Dunántúli Napló, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-07 / 158. szám
12 Du na n tan napio 1968. július 7. Félidőben as NB I. B. és as NB IS* A nyári pihenés lassan véget ér a labdarúgóbajnokság különböző osztályaiban, az edzők és a játékosok ismét munkához látnak, hogy jó erőnlétben, jó küzdőszellemben, jó játékkal szerepeljenek az őszi idényben, osztályukban a feljutást, vagy épp a biztos bentmaradást tűzve ki célul. A pécsi, baranyai NB I/B-s és NB n-es csapatok is fontos, érdekes és egy csöppet sem könnyű őszi idény elé néznek. Felkészülésükben nyilván — nem csupán az eredményeket tekintve — a tavaszi szereplés jelentős helyet foglal el. Milyen volt hát, a tavaszi szereplésük? 1. Komlói Bányász 17 10 5 2 27:9 25 pont A Pécsi Dózsa idei örvendetes Szereplése mellett a legnagyobb örömet a komlói labdarúgók szolgáltatták a megye sportközvéleményének. A tavalyi kiesés pszichikai súlya nélkül, céltudatosan és szakszerűen készültek fel Lantos Mihály edző vezetésével. Már az első nyolc forduló után sejteni lehetett, hogy a Komló az első számú esélyesek között van, ami az NB 1-be való visszajutást illeti. és ezt a „sejtést” a további fordulók csak aláhúzták. Kitűnő a komlói csapat átlaga, minden részében kiegyensúlyozott együttes benyomását kelti, s ennek lényegében az se mond ellent, hogy kilenc vesztett pontjából ötöt a hazai pályán adott le. Idegenbeli veretlenségük viszont épp a magabiztosságot, a kiegyensúlyozottságot igazolja. A csapat egységes, szerkezetileg is eléggé ideális. Felkészülésük minden tekintetben alpos volt, a biztos védelem mel15. Pécsi Bányász 17 A tavaszi szezon után az NB I/B másik baranyai bányászcsapata a kiesés ellen küzd. Sokan a csapat tavaly tavaszi szerepléséből indulnak ki és elégedetlenek. • Az igazsághoz tartozik, hogy míg a múlt tavaszi szerepléshez minden együtt volt, beleértve az összes körülményeket, most épp ezek a „pluszok” hiányoztak. A csapat egyénileg kitűnő játékosokból áll (Opova, Selymes, Györkő n.. Halasi, Palkó vies. Mérei, stb.) de a tavasz folyamán gyakran, a csapatra korábban jellemző összhang hiányzott. Néhány mérkőzésen a szerencse is elpártolt a bányászcsa- pattóL A leglényegesebb pedig — ami a múlt évhez képest hiányzott, a lendület volt. Az a lendülett egy gólképes csatársorra épül a csapat támadójátéka. A gólarány — 27:9 — imponáló, szorult esetben egy plusz bajnoki pontot jelenthet, más csapatokkal összevetve. A komlói csapat tehát nagy és jogos reményeket keltve szerepelt a tavaszi idényben, s úgy látszik, az NB I/B legérettebb együttese. Ennek valószínűleg több oka is van. Feltétlenül közrejátszik az a körülmény, hogy a mezőnyben a komlóiak rendelkeznek a legtöbb NB I-es tap9szta- lattal, de a döntő tényezők között nyilván az edzői munka és a játékosok tudása, felkészültsége, küzdőszelleme szerepel az első helyen. Jósolni természetesen nem lehet, de azt semmiképp nem lehet — s nem kell — elhallgatni, hogy a feljutást illetően a Komlói Bányásznak nagy esélyei vannak. A többi közt talán a legnagyobb esélye. 4 5 8 15:24 13 pont let, ami tavaly nem egy mérkőzésen pontot, illetve pontokat jelentett. A Pécsi Bányász eredeti terve az NB I/B-ben az volt, hogy biztos középcsapat legyen. Kontha edző a leglátványosabb sikerek közepette is figyelmeztetett erre. A mostani 15. hely látszólag kissé aggasztó, de ha a pontkülönbséget nézzük, a 9. helyen álló Szállítóktól csupán négy pont választja el — ez pedig az egész őszi szezont tekintve nem nagy különbség, csak éppoly lelkesen — és gólképesen — kell játszani, mint a múlt évben, épp oly lendületesen és teljes összhangban. A jelenlegi helyezés valóban jobb is lehetne, de hátra van még 17 forduló lehetősége, hogy valóban jobb legyen. S. Pécsi Ércbányász IS 8 S 4 30:16 19 pont 9. Máza-Szászvár 15 5 5 5 22:24 15 pont 13. PVSK 15 6 — 9 16:24 12 pont Az ércbányászok végre kezdik beváltani az NB n-ben azokat a reményeket, amelyeket nem indokolatlanul fűznek a csapathoz vezetői, szurkolói. A harmadik hely mindenképpen figyelemre méltó teljesítmény, de még ennél is többet mond, Örvendetesebb, hogy a csapat a tavaszi fordulók egy-egy bajnoki mérkőzésén (és a Pécsi Dózsa elleni MNK-mérkőzésen is) azt nyújtotta játékban, amire képes. Mi lesz a csapat végső helyezése? A legvérmesebb szurkolók szerint a feljutás sem lehetetlen. Kissé merész álom, külö- sen a magáratalált Doroggal szemben. Az viszont igaz, hogy a Pécsi Ércbányász az évek óta tapasztalt bizonytalan szereplés után — gondoljunk csak a tavalyi kiesés elleni harcra — kiegyensúlyozott, biztonságos szereplést nyújtott. Ez, ha nem is elég az Idei feljutáshoz, de alapját képezheti egy olyan következő bajnoki évnek, amikor az ércbányászok legszebb reményei válhatnak valóra. A Máza-Szászvár szereplésében nincsenek mélypontok. Amit meg kell nyerni, azt megnyerik, de nagy bravúrokat sem értek el a tavasszal. Ezt a biztonságos kö- zepességet híven tükrözi a »»három 5-Ös”. az öt győzelem, öt döntetlen, öt vereség. Ügy tűnik, a csapatnak az idén nem lesznek kiesési gondjai. Régi igazság: a tavasszal szerzett bajnoki pontok kétszeres biztonságot adnak. Viszont tudásához képest gyengén szerepel Pécs város egyik legnagyobb múltú csapata, a PVSK. A vasutas együttes szereplése évek óta eléggé bizonytalan, s a tavalyi „rém”, a kiesés ismét fenyeget. Egy-egy mérkőzésük balszerencsés volt, de van, amit szerencsével nem lehet pótolni. A lelkesedés. a küzdeniakarás, ami nélkül ma már nem lehet mérkőzést nyerni, hazai pályán sem. Ez gyakran hiányzott a vasutascsapatból. Helyzetük nehéz, de nem reménytelen. Csupán küzdeni kell majd az ősszel, a régi PVSK-hagyományokhoz hű lelke- | sedéssel. (T) Romániában versenyeznek a Spartacus- kerékpárosok Ebben az évben is megrendezik a romániai kerékpáros körversenyt. A többnapos 1000 km-es távon sorrakerülő viadalon a Pécsi Spartacus kerékpárosok is rajthoz állnak. A hétfőn kezdődő versenyen Rajnai György, Dévai András, Hirt István képviseli a Spartacus színeit. A csapattal tart j kölcsönversenyzőként a csepeli Mahó László és a mosonmagyaróvári Izsák Ferenc is. A Spartacus kerékpárosok mellett ott lesz a viadalon a teljes román élgárda, de bolgár, lengyel, csehszlovák, francia, olasz és osztrák kerékpárosok is elindulnak az igen nehéz terepen megrendezésre kerülő versenyen. Kétnapos országos evezősbajnokság kezdődött Mohácson Nyaralás a városban Alig fejeződött be a tanítás a pécsi általános iskolákban, megkezdték működésüket két helyen (Üjmecsekalján és a Jókai utcában) székelő, de közös irányítás alá tartozó sportnapközik. Két hetes turnusban váltják egymást a gyerekek, együttes létszámuk 130—200 között mozog, és szemmel láthatóan jól érzik magukat. Szüleik 70 forinttal fizetnek többet értük, mint a tanév idején, de a sportnapköziben való elhelyezés egy nyaralással felér, a szülők számára is. . . Este fáradtan, jó étvággyal kerül haza a gyerek és nem tiltakozik a lefekvés ellen. Jó idő esetén délelőtt jeiket rendszeresen a Nagy Lajos uszodájában töltik. Rengeteget játszanak, labdáznak a vízben, elvégre szünidő van, de az idő egy részében komoly úszás-oktatás is folyik. Csaknem 200 növendékkel egyszerre nem könnyű foglalkozni, de annyit mindegyiknél elérnek, hogy ne idegenkedjen, ne féljen a víztől, merjen ráfeküdni és próbálgatni az úszó mozdulatokat. Wolleszky Tibi nyurga 11 éves fiú, néhány nappal ezelőtt még prüszkölt, köhögött a medencében; az orrába ment a víz, ma már nem is hederít a „vízártalomra”. Igaz, óvatosan ereszkedik a medencébe, de elszántan nekivág, és keresztben át is úsz- sza. Dormány Jutka szintén az V. általánost végezte és a jelek szerint a két hét elteltével ő is A pécsi járási labdarúgó bajnokság mérkőzései: Szőkéd—Bo- gád 4:2, Kozármisleny—Egerág 2:2, Nagykozár—Szalánta 1:0. A járási bajnokság I. osztályában a keleti csoportban Vókány vezet Egerág, Hosszúhetény és Kozármisleny előtt. A nyugati csoportban Szabadszentkirály az éllovas, Kővágószőlős a 2., Pellérd a 3. A járási n. osztály keleti csoportjában Üszög, a nyugati csoportban Királyegyháza lett a tavaszi első. A járási kispályás bajnokságban Erdőcsmecske bizonyult a legjobbnak a tavaszi idényben. megkapja az úsznitudást igazoló pecsétes papírt. Az kaphat ilyet, aki hosszában át tudja úszni a harminchárom egyharmados medencét. Most még csak keresztben indul neki, de ha nem bukkan elő hosszú copfja a kis színes úszósapkája alól, bizony könnyedén le is küzdi a távot... A mélyvíz felőli oldalon a startkőről hátrafej est ugranak a régi napközisek, ha túl nagy a lendület, sebaj, szép ugrás a hátra szaltó is. Fiatal, testnevelés szakos főiskolás áll mellettük, irányítja mozdulataikat és vigyáz rájuk természetesen. Kezdőkre, haladókra öt testnevelő tanár és négy főiskolás felügyel, szeretettel és hozzáértéssel végzik munkájukat a főiskolások is. Délután a Jókai utcai illetve a Bánki Donát úti iskola udvarán a szaksportágak rejtelmeibe vezetik be a sportnapköziseket, kézi- és kosárlabdáznak, atléti- zálnak, megismerkednek a torna és a labdarúgás alapelemeivel, különböző iskolai játékokkal szórakoznak. Nemrég labdarúgó-mérkőzést rendeztek a fiúk és a lányok között, a fiúk csak bal lábbal rúghattak a labdába, s hogy mennyire kétballábasak, mutatja az, hogy a lányok nyerték meg a meccset. Nem unatkoznak a másfél órás csendes pihenő alatt sem, társasjátékok egész sora áll rendelkezésükre, az ügyesebbek hatalmas sakk-csatákat vívnak, a kibicek pedig megtanulnak sakkozni. Pihenő időben tartották meg a Ki mit tud-ot is a tanévi anyag figyelembevételével, nagy sikerrel zárult. — Sportszempontból rendkívül sokat jelent ez a két hét — mondja egyik informátorom, Csaba András testnevelő tanár. — Matadorrá egyik sportágban sem válhatnak a gyerekek ennyi idő alatt, de alkalmuk nyílik eldönteni, hogy melyik sporthoz vonzódnak, felszínre kerülnek a rejtett hajlamok, képességek. Azon például egy cseppet sem csodálkoznék, ha az itt megismert gyerekek közül jónéhányat a város úszószakosztályaiban látnék viszont. (Kéri) Országos vidéki evezősbajnokságot a Magyar Evezős Szövetség a 80 éves jubileumát ünnpelő mohácsi tomaegylet által Mohácson rendeztük meg. Ideális környezetben, nagyon szép időben, hatalmas közönség előtt lefolyt bajnokságot Orsós János, az MSZMP városi titkára nyitotta meg ünnepélyes külsőségek között. A bajnokságon kilenc vidéki evezősegyesület 230 versenyzője vett részt. A délelőtti öt első futam után a szombati versenyen 18 számban avattak bajnokot. Kormányos nélküli kétevezős: 1. Vác, 2. Mohács, 3. Győri Vasas. 1 korcsoport: kormányos né— Mexikóban kevesebb szovjet atléta lép majd pályára, mint az előző olimpián — mondta egy nyilatkozatában Gavrii Korobkov, a szovjet atlétaválogatott főedzője. — Nem viszünk magunkkal „turistákat”. Csak azok utaznak a csapattal, akiknek reális esélyeik vannak helyezés elérésére. Tehát legfeljebb 70 főről lehet szó. A nagy kérdés: mire számíthatnak Mexikóban a legjobb szovjet atléták? Erről nyilatkozott Gavrii Korobkov. Kellemes meglepetést okozhatnak a futók A futók, mint már hosszú évek óta annyiszor ezúttal is kellemes meglepetést okozhatnak. Különösen a hosszútávfutók: Hlisztov és Mikityenkó. A mexikói .magaslati levegő Mikityenkónak egyenesen kedvező, hiszen Közép-Ázsiában lakik, magas hegyek között. — Hosszútávfutóink lassan kezdenek rájönni arra, hogy a sok taktikázás nem vezet jóra. Nem egy viadalt csupán azért vesztettek el, mert rosz- szui taktikáztak. Futni kell és nem taktikázni. Ügy ahogy ezt a legendás Kuo csinálta: „ha megelőzöl, tiéd a dicsőség, ha nem, én döntöm meg a világcsúcsot...” — Biztató jelnek tartom azt is, hogy 5009 és 10 000 méteren igen jó az utánpótlás, valamint azt, hogy legjobbjaink, ma már ugyanannyit edzenek, mint az aranyéremre esélyesek, azaz 109 kilométert futnak hetenként. A 3090 méteres akadály fut ókra a budapesti közönség talán még emlékszik, hogy 1956-ban, a Népstadionban az Európába jnokságon Kugyinszkij és Nem viszünk magunkkal „turistákat64... Gavrii Korobkov nyilatkozata a szovjet atléták mexikói esélyeiről Kurjan egymást segítve a harmadik helyre szorították a nagy esélyes belga Roolants-t. — Megismétlődhet-e Mexikóban a budapesti siker? — Csak az biztos, hogy a belga fiú nagyon készül a visszavágóra. S állítólag meg akarja ismételni Zátopek nagy bravúrját, három távon szándékozik indulni: 3000 akadályon, 5000-n és maratonin. Ha ez valóban így lesz, nem sok esélyt adok neki... Túl kemény fába vágja a fejszéjét. .. Esélyesek a dobogóra a 20 kilométeres gyaloglóink is: Szmagi és Golubnyicsij. S bízik a főedző abban is, hogy a maratoni futók is ott lesznek az élen. Jók az ugrók — Szkvorcsov és Gavrilov a két kiváló magasugró is jelentős eredményekre képes. A kérdés csak az: kijön-e a lépés? . . . Szkvorcsov az erőnléti edzéseken valósággal dobálózik a 160—170 kilós súlyzókkal. Fiziküma a legnagyobb megterheléseket is jól bírja. Gavrilov gyengébb alkatú atléta, viszont ruganyosabb. Mindkettőjüktől 2.20—2.25 cm körüli teljesítményt várok. Igor Ter-Ovaneszjan? Tavaly ősszel ugrotta a világraszóló 8 méter 35 cm-t. A második számú távolugrónk Tin Leppik biztatóan fejlődik, a 8 méter 03 cm-nél tart. Egy korábbi gyenge számban a hármasugrásban is szovjet sikerekre van kilátás. Az is előfordulhat — szerencsés esetben —, hogy a dobogó mindhárom fokán szovjet ugrók állnak majd. A rutinos Zolotarjov mellett (ő tartja az országos csúcsot 16.92 méterrel), ott vannak a tehetséges fiatalok — Dubkin (16.71), Sza- nyejev (16.39), Kurkevics (16.69). — Bárcsak minden számban ilyen biztató volna a helyzet — mondta Korobkov, s utalt arra, hogy Mexikóban nagyobb csata lesz, mint Tokióban volt. — S a női atléták? — Talisevával kezdeném. Tá- válugrásban a világ legjobbjai közé sorolják. Az utána következő fiatalok Ringa, Kroj- ter, Bioskova egyelőre kevés tapasztalattal rendelkezik. Ta- liseva szerintem esélyes a dobogóra. Váratlan gond magas- ugró-bajnokunk sérülése. Egyelőre nem lehet tudni rendbe jön-e a világverseny kezdetéig. Reális számítások alapján neki van a legtöbb esélye az aranyéremre. Biztató kép a dobókról Itt egy aranyérmet már most ki lehetne osztani. Csi- zsova jelenleg toronymagasan a legjobb női súlylökő. 18 méter 67 cm-es teljesítménye egyelőre megközelíthetetlen. A férfiaknál Guscsin, Varjú Vilmos nagy ellenfele, a 4—6. hely egyikére számíthat; A Magyarországon is jól ismert Klim ritkán veszít versenyt. Legnagyobb ellenfelei, Zsivótzky Gyula és az NSZK- beli Beyer, idén alaposan feljavult. A kalapácsvetés Korobkov véleménye szerint háromesélyes. — A gerelyvetők közül jelenleg Lusis a legjobb a világon . .; — Igen, ha a puszta tényeket nézzük. Azonban az idegfeszítő csatában nem mindig a nagyobb tudás dönt. A két magyar: Kulcsár és Németh is pályáznak az elsőségre. Gerelyben minden lehetséges. Korobkov azt is közölte; hogy diszkoszvetésben valószínűleg nem indítanak versenyzőt, mert itt a dobók nem teljesítették a kitűzött szintet, a 62 métert. — Tízpróbában már évek óta ugyancsak vannak az élen. R. Aun Tokióban ezüstérmes volt. Erre most is megvan az esélye. öt próbában nagy párharc várható a nyugatnémet Rosenthal és Tyihomirova között az aranyéremért. — Tárgyilagosan el kell ismerni — mondta a főedző —, hogy jelenleg több gyenge pontunk van, mint Tokió előtt. De az olimpia kezdetéig van még pár hónap, s ez alatt történhet egy, s más. Mindenesetre idő kell ahhoz, hogy a fiatalok beérjenek. Néhány kellemes meglepetésre így is számítok i •, gyes: 1. Mohács (Szloboda, Lauft- fér. Lázár. Takács, kormányos: Bólya), 2. Győri Spartacus, 3. Szöged. Második korcsoport: kormányos négyes: 1. Mohács (Grác, Maul, Tadics, Pul, kormányos: Faludi), 2. Győri Spartacus, 3. Vác. Junior: egypárevezős: 1. Köpeti Magda, Mohács. Junior kormányos négyes: L» Győri Spartacus, 2. Mohács. Serdülő női egypárevezős: t. Mohács (Bólya Éva), 2. Szénás. Az első napi pontverseny állása a csapatok között: 1. Vác 4? pont. 2. Mohács 35 pont, 3. Győri Vasas 34 pont. Iíjúsági férfi kormányos, négyevezSs, n. korcsoport elsS helyezettje» átveszik a dijakat Kíváncsian várják az illetékes szervek nyilatkozatét Uszodát Újmecsekaljának A Mecseki Ércbánya Vállalat m-as üzemének szocialista brigádja kezdeményezte: építsenek uszodát Üjmecsekalján. Szerkesztőségünkhöz az újme- csekaljai uszoda ügyében azóta több hozzászólás, észrevétel érkezett. Legutóbb a Mecseki Ércbánya Vállalat I-es sz. bányaüzemének dolgozói küldtek be hozzánk levelet 400 aláírással: „Alulírottak, a M. É. V. I. sz. Bányaüzem dolgozói csatlakozunk a Ill-as üzem szocialista brigádja által kezdeményezett uszodaépítési akcióhoz. Az építésben társadalmi munkában üzemünk szocialista brigádjai ia részt fognak venni. Kérjük a vállalati Szakszervezeti Bizottságot. tűzze napirendre ezt ai ügyet, hiszen vállalatunk dolgozóinak nagy többsége Üjmecsekalján lakik, ahol nincs strand és uszoda. Kérünk minden illetékes szervet, hogy segítsék elő az úímecsekaljai fürdő megépítését!” Kíváncsiak vagyunk, az illetékes hivatalos szervek mikor hallatják hangjukat az újme- csekaljai uszoda Ügyében. MAI SPORTMŰSOR Labdarúgás: Nyári Kupa mérkőzések: Pécsi Bányász— Kecskeméti Dózsa, Pécsújhegy, 17.00, Vasutas Kupa mérkőzés: PVSK—Dombóvári VSE, PVSK- pálya, 16.15, Szabadföld Kupa mérkőzés: Barcs—Mágocs, Barcs, 17.30, Ifjúsági válogatottak tornája Bács, Tolna, Somogy és Baranya megye együtteseinek részvételével, Komló. 16.00 és 17.30, Porcelán Kupa mérkőzések: a szombati mérkőzések vesztesei, Porcelángyári pálya, 8.00, a szombati mérkőzések nyertesei 10.00. Tenisz: Országos ifjúsági vidék bajnokság, a pécsi versenyzők részvételével, Szentes, Modellezés: önjáró és rádióirányítású hajómodellek országos bajnoksága. Abaliget 8 órától délután 5 óráig. ökölvívás: Gemenc Kupa Ifjúsági és felnőtt egyéni verseny, a Honvéd Steinmetz SE és a PVSK ökölvívók részvételével, Szekszárd. döntők 10.00. Falusi spartakiád: a pécsi Járás körzeti versenyei atlétikában és kispályás labdarúgásban Görcsöny. Bogád. Egerág* Pécsvárad és Szentlőrinc 9.00. Atlétika: Területi bajnokság PVSK-pálya, 8.30. Evezés: Országos vldékbaf nokság, Mohács, 16, 1