Dunántúli Napló, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-29 / 304. szám
1968. december 29. Dunantmi nuoto > Háromszázötven vagon baromfi Baranya ez évi „termése” Országos elsőség pecsenyekacsa-nevelésben Tsz-háztáji libahizlalási program Impozáns fejlődésről tájékoztatta lapunkat a Baromfi- ipari Országos Vállalat Pécsi Kirendeltsége. Ebben az évben már 350 vagon pecsenyecsirkét, kacsát, hízott libát és pulykát vásároltak fel Baranyában, a baromfihús „termelésben” tehát megelőztük a nagyobb mezőgazdasági területtel rendelkező Somogy megyét. A 350 vagonból 70 vagont Pécsett és a megyében, 50 vagont Budapesten és az ország többi részén adtak el, 230 vagont pedig exportáltak. Baranya baromfihús ^termelésének” kétharmada tehát kivitelre kerüL Keresett a pulyka Még szembetűnőbb a fejlődés, ha az egyes ágazatokat nézzük. 1968-ban Baranya megelőzte az alföldi megyéket és országos elsőségre tett szert a pecsenyekacsa nevelésben. Az idén 400 ezer, jövőre pedig már 600 ezer pecsenyekacsa lesz Baranya nagyüzemi „termése”. A tüneményesen gyors felfutást (tavaly még csak 200 ezer pecsenyekacsa volt) elsősorban az tette lehetővé, hogy gombamódra Sszaporodnak a víztározók és halastavak. Az már köztudott, hogy az Angliából származott nagytestű Matthews-pulykának — vagy ahogy újabban nevezik: Mecsek-pulykának — Baranya az országos tenyésztői bázisa. Ebben az évben még csak 10 —12 ezret vásároltak fel, jövőre pedig már 60 ezret Maholnap már nem is tartanak bronzpulykát a nagyüzemi gazdaságokban. A Mecsek- pulyka — akárcsak a pecsenyekacsa — nagyon keresett a külföld]} piacokon. A nagy külföldi keresletnek köszönhető az is, hogy előbb- utóbb a nagyüzemi libatartás is meghonosodik a megyében. A nagy libahizlalási múlttal rendelkező alföldi gazdaságok ugyanis már nem képesek ellátni a külföldi piacot, ezért a tervek szerint a jövő évben 60—7o ezer libát hizlalnak majd Baranyában. A libatartás két szakaszban, tsz-háztáji kooperáció útján megy végbe. Az első fázisban néhány tsz — Bárány ahidvég és mások — kikeltetik és felnevelik az állatokat A Baromfiipari Országos Vállalat a sovány libákat felvásárolja, majd kihelyezi más tsz-ekbe. E tsz-ek szerződést kötnek a tagjaikkal, s a háztáji gazdaságokban meghizlalják az állatokat. A BOV 1000 —1200 forint tömési díjat fizet a tsz-nek minden 30 hízott liba után. Az összegen a tsz és a tagok megosztoznak. Nagyüzemi ny úttartás A nyúlhús iránt megnyilvánuló nagy külföldi kereslet, az ezt kifejező ösztönző felvásárlási árak alapján egyre több mezőgazdasági vezető jut arra a felismerésre, hogy érdemes vállalni a nagyüzemi nyúltartással járó kisebb- nagyobb kockázatot. Elsősorban a Bikali Állami Gazdaság vezetőiről mondható el ez. Ez a gazdaság látja el ugyanis az egész megyét alapanyaggal. A legnagyobb pecsenyenyúl nevelő viszont a Görösgali Álla- \ mi Gazdaság lesz, mely 20 vagon húsnyulat szállít 1970- ben. Résztvesz a nagyüzemi nyúltartásban az egerági, lip- pói tsz, s szóba került a Szentlőrinci Állami Gazdaság illetve nagypeterdi termelő- szövetkezet is. Az elmúlt évben azt Jósolták, hogy hovatovább telítetté válik a csirkepiac, következésképp nem lehet majd eladni a broiler csirkéket. Az élet azonban nem igazolta a jóslatokat, hiszen a pecsenye- csirke „termelés” állandóan növekszik. Az idén 180 vagonnal vettek át, jövőre 200 vagont kívánnak felvásárolni A vevők között szerepel nemesek a Szovjetunió, hanem Nyugat-Németország és Svájc is. Az idei „csirketermés” felét-kétharmadát évek óta két tsz, Lippó és Mágocs állítja elő. Vállalati egyesülések A esirkeprogram sikere egyébként lehetővé tette, hogy 1969. január 1-től kezdve egy forinttal csökkentsék a csirkehús árát az országban. Amint a BOV Pécsi Kirendeltségének vezetői közölték, Pécs és Baranya területén ők már december 17-től leszállították a csirke fogyasztói árát A DÉLDUNÁNTÜLI GÁZGYÁRTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT KÖZLEMÉNYE Ml kg-os propánbután-gázpalackok házhoz szállítását 1969. január 2-án vállalatunk is megkezdi. Rendelésre a gázt Pécs közigazgatási területén minden tehergépkocsival megközelíthető lakáshoz elvisszük. A szállítás díja 5,— Ft PALACKONKÉNT. Kérelemre a palack felszerelését bőrgyűrű hozzáadásával díjmentesen elvégezzük. A rendelést 06 órától 14 óráig a 27-66 távbeszélőszámon, személyesen vagy írásban TOLBUHIN U. 2. sz. alatti gázcseretelepünkön kérjük leadni A SZÁLLÍTÁST A RENDELÉS NAPJÁN BIZTOSÍTJUK! Kérjük a PB-gázt fogyasztókat,'vegyék igénybe új szolgáltatásunkat. Az 1968-as esztendő a változások éve a Baromfiipari Országos Vállalat Pécsi Ki- rendeltsége szempontjából azért is, mert nagyarányú vállalati egyesülésekben egyeztek meg ebben az évben. Ennek megfelelően, 1969. január 1-gyel a Somogy megyei Állatforgalmi V., a Somogy megyei Húsipari V., a Baromfi- ipari Országos Vállalat Kaposvári Gyára és Pécsi Ki- rendeltsége összevonásából megalakul a Kaposvári Húskombinát A pécsi kirendeltség új neve' tehát így hangzik majd: Kaposvári Húskombinát Pécsi Gyáregysége. M. L. A Mecsekvidéki Üzemi Vendéglátó Vállalat hurkaüzemében az év utolsó negyedében egymillió forint értékű töltelékárut készítettek. Kolbászból több mint 5500 kilót, házihurkából nedig majdnem S3 ezer kilót készítettek és értékesítettek a vállalat üzemi büféiben, Illetve a Finomfalatok Boltiéban. A képen: a Pées* Hőerőmű mellett lévő üzemben készül a házikolbász. Javul az építőanyag- ellátás Az épitőamyagiparí ágazat az idén az előzetes számítások szerint — hat százalékkal több terméket gyártott, mint tavaly. Helyesnek bizonyult az az intézkedés, amely szerint az illetékes szervek a hazai építőanyagipari bázis növelésével egyidőben a termék-import 20 százalékos növelésével gondoskodtak az építőanyagellátás javításáról. Ezért az év második felében több fontos termékből már sikerült megteremteni a kereslet-kínálat egyensúlyát, néhány-cikkből pedig már lényegesen nagyobb volt a kínálat, mint a kereslet Továbbra Is gondot jelent még az ellátás azbeszt-cement,- tetőfedő anyagból és csőből, fali csempéből és egyéb burkolóanyagból. A népgazdasági terv számítási anyaga szerint 1969-ben az átlagosnál nagyobb ütemben, 7—7,5 százalékkal kell növelni az építőanyagipari ágazat termelését A hazai termelést azonban továbbra is jelentős importtal kell kiegészíteni. Jövőre az ideinél 20—25 százalékkal több építőanyagipari terméket kell külföldről behozni, főleg síküveget, cementet, azbesztcement-csövet és fali csempét. Cementből és mészből jövőre már nem lesz hiány, legfeljebb keresleti csúcsok idején átmenetileg fordulhat elő. A lakosság 75Ó 000 tonna cementet vásárolhat. 15 százalékkal többet, mint 1968- ban. Tetőfedőanyagból 18, falburkoló csempéből 15—18 százalékkal növelik a magánerőből megvalósuló lakásépítkezések ellátását A belkereskedelem közvetítésével 1350 millió téglát kap a lakosság. így a téglaellátás 8 százalékkal nő és az elegendő, mivel 1968 végén a vártnál nagyobb volt a kínálat. Nem lesz hiánycikk a kavics, a zúzottkő és az egészségügyi kerámia sem. Az építőanyag-ellátásban mindinkább kialakul a termelők közötti verseny. A fedéllemez- piacon új versenytárs a SZÖVOSZ új üzeme, amely a belföldi termelést 25 százalékkal növeli és feleslegessé teszi a tőkés importot A Zala megyei tanácsi vállalatok nagy tételű mázas falburkoló csempével jelentkeztek. A fejlődés kulcsa a korszerűbb géppark Nagyobb központi támogatást, jobb anyagellátást várnak az építő ktsz-ek Szép programot vállaltak az ország építőipari szövetkezetei: a IV. ötéves terv időszakában 60 ezer lakást készítenek el. A szövetkezeteknek két esztendő alatt el kell émiök azt a műszaki felkészültségi fokot, amely lehetővé teszi a terv végrehajtását. És ez nem lesz könnyű feladat. A jelenlegi állapotok sem í éppen kedvezőek. A megye építő ktsz-einek helyzete töb- bé-kevésbé azonos, ezért a Pécsi Járási Építő Szövetkezet tevékenységén szinte pontosan lemérhető a szöv. építőipar minden gomdja-baja. A Pécsi Járási Építő Ktsz kapacitása ötven-ötven százalékban megoszlik a szolgáltatás, illetve lakásépítkezés között Ez az arány jónak minősíthető, fő ként akkor, ha hozzátesszük azt, hogy az építőmunkát jóformán teljesen a lakásépítés köti le. Ez azért lényeges, mert országos tapasztalatok szerint a szövetkezeti építőipari termelés kissé eltolódott a közületi építés irányába a több haszon reményében. A pécsiek a tavalyi 99 helyett az idén 125 lakást építettek fel. A növekedésnek e meglepő üteme azonban aligha tartható a következő esztendőben. Jelenlegi műszaki felkészültségük nem teszi lehetővé, hogy 1969-ben akár csak 8—10 lakással is túlhaladják az idei termelést. A rendelkezésre álló géppark már ebben az évben is komoly gondot okozott. A szövetkezet a városrendezési követelményeknek megfelelően emeletes társasházakat épített. Az előregyártóit födémszerkezeteket csak darukkal lehet beemelni. Tulajdonukban van négy Brunn típusú daru, egy Vízhányó daru és egy autósdaru. Ez önmagában is kevés, ráadásul a négy Brunn daru selejtezésre van ítélve, elsősorban munka- biztonsági okok miatt. Lecserélésük tehát nagyon is időszerű. De hogy a közeljövő építési programját végrehajthassák, ahhoz legalább még egy autósdarura és két-három gyorsfelvonóra volna szükségük. De miből? A géppark bővítését, felújítását, néhány teherkocsi beszerzését 2—3 millió forintból lehetne csak megoldani. De a szövetkezet várható jövő évi fejlesztési alapja körülbelül 700 ezer forint lesz. Ebből kell fedezniök elsősorban a szociális létesítmények fejlesztését. Hogy ez mennyire halaszthatatlan feladat, íme néhány példa. A szövetkezet tíz részlege tíz különböző helyen tevékenykedik. Annak ellenére, hogy az idén is 300 ezer forint ráfordítással létesítettek néhány öltözőt és fürdőt, még számos telephelyen a tisztálkodás legelemibb feltételei sincsenek meg. De a műhelyek állapota sem sokkal jobb. Legrosszabb a helyzet az üvegesrészlegnél, kályhásoknál, vagy a kőfaragóknál, ha egyáltalán lehet ebben sorrendet felállítani. — Mert a tetőfedők — akik korábban egy magántulajdonban lévő épületben dolgoztak — «nőst kénytelenek meghúzódni egy sebtében felállított fészerben, miután a' tulajdonos a bérleményt felmondta. A fejlesztési alap egy részét tehát a jövőben is a kedvezőbb munkakörülmények megteremtése köti le, míg a másik része a meglévő állóeszköz fenntartásának költségeit fedezné. Mit remélhet — ennek ellenére — a szöv. építőipar? Az OKISZ rendelkezik a Kölcsönös Támogatási Alappal. Ez az alap tulaj tinóképpen a szövetkezetek által befizetett bruttó nyereség 7 százalékából tevődik össze. Az OKISZ ebből a szolgáltatás fejlesztését támogatja, és támogatja a jövőben is, de a következő esztendőben az alapból részesülnek az építőszövetkezetek is. 1969- ben várhatóan módosítják a hitelpolitikai elveket a szövetkezetek javára: bizonyára azok részesülnek előnyben, amelyek nagyobb részt vállalnak a lakásépítési és lakáskarbantartási programból. A szövetkezeti építőipar egyik „szinte állandó” gondja volt az építőanyagok beszerzése. Nyilvánvaló. hogy elsősorban a nagyobb volument rendelő állami építőiparnak szállítottak az ellátó vállalatok. Az utóbbi időben szinte teljesen kirekesztették a szövetkezeti ipart az anyagszállításokból. Ez a helyzet tarthatatlan, főként akkor. 'amikor — maradjunk az építőiparnál — a szövetkezetektől 60 ezer lakást vár a népi- gazdaság. E visszás helyzet megszüntetését célozzák azok a kormányintézkedések, amelyek a következő esztendőkben az anyagellátás terén is kedvezőbb helyzetet teremtenek a szövetkezeti építőipar számára. R. F. Műsort sugároz a lakihegyi nagyadó Születésnapi ajándékként — a lakihegyi rádióállomás üzembehelj ekésének negyven esztendős évfordulóján — szombaton ünnepélyesen felavatták a Kossuth rádió mű. sorát sugárzó új 300 kilowat» tos adóberendezést. Az ünnepségen Asztalos Lajos kohó- és gépipari miniszterhelyettes méltatta a magyar rádió- és híradás- technikai ipar több évtizedes fejlődését, az új berendezést gyártó Elektromechanikai Vállalat munkáját, majd a gyár és a minisztérium nevében átadta a posta képviselőinek híradástechnikai iparunk újabb büszkeségét. Horn Dezső, a közlekedés és postaügyi miniszter első helyettese, a posta vezérigazgatója ünnepi beszédében megemlékezett a hazai rádiózás s a jubiláló lakihegyi rádióállomás történetéről és a rádióhálózat további fejlesztéséről, majd 9 óra 58 perckor — Tófalvi Gyula Kos- suth-di'jas mérnök konstruktőr közreműködésével — gombnyomással bekapcsolta az új 300 kilowattos berendezést, amely a hírek előtti szünetjellel és az adóállomásról szóló rádióriporttal megkezdte végleges üzemét Ezentúl most már egész napon át az új nagyadó sugározza a Kossuth rádió műsorát A lakihegyi rádióállomás rekonstrukciójának befejezése a magyar rádiózás fejlesztésére hozott párthatározat első fontos állomása. A 100 millió forintos korszerűsítés során az új nagyteljesítményű „iker-adón1” kívül a követelményeknek megfelelően módosítottók, korszerűsített, éji A. .314 . méter mag^a antennatornyot, a Petőfi rádió műsorának sugárzására két 86 méteres toronyból álló új irányított antennarendszert építettek. A rekonstrukció utón a lakihegyi adóállomás berendezéseivel együtt európai viszonylatban ismét a legkorszerűbbek közé került. Az eredmény: az eddigi 55 százalék helyett az ország területének 70 százalékát sugározza be megfelelő minőségben — csökkennek a nyári zivatarok miatti műsorkiesések, javul a fővárosban és a Duna—Tisza közötti területen a Petőfi rádió műsorának vétele, erősebb, tisztább vételhez jutnak a rádió, hallgatók. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a csepeli művelődési munkásotthonban megtartott 52. heti lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki: 10, 69, 70, 76, 87 A december 30-án a Sport* fogadási és Lottó Igazgatóság székházában megtartandó nyilvános havi tárgynyereménysorsoláson a 49. játék* hét szelvényei vesznek részt, — A Moziüzemi Vállalat értesíti a közönséget, hogy a Magánélet című film forgalmazása lejár, utoljára 30-án este 9 órakor a Kossuth Filmszínházban tekinthető meg. Értesítjük kedves megrendelőinket hogy EGYENRUHÁZATI-, SZOLGÁLTATÓ (Várady Antal n.) részlegeink, valamint VAT AMENNYI RUHÁZATI, CIPŐ-, ÓRA-. ÉS TÖLTÖTOLLJAVÍTÓ MUNKAFEL VEVŐ HELYEINK 1969. JANUÁR 2-AN leltár miatt zárva tartanak PÉCSI VEGYESIPARI VALLALAT