Dunántúli Napló, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-18 / 219. szám
6 DutiQntmi navto 4 .;.J, szeptember 1S. Jegyzetek Mexikóból Hogyan történt? — Vélemények —- Nyilatkozatok Az amerikaiak jó üzlete a iá. mécses. ívupa után © Amikor a játékvezető elnézi az óráját © Szekszárdi ökölvívó súlyos sportszerűtlensége O Garami József labdarúgó ismét játszik G Nem volt jó az időpont Rajnai a IX. Mecsek Kupa kér ékpáros verseny győztese a legnagyobb hazai viadal megnyerésével bizonyította be, hogy legjobb a magyar ke rékpárosok között. (H. rész) Ha netalán valaki elfelejtené, hogy a gringok mennyi rosszat tettek a mexicói népnek, nap, mint nap figyelmeztetik a nagy gonddal ápolt emlékek. Az ellentét tulajdonképpen 1821-ben kezdődött, amikor a mexicoi kormány engedélyt adott háromszáz katolikus családnak, hogy északról áttelepüljön. Moses Austin és fia Stephens által vezetett áttelepülőket — akik alkalmazkodtak a mexicoiakhoz —*, követték az agresszívebb természetű protestánsok. 1827- ben már tizenhétezernél több északi állampolgár élt Texasban . . . Az ő vélt sérelmük Indította el azt a háborús lavinát, amelynek eredményeként Mexico jelenlegi területét meghaladó országrészét kénytelen volt átengedni az északiaknak formális és nevetséges tizenöt- millió dolláros kártérítés fejében. Kalifornia, Nevada Uj- Mexico, Arizona és Texas végképp elveszett számukra . . . A város közepén a park, Chapultepec-ben található a nemzeti történelmi múzeum, amelyet naponta tízezerek — vasárnaponként százezrek — keresnek fel. Az ügyesen összeállított dokumentáció egy pillanatra sem hagyja felejteni azt a tényt. Mint ahogy azt sem, hogy a múzeumot pontosan abban a várban építették fel, amelynek faláról a mexicoi kadettek inkább a mélybe vetették magukat, mintsem az északiak invázióját vezető Winfield Scott fogságába essenek. A mexicói emberek — mint általában minden latinamerikai — forróvérüek. Néha előbb jár a kezük, mint az agyuk. S amikor kéz megmozdul, arra sincsenek tekintettel, hogy valaki idegenből érkezett. Az utcákon napirenden vannak a verekedések, sőt a fegyveres összecsapások is. Éppen ezt megelőzendő tiltották be az olimpia idejére a fegyverhordást. Sem lőfegyvert, sem kést nem hordhatnak magukkal az embereK> nehogy a szurkálás hevében esetleg , elragadtassák magukat. Szemtanúja voltam egy esetnek. A város központjában az Operaháziéi és a Latintoronytól néhány percre található a Garibaldi tér. Ez arrói nevezetes, hogy egész napon át — beleértve az éjszakát is — testhez simuló fekete ruhában amelyet ezüst gombok ékesítenek, természetesen sombreróval a fejen, népi zenekarok koncerteznek. Aki szerenádot akar adni kedvesének, vagy barátjának Mai sportműsor Labdarúgás: megyei mérkőzés: Mágocs—Pécsi Kinizsi, Mágocs 16.00. Kézilabda: NB I. mérkőzés: Pécsi Dózsa—Győri Textiles férfi csapatok, PVSK-pálya, 16.00. NB II. mérkőzés: Ércbányász—Tanárképző Főiskola, férfi csapatok, Üjmecsekalja 16.00. ! születésnapjára (ez is divat i) idejön zenekart bérelni. . .* Természetesen mielőtt az alkut megkötik a megrendelő kiváncsi, hogy mit tudnak a zenészek. Az autóból ki sem szállnak, úgy hallgatják meg produkcióikat. Ez a történet is így kezdődött. A víg zenét egyszercsak borzasztó lárma és csörömpölés szakította félbe. Mire közelükbe ériem, az autó már feje- tetején állt, betört ablakokkal és utasai éppen azzal próbálkoztak, hogyan tudnának kikászálódni belőle. — Úgy kell nekik — nevetett a tömeg —, miért csúfolták őket macskazenészeknek . . . A zenekar, mint aki jól végezte dolgát, tovább állt és az újonnan érkező vendégeknek, kínálta művészetét. . . Bécs István Következik: A HALÁL ÖSVÉNYÉ ÉS A GYŐZTES JUTALMA Dr. Sakari Pihlamo (Finnország). — Egy rutinos és két fiatal versenyzővel érkeztünk, eredményeink a várakozásnak megfelelőek, sőt ha Raimo-Suik- kamen nem utazott volna el Pécsről Mexicóba, akkor 6 a legjobbak között végezhetett volna. A versenyt igen nívósnak tartom. Rajnai pedig igazi klasszis versenyzői Borbély Tibor (Versenybíróság elnöke). — Hiányolom az SC Padova csapatát, biztos hogy a verseny érdekesebb lett volna részvételükkel. Távolmaradásuk — és ez az összes jelenlévő szakember véleménye — nem jelentett nívócsökkenést mert a megjelentek többsége már igazi klasszist képviselt, örömmel üdvözölhettük az NSZK csapatát, amely a nehézségek ellenére is, de eljött a versenyre. Rajnai győzelme számomra nem meglepő, győzelmét a verseny előtt is nyíltan hangoztattam. Eredménye nem a véletlen szülötte, hanem céltudatos felkészülés eredménye. Helye a válogatott keretben megalapozott! Jerzi Lieszkiewicz (Lengyel- ország). — Minden évben örömmel jövünk Pécsre, ahol nagyszerű rendezés, kitűnő verseny résztvevői lehetünk, örülünk, hogy a külföldiek közül mi szerepeltünk a legjobban, egyéniben nem vallottunk szégyent, egy versenyzőnk a 10 között, kettő pedig a 10—25. hely között szerepelt. Itt leszünk jövőre is! Fischer Ferenc, a Pécsi Spartacus Sportkör elnöke, a szervező bizottság titkára: — Elsősorban azoknak a ktsz- eknek szeretnék köszönetét mondani, akik valamilyen formában hozzájárultak a verseny zavartalan lebonyolításához. A Villamos és Gépjavító Ktsz ezeknek is az élén állt. Pécs és Baranya közönsége ismét nívós versenynek lehetett szemtanúja és külön öröm számomra. hogy Rajnai végre itthon is bebizonyította tudását. A kerékpár szövetség vezetői szerint, ha továbbra is tartani tudja formáját, helye van a Béke versenyre induló csapatben. örülök, hogy Hirth is szépen versenyzett, végigküzdötte a háromnapos viadalt és része volt abban, hogy Rajnai ‘megnyerte a versenyt. Hétfőn este Párizsban a Champs-Elysee étteremben gyűltek össze Európa legjobb góllövői. A France Football című hetilap adta át a díjakat a góllövésben kitűnt labdarúgóknak. A portugál Eusebio, az 1966. évi világbajnokság gólkirálya a francia lap „aranycipőjével” lett gazdagabb, miután az előző bajnokságban 42 gólt szerzett s megelőzte valamennyi vetélytár- sát. A Benfica csillaga után Dunai II. Antal, az Ü. Dózsa csatára érdemelte ki a második helyet, az előzd bajnokságban lőtt 36 góljával. Dunai, aki edzőjével, Baróti Lajossal utazott a francia fővárosba, ezüstcipőt kapott. A harmadik helyen — jutalma bronzcipő — Bobby Lennox, a skót Celtic csatára végzett, 32 góllal. Lennox helyett a Celtic alelnöke, Russel vette át a díjat, miután a játékos Glasgowból egyenesen St. Etien- nebe utazott, ahol csapat^ szerdán Európa Kupa mérkőzést játszik. O Rendkívüli módon ritka, talán a pécsi szurkolók nem is igen emlékeznek ahhoz hasonló eseményre, ami vasárnap délelőtt a PEAC—PBTC NB Ill-as mérkőzésen történt. Marosfl Tibor játékvezető a 39. percben az I. félidő végét jelezte. A nézők nyomban reagáltak a játékidő megrövidítésére és dr. Nagy Lajos, a BTC egyik vezetője fel is hívta tévedésére a levonuló játékvezetőt, aki így felelt visz- sza: — Számolni, azt csak tudok! Az öltözőben hamarosan kiderült, hogy mégsem tud, mert tíz perc szünet után közölte a csapatokkal, hogy az I. félidei felállásban ott folytatják a játékot, ahol tévedésből korábban abbahagyták. Előbb így lejátszották a visszalévő haá •e* cet, majd tüstént pályát cseréi« tek a küzdőfelek és lejátszották a H. félidőt. A mérkőzés után az öltözőben Marosfl „önkritikát” gyakorolt: — Elnéztem az órát, ez hiba volt. Még nagyobb hiba lett volna, ha ezt nem látom be és nem játszatom rá a csapatokkal a hat percet. A szabályok értelmében jártam el, amikor a szünet után játékvezetői labdával folytattam a játékot, majd cseréltünk a n. félidőre. Ilyen még nem fordult elő soha velem és remélem, ezután sem lesz többéi Végeredményben tehát a nagy hibát a szabályok szerint jóvátette a játékvezető. Óvásra persze nincsen ok, m játékvezető részéről műhiba nem történt!---------------------O Súlyos sportszerűtlenség történt a Baranya Kupa ökölvívó mérkőzésen. Niesz, a Pécsről elszármazott szekszárdi versenyző szombaton este nagyon sietett haza. addig mozgolódott, míg a Paku elleni mérkőzését 8 párral előrébb hozták. Niesznek kár volt sietnie, a higgadtabb Paku már az első menetben kétszer is padlóra küldte, edzójo a második leütés után lehívta a szorítóból. Niesz azzal honorálta ezt, hogy az eredmény- hirdetéshez nem állt a szorító közepére, sportszerűtlenül as öltözőbe távozott. A verseny- bíróság a magáról megfeledkezett szekszárdi ökölvívót kizárta a további versenyből. Megérdemelte.---------------------O Garami Józsefre, a Pécsi Dózsa volt labdarúgójára még jól emlékeznek a szurkolók. igen nagy tehetség volt. A magyar ifjúsági válogatottal Spanyolországban is megfordult. Később a Dózsa színeiben játszott. 'Aztán a PVSK- hoz került, de a legutóbbi másfél évben nem játszott. Sérülése, elfoglaltsága miatt sokat kihagyott. Az a hír keringett róla, hogy visszavonult. Nos, Garami ismét játszik. Júliusban edzésbeállt, de balszerencséjére Ismét közbejött egy húzódás, és csak az őszi idény 4. mérkőzésén tudott szerepelni a PVSK csapatában Szombathelyen, a Cipőgyár ellen. Nem látszott meg játékán a nagy kihagyás. Kitűnően irányított,^ nem rajta múlott, hogy a PVSK nem nyerte meg a mérkőzést. Most Pápán ismét szerepelt a PVSK csapatában. | Horváth László, Garami egykori játékostársa a PVSK edzője szerint kitűnően játszott. Jól összefogta a ] fiatalokat és lőtt egy------------------------n agyszerű gólt A vasutasok berkeiben örömmel fogadták Garami visszatérését: nagy szükség van tapasztalatára, rutinjára a fiatal gárdában. A rácvárosi általános iskola testnevelő tanára, az egykori* népszerű „Kacsa”, megkomolyodott. A Testnevelő Főiskolát végzi, közben a sportiskola egyik labdarúgó évfolyamának vezetője. Mint lagdarúgó a legjobb korban van, még évekig eljátszhat. Csatasorba állásával sokat nyert vele a PVSK. O Régi tapasztalat, két rangos verseny egy- időben „nem él meg” Pécsett. így volt ez az idei Baranya Kupa ökölvívó versennyel is. A Mecsek Kupa nemzetközi kerékpáros-verseny sok érdeklődőt elvont a szorító közeléből, és bizony még félig sem telt meg egy alkalommal sem a PVSK tornacsarnoka. Kétségtelen, hogy a rangosabb verseny a kerékpáros volt, tehát a hibát az ökölvívók követték el, akik nem vették ezt figyelembe. A versenynaptár egyeztetésére jobban kell ügyelni az illetékeseknek. De a versenynél más „árnyoldal” is volt: a beharangozott- nál jóval kevesebben indultak. Nem jelentek meg a Bp. Honvéd, Vasas, Csepel, de még a Kaposvári Dózsa versenyzői sem. De vajon akkor miért szerepeltek ezek a sportkörök a falragaszokon. A verseny színhelyén hiába kerestük a kupát,, nem találtuk. A múlt évben a Bp. Vasas nyerte, de most nem jöttek el a fővárosi piros-kékek, a kupa sem jutott el Pécsre. Furcsa eljárás. Maguk a mérkőzések — többségükben — jó sportot hoztak, kevés kivételével az erőviszonyok kiegyensúlyozottak voltak, erte utal a sok pontozásos győzelem. A pontozó bírák azonban jóné- hány esetben nem állottak hivatásuk magaslatán. Reméljük a csb. mérkőzésein már ők is formában lesznek. Díóstíszíób 2 mázsa szőlő 350 forintos mázsánként! áron eladó. Állomáshoz 5 perc. Szabó Albert. 5 szoba, összkomfortos, szabadrendelkezésü, kertes családi ház Pécsett beköltözhetően eladó. Az emeleti háromszoba, összkomfort és a földszinti kétszo- ba, mellékhelyiségek, lakrészek megosztva is megvásárolhatók. Fizetési könnyítés OTP átvállalás lehetséges. Érdeklődni este 17—20 óra kőzett. Telefon: 30-22. _____________________ A zonnal beköltözhető, különálló lakást adok bácsinak, néninek kertes házamnál központhoz közel, kívánságára meggondozom. Iga7, becsülettel. Ugyanott különbejáratú, nagy szoba, kamra, albérletbe kiadó. Jeligére „Pálosoknál”, Hunyadi úti hirdetőbe. Legyen mindig pontos! Használt óra vétele és eladása. Bem n. 3. órásüzlct. PÉCSI VEGYESIPARI VÁLLALAT Idősebb betegek háznál való kiszolgálását vállalom. Schneider fodrász. Városház u. 2. __________ T olbuhin út 128. sz. alatt 200 négyszögöl terület, házhelynek eladó._________ ügyelem! Danuvia K 55-ös és Tünde motorkerékpár alkatrészként eladók. Ujpetre, Szabadság tér 11. Milder._______ F gy szoba, konyhás házrész eladó, különválasztva és beköltözhetően elfogadható áron. Büki Sándor, Pécsi Zsigmond út 8.__ S koda 1102-es műszaki vizsgán átment, eladó. Légszeszgyár u. 11. Gázmű.________________________ V arrást vállalnék! ..Egyetlen családban sok no” jeliére a Sallai u. hirde- Mte. üres szobát, konyha használattal keres gyermektelen házaspár, csak a III. kerületben. „Október 1” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 30K0RÍIÓZSA! Arany- ' i íremmel elismert kertemben 100 fajta virág ' újdonságból Jegyezhet elő 5szi ültetésre. Hentz Kál- \ mán Pécs, Tiborc u. 46. | Telefon: 16-73.____________' E lcserélném kétszoba, össz- ;• komfortos. PIK lakásomat kettő és fél szobásra, I uránvárosi is lehet. „Ga- lambkartárs” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.___i 4 93 négyszögöl szőlő terméssel, Rácváros felett eladó. Varga, Hunyadi út * 19.__sz._____________________ I K ukorica eladó! Egyszáz ] mázsa árajánlatot kérek. ! Baja. Postafiók. Egyszáz, j Eladó Szigliget községben 188 négyszögöl telek és 80 000 Ft. értékű lottón- nyert építési utalvány. Hlc tékmentes. Érdeklődni: Rákóczii alva, Lenin u. 50. vagy Szigliget, Tanácsháza._______________________ Erzsébettelcp, Török utca 3 /5-ös házrész beköltözhetöen eladó.______________ H áz, egy szoba, konyha, éléskamrával beköltözhetően eladó. „Olcsó” jeligé- re a Bem utcai hirdetőbe. Központban egyszoba, összkomfort, II. emeleti öröklakást kétszobás, különbejáratú, összkomfortos öröklakásért elcserélném vagy készpénzért vennék. Mayerné, Bajcsy-Zs. u. 6. szám.___________________ R égi kiadású IZS oldalkocsis motorkerékpár el- | adó. Telefon: 15-50/405 mellék. VESZEK jó állapotban lévő férfi ruhákat és lábbeliket. Hetényi. Rákóczi út 55. Jelmezkölcsönzővel szemben. Párnázott, faragott karosszék, 150 cm széles PhŐ- nix-pálma. képek, könyvek eladok. Kertváros. Honvéd tér 13.__________ B élyeggyüjtemény olcsón eladó, üjmecsekalja, Körös! Csorna Sándor u. 11. n. 3. Érdeklődni szerdán 16—19-íg,. Egy ház eladó. Magyarürögi út 63. ______________ H arkányi üdülőtelepen nyaraló és 96 basszusos Weltmeister tangóharmóni- ka eladó. Érdeklődni: 62-40 /951 számon. A Baranya-Tolna megyei Téglaipari Vállalat Pécs, Rákóczi a. 1L (Tel. 22-43. Telex sz. 23-06) lyukasztott kettősméretö falazótégla megrendelésre azonnali vasúti vagy tengely szállítást biztosít. Uj, 260x300 cm méretű, bárhol, könnyen összeállítható. fűthető, padlós vi- kendház, kis Parázs-tűzhellyel, fehér zománc ké- , ménnyel, rozsdamentes J íémtetö, ajtó és ablakvé- dövel együtt olcsón eladó. Irányár 7000,— Ft. Érdeklődni lehet: Pécs, ül. ker„ Építők útja 13. sz. B. lph., I. em. 6. alatt. Domboryéknál. Keresek sürgősen üres albérleti szobát távfűtésest. ,,Előrefizetek” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. ___ ____ E ladó Meissinl kandalló, kitűnő, rövid zongora, sezlon. sodronyok, rézüst stb. Vár ári y Antal u. 10. Borszőlő eladó 5,— Ft kg- ja. Tresz Ferenc, Pécs, Tettye__u.__14.___ S zoba, konyha albérletbe üresen kiadó. Előrefizetéssel. Érdeklődni; Magyar- ürögl u. 44, apróhirdetések Uj házban szoba, konyha és fürdőszoba használattal kiadó. . .Előrefizetéssel’' jeligére a Bem utcai hirdetőbb ___________________ E ladó beköltözhető kertes családi ház. Pécs, I., Hétvezér u, 2.__________ S zép, kétszemélyes reka- mié,, jutányos áron eladó. Kőéknél, Daindoli busz, 22-es, 23-as. Lajkó megálló.____________-_______ E ladó M 10-es AULITON magnó, 4 sávos mikrofonnal és 1000 ínszalaggal. Cím: Déryné u. 6. 17— 18 óráig. Kovácsék. Eladó nagy kerttel, 2 szoba. 2 konyhás ház. Villany kút van. Cím: KiS- kassa, Petőfi n. 53. Felkérő« T. megrendelőinkhez: j az ELKÉSZÜLT IRHABUNDA TISZTÍTÁSOKAT az 500-as sorszámig | tárolási hely hiá- nya miatt kérjük mielőbb elvinni ! szíveskedjenek. SZŰCS KTSZ Pécs, Sallai u. 14. Balaton fenyvese* gyönyörű ősfenyveg telek családi okból olcsón, sürgősen eladó. Érdeklődni csak személyesen. Balatoníenyves. Kölcsey u. 22. _______________ M egvételre keresek pécsi kettő és fél szobás,- távfűtéses, magasföldszinti vagy I. emeleti szövetkezeti lakást. Ajánlatot: „Októberi költözés” jeligére kérek a Bem u. hirdetőbe. _______________ Eladó azonnal beköltözhető, 2 szoba, fürdőszobás, komfortos, kertes ház, külön t szoba, konyhás. — Péoá bánya te lep, IstenáJdasvölgy 13. szám. 50-es, 46-os buszhoz 5 percnyire. M05bG*FJAVITé; Rákóczi Qt 4M. Tel«fon> 26-48, centrifuga, porszívó, padlókefélőgép javítása.__________________________ 3 66 literes boroshordők kitűnő állapotban eladók. Bártfa u. 24. Jó állapotban levő asztali tűzhely eladó. Madách Imre u. 24. Divatos kötöttáru POLO ÉS GARBÓ INGEK, NŐI SZETTEK nagy választékban JÓKAI U. 23. (Nagypostával szemben.) Alsóbélatelepen, központi helyen, teljesen új, modern nyaraló eladó. Kossuth L. u. 78/a. (Kápolna mellett). Érdeklődni a helyszínen szeptember 23- ig. utána Pécs, Dankó Pista u. 5. Eladó kertes családi ház Oroszlán, Petőfi utca 8. szám. Kerti munkát vállalok. Kertet, gyümölcsöst feléből megmunkálnék, vagy részletre megvennék. — „Megéri” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. _______ Ma gánrendelkecésű szoba, konyhás lakást átvennék költségtérítéssel a Szigeti részen. Címeket: „Egyedülálló dolgosé nő” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. AUTÓSOK! Hengerfúrás, hónolás, speciális dugattyúk készítése, csapágyazás, dugattyúk és tengelyek csiszolása. Jakab György autószerelő Pécs, Hl., Páfrány utca 30. sz. Kettő és fél szobás lakást cserélnék 2 szobás, PIK- vagy szövetkezetiért. — „Urán dolgozóval” jeligére a Sallai «. hirdetőbe. Klttakiinié szoba, konyha, üresen albérletbe kiadó. „Egy év előre fizetéssel” jeligére a Sallai n. hirdetőbe. Belvárosban beköltözhetően 3 szoba, összkomfortos, emeletes családi ház, garázs lehetőséggel, sok mellékhelyiséggel eladó. Érdeklődni: Fogaras u. 13. Esti órákban. Telefon: 42-26. _______________________ V ilágos Lengyel étkező- asztal 6 székkel, új állapotban eladó. Ujmecsek- alja, Berze Nagy János 7. IX. em. Kincsei. Különbejáratú, bútorozott albérleti szobát, lehetőleg konyha használattal — keres október 15-ére fiatal gyermektelen házaspár. — „Október 15” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Szoba, konyha, éléskamrás, nyári konyhás házrész beköltözhetően eladó. Szilágyi Dezső utca 42. Tsz-ek. figyelem! Igazolványképek készítését a helyszínen vállalom 5—10 ft Árban létszámtól függően. H O L L Ö D Y fényképész Pécs, 1. Postafiók 110. Tel.: 18-81/«80 mellék Magaslati úton kétszoba, Összkomfortos, OTP-s öröklakás készpénzért beköltözhetően eladó. „Készpénz 250” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. _______________ M eleg otthont adok csekély gondozásért rendes, fiatal nőnek. Választ: „Szerencse” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Kiadó üres albérleti szo- ba. konyha. Rigó u. 34. szoba, konyha, spájz, melléképülettel nagy szántó. gyümölcsös, őszi beköltözéssel eladó. Téseny, Rákóczi ut 21. Baranya mes?í, 24f négyszögöl szőlő terméssel együtt eladó. 13 000 forintért. Ürögi Alsóhegy 39. sz. összkomfortos családi ház eladó „Székesegyház” Jeligére a Sallai u. hirdetőbe._______________________ ÍV* m obár lakást cserélnék központifű téses, 2 szobás, házfelügyelőiért. — Szekrények, ágyak, zsí- rosbödön eladó. 39-es Dan- dár u. 177c. Székelyhídi. Különbejáratú albérleti szobát keresek, fürdőszoba használattal október 1-re. „Dolgozó nő” jeligére a Sallai u. hirdetőbb_________________________ E ladó egy 5-ös Diamant kötőgép és 500 darab* 5-ös Diamant kötőgéptü, a tü külön is eladó. Pécs, Miklós u. 7/2. Előleg nélkül szállítok ablakredőnyt, redőny szekrény nélkülit, valamint redőny- szekrényest 10 havi részlet- fizetésre. TÓDENBIER, Rákóczi út 38. Különbejáratú, üres albérleti szoba fiatal házaspárnak kiadó. Pécs, III. ker„ Hajnalka u. 4. sz. Kovács telep.________________ 6 hónapos kortól gyermek gondozását egész hétre is vállalom. Szondi Gy. u. 49. „Budai vámnál”. Szoba, konyhás albérletet keresek. „I. kerület előnyben” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. ____ K ülönálló, üres szoba, albérletbe garázzsal, kerthasználattal kiadó. „Második kerületben” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Fürdőszoba ajtó és ablak újszerű állapotban eladó. Bokor q. 22.______________ P cllérden az Újtelepen telek eladó. Érdeklődni: Pécs, Rácváros 51 /l.___ ü res albérleti szoba, konyhát keres idősebb házaspár I—II. kerületben. — „Gyermektelen” jeligére a Sallai u.__hirdetőbe. __ 300 négyszögöl szőlő lakóházzal eladó. Pécs. Kö= zép-Daindol, Hegy hat 16. Nagy ék._____________________ Gesztenyésül« eladó, Ady m. M» Szép, fiatal, nagylevelü nagyobb íilodendront vennék. Kozmáné, Pécs, Doktor S. u. 21. 600 és 700 literes, jó álállapotban levő boroshordók eladók. Jakabhegyi út 53. ez._____________________ P écsújhegy, I. kér. Nagy- kozárl u. 3. szám eladó., egy 500 literes boroshordó, ajtós, egy 1000 literes boroshordó, ajtós és egy 300 literes prés eladók. Trat- nsrek János. ______________ E gy gyalupad és asztalos kellékek eladók. Bártfa u. 31. sz. Elcserélném PIK, pécsbá- nyatelepi, 2 szoba, parkettás, kandallós, nagy verandás. előszobás, konyhás, spájzos lakásomat, pince, garázs van. Gazdálkodásra alkalmas pécsiért. „Sürgős 230” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Rövid, bécsi, körpáncélos zongora, konyhaszekrény eladó. Kovács Károly, Ha- rangöntó u. 1/1._________ F őnix-pálma, 2 m magas, 20 levelű eladó. Pal- konya 44.________ P écsudvard, Széchenyi u. 24. ház, udvar, kert, 473 négyszögöl és külön levő beltelek, 1260 négyszögöl nagyságú házépítésre eladó. Külön-külön. Pécshez közel, vasút, országút van. Érdeklődni: Bosnyák Mi- hály, Felsőszen tmár ton. Elcserélném pécsi kettőszoba, összkomfortos lakásomat megfelelő harkányiért. „Megegyezünk” jeligére a Sallai u. hirdetőig_____________________ N em igényesnek nőnek vagy férfinek egy kis szoba sürgősen kiadó, esetleg házaspárnak előrefizetéssel. „Szerencse” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. ___________________ P etőfi mozi közelében ház egy szoba, komfort beköltözhető. 85 000-ért eladó. „Azonnal” jeligére a Bem u. hirdetőbe._____________ S zőlő, 400—500 n-öl Ma* kárdomb legszebb részén, új klinikától pár percnyire eladó. — Érdeklődni: Batsányi u. 16. I. em. Nyugdíjas ápolónő, fiával eltartana idős személyt pécsi lakásért, vagy kisebb házért. Kútiné, Mekényes. ____________________ K ülönbejáratú szoba igényes diáknak kiadó. Távfűtés, fürdőszoba. Dr. Münnich Ferenc a. 6 /A., Középdaindol hegyhát 11., príma szőlő, gyümölcsös, lakható épülettel eladó. Érdeklődni: György u. 19. Hoffmann. Uj, hármas ablakok tokkal és új teleajtók eladók. Érdeklődni lehet: Károlyi László, Szentlőrinc, Zrínyi u. 7. vagy Pécs, Telefon: 28-65. 31-80._____________. Eladó 600 mm-es félkész műszerész esztergapad. — Pécs, I„ Szabó I. u. 39. Balatonfcnyvescn, vízpart mellett kettőszobás nyaraló. nem befejezett, de lakható, eladó. Érdeklődni: Endresz Gy. u. 26. Tele- fon: 27-81/293 mellék. Kisebb házat. házrészt vennék. „25 000 Ft. kp.” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. DN Ai MSZMP | Baranya megyei Bizottsága is a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztőt Bocs József Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 11. Tejelőm 15-34,15-33, 21-60, 80-11 Belpolitikai rovat: 31-65 Riadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó) Bran Károly Kiadóhivatalt Pécs, Hunyadi út 11. Tel.: 15-32, 15-33, 21-60, 60-11. SZIKBA NYOMDA PécSj Munkácsy Mi n, 10. F. v.i Melles Rezső Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 18 Ft. Indexszám: gg 1 r f Eusebióé as arany-, Dunai 3lmfí a% r%iistoinn