érdekességek- nél tartunk, megemlíthetjük még, hogy kívülről-belülről alumínium, hangáralakú, 480 férőhelyes hizlaldát is építenek a gazdaság bácsfapusztai üzemegységében. Ez utóbbit az Óbudai Hajógyár készíti és szereli majd össze a helyszínen. Bácsfapusztán egyébként további hizlaladák is épülnek még. Jellemző a több tízezer holdas gazdaság erejére, hogy miközben 12 ezres „sertéshúsgyárat” létesít Sátorhelyen, további, évi hatezer hízót kibocsátó rekonstrukciós programot bonyolít le Itt, Bácsfapusztán, s ezt a programot még ebben az évben be akarja fejezni. A bólyi beruházásokkal egyidőben folytatják a már megkezdett — évi 5—6 ezer hízót kibocsátó — szakosított sertéstelep építését a Bük- kösdi ÁG területén. Több mint 300 tehénférőhelyes szakosított tehenészeti telepet létesít a Bogádmindszenti ÁG, 400 férőhelyeset a Gö- rösgali ÁG, s 416 férőhelyeset a Pécsi ÁG, Gyula-pusztán. A három telepet 1970- ben, illetve 1971-ben adják át. A korábbi terveknek megfelelően ebben az évben felépítik és átadják a központi állami gazdasági laboratóriumot Danitz-pusztán. A baranyai állami gazdaságok 16 szolgálati lakást és további mintegy 40 lakást építenek ebben az évben. Az utóbbiak felépítésére az állami gazdaságok kedvezményes lakásépítő akciója keretében kerül sor. Magától érteődik, hogy mindemellett sok lakás épül még az állami gazdaságok körzetében, magánerőből illetve OTP-hitelből. Százhat lakást és 7 üzlethelyiséget szanálnak Pécsett Az kién 106 lakást és 7 üzlethelyiséget szanálnak Pécsett. A szanálandó házakban lakók elhelyezéséről a kerületi tanácsok igazgatási osztályai gondoskodnak, e célra a lakásfedezet rendelkezésre áll. A szigeti és a déli városrészen 1969—70-ben több mint 1600 lakás épül csak tanácsi beruházásban, ugyanitt az északi részen az Érc- bányászati Vállalat épít lakásokat. Az új városrész táv- hőellátását a Móricz Zsig- mond téri hőközpont létesítésével oldják meg. Az új távhővezetékek útjába esik három Szabadság úti ház, melyben öt lakás van. Ezeket szanálni kell. A Majláth és a Bajcsy- Zsilinszky utca környéke, azaz a déli városrész 240 lakásos programjának építése miatt 9 lakás kerül szanálásra már ez évben, noha az építkezés 1970-ben kezdődik. A kertvárosi lakásépítési program a Keszűi úton egy lakás lebontását teszi szükPécs új vásárcsarnokának építési területén, a Hargita, a Madách Imre és a Garay utcában 18 lakást bontanak le. A Péter utca környékén 44 lakásos KISZ-lakótelep épül. A közművesítés elhelyezésére fel kell számolni egy lakást. A Szigeti úttól északra eső területen, az építéssel párhuzamosan a közműveket is el kell helyezni, ezért a Rókus, a Kisrókus utcában és a Steinmetz kapitány téren 21 házat bontanak le, mely ösz- szesen 70 lakást érint és hat üzlethelyiséget. A Bartók Béla utcában OTP-lakások épülnek. Itt is két lakást és egy üzlethelyiséget szükséges lebontani Kiéleződött a köxel-keleti válság Géppuskatűz a tüntetőkre