Dunántúli Napló, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-03 / 154. szám

1968. július 3.

Dunommt napio

3

Nyilatkoznak a gazda sás vezet dk és a párttitkárok

Csökkeni az érdekképviseleti műszakok száma

Új egyetemi tanárok Pécsett

Az Orvostudományi Egyetemen: dr. Grót Fal, dr. ávor Tibor, dr. Szabó Dez ő, dr. Mestyán Gyula, dr. Var^a Ferenc és dr. figyi József — A jogi karon dr. Földvári János

Szükség van ermyi érdekképviseleti műszakra? — erről rendeztünk vitát a Dunántúli Naplóban az év elején. Vállalati igazgatók, párttitkárok, tömegszervezeti vezetők fogtak tollat és írták meg őszinte véleményüket. Közel fél év telt el azóta. Csökkentek-e az érdekképviseleti műszakok, megfontoltabbak-e a kikérések? Úgy véljük, érdemes a kérdést napirenden tartani, a téma mindig aktuális.

A vitaindító cikket Stier József, a Mecseki Szénbányák pártbizottságának titkára írta. Neki tettük fel először a kérdést.

Meggondol tabbak a kikérések

— Nálunk csökkent az érdekképviseleti műszakok száma, a kikérések nagyobb körültekintéssel történnek. A vita tehát feltétlenül hasznos volt, elérte célját. Csökkentek a sportkikérések és az MHS is sokkal meggondoltabban kéri ki dolgozóinkat. Sportvonalon azonban van egy vadhajtás. Sportolóink pihenőnapja a szombat. Nos, most, a csökkentett munkahét bevezetésével a szombat mindenkinek szabadszombat. A sportolók erre át akarták tenni hétfőre a pihenőnapjukat, hogy így három szabadnapjuk legyen. Ez így nem megy. Ami a szabadszombatot illeti, az a véleményünk, hogy az tényleg legyen szabad. Csak örülünk az István-aknaiak kezdeményezésének, akik

szombaton közös kirándulásokat szerveznek.

— Vannak még párhuzamos értekezletek?

— Megszűntek a párhuzamos értekezletek, üzemeinkben ilyen téren nagyobb a koordináció. A brigádértekezletek és más gyűlésezések nem ütik egymást, és nem veszik ki az. embereket a munkából. Korábban felmerült az az aggály, hogy az érdekképviseleti műszakok megnyirbálása csökkenti az aktivitást a mozgalmi munkában. Erről egyáltalán nincs szó, az új gazdasági mechanizmus éppenhogy fokozta a bányászok aktivitását.

Nemeskéri László, a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatója a vitában az igények spontaenitását nehezményezte.

— Az érdekképviseleti műszakok, ha kis százalékban is, észrevehetően csökkentek vállalatunknál. A kikérők — bár az lenne a jó, ha erre már év elején kerülne sor — egy-két héttel a kikérés előtt közlik igényeiket.

— A vitának tehát volt haszna?

— Igen, először is azért, mert bátorságot adott a gazdaságvezetőknek, hogy esetenként vitába szálljanak, alaposabban megvizsgálják, valóban szükség van-e az érdek- képviseleti műszakra, és hogy ne vegyék szentírásnak, ha egy szerv valamilyen ügyben kikéri a vállalat dolgozóját. Ennek eredményeként kevesebb a visszaélés, hogy mondjuk, valaki ha kell, ha nem, népiellenőrködik. Mondhatom, feltétlenül hasjgtos volt a vita, mintegy iránytűül szolgált.

Űj munkastílus: időmegtakarítás

Kovács István, a Mecseki Ércbányászati Vállalat párt- bizottságának titkára, amikor kerestük, aznap érkezett haza, három hónapig volt távol a vállalattól. Mondanivalója mégis van.

— A vita után komoly intézkedés történt, igazgatói utasítás ment ki az üzemekbe. Ezután ésszerűbben gazdálkodnak az érdekképviseleti műszakokkal. A kollektív szerződések az üzemvezetők jogkörébe utalták annak elbírálását, hogy indokolt-e a kikérés. Eddig csak az igazgatónak volt ehhez joga. A hiányzásokról készült kimutatás sokkal megbízhatóbb, újabban bejegyzik az üzemen belül, munkaidő alatt történt kikéréseket is. Mi a jövőben rendszeresen figyelemmel kísérjük az érdekképviseleti műszakok számának alakulását, nagyfokú csökkentésre azonban, véleményem szerint, nem számíthatunk.

— A vitában? javasolta: a nagyvállalatok alakítsanak ki egységes álláspontot.

— Ilyen konzultáció a nagy- vállalatok vezetői között sajnos még r.em volt. Pedig az egységes elbírálásra, irányelvekre, normákra szükség lenne így nem fordulhat elő, hogy egyazon megmozdulásra egyik vállalat elengedi a dolgozóit, a másik viszont nem. Ezzel revolverezni lehet.

Schmal Imre, a Vasutas Üzemi Pártbizottság titkára:

— A vitát mi magunk vb- ülésen ismertettük és elhatároztuk, hogy a második félévben feltétlen visszatérünk rá, értékelést készítünk. Az eddigi tapasztalataim: csökkentek az érdekképviseleti műszakok, kevesebb a kikérés mozgalmi munkára, a munkásőrség részére, sportra. Megszűnt a sportmozgalomban a korábban szóvátett számszerűségre való törekvés. Tizenegy szakosztályunkat szeretnénk 4—5-re lefaragni, leépítjük a természetjárást, a gombfocit, mert ez semmit sem hoz nekünk, és tárgyalásokat folytatunk a Pécsi Dózsával, vegye át néhány szakosztályunkat. A párhuzamos értekezletek úgyszólván teljes egészében megszűntek a vasútnál. Korábban például a személyzeti és kádermunkát külön-külön tárgyalta a párt, a szakszervezet és a KISZ, most együttesen. De együtt tárgyalja meg a párt és a gazdaságvezetés a munkaidő csökkentésének kérdését. Korábban ez két értekezletet eredményezett volna. Itt új munkastílusról van szó.

Végezetül Gulyás Józsefnek, a Pécsi Kesztyűgyár igazgatójának tettük fel a kérdést.

— A sportvonalat kivéve — párt, szakszervezet, munkásőrség stb. — határozottan csökkent az érdekképviseleti műszakok száma. A sportügyben való kikérések a régi szinten maradtak bár emiatt nem rendül meg a gyár exportrendelése. Ma kaptam egy levelet, amelyben a jövő hónap közepére edzői-oktatói tanfolyamra kérik ki dolgozónkat. Az is haladás, hogy ilyen előre közlik.

A vita ha ása

Mi van az érdekképviseleti műszakokkal? A válaszokból kiderül: csökkentek. A vita nem maradt hatástalan. A kikérők többsége testületen belül tárgyalta meg a kérdést és több intézkedés történt. A KISZ alapszervezetek munkaidőn kívül tartják gyűléseiket, a munkásőrség szombaton és vasárnap tartja foglalkozásait, a parancsnoki kiképzés az évi két alkalom helyett újabban egy. Az MHS is hasonlóképpen intézkedett.

Miklósvári Zoltán

Uj professzorokat neveztek ki a két pécsi egyetemre. A kinevezések már az új rendszer szerint történtek, tehát nem a kormány, hanem az illetékes minisztérium nevezte ki az új egyetemi tanárokat. Továbbá közülük azok, akik egyúttal tanszékvezetői megbízatást is kaptak, e megbízásukat nem véglegesen, mint eddig, hanem meghatározott időre nyerték el. Az új rendszer szerint ez a megbízás legfeljebb öt évre szólhat.

Tegnap délben az Egészség- ügyi Minisztériumban a Pécsi Orvostudományi Egyetemre hat új professzort neveztek ki. A kinevezésen jelen volt dr. Boros Béla egyetemi tanár, az egyetem rektora, valamint az egyetem pártvezetőségének képviseletében dr. Hajnal József, a rektori hivatal vezetője. Ez alkalommal dr. Gróf Pált, a bőrklinikára tanszék- vezető egyetemi tanárrá nevezték ki. Dr. Gróf Pál 1912-ben ben született Marosvásárhelyen, s egyetemi tanulmányait részben Budapesten, részben

Pécsett végezte. 1935-től 1936- ig a pécsi egyetem belgyógyászati klinikájának laboratóriumában, majd utána a bőrklinikán dolgozott 1959 óta az orvostudományok kandidátusa, 1964 óta pedig tanszék- vezető docensként a bőrklinikát vezette.

Az I számú belgyógyászati klinika élére tír. Jávor Tibor, a Debreceni Orvostudományi Egyetem II. számú belklinikájának docense került tanszékvezető professzori minőségben. Dr Jávor Tibor 1926- ban született Debrecenben, tanulmányait is ott végezte. 1968-ban nyerte el az orvos- tudományok doktora tudományos fokozatot.

Dr. Szabó Dezső már eddig is a kémiai tanszék élén volt, docensi rangban, ezentúl tanszékvezető professzorként foly tatja tevékenységét. 1917-ben született Budapesten, s a pécsi egyetemen megkezdett kémiai tanulmányait a budapesti egyetemen fejezte be. 1945 óta a Pécsi Orvostudományi Egyetem kémiai intézetében dolgozott docensként, 1964Idény-téglagyárat létesített a garéi termelőszövetkezet. Nyolc család közel egymillió téglát készít a nyár végéig a termelőszövetkezetben.

— Szokolai felv. —

; ben pedig rektorhelyettesi

! megbízatási kapott. 1958 óta j a kémiai tudományok kandi- • dátusa.

A pécsi gyermekklinikán egyszerre két professzort neveztek ki, mégpedig dr. Varga Ferencet és dr. Mestyán Gyulát. Kettejük közül a tanszékvezetéssel dr. Varga Ferencet bízták meg. Dr. Varga Ferenc 1914-ben született Ko- j lozsvárott. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. 1938 óta a pécsi gyermekklinikán működik, s 1968-ban szerezte meg az orvostudományok doktora címet. Dr. Mestyán Gyula Gyönkön született 1922-ben. Diplomáját Pécsett 1 szerezte, s 1948-tól 1957-ig a ! pécsi egyetem kórélettani in- I tézetében dolgozott, majd 1957- ! tői a gyermekklinikán. 1967- ] ben kapta meg az orvostudományok doktora címet.

I Dr. Tigyi József 1926-ban ' született Kaposvárott, Pécsett ; szerzett orvosi diplomát, s | 1945-től a pécsi biofizikai intézetben dolgozik, legutóbb docensként. 1967 óta rektorhelyettes és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Most a biofizikai tanszéken belül tevékenykedik egyetemi tanári minőségben, de a tanszék vezetője továbbra is Ernszt Jenő professzor.

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán dr. Földvári Jánost nevezték ki professzorrá, tanszékvezetői megbízatás nélkül. Dr. Földvári János 1926- ban született a Somogy megyei Attalán. s 1950-ben végzett a pécsi jogi karon. Azóta a kar büntetőjogi tanszékén működik. 1958-ban védte meg az állam, és jogtudományok kandidátusa tudományos fokozatáért írott munkáját.

Végül dr. Herczegh Géza kapott tanszékvezető docensi kinevezést a nemzetközi jogi tanszékre. Dr. Herczegh Géza 1928-ban született. Egyetemi tanulmányai után hosszú ideig az Állam- és Jogtudományi Intézetben dolgozott főmunkatársként, majd 1967-től a pécsi nemzetközi jogi tapszéken oktatott. 1965-ben szerezte meg az állam- és jogtudományok kandidátusa rangot.

„Aranyláz"?

Éjfél után van egy időszak — fél óra, vagy még ennyi sem — amikor a társaság felélénkülni látszik, minden pompás logikával helyezkedik el az ember fejében, és ilyenkor szoktak kipattanni a világ megváltoztatására legalkalmasabb gondolatok. A társaság ilyenkor egy ki- húnyni készülő izzóhoz hasonlít, amely a szokásoshoz képest az utolsó percekben többszörös fénnyel világít A tanár bánatos arckifejezéssel a könyvekhez ült, mintegy szimbolizálva a véleményét, majd végigpillantott rajtunk.

— A helyzet világos előttem — mondta szódavizes poharát simogatva. — Egyre kisebbek az egymást érdeklő és megértő társaságok. A divatos létszám megegyezik az autó befogadóképességével. Ezzel valószínűleg ti is tisztában vagytok. Az anyagiasság zsilipjei most nálunk is megnyíltak, a pénzhajsza itt is megkezdődött. Az emberek, akiket eddig összekapcsolt a közös társadalmi cél eszméje, most a pénz után vetették magukat, és lépésről lépésre távolodnak egymástól. A házban, ahol élek, lakik egy ember. Azt kérdezte a napokban, amikor találkoztunk a lépcsőházban: nos, tanár úr, maga mihez fog most kezdeni? Azt kérdeztem: miért, mi történt? Dehát, tanár úr, most itt az alkalom, ha ügyesek vagyunk, meggazdagodhatunk ... Nézzetek csak az emberek szemébe, ott csillog benne az aranyláz izgalma ...

Ma a magánéletben, a kis baráti társaságokban nagyjából három fő téma foglalkoztatja az embereket. A vietnami háború, a kínai kérdés és a társaságbeli tanárunk által „aranyláznak” nevezett ambíció, melynek egészséges levezetését, kiaknázását társadalmilag és egyénileg az új gazdasági mechanizmus lehetővé teszi. Dehát miféle aranylázról van szó? Valóban fennáll a veszély, hogy a mechanizmus lehetőségei elidegenítik az embereket egymástól, és az embereket a kollektív eszméktől?

Talán a régi olvasmányok élnek a hétköznap rétegei alatt? Az ember a lelke mélyén mindig hadilábon állt a gazdagsággal, a pénzes emberekre legfeljebb egy kicsit irigykedni tudott, de együtt- érezni velük soha. Egy kis töprengés után előtűnnek ezek a régi olvasmányalakok, a fukar, hegyesszakállú királytól az Upton Sinclair regényeiben ábrázolt különböző trösztök szörnyű bűnsorozatáig. Volpone pénzszomjától az Érik a gyümölcs szerencsétlen földönfutójáig, akiket a személytelen és irgalmatlan banktőke az utcára szórt a bérletükből. Még elkedvetle- nítőbb olvasmány, ha egy alapjában becsületes, tiszta munkára termett embert kerít hatalmába az aranyláz,

Jack London romantikus, az első fejezetekben még szinte forradalmi szépségű hőse: Harnish Elam, amint a pénz, a vagyon bűvkörébe kerül, eltávolodik tőlünk, és az a Yukon-környéki farkasokra emlékeztető módszer, amely- lyel a ravasz pénzmágnásoktól visszaszerzi a dollármillióit, már csak valami távoli nosztalgiát ébreszt az olvasóban. Dehát, végülis ezek olvasói élmények, amelyek legfeljebb felnagyítják a veszélyes példákat és megnövelik az emberben az óvatosságot az életben tapasztalt dolgokkal szemben.

Az ember időnként leül az országúti kerékvető kőre, és csöndesen bámul az elsuhanó autók után. Az első percekben még megjegyzi magának a bentül ők elmosódó arcát, később azonban a rendszámot is alig győzi számolni, azután már csak színkülönbségeket tesz. Végülis megszületik benne a vágy. talán az elhatározás is. Az emberben — a kertes nyaraló fáinak lombjai alatt, izzadó homlokát törölgetve, a Dráva és a Duna felé motorozó horgászok berregő sorát figyelve, vagy a falu szélén, város szélén álló vakolatlan új családi házakra pillantva — feltámad a vágy, talán az elhatározás is.

Ez volna hát az „aranyláz”?

A normális anyagi jólét, az igények reális szintjén mozgó jólét nem kapitalista furfang, hanem a szocializmus legfontosabb alapelvei közé tartozik. Világossá teszi ezt a

szocializmus mind jobban kirajzolódó humáncentrikussá- ga, közelebbről az új gazdasági mechanizmus alapkérdése. Nem azért állunk mi szemben a kapitalizmussal, mert ott az anyagi-technikai szint, az életszint esetenként magasabb, mint nálunk. A szocializmust és a modern kapitalizmust gazdasági téren a tulajdonviszonyok milyensége, az elosztási alapelvek és a gazdasági partnerek, az emberek egymáshoz való viszonya választják el egymástól.

Az új mechanizmus az ember mechanizmusa, és mivé válna ez a mechanizmus az ember odaadó részvétele nélkül? S az ember mivé válna a másik ember segítsége, részvétele nélkül? Az új mechanizmus akkor fog reális és használható eredményeket hozni, ha ez az egymásrautaltság — ha úgy tetszik: társadalmi „aranyláz” — hatja át. Ha a vállalatok s maguk az egyes emberek az üzemen, a vállalaton belül nem ellenfelek, hanem partnerek. A televízió gazdasági műsorában három kávéfőző-készítő és öt kolbászkészítő üzem szerepelt. Egy zsűri — objektív és szubjektív tényezők alapján rangsorolta készítményeiket. Ettől a körülménytől még nem lettek ellenfelek, hanem továbbra is partnerek maradtak (legfeljebb más-más minőségi szinten) a társadalmi szükséglet kielégítésében, ami természetesen nem zárja ki a reális konkurrenciát. A konkurrencia alapelve ebben a modellban nem az egymás

megsemmisítése, hanem a szükséglet jobb kielégítése, ami megint természetesen nem zárja ki a több haszon és a nagyobb veszteség közötti ingadozásokat. Amint az új mechanizmus alapelve magára az emberre lebontva is érvényesül, és különböző anyagi eszközökben is realizálható.

Az emberre akkor kezd komolyabban leselkedni az „aranyláz” tényleges veszélye, ha az eszközök hatalmukba kerítik. Az eszközök megszerzése természetesen összefügg az ember szorgalmával, rátermettségével, hiszen az esetek általánossága az, hogy az emberek az anyagi eszközeikért a televíziótól az autóig alaposan és jó értelemben véve ügyesen megdolgoznak. De ha egy embernek elsősorban azért van értéke, mert autótulajdonos, mert van egy kis nyaralója, vagv mert hamarabb fel tudta építeni az új családi házát, mint a szomszédja, nem pedig szakmai tudása, jellemvonásai, önfegyelme, magatartása, munkája, nyíltsága, társadalmi értéke jelentik elsődleges értékét, akkor ezen a ponton az embert valóban elkapta a nehezen gyógyítható, újabb és újabb lidércek után kényszerítő „aranyláz”, és az ember észrevétlenül kez.d e’lenfele lenni embertársainak és önmagának.

A sorrend tetszés szerin1 akár meg is fordítható: önmagának és embertársainak.

(T)