Dunántúli Napló, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-19 / 15. szám
12 to 1969. Jaiwór A Mi újság a szoTelsegckbcii: Az atléták versenynaptára — igazolások, alapozó edzések a szakosztályokban minősítések — Az atlétikai szövetségben a hét ai-ején tartják az év első elnökségi ülését. Érdekes témák szerepeinek a napirenden. Az idei versenynaptár, az átigazolások, a minősítések. Az év legérdekesebb atlétikai versenyének Pécsett az úttörő- olirfipia országos döntője ígérkezik. A szövetség vezetői már most megkezdik felkészülésüket és hozzálátnak a szervező munkához. — AZ ÚTTÖRÖOLIMPIA mellett nem feledkezünk meg — mondotta Villányi Nándor a szövetség titkára — az NB I. B első fordulójának versenyéről sem, mélyet mi rendezünk május 17-én és 18-án. Baranya válogatottja, mely éveken keresztül az NB 1-ben szerepelt. az elmúlt évben nem tudta biztosítani helyét a legmagasabb osztályban és az együttes az idén az NB i. B-ben szerepel. — Az esélyeket illetően reménykedünk, hogy nemcsak a fiúk, hanem a lányok is kiharcolják hz NB I-be jutásit, — mondotta ezzel kapcsolatban a szövetség főtitkára. — Igaz nem lesz könnyű dolguk versenyzőinknek, mert a női mezőnyben a MAFC és az MTK NB I-et is megjárt csapatai igáh jő erőt képviselnek, de a férfiaknál is jó gárdával tud felvonulni az MTK, a Vasas Izzó és a Bp. Honvéd II. A versenynaptárról elmondották a szövetség vezetői, hogy az idén is megrendezik a megyék közötti' Béke Kupa viadalokat és •bŐVen biztosítanak versenyzési lehetőséget a fiatalabb korosztály számára. A különböző kiválasztó, utánpótlás versenyek mind azt célozzák, hogy megfelelő versenyekhez jussanak a fiatalok. A minősített versenyzők száma lényegesen nem változott az elmúlt évihez képest 400 körül lesz az idén a minősített versenyzők száma hallottuk a szövetségben, a megyének öt első osztályú atlétája van, a válogatott Lovász és Honti melléit Gaál. Homoki és Lukácsné szerzett első osztályú minősítést. — A minősítések megoszlása a továbbiakban hogyan fest? — 25-28 másodosztályú minősítéssé! rendelkező versenyzőre számítunk. A legtöbb minősítést a IV. osztályban szerezték, itt ugyanis már nem olyan szigorúak a követelmények. •Az átigazolások frontján sem történt lényeges változás az atlétáknál. A bólyiak kitűnőségét, Ditt elehet több pécsi egyesület is szerette volna megszerezni, a bólyi atléta azonban maradt régi Elkészült a kosárlabda NB II. csoportbeosztása A kosárlabda NB n. mérkőzéseit ebben az évben 3—3 férfi és női csoportban rendezik. Baranyából a PVSK, a Tanárképző Főiskola, Postás női, és a Postás, PEÁC és a Tánárképző Főiskola férfi csapatai vesznek részt a mérkőzéseken. A pécsi csapatok az NB Ö. kőzépcsoportjába kéj-ültéi:. Férfi csapatok; Bp. Spartacus, Táncsics SE, Pécsi Postás, Bajai Vízmű. Pécsi EAC, Dunaújvárosi Haladás, Kiskunfélegyházi RVSE, Pécsi Tanárképző Főiskola Gödöllői EAC, Bp. HSC, Csőszerelő SK. BEAC. Női csapatok: Bp. Spartacus, Kiskunfélegyházi Vasas, Szekszárdi Vasas, Szegedi EOL (a SZEAC utódja), Bajai Fehémeműgyár, Pécs: VSK, Pécsi Postás, Pécsi Tánárképző Főiskola, Kecskeméti Petőfi. Egyesült Gyógyszergyár, MAFC, Ganz-MAVAG. egyesületében. A Postás megszüntette atlétikai szakosztályát, a versenyzők zöme a Dózsához kérte az átigazolását. A Komlói Bányász pedig felszámolta pécsi részlegét, a Komlói Bányász elnöksége úgy határozott, hogy a szakosztály tagjai részére Komlón biztosít edzés és versenyzési lehetőséget. A szakosztályokban is megindult a munka. ALAPOZNAK AZ ATLÉTÁK Üjmecsekalja — Komarov Gimnázium, 18 óra 2 perc. Fehér, lila, zöld trikók sorában itt-ott néhány izmos férfihát, felsőtest villog — minek a mez, idebenn meleg van, s még milyen meleg lesz! .. . Egyelőre csak a gólveszély növeli a hőfokot; a bama- mokány, roppant izmos Lipcsik cikázik a védők között, jobbra- balra dönti a hátvédsort. aztán közelről bámulatos erővel rúgja a labdát az oldalára fektetett zsámolyba. Biztos, ami biztos; az elegáns begurítások is szépek, de a bombagól se kutya! Morvái Vidor viszont azt vallja, hogy a foci mozgás ugyan, de alkalmat ad „üres járatra” is, amikor csak sétál az az ifjú atléta, ezért aztán 18.25-kor „végét veti a zenének” és furcsa — de kezdődik a tánc! Körbe — a terem fehér oldalvonalai mellett, zsámolyokon, padokon, akadályokon át; futás, szökdelés, óriás és törpe járás, vágták és lötyögés megállás nélkül. 18.50. ülés Tibi nagyot fúj, azNegyedik helyen végzett, 38 megszerzett ponttal, 57:33 gólaránnyal, 1968 évben az NB II. Nyugati csoportjában, a Pécsi Ércbányász labdarúgó csapata. A cél: az első hat hely valamelyikének elérése. Az eredmény: teljesnek is elfogadhatnánk, ha . .. A tabella értékelése során, jónak mondható helyezés nem váltott ki teljes megelégedettséget, sem a szurkolókból, sem a vezetőkből, de legkevésbé a játékosokból. Nyolc fordulóval a bajnokság befejezése előtt, azonos pontszámmal, egyenlő eséllyel vettek részt a küzdelemben, a későbbi bajnok ZTE csapatával. Ekkor sorsdöntőnek is mondható mérkőzésen alul maradtak, a kiesőj elölt Z. Dózsával szemben. Ez magában véve nem meglepő, mert a labdarúgásban bármelyik csapat legyőzheti a másikat. De a csapat mérkőzéseinek eredményeit vizsgálva kitűnik, hogy éppen a gyenge csapatok ellen vesztették el azokat a pontokat — a négy utolsó helyezettől, mindössze nyolc, ugyanakkor az első hat csapattól tizenöt pontot szereztek — ami végül is, a keserű szájízt okozta. A „nagy” csapatok ellen elért sikerek, bizonyos önteltséget okoztak, és a könnyűnek ígérkező mérkőzéseken, nem játszottak olyan erőbedobással, ahogy kellett volna. 1968 év, a csapatépítés éve volt, de ugyanakkor eredményeket is kellett produkálniuk. A hátvédtán megszólal: — Kész futót nevelnek belőlem, ennyit futni egyfolytában! LiLa trikóján jókora Sötét foltok, nedvesen tapadnak testéhez, homlokán, gyöngyöző izaadságcseppek; azért nem áll meg, nagyon összeszedi magát, nekirugaszkodik és felugorva beleüt a kosárlabda palánkról lecsüngő hálóba. Németh Gyulának viszont meg sem kottyan mindez! Igaz, 20 kin van már a lábában, de még Tibinél is fiatalabb, épp túl a 18-on, meg roppant céltudatos is; a nyáron ötezret akar futni — jól. oda pedig kell a sok munka. 19 óm. Már 35 perce tart a non-stop műsor. A precíz Morvái Vidor mindenre gondol — nincs egyetlen izom amelyet meg ne mozgattatna. Most éppen speciális gyakorlatot végeztet:, a terem közepén szőnyeg, rajta öt zsámoly egymástól egyenlő távolságban, úgy kell 'Végigfutni, hogy valamennyi lépés zsámolj'közre essék. Fő a mozgás ritmus! A FIÜK ÉS LÁNYOK PATTOGNAK és száguldanak a parketten, szőnyegen. Szemlátomást' tetszik a gyakorlat. Takács Béla, a veterán hármasugró is kapkodja a lábát. Neki különösen jó ez a mozgásfajta. Meg is indul betyáros gyorsan; a zsámolysor végén rövid kifutó, aztán a fal. Béla felugrik rá, másként meg se tudna állni! A riporter pedig indulni készül. Még nincs ugyan vége az edzésnek, de eleget látott'— és egy kicsit elfáradt a nézésben! És, aki végigcsinálta? ... sor szinte teljesen átszérveződött, hiszen Bendes a jobb oldalra került, a középhátvéd az igen tehetséges, fiatal Ágfalvi lett, míg a balhátvéd posztját a csatárból védővé változó Kovács töltötté be. A középpályán Vince és Bo- rovácz személyében kettő, a csatársorban pedig Görgényi, Péhl, Tóth. Lieber mind újak voltak, az előző évi csatársorhoz viszonyítva. Ennek tulajdonítható, hogy az Ércbányász játékosállománya, képzettség szempontjából, legalább olyan, mint a bajnok ZTE-é, csapatmunka szempontjából azonban, az említetten kívül a Dorog és a MÁV-DAC felülmúlja a pécsi csapatot. Az év végére már, helyenként, ezen a téren is elfogadhatót nyújtott a csapat, sőt voltak mérkőzések, amikor egészen kiválóan játszottak. A csapatrészek közül legjobb teljesítményt a védelem érte el. Tizenegy mérkőzésen nem kaptak gólt és kettőnél többet is, csak egy alkalommal. Ebben a sorban találjuk a legjobb átlag teljesítményt elérő játékost: Kovácsot. Igen jól játszott Bendes, és Péhl is. Az utóbbi később mint csatár is nagy hasznára vált csapatának. A középpályán megerősödött, színesebb lett a játék. Az itt szereplő játékosokban azonban sokkal több, van. Vincétől nem csak pár alkalommal várnak kimagasló játékot. Az Ércbányász eredményességének döntő tényezője, hogy vérbeli szélsőkkel rendelkezik. Ha nem is minden mérkőzésen, de képesek arra, hogy az ellenfelek védelme mögé kerüljenek. Ez a Fegyelmi határozat A Magyar Labdarúgó Szövetség L sz. fegyelmi bizottságának a határozata: Krémer Károly labdarúgót a Pécsi Dózsa SE játékosát minden sporttevékenységtől két évre, 1570. december 13-ig eltiltja. Indokolás: A Pécsi Dózsa spórtegyesület vizsgálati irataiból megállapítja a Fegyelmi Bizottság, hogy nevezett engedély nélkül elhagyta sportkörét és országát. Családjához küldött értesítést külföldről, hogy nem kíván visz- sza térni. mai labdarúgás legfontosabb tényezője! Lieber a tavaszi szezonban, Görgényi pedig az őszi mérkőzéseken játszott egészen jól. Kisutzky és Tóth jó átlagteljesítményt ért el. A kapusok megbízhatóan látták el feladatukat. Strassz személyében volt a csapatnak egy játékosa, akit minden szerepkörben használni lehetett. Összesen ti játékos szerepelt, de a csapat gerincét H labdarúgó alkotta. Az 1969 évet egy kialakult csapattal — amelyet egy-két poszton megerősítenek — kezdik el. Nem kell az egész várost bebarangolniuk edzéseken, mérkőzéseken, hiszen saját, minden igényt kielégítő pályájukon játszhatnak, edzhetnek. Magasabb alapokról indulnak, magasabbak lesznek a követelmények is. — Pontosabban: az első három között kell végezni, az 1969-es bajnoki esztendőben. Ennek elegedhetetlen feltétele, hogy a játékosok változtassanak magánéletükön, életszemléletükön. Meg kell értenlök, hogy többet kell dolgozni a sporteredményekért, mert ha azok nincsenek, az életben, még sokkal többet kell dolgoznlok! A szurkolók türelmesen, kitartóan várják meg, hogy az Ércbányász labdarúgói tudásukhoz mérten szerepeljenek, mert azok, még sok örömben részesítik őket. Lombos! Jen« Nem teljes az elégedettség az Ércbányász labdarúgóinál Példás ítélettel Pontot tettek a Mágoes—Boly mérkőzés ugjenek vegere Az MTS Baranya megyei Tanácsa Elnöksége foglalkozott a Mágocsi Tsz SX—Bólyi MEDOSZ megyei I. osztályú labdarúgó mérkőzés ügyében, az érdekelt sportkörök elnöksége által előterjesztett panasszal. Az ügyben a Baranya megyei Labdarúgó Szövetség FB-a, a Szövetség Elnöksége, valamint a Tanács Fegyelmi Bizottsága határozatait az alábbiak szerint változtatja meg: A M ágo'csi Tsz SK—Bólyi MEDOSZ SK megyei I. o. labdarúgó- mérkőzés eredményét megsemmisíti és rögzíti, hogy: 0:0 gólaránnyal egyik együttes sem kap pontot. Egyben elrendeli, hogy a Mágocsi Tsz SK és a Bólyi MEDOSZ SK labdarúgó-csapatainak 1968. évi össz-eredményéből, illetve bajnoki pontjaiból 10—10 büntető pont kerüljön levonásra. A mérkőzésen mindkét csapat (jegyzőkönyvben szereplő) valamennyi játékosát az 1969-es év- best 3—3 bajnoki, Illetve MNK- aafekőzésen való részvételtől eltiltja. Az eltiltás végrehajtásának formája: az egyes fordulókban csapatonként 2—2 eltiltás alatt levő játékos nem szerepeltethető. Sándor Lajos edző működését 4 évre, Szécsey Zoltán edző működését pedig 1 évre felfüggeszti. Haier Ádám, Tárnoki Lajos Bólyi MEDOSZ szakosztályvezetőjét, illetve intézőjét 3—3 évre minden sportvezetői ténykedéstől eltiltja. Mosticzka Ferencet, a Bólyi MEDOSZ elnökhelyettesét 1 évre tiltja el a sportvezetői munkában való részvételtől. Tombi Jánost, a Mágocsi Tsz SK intézőjét 1 évre tiltja el minden sportvezetői ténykedéstől. Gyimesi Józsefet, a Mágocsi Tsz SK elnökét írásbeli figyelmeztetésben részesíti. Az MTS Baranya megyei Tanácsa Elnöksége az érdekelt sportkörök által előterjesztett írásbeli kérelem, valamint az ügyben keletkezett összes iratok áttanulmányozása után megállapította, hogy a korábbi fegyelmi határozatok lényegében helyesek. Azonban problémaként jelentkezett, hogy a korábbi határozatok elsődlegesen nem a vétkes személyeket sújtották. Az Elnökség korábbi — december 28-i, 15—4/1968. sz. — határozatában bizottságot alakított, melynek feladata volt kideríteni, hogy kinek, illetve kiknek kezdeményezése után került sor a labdarúgó pályán lezajlott eseményekre. A bizottság megállapította, hogy a sportkörök elnöksége is elítélte a sportszerűséget súlyosan sértő cselekményt. Sándor Lajos, a Bólyi MEDOSZ edzője, Szécsey Zoltánnal, a Beremendi Építők SK volt labdarúgó edzőjével, annak gépkocsijával a mérkőzést megelőző napon Mágocson járt. Nevezettek ezen útjáról tudomással bírt Haler Ádám szakosztályvezető és Tárnoki Lajos intéző, a Bólyi MEDOSZ SK labdarúgó-csapatának tisztségviselői is. Megállapította azt is, hogy a mérkőzést azért nem lehetett a kitűzött időben elkezdeni, mert a bólyi csapat igazolásai Tárnoki Lajosnál voltak, aki m 4a kifogással nem adta át azokat a mérkőzés játékvezetőjének. Megállapítást nyert az is, hogy Mosticzka Ferenc, a Bólyi MEDOSZ SK elnökhelyettese Vajszlón tartózkodott abból a célból, hogy tájékoztassa a két együttest, a Vaj szló—Porcelángyár együttesek eredményéről, melynek döntő kihatása volt a bajnokság szempontjából. Tombi János intéző (Mágocsi Tsz SK) felelősségét abban állapította meg, hogy, amikor tudomást szerzett az eseményekről, nem tett semmit annak meggát- lása érdekében. Úgyszintén ezen vonatkozásban terheli felelősség a Mágocsi Tsz SK elnökét is. Az Elnökség úgy találta, hogy az általa hozott büntetések elsősorban azon egyéneket bünteti súlyosan, akiké a kezdeményező szerep volt. Így nem látta indokoltnak, hogy néhány felelőtlen sportvezető magatartása miatt a megye két nagy községe sportéletének fejlődését gátló kollektiv büntetést alkalmazzon. Gólveszély. Arató László felvétel e. A KISZ Budapesti Bizottsága sport-fotópályázatán díjnyertes mű.--------------------------------------------------------fr, . ..........— ■ ■■ E rdemes-e vidéki csapatnak lenni? TTgy pécsi labdarúgó szur- kóló — a Népsport e heti Szerkesszen Velünk! rovatában — keserűen jegyezte meg: „Mi, vidékiek úgy érezzük, hogy a fővárosi csapatok előnyt élveznek az átigazolásokban ...” Az az igazság, hogy ez nem elsősorban átigazolási kérdés. Nem is ez a probléma lényege. Legfeljebb egy jelenség, amely ma már úgy megy át a köz- tudatba, mint a vidéki sport hátrányos helyzetének a lényege. NB I-es labdarúgókról beszélünk. Egy Jobb képességű vidéki játékosban óhatatlanul, ritkábban vagy sűrűbben felvetődnek ezek a kérdések: Érdemes-e vidéken játszani? Van tíz-tizen- két aktív évem. Érdemes-e ezt egy vidéki egyesület korlátozottabb körülményei között eltöl- tenem? ... A válasz az esetek jelentős részében az, hogy: nem érdemes. A sportoló így érvel magában: Ha elvisznek a fővárosba egy nagy egyesülethez. el kell mennem, mert ott van az élvonal élvonala, ott a felkészülésben is maximális lehetőségek állnak a rendelkezésemre, beleértve a jobbnál jobb szakembereket, és a korszerű anyagi-technikai eszközöket. Ott szem előtt vagyunk. El kell mennem, mert ott minden évben a csapat nagy nemzetközi túrákon vesz részt. Ott befuthatok ... Közéletünk állandóan visszatérő vitakérdése, hogy érdemes-e vidéken élni? Ez a kérdés az élsportra Is kiterjed. Természetesen, erre a kérdésre az érvényes társadalmi választ is meg kell adni. Ez a válasz pedig egyértelműen: érdemes. Vidéken is gömbölyű a labda, épp olyan a pálya beosztása, mint a fővárosban, s a szabályok érvénye is egyforma — bár ezt egyes szurkolók vitatják. Az életeszmény, az életcél: a játék és annak művészeié vidéken is megvalósítható. Érdemes végül is vidéki élsportolónak lenni, de a mostaninál érdemesebb is lehetne. A képzeletbeli játékos által fölvetett kérdések mind egy-egy problémát jeleznek. Vannak objektív jellegű különbségek. Egy nagy egyesület lehetőségei szakmai, anyagi-technikai — sőt: sport- diplomáciai téren is — talán nagyobbak. Ezen lehet vitatkozni, de nem változtat a lényegen. De vannak szubjektív jellegű különbségek is. amelyek eltüntetése sok tekintetben használna a vidéki labdarúgásnak, de ezen túl az egész magyar labdarúgásnak. A vidéki élsport erkölcsi elismerése — nemcsak szavakban — nagyon is időszerű kérdés volna. Itt van például az elsőosztályú labdarúgó bajnokság. A múlt szezonban a vezetők és a szurkolók egyformán sokat keseregtek: csak az első három helyezett s a két utolsó számára fontos a küzdelem, a többieknek évről évre ismétlődő vegetáció. Ez így van. A Pécsi Dózsa az idén, fennállása óta a legnagyobb sikerét érte el: a vidék legjobbja lett... Mivel jár ez a cím? A szurkolók őrölnek, az újságok pedig megírják; szép siker volt. A szurkolók örültek, és az újságok megírták. Lehet vitatkozni az NB I-es csapatok tudásszintjén. Van is szintkülönbség. De any- nyi bizonyára nincs, mint amennyiről a portyaelosztások tanúskodnak. Miért nem lehetne néhány új vonást bevezetni, ami egyben a vidéki elsőosztályú labdarúgást is egyrészt értékén értékelné, és egyben ösztönözné is. A vidék legjobbjának — a szavak elismerésén túl — szővetségileg biztosítani lehetne évente egy nagyobb, élményt és hasznos tapasztalatokat i jelentő nyugat-európai túrát. Talán még dél-amerikait is. Ki lehetne mondani, hogy a mindenkori vidék legjobbja a KK harmadik magyar résztvevője, ha pedig csak két csapat indul, akkor a második rész«» vevője. Ki lehetne mondani, hogy a bajnokság — mondjuk — tizedik helyétől fölfelé a szövetség különböző értékű túrákat. vagy más lehetőségeket biztosít a kisebb, de erejük, tudásuk teljével küzdő kisebb vidéki csapatoknak. De ezek végül Is formai kér* dések. Elsősorban az elveken, az alapgondolatokon kell változtatni. Vagyunk annyira ötletesek e hazában — a főváros- ban és vidéken — hogy a jó alapgondolathoz az okos, célravezető formákat Is megtaláljuk. Ehhez az alapgondolathoz azonban még valamit, amiről nem volna szabad megfeledkezni. Az a kérdés, hogy az elsőoszt.á- lyú labdarúgás egész lebonyolításában izgalmas-e, érdekes-e, kellő vonzerőt tud-e gyakorolni a szurkolók százezreire, vagy érdektelenségbe fullad — er nem csupán s talán nem is elsősorban a fővárosi csapatok között dől el. A bajnokságra esélyes három-négy csapat egymás elleni mérkőzései feltétlen tétszerűek. A bajnokság kétszáznegyven mérkőzésének nagy része azonban, amely átlagértéket, vonzerőt tud adni az egész bainokságnak — vidéki viszonylatban dől el. Vidéki viszonvlat- ban zajlik. A bajnokság érdekessége ebben a viszonvl atban dől el. Épp ezért volna időszerű hogy a vidéki csaoatok számára Is ,.érdemes” legven a bajnokság, ne csupán langyos és előre kiszámított túlélése a szezonnak. Y gy utólag átgondolva az d-*■ mondottakat furcsa — nagyon furcsa — hogy a legnépszerűbb sportág b» ino^sága. mindent összeadva is legfel iebb öt-hat csapat számára izgalmas. ro Mai sportműsor Kézilabda: Dunántúli Napló Kupa mérkőzések a PVSK-csamok- ban: Pécsi Kesztyűgyár—Vörös Meteor C.. n. o. női, 8.00, Gépipari Techn.-—506-os ITSK. közép- iskolás fiú, 8.25. Tanárképző B.— Bányász C., n. o. női, 9.00, Dózsa C.—Pécsvárad, ül. o. férfi, 9.25: Építőipari Techp.—Nagy Lajos Gimn., középiskolás fiú, 10.00, Spartacus—Vörös Meteor A., I. o. női, 10.35, Bányász B.—Tanárképző; I. o. férfi, 11.10. Ércbányász B.—Mecseknádasd. n. o. férfi, 11.55: Vörös Meteor—Sportiskola A., ifjúsági női, 12.30; Siklósi Kesztyűgyár B.—Bányaipari Techn., ül. e. férfi, 12.55, Bányász D.—Szentlőrinc, Hl. o. férfi, 13.30, Bányász C.—^écsszabolcs II. o. férfi, 14.05. Pécsszabolcs B. —Siklósi Kesztyűgyár B.. m. o. férfi, 14.40, Pécsszab.—Szigetv. H. o. női, 15.15, Bólyi Techn.—Vegyigépipari Techn., középiskolád férfi, 15.40, Bóly—Dózsa, I. o. férfi, 16.15, Vörös Meteor B.—Porcelángyár, I. o. női, 17.00. Széchenyi Gimn.—Bólyi Techn., középiskolás fiú, 17.35, Pécsi Kesztyűgyár B. —Bányaipari Techn., TTI. o. férfi 18.10. • Asztalitenisz: Megyei felnőtt női és férfi egyéni bajnokság; Épitők-csamok, Tüzér utca, 9.00. Sakk: Megyei vidéki egyéni bajnokság vm. és IX. fordulójának versenyei, MTS Székház, 8.00 és 15.00. Labdarúgás: Edző mérkőzés s Pécsi Dózsa I.—Pécsi Dózsa IL« PVSK-pálya, 10.00. V A la