Dunántúli Napló, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-06 / 209. szám
1968. szeptember 6. Dunántúli napio Készülnek a skanzen tervei Nyilatkozik a Megyei Tanács elnöke A Megyei Tanács vb-ülése elfogadta az orfűi skanzen céljára fordítandó 250 ezer forintos beruházást. Ugyancsak a napokban írta alá a Megyei Tanács elnöke a csertői gyermekotthon fejlesztésének beruházási okmányát. Ebből az alkalomból kerestük fel Palkó Sándor elvtársat, Baranya megye Tanácsa vb-el- nökét, hogy a két jelentős kulturális beruházásról érdeklődjünk. — A közelmúltban olyan elképzelés volt, hogy a baranyai szabadtéri falumúzeum Harkányban lesz. Miért módosították ezt áf tervet? — Elkészült Siklós—Harkány rendezési terve. Az akkori elgondolás szerint a skanzent a két település között helyeztük volna el. Kiderült azonban, hogy itt nincs semmi meglévő alap, műpatakot és műmalmot kellett volna létesíteni. Ennél kevésbé költséges és több szempontból ésszerűbbnek látszó megoldást jelentett, hogy a skanzent Orfűn, a víkendteleppel szemközti domboldalon valósítsuk meg. Először itt folyik a bővizű orfűi patak, másodszor: adva van a régi vízimalom, harmadszor: messziről is szépen belátható lesz a falu, negyedszer: a tó partján ha- iászfalut is telepíthetünk. — Készen vannak a múzeumfalu tervei? — Szigetvári János építészmérnök társadalmi munkában elkészítette a feladattervet. Közben Svédországban járt, tanulmányozta az eredeti skanzent. A negyedmillió meg van szavazva, a terveket megrendeltük. Ami már biztos, néhány költséges megoldást mellőztünk, például azt, hogy a mocsáron át utat, a patakon át két hidat építsünk. Ezzel szemben az orfűi tó gátját megszélesítik és megmagasítják annyira, hogy rajta vezethessen az út, így a skanzen főbejárata a tóparton lesz. így a tó vízszintje is emelkedik, nagyobb víztükröt is kapunk. Az is biztos, hogy a szabadtéri múzeum magába foglal egy ormánsági falut a sehol másutt nem található talpasházakkal, egy sokac és egy német falut, a parton egy halászfalut és hátul, fent, ahol nagy fenyvest létesít az erdészet, egy kis cigányfalut is. /— Zalában járva megtudtuk, hogy a Göcseji Skanzen létesítésénél rendkívül sok társadalmi munkát használtak A védekezés új útja Qom}jával a burgonyabogár ellen Augusztus 8-án rövid hír jelent meg lapunkban a fenti címmel. Arról szólt, hogy a Szovjetunióban bejelentették: bizonyos kórokozó gombával eredményesen lehet védekezni a burgonyabogár ellen. Tekintettel a baranyai termelők nagyarányú érdekeltségére szükségesnek tartjuk a hírt kissé kibővíteni. Huszonegy évvel ezelőtt augusztus elején a nyugat felől vándorló burgonyabogár megjelent hazánkban. Az esemény bekövetkezésére számítani lehetett, minden előkészület meg is történt. Adott pillanatban hatalmas apparátus lépett' működésbe, de a kezdeti optimista hangok hamarosan elmaradtak. Az új kártevőt nem tudtuk megfékezni, elterjedt és meghonosodott nálunk is. Hogyan védekeztünk ellene eddig? Először összeszedéssel próbálkoztunk. Nem győztük fel. Van-e ilyen terve a Megyei Tanácsnak? — Hogyne. Az az elképzelésünk, hogy a tehetősebb járások vagy községek közreműködnek majd a skanzen anyagának összeállításában, a házak, tárgyak összeszedésé- ben és áttelepítésében. Eddig egy felajánlásunk van, a Gabonafelvásárló Vállalat vállalta, hogy rendbehozza, működő képessé teszi, sőt működteti a vízimalmot ' — Rátérnék második kérdésünkre. Milyen elgondolások vannak a csertői gyermek- otthon fejlesztésével kapcsolatban? — Csertőn, mint ismert háromtól hatéves korig vannak elhelyezve a gyerekek. Amikor iskolába kerülnek. Bükköseire vagy Bakócára viszik át őket. A jövőre megkezdődő építkezés, annyi kollégiumi férőhelyet teremt hogy tízéves korig Csertőn maradhatnak a gondozott gyerekek. Ezzel egyidejűleg a Csertői Általános Iskolát is bővítjük. A következő lépésben olyan fokú lesz a fejlesztés, hogy már az általános iskolai felsőtagozatos gyerekek is ott maradhatnak. A mostani gyerekek tehát lényegében 14 éves korukig már nem lesznek bolygatva, mert az építkezés olyan gyors ütemben folyik, hogy mintegy „lépést tart” a gyerekek növekedésével. • — Csertőn tehát kisebb gyermekváros létesül? — Négymillió forintot építünk be, remélem egy-másfél év alatt. A későbbiekben az a tervünk, hogy a szóbanforgó gyerekek Szigetváron egészen 18 éves korukig tanulhatnak, elvégezhetik a középiskolát, vagy a szakmunkásképzőt. Az elgondolás feltétlenül jó, sőt, ki is van próbálva. Kissé zsúfolt körülmények között, de már most Csertőn kezdenek iskolába járni a hatévesek. A gyermekotthon fejlesztését kiemelten kezeljük, — véleményem szerint rendszerünk humanizmusa követelőén írja ezt elő nekünk. H. E. Bevált a mintaboltok rendszere Luxusüzletek a belvárosban Tizennyolc gyártól szerez be közvetlenül árut a Baranya megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat Az ország nyolc ruházati kiskereskedelmi vállalata, köztük a baranyai is, együttes termeltetéssel próbálkozik és egymásközti árucserét is folytat. A nyolc vállalat együttesen olyan erős, mint a Centrum áruházak, amelyekkel a monopolcikkek termeltetésében és árusításában máris erőteljes versenyben állnak. A nyolc vállalat összefogása főként a választékbővítésben eredményes, hiszen egyenként hiába próbálkoznának kis szériák termeltetésével, a nagy ipar nem vállalkozna erre. A választékbővítésen kívül jó hatással van az együttes fellépés az árak alakulására, sőt a kereskedelmi vállalatok költséggazdálkodására is kedvezően hat, hogy egy-egy vállalat magára vállalja a saját megyéjében működő ipari üzemekkel elhatározott tárgyalásokat. Közös boltok A „nyolcas” egyik legeredményesebb vállalata volt az év első felében a Baranya megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat. A ruházati kiskereskedelmi áruforgalom az első félévben országosan 4,6 százalékkal volt magasabb a tavalyinál. Ugyanakkor Baranyában 9,2 százalékkal több árut adtak el, mint egy évvel korábban, a Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat húszmillió forinttal múlta felül tavalyi eredményét. A kiváló eredmények azzal magyarázhatók, hogy a vállalat bolthálózata megfelel az új helyzetnek és messzemenően igyekszik kielégíteni a vásárlói igényeket. Már tavaly közel tízmillió forint értékű közvetlen árubeszerzéssel bővítették a választékot, idén pedig 29 milliós árutömeget szereztek be másfél tucatot kitevő nagyipari, helyiipari és szövetkezeti partnereiktől. A szorosra fűzött kapcsolatok eredményeként Pécsett nyílt meg az ország első pamutnyomóipari mintaboltja, majd a RÁBATEX-szel közösen az ágyneműszaküzlet, legutóbb pedig a Budapest Ajándékbolt amelyet a Fővárosi Kézműipari Vállalattal tartanak fenn. A Hattyú méteráruboltban és a Belvárosi Áruházban a Gyapjúmosó és Szövőgyár, valamint a Csepeli Posztógyár termékeit külön- pult rendszerrel árusítják. A Ruházati Kereskedelmi Vállalat legnagyobb partnere a Fővárosi Kézműipari Vállalat, amely közvetlen úton tízmillió forint értékű árut juttatott a megyébe az első félévben. A két vállalat által közösen üzemeltetett Budapest Ajándékboltban a BIV-en bemutatott új termékek máris kaphatók, a pécsi vevők abban az előnyös helyzetben vannak, hogy a bolton keresztül exportra szánt kézműipari termékekhez is hozzájuthatnak. Dicséretes, hogy a kiskereskedelmi vállalat nemcsak „nagy” partnereket keres, hiszen a megye szövetkezeteinek, helyiipari vállalatainak szabad kapacitásait is a fogyasztói igények jobb kielégítésére használja fel. Egyebek között állandó szállítói a Pécsi Kesztyűgyár, a Minőségi Ruházati Ktsz, és a Mohácsi Szabó Ktsz. Nagyobb választék A közvetlen kapcsolatoknak a fogyasztókra nézve igen kedvező következménye, hogy a megye ruházati szaküzleteiben az év első felében több, mint félszáz olyan árufajta került forgalomba, amely csak Baranyában volt kapható. A Csepeli Posztógyár exportra gyártott szövetei közül például 10—12 féle csak Pécsett volt vásárolható. Itt ismerkedhettek meg a vevők a RÁBATEX színes lepedőivel, azsúrozott ágyneműgarnitúráival, export-zsebkendőivel, a Magyar Posztó különleges gyapjú és műszál-fonalaival amelyek a külföldi turisták által behozott fonalak árát egycsapásra 30—40 százalékkal csökkentették. A közvetlen beszerzések ahhoz is hozzásegítenek, hogy megoldódjék végre ■ az extra méretű konfekciós termékek termeltetése. Az Ifjúsági Áruház például a kamaszöltönyökben lévő hiányt akarta enyhíteni, amikor a közelmúltban több ezer darabot rendelt ezekből. A boltvezetők mind a nagykereskedelmi vállalatnál, mind ipari partnereiknél sürgetik az extra méretű ruházati cikkek termelését, és rendelnek is ezekből. A közeli hetekben derül ki, hogy milyen eredménnyel járnak az erőfeszítések, amikor a különleges méretű konfekciós termékek már az üzletekben lesznek. A közelmúlt tapasztalatai azt mutatják, hogy a választékbővítés legmegfelelőbb formája s egyben a minőség megóvásának legfőbb biztosítéka a mintaboltok rendszere, illetőleg olyan közös üzemeltetésű bolttípusoknak a kialakítása. amelyek működéséért éppúgy felelősséget érez az ipar, mint a kereskedelem. A pécsi közös boltoknak szállított áruk minőségére jellemző, hogy eddig nem akadt egyetlen reklamáció sem. Az már előfordult, hogy a szállítmány nem felelt meg a szabványnak, de ekkor a gyár azonnal engedményt adott és az áru minőségének megfelelő áron jutott el a fogyasztókhoz. Ilyen körülmények között érthető, hogy a vállalat további közös boltok nyitását szorgalmazza nemcsak az iparral, hanem a nagykereskedelemmel is. A közeli jövőben a volt Del-Ka szaküzlet már mint a Déldunántúli Cipőnagykereskedelmi Vállalat és a Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat közös üzlete működik. A belvárosban néhány ■ luxusboltot is nyitnak. Ezek a közös mintaboltokéhoz hasonlítanak, de valamivel magasabbrendű igényeket szolgálnak majd. A Csongor férfidivat-szaküzlet helyén férfiak, a volt Anyák boltjában pedig nők számára árusítanak luxusigényeknek megfelelő, különleges konfekciót, szőrmét, fehérneműt, hazai és import kötöttárukat. Kiváló vállalat A Ruházati Kereskedelmi Vállalat hat éven belül háromszor kapta meg a Kiváló vállalat címet. A gazdaság - irányítás reformja óta eltelt időszak sikerein felbuzdulva most a Szocialista munka vállalata cím elérését tűzte ki célul. Harsányi Márta Időjárásjelentés Várható időjárás pénteken estig: erősen felhős idő, többfelé esővel, főként keleten zivatarral. Élénk, helyenként átmenetileg erős északnyugati északi szél. A nappali felmelegedés keleten gyengül. Várható legalacsonyabb éjszakai bőmérséklet 10—15, legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. ! és intézményesen abba is m*. I radt Ezután szinte egyedüli védekezési mód az érintőmérgekkel való permetezés és porozás volt. Hamarosan észrevettük, hogy a klórozott szén- hidrogén tartalmú szerek egy részének dohos szaga érezhető marad a gumókon. A burgonyabogár egyes törzsei 8 év alatt fokozott ellen- állóságra tettek szert a kontakt mérgekkel szemben. Eljutottunk odáig, hogy feleslegesen terheltük meg a burgonya termelési költségeit anyagárral és munkabérrel, védekezési eljárásunk a bur- i gonyabogárral szemben nem volt kielégítő. A klórozott szénhidrogéneket felváltották a szerves foszforsav-észterek. A Sevin hatására a levéltetvek még- jobban elszaporodtak, létszámuk az eredeti egyedszám 28- szorosára növekedett. Hasonló történt a takácsatkák esetében is. A külföldi takácsatka- ellenes szerek beszerzése évente kb. 10 millió Ft-jába kerül az országnak. A hasznos rovarok irtásából eredő kár országos viszonylatban ugyancsak több százmillió Ft-ra tehető. Ekkora anyagi áldozat, az embert és a hasznos állatokat fenyegető veszély ellenére, még mindig nem elég eredményes a burgonyabogár elleni védekezés. Üj távlatok nyíltak az ún. biopreparátumok forgalomba kerülésével. Ezek a készítmények vírust baktérium- vagy gomba-spórát tartalmaznak. A poliéder-vírusok, a Bacterium thuringiensis és a Beau- veria bassiana nevű gomba a legnevezetesebb alapanyagai a különféle biopreparátumoknak. A burgonyabogár ellen az Ukrán Növényvédelmi Intézel a rovaroknál fehér muszkar- dinózis nevű betegséget okozó muszkardina gomba felhasználásával hozták létre a „Boverin” nevű biopreparátumot. A szer világosszürke por, grammja 1,5 millió gombaspórát tartalmaz. Burgonyabogár ellen 1—2 kg-ot használnak hektáronként. A fertőzött bogarak csökkent élet- képességűek és a tél folyamán több, mint 90 százalékban elpusztulnak. A szert már 1966- ban nagyüzemekben használták. A Szovjetunió másik nevezetes biológiai készítménye az „Entobakterin 3”, a Bacilus cereus varietas galleriae baktérium spóráiból álló szürkés por. Grammonként kb. 30 milliárd spórát tartalmaz. Már 1961 óta használják. 1 százalékos szuszpenziója (víz és a spórák elegye) 98,5 százalékos hatásfokkal képes pusztítani az almamolyt Bagolylepkék és a káposztalepke ellen is eredményesen alkalmazták. Ma már több, mint 40 rovarfaj ellen lehet hatásosan felhasználni. A kórokozók spórái belekerülnek a rovarok testébe, megkezdik életműködésüket a rovarok megbetegszenek, legyengülnek, rövidebb ideig élnek, a fajfenntartásnak csökkentett mértékben tesz-1 nek eleget vagy utódok nélkül pusztulnak el. Míg élnek maguk is terjesztik a betegséget. A különböző államok k&* lönféle gyártmányneveken hoznak forgalomba biopreparátumokat. Használatuk terjedőben van. Óriási előnyük hogy csak káros, növényevő rovarokat pusztítanak el, velük szemben a kártevők védettséget nem szereznek, a megvédendő növényeket nem perzselik, a bordódé kivételével minden más permetezőszerrel keverhetők. Emberre való hatásuk? A rovarfertöző gombák nem hatástalanok az emberre. Nagyobb koncentrációban belélegezve fejfájást, köhögést és lázat okoznak. Az érzékenység egyénileg igen változó. Bizonyos biopreparátumokat kísérletképpen már hazánkban is kipróbáltak. Az amerikai fehér szövőlepke ellen jó eredményt értek el. Dr. Szál ay László agrármérnök A skanzen bejárata és az I. ütem épületei.