Dunántúli Napló, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-26 / 226. szám
Ara: 70 nőét Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunámon napio xxv. évfolyam, 226. sióm Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1968 szeptember 20., csütörtök Diplomaátadási ünnepség a Zrínyi Akadémián Fock Jenő elvtárs besxéde A Zrínyi Miklós Katonai Akadémián szerdán diplomakiosztó ünnepséget tartottak. Az ünnepségen megjelent Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, továbbá a néphadsereg, a fegyveres társtestületek több más vezetője, a végzős hallgatók sok hozzátartozója. Ott volt M. Sz. Stemenko hadseregtábornok, a Varsói Szerződésbe tömörült egyesített fegyveres erők főparancsnokságának vezérkari főnöke, s a Magyarországon ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok parancsnokságának képviselője. A Himnusz hangjai után felolvasták a honvédelmi miniszter parancsát, amely dicséretben részesítette a kitűnően végzett hallgatókat. Borbás Máté vezérőrnagy, a tanintézet parancsnoka a diplomák átadása alkalmából beszédet mondott, amelyre Szabó Árpád őrnagy, kitűnő diplomás válaszolt, majd Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke emelkedett szólásra. Erőnk forrása a szocialista országokhoz fűződő barátságunk Érkeznek a testvérpártok küldöttségei az Előkészítő Bizottság ülésére Bevezetőben a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nevében szeretettel üdvözölte a katonai akadémia végzős hallgatóit, parancsnoki karát és tanárait, a diplomakiosztó ünnepség vendégeit, résztvevőit Melegen gratulált, erőt, egészséget kívánt az akadémia végzős hallgatóinak, akik négyévi áldozatos munkájuk, szorgalmas tanulásuk eredményeként ünnepélyesen kézhez kapták diplomájukat — Szilárd belső helyzetünknek egyik fontos támasza erős, szocialista hadseregünk, amely megbízhatóan őrködik kezünk alkotómunkája, a Magyar Népköztársaság szuverénitása, szocialista államrendünk fölött —, hangoztatta a Minisztertanács elnöke, majd kiemelte: joggal mondhatjuk, hogy erőnk forrása a szocialista országokhoz fűződő barátságunk. A proletár internacionalizmus alapkövének változatlanul a Szovjetunió iránti testvéri barátságot, hűséget tartjuk. Ennek világos felismerése különösen a hadseregben nagy fontosságú. A továbbiakban arról szólt Fock Jenő, hogy a Szovjetunió és Magyarország közötti fegyverbarátságot ápolni, erősíteni kell. A hadseregben végzett nevelő munkában különösen nagy figyelmet kell fordítani — a hazánknak nyújtott szovjet segítség ezernyi más bizonyítéka mellett — a magyar néphadseregnek nyújtott haditechnikai segítség megfelelő értékelésére. Az Amerikai Egyesült Államok több mint 400 000 katonája állomásozik a Német Szövetségi Köztársaságban, Angliában, Olaszországban, A csehszlovákiai eseményekről szólva Fock Jenő rámutatott: a testvéri Csehszlovákia megsegítésére kirendelt csapataink, honvé- deink és tisztjeink példamutató helytállást tanúsítottak az elmúlt hetekben és tanúsítanak ma is. Jól bírták és viselik el a bonyolult helyzetből adódó megterhelést és fáradalmakat, s feladataik teljesítése során nagyfokú fegyelmezettségről, politikai érettségről tettek és tesznek tanúbizonyságot. Javarészt érmék köszönhető, hogy sem Csehszlovákiában tartózkodó csapatainknak, sem az ottani lakosságnak harci cselekményből eredő személyi vesztesége nem volt, anyagi károk nem keletkeztek. Katonáink és tisztjeink egyéni magatartása példamutató. Törökországban és Spanyol- országban. ezenkívül — Belgiumtól Portugáliáig — további nyolc európai országban találhatók katonai bázisok. Az USA fegyveres erői mindenütt bátorítják a re- vansista, a háborúra spekuláló, a társadalmi fejlődést visszahúzó, reakciós köröket. Igyekeznek elnyomni a népek békéjéért, szabadságáért, a függetlenségért és emberibb életért küzdő erők fellépését, fenyegetik a haladás, a szocializmus híveit. Az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei feszült helyzetet tartanak fenn Európában és földünk más részein, ahol katonai támaszpontjaik vannak. A Minisztertanács elnöke nyomatékosan hangsúlyozta: a Magyar Népköztársaság nemzeti és nemzetközi érdekeit szem előtt tartva, következetesem képviseljük azt az elvet, hogy amíg az imperialisták támadó jellegű katonai tömbjei léteznek, mindaddig szent kötelességünk országunk védelmi képességének állandó növelése, a Varsói Szerződés katonai szervezetének fenntartása és erősítése. A továbbiakban arról beszélt, hogy a néphadsereg korszerűsítése jelentős terheket ró az országra. Az anyagi erőforrások felhasználásánál az illetékesek igyekeznek megtalálni a helyes arányt, hogy egyrészt a lehető legteljesebben kielégítsék a honvédelem igényeit, másrészt hogy ez ne hátráltassa a gazdasági építőmunkát, az életszínvonal előirányzott fejlesztését A harmadik ötéves terv során ezt sikerült megoldani és ezután is arra törekszünk, hogy az eddigi helyes arányok érvényesüljenek —, mondotta. tiszteletben tartják a helybeli népesség nemzeti érzését. az ottani szokásokat, s a lakosságot osztálytestvéreiknek tekintik. Elismeréssel szólt a miniszterelnök a behívott tartalékosokról is. A tartalékos tisztek rövid idő alatt alegységeik teljes értékű vezetőivé váltak, s a sorkatonák is gyorsan beleilleszkedtek a katonai szervezetbe. Felfrissítették a korábban szerzett katonai ismereteiket, s jelentősen hozzájárultak az alegységek erkölcsi és politikai erejének fokozásához. Fock Jenő említést tett arról a messzemenő gondoskodásról, amelyben Csehszlovákiában lévő katonáinknak része van. Naponta friss, hazai élelmet, az évszaknak megfelelő ruházatot kapnak, s a lehetőséghez képest biztosítják kulturált pihenésüket is. Hozzátartozóikkal rendszeresen leveleznek, sőt a katonai szabályok keretein belül lehetőségük van arra Is, hogy hazalátogatás céljából eltávozást kapjanak. Fock Jenő hangoztatta, hogy a csehszlovákiai eseményekkel kapcsolatban szükség volt a szocialista országok katonai lépésére, ezt írták elő a proletár internacionalista kötelezettségeink. A szocialista országok párt- és kormányvezetői türelmesen keresték és szorgalmazták az előállott helyzet politikai megoldását. Mi a magunk részéről külön is mindent elkövettünk, hogy ne kerüljön sor arra, ami történt. Amikor azonban cselekedni kellett, egy pillanatig sem haboztunk, a Szovjetunió és a többi testvéri országok oldalán megtettük azt a lépést, ami elveinkből, a proletár internacionalizmus szelleméből következett. Pártunk politikája változatlan — A helyzet reális megítélésében sokaknál zavart okoz, hogy az 1956-os magyarországi ellenforradalomhoz hasonló eseményeket keresnek Csehszlovákiában —, tette hozzá. — Azonban a reakció, az imperializmus leszűrte a tapasztalatokat: Csehszlovákiában már sokkal kifinomultabb, „testhezállóbb” taktikát, magas színA kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozását Előkészítő Bizottság ülésére szerda estig Budapestre érkezett az Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártja, az Argentin Kommunista Párt, a Belga Kommunista Párt, a Bolgár Kommunista Párt, a Chilei Kommunista Párt. Costa Rica Népi Élcsapat Pártja, a Dán Kommunista Párt, az Ecuadori Kommunista Párt, a Finn Kommunista Párt, a Francia Kommunista Párt, a Görög Kommunista Párt, a Guadeloupe! Kommunista Párt, a Guatemalái Munkapárt, a Horrdurasi Kommunista Párt, az Iraki Kommunista Párt, az Iráni Néppárt, az Izraeli A jelszó: mentsük, ami menthető. A kezdeményező: a Mecseki Szénbányák igazgatósága. A lelkes kivitelező: a szervezési osztály... A mecseki bányászkodás évszázados emlékeinek gyűjtése ez év elején kezdődött meg, s ma már valóságos kis kincstár a Meszesi Szálló könyvtára. Fényképek, zászlók, levelek és műszaki dokumentumok kötetei sorakoznak a polcokon — a tavaszra tervezett bemutatást várva. Tóth Tibor, a Szénbányák szervezési osztályának vezetője, a bányászati múzeum létesítésének egyik leglelkesebb szószólója, rövid tájékoztatójában elmondta: a vállalat igazgatósága lehetővé tette, hogy a központi szálló egyik földszinti folyosóján négy teremből álló bemutató helyiséget alakítsanak ki. A tervek elkészültek, s a munkálatok még az idén megkezdődnek. A gyűjtés természetesen tovább folyik, s az írásos emlékek után most mindenekelőtt a régi bányászeszközök, gépek és Kommunista Párt, a Kolumbiai Kommunista Párt, a Libanoni Kommunista Párt, a Luxemburgi Kommunista Fárt, a Martiniquei Kommunista Párt, a Mexikói Kommunista Párt, a Mongol Népi Forradalmi Párt, a Német Szocialista Egységpárt, a Német Kommunista Párt, az Olasz Kommunista Párt, a Paraguayi Kommunista Párt, Peru Kommunista Pártja, a Román Kommunista Párt, a Salvadori Kommunista Párt, a Svájci Munkapárt, a Szíriái Kommunista Párt, a Szovjetunió Kommunista Pártja, a Szudáni Kommunista Párt, a Török Kommunista Párt, az Uruguayi Kommunista Párt és a Venezuelai Kommunista Párt küldöttsége. szerszámok megmentésére összpontosítják az erőket A bányászati múzeum létesítésének gondolatát egyébként a Janus Pannonius Múzeum, a Pécsi Levéltár és a Megyei Pártbizottság munkásmozgalmi archívuma is nagy örömmel fogadta, s mindhárom szerv felajánlotta segítségét A múzeum egyebek mellett 300 bányász tárgyú fotót, 400 írásos emléket, 15 bányászlámpát, hat bányászruhát és 3 bányászzászlót ajánlott fel a kiállítás céljaira. A levéltár anyagában ott van Bergs Péter, Száz esztendeje, hogy Zsolnai/ Vilmos pécsi iparos „Első Czement, Chamotte és Tűzbiztos Agyagáruk Gyára” néven bejegyeztette vállalkozását a pécsi törvényszék cégbíróságán. A Pécsi Porcelángyár — az azóta világhíressé vált jogutód —, az ipartörténeti és művészettörténeti szempontból egyaránt jelentős évforduló alkalmából október 12—19-ig jubileumi hetet tart. A centenáriumi ünnepségek rendező szervei között ott van a Magyar Tudományos Akadémia és a Janus Pannónius Múzeum is. A nagyszabású rendezvény- sorozat nyitányaként október 12-én „100 éves a Pécsi Porcelángyár” címmel kiállítás nyilik a Zsolnay Művelődési Házban. Október 13: felavatják a gyár dolgozói által társadalmi munkában elkészi- tett Szt. István téri diszkutat. Október 14: jubileumi tudományos ülésszak kezdődik a Tudomány és Technika Házának dísztermében. A nyitó előadást dr. Ruzsás Lajos kandidátus tartja — „A technika fejlődése a kerámiaiparban és a pécsi i Zsolnay gyár” címmel. Az j Lvovi vendégeink Orfíin, Bbaligeten, Mágocson és Bikaion Az Ukrán Kommunista Párt Lvov Területi Bizottságának Kazimir Pirozsak vezette küldöttsége dr. Csendes Lajos, a Megyei Pártbizottság titkárának kíséretében szerdán délelőtt Oríüre és Abaligetre látogatplt, ahol Szabó István, a Sásdi járási Pártbizottság titkárhelyettese csatlakozott a küldöttséghez és kalauzolta őket. Vendegeink és kísérői ezután a mágocsi művelődési házat tekintették meg a helyi párt és állami vezetők kíséretében, majd a déli órákban Bikáiba érkeztek, ahol Zám- bó István, a Megyei Párt Végrehajtó Bizottság tagja, a Bikali Állami Gazdaság igazgatója, Cser László párttitkár és a gazdaság más vezetője fogadta a küldöttséget. Ebéd után megtekintették a gazdaságot. Magyarország első bányászati kormánybiztosának színes címere, míg a párt-achivum a csertetői tüntetők bűnperének dokumentumaival gazdagította a készülő tárlatot. Támogatásáról biztosította a múzeum szervezőit a Bányaipari Technikum tanári és hállgatói kara is: bányászdalokat és meséket ígértek a műszaki és munkásmozgalmi anyag teljesebbé tételében. Az állandó jellegű kiállítás megnyitását a KMP megalakulásának 50. évfordulója jegyében készítik elő. első nap programjában ezenkívül még tizenkét előadás szerepel. Ezen a napon kerül sor a központi jubileumi ünnepségre is. Délután 17 órai kezdettel a Zsolnay Művelődési Házban Habuda Ádám, a Finomkerámiaipari Művek vezérigazgatója köszönti a 100 éves gyár dolgozóit. Ezt követően bemutatják a gyár életéről készült kisfilmet, majd este ünnepi fogadásra kerül sor a Nádor Szálló éttermében. Október 15: folytatódik a művészettörténeti tudományos ülésszak. Az előadók névsorában 14 szakember neve szerepel. Este 18 óra 30-kor — a tudományos ülésszak zárása után —, megnyílik az I. Országos Kerámia Biennálé. Október 16: kirándulás Siklósra, kiállitásmegnyitás. Október 17: a gyár üzemlátogatás kereteben fogadja a város lakóit. 18: általános iskolások szellemi vetélkedője — „Ki tud többet a porcelániparról?’’ címmel. Október 19: középiskolás fiatalok hasonló jellegű szellemi vetélkedője. (Folytatás a 2. oldalon) Uj lakóházat építenek Szigetváron a Zrinyl-f ihn színház szomszédságában. A harminckét lakásos épületet jövő évben adjak át az építők. Katonáink osztálytestvéreiknek tekintik a csehszlovák lakosságot Nagyszerű kezdeményezés Tavasszal bemutatkozik a pécsi bányászati múzeui Százéves a Pécsi Porcelángyár Október 12-től: jubileumi hét