Dunántúli Napló, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-22 / 300. szám
1968. december 22. Dunanimi naoto 3 Választmányi ülés a KISZŐV-nél Három százalékkal nőtt a ktsz-ek termelése Értékesítési nehézségek a ruházati ktsz-ek nél Választmányi ülést tartott a KISZÖV szombaton, december 21-én. A meghívott vendégek között volt Szikszai Tibor, a Megyei Pártbizottság ipari osztályának vezetője, Kelen hegyi Emil, az OKISZ elnök- helyettese. A szövetkezetek egész évi tevékenységéről Tárnái Ferenc, a KISZÖV elnöke tartott értékelő beszámolót. A reform hatása Az elnöki beszámoló először a termékforgalmazással és a piaci kapcsolatokkal foglalkozott. A vas- és faipari termékek iránt egész esztendőben megfelelő igény mutatkozott, az áruk elhelyezése nem okozott gondot. A textilkonfek- ció azonban értékesítési problémákkal küszködött. Igaz, nem mindenütt, mert a Mohácsi Szabó Ktsz például kis szé- riás termeléssel, másrészt a közvetlen piaci kapcsolatok megteremtésével egész esztendőben folyamatosan termelhetett. Érdekes viszont, hogy a Pécsi Minőségi Ruházati Ktsz- nél már az első negyedévben kapacitásuknak csupán csak 60—70 százalékát sikerült lekötni. Gondjaikon valamit enyhített az, hogy a Minta Ktsz-szel fővállalkozói társulásba léptek, aminek következtében időnként export- termelésre nyílt lehetőség. A piac telítettsége miatt a termékforgalmazási gondok egész esztendőben kísértettek és így a szövetkezet termelése — a múlt évi bázishoz mérten — az idén 77 százalékra csökkent. Gyökeres változás a széria nagyság mérséklése, továbbá a partnerváltozás sem hozott, tehát várható, hogy a textilkonfekcióban jelentkező pangás még 1969 elején is tart majd. Jelentős mértékben esőkként — múlt évhez viszonyítva — a közvetlen export- termelés és kiszállítás a Pécsi Fatömegcikk Ktsz-néL Ennek okát abban látja az elnöki beszámoló, hogy a szövetkezetnél korábban termelési és vezetési problémák voltak. Különböző árdifferenciák miatt a Pécsi Vasas Ktsz bizonyos export termékek gyártásával leállt, ez mintegy ötmillió forint bevételcsökkenéssel járt. Ezen aztán nem segített a korábban megítélt szubvenció sem. Az így felszabadult kapacitást azonban szerencsére a belkereskedelem lekötötte, és a bevétel később ismét emelkedett Szerencsés helyzetben van a Pécsi Faipari Ktsz. Exporttevékenységét 1968-ban 130 százalékra növelte. Export termelésük gazdaságilag nagyon kedvező. Választékukat évközben új típusú bútorokkal bővítették és ezekre azonnal jelentkezett a kereslet a külföldi partnerek részéről. Jól beváltak az állami és szövetkezeti kiskereskedelemmel megteremtett közös vállalkozások is. Ez részben a kapacitás lekötése szempontjából volt előnyös, másrészt azért, mert az árrés megosztása révén már az első félévben is mintegy 140 ezer forint többletnyereséghez jutottak a szövetkezetek. Különösen a Pécsi Vasas Ktsz, a B. m. Cipész Ktsz, a Mohácsi Szabó Ktsz és a Pécsi Minőségi Ruházati Ktsz közvetlen árukapcsolata fejlődött eredményesen. A kapcsolatokon sokat segített az augusztusi termékbemutató. A kiállítás alatt megkötött szerződések összege négymillió 682 ezer forint volt, a későbbi üzletkötések pedig közel öt és fél millió'forint termelési értéket hoztak. A termékbemutató piaci hatása ezzel közel sem zárult le, mert az 1969-re megkötött szerződések összege körülbelül 50 millió forint. Általában elmondható, hogy némely termék értékesítési problémái ellenére a baranyai kisipari Szövetkezetek az évi teljes termelésüket 3,2 százalékkal növelték, így elérik a 410 millió forint termelési értéket Ezen belül az ipari szövetkezetek termelése 9, a szolgáltató szövetkezetek árbevétele 14,9 százalékkal nőtt. Szolgáltatások A KISZÖV elnöke elmondotta, hogy a lakossági javító, szolgáltató tevékenység az új gazdasági mechanizmus első esztendejében jelentős mértékben fejlődött A javításszolgáltatás 5,4 millió forinttal, az ipari javítás 3,2, a személyi szolgáltatás pedig 2,3 millió forinttal növekedett A szövetkezetek fiókhálózata 15 egységgel bővült: az ellátatlan területeken cipőjavító, autójavító és szerviz, továbbá fényképész, férfi és női fodrászat, villamosgépjavltó szolgáltatást vezettek be. Azok a szövetkezetek, amelyek hajlandóak a szolgáltatási hálózat fejlesztésére, jelentős gazdasági előnyökben részesülnek. De faz elkövetkezendő időben a tanácsi szervek is anyagi támogatást nyújtanak ezeknek a szövetkezeteknek. Az OKISZ a szászvári szolgáltatóház befejezéséhez utalt át több, mint ötmillió forintot. A sellyei szolgáltatóház, a Szigetvári Építő Ktsz üzemépülete, a Komlói Méretes szabó KTSZ épületének befejezéséhez a Nemzeti Bank kétmillió forint hitelt engedélyezett. A Kölcsönös Támogatási Alapból 4,5 millió forim juttatást kaptak a szövetkezetek a szolgáltató hálózat fejlesztésére. Mindezek a tények azt mutatják, hogy a lakosságszolgáltatás —, amely a szövetkezeti ipar egyik főtevékenysége, az új gazdaságirányítási rendszerben sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint korábban bármikor. Mindennapos tüzifavásárlók a Jászai Mari ntcal TtTzEP-telepen A legtöbb levelet 23-ára várják Csúcsforgalom a postán Félmillió levél és képeslap Ünnepi ügyelet a csomag kiadóban A karácsonyi „idény” 17-én kezdődött a Postán. Végigjártam az osztályokat; hogyan készültek fel a csúcsforgalomra a pécsi főpostán? Csomagok Az állomásról külön gépkocsik hordják a Pécsre küldött csomagokat, itt azonnal válogatják és lehetőség szerint még aznap kézbesítik. Általában öt kocsival, most az ünnepi hajrában tízzel végzik a szállítást. Egy kocsi naponta 120—150 csomagot visz. MikuBaranyai borok sikere 12 arany-, 47 ezüst- és 31 bronzérem Az 1968. évi országos borversenyt az idén Kecskeméten tartották meg, amelyen a baranyai borok kiválóan szerepeltek. Az odaítélt érmekből a baranyai bortermelők kilencvenet hoztak haza a következő megoszlásban; 12 arany-, 47 ezüst- és 31 bronzérmet. Budapesten a Mező- gazdasági Múzeumban megtartott ünnepségen dr. Gergely István, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes adta át a díjakat. A magas színvonalú versenyt értékelve hangsúlyozta, hogy országos borversenyen most első ízben szerepeltek a második ötéves terv időszakában telepített minőségi fajták borai, s igen nagy sikerrel. Az ez időszakban telepített fajtáit vonultatta fel a versenyen, megyénk legeredményesebb versenyzője, a Villány-Siklósi Állami Gazdaság is, amely egymaga 19 érmet hozott, el, 12-t a vörösborok ét hetet a fehér borok kategóriájában. A gazdaság 1967es évjáratú vörösborai már a megyei borversenyen is kiemelkedően szerepeltek. Kecskeméten az országos versenyen hét aranyéremmel öregbítették történelmi borvidékünk jóhírnevét, nyolcadik aranyérmét pedig egy 1967-es fehér Tramini borával szerezte meg a gazdaság. Ugyancsak aranyérmet szerzett és az erős országos mezőnyben kitűnően szerepelt a Kisharsányi Kossuth Termelő- szövetkezet, hisz a legnépesebb csoportból, a hegyvidéki fehér borok kategóriájából egy arany- és hat ezüst érmet tudott elhozni. Ugyancsak aranyérmet hozott és az éremlistán — 12 éremmel — az előkelő második helyet foglalja el a Mecseki Állami Pincegazdaság, mely a csemege- és desszertborok kategóriájában is elindult, s mindhárom termékével a Pécsi nektárral és a két Pannónia vermouth-tal sikerrel mutatkozott be, ezüstérmet szerzett. Egy-egy aranyérmet kapott bemutatott vörösborára a vil- lánykövesdi Üj Alkotmány Tsz és Mézes Ferenc kisharsányi egyéni termelő. A Pécsi Szőlészeti Kutató Intézet 11, a mohácsi Üj Barázda Termelőszövetkezet 10, a villányi Üj Alkotmány Tsz és a Siklósi Magyar Bolgár Testvériség Tsz 3—3, Sausek Béla hosszúhetényi termelő 4, a Bólyi Állami Gazdaság 3, a szederkényi Karasica Gyöngye Tsz 2, Szabó Kálmán, heles- fai kistermelő 4, a Pécsi Tanárképző Főiskola szőlészete egy, a babarci tsz és Tancsó Gyula nagytótfalusi termelő szintén egy-egy érmet kapott. A nagy vetélkedőn tehát a várakozásnál jobban szerepeltek a baranyai bortermelő tájak borai. 1969-ben még nagyobb próbatétel következik, hisz jövőre hazánkban nemcsak országos borversenyt tartanak, hanem megrendezik a IV. Budapesti Nemzetközi Borversenyt is. láskor volt a főpróba, 4-én, 5-én és 6-án az átlagos 700- tól 1300-ra nőtt a csomagok száma. Igaz, hogy most már 1800 körül van, de a felvevőben öten dolgoznak a szokásos kettő helyett. Az az ünnepeket illeti; 24- én 10—12 óráig szolgálatot teljesítenek, aki úgy gondolja, hogy csomagja érkezett, érdeklődhet, vagy el is viheti. A többi ünnepnap délelőttjén szintén ügy eletet tartanak. December 17-e óta 1260 csomagot vettek fel, több, mint hatezer érkezett Valamennyit továbbították, illetve kézbesítették! Levélterem Körülbelül százan dolgoznak a hatalmas helyiségben szék-széket ér és mindenki előtt egy-egy levélhegy. A képeslapokat külön rendezik, sokrekeszes, gömbhöz hasonló ketrecben, naponta legalább 15 ezer képeslapot szortíroznak. A karácsonyi csúcsforgalmat is számítva decemberben körülbelül félmillió közönséges levelet és képeslapot kapnak, illetve küldenek, 41 ezer ajánlott, 18 ezer express és légipostái levél fordul meg itt A tetőpontot 22, 23-ára várják. Távbeszélő központ Itt mindig csúcsforgalom és hangzavar van, a karácsonyi hajrában három plusz munkaerő segít a többieknek. Néhány pillanatig nézelődöm csak, de már nem tudom, hol áll a fejem, olyan nagy a zaj, de a 28 nő pontosan tudja és végzi munkáját Távírda Különböző típusú telex-gépek, írógépek kattognak, mint a géppuska, telefonok csengnek, és már hallom is az osztályvezetőtől az adatokat: — Tegnap 780 táviratot vettünk fel és 1200-at kaptunk. Az előbbieket továbbítottuk, az utóbbiakat kézbesítettük. Itt is hárman segítenek és így tizenöten dolgoznak. Már az utcán járok, amikor eszembe jut, hogy nekem is be kellene dobni azt a néhány, 42 karácsonyi üdvözlőlapot. Egyet a posta dolgozóinak is, a jó munkáért: Kellemes ünnepeket! — wér — Egy napot Pécsért Tábor a Jakabhegyen Érdeklődéssel és örömmel olvastam a Dunántúli Napló december 17-i számában az Egy napot Pécsért mozgalom újraélesztésének tervét és a különböző elképzeléseket. A cikk elolvasása után jutottam arra az elhatározásra, hogy véleményemet illetve elképzeléseimet szélesebb körben nyilvánítom. Gondolataim legjobban a cikk 1-gyel jelölt Mecseki nyári tábor tervéhez kapcsolódnak. A megjelölt helyeket nem tartom szerencsésnek. A Tettye feletti rész kimondottan parkerdő» nincs meg a varázsa és romantikája, mint egy távolabbi környezetben lévő táborhelynek. Magam, valamint turistatársaim részéről a legmegfelelőbb hely a jakabhegyi fensík lenne. Ismerem a Mecsek minden zugát, hiszen kb. 30 éve járom rendszeresen az erdőt. Ismerem és emlékszem a jakabhegyi tető háború előtti állapotára, szépségére és romantikájára, amelynek szinte nem volt párja a Mecseken. A való igazság az, hogy vandál kezek az utóbbi 25 évben csak pusztítottak ezen a helyen, pl. ma már csak nyoma van a romok közötti igen jó vizű kerekes kútnak, amelyet teledobáltak kővel, a több száz éves kolostor romjai omladoznak stb. Éppen fentiek miatt itt lenne az ideje, hogy megfelelő fórumon foglalkozzanak a Jakabhegy-fensíkkal. Tudom, hogy nem mondok újat azzal, hogy itt van Európa-viszonylatban is egyedülálló egybefüggő földvár, az úgynevezett Avar-gyűrű, amelyet még az időszámítás előtt kb. 600- ban illér törzsek emeltek. Okét váltották a népvándorlás során a klmmérek, kelták és később az avarok. A váron belül feltáratlan sírdombok vannak. Igen érdekes a tetőn lévő tavacska is, amelyet ugyan jelenleg benőtt a nád, de ki lehetne tisztítani Nem akarom tovább sorolni azokat az adott szépségeket és lehetőségeket, amelyeket ezen a helyen kellő összefogás, társadalmi munka, valamint kétségtelenül megfelelő anyagi befektetés során visszaállítani* illetve megvalósítani lehetne. Pécs város lakossága részére kirándulóbázist és állandó táborhelyét lehetne teremteni és végül de egyáltalán nem utolsó sorban igen vonzó idegenforgalmi látványossággá lehetne fejleszteni ezt a terüleiet. Mi, a Pécsi Ércbányász SC természetjárói örömmel vennénk részt a társadalmi munkában, nem egy napot, hanem ennél jóval többet. Hollós János, a Pécsi Ércbányász SC gazdaságvezetőj e Időjárási el ént és Várható Időjárás vasárnap estig: felhőátvonulások szórványos futóesőkkel, egy-két helyen még havaseső, hózápor. Fokozatosan megélénkülő déli, délnyugati, elsősorban a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódó és északnyugatira, északira forduló szél. Féfc* ként északkeleten erős párásság, köd. A hőmérséklet nyugaton emelkedik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0—mínusz ^ legmagasabb nappali hőmérsékleti általában plusz 5—10 fok közötti északkeleten 0 fok közelében. Magyarország területén élő rokonainak, ismerőseinek karácsonyra, újévre küldjön virágot Fleurop szolgálatunkon keresztül. Rendelését pontos határidőre szállítjuk. Keresse fel megrendelésével virágüzleteinket. Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat. # 1