Dunántúli Napló, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-03 / 259. szám

I Dunantoit napto 1968. november 1 V\ míg e táborban egyik nap úgy ’ * telt el. mint a másik, s a he­tek egy nappá szövődtek össze, amíg semmiféle jele nem volt annak, hogy valami is megváltozik — Horváth Pista, mint a szántást, vagy vetést, kötelességtudóan végezte a rábízott munkát; s reggelenként a haláltól me­nekült ember boldogságával ébredt föl; élek! De az orosz, 1917-es februári for­radalom után a táborban lazább lett a rend, és Horváth Pista megbízatá­sokkal járt ki a városba. Sőt, a május elsejei felvonuláson is — életében először — részt vett. A napok úgy hasonlítottak egymáshoz, mint a ha­difoglyok földszínű fehérneműi. A tá­boron kívüli munkába kerülve egyre több ,,plenni' (fogoly) érintkezett a szabályszérű, eleven világgal. A fog­lyok híreket vettek fel, hoztak a tá­borba. Egyik-másik fogoly megszökött, és már olyan is akadt köztük, akinek sikerült, nem pusztult el, nem hozták vissza, mint azelőtt. A táborban is néhányan levetették a katonanadrágot, a blúzt és ilyen vagy olyan, de ci­vil ruhában jártak. — Horváth Pista mind többet hagyott el jókedvéből. Egy szeptemberi reggelen, amikor a táborból a város felé ballagott, s az út két oldalán szibériai parasztok ka­száltak, a levegő kimondhatatlanul tiszta volt, az eget ragyogóvá csiszolta az ősz, vándormadarak kiáltoztak egy­másnak — olyan honvágy rohanta meg a fiút, hogy le kellett ülnie az árokparton. — Mi az, Kisborváth. mi történt magával? — kérdezte tőle a zászlós, amikor a fiú jelentkezett nála a vá­rosban. — Semmi... Csak.., — No . .. — Csak nem akarok többé a város­ba jönni. — Miért? — Mert itt sínek vannak. . . Vasút .. A zászlós a fiút nézte, sokáig, aztán. mintha az asztalon keresne valamit, mondta: — Ugyan már ... Most... amikor .. hiszen erről nemegyszer beszéltem ma­gának: jön egy másik forradalom.,, amikor hamarosan megszűnik a hadi­fogság. Nem folytatta. Erezte: ez most nem Illik ide. Inkább azt mondta: „Kis- horváth .. .* Gyöngéden. S ebben ott volt: „Kedves fiam, ügyeljen magára, az ilyesmi nem használ. . .” A fiú lehajtotta a fejét. Makacsul hallgatott — Jól van — mondta a zászló«. . . . És ettől kezdve a fiú valóban abbahagyta a városba járást, a tábor­ban üldögélt A lelke ugyan nem bil­lent helyére; a fiú szótlanul, tűnődve mosolygott Máskor egy nap alatt töb­bet mozgott, mint most egy álló hé­ten. ,.. Mindenütt hó borította a földe­ket, amikor Pétervár Októbere után megnyíltak a tábor kapui. Piros ko- kárdás emberek jöttek, kihirdették, hogy a hadifoglyok ezentúl szabad, egyenjogú polgárok, oda mennek, aho­vá akarnak, — mondta az egyik vö­rös kokárdás orosz —, de a Vörös Gár­da se rossz hely — mondta a másik kokárdás —, mindenki maga dönt­se el — szólt a harmadik. Horváth Pista bement Tomszkba, a zászlóst kereste, aki a városi pártszer­vezet épületében dolgozott. A szobában gyönge villany lámpa égett, füstfelhők billegtek alatta. A zászlós — civil ruhában — az író­asztal mögött állt. Az íróasztal előtt emberek járkáltak föl-alá, oroszul be­széltek, olykor egyszerre hárman is, hangosan, mintha haragudnának egy­másra, holott csak vitáztak: lesz-e Né­metországban forradalom és mikor, és milyen, és Ausztria-Magyarorszá- gon? Az emyőtlen villanykörte felé újabb felhők gomolyogtak. A zászlós alaposan „pusztította" a cigarettákat, miközben figyelt, minden szóra, min­den véleményre, és ha beleszólt a vi­tába, erős hangjától a villanykörte alatti füstfelhök egymásba kavarodtak. Hidas Antal: A zászlós észrevette Horváth Pistát. Mosolyogva jelezte, hogy örül neki, s egy fejbiccentéssel, hogy üljön le, várjon. Amikor a távozó emberek után be­csukódott az ajtó, a zászlós megszó­lalt: — Na, mi van, fiam, Kishorváth? — Kun elvtárs! — mondta Horváth Pista olyan komoran, amilyen komor­rá csak vidám emberek tudnak vál­tozni. — Én hazamegyek. — Hová? — Magyarországra . .. — Rossz itt? — kérdezte Kun Béla. — Éppen, hogy — jó. Nagyon is ... — Nem értem. A fiú hallgatott. — Nem avatkozom bele — szólt Kun Béla —. Maga szabad ember, de gondolja meg . .. Magyarországtól hat­ezer kilométerre vagyunk. És egye­lőre tart a háború .. . front... Hogy megy át? — Tessék rám bízni. — Otthon újra elviszik katoná­nak ... Az olasz frontra... a francia frontra ... — Tessék rám bízni azt is ... — Jól van — mondta a zászlós, és a civil ruhában még szélesebbnek lát­szó vállait felhúzta, mint aki nem ér­ti a dolgot, vagy védekezik ellene. — Ekkora út... Maga tudja, milyen ka­vargás van itt is az országban. — Odaérek. — Sajnálom, hogy elmegy... Ha várna egy keveset, együtt utazhat­nánk. — Ne fájdítsa a szívemet, Kun elv­társ! Nézte a fiút, tűz gyulladt ki szemé­ben. — Várjon fiam! — mondta. Elővette erszényét, belenyúlt, és amennyi a ke­ze ügyébe akadt, kimarkolta. _ — Itt van, az útra... Írást is szer­zek magának ... Délután érte jöhet... — és gyöngéden hozzátette: — Kis­horváth ... Horváth Pista erre nem számított Azt hitte, hogy a zászlós szidni fog­ja. Nem ez történt. — Kun elvtárs, én visszajövök! A zászlós már az íróasztalnál ült. és valami irat olvasásába fogott. Föl se nézett, halkan mondta: — Gondolja, ez sikerül? — Tudom! Olyan határozottan mondta, hogy az erről való vitának többé semmi értelme nem volt. A zászlós nem nézett föl. Azt mondta: — Adok egy tanácsot. Ha otthon kérdeznék, mondja azt, hogy engem nem ismer. — Megtagadjam, mint Péter a Ná- záretit? — Fiam, ne legyen marha — szólt a zászlós, anélkül, hogy az olvasást abbahagyta volna. — Hagyja azt a Názáretit... — Kun elvtárs ... nyögte Horváth Pista. — Kérhetek valamit? — szólt csen­desen a zászlós, de most sem emelte föl olvasásból a fejét. — Tessék . .. akármit... szívesen ... — Ha valóban hazajut, és teheti, menjen el Kolozsvárra, felírom a cí­met ... nézze meg a feleségemet meg a kislányomat... — elakadt a hang­ja. — A kislány három éves — tette hozzá, mintha ez magyarázat lenne, mért akadt el a hangja. — Szóval. .> — s most fölemelte fejét, a fiúra né­zett—, mondja meg a feleségemnek, hogy látott, jól vagyok, megjövök, persze, együtt a többiekkel... Ezt nem azért mondom, hogy megbánt­sam magát... hogy rosszkedvű le­gyen ... A rosszkedvű ember elrontja a dolgát. Menjen jókedvűen. — Ügy megyek! — mondta Horváth Pista. — Maga azt hiszi, hogy nekem nincs... — a mondatot a zászlós fél­behagyta, „honvágyam”-at nem mond­ta. Fölkelt. Elfordult a fiútól. Kinyi­totta az íróasztal mögött álló szekrény ajtaját, és — becsukta. Időt akart nyerni, hogy lecsillapítsa magát. Amikor visszafordult, így szólt: — No, isten megáldja! — Isten ... ? — mosolygott Horváth Pista, mert a zászlós vallásellenes elő­adásaira emlékezett — Ne legyen már olyan nagy for­radalmár — csapott le Horváthra a hang. — Inkább azt mondja meg: mi­kor ér oda? — Azt hiszem, karácsonyra ... — Az három hét... Igyekezzen! Határozott mozdulattal nyújtotta a kezét. Leült, tollat fogott, s írni kez­dett Horváth Pista meg állt egy ide­ig, de a zászlós végleg belemerült a munkába. HAZAFELÉ VFSNA PARUN: NÉVA Valaki félhangon egy fehér szót mormolt: Niva, Észak csendje és hívás ez a szó, mintha levelek hullanának, szürke és fehér a meztelen ág e szóban. A viz fölé hajol a szó. cseppektől harmatos, s fáradtan elúszik a birhatatlan árral, milyen különös, hogy létezik a világon egy szó, amely Így hömpölyög tova. Szomorú lányok nézik, átfolydogál az alkonyon a Név*, az őszi kertek tükörképein szemük átrajzolódik, konok csónakok ütköznek a parthoz s a néma felhők elúsznak, távozó szeretők. Távoli Néva, nem láttam soha partjaid, madaraid elkísérik a csendes habokat, milyen különös, hogy léteznek * világon, és elkísérnek szárnycsapásaik. Mennyire szeretlek, fehér észak, névai alkonyat, mennyire szeretlek titeket, erős emberek, s már nemcsak fényetek, de árnyaitokat a kékség mélyeiben, látomásom partszegélycin. VASZIUJ KULEMIN: FIAIM Két gyermekem van, két fiam két kibomló szárnyam. A jövőnek két embere, munkám folytatják utánam. Dobog a két fiatal szív: hallom, ha őket ölelem. Keményen válaszol az enyém, három ilyen szív egy győze­lem! de a szavakon lázas szívverésem hagy mély nyomok Azt akarom, hogy híd legyen a jövendő bátorságnak, “ért gyérül a rét füvek nélkül, s esillag híján az ég sápad, — Kérdeznek, mindig kíváncsiak, Bizalmuk nekem arany­számukra érdekes vagyok. érték, vele gazdagon élek, Szása, a kisebb súgva mondja: s mi igazán meg nem — Mesélj, a háborúban ml történt volt?... m mesémben megtörténhet. S én újra, újra elbeszélem a velem történteket, Mikor ellenséges földön aláaknáztuk a terepet, És úgy mondom el, hogy a nagyobb szerep az enyém legyen, — nem szégyen a bátorságot előttük feltárni nekem, mert nem szégyen, ha magamat előttük kiemelém: tíz életnyi szenvedés után éleim megújult életem... A semmiből álmodok hozzá, ha valamit elgondolok, újra meg újra végrehajtom, a hőstettet, kötelezően, naponkint válik mesékbe illő, de igaz hős belőlem! Két gyermekem van, két fiam, — két kibomló szárnyam, a jövőnek két embere, munkám folytatják utánam. Azt akarom, hogy megindítsa szivüket a mese, s tisztán álljon előttük az apa élete! (Ford.: Kovács Sándor). Ötven éve történt A Pécsi Nemzeti Tanács 1918 októberében Pécs vá­rosában magasra csapott a háború befejezéséért és Ma­gyarország függetlenségéért folyó mozgalom. A forradal­mi mozgalom lelke a prole­tariátus volt. A népet veze­tő munkásosztály a pécsi Szo­ciáldemokrata Pártot és a Radikális Pártot is a fennálló államhatalommal való, a nyílt szakításig hajtotta. A két pártszervezet köve­telte, hogy a nép képviselői vegyenek részt az állam igaz­gatásában, állhatatosan han­goztatták, hogy demokratikus reformokra van szükség. Min­denfelé rendkívül merész po­litikai leleplezések történtek s szenvedélyes beszédeket tar-, tottak a néptömegek elnyo­másáról és a szabadságról. A proletariátus soraiban szem­mel láthatólag erősödött az erjedés. A munkásság nyomá­sára a nyilvános népgyűlések általánossá váltak. A proletárvezetők október 4-én népgyúlést tartottak a Vigadó nagytermében. A munkásbizalmiak követelték a munkásosztály helyzetének gyökeres megjavítását. A nép­gyűlés határozata megállapí­totta, hogy „ ... a dolgozó néposztály élelmiszer, ruha és cipő, valamint tüzelőanyag terén napról-napra tarthatat­lanabbak az állapotok .. Pécs város tanácsa október Ül—22-én közgyűlést tartott. Éles politikai vita bontako­zott ki a régi monarchikus rendszert védő burzsoá ele­mek és a proletárvezetők kö­zött. Dr. Hajdú Gyula ismét síkraszállt Magyarország füg­getlenségéért, a háború azon­nali befejezéséért, leleplezte a helyi burzsoázia szerepét a háborúban és kérte azok fe­lelősségre vonását A közgyű­lésen a pécsi pártszervezet nevében beterjesztett egy ha­tározati javaslatot, amelyet bizonyos módosításokkal el­fogadtak. A pécsi pártszervezet a vá­rosi közgyűlésen elért részle­ges sikerek láttán általános támadást intézett a fennálló társadalmi és politikai állapo­tok ellen. Mindehhez rend­kívül nagy segítséget nyúj­tottak az országos politikai események. A Wekerle-kor- mányt október 23-án elsöpör­te a néptömegek forradalmi fellépése. A Károlyi Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Radikális Párt elhatározták, hogy kivezetik az országot a súlyos válságból. Magyaror­szágon Nemzeti Tanácsot ala­kítanak és közösen fellépnek az önálló, Ausztriától függet­len Magyarországért és a pol­gári demokratikus kormány­zat létrehozásáért. A három párt október 26-án kibocsájtott egy kiáltványt, amely hirdeti a Nemzeti Ta­nács megalakulását és nma- ramját A Nemzeti Tanács felszólí­totta Magyarország dolgozó népét, hogy mindenütt hozza­nak létre Nemzeti Tanácso­kat. Ezt a bejelentést Pécs városában a dolgozó néptö­megek nagy örömmel fogad­ták. A proletárvezetők hatal­mas népgyűléseket és utcai tüntetéseket szerveztek. Éber figyelemmel szemlélték a ki­alakult politikai helyzetet, gyűjtötték erőiket és latolgat­ták, hogy elérkezett-e a döntő harc pillanata. A pécsi Szociáldemokrata Párt és Radikális Párt a po­litikai népgyűléseken egysé­gesen léptek fel. Október 27- én az Irányi Dániel téren megtartott népgyűlésen mint­egy 3—4000 ember gyűlt ösz- sze. A népgyűlésen dr. Hajdú Gyula beszélt a pécsi Nemze­ti Tanács megalakításának szükségességéről, valamint részletesen vázolta a Nemzeti Tanács programját. „ ... Be­szédét sokszor megakasztotta a munkásság tapsvihara és helyeslő közbeszólása .. A felszólalások után Szabó József, a pécsi pártszervezet titkára felolvasta a népgyű­lés elé terjesztett határozati javaslatot, amelyet a megje­lentek egyhangúlag elfogad­tak. „Pécsi és pécsvidéki mun­kások és polgárok 1918. októ­ber 27-én tartott nagygyűlése örömmel és lelkesedéssel üd­vözli a Nemzeti Tanács meg­alakulását, követeli, hogy az ország demokratizálásáért vá­gyódó tömegek erejével sze­rezzen érvényt hozandó ha­tározatainak.” Ezután méginkább növeke­dett a nép és a városi veze­tés között az ellentét, az ősz- szeütközés elkerülhetetlen volt; a puskaporos hordó megtelt, csak egy szikra kel­lett, hogy felrobbanjon. A rendkívül feszült politikai légkörben a két koalícióra lé­pett párt vezetői állandóan konzultáltak. Elhatározták, hogy felkérik a pécsi Függet­lenségi Párt baloldali vezető­it, hogy azok is vegyenek részt a pécsi Nemzeti Tanács létrehozásában. A három párt vezetői megállapodtak a ta­nács alakuló ülésének idő­pontjában és a tanács szemé­lyi összetételében is. • 1918 november elsejére a koalícióra lépett pártok nép­gyűlést hirdettek Pécsett a Széchenyi téren. A króniká­sok feljegyzése szerint a gyű­lésen mintegy 15—20 000 em­ber volt. Itt voltak a pécsi és Baranya megyei bányá­szok, a gyáripari és kézmű­ves ipari munkások, a kör­nyező falvak parasztjai és a helyőrség katonai alakula­tai. A gyűlés megkezdése előtt a bányász zenekarok indulók­kal szórakoztatták a hallgató­ságot A nép lelkesedése ha­tártalan. Alkalmi szónokok forradalmi jelszavakat kiál­toztak, amelyet a tömeg kó­rusban harsogott Követelték a háború megszüntetését Ma­gyarország függetlenségét és a munkásosztály súlyos hely­zetének gyökeres megváltozta­tását A népgyűlés elnöke dr. Doktor Sándor a Radikális Párt nevében szónokolt — „... A négy és -féléves há­ború írtózatok kohójában ele­meire bomlott Ausztria és megszabadult Magyarország, amelyért annyi vér ömlött a múltban. Ezt az új Magyar- országot ki kell építeni, hogy szabad Magyarország legyen. Erre a nagy munkára alakult meg Budapestén a magyar Nemzeti Tanács, amely a leg­nagyobb hatalom. A Nemzeti Tanács Pécs város népét fel­hívja, hogy válassza meg he­lyi bizottságát...” A Szociáldemokrata Párt nevében dr. Hájdu Gyula be­szélt A különböző intézmé­nyek, szakszervezetek, mun­kástanácsok csatlakoztak a megalakuló Nemzeti Tanács­hoz. Dr. Doktor Sándor fel­hívására a Széchenyi téren megjelent hatalmas tömeg kézfeltartással egyhangúlag megválasztotta a pécsi Nem­zeti Tanácsot! Hamerli Imre, dr. Schwarcz Gábor, Kele­men Béla, Vlasits Ferenc, Cserta Antal, Cserta Béla, Horváth Antal, ifj. Suváko- vics György, Egry Béla, dr. Doktor Sándor, ifj. Fürst Gyula, Pain Emil, dr. Hajdú Gyula, Szabó József, Seregély Aladár, Bildhauer József, Lin­der Ernő, Klein B’erenc, Sta- nitz József, Bárány Géza, Sá- rots József, Vogl Aladár, Ébert Nándor, dr. Tarlós György, dr. Eibeck János, Kozma József, Oberhammer Antal, dr. Nemes Vilmos, a Nemzeti Tanács tagjaiból a végrehajtó bizottságot, amely­nek elnöke dr. Doktor Sándor, társelnöke Egry Béla, titkára Schwarcz Gábor, pénztárosa Pain Emil volt Pécs városában a polgári demokratikus forradalmat a nép egyöntetűen vitte véghez. Egy emberként keltek fel a régi reakciós városi vezetés ellen, amelyet mindenki gyű­lölt és az urak támogatói — a pénzmágnások — a legelső rohamra eltűntek a felszín­ről. Megkezdődött a polgári demokratikus rendszer kiépí­téséért folytatott harc. Jr. Gungl Ferenc / i

Next

/
Thumbnails
Contents