Dunántúli Napló, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-04 / 182. szám
punammt 1968. augusztus 4. naoie 3 Szeptember 8. Á Zrínyi emlékünnepség programja Nagyon színes, mégis egységes programja lesz az idei szigetvári Zrínyi emlékünnepségnek. Egyik központja az ünnepségnek a hazafias nevelés kérdése, s emellett sajátosan szigetvárivá kell tenni ezt az évről évre visz- szatérő szeptemberi ünnepséget — határozta el a Szigetvári Városi Tanács végrehajtó bizottsága. Az ünnepség napja szeptember 8., vasárnap, de már a megelőző napon megrendezik a pedagógusok ankétjét a hazafias nevelés lehetőségeiről a különböző tanórákon. Ugyancsak szombaton nyitják a dzsámiban Mar- tyn Ferenc: Vázlatok a kuruc korról című rajzsorozatának kiállítását E napon tartják meg az úttörő honvédelmi versenyt vagy harcijátékot, a megye úttörőcsapatainak részvételével. A megnyitó ünnepségen ezidén felavatják Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész Zrínyi lovasszobrát A költő Zrínyi szobránál rendezendő hagyományos emlékünnepségen idén először adják át a Zrínyi vándorzászlót, amelyet most a szigetvári Ifjú Gárda, a további években pedig más ifjú gárdisták kapnak meg. Az idei szimpózion címe: A költő Zrínyi Miklós és a Szigetvári Veszedelem A kommunista ifjúsági mozgalom 50 éve címmel KISZ szemináriumot tartanak, amelyen Gál Lajos, a Párttörténeti Intézet munkatársa lesz az előadó. Baranya, Tolna és Somogy megye ifjúsági vezetői vesznek rajta részt Vasárnap összetett megyei úttörő honvédelmi versenyre kerül sor. Két dzsámihangverseny is lesz, mindkettőn fellép a szigetvári Tinódi vegyeskar és jugoszláv vendégek, továbbá egyiken a pécsi Bartók Béla férfikar, másikon az Építők Madrigálkórusa szerepel. Délután Végvári életképek címmel zenés irodalmi műsort rendeznek, este emléktűzgyújtás, operaest és a záróünnepség szerepel a programban. A járási könyvtárban idén Is nyílik kiállítás, ennek címe: Szigetvár 1566—1968. A nap ünnepi jellegét hangsúlyozza, hogy délután 1 órától kezdve óránként rnozsa- raznak és hogy több helyütt térzenéket adnak. Az úttörők részére honismereti vetélkedőt rendeznek, „Ki tud többet Szigetvárról?” címmel Kiegészítik a gazdag programot a sportesemények — délután lovasbemutató és verseny lesz s a Zrínyi Kupáért zajló versenyek közül kiemelkedik a nemzetközi kosárlabda-mérkőzés, amelyen lengyel, csehszlovák és magyar csapatok mérkőznek. Tehetség vagy szülői áldozatvállalás? Ki végez gimnáziumot? Ha azt mondom, hogy jelen társadalmunkban is lakatos lesz a lakatos fiából s orvos az orvoséból — nyilvánvalóan túlzók. Az adatok, a tények azonban ilyesféle veszély első, finom jelzései. A jelentések és kimutatások a j„fizikai dolgozók gyermekeinek arányáról” beszélnek, azaz ennek az aránynak csökIV. oszt. III. oszt. a megye: 71,1% 63,1% Pécs 51,4% 48,6% A csökkenés tehát világosan kimutatható tendencia. Még akkor is, ha a megyében a tavalyi és tavalyelőtti elsősök aránya közt nincs is számottevő különbség. Feltűnő továbbá a különbség Pécs és a megye számarányai között Pécs rovására, aminek jelentőségét érzékeltetheti az a tény, hogy Pécsett több mint kétszerannyi középiskolás tanul, mint a megye középiskoláiban. A város rosszabb arányainak egyik oka — illetékesek szerint — az, hogy a megye középiskolai hálózata az elmúlt években sokat fejlődött. A látszólagos ellentmondás feloldódik, ha megértjük, hogy a — mondjuk — tíz évvel ezelőtti középiskolások nagyrésze a megyéből került be a pécsi intézményekbe, s a bekerülő gyerekek javarésze paraszti származású volt Mp ugyanez a réteg megtalálja közelebb is a továbbtanulás lehetőségét. Ez azonban csak annyiban érdekes, amennyiben az abszolút számokra kihat — a probléma lényegét nem érinti. A probléma lényege ugyanis mindenképpen az. hogy az elmúlt tíz évben kb. 10 százalékkal csökkent átlagban a fizikai dolgozó szülők gyerekeinek aránya a középiskolákban. Hiányzik a rizikóvállalás Szembe kell tehát nézni a helyzettel, hogy a munkásszülők az általános iskola után többnyire ipari tanulónak vagy technikumba küldik a gyereküket. Nem hinném, hogy pusztán azért, mert a munkás „igénytelenebb” az értelmiséginél vagy az alkalmazottnál. Pár éve közhelynek számított az a megjegyzés: azt akarom, hogy az én gyerekem többre vigye, mint én. Nem valószínű, hogy egy ilyen társadalmi közérzet öt vagy éppen tíz év alatt tökéletesen megváltozik. A bonyolult ok-szövevényből viszont két dolog elég láthatóan kibogozható. Az egyik — a kérdés anyagi oldala. Köztudott, hogy a szakmunkástanuló három év alatt felszabadul és tizenhét éves kenéséről. A számok meggyőzően szólnak, mint a szavak, lássunk tehát néhányat! A csökkenés— tendencia A fizikai dolgozók gyermekeinek aránya a most befejezett tanév végén a következő volt Baranyában és Pécsett: II. oszt. I. oszt. a megye 62,0% 62,7% Pécs 47,6% 43,8% korában keresővé válhat. A gimnáziumi tanulót szerencsés esetben felveszik főiskolára vagy egyetemre, ez esetben legkorábban 22—24 éves korában lesz önálló ember. Kevésbé szerencsés esetben tizennyolc éves korában szakma és kenyérkereső foglalkozás nélkül áll a világban. Igaz, hogy másfél év alatt így is megszerezheti a szakmunkás képesítést, de hogy a család egyik tagja tizenhét vagy majdnem húsz éves korára éri el ugyanazt — nagyon sok helyen valóban nem mindegy. De ha nem anyagi oldalról nézzük a kérdést, akkor is lehet az egyik döntő ok, hogy a munkásszülők nem vállalnak rizikót a gyerek érdekében. S ez a dolog nem elhanyagolható, hiszen Pécsett és Baranyában a fizikai dolgozók átlagkeresete magasabb mint az ország egyéb részein — joggal tételezhetjük fel tehát, hogy a kialakult helytelen arányokban az anyagi nehézségek csak egyik részt jelentik. Akkor hát miről van szó? A gimnázium nyilvánvalóan bizonytalanabb jövőt ígér, mint az iparitanuló iskola. A kockázat több törődést igényel, hosszú éveken át több gondot, figyelmet. Igaz, hogy — mint minden kockázat esetében — nagyobb lehet a nyereség is. A tehetséges munkásgyerekben éppúgy, mint minden fiatalban tizenhat-tizenhét éves kora körül fejlődhet ki igazán egy-egy pálya szeretete, a komoly hivatásérzet Bizony, ha a szülő kényelmi szempontja, meggondolatlan döntése miatt kényszerül a fiatal végülis másképp leélni az életét, mint ahogyan hajlama diktálná — az nagy hiba. Pedagógusok felelőssége Joggal mondhatják azonban, hogy ez itt üres prédikáció, az űrbe szórt beszéd — hisz a szülők semmiféle szóra, cikkre megváltozni nem fognak. Továbbra is lesznek apák, akik egyetlen kézmozdulattal eldöntik, hova menjen a gyerek, továbbra is lesznek anyagi nehézségek, amelyek döntő súllyal esnek latba, továbbra is lesznek tétova gyerekek és tájékozatlan szülők — egyszóval hiába beszélünk, semmi sem változik. Ezért kell véleményem szerint ebben a kérdésben min- denekfölött kihangsúlyozni a nevelők felelősségét. Részint a nevelő az, aki pontosan ismerheti tanítványa hajlamát és képességeit — a szülő megközelítőleg sem, még akkor sem, ha történetesen nem elfogult Másrészt a pedagógus az, aki az egész iskolarendszert átlátja, leghasznosabb tanácsot tehát ő adhat Végül pedig a pedagógusnak vannak egyesegyedül eszközei ahhoz, hogy befolyásolja a döntéseket — ezt egyetlen szerv vágj’ intézmény nem teheti me°, helyette. Fécsett az illetékes szervek belátták már, hogy ezen a kialakult aggasztó helyzeten sürgősen változtatni kell Az általános Iskola pályairányító tevékenységén kell változtatni — mondják — s el kell érni, hogy a fizikai dolgozó szülők se idegenkedjenek a gimnáziumtól. Már az idén, a tanév elején felmérik valameny- nyi nyolcadik osztályos tanuló ún. pályairányultságát. Tehát már az év elején megtudják, ki hová készül. így aztán egy év áll rendelkezésre, hogy részben az igények, részben a lehetőségek figyelembevételével megpróbálják az egészségtelen arányokat megváltoztatni. Sürgős tennivalók Sokat segít, hogy végre tisztázódott a szakközépiskolák helyzete — ezentúl az itt végzett érettségizettek olyan szakmai képesítést is kapnak, amellyel betanított munkásnak, szakmunkásnak és technikusi munkakörbe egyaránt alkalmazhatók, méghozzá több rokonszakmában. Ilymódon nőhet a szakközépiskolák vonzereje a technikumok mellett. A pécsi gimnáziumokban máris több mint tízféle szakközépiskolai osztály működik! Külön feladatnak látszik azor - ban a tagozatos osztályok megszerettetése — ezekben az osztályokban ugyanis az említett átlagnál is jóval alacsonyabb a fizikai dolgozók gyermekeinek aránya. S a középiskolákban tapasztalható arány pontosan azért a legaggasztóbb, mert ez az arány tovább romlik, mire ez a generáció egyetemekre és főiskolákra kerül. Sürgős tennivalók állnak tehát a pedagógusok és valamennyi illetékes előtt, ha el akarjuk érni. hogy ne legyen továbbra csökkenés-tendencia. H. E. Pipakincsek az ibafai kiállításon A Múzeumi Hónap kimagasló eseménye lesz, hogy a pipagyűjteményéről híres Ibafán állandó pipakiállítás nyílik. A kiállítás, amely a tervek szerint rövid helytörténeti bevezetőt is nyújt majd, csak kis mértékben épül az ibafai plébánia pipagyűjteményére. Igen széleskörű, szinte az egész országot megmozgató gyűjtőmunka indult meg erre a célra a Pécsi Janus Pannonius Múzeumban. A gyűjtőmunka eredményei máris megmutatkoztak és a múzeum régebbi pipa- és egyéb dohányzási emlékanyaga mellé már eddig több mint 150 új, különböző, az esetek többségében gondos megmunkálású, drága anyagokból, nagy műgonddal készített pipa, szivarszipka, stb. került. A pipák mellett a kiállításon helyet kapnak a pipázással összefüggő más műtárgyak is, mint például dohánytartók, dohányzacskók, pipatóriumok stb. Ezek közül is nem egy mesterművei rendelkezik már a múzeum. Természetesen a kiállítás a népi pipahasználat tárgyait is be fogja mutatni. Helyet kapnak a kiállításon a selmed, a debreceni pipák, a díszes faragású pipaszárak és pipa- szurkálók, dohányvágók stb. egyaránt. Érdekessége lesz a kiállításnak, hogy a történeti anyagon kívül bemutatja a jelen pipáit is. Közismert dolog, hogy napjainkban a pipázás reneszánszát éli. Szerte a világon, így hazánkban is, egyre több pipát készítenek és használnak. Ezek az új pipák igen nagy változatosságban, célszerű és művészi kivitelezésükkel méltán sorakoznak a múlt piparemekei mellé. Tekintettel arra, hogy a pipázás újabb föllendülés előtt áll, valamint arra a mindenütt észlelhető jelenségre, hogy intézmények és magányos gyűjtők, főleg pedig a turisták nagy mohósággal vásárolják össze a pipázás tárgyi emlékeit, főleg pipákat, nem könnyű dolog a gyűjtemény gyarapítása. A nehézségek ellenére is a kiállítás, de már a meglévő gyűjtemény is eredményesen fogja dokumentálni a magyar pipázás történetét. Képünkön pár mesterdarab látható, az újonnan szerzett pipagyűjteményből. Éneklő hét Veszprémben Ma utazott el a Pécsi Kamarakórus a veszprémi Nemzetközi Éneklő Hétre. A nagy énekkari mozgalomhoz, az Európa Cantat-hoz Magyar- ország a szocialista országok közül elsőként csatlakozott. Ennek keretében idén először rendezik meg nálunk a Sing- woche-t, vagyis az Éneklő Hetet. Veszprémre azért esett a választás, mert a Veszprémi Vegyeskar háromszoros arez- zói első díjas. A pécsieken kívül ott lesz a hangversenyeken az ugyancsak arez- zói valamint debreceni első helyezett Váci Vox Humana. Külföldről két belga, egy-egy csehszlovák, észt, francia, NDK, nyugatnémet és román kórus vesz részt. Esténként önálló koncertműsort adnak a kórusok, a hét folyamán együtt megtanult művekből pedig 10-én és 11-én adnak közös hangversenyt a Dómtéren, magyar és külföldi karmesterek vezetésével. LIPTÁK QÁBOR HÁLÓKOCSI OLASZ MÓDRA z olasz hálókocsi, pontosabban fekvőkocsi, nem hasonlít egyetlen más országbeli testvéréhez sem. Az előkelő elzárkó- zottság, finom és hűvös magatartás, amelyet a világ legtöbb országában ez a kényelmes és rendszerint fényesen berendezett vagon atmoszférája szinte kötelezően áraszt magából, itt egyszerűen semmivé válik. Minden nép a maga arcára formálja országát. Az a vidám és hangos, minden tartózkodást elsöprő életöröm, amely nagy szalonokká változtatja az olasz városok tereit, s egyetlen nagy lakás társashelyiségévé az utcákat, afféle családi hálószobát formál a százkilométeres sebességgel vágtató direttissimók fekvőkocsijaiból. Minderről a syracusa—nápolyi gyorsvonaton győződtem meg. Amikor késő délután felszálltunk a vonatra. a fekvőkocsi már annyira zsúfolt volt, hogy nehezen találtunk rá szakaszunkra, amelyben viszont annyi felnőtt és gyerek nyüzsgött, hogy szinte elképzelhetetlennek látszott: miként férnek meg valamennyien. Riadtan álltunk az ajtóban felkészülve, hogy megvívjuk jogos harcunkat helyeinkért. Hiszen a birtokban lévők bizonyára úgy védelmezik majd „hazai módra” fekvőhelyeiket, mintha ősapáik vérrel szerezték volna azokat. Nem ez történt. A pamlagokon elhelyezkedett népes család, ragyogó arccal s oly vidám csiviteléssel fogadott minket, mint régen várt vendégeket. Két fiatal házaspár ült a szakaszban, s öt kisebb-nagyobb gyerek bukfencezett, mászkált egyik ölből a másikba, kúszott a csomagtartókban és hempergett a földön. Mikor még mindig gyanakodva és szerényen megmutattuk jegyeinket, azt vártuk, vitába kezdenek, amelyben gyarló olasz nyelvtudásunkkal csak alulmaradhatunk. Ehelyett az egész család lelkes ujjongásba kezdett, egymást tiporva jöttek az ajtóhoz, kezeinket rázták, s mire a meglepetéstől magamhoz tértem, már egy anyja karján ülő kisgyermek csatlanós csókját éreztem arcomon. A két fiatal férj máris szétfeszítette a folyosón szorongó tömeget, s a felhalmozott koffer- hegyekből kiragadva csomagjainkat légtornász mutatványokkal eltüntette azokat a túlzsúfolt fülke zegzugos mélységeiben. Mire feleszméltünk már viszonylag kényelmesen ültünk ölünkben egy-egy gyermekkel, hirtelen szerzett nagy családunk körében. Az olaszok láthatólag a nagyszülők szerepét osztották ki nekünk. S azt még fogyatékos nyelvtudásunkkal is megértettük, hogy bár jegyeink a felső ágyakra szólnak, alul fogunk aludni, s majd ők a fiatalok odafent. Még mindig nem értettük azonban, hogy férünk meg ennyien egy szakaszban. Amikor a kalauz megérkezett, megoldódott tt rejtély: a gyerekeknek nem volt jegye. — Azok a szülőkkel utaznak, s velük is hálnak — hadarta mosolyogva az egyik fiatalasszony. A többiek buzgón helyeseltek, ujjaikon számlálták a helyeket, s magukra és reánk mutogattak. S ámbár nyilvánvaló szabálytalanság történt, a kalauz elnézően mosolygott. Bizonyára neki is, mint minden valamirevaló olasznak, volt odahaza fél tucat gyereke. Mire Messinába értünk, már ismertük a gyerekek nevét, megkóstoltuk a szicíliai kalácsot, végignéztük a bambino tisztába tételét, s a két nagyobb gyermek esti toilettjét. Mikor a fiatal asszonyok fogtak hozzá az átöltözéshez, pontosabban vétkezéshez, tapintatosan ki akartam menni. Mosolyogva legyintettek, miközben felöltötték éjjeli pongyolájukat: Dehát minek?! Kézlegyintésüktől most már végérvényesen nagyapának éreztem magam. A messinai átkelésnél persze lementünk a hajóra. Mire visszatértünk már megágyaztak, s a lesötétített fülkében kigyulladtak az éjjeli lámpák intim fényei. A két fiatalasszony már ott feküdt a középső ágyakon, s papírcsomagokból és pléhdobozoícból buzgón va- csoráztatta a családot. A férfiak egy emelettel feljebb, az ágy szélén ülve egyik kezükben csirkecombot, a másikban vörösboros üveget tartva lógatták harisnyába bújtatott lábukat lefelé. Vörösbor, cigaretta, sült csirke és kölnivíz illata szállt a levegőben, s az éjjeli lámpák tompított fénye családias hálószoba-hangulatot varázsolt körénk. S új családunk persze bőségesen gondoskodott rólunk is: hol a csinos fiatalasszony nyújtott le nekünk egy szelet csirkét, kalácsot, süteményt, hol a vörösboros üveg vándorolt kézről kézre, vagy pontosabban szájról szájra hozzánk. Mi is kicsomagoltunk persze, s rövidesen a magyar szalámi is körbejárt a Nápoly felé száguldó hálószobában. S közben valamiféle latin— magyar—francia és olasz keveréknyelven pompásan elbeszélgettünk. Megtárgyaltuk a hajnali kelést is, s aztán nyugovóra tértünk. Visszatérve a fürdőfülkéből persze már nem is csodálkoztam, amikor az elcsendesedő szakaszban takaróm alatt egy alvó gyermeket találtam. Hiszen ott lapult akkor már egy minden szülő mellett. S amikor hajnalban Nápolyban kiszálltunk, s a család férfitagjai szépen lehordták kofferjeiket a peronra, már nemcsak idegeneknek kijáró udvarias megbecsüléssel ráztuk egymás kezét. Majd hosszan, s valljuk be, kicsit meghalottan integettünk a Róma felé robogó vonatban hagyott olasz családunk után.