Dunántúli Napló, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-15 / 191. szám

t96& augusztus 15. Dutvanttm namo 3 Konferencia Háztól házig — vonattal és autóval Bevált a darabáru-fuvarozás új rendje Világjelenség: a vasutak ra­cionalizálási programjában el­sők között a darabáruíuvaro- zás gazdaságosabbá tétele sze­repel, hiszen az árufuvarozás­ban mindenkor a legnagyobb problémát a térben és időben elszórtan jelentkező kisfuvar- szükségletek kielégítése okoz­ta. A fuvarfeladatok e kate­góriája meglehetősen munka- igényes, költséges és rendkí­vüli nagy figyelmet, körülte­kintést igényel. 57 helyett 9 Az a tény, hogy a darabáru küldemények összmennyisége az összáruforgalomnak mint­egy másfél-három százalékát teszj ki, ugyanakkor a vasúti teherkocsi állomány mintegy 6—20 százalékát kötötte le, alapot szolgáltatott arra, hogy számos országban, köztük ha­zánkban is az úgynevezett kör­zeti pályudvari rendszert ve­zessék be. E rendszer lénye­ge. hogy az adott területet a gazdasági-földrajzi adottságok­tól függően változó nagyságú körzetekre osztják, azok mind­egyikében egy-egy nagyobb forgalmi állomást körzeti ál­lomásként fenntartanak, míg a körzetben fekvő többi állo­máson a darabáruforgaimat beszüntetik. A körzeten belüli forgalmat a körzeti állomás­hoz való csatlakozással az au- tóközlekedés bonyolítja le. A kötetlen közlekedési! gép­kocsik a pályához kötött vas­úttal szemben az ország vala­mennyi kövesd ttal ellátott helységét bekapcsolták a szer­vezett darabárufuvarozásba Baranyában az új fuvarozási rend bevezetése előtt 57 vas­útállomáson kezeltek darab­árut, e feladatokat jelenleg hét körzeti állomás és két díj­szabási pont látja el. Koráb­ban a fuvaroztató feleknek maguknak kellett darabáru küldeményeikért elmenniük az esetleg 5—10 kilométerre fek­vő vasútállomásra, vagy kül­deményeiket odafuvarozni. Az autókézlekedés darabárus já­ratai jelenleg, néhány föld- utas község kivételével, a me­gye valamennyi helységét érintik, a darabárus küldemé­nyek döntő többségét a ház­nál veszik át a feladótól, és a háznál szolgáltatják ki a címzettnek. E rendszerben egyébként a 12-es AKÖV a gazdaságosság érdekében ösz- szehangolta, a megyei járatok többségében együtt szállítja a körzeti állomásokon jelentke­ző küldeményeket a tisztán közúti darabárus küldemé­nyekkel. Az egységes darabárufuva­rozást kísérleti jelleggel első­ként Baranya megyében ve­zették be, immár két és fél­éves múltra tekint vissza. A darabáru fuvaroztatók II. me­gyei konferenciáján, amelyet tegnap rendezett meg a pécsi Vasutas Kultúrotthonban a Megyei Szállítási Bizottság és a 12-es AKÖV, az eddigi ta­pasztalatokat összegezték. Gázpalackcsere 9 forint f uvardíjért Az Autóközlekedési Tröszt az egységes darabáru fuvaro­zási rend kiterjesztése során a vasúttal ellenirányú áru­mozgatásnál fuvardíj enged­ményt adott. A korábbi 20 ki­lométerig terjedő legcseké­lyebb díj számítási távolságot 5 kilométerekre bontotta. Me­gyén belül a díjszámfejtés az Időjárásjelentés Várható időjárás csütörtök _ es­tig: keleten is növekedő felhőzet, több helyen eső, zivartar. Időn­ként élénk déli, délnyugati, majd megerősödő és nyugati, észak- nyugatira forduló szél. Az év­szakhoz képest hűvös idő. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 11—16, legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok kö­rül. A Balaton vizének hőmér­séklete Siófoknál szerdán 12 óra­ki«* 20.9 fok volt. esetleges kerülőúton történő fuvaroztatás esetén is, a leg­rövidebb távon történik. Je­lentős minőségi fejlődést ho­zott a postai darabárufuvaro­zási tájékoztató szolgálat lét­rehozása, amelyben 153 posta­hivatal vesz részt: tájékoztat­ja a hozzája forduló fuvaroz- tatókat a darabáru fuvarozás módjairól és lehetőségeiről, segítséget nyújt a megrende­lés felvételében, sürgős esetek­ben távbeszélőn vagy távirati úton továbbítja a megrende­léseket. A posta tájékoztatási szolgálatának Baranya megyei kísérleti rendszere jól bevált, és ez év június elsejétől az egész országban megvalósult. A tájékoztató szolgálat be­vezetésével egyidejűleg a ko­rábbi szolgáltatások jelentős bővítésekért megoldották a háztartási gázpalackok hely­színi cseréjét. A rendkívül ol­csó, az egész megyében egy­ségesen 9 forint fuvardíjért történő üres palackok telt pa­lackra történő helyszíni cse­réje a vidéki lakosság teljes megelégedését váltotta ki Mind a közúti mind pedig az összetett fuvarozásban je­lentkező áruvolumen 99 szá­zaléka 48—72 órán belül a felafiótól átvételre illetve a címzetthez kiszállításra kerül a raktárakból. Igaz viszont, hogy a rakodási lehetőségek korlátozottsága miatt naponta két-három járat késéssel in­dul és majdnem valamennyi megyei járat késve érkezik e tevékenység munka- és idő- igényességének növekedése miatt. Az egységes darabáru fuvarozási rend bevezetése óta kétszer változott a menetrend, s már elkészült a harmadik új menetrend is, amelyben lépcsőzetes indítással csökken­tik a késéseket, úgy, hogy nö­velik a járatok és a kiszol­gált községek számát Az új menetrendben a megye közsé­geinek közel fele kettő-három, vagy több esetben; a fenn­maradó 50 százalék pedig he­ti egy alkalommal kerül ki­szolgálásra. Hárman egy szólamban Ami a legnagyobb áru volu­ment kitevő körzeti állomá­sok helyi forgalmát illeti, Pécs kivételével nem okoz kü­lönösebb nehézséget A pécsi helyzet speciális. A vasúti raktártér szűk volta miatt a csúcsforgalmi hónapokban nagyfokú árutorlódás jelent­kezik. Már most felhívják a fuvaroztató vállalatokat, hogy a negyedik negyedév utolsó két hónapjában, saját érde­kükben is, hosszabbítsák meg az áruátvétel időtartamát, és biztosítsák az egyre több vál­lalatnál bevezetett szabad szombatokon is a darabáru küldemények átvételét és át­adását. A szabad szombati ügyeletek megszervezését ké­rik a Bőr és Cipőkellék, a Sport és Hangszer Kereske­delmi, az Állami Építőipari Vállalatoktól és a borpalacko­zótól. Gondot okoz az is, hogy a Hőerőműnél délután 2 óra­kor már raktárzárás van, ja­vítani ' kellene a szűk hely miatti áruátadási és átvételi lehetőségeken a Porcelángyár­nál és a Vasműszakinál. A darabárufuvarozás jelen­legi rendszerében megfelelően érvényesül az AKÖV, a MÁV és a Posta hármas együttmű­ködése. Baranya megyei kez­deményezésként a körzeti ál­lomásokon az összetett darab- árufuvarozásban közreműkö­dő dolgozók már két éve ki­vétel nélkül minden helyen közös MÁV—AKÖV darabárus komplex brigádban dolgoznak. előállító Évi százezer tonna nagy hatóanyagú karbamíd műtrágyát üzem készül e! Péten. Még ebben az évben beindul az új ammónia szintézis a gázbontóval és gáztb;ztító berendezéssel. A teljes rukeió egymilliárd forintba kerül rckonst­Hát esért tanultam?I T isztelt Szerkesztőség! A múlt év novemberében bekopogtam a sásdl tsz elnökéhez, s elmondottam, hogy megnősültem. Van egy kislányom, s szeretnék jól keresni. Megmutattam az érettségi bizonyítványomat, s megkérdeztem: akad-e valamilyen munka számomra? Az elnök azt válaszolta, hogy felőle az irodába is mehetnék, de ott még öt év múlva sem keresnék annyit, min* amennyit a termelésben fizetnek. Ezért azt ajánlja, menjek cl rakodónak. Nem őrökre, hiszen január közepén indul egy traktoros-tanfo­lyam. Ha azon végzek, gépet kapok. Elmentem rakodónak, majd elvégeztem a taofolyamot. Büsz­kén mutattam az elnöknek a jogosítványt, bogy Íme. megszerez­tem. Meglepődve vettem tudomásul, hogy mégsem adnak gépet. Nem azért, mert nincs, hiszen ott álltak a traktorok az udvaron. Azt a választ kaptam, hogy fiatal vagyok, s nincs még gyakor­latom« Nem értettem az érvelésüket, hiszen hogy szerezzek gyakor­latot, ha eltiltanak a traktortól? De azért nem zúgolódtam, ha­nem rakódtam, gy ilogmunkára jártam, mint korábban. Így jött el a június, amikor az egyik traktorost kombájnra ültették, s nekem adták a gépét, örömmel fuvaroztam az árpát, ám rossz volt a fékem, s szállítás közben visszacsúsztunk a domboldalról. Kértem, csinálják meg sürgősen, mire azt felelték, hogy mit képzelek, az aratás kellős közepén? Hossz fékkel jártam hát továbbra is. csak akkor javították meg, amikor ismét vissza­csúszott a gép. Sajnos, a nyakamba varrták a két fékhibát, s amikor vége lett az aratásnak, felszólítottak, hogy menjek vissza rakodónak. A trágyaszállításhoz irányítottak, villázónak. Nem félek ettől a mun­kától, hiszen falusi gyerek vagyok. Mégis, úgy érzem: ezért iga­zan nem kellett volna végigjárnom a traktoros-tanfolyamot! S hiába kérdeni, hogy mikor ülhetek már gépre, nem mondanak egy biztató szót sem. Herr Ottó Két hét múlva megjelen­tem Sásdon. Idős asszony fo­gadott a Rózsa utca 8-ban: Nem laknak már itt Herr Ottóéic. Elköltöztek Dombó­várra. Ha többet akar tudni, keresse meg a szüleit! Itt dol­goznak a sásdi cipő- és mé­teráruboltban. Herr Ottó édesapja: — Ifire«, Dombóváron van már a fiam a Cementipari Vállalatnál. Nem bírta ki traktor nélkül és kevés volt a fizetése is. Képzelje el: ha­vi 600—700 forintot hozott haza. Vágyi Jenő, a sásdi tsz fő­könyvelője: Hát ez túlzás! Írja csak ké­rem! Herr Ottó januári kere­sete 912, a februári 866, a márciusi pedig 780 forint. Ek­kor még alkalmazott volt. Áp­rilis elsején belépett a tsz- be, s ekkor a következőkép­pen alakult a fizetése: ápri­lis 1676, május 1696, június 1549, július 1851 forint. Igaz, hogy ez bruttó bér, s hogy ebből lejön a húsz százalék (a tsz ugyanis csak nyolcvan százalékot fizet év közben), a tízszázalékos honvédelmi hoz­zájárulás, meg 39 forint SZTK. De még így is jóval több ma­radt 600—700-nál. Kezdő fize­tésnek nem kevés. Vagy hat­ezer forintba kerül egy trak­toros kiképzése, ebből három és félezret a tsz-nek kell fi­zetnie, következésképp a Bú­zakalásznak nem az volt az érdeke, hogy Herr Ottó eltá­vozzék innen. Nagy Béla tsz-elnök: Korábban gépállomási igaz­gató voltam, s sok felborult traktort láttam már itt a dombokon. Nem egy ember maradt alattuk. Nem akarok fiatal traktorosokat temetni többé. Ezért voltunk óvatosak Herr Ottóval, ezért dolgozta­tunk gyakorlottabb traktoro­sokkal, amíg vannak olyanok. Elöbb-utóbb Herr Ottóra is rákerült volna a sor. Lehet, hogy többet kellett volna foglalkoznunk vele, de hát so­kat kell ám dolgozni, futká- rozni azért, hogy élet, még­hozzá jó élet legyen ezen az Az alkotmány ünnepén Díszkivilágítás, tűzijáték Népköztársaságunk alkot­mányának huszadik szüle­tésnapját ünnepi külsősé­gekkel köszönti Budapest. A kettős ünnep látványos­sága lesz az esti díszkivilá­gítás. Augusztus 19-én, az ünnep előestjén, felvonják az állami zászlót a Parla­ment előtti Kossuth téren — itt másnap délben zenés őr­ségváltással tisztelegnek a fegyveres testületek tagjai s ugyancsak katonai tiszte­letadás közepette kúszik majd fel az árbocra a nem­zeti lobogó és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zász laja a gellérthegyi felsza­badulási emlékműnél. Az alkotmány napján reg­gel zenés ébresztő köszönti a főváros lakóit, s a köz­ponti tereken, ligetekben mindkét napon fúvószene­karok térzenéje szórakoztat­ja a budapestieket. Színvo­nalas műsorok zajlanak majd a központi szabadtéri színpadokon. Változatos műsort állított össze az ünnepre a Magyar Rádió és Televízió szerkesz­tősége is. A vakációzó kis­iskolásoktól az érettebb kor­osztályokig ki-ki megtalálja majd a maga „hullámhosz- szát”. A képernyő előtt is érde­mes lesz eltölteni az ünne­pet. Augusztus 18-án példá­ul ismét jelentkezik a tudós­klub, s e napon közvetítik az idei táncdalfesztivál döntőjét is. Augusztus 20- ának délelőtt je a fiataloké: a szórakoztató filmösszeál­lításban jelentkezik a zseb- tv és a „Fiatalok muzsikál­nak”. A délutáni órákban „Mindennapi kenyerünk” címmel a népköltészet gyöngyszemeiből' adnak vá­logatást. A sportkedvelők a Magyar Népköztársasági Kupa döntőjére látogathat­nak el a tv-t nézve, s este Abódi Béla Zsákbamacska című műsorát látják. A kétnapos ünnepség egyébként augusztus 20-án este tíz órakor színpompás tűzijátékkal zárul. istenverte csupa domb tájon. Igazán tudhatta volna a Herr Ottó, hogy jóindulattal va­gyunk iránta, hiszen azért vettük fel, hogy segítsünk raj­ta, s amikor bejelentette, hogy megy, egyszerűen nem fogad, tam el a felmondását, s nem rajtam múlott, hogy mégis tá­vozott. Galambos Alajos párttitkár: — Az Ottóról van szó? En gyerekkora óta ismerem a fi­út. Nekem is az a vélemé­nyem. hogy elhamarkodta a dolgot. Bár a műhelybeliek szerint balkezes a gyerek, azt hiszem jó traktorost lehetett volna nevelni belőle ... — Balkezes? — ismételte kesernyés mosollyal Herr Ot­tó Dombóvárot't. — Nem tu­dom, miből következtetnek arra, hogy balkezes vagyok. Talán abból, hogy amikor rendsodrózni küldtek, azt vá­laszoltam, hogy nem tudok? Kérdem, honnan tudtam vol­na, hiszen alig volt róla szó a tanfolyamon, s akkor is csak elméleti alapon? Miért nem küldtek ki velem egy gyakor­lott traktorost, amikor arra utasítottak, hogy rendsodróz­zak? Csak egyszer, egyetlen­egyszer kellett volna megmu­tatnia, utána már én is meg­csinálom! — Auguszfus másodikén ad­ta fel szerkesztőségünknek a levelet, s a rákövetkező na­pon, tehát 3-án elment a tsz. be és felmondott. Miért nem várt még egy ideig, ha már hozzánk fordult? Nem hamar- kodta él kicsit a dolgot? — Most már mindegy — mondja zavartan. — Ami megtörtént, azon már nem változtathatok. S hogy őszin­te legyek: nem is akarok. Pe­dig pénzembe kerül, hiszen a tsz traktoros-kiképzés költsé­gei címén ugyanis „rámsó- zott” ezerötszáz forintot. — Elég nagy összeg — jegy­zem meg. — Egy havi tiszta keresete. — Nem baj! — válaszolja csillogó szemmel. — Majd „lenyögjük” valahogy! Még így is jobb, mint ott. Itt gé­pet adtak. Hát így történt: Sásd kikép. I zett Dombóvárnak egy vonta- tóst. Megjegyzem, más tsz- eknél is előfordul hasonló. Magyar László Jól sikerült verseny Jól sikerült Siklóson as MHSZ hagyományos járási Összetett honvédelmi versenye. Vasárnap délelőtt több mint ezer versenyző állt rajthoz. A 60 csoportnak háromezer, il­letve ezerötszáz méteres pá­lyán hót akadállyal kellett megküzdeni. Korcsoportonként az első csapatok majd a Me­gyei összetett honvédelmi ver­senyen vesznek részt, ahol | ismét bebizonyíthatják tudár sukat. A Petőli- zászlóalj Huszonöt évvel ezelőtt, amikor Jugoszlávia né­peinek legjobbjai élet-ha­lál harcukat vívták a ha­zájukat leigázó fasiszták ellen, Horvátországban, a partizán seregek második hadtestének parancsnok­sága hírül adta: Szlavó­niában megalakult és a közös célért harcba in­dult a Petőfi Sándor ne­vét viselő magyar sza­badságharcos zászlóalj. Tagjai már a korábbi hó­napokban is részt vettek különböző partizánalaku­latok küzdelmeiben, de e naptól kezdve Kiss Fe­renc jugoszláviai magyar kommunista parancsnok­sága alatt (a politikai biztos Geri Károly, a pa­rancsnokhelyettes Peleskó György, az alakulat tör­zsének főnöke Käufer Sándor volt) önálló egy­séggé szerveződtek. A zászlóalj, amely kezdet­ben kilencven főből állt, a Dráva-menti községek­ben önként jelentkező magyar antifasisztákkal egészült ki, létszámát ha­marosan megkétszerezte. Az egység tagjai, a leg­szebb magyar forradalmi hagyományok folytatói­ként azt vallották, hogy ha a fasizmus elleni harc ban a testvéri népek ol­dalára állnak, megrövidí­tik saját népük szenve­déseit is, közelebb hoz­zák felszabadulásának napját. így történt, hogy a későbbiek során Ju­goszláviába külföldről is érkeztek magyarok, akik felvételüket kérték a Pe­tőfi brigádba. A követ­kező év elején Magyar- országról kommunista if­júmunkásoknak tizenegy tagú csoportja.,ezer ve­szélyen át sok viszontag­ság után eljutott Ujver- bászra, majd a Dunán át Szuszekba, a partizánok által felszabadított falu­ba. A Fruska-Gora ne­héz útjait már felfegy­verkezve járta a csoport, mígnem eljutott a vajda­sági partizán-parancsnok­sághoz, ahol megkapta beosztását. A Petőfi zász­lóalj létszáma 1944 vé­gére, mintegy 1200-ra nőtt A Petőfi zászlóalj híre eljutott Magyarországra is. Először az Uj Somogy című lap, később több vidéki újság is hírül ad­ta, hogy a jugoszláv par­tizánok a Papuk-hegy- ségben magyar fiatalokat fegyvereztek fel, akik sapkájukon ötágú vörös csillagot viselnek és Kiss József a parancsnokuk. Amikor a jugoszláv népfelszabadító hadsereg támadásai már az ország nagy részében kibonta­koztak és a szovjet had­vezetőség segítségével sok győzelmes ütközetét vív­tak a fasisztákkal, a Pe­tőfi Sándor zászlóaljon kívül más magyar harci csoportok is létrejöttek. A hirhedt. Bor-ból és a fasiszták más koncentrá­ciós táboraiból megszö­kött foglyok, munkaszol­gálatosok, a Horthy-had- seregből átállt katonák, mind több helyen csatla­koztak a harcosokhoz. Ejtőernyősként érkezett a jugoszláv erdőkbe a töb­bi között Szalvai Mihály is. a spanyolországi nem­zetközi brigád kiváló har cosa, néphadseregünk ké­sőbbi tábornoka. A jugoszláv partizánok bizalommal, testvérként fogadták be soraikba a magyar antifasisztákat, akik bátor, önfeláldozó helytállásukkal megbe­csülést szereztek népünk­nek, hozzájárultak a fa­sizmus fölött aratott győ­zelemhez. vérükkel pe­csételték meg a közös célért küzdő népek inter­nacionalista testvériségét. v. r

Next

/
Thumbnails
Contents