Dunántúli Napló, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-06 / 209. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek I Ara: 70 fiit«» Dunántúli napló XXV. évfolyam, 209. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1968. szeptember 6., péntek Versenyezni — de kivel, s hogyan? Már az új gazdasági mechanizmus első félévi tapasztalatai után világosan látni, hogy a vállalatok üzleti érzéke kifinomodott, érzékenyebb lett. Jobban reagálnak a fogyasztói lehetőségekre, bátrabban jelennek meg a piacon, s jobban reagálnak — egymásra is. Az üzleti, piaci életnek ez az örvendetes fel- élénkülése önmagában véve helyes, hiszen a verseny megjelenését bizonyítja. Ezzel kapcsolatban azonban tisztázni kell egy lényeges kérdést. Éspedig azt, hogy miért folyik nálunk a gazdasági intézmények, termelőüzemek, kereskedelmi vállalatok közötti versengés? Vagyis: milyen ez a verseny? Szocialista szellemű versenyről van szó. Nem egymás piaci „eltüntetéséről”, nem is a folytonos, kizárólagos és társadalmunkban értelmetlen egymás megelőzéséről, hanem elsősorban a piaci, fogyasztói „fehér foltok” okos, szervezett s főként ügyes feltárásáról, és egymás megelőzéséről ugyan —, de a szocialista normák alapján. Egy vállalat természetesen megelőzheti a másikat — hiszen ez egyik lényeges vonása a gazdasági mechanizmusnak —, de nem mindegy, hogy milyen eszközökkel, és milyen körülmények között előzi meg. Vagyis: hogyan értelmezzük a gazdasági mechanizmusban a versenyt? Időnként érdekes és elgondolkoztató párhuzamosságokkal lehet találkozni. A belföldi idegenforgalom lebonyolítására, közelebbről a turisták, országjárók utaztatására általában' eddig is rendelkezésre álltak a megfelelő intézmények. Hogy ezek az intézmények hogyan (jól vagy rosszul) végezték eddig a dolgukat, ez más kérdés, de az utaztatásokat végül is ők bonyolították le. Minden évben decemtter táján ezek a szervek, intézmények szokták bejelenteni, hogy ennyi és eny- nyi embert utaztattak a Balatonra, a Mátrába és máshová. Mondjunk egy számot: egymillió utast. Most — nyilván az új mechanizmus által teremtett kedvező versengés gondolatától vezérelve — megjelent egy versenytárs. Ez önmagában véve nagyon jó mozzanat, de nem mindegy, hogy ez a versengés miért folyik? A „hagyományos” egymillió utas megosztásáért, vagy az egymillió utason felüli újabb százezrekért? Más példa. Az utóbbi időben bámulatosan elszaporodtak a tsz-borkóstolók, falatozók, ön- anagában véve ez is helyes. De ez a helyeslés azonnal kérdésessé válik, ha kiderül, hogy a termelőszövetkezet borozója épp egy vendéglátóipari borozó, a tsz falatozója pedig egy .állami büfé szomszédságában telepedett meg. A versenyre nagy szükség van, de ha egymást zavarják a versenytársak — akkor milyen verseny lesz az? Ha mind a két — vagy három — versenytárs ugyanazt a fogyasztót, vevőpartnert akarja megszerezni, akkor minek ez a verseny? Ki fog itt jól járni? A fogyasztói kör ugyanis messze van még a „telítettségtől”, amikor a konkrét fogyasztóért kell síkraszállni, és jobb és jobb minőséggel, körülményekkel, kedvezményekkel kell megszerezni a vevőt. A fogyasztói kör jelenleg még messze van e telítettségtől. Sok a fogyasztói fehér folt. Ugyanakkor az új versenytárs fez egymillió, többé-kevésbé már meglévő utasból szeretné „kiszakítani” a maga gazdaságos részét. Ez azonban még akkor is csak a dolgok egyik oldala, egy része, ha történetesen többet, jobbat s gyorsabban nyújt, mint a kbnkur- rencia. Mert a szolgáltatási rendszerünk — például az utaztatásban, a szállításban is — hagy még kívánni valókat maga után. Csupán egy példát — az abaligeti idegen- forgalom ugrásszerű megemelkedésének első számú akadálya, hogy Pécsről csaknem primitív a közlekedés. Egy nemzetközivé kinevezett — s valóban szimpatikus — camping s kirándulóhely jóformán csak az autó- és a motorkerékpár-tulajdonosok számára megközelíthető. Mert azt a két, időben is logikátlanul indított autóbuszjáratot, amely maximum száz pécsi kiránduló számára áll rendelkezésre — közlekedésnek aligha lehet nevezni. A szállításról még csak annyit — hisz ez is verseny' kérdése —, hogy például Pécsett nincs egyetlen állami vállalat, iroda stb. — még a boyszolgálat sem! — amely mondjuk egy mázsa súlyú ládát, vagy más csomagot egy belvárosi emeleti lakásból mondjuk egy újmecsekaljai emeleti lakásba elszállítana. Csak a kaputól kapuig. Ha valaki bármi okból — betegség miatt, vagy egyszerűen nem akar maga cipekedni — a lakásába szeretné felszállíttatni a tárgyat, kénytelen a. maszeknak a csillagászati összeget megfizetni. Mert a maszek felszállítja a lakásba. A tsz-borozó, falatozó szívesen telepszik a vendéglátóipari egység közelébe, gondolván, hogy az állam csak kinyomozta magának, hogy hol esz- nek-isznak az emberek szívesen, és odaépíttette a vendéglőt. S egy termelői borkimérés, egy jóízű falatozó ilyen helyeken tönkre nem mehet... Nem minden tsz-falatozó van ilyen helyen. Ez igaz De sok helyen — nagyobb községekben, külvárosokban, vendéglátóipari szempontból kevésbé ellátott helyeken — nincsenek ilyen falatozók, borozók. Pedig az emberek ott is szívesen ennének, innának, csak nincs hol... Ha egy szomjas táj vízellátását úgy akarjuk megjavítani, hogy több vezetéken, de ugyanabból a kútból növeljük a vízhozamot, ez legfeljebb ideig-óráig javít a helyzeten, de nem jelent több vizet. Legfeljebb a kút gyors kiapadását. A példák még folytathatók, de nem általános, nem tömeges jelenség a versenyszellemnek ez a konzervatív, kényelmes felfogása. Az igazsághoz tartozik, hogy a vállalatok, termelőüzemek, mező- gazdasági egységek zöme egy egészséges, szocialista szellemű versenyben dolgozik, s igyekszik új és új piacot, területet felfedezni, és új megoldásokat alkalmazni. Az új mechanizmus első félévi sikere ettől elválaszthatatlan. A kérdés tehát, miszerint — hogyan értelmezzük az új gazdasági mechanizmusban a versenyt — világos. A helyes válasz is tömeges. Legfeljebb időnként egy-egy vállalat megfeledkezik a gazdasági mechanizmus vepsenyelvének kulcskérdéséről: hogy a vállalatnak, az üzemnek mindenekelőtt az önmaga lehetőségeivel kell versenyezni. Ez az első verseny, amit meg kell vívni. S meg kell nyerni. Ülést tartott a Minisztertanács A Kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A közlekedés- és postaügyi miniszter előterjesztést tett a közlekedéspolitika fejlesztésének koncepciójáról és benyújtotta a vasútokról szóló törvény tervezetét. A kormány a javaslatokat megvitatta, s megbízta a közlekedés- és postaügyi minisztert, hogy terjessze az országgyűlés elé. A Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette a külkereskedelmi miniszter beszámolóját az 1968. évi szocialista viszonylatú árucsereforgalmi megállapodások teljesítésének menetéről. A Minisztertanács az idegenforgalom fejlesztése céljából határozatot hozott több közúti határátkelőhely korszerűsítésére. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. ötmillió forintos költséggel bővítik a szigetvári gimnáziu mot. A Baranya megyei Tanácsi Építőipari Vállalat öt tantermet, műhelyeket, szertá rakat és kazánházat épít. A gimnázium új szárnyát a jövő tanévre adják át. — Szokolai felv. — Magyar kormányküldöttség érkezett Koreába Csütörtökön magyar kormányküldöttség érkezett Phen- janba, hogy részt vegyen a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségsorozaton1. Delegációnk vezetője dr. Ajtai Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Minisztertanács elnökhelyettese. Tagjai Asztalos Lajos a kohó- és gépipari miniszter helyettese, a magyar—koreai műszaki-tudományos együttműködési bizottság magyar tagozatának elnöke, valamint Kádas István hazánk phenjani rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, aki Koreában csatlakozott a küldöttséghez. Delegációnkat, amely Bulgária és Románia küldöttségével együtt érkezett Phen- janba, a fellobogózott repülőtéren Pák Szón Csői, a Koreai Munkapárt Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter, Li Dzsu Jon, a Politikai Bizottság tagja, miniszterelnök-helyettes, ,Li Jong Ho, a Politikai Bizottság tagja, a KNDK Legfelső Népi Gyűlése Elnökségének elnöke, Csoj Jen Dzsin miniszterelnökhelyettes, Szók Szán, a párt politikai bizottságának póttagApró Antal Szófiába érkezett Apró Antal, a Magyar Nép- köztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese csütörtökön este Szófiába érkezett a magyar—bolgár gazdasági és műszaki—tudományos együttműködési kormányközi vegyes bizottság ülésszakára. Tano Colov, a Bolgár Minisztertanács elnökhelyettese, Roska István, hazánk szófiai nagykövete fogadták a szófiai pályaudvaron. Pénteken megkezdődnek a két küldöttség hivatalos tárgyalásai. A bolgár küldöttség vezetője Tano Colov* ja, a Központi Bizottság titkára, közbiztonságügyi mirrisz tér, Kim Szán Dzsun, a párt Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára, Csöng Csang Csői, a Szakszervezeti Szövetség elnöke, valamint más magas- rangú személyek üdvözölték. Jelen voltak a diplomáciai képviseletek vezetői is. Küldöttségünket Szók Szán kísérte szálláshelyére. Szók Szán este vacsorát adott kormányküldöttségünk tiszteletére. Szakszervezeti küldöttségünk, amely Kiss Károlynak, a SZOT alelnökének a vezetésével már néhány napja Phen janban tartózkodik, csütörtökön a főváros egyik büszkeségét, az úttörőpalotát tekintette meg. Ide látogatott KISZ-küldöttségünk Méhes Lajosnak, a KISZ Központi Bizottsága első titkárának vezetésével. Delegációnkat csütörtökön fogadta O Gi Csőn, a Koreai Dolgozó Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának elnöke. Ifjúsági delegációnk este a fegyvermentes övezet közelében lévő Keszon városába, valamint a fegyverszüneti tárgyalások színhelyére Pan- mindzsonba utazott. Országos tanácskozás Pécsett a városi szemétszállításról Tegnap délben kétnapos országos ankét kezdődött az MTESZ pécsi székházában „Városokban a tervszerű szemétszállítás megszervezésének problémái” címmel. Az ÉTÉ városfejlesztési szaka osztálya, a Pécs városi Tanács VB, a Pécs városi KÖJÁL és az ÉTÉ helyi szervezetének közös rendezésében megtartott ankét megnyitásán jelen volt dr. László Tivadar, az ÉVM főosztályvezetője, dr. Balogh Mihály, az Egészség- ügyi Minisztérium osztályvezetője, az ország számos megyéjének és városának illetékes tanácsi vezetője, képviseltették magukat az egészségügyi és járványügyi szervek, valamint a városgazdálkodási, köztisztasági és útkarbantartó, kertészeti és parképítő vállalatok, szintén az egész ország területéről. Az ankétot dr. Borsos József egyetemi tanár, a Városgazdálkodási Kor vezetőjének felkérésére dr. Németh Lajos, a Városi Tanács vb-el- nökhelyettese nyitotta meg, majd Fehér Gyula, az Országos Közegészségügyi Intézet osztályvezetője tartott előadást „A tervszerű szemét- szállítás megszervezésének kérdései” címmel. Délután az ankét résztvevői Harkányba és Siklósra látogattak, tanulmányozták a harkányi üdülőterület és Siklós köztisztasági, szemételhelyezési viszonyait, majd megtekintették a siklósi várat. Ma délelőtt 9 órai kezdettel a tanácskozás folytatja munkáját, öt előadás hangzik el a nap folyamán, melyeket vita követ. Húsipari társulást szerveztek a baranyai tsz-ek A mecseki és a Dráva menti termelőszövetkezetek szövetségének kezdeményezésére hús ipari társulást szerveztek a baranyai termelőszövetkezetek- Céljuk a 25 ezer lakosú bányászváros, Komló ellátásának javítása. A hamarosan megalakuló társulás átveszi a régóta használaton kívüli városi vágóhidat, ahol évente 6000—7000 sertést dolgoznak majd fel. A tsz-szövetség az érdekelt közös gazdaságok vezetőiből létrehozta az intéző bizottságot és felhívást bocsátott ki a vágóhídi „részvények” jegyzésére. Szeptemberben a tsz-ek közgyűléseken döntik majd el, hogy csati a-’ koznak-e a társuláshoz és hány „részvényt” jegyeznek. Egy-egy „részvény” 15 ezef forintot és 100 sertést jelent A pénz a húsipari üzem beruházásához szükséges, a sertések előjegyzése pedig arra szolgál, hogy a vágóhidat egész éven át elláthassák hízóval. A tsz-ek a szerződéses kötelezettségük teljesítése után megmaradó hízott sertéseket bocsátják majd a húsipari társulás rendelkezésére. Az üzem termékeit részben a tsz-áru- dák, részben — a baranyai MESZÖV-vel kötött megállapodás alapján — a fogyasztási és értékesítő szövetkezetek boltjai hozzák forgalomba. Ez lesz az ország első termelőszövetkezeti-húsipari társulása. A komlói vágóhíd előreláthatóan októberben kezdi meg működését. Diplomaosztás az esti egyetemen Tegnap délután 3 órakor dr. Tóth József, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága oktatási igazgatóságának vezetője adta át az MSZMP főiskolai oklevelét 24 végzett hallgatónak. A hároméves mar- xizmus-leninizmus esti egyetem elvégzése után kétéves szakosított tagozaton folytatták tanulmányaikat, majd utána egy-egy éves kiegészítő szakot végeztek, s három államvizsga, valamint hét évi tanulás után kapták kézhez az okleveleket. Három hallgató, dr. Molnár István, dr- Deák Erzsébet és Groscli Béla kitüntetéses oklevelet kaptak. A diplomát nyert hallgatók a következők: Bakó Mátyás, Ba- latinácz Jeromos, Baranyay Sándor, Cseke Mihályné, Domonkos Dezső, Dóra Ferenc, dr. Faludi László, Farkas János, Fekete Sándor, Hajdú József, Huszár István, Katona Pál, Kiss András, dr. Laczkó Béla, Mészáros Kálmán, ‘ Omacht János, Ott Miklós, Spruzina László, Tészás Sándor, Vakán Béla és Vargí László. 1