Dunántúli Napló, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-29 / 280. szám
f 6 mmantmi novto november tL Nagyszerű sportlétesítményekhez jutottak a gépiparisták ■ V. ■ Korszerű tornaterem épült, bitumenes kosár- és röplabdapályát kaptak ?fagyszerfl sportlétesítményhez tottak « Gépipart Technik mm fia tatjai Az. iskola korszerű torna termét a napokban adták át, a* Iskola kosárlabdacsapata már lejátszotta benne első mérkőzését 'Tornateremhez jutottak a Gépipari Technikum fiataljai Az. .új s portiét estímény ben az- iskola fiú kosárlabda csapata már lejátszotta az első mérkőzését. Lcrincz József, az- iskola igazgatója megelégedetten mutatja a modem, korszerű uj tornatermet. A terem hossza huszonhat és félméter. szélessége tizenhat méter. Szabályos kosárlabdapálya alakít-, ható ki rajta, melyen ÍÍB 1. és NB. n-es mérkőzéseket is játszhatnak. A tornateremhez két öltöző és fürdő, zuhanyzó tartozik. Szertár, raktárhelyiség, tanári szobák egészítik ki a létesítményt, mely hárommillió forint költséggel épült. A Kohó- és Gépipari Minisztérium kétmillió forintot biztosított, a Mecseki Szénbányák egymillió forint támogatást nyújtott az iskolának a tornaterem felépítéséhez. A diákok több mint kétszázezer forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá tornatermük felépítéséhez. Az építkezéseket az elmúlt év szeptemberében kezdte a Baranya megyei Építőipart Vállalat és az új létesítményt a napokban adták át. Nagy szükség volt a tornateremre. Évek óta tornaterem nélkül a legnagyobb nehézségek közepette tartották: a Gépipari Technikum testnevelési óráit, a tavaszi, őszí hónapokban az iskola, rendelkezésére álltak az Ifjúsági Stadion sportlétesítményei, de télen kényszermegoldásként az iskola folyósóira szorultak a testnevelési órák* Kilencszáshét fiatal tanul ? Gépipari Technikumban. A huszonhat osztálynak heti negyvenhat testnevelési órája van, reggel hét órától délután félháromig egyhuzamban folynak az órák. Szerencséjükre szabadtéri sport- létesítményeket is kaptak. A kollégium udvarán százhetvenezer forint költséggel bitumenes kézilabda-. hetvenezer forint költséggel bitumenes kosárlabdapálya épült az év folyamán. További terveik is vannak. Az iskola udvarán bitumenes röplabdapályát kívánnak létesíteni. A Gépipari Technikum, mely i létesítmények tekintetében oly ! mostohán volt ellátva* most egy- csapásra nagyszerű lehetőségekké] rendelkezik. Lőrincz József iskolaigazgató sportszeretete közismert, széleskörű szervezési munkájának eredményeként jutottak hozzá most az iskola fiataljai a ragyogó sportlétesítményekhez. A gépiparisták megérdemelték az illetékes minisztérium és a helyi szervek támogatását. Virágzó sportélettel dicsekedhet az iskola sportköre. Poprócsi Vilmos. Szó- ; pos Gábor, ■ Medovatszky László tanárok irányításával, vezetésével nem egy sportágban a megye legjobbjai közé kerültek az iskola . sportolói. A‘ tornászok országos középiskolás bajnokságot nyertek. A természetjárók országos versenyeken is helytálltak. A kéziláb- dázók a megyei középfokú iskolai bajnokságban végezték az élen. Három kosárlabdacsapatuk közül a fiúk az elmúlt évben megyei ifjúsági bajnokságot nyertek. Az atlétikában évek óta a géoiparisták nyerik a megyei diákversenyeket, a labdarúgásban . az ő kezdeményezésükre indultak meg a Zipernovszky Kupa mérkőzések a megye középfokú iskoláinak részvételével. Nem egy megyei versenyen találkozhatunk a lesjpbbak között a Gépipari Technikum sakközóival. Az iskola fiataljai szeretik és kedvelik a sportot, és ebben nem . kis részük van azoknak, akik nevelik, tanítják, oktatják a fiatalokat. Kosárlabda NB II. végeredménye Nők: t. Bp. Ped. 22 22 — 1275:883 44 2. Bp. HSC 22 20 2 1100:849 42 S. Kiskunf. Y. 22 16 6 1176:920 38 4. Szekszárd 72 14 8 1119:949 36 S. Baja 22 14 8 1261 :1077 36 «. Szeged 22 12 10 1177:1142 34 7. Pécsi Y’SK 5>ö 13 11 1210:1126 33 «. MAFC 22 7 15 1072:1094 29 9. Kecskemét 22 7 15 843:1001 29 10. KISTEXT 22 6 16 1016:1284 28 11. Nag^’-kőrös te 3 19 829:1272 25 12. Közg, Egy. 22 — 22 836:1317 22 Férfiak: 1. Szfú. Ép. *s lé 3 1802 -.1363 «1 21 Csőszerelő ?2 1« 4 1657:1394 40 i Táncsics 22 lő 7 1841:1530 37 4. Pécsi Postás 22 14 8 1485:1434 35 5. BE AC 22 14 8 1455:1403 36 6. Baja 22 10 12 1359:1467 32 7. PEAC 2? 8 14 1335:1476 30 8. GEAC 22 8 14 1355:1484 30 9. Bp. KSC 22 8 14 1264:1378 30 10. Szeged 22 7 15 1445:1534 29 11. Közg. Egy. 22 6 16 1355:1536 38 12. Szekszárd 22 5 17 1273:1427 27 A vonal feletti csapatok, az NB írbe jutottak, a vonal alatti együttesek a megyebajnokságba kerülték vissza.. Ifjú tanárjelöltek ^portsikerc Adatok A Pécsi Tanárképző Főiskola női kézilabdacsapata a megyebaj- nokság 1968-as küzdelmei során a következő eredményeket érte el: 20 mérkőzést játszott, megnyert 19 találkozót, döntetlenül végzett egy alkalommal, a megszerezhető 40 pontból 39-et mondhat magáénak, ez 9 pontos előny a 2. helyezettel szemben. Gólaránya 286:107. Megyebajnokként jogot szerzett az NB n-be jutásért kiírt osztályozó mérkőzéseken való részvételre, amelyeket, a tatai edzőtábor nagytermében rendez ek. Csoportjában a Szekszárdi Bőrdíszmű. a Bp. Csavar SK és a Nagyatádi Konzervgyár együtteseit megelőzve. veretlenül, 27:l9-es gólaránnyal, 6 ponttal az első helyet szerezte meg, s ezzel NB Il-es csapattá lépett elő. Hogyan történt ■ — Elismeréssel kell szólnom a lányok teljesítményéről — mondja Péter Tibor, az. edző, hiszen nem a legkedvezőbb előjelekkel indultunk Tatára, az. osztály ózó mérkőzéseire. A megyeba.jnokxág számunkra egy kissé „sima” ügy volt; csapatunk meglehetősen biztosan nyerte a bajnoki címet. Ezt azért említem hátrányként, mert baranyai meccseink nem kívánták meg lányainktól a nagyfokú küzdeniakarást, a magas szintű csapatfeg.v elmet, amely tulajdonságokra az osztályodon olyannyira szüksége van minden osa pat- nak. Vajon meg lesz-e nálunk, ha itt az ideje? — járt a fejemben minden nap. A cél érdekében kb. hat héttel a tatai erőpróba ejött igyekeztem lelkileg úgy felkészíteni játékosaimat, hogy adott p.ü- lanatban minden lelki plusz — töretlen akarat, jó harci széliem, fegyelmezett játék — rendelkezé- ! síinkre álljon. Sikerült! A három mérkőzésből kettőn i vesztes pozícióból nyertünk; 2;4- es, illetve 6:7-es első félidei ered- | ményt fordítottunk a magunk (javára annak ellenére, hogy j á- 1 t é k b a n kb. csak felét nyújtót- ; tűk annak, amire egyébként képesek vagyunk. A lelkesedés átsegített az akadályokon, no meg az az egy-két előre begyakorolt támadás- illetve szabaddobás-be- I fejezés, melyek kritikus helyzet- j ben hozzásegítettek, hogy gólt j érjünk el. És az edző Péter Tibor tanár, a Gépipari 1 j Technikum nevelője. Fiatal cm- j i bér, oktatóként sem áll hosszú j I múlt mögötte. Csapata sikere a/, j f övé is: pontos, precíz, fegyolme- j zett egyénisége, jó pszichológiai j érzéke, egyre gyarapodó szakin- ! I dúsa biztosíték arra, hogy a jö- | vőben még nagyobb sikereket érjen el. Remények A csapat ebben az évben igen komoly segítséget kapott a testnevelés! tanszéktől, Szigeti Lajostól. és dr. Czizek Antaltól. A lányok támogatásukra a jövőben is számítanak, és a vezetők remélik. hogy a játékosok lelkesedése a meglévő nehézségeik felett is diadalmaskodik és sikerül bent- máradniuk a magasabb osztályban. Márcz Róbert Közgyűlés a PV;SK-nál A PVSK közgyűlését novembif 29-én, pénteken délután D órakor tartja a MÁV igazgatóság tanácstermében. Hon ti Róbert, és lürdő- siné Tolnai Márta olimpikonok élmény beszámolót tartanak. Névváltozás Pécs új hegy en Elkészült a kosárlabdaosztályszó csoportbeosztása A kosárlabda NB XT-be jutásért folyó női és férfi osztályozó mérkőzéseket december t-én és 8-án rendezik. Megyénként az első két helyezett női és férfiésapatok jogosultak résztvenni az osztályozókon, 'ahonnan a négyes csoportok első helyezettjei kerülnek fel az NB n-be, Baranya megyéből a Pécsi Tanárképző Főiskola női és férfi, a Komlói Bányász férfi és a Pécsi Postás női együttesei vesznek részt az ősztályozó- kon. A baranyai csapatok egy része Nagykanizsára, másik része Budapestre ‘ nyert beosztást. A csoportok beosztása a következő: Nagykanizsa, férfiak: ‘Nagykanizsai VTE, Körmend, Bátaszék és Pécsi Tanárképző,. Nők: Nagykanizsa! Izzó. Szombathelyi SE és Pécsi Tanárképző,. Értesüléseink szerint a Tolna megyei második helyezett nem indul az ősz- t.ályozőkon, így ez a csöbört csak három csapatból áll, Budapest, Kazincbarcika és Komlói Bányász, férfiak: Dombóvári VSE. ZTE. Nők; Bonyhád, Zalaegerszegi Előre, Szerencs és Pécsi Postás. Tegnap este Üj meszesen. a Komjátj utcai Bányász szállóban tartotta küldöttközgyűlését a Pécsi Bányász Sportkor. A kiüdöt- , tek között ott voltak a Pécsi Bá- | nyász valamennyi szakoszályának sportolói, versenyzői, az üzemek dolgozóinak képviselői és megjelent dr. Csemus Kálmán, az MTS Baranya megyéi Tanácsa elnöke. Bódi Dezső, a sportkör elnöke ismertette az uj alapszabály-tervezetet, mely több tartalmi módosítást javasolt. A leg« i fontosabb javaslat az volt, hogy í a Pécsi Bányász Sportkör változtassa nevét Mecseki Szénbányák i Pécsi Bányász Sportkörre. Mint az elnök mondotta, a névváltoztatási javaslatot az tette indokolttá, hogy eddig nem szerepelt a sportkör nevében a bázisvállalat névjegye. Mivel a sportkör a bázis vállalattól rendkívül nagymérvű anyagi és még nagyobb fokú erkölcsi támogatásban részesült, feltétlenül kívánatos ezt a támogatást a sportkör hévében iá kifejezni. Második napirendi pontként a? MTS II, kongresszusának határo-r zatait vetítette a sportkör viszonyaira. Értékelte az .egyes szakosztályok eredményeit, kitért a minőségi szakosztályok előtt álló újabb feladatokra, vázolta . azokat az elképzeléseket, melyek hivatva v.annak a tömegsport-igények még jobb kielégítését szolgálni, és szólt a trpszt pártbizottság azon javaslatáról is. mely szerint a közeljövőben létrehozzák a járási jogú bányász sportbizottságot. A küldöttközgyűlésen felszólalt dr. Csemus Kálmán, az MTS Baranya megyei Tanácsának elnök« is, aki több, á'l MTS körébe tartozó kérdést válaszolt meg, majd értékelte a sportkör Pécs városában és Baranya megyében betöltött fontos szerepét, méltatta » minőségi szakosztályok eredményeit és élen járónál! nevezte art a kezdeményezést, melyet a sportkör vezetői a tömegsport megvalósításáért tettek és tesznek. Továbbiakban az MTS elnöke eredményes munkát kívánt a jövőre a sportkör versenyzőinek* vezetőinek egyaránt. A közgyűlés, a jótanuló — jó- sportoló mozgalomban kitűnő eredményeket elért sportolók meg jutalmazásával, valamint a labdarúgó Nyári Kupában elért második helyezett labdarúgóit érmének kiosztásával és az országos ifjúsági fiú kézilabda kupa második helyezett csapat tagjainak éremkiosztásával fejeződött bei ' A VVK szemezd bizottsága esü= törtökön délben elkészítetté a Labdarúgó Vásárvárosok Kupa harmadik fordulójának sorsolását, December 31-ig bezárólag a legjobb nyolc közé jutásért küzdenek meg a csapatok. A magyar színeket képviselő ÜJpesti Dózsa a lengyel hadsereg-csapattal, a Legia Varsóval kerül szembe. As első mérkőzést Varsóban rendem zik meg, a visszavágóra Üjpesten keiül sor, KAGYLÓFOTEL, epedarugós ágybetét, modern gamitú ra (5 db 3930 forinttól) részletre is kaphatói VÁJT A kárpitos Pécs, Déryné u. 11. Telefon: 36-75. BIKAMiíK, garnitúrák, íotelágyák részletfizetésre Kérjen képes. árjegyzéket. Román. kárpitos. Budapest. Nagymező n. 66. Két diáklány részére szépen berendezett szoba kiadó. Bocskai u. 114. Kirótt sertések eladók, -— Málomj út balra 3 dü- lőúton. bemenni 6-ik ház. ■Wartburg 1000-as, vizsgázott személykocsi 45 000 forintért eladó. Balaton- lelle, Úszó u. 1. szám. Vagy árpád.‘Boros ti. 1. sz. ház beköl tűrhetően eladó. Kótszoba. konyha, éléskamra. melléképületekkel. É!adé kétssoba, konyháé ház., nagy kerttel. Kút, villany van. Kískassa, Petőfi a. 53. no kilós, fiatal bízó eladó. Helyszínen feldolgozható. Bártía u. 24. OSW alváz ée karosszéria éladó, fűrészgépnek. Kodály n. 1. IV. 2. Égy vadonatúj, hosszú íérfíbunda és egy háromnegyedes eladó. ‘ Ki&rókus ti. 1. _______>___________ U j, 48-as esőköpeny és egy Orion rádió olcsóé, eladó. Móricz Zsígmond tér. 15,, emelet I. 11._____ J ó állapotú. 600-as Trabant eladó. Megtekinthető munkanapokon a Vegyipari Technikumban. Rókus u. , 2 Jurln._____________ j N agyméret ö. fehér, zomán- j cos fiirdőkáú eladó. So • -»ácstelep. Vadrózsa u. 5. Olcsón eladó szétszedhető, leereszthető gyermekágy, matraccal. Geislar Eta u. j 14. szám.______________ V ennék Pécs környéki faluban szőlőt vagy gyümölcsöst, 15 mázsa szemes- kukoricát adok érte. Pécs. Dagály u. 17, _________ B élyeggyüjíeméT'yt» töme£~ bélyeget vennék. ..Gyűjtő" jeligére a Hunyadi u, XI. hirdetőbe. j Német fordítást, gép írást I vállal Baditz Fái. Mis- } koic, Augusztus 20 utca S. j Hízott sertések eladók. — i Tettye u. 18,_______ E ladó négylapos, nagyméretű, • lengyel gáztűzhely I palackkal együtt. Érdek- I lődni pénteken egész nap j és szombaton 10-ig, Pa- tacs. Fő u. 56. Nádházi, ! Építkezéshez társat kere- ! sek. ..35 000 kp.” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. __ S ötét, diófa hálószoba eladó. Érdeklődni lehet du. 2—4-ig. Pécs. Fekete Gyémánt tér 8.. földszint 1. PeÜérdí szőlőhegyderékban pince, présház, telekkel eladó. Érdeklődni: Peilérd, Damjanich u. 18. NŐI FODRÁSZ SEGÉDET felvessek Seusek Béla Komló Kisfaludy u. 2» Telefon: 20-61. Különbejárat é, abérletí szoba kiadó. Mező Imre U. 57. Bútorozatlan szoba, konyha használattal, előre fizetéssel kiadó. Uránváros, III., Endresz Gy. u. 149. n. í. i. 6—100-a* Buksi kótőgép eladó. Felszabadulás út 14. Küiönbejáraté, üres szoba kiadó albérletbe. Kovácstelep, Mályva u. 7. Megtekinthető délután 5 után, vasárnap egész nap. $ szoba, összkomfortos, garázsos, kertes ház eladó. 2 szoba, összkomfortos cserelakás esetén beköltözhető. Cirri; Pécs, Móra Ferenc u. 73. Karambolozott motorkerékpár és 70 m2 cseresznyefa- deszka eladó. Érdeklődni lehet: Pécs, Perczel u. 29. Hátul az udvarban. Házhely, Hőgyes Endre utcában eladó. Érdeklődni: Geisler_Etft n. _4. Molnár. SKODA Octávis eladó. — Geisler Eta u. 4. Molnár. Hadé 6 darab 40-^tó kg-os süldő. IH. kér., Máljva u. íá. Kovács telep^ ____________________ K ülönbejáratú szoba, üresen vagy bútorozva kiadó. Pécs, tf. kér., Malom, Felső utca 40/1.________ F iadó egy Variá hármas- szekrény és egy Venus porszívó. Márton «. 18. Szendrő.________. Kö kényben, szoba, konyha, 300 négyszögöl kerttel eladó. 20 ezerért. Érdeklődni : Szalánta. Bozsanc- vics Márta 114, Eladó kis motorhoz 13 kalapácsos daráló 800 Ftért. Istokovics^ Móra F. utca 5. szám. Báteradsatt sssobs, fttni&ssn- bahasználattal két igényét, rendes dolgozó vagy diák részére elsejétől kiadó. Zetkin Klára u. 12. Eladó 230 V-os hegesztő transzformátor 3—4-se elektródával használható, állítható vasmaggal. Bajcsy Zs. U. Motorszerelőmflhely. Horváth._____ 8 semfelssedögé|i ÚJ pot-ban eladó. Érd. László. Kossuth L. u. 78. H„ lép- csóhás, fsa. S„ du. 6—8 óra köaótt.____________ E tádé kifogástalan háromnegyedes pézsma banda nagyméretű. Tel.; 40—64, dn. 5—7-ig. | ISaaíf vagy ehhez feaeaelé alvázat futóművel keresek. Ajánlatokat: Kis Nagy Dezső, Pécs, Tompa Mihály utca 26.__.______(_____ I Koka* «tea 115 az. esóba, konyha, nyárikónyhás 634 n-öl szőlős házam elcso- rédném fóbéeletl lakásért vary kisebb házért. Albérletbe azonnal Maxió nagy szoba, konyha, éléskamra előrefizetéssel. Szabolcsi alu, I. kér. Sudár latrán u. 16. Földvárt. Kettő—pbéa, távfűtéses takarékszövetkezeti lakást keresek. „50 ezer kp.” Jeligére, a SaHaí u. hirdeIFIGYELEM! íVIiudenméretü húsdaráló kések, lyukastárcsák, paprikadaráló betétek megérkeztek. Bazár üzletbe« Sallaí u, 15., Alig használt M 10-es, négysávos magnó eladó. — Részletre is. Doktor S. n. 49 D n. 7... délelőttönként.. ÉrtesítJ64 kedves megrendelSIaket. hogy Pécs, Uránváros, Kórftsí Csorna Sándor o, 4. se *I*ttl férfi-női ruhaszalonunkat 196*. bot ember 2S-éa áthelyeztük PÉCS CRÄNVAROS 98 2-ES SZ. ÉPÜLETBE AZ ÜRANVAROSI NAGYPOSTÁVAL SZEMBEN Felhlrjtik kedxes megrendelőink figrelmét, hogy ugyanitt gyermek-, valamint fiú’ és leánykaruhák készítésével is várjuk kedves megrendelőinket PÉCSI VEGYESIPARI VÁLLALAT flájffpart gépek eladók, állami gazdaság. vag7 szövetkezetek részére is megfelelnek. Cím: Deli István, Dombóvár, 5'ő u, 21. iH-mansé*-? érés tisyess« egyedülálló, független asz~ szony vagyok. Kisebb családhoz, vagy magányoshoz háztartási munkák végzésére azonnali belépéssel elmegyek. Nagyné. Kővágó- szőlős, Golgota U. S7. Családi ház beköltözhetően eladó. Nagykosár. Érdeklődni: Kossuth n. 67. ParkettVASKAPUK és mindenféle tAKLATOSMUN KÄT rövid határidőre vállalok házhozszállítás díjtalan Ugyanott kétszáz nyas -vaskapu, egy kiskapu nagyon OLCSÓN ELADÓ. H E T E S S V iakatosmertes BOkköád. Telefon: JS. csiszolást vilupátozást A LAKOSSÁG KÉSZÉRE VA I TALUNK Használt parketták kisebb Javítási munkáit azonnal elvégezzük, Bej» központjában kát- szoba ósszkomlortos lakásomat elcserélném hasonló pétire. .Baja’» jeligére, a Sallaí u. hirdetőbe, Garája kiadó. Egree e 6. Szigeti vámnál, délután 4 óra után. Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat takarító részlege Pécs, Bózsa F« t: Í7c Harkányt üdülőtelepen, szép környezetben épült 1 49 m2 alapterületű új vik- kendfcáz eladó. Érdeklődni lehet: hétköznap, Pécs, Jakahhegyi üt 19. »tyájg 60-22 1 10-78 802. msüéV 50-83 J alatt, vagy vasárnap a helyszínen, (Üdülőtelep, Hársfa u. vágs — a Siklós felőli oldalon lévő erdősáv mellett) BodapeoUre cseréin ám pécsi egy szoba, komfortos, belvárosi, földszintes, mo- darn, olcsóbérö lakásomat ha'ioulóra. sürgősen. „Mackó" jeligére a Sallaí cl. hirdetőbe. Wízoti sertések eladók. — Pécs, Rippl Rónai u„ 5. (Zsoinay dombon) _ . . , . . . .. Kevés gondozásért meleg otthont adok rendes fiatal nőnek. — „Megértés" jeligére, a SalIaJ u. hirdetőbe. 6 lakásos társ villában, két- szoba összkomfortos lakrész beköltözhető. 2. sz. Ügyvédi Munkaközösség Kaposvár, Ezredév utca 1. Eladó Jó karban lévő 900- as Wartburg, vagy 600-as Trabnat Combiért elcserél- i ném. Ksszier, Pécs, Major utca Í7. Féczfees 6 km műút mellett most épült, még bel fejezetien kettőszebás. kertes családi ház beköltözhetően eladó. ,,110 ezer 4 OTP" Jeligére a SallaJ n hirdetőbe. Balaionleüs, Ussó a. 1 sül alatti ház (nyaraló) két- szoba. egy konyha. 280 négyszögöl telekkel 160 000 Ft eladó. A müúthoc 150 m-re. a vízhez 250 m-re. Érdeklődni a helyszínen. — Kőszegi Dezső. Keresek beköltözhető lakást (nem íőbérlefcit). Értesítést ..Kp «8 000/636" Jeligére a Bem utcai hbrdjsöSb*.. Angel nyeívóktatás te-zd#lenek, haladóknak különórákban Egyetemistáknak, diákoknak kedvezményesen. Telefon: 26-04/87. VED JEGYZETT MINIFOTELT csak mintaboltban KOSSUTH 1*. ÉS MALOM XL SASOK tasabolbat. tri hás eladó Danié 9. utc®, 14. ények. háióbú- torok konyhabútorok, heve rők. kombináltezobák, egyéb szép bútorok, kályhák olcsón vásárolhatók Molnárnál, Felsővámhá* tL 3. Nérressar Ft körüli árért, rövid, páncéltőkés. kör- j páncélos zongorát keresek. ,,Zongora” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Hárem szoba, összkemfortos családi ház garázzsal eladó K étszoba összkomfortost bS^ájnítok. Pécs, Móra Ferenc út 73. Hálósaobabútorok,, kombinált garnitúrák, könyv- és hármasszekrényeke konyhagarnitúrák és egyéb szép BÚTOROK OLCSÓN, állandóan kaphatók S O Ó K T bútorüzletében, gsolnay n, L Eladó és Trábzníért, illetve Pécs és közvetlen környéki lakásért, ingatlanért megegyezés szerint elcserélhető teljesen felújított 1103 Skoda ée 50 köbcentis Simson motorkerékpár. Ragán Oessó,. BeKgy kis vaskályhát veszek, ,,őszirózsa • jeligére a Sallaí u. hirdetőbe. 3 darab 130—130 kg-c*, fiatal hízott hússertés eladó. Gyöngy u. 4., emelet. Légszeszgyár u. folytatás*.. Elcserélném h áramszobás, belvárosi régi bérű lakásos- inat kertes családi házért. Címeket: „Havi részlet* jeligére a Hunyadi é# hirdetőbe kérem. Erym»mäj~ee heverd taÄ db. sarokba állítható, világos. újszerű állapotba« eladó. Pécs. Kodály 3oltás utca 1. I. emelet L dN te. MSZMP Baranj’« megyei Bizottsága ás a Megyei Tanács lapja. PösserkesrlS: Bocz J 6 z s e1 Szerte észt őség: Pécs. Hunyadi út 11. Telefon: 1S-S2,15-33, 31-68,89-11 Belpolitika) rovat: ti-63 Riadja a Baranya megyei lapkiadó Vállalat Peielös kiadó- Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út 11. Tel.: 13-33. 15-33, 23-60. 80-11. SZIKBA NYOMDA PécS| Munkácsy M. a. ML E. v.i Melles Ressó Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesjtóknti Siófizetési díj egy hónapra U Ft. Indexszáza: 25 054