Dunántúli Napló, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-04 / 2. szám
s Duna rttmt napto 1W*. lanuér Cl Üj rend a Céónak- bej el en léseknél A belügyminiszter és a közlekedés- és postaügyi miniszter újólag szabályozta a vízijármüvek bejelentési és nyilvántartási kötelezettségét. A rendelkezés szerint nem ke ü bejelenteni a rendőrhatóságnál a következő, a horgászatnál is használt járműveket: l. a 125. köz- centiméteres hengerűrtartalmat meg nem haladó motorcsónakét, amelynek befogadóképessége legfeljebb négy személy, 2. az evezővel meghajtott olyan csónakot, amelynek befogadóképessége le,' feljebb négy személy, 3. azt r; úszór.iűvet. kikötőpontot: amelynek fedélzeti területe nem éri el a 25 négyzetmétert, nincs lakótéri felépítménye és nem használják közforgalmi célra. Ha azonban ezeket a vízijárművi- két az 1/1964. BM-KPM számú rendeletben meghatározott határvizén tárolják, vagy a vízi járművek határvizeken rendszeresen közlekednek, a bejelentési kötelezettségi fennáll. A bejelentési kötelezettség alá nem eső vízijárműveken, akár sportegyesületi vagy magántulajdonban vannak, a vízijármű orrrészének belsőoldalán a tulajdonos nevét és a vízijármű telephelyét, valamint a megengedett legnagyobb terhelést (4 személynél 320 kg) fel kell tüntetni. Ennek a feljegyzésnek maradandó módon, letörölhetetlenül, olvashatónak kell lennie. A telephely (a tárolás helye) vezetője, illetőleg gondnoka köteles nyilvántartást vezetni, azaz a horgászcsónak kikötőhelyek fenntartói nyilvántartókönyv vezetésére kötelezettek, amelynek a következő adatokat kell tartalmaznia: 1. A tulajdonos nevét, lakását, 2. a vízijármű főbb méreteit (hossz, szélesség, oldalmagasság, különös ismertető jele stb.), 3. a vízijármü, illetőleg az úszómű befogadóképességét (személyek számát), 4. a megengedett legnagyobb terhelés mértékét kilogrammokban. Kedvelt horgászvíz az Üszögi tó 1967-ben "kezdte meg a Pécsi H. E. az Üszögi tó felújítását. Tavaly 567 órát kitevő társadalmi munkával a horgászok lehetővé tették, hogy a tó keleti részén partról is lehet horgászni. Az elmúlt évben 70 horgász látogatta rendszeresen a tavat. A fogási eredmények összességükben ugyan még nem állnak az egyesület rendelkezésére, de a hallottak szerint 1968-ban örvendetes kezdeti eredmények fordultak ott elő. Az egyesillet a tó múlt évi hala sítási tervének megfelelően március 24-én 1900 kétnyaras pontyot, majd márpius 29-én tízezer zsenge csuka ivadékot helyezett a tóba. A tó további hínártala- nítása érdekében az év márciusában. legkésőbb április első napjaiban 200 amurt is telepítenek. Az is tervbe van véve, — ameny- nyiben a tó biológiai egyensúly helyzete azt meg fogja engedni, — süllő fészkeket is helyeznek a tóba. Most, hogy a tó vize már befagyott, a jég rendszeres lé- kelcsével gondoskodnak a halak részére szükséges oxigénről. Az elmondottak alapján minden remény megvan arra, hogy a város közvetlen határában elterülő tó már a közeli jövőben kellemes és jó hargászvízzé válik. A tóra területének megfelelően csak 100 embernek adnak ki 50 Ft-os területi horgászengedélyt. Továbbra is fennáll az egyesületnek az a határozata, hogy területi engedélyt csak az a horgász kaphat, aki a tó további rendezéséhez még szükséges ,munkálatokból 25 órát kitevő társadalmi munkát kötelezően elvállal. Hírek Az egyesületekben már értékelték az eddig beadott fogási eredménynaplók adatait. Olyan értesüléseink vannak, hogy az 1969- tői bevezetésre kerülő késedelmi bírságolások ellenére is még igen tekintélyes azoknak a horgászoknak a száma, akik sem személyesen, sem postán eddig nem tettek eleget leadási kötelezettségüknek. A határidő január 5-e. Mivel azonban ez a nan vasárnap, így január 6-ig hétfőig időt nyertek a késedelniesketlők. A további késedelem azonban már többlet pénzbe kerül. * Az 1969. évi határvízi engedély kére’m két az 1968. évi engedélv- lyeJ együtt február Kén déli 12 órá: ? kell eljuttatni az egyesületekhez. Az engedélyt kérő nyomtatványra már az új, 1969. évre érvényes ..Állami horgász- jegy” számát is rá kell vezetni. Igyekezni kell tehát az új befizetésekkel. * Az 1969-es évben a horgászatot az Orffíi tóban is engedélyezik. * Mint a legtöbb halasvíznél, így az Üszcgi és Pécsi-tónál is megjelentek a halakra veszélyt jelentő vidrák. Kipusztításukra a nyomaikat eláruló havas téli idő a legalkalmasabb. Mindkét tónál esapdák felállításával, illetve lőfegyverrel próbálják ártalmatlan- <M> tenni a vizek haramiáit. Skoda 1100 i.enuuLl kocsik MB de Luxe az NSZK-ban A jólismert 1000 MB típusú Skoda testvéréről van szó. Felépítése, kialakítása nem mutat lényeges eltérést, annál inkább észrevehető a két típus közötti különbség a forgalomban. Az 1100 MB 72 milliméterre félj árt hengerei 1107 köbcentiméteres ossz- lökettérfogatot adnak, mintegy tíz százalékkal növelve a korábbi típus csúcsteljesítményét. — Gyorsabb és robbanékonyabb tehát mint a közismert ezresek. Maximális teljesítménye 47 DIN lóerő, maximális sebessége 135 km óra. Felgyorsulás 0—80 km óra 13 mp. Szabvány szerinti üzemanyagfogyasztása 7,3 literj 100 km. Homokba biztonságosabb Az Egyesült Államok autópályáin 1967-ben a halálos kimenetelű baleseteknek körülbelül egyharmada abból adódott, hogy a kocsik a pálya mellett lévő mozdulatlan akadályokba, híd- pillérekbe, oszlopokba, stb. ütköztek. A szakértők szerint ez az évi 18 ezer halálos áldozat elkerülAz NSZK-ban feltűnően megnőtt a Renault kocsik iránt az érdeklődés. A tavaly augusztusban kiadott forgalmi engedélyek márkák szerint: Volkswagen 1300- as 9600 darab, Opel Kadett 5529, Renault 4431, Ford 12—M 2445. Volkswagen 1200-as 2327 darab. Hol, hogyan büntetik az ittas vezetőket legsúlyosabban Finnországban büntetik az ittas vezetőket. Maximálisan hat hónapi elzárással és a vezetői jogosítvány három évi elvonásával sújthatják őket. Munkatáborba is kerülhetnek, aminek következménye az, hogy elveszítik állásukat, vagy pedig két-három hónapig fizetés nélkül dolgoznak. Keresetük egy részét ugyan elküldik családjuknak, de azért a keresetkiesés mégiscsak jelentős. Megbüntetik az elhagyott kocsik tulajdonosait hető lenne, ha minden ilyen akadály előtt homokkal megtöltött ládát helyeznének el. A homok ugyanis felfogja a kocsi mozgási energiájának jelentős részét. A tapasztalatokból kitűnt, hogy az ilyen összeütközést a gépkocsi utasai, sőt olykor az autók is épségben megússzák, még abban az esetben is, ha 90 kilométeres sebességgel hajtanak. Angliában a hatóságok évenként százezer gazdátlan személykocsi és húszezer teherautó elszállításáról kénytelenek gondoskodni. Most rendeletet adtak ki, amelynek értelmében 109—300 fontos büntetést szabnak ki az elhagyott kocsi utolsó tulajdonosára. Egyedül Londonban 41 000, nagyrészt használhatatlan roncsot szedeti össze tavaly a rendőrség. Uj roncstelepet helyeztek London mellett üzembe, ahol naponta 1500 roncsot tudnak feldolgozni. Japán harmadik legnagyobb autógyára a Toyo Kogyo nemrég hozta forgalomba a Mazda Família Rotary Coupé modelljét. Ez az első japán forgódugyaty- tyús személygépkocsi. Világviszonylatban is csak az NSU előzte meg a BNV-én is bemutatott Wankel motoros modelljeivel. A Toyo Kogyo gyár 1961 óta hatalmas összeget, négymilliárd kétszázmillió yent költött az NSU művekkel közösen folytatott kísérletekre, amíg sikerült a gyakorlatban is használható forgó- dugattyús motort megkonstruálni. Az első forgódugattyús kocsiját a Mazda Cosmo sportkocsit 1967ben építették meg a Toyo Kogyo gyárban. A most forgalomba ke- ülő személygépkocsit tömeggyár- tásban fogják előállítani. Egyelőre havonta ezer darabot gyártanak belőle, és remélik, hogy a termelés felfutásával igen előnyösen tudják majd exportpiacaikon is értékesíteni, A két rotorkamrát tartalmazó, vízhűtéses motor 982 köbcentis, percenkénti 7000 fordulatnál 100 lőerőt fejt ki, legnagyobb sebessége 180 kilométer óránként. A 805 kilogramm súlyú kocsi teljes hossza 3830 mm, teljes szélessége 1480 mm, magassága pedig 1480 mm, & nyomtávolság 2260 mm. Ebben az évben jelentős mennyiségű Ford Escort típusú személygépkocsi kerül hazánkban is forgalomba. Az Escort modellt Angliában gyártják és a világ legkisebb Fordjaként tartják számon. Az alaptípusa 1098 köbcentiméteres motorral kerül ki a gyárból. Ez a típus 54 SAE lóerő teljesítményű. De gyártják 1300 és 1500 köbcentiméteres motorral is. A hagyományos konstrukciójú kocsi hátul merev tengely- lyel, hosszanti lap- rúgókkal készül, a drágább kivitelű GT illetve Twin Cam változatai is csak elöl rendelkeznek tárcsafékkel. A íilatélia úttörői Liechtenstein évente megjelenő sorozatokban mutatja be azokat, akik a fiiatélia területén kiemelkedő munkát végeztek. A most megjelent első sorozat 20 rappe- nes bélyege Rowland Hillre emlékezik. Hill (1795—1879) fiatal korában matematikát tanított, majd egészségi okokból más munkaterület után nézett. 1835-ben került a postához, ahol a szolgáltatások jobb megszervezésével foglalkozott. Javaslatára került bevezetésre a levelek egységes díjazása (penny-portó rendszer) és a bélyegek használata. Munkája hatalmas lendületet adott az angol posta fejlődésének, ezért már életében az elismerés jeleivel halmozták el, halála után Anglia kiválóságai között a Westminster apátságban temették eh A második bélyeg Philippe de Ferrarit (1848—1920) ábrázolja, akit az eddig élt legnagyobb filatelis- tának tartanak. Életét főleg Párizsban töltötte, ahonnan a világháború alatt Svájcba költözött. A gyűjteménye Franciaországban maradt és soha többé nem látta viszont. Végrendeletileg a bélyegeket a német postamúzeumra hagyta, de a francia állam lefoglalta és háborús követeléseinek kiegyenlítésére elárvereztette. Az értékesítés 4,5 millió márkát hozott, a vevők között szerepel V. György angol király és sok világszerte ismert gyűjtő. így az 1 frankos bélyegen ábrázolt Maurice Burrus. Burrus (1882—1959) Elszászban. dohánykereskedő családból született. 12 forint a névértéke a 656 006 fogazott és 5206 vágott példányban megjelenő Lepke sorozatnak. Vertei József grafikusművész a 40 filléres bélyegre a Csikós medvelepkét, a 60 filléresre az Esti pávaszem, a 80 fii levesre a Bogáncslepkét varázsolta. A következő két értéken a Tigrislepke és Kis tüzlepke stilizált virágon pihen. A sorozat utolsó bélyegeiről a Nagypettyes boglárka, a Tölgyfa-öve sbagoly és a Nappali Pávaszem pillangókat ismerhetjük meg. világkiállítás BULGÁRIÁBAN A Bélyeggyűjtők Nemzetközi Szövetsége (FCP) védnöksége alatt az idén Szófiában tartanak világ- kiállítást. A bolgár filatelisták a kiállításra öt propaganda sort adnak ki, az első, amely Budapesten az Állami Nyomdában készült és a rilái kolostor ikonjait és falfestményeit ábrázolja, már forgalomba került. Karácsonyra jelent meg a kanadai posta 5 centes bélyeg«, amely egy eszkimó művész Család című fafaragását ábrázolja. CSOMAGBÉLYEG AZ NDK-BAN Az önkiszolgáló postahivatalok részére új 50 pfennig névértékű értékcikket készítettek az NDK- ban. A csomag felvevő gép méri a küldeményt és pénz bedobása ellenében kiadja a csomagbélyeget és tazonos számozású nyugtát a feladásról. A mérlegen díjszabás mutatja az esetleges magasabb portót, ezt a feladó magára a csomagra köteles ragasztani rendes postabélyegben az automatából kapott • csomagbélyeg mellé. A kísérleti automatának nemcsak a közönség örül, hanem a filatelisták is. mert a bérmentesítésül felhasznált bélyeg az eddigi gyakorlattól eltérően a csomag burkolatán a címzett birtokába jut. Játszmák a döntőről Egy hónapja folynak a kemény sakkcsaták a 12. sz. AKOV székházában, félidejéhez érkezett az 1969. évi városi L. osztályú egyéni bajnokság döntője. Sajnos, ezúttal is többen hiányoznak a legjobbak közül, de hat mesterjelölt, öt csillagos első osztályú^ és hat első osztályú versenyző méltóképpen reprezentálja Pécs fejlődő sakkéletét A tét a város abszolút bajnoka cím, de itt dől el az is, hogy kik képviselik Pécset az országos elődöntőkön. Küzdelemből, meglepetésekből e versenyen sincs hiány. Az alábbiakban három érdekes játszmát mutatunk be. JUGOSZLÁV VÉDELEM Szabó n—Krisztián (4. forduló) 1. e4, d6 2. d4, Hf6 3. Hc3, g« 4. f4, Fg7 5. Hf3, 0-0 6. Fe3 (szokásosabb 6. Fd3, amire Ha6 vagy Fg4 a legjobb sötét válasz) 6. —» c6 7. Vd2, b5 8. a3, Hbd7 9. Fe2. Vc7 10. f5, a6 11. Hg5 (számításba jött 11. Fh6 is a sötét futók cseréjével) 11. —, Hb6 12. 0-0, c5 13. de:, de: 14. Ff4, Vd7 15. Ve3, Hfd5!? (jobb lett volna 15. —, Hh5! világos erős f4-futójának lecserélésével, vágj' 16. Vh3, h6 !)16. Hd5:!, Hd5* (16. —, Fd4 17. Hb6: után világos bőséges kárpótlást kap a vezéréit) 17. Vh3í, h6 18. ed:, hg: 19. Fg5:, Vd5: 20. Vf3, Fb7 21. Vd5:, Fd5: 22. c3, B£e8 23. fg:, fg: 24. Fd3 Fc4? (gyalogot veszít, 24. —, Ff 7 lett volna a helyes folyta ás) 25. Fg6:, Ffl: 26. FeS:, Fg2: 27. Fh5. Fd5 28. Fe7:, c4 29. Bdl. Fe4 30. Kf2, FfS 31. Ke3, Fd3 (több döntetlenesélyt adott volna az ellenkező színű futó-végjátékra való lebonyolítás, bár sötét vezérszárnyi gyalogjai gyengébbek, mint világosé. A tett lépésre világos eredeti királybehatolással kényszeríti ki a döntést). 32. Bgl-f, Kh7 33. Ff6, FhS+ 34. Kd4 EfS 35. Ke5, Ff4+ 36. Ke6, Fh2:7 37. Bhl, Ff4 38. Ff7+, Fh6 39. Fg5, Ff5+ 40. Ke7, Bb8 41. Bh6:-f, Kg* 42. Fd5, sötét feladta. ELFOGADOTT VEZÉRCSEL Vertényi—Bereczky (5. forduló) 1. d4, d5 2. Hf3, Hf6 3. c4, de: 4. Hc3» (szokásosabb 4» eS. A játszmalépésre sötéttel megy a 4. —, c6 folytatás is, amellyel a szláv védelem sötéttel jól játszható változatába terelődik a játék). 4. —, c5 5. e3, e6 6. Fc4:, a6 7. 0-0, b5 8. Fd3, Fb7 9. Bel? (a világos bástya helye a d-vo- nalon van. 9. Ve2 majd Bdl jobb játékot biztosított volna világosnak). 9. —, Hbd7 10. a3, Vb6 11. Ve2, Bc8 12. Fd2, Fe7 13. de:? (13. Bad!), Hc5: 14. Fc2, Hce4 15. Bad, Hd2: 16. Hd2:?, (elnézi a gyalogot. 16. Vd2: a helyes válasz). 16. —, Fa3: 17. ba:, Bc3: 18. e4, Vc7 19. Hb3, 0-0 20. e5, Hd5 21. Fe4, Bc8 22. Vd2, Bel: 23. Bel:, Ve5: 24. Bc8:. Fc8: 25. Vc2, Fb7 26. Fh7 :-K Kh8 27. Fd3. Hf4 28. Ffl, Hh3-f! 29. Khl, Vei 30. Ve2, Vf2: (30. —, Fg2:+Ü 31. Kg2:, Hf4+ azonnal nyert volna). 31. Vf2:, Hf2:+ 32. Kgl, He4 33. Fd3, Fd5 34. Hal, Hc5 35. Fe2. Fe4 36. Kf2, t5 37. g3, g5 38. Ke3. 05 39. Ffl, f4-f 40. gf:, gf:-f 41. Kd2, Fc6 42. Hc2, a5 — és sötét nyert. SZICÍLIAI VÉDELEM Czéh—Rácz (6. forduló) 1. e4, c5 2. Hf3, Hc6 3. d4, cd: 4. Ild4:, g6 (Szimagin gondolata. Amennyiben világos a szokványos 5. ' Hc3 folytatást választja, akkor 5. —, Fg7 6. Fe3, IIÍ6 7. Fe2, 0-0 8. 0-0, d5! lépések után sötét tempóelőnyével áll elő a sárkányváltozat egyik ismert elágazása. Világos viszont előnyére eltérhet akár 7. Hc6:-tal, akár 7. Fc4- gyel). 5. Hc3, Fg7 6. Fe3, d6 (számításba jön itt 6. Hf6 is). 7. Fc4, Hf6 8, Í3, §-# 9. Vd2 a< 1 «l FbS, SAKK v? {'-Ai: U.: HaS (erősebb, mint 1«. —, Va5 u. 0-0-0, Fd7 12. Kbl, Bari 14. g4, He5 stb.) 11. g4, e5 12. Hde2, Hb3: 13. ab:, Fe6 14. h4, b5 15. h5, d5! 1«. ed:, Hd5: 17. Hg3, He3: 18. Ve3:, Vd4 19. Vdl:, ed: 20. Hce4, Fd5 21. Kd2, 15 22. hg:? (Jobb lett volna 2Í. gl:, gf: 23. HdG) 22. —, fe: 23. fe:, Bf3 24. Hf5, Fe4: 25. gh:+, KhS 26. Hg7:, Kg7: 27. Ba6:, Bf2+ 28. Kel, Fhl: 29. Ba8:, Fa8: 30. Kf2:, b4! 31. Ke2, Fe4 32. Kd2. Fb7: 33. cS, d3! — világos feladta. Feladványiskola Mai fejtörőnk négy kétlépéses mattfeladvány, amelyek úgynevezett ikerfeladvány-láncot alkotnak. Tkerfeladvány-láncról akkor beszélünk, ha az egymást követő feladványok rendre csupán egyetlen tényezőben különböznek. Az ilyen feladványban mindegyik alak csak a megelőzőhöz és az utána következőhöz viszonyítva tekinthető ikernek; de valameny- nyien egymásnak kölcsönösen nem ikrei. 55. Dr. Lindner László, 1953. O 6 B állás h3-on álló sötét gyalogja b7-re helyezendő, D) a C állás f3-on álló sötét gyalogja e7-re helyezendő. Mind a négy állás követelménye: világos indul és a 2. lépésben mattot ad. Megfejtése 4 pont. A megfejtéseket január 15-ig a következő címre kérjük küldeni: Dunántúli Napló, sakkrovat; Pécs, Hunyadi út 11. A „Karácsonyi fejtőverseny” feladványainak megfejtése: Világos: Kc2, Vg6, Ba5, Ba7, Ffl, Fh8, Hd4, gy: c5, c6, d7, e3. e5 (12). Sötét: Kd5, Ba8, Bg2. Fc8, Ha4, Hb6, gy: c7, Í2, g4, h3 (10). A) az ábra, B) sötét gyalog c7-ről fi-ra helyezendő, 53. sz. (Krämer): A) 1. Vhl!, fenyeget: 2. Va8: matt; 1. —, Bb8 2. Va8í, Ba8: 3. h7; 1. —, He4 2. Ve4:; 1. —, e4 2. Vh4 vagy Vh5 f. B) 1. Vh5-f!, Kd8 2. Ve8+!, Ke8: 3. h7. Érdekes eszmét valósított meg a szerző: világos a sötét sáncolását vezérének a8-on illetve e8-on való feláldozásával akadályozza. Sötét második lépése után — mindkét iker főváltozatában — létrejön az alapállás (világos vezér nélkül), de sötét elvesztette sáncolási jogát és nem háríthatja a 3. h7, 4. h8V mattfenyegetést. 54. sz. (Kovács): A két hadállásban különböző pattképek jönnek létre. A) 1. fe:+, Ke7: 2. d8V-h Kd8: (2. —Vd8: 3. Fh4+ és döntetlen) 3. Fb6!, Vb6: p£tt. B) 1. d8V-K Vd8: 2. fe:-f, Ve7: (2. —, Ke7: 3. Fh4-f és döntetlen) 3. Fc5!, Vc5: patt. Karácsonyi fejtőversenyünk végeredményét legközelebbi rovatunkból Ismertetjük. GYÁSZBÉLYEG ARANYBÓL León Mba köztársasági elnök halálának évfordulójára arany fóliából készít bélyeget Gabon. Az ezres finomságú, tehát színarany lemezeket emaillal festik a nemzeti színekre. A drága anyagból és különleges kivitelben készült bélyeghez méltó árat szabnak, a névérték 1000 közép-* afrikai frank (48 forint). Feltételezhető, hogy ezt a bélyeget levelek bérmentesítésére nem fogják használni, ezért kizárólag az előzetesen beérkezett rendeléseknek megfelelő mennyiségben készítik. Svédország Bruno Liljefora .I860—1939> természeti állatképeit jelentette meg bélyegen. Az eredeti festmények a stock« holmi Nemzeti Múzeumban vas* aak* l