Dunántúli Napló, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-18 / 219. szám
Dnnonmti nauis 1968. szeptember 18. SZERDA Szeretettel köszöntjük Diana nevű kedves olvasóinkat névnapjuk alkalmából <y A Nap kél 5.25, nyugszik á 17.50 órakor. A Hold kél y. 0.08, nyugszik 16.29 órakor. y w////////////mum///r///w/í///fi///i//fí Ösztönzés csökkent munka képesség, ííek iglalkoztatására Lábakon áll majd a felüljáró A lábakon álló felüljáró mellett foglaltak állást tegnap a Városi sTanács tervosztályán megtartott értekezlet résztvevői. A Baranya megyei Rendőrfőkapitá nyság közlekedésrendészeti osztálya, Pécs város területi főépítésze, KPM Pécsi Közúti Igazgatósága. a Pécs várost Tanács tervosztálya, építési és közlekedési osztálya, valamint a 12. számú Autóközlekedési Vállalat képviselői szerint nem célszerű töltéses megoldású felüljáró létesítése a Siklósi utón. Esztéti kusabb, olcsóbb, területileg jobban kivitelezhető, és a város közlekedési rendszerébe is jobban beleülő, ha az lábakon áll. A felüljáró távlati bővítése is könnyebben megoldható ez esetben. Ez az elképzelés mintegy 30 millió fcyihtos beruházást igényelne. A felüljáró hossza hozzávetőlegesen 430 méter. — Az UVATERV-nek, amely a felüljáró terveit készíti, 1970. december 31-ig kell a kivitelezési tervet elkészíteni. A tárgyaláson elhangzottak értelmében á közeljövőben kezdik meg a városi szakbizottsági szzrvek személyes megbeszéléseiket mind a tervezővel mind a kivitelezővel. Jo A pénzügyminiszter most megjelent utasításában pénzügyi kedvezményekről intézkedik, amelyek a csökkent munkaképességűek foglalkoztatására ösztönöznek egyes vállalatokat és szövetkezeteket. A rendelkezés értelmében a csökkent munkaképességűeket foglalkoztató célvállalatoknál valamennyi dolgozó munkabére mentes az illetményadó és a kommunális adó alól. E célvállalatok: Fővárosi Műszerkészítő és Javító Vállalat, Fővárosi Kefe és Seprűgyártó Vállalat, Fővárosi Bőrdíszműipari Vállalat, Szegedi Fonalfeldolgozó Vállalat, Vas megyei Vegyesipari Vállalat, Vakok és Csökkentlátók Kosárfonó Ktsz (Budapest). Egyéb vállalatoknál és szövetkezeteknél azoknak a munkabére illetményadómentes, akiknek a munkaképességcsökkenése eléri, vagy túlhaladja a 40 százalékot, vagy aki üzemi baleset, foglalkozási betegség következtében — 36 százalákot elérő, vagy meghaladó munkaképességcsökkenés miatt — baleseti járadékban, rokkantsági nyugdíjban részesül (bedolgozók, szövetkezeti tagok). A pénzügyminiszter rendelkezése szerint a helyi ipari vállalatokat és kisipari szövetkezeteket dotáció illeti meg, ha a termelő munkakörben foglalkoztatott dolgozók negyedévi átlagos létszámának legalább 20 százaléka csökkent munkaképességű. A dotáció mértéke a csökkent munkaképességűek részére kifizetett munkabér tíz százaléka. A csökkent munkaképességűeket foglalkoztató hat célvállalat dotációját a pénzügyminiszter külön állapítja meg. A dotációt a vállalatok eredményük javára számolják el. Az utasítást az 1968. január 1-e óta végzett munkáért kifizetett bérekre kell alkalmazni. — Somberekén még e hónapban átadják az új törpe vízmüvet. Jégverés a Hegyháton Hétfőn este 9 órakor Mágocs környékét szokatlanul erős jégverés érte. A községi tanács hűtőszekrényében megőriztek néhány, zöld diónyi nagyságú jégszemet. A jég több mint 60 házon szétverte a cserepeket, betörte az ablakokat és súlyos pusztítást okozott a szőlőkben, a kertészetekben és a dohányban. Ez volt a megye harmincadik jégnapja az idén. Ez példa nélkül áll. Jég- és viharkárokat jeleztek Kaposszekcső, Magyaregregy, Köblény és Meződ környékéről is. Az Állami Biztosító a kár rendezését megkezdte. | — Befejeződtek azok a magyar ! —jugoszláv vízügyi tanácskozások, ; amelyek szeptember első felében i Pécsett kezdődtek, majd pedig I Eszéken folytatódtak. Fszéken szövegezte meg Kiss György, a Déldunánfúli Vízügyi igazgatóság i vezetője és az Eszéki Vízügyi Hivatal igazgatója a Dráva szabályozásával kapcsolatos közös tennivalókat. A jegyzőkönyvbe foglalt feladatokat a Magyar—Jugoszláv Vízügyi Főbizottság szeptember 22-án kezdődő ülésszakán Budapesten tárgyalják meg és egyben határozatokat hoznak a folyamszabályozási munkák végrehajtásáról. Furcsa „RRESZ-rejtvény" — Muzsikus Péter. Tegnap délelőtt megkezdték Romhá- nyi József: Muzsikus Péter című színművének próbáit a Pécsi Nemzeti Színházban. A dáráb zenéjét Rápki György szerezte. A művet a Gyermek- | színház mutatja majd be, s — Aranydiplomás tanár. Az Bagó László rendezi. Eötvös Lóránd Tudomány-1 . egyetem rektora szeptember I — 16-án dr. Szilárd Leó nyugal- j mázott tanárt az egyetem aranydiplomájával tüntette ki. i Dr. Szilárd Leó 1920-tól 1941-; j ig a pécsi Széchenyi István ■ reálgimnázium tanára volt. j I — Bolyban most készül kát ■ utca vízhálózata mintegy 800! folyóméter hosszúságban. A földmunkát teljes egészében a lakosság társadalmi munká-! ban végzi. A MEK árai Bőséges a zöldség- és gyümölcsfélék felhozatala továbbra is. Az őszibarack-szezon lejárt. Újabb almafajták érkeztek az üzletekbe. A ma érvényes árak: burgonya, gülbaba: 3.60, kisvárdal rózsa: 3.20, egyéb: 2.60; vöröshagyma: 3.60, fokhagyma 1 kg: 36 forint. Fejeskáposzta: 2.20, kelkáposzta: 1.60; karalábé: 2.00, karfiol: 1.40—2.20, zöldpaprika: 1.40—2.80; sárgarépa: 3.00; petrezslyem gyökér: 6.00; zöldbab: 4.00; alma: 30.00—3.80; görögdinnye: 1.60; körte: 2.20—3.50; csemegeszőlő: 6.60, borszőlő: 4.00; szilva: 3.00; paradicsom: 2.00—2.80: uborka salátának: 0.60, ková- szolni való: 1.20; zöldborsó: 6.00; hónaposretek: 1.60 csomója, fejessaláta: 1.00 forint darabja; gesztenye: 15.00 forint. Színház Ä i Tájszín:- : Don Pasquale (Hit fél 8 órakor). Boly. 1 Mozi Park: Elsietett házasság (f4, f6, f 8). Petőfi; A családapa (4, n7, f9). Kossuth; Velejéig romlott (10* 12, f7, f9). Ne hagyd magad, Pitkin! (±3. Í5). Meszes: Azok a csodálatos férfiak (6). Vasas I.: Kártyavár (6). Harkány; Hófehérke és a hét vagány (6. f9). Pécsi Rádió 50 forintért V EV GARANGi Minden olyan VIDEOTON rádió és televízió tulajdonos, aki készülékét 1968. január 1. és június 30. között vásárolta, egy évi garanciát válthat. A VIDEOTON Rádió és Televíziógyár ugyanis július 1-től 2 évre emelte fel készülékei garanciális idejét. Az új gazdasági mechanizmus rugalmasabb üzletpolitikájának megfelelően a gyár gondolt azokra is, akik rádiójukat és televíziójukat az év első felében vették. A garanciavásár a Budapesti őszi Vásár megnyitásával egyidőben, szeptember 6-tól kezdődik az illetékes GELKA és VIDEOTON szervizekben- A garanciajegy bemutatásával befizethető az 50 forint a Budapesti őszi Vásár VIDEOTON- pavilonjában is. A VIDEOTON garancia-vásár 1968. december 15-ig tart. Jelentkezzen ön is és 50 forintért váltsa meg az egyéves plusz-garanciát! VHDÜ0ION RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ A Leonardo da Vinci utca és a Káptalan utca sarkán látható ez két, külön-külön értelmes KRESZ-tábla. A felső az átmenőforgalmat tiltja, ami annyit is jelent, hogy célfuvarral be lehet hajtani az utcába. Az alsó viszont tiltja a megállást, aminek a következtében a felső tábla teljesen . fölösleges, ha egyszerűen tilos megállni. Vagy lehetséges, hogy ez a párosítás csak tréfából történt? — A FÖLDTULAJDON és földhasználat továbbfejlesztéséről szóló 1967. évi IV. törvény végrehajtására alakított bizottság felhívja az érdekeltek figyelmét, hogy a Jószerencsét Búzakalász Tsz Vasas II. részére korábban hásználatba adott egyéni tulajdonban lévő ingatlanok felülvizsgálata megtörtént, az ingatlanok rendezésével kapcsolatos munkarészeket Pécs T. kér. Tanács vb vasasi kirendeltség, Búzakalász u. 3. szám alatt közszemlére kifüggesztette. A kifüggesztés szeptembeer 19-től októ- br 2-ig tart, ahol az érdekeltek a munkarészeket 8—10 óráig minden nap megtekinthetik és esetleges észrevételeiket megtehetik. Mentesítési kérelmet a személyi földtulajdon erejéig 1968. december 31-ig lehet írásban beadni a Pécsi Járási Földhivatalhoz. — Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délután Pécsett a Petőfi- laktanya közelében. Csopek Ferenc 56 éves zengővárkonyi lakos motorkerékpárjával beleszaladt az előtte megálló autóbuszba, pedig az autóbusz vezetője szabályosan jelezte, hogy a Danitz pusztai elágazásnál megáll. Csopek gépével felbukott és koponyaalapi törést szenvedett. A honvédség még a mentők megérkezése | előtt beszállította az életve- j szélyes sérültet az egyetem ! idegklinikájára, ahol Csopek! I Ferenc három óra múlva meg- 1 i halt. I — Pécsi színészek a filmgyárban. Ma két pécsi színész , kezdte meg közel egyhetes munkáját a Hunnia filmgyárban. Bálint András az Im- posztorok, Bánffy György a Füstszagúak című filmben játszik. — Az év eleje óta szembetűnő módon fellendült a Komáromi Kőolajipari Vállalat export-tevékenysége. Zömében tőkés államok piacaira a tervezettnél is 700 millió forint értékűvel több olajterméket szállítottak. A nagytömegű árura egyetlen minőségi reklamáció sem érkezett. — Gyimesi Gyula agrármérnököt, a MÉSZÖV mező- gazdasági osztályának eddigi vezetőjét a Pécsi Szőlő- és Gyümölcstermelő Szakszövetkezet küldöttgyűlése a szak- szövetkezet elnökévé választotta. — Tűz a szigetvári malomban. A Baranya megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat szigetvári üzemében hétfőn délután 1 órakor tűz ütött ki. A vizsgálat megállapítása szerint a tüzet a hengersor műszaki meghibásodása folytán bekövetkezett súrlódás okozta. A vállalat létesítményi tűzoltóinak, valamint a szigetvári állami tűzoltóság tagjainak gyors és szakszerű beavatkozásának köszönhető, hogy a tűz nem terjedt át az üzemben feldolgozásra váró többmillió forint értékű gabonára és így jelentős anyagi kár nem keletkezett. „Visszavadul“ a dísznapra forgó A lankás mecseki völgyekben, főleg a Bükkösd-patak mentén különleges szép, sárgaszirmú virágok nyílnak. A napraforgóhoz hasonló növények nagy tömegben lepték el a vízpartot. A botanikusok meg állapították, hogy a pompás virág — magyar nevén: sokvirágú napraforgó — az ötvenes években került hazánkba. Az Észak-Amerikában őshonos, vadontermő. növényt nálunk a kertekben ültették el dísznövényként. Most érdekes botanikai folyamat kezdődött: a dísz-napraforgó „kilépett” a kertekből és a jelek szerint „visszavadul” a természethez. Valószínűleg a madarak, a szél és a víz útján jutottak el magvai a szabadba. Erre vall, hogy főleg a partok mentén virít. Igen gyorsan terjed, s ahol megtelepszik, hamarosan egész mezőket alkot. Általában 1— 2 méter magasra nő. A méhészek érdeklődéssel figyelik a különös növény térhódítását mivel a virágjairól — főleg az ínséges őszi hónapokban — sok virágport gyűjt hétnek a méhek. — Űj korszerű fogászati szakrendelőt rendeztek be Komlón félmillió forint költséggel. A Berek utcában lévő intézmény —, amely az üzemi fogászatot is magába foglalja — a városi rendelőintézet részlegeként nyílt meg a napokban, hosszú időre megoldja a város és a környék betegeinek ellátását. — Üj vásártér Siklóson. A Baranya megyei Tanács tervosztálya 100 ezer forinttal járul hozzá a siklósi új vásártér építéséhez. Mint ismeretes az új vásártér építésére azért van szükség, mert a jelenlegi területén a BCM szolgálati lakásai épülnek majd fel. Megnyílt Beck üdít tárlata Színészek a falon, színészek a kiállítóteremben. — Tegnap este fél 6-kor Major Tamás Kossuth-díjas színművész nyitotta meg Beck Judit tárlatát Pécsett, a Janus Pannonius Múzeum Rákóczi úti kiállító-termében. Tamás Galéria, Nem- ze;i Szalon, Bibliotéka, Fényes Adolf-terem, Varsó, Derkovits-terem, Genf, Bécs — ezeken a helyeken rendezte meg a művésznő eddigi kiállításait 1938-tól 1969-ig. Képeit nemcsak a Nemzeti Galéria őrzi, hanem a Színháztörténeti Mú zeum és a Színművészeti Főiskola is. Méltán, mert Beck Judit főképpen portrét fest, közöttük nagyon sok színészi, így férjéét, Major Tamásét is. A tegnapi kiállítást is méltán nyitotta meg a férj és társművész: Major Tamás. A nézőkkel tömött teremben nemcsak a képzőművészet iránt érdeklődő pécsi törzsközönséget lehetett látni, hanem színészek, rendezők, és természetesen kulturális vezetők. — A művészet komoly mondanivalóján túl mindig játék is — mondotta megnyitó beszédében Major Tamás. — Én ezt a játékot keresem a képzőművészetben is. Majd kifejtette: igaz ugyan, hogy a fotóművészet kialakulásával a naturalista portréfestés elveszítette életterét. De, ha Beck Judit portrét fest, akkor igyekszik megfogni magát a színészt is, aki szerepet játszik, tehát ösz- szetett dolgot produkál, s az ilyenfajta portréfestészet nem lehet idejétmúlt. Végül a tárlat anyagához, a művészházaspárhoz nagyon illően, stílusosan meg nyitó beszédét József Attila Ars poetica-jával fejezte be. 17.30: Magyar nyelvű műsor: Filmdalok. 17.45: Lapozgatás a Jelenkor e. folyóiratban. 18.15: Magyamóták, csárdások. Közben: A mikrofon előtt. Az olvasásról. 18.40: Dél-dunántúli híradó. Műsorismertetés. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor: Beremenden jártunk. — összeállítás. Dalról dalra, zenéről zenére. 19.30: Német nyelvű műsor: Ifjúsági műsor. Zenés összeállítás. 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. 17.58: Műsorismertetés. 18.00: Hírek. 18.05: Szegény villamosok. Ma- gyárul beszélő olasz film. 19.30: Esti mese. 19.40; Amerika — kezdőknek. Két kisváros: Schenectay és Meridian. Boldizsár Iván útijegy- zete, ni. rész. 19.55: Szünet. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Tízéves a Körszlnház. 21.35: Tengerparti ritmusok. — Filmösszeállítás. 22.10; Tv-híradó — 2. kiadás. Jugoszláv Tv. 17.25: Kis sziréna. 17.45: Hol ♦van — micsoda. 18.20: Se fekete — se fehér. 19.05: A Jugoszlávia —Norvégia atlétikai találkozó. 20.35: Filmomnibusz. TIT Bartók Klub 18 órakor: „Egymás között” e. sorozat; A pécsi városfejlesztés gondjai. Vitavezető: Kiss Dénps főépítész. Időjárásjelentés Várható időjárás szerda estig: időnként megnövekvő felhőzet, többfelé záporeső, zivatar. Mérsékelt, napközben megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12—17, legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál 12 órakor 20 fok volt. — A fővárosi bíróság fellebbezés folytán tárgyalta Szkalla Imrének, a fővárosi csatornázási művek volt csoportvezetőjének sikkasztási bűnügyét. Szkalla az illemhelyhasználati díjakból hat év leforgása alatt nagy összegeket elsikkasztott. A fővárosi bíróság helybenhagyta Szkalla Imre hatévi szabadságvesztését s csaknem 500 000 forint kártérítésre kötelea- te. Halálozás Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, após, nagyapa, sógor és kedves rokon, HOTZ JÓZSEF nyugdíjas, G1 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése szeptember 19-én 15 órakor lesz a Vasas I. temetőben. A gyászoló család. GYÚRÓ ISTVÁN, a Városi Tanács nyug. osztályvezetője 63 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 20-án, pénteken fél 2 órakor lesz. Részvétlátogatások mellőzését kérjük. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk és kedves rokon, GRÜN JENŐ, volt MÉH-szer- vező 59 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése szeptember 20-án, pénteken fél 3 órakor lesz a központi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. Fájdalmas szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, anyósunk, testvérünk és rokonunk, OZV. MAHR ADOLFNÉ (n. Ludwig Nán- dorné) Bősz Katalin, 1968. szeptember 16-án hosszú szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése a pécsbányai temetőben 19-én délután 4 órakor lesz. Gyászoló hozzátartozói. Szeretett testvérünk, nagynénink, nevelőanyám és kedves rokonunk, ÖZV. ERDOSI PALNÉ Harmat Irén 81 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 20-án, pénteken 2 órakor lesz a Szent Mihály kápolnából. A gyászoló család. KISLOVÄSZ ISTVÁN hör. őrgy. temetése ma 1 órakor lesz. Fájdalommal tudatjuk, hogy jó feleség, édesanya, nagyanya, dédanya és kedves rokon, KÖLT AI DANIELNE Neuhauser Zsófia 72 éves korában hosszú szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése szeptember 20-án 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férjem, édesapám, fiúnk, vőnk, sógorunk és unokatestvérünk JOZIPOVICS JANOS, a B. m. Vili. Gépjavító Ktsz gépkocsivezetője 41 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése szeptember 20-án, pénteken fél 4 órakor lesz a Szent Mihály kápolnából« A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk* hogy szeretett férj, édesapánk» apósunk, nagyapánk és kedves rokon, ID. RUMSZAUER FLORIAN, máríakéméndi lakos, volt kőműves-mester, életének 74. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 19-én, csütörtökön du. 3 órakor lesz a máríakéméndi temetőben. A gyászoló család. Köszönet Köszönetét mondunk mindazoknak, akik SZVETNYIK KAROLY temetésén megjelentek. Külön köszönet a Pécsi Állami Gazdaság vezetőinek, összes dolgozóinak, valamint a Centrum Áruház konfekció« dolgozóinak. A gyászoló család. 7