Dunántúli Napló, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-28 / 176. szám
1563. július 23. üunantmi nateio 5 Rózsaszínű kövek Villányban Az útról felkanyarodva odaér az ember a kőbányához. Félkörben kikanyarítva a hegyoldal, a magas szürke kőfalak szinte romantikus ívében apró alakok mozognak. Kopácsolás egyhangú zaja — a fém és a kő találkozásának finom, éles hangjai ott halnak el, ebben a mesterséges, emberi erőtől duzzadó katlanban. Ha megfordulok, oft terül el, leheletnyi párába burkolózva a villányi völgy, öreg szőlőivel, bokraival, kukoricásaival. Az apró alakok otthonos mozgása megváltozik, előbújnak a zajra a kőtömbök mögül és pislogva nézik: ki érkezett. Előbb mi, de pár perc múlva újabb vendégek, ezúttal állandó vendégek, a fiatal alkotóházban három hétre tanyát verő fiatal művészek. Üdvözlés, igen, arra van a ház, jónéhány méter fölfelé, látszik is tornyos teteje, szervusztok, szia! Aztán, hogy elindul a kocsi a kaptatón, a legtávolabbi alak visszabújik a legutóbbi robbantáskor egymásra borult kisebb tömbök közé és folytatja a kopácso- lást Próbálgatja, mire jut az itteni bánya kövével. A pécsi Bocz Gyula szegődik kalauzunkul. — Ezek a kövek Rózsabányából valók, exportból visz- Kzamaradtak. Megsérültek, vagy eltörtek, de még éppen elég jók, és elég nagyok ahhoz hogy faragni lehessen belőlük. Az ő köve — lágy ívű térkompozíció bontakozik belőle — éppenhogy elég nagy: másfél embermagasságú. Az alján van egy kis probléma. A robbantáskor itt fúrták meg, két kerek lyuk szeli át. — Azt gondoltam — mondja a fiatalember töprengve —, hogy faragok két dugót és ei- tüntetemm a lyukakat. Máskülönben azonban a rózsabányai márvány nagyon szép. Színre nem egészen egy- színbe játszik, némelyik pedig csak éppen leheletnyire rózsaszínű. — De micsoda gyönyörű erezete van! Dörzsöli Rétfalvi Sándor fcligkész Kuporgójának térdét. A kövön felfénylik a finom erezet. Farönkökön állnak a tömbök, itt egy megtörő, oldalra hajtott fej bontakozik ki, amott kettős ülőfigura. Szabó Gábor, Kampfl József és Szabolcs Péter szobrai. Majd ha már valóban meglátszik a villányi alkotóházban töltött hetek eredménye — seregnyi szobor népesíti be ezt a hegyoldalt Ügy tervezik, az országút felől lépcsősen képezik ki a dombot messzie-messze ellátszik majd a szabadtéri szobormúzeum. Igen, de mi lesz ezekkel a kövekkel a télen? A mészkőnek nagy ellensége a fagy, világszerte úgy óvják ellene, hogy a téli hidegre beburkolják. Erre is gondolni kell majd, ha már „második osztályba lép” ez a pompás villányi kezdeményezés. Fölmegyünk a volt Gyimó- thy villába, amelyet eredeti hangulatában állítottak helyhonol, szőnyeg, . textil sehol, csak a szekrényén egy kőből vésett fej (Borbás Tiboré) és a falakon Bérezés Gábor, Magyar László, Szabó Margit rajzai. A kerek asztalon egy görbe kés meg egy megkezdett palack villányi vörös. re — a toronyszobát zöldre mázolt, faragott fakorlát övezi, fölötte zsaluk, a kitárt ablakokból mindenfelé elletáni — csodaszép ez a vidék. Egy szinttel lejjebb is széles zöld faerkély nyílik a társalgóból, a másik irányban pedig két hálófülke. A szoba belül még nem túl barátságos, a szép barokk garnitúra társtalanul Takács Agnes Napi harmincegy forintos étkezési jegyet kapnak a fia talok, a szálláson, kőanyagon kívül. Ha reggel leadják, hideg reggelit és vacsorát és az Oportóból felhozott meleg ebédet kapnak érte. (De akár lent az Oportó vendéglőben is beválthatják a jegyet.) Dél- időben vagyunk, éppen érkezik az ebéd — két asszony hozta éthordókban, megtérítenek, rendes szép porcelán tányérokkal. Utána elmossál az edényt, berakják a hideg- ételt a frizsiderbe. Mert a jó kora pincében még az is van Van villanyboyler is, csali ivóvíz nincs még, azt úgy hordják fel, de megvan az ígéret, hogy hamarosan fel vezetik a vizet a házba. A ház előtt, a hozzá tartozó területen, ahol most kukorica nő, parkot alakítanak ki, a villa másik oldalán pedig egy faragószínt építenek. Gondolni kell az esős időre is. — Mindenki nagyon kedves, segítőkész — mondja Bocz Gyula, mindannyiuk nevében is. — Mi beszéltük le az illetékeseket a takarításról is, bár úgy látszik, ez nem volt jó döntés... Az itteni emberek is nagyon kedvesek. Egy gépkocsivezető, aki vizet hord a ciszternába, sose megy úgy el hogy meg ne nézze a köveket. Aggódik értük, éppúgy, mint a bányában dolgozók. Itt a tsz olykor robbant, attól félünk, tönkremennek a kövek. A villányi fotóklub egy egész délután itt fényképezett, aztán meghívtak ben nünket egy klubestre. Szó van a zu hányái zöldmárványról is, talán még onnan is kapnak ,felejtet” a fiatalok. Vajon mibe került volna nekik, ha egy-egy ilyen kőtömböt akarnak vásárolni maguknak? — Először is: meg se lehel venni. Másodszor: rengetegbe kerülhet, csak a szállítás is. És mi lesz a festőkkel? Ök is itthagynak mindig a képeikből, de vajon hová kerül majd az évek során nyilván nagyon felszaporodó képanyag? Jó lenne, ha a várba kerülhetne, úgy volna az igazán „stílusos” E pillanatban arról van szó. hogy Siklóson egy kiállítótermet kellene kialakítani. Akad még megoldatlan kél dés. De a fiatalok mindennel elégedettek, élvezik a tájat, otthonosan járják a villa csigalépcsőit és a kőbánya gazos „gyomrát” s mindenekelőtt: dolgoznak. Ezért jöttek, ezért hálásak. Hallatna Erzsébet Aug. 20-án Bérezés Gábtr és Szabolcs Pét«» Rácz Károly felvételei Postahaió Baiáról Mohácsra Pontosabban: postabélyeghajó. Így lehetne nevezni azt a járatot, amit augusztus húszadikán indítanak majd Baján. A hajó végállomása: Mohács: Baján ugyanis nagyszabású bélyegkiállítás nyílik az alkotmány ünnepén s ennek programját teszik változatosabbá az említett hajó indításával. A hajón különleges bélyegeket állítanak ki, s ezeket árusítják is majd. A pécsi, mohácsi és baranyai bélyeggyűjtőknek tehát érdemes lesz augusztus húszadikán Mohácsra utazni. Sőt, a hajón különleges alkalmi postabélyegzőt Is használnak majd. A szomszéd országok magyar irodalma A magyar nemzetnek mintegy harmadrésze határainkon kívül él, jórészt baráti országokban, melyekkel a szövetség, a haza és az emberiség azonos nagy céljai, eszményei, örömei és gondjai fűznek bennünket össze. Ady látomása az ezer év óta rokon-bánatú és keservű népek találkozásáról az eszmék barrikádjain a mi nemzedékünk életében válik realitássá. „Sok a múlt...” — mondhatjuk József Attilával, hiszen ennek mába sugárzó, jelenünkre sajnos még mindig árnyékot vető emlékei szenvedélyes erőfeszítéseink ellenére sem tűntek el teljesen. Az elmúlt év októberében például Dobozy Imrének Egerben a „Korszerű hazafi- ság”-ról rendezett vitában tagadva állító formában kellett megfogalmaznia magatartásunkat: „Az sem nacionalizmus — mondotta —, ha szolidaritást, felelősséget érzünk a határainkon túl élő magyarság sorsáért, anyanyelvi művelődéséért, etnikumának megmaradásáért.” Az a tény, hogy a hazai kritika és a hazai közvélemény nem ismeri kellőképpen a szomszédos országok magyar irodalmát, szintén elgondolkoztató, töprengésre indító jelenség. Az MSZMP a lenini nemzetiségi politika szellemében elősegíti a hazánkban élő nemzetiségek kapcsolódását nemzeti bázisukhoz. Hasonlóképpen e politika jegyében keressük a kapcsolatot a baráti országokban élő magyarokkal. E kontaktus-keresés azon az alapon történik, hogy elismerjük, értékeljük a határainkon túli magyarok hűségét ahhoz a baráti országhoz, amelynek állampolgárai, építői. A szomszédos országokban a nemzeti lét ott kialakult feltételei közepette, különböző módon és formában az elmúlt fél évszázadban magyar irodalmak alakultak és fejlődtek ki. Ma már a magyar irodalom nem azonos egy ország: Magyarország irodalmával. Rajtunk kívül még négy országban: Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Romániában és a Szovjetunióban van magyar irodalom, különböző szinten ugyan, de önálló írói bázissal, hagyományokkal, intézményekkel, lap-, folyóirat- és könyvkiadással, irodalmi és kritikai élettel, olvasóközönséggel, s más és más nemzeti irodalmunkhoz fűződő szoros kapcsolatokkal. Századunk történelmi, társadalmi változásainak eredménye: az egy központú magyar irodalom bizonyos mértékig több-központúvá fejlődik. Sem a hazai kritika, sem a hazai közgondolkodás jelenleg még nem fordít kellő gondot és figyelmet erre a fontos folyamatra. Pedig ebből az következik, hogy a magyar irodalomról alkotott fogalmunk körét és tartalmát ki kell bővítenünk. Az elmúlt évtizedekben különböző vélekedések alakultak ki nálunk és a testvéri országokban, sőt az ottani magyar írók körében is arról, vajon a szomszéd országok magyar irodalmai valójában magyar irodalmak-e, s voltaképpen hová is tartoznak? Az ottani magyar irodalomnak számos olyan sajátos vonása van, melyek eltérnek a hazaitól, sőt egymástól is megkülönbözteti őket. (Például az adott ország valósága ihleti, a közvetlen társadalmi környezet motiválja, kifejeződik benne a magyar nemzetiség élete, hat rá saját irodalmi hagyománya is, továbbá az a nemzeti irodalom, amellyel szoros kapcsolatban fejlődik sfb.) Ezekben a magyar irodalmakban érvényesül a szomszéd ország történelmi, társadalmi szemlélete, forradalmi tapasztalata, mely egyes vonatkozásaiban más, mint a mienk. Mindebből azonban csak az következik, hogy a különböző országok magyar irodalmai önálló tárgyalást kívánnak, s nem azonosíthatók sem egymással, sem a hazai magyar irodalommal. De e sajátos különbségek nem szoríthatják háttérbe az általános összekapcsoló vonásokat; az azonos nemzeti nyelvet, az egész magyar irodalmat tápláló folklórt, a hét évszázados közös irodalmi örökséget, a nemzeti történelem és művelődés közös eszményeit. Nem lehet figyelmein kívül hagyni azt sem, hogy a hazai és a külföldi magyar irodalomnak a közvetlen olvasóközönsége azonos. A sajátos vonások szerepét, az adott országokhoz történő kötődést mérlegelve is, a baráti országok magyar irodalmát magyar irodalomnak, az ottani írókat magyar íróknak tekintjük. Természetes, hogy ezek a magyar irodalmak kapcsolódnak az ottani nemzefi irodalmakhoz, eszmei, művészi törekvésekhez, s a szellemi élethez. Ez a kötődés fejlődésünk fontos tényezője. Értékeljük s erősíteni kívánjuk ezeket az összefüggő szálakat. Hiszen ez teszi lehetővé, hogy a megismerés, a barátság, a szolidaritás, az internacionalizmus, a kulturális csere előmozdításának tevékeny és hatékony tényezői legyenek, s a híd szerepét tölthessék be a szomszédos népek közt. E kapcsolatok révén születhetnek meg főbbek között olyan értékek, amelyek a hazai irodalmat gazdagítják. Egészséges, haladó sziellemű, a színvonal mind magasabb csúcsait meghódítani képes fejlődés nélkülözhetetlen feltétele az is, hogy természetes módon, sokoldalúan kapcsolódjanak a hazai magyar irodalomhoz — az egyetemes magyar irodalom önálló részeiként. Az elzárkózás, a befelé fordulás éppúgy ártalmas és súlyos károkat okoz, mint a bármilyen irányú, de egyoldalú orientálódás. Ezért szükséges, hogy keressük hazai irodalmunk és a szomszéd országok magyar irodalmi kapcsolatainak, kölcsönhatásának, érintkezésének lehetőségeit, s támogassuk ezek fejlesztését. Jelentős lépéseket tettünk eddig is, különösen az elmúlt évtizedben. Államközi egyezmények alapján évről évre fejlődik a közös könyvkiadás. Az idei könyvhéten már megjelent az újvidéki Forum és a pozsonyi Tátrán Könyvkiadó Budapesten és saját sátrában árusította a hazai olvasóknak az ottani magyar írók műveit. Napilapjainkban, folyóiratainkban szintén növekszik az érdeklődés a szomszéd országok magyar irodalmai iránt. Összefoglaló irodalomtörténeti művek tájékoztatnak a fejlődés folyamatáról. Az Irodalomtörténeti Intézet a magyar irodalomtörténet készülő új kötetének munkái során felkérte a szomszéd országok magyar tudósait, hogy ők írják meg az irodalmukról szóló fejezetet. A Magyar Írók Szövetségének kritikai szak. osztálya ez év májusában vitát rendezett a hazai kritika és a szomszéd országok magyar irodalmainak kapcsolatáról. Mégis, a sokasodó érdeklődés, a szép eredmények ellenére irodalmi életünkben és olvasói közvéleményünkben nem elég erőteljes a figyelem a szomszéd országok magyar irodalma iránt. Nem alakult ki a szomszéd országok magyar íróinak és műveinek sokoldalú találkozása a hazai olvasóközönséggel, jóllehet erre megvannak a lehetőségek. A kritika sem rajzolta meg az olvasók számára elég vonzóan és átfogóan a szomszéd országok magyar irodalmának képét, s nem tárta fel értékeit szélesebb körben. A szomszéd országokban élő magyarok szellemének értékes alkotásai várják a hazai olvasókat. A megismerés, a széleskörű tájékozódás és tájékoztatás, a kritikai feldolgozás és a hazai olvasói visszhang, a szeretet és érdeklődés nagy segítséget nyújthatna a szomszéd oiszágok magyar irodalmának és kultúrájának további eredményes fejlődéséhez. ülés Lajos
